Kikötőt keresnél Rivennán a zeppelined számára?

Agaroth!

A hullámzó vizeken remeg a gyomrod, de a levegőben kipróbálnád magad szárnyas patkányként?

Agaroth!

,,Ha fúj a szél, s hív a lég,

 Ne habozz, csak egy a dolgod!

Ha vonz az ég, remeg a stég,

Rohanj hogy megmászd a dokkot!”

– éneklik széles jókedvvel gajdolva a garatra felöntött légi kalózok új tagokat toborozva maguk közé. Tökéletes példája ez a város annak, amit Veronában is tapasztalhat ki ott jár: megfér egymás mellett a kalóz urak, és az általános terrán törvények szava. Itt csak abból van csetepaté, ha összeszólalkozik a kocsmában egy tengeri, és egy szárnyas patkány, hogy mégis kinek van joga a területhez, ha egyszerre ér egyazon helyre egy vízen sikló, és egy szeleket hasító hajó. Akkor azonban ököl lendül, fegyver dördül, reped az íny, repül a fog, és a kocsmáros nem győzi később behajtani a kapitányon a legénység által okozott kárt.

Subscribe
Visszajelzés
guest
13 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
Amalia
2022.01.20. 20:43

– Én mindig magabiztos vagyok. A bizonytalanság kudarcot szül, ami az én munkámba nem fér bele. – vont vállat Amalia. De hogy boldog? Az élete során többször érzett elégedettséget, büszkeséget, mint boldogságot. Legalábbis, az ő értelmezése szerint. A tényszerű „boldogság” még ismeretlen fogalom maradt számára.
– Hatszor? – szaladtak fel hitetlenkedve a keskeny vágású, sötét szemöldökök. – Mégis mi nyeli el azt a sok ételt? Mert ezek a karcsú vonalak biztosan nem. – tett ismételt megjegyzést Xaviera hibátlan alakjára, noha ezúttal inkább szakmai szemmel. Teljesen jogosnak ítélte, hogy a démonairól nem szívesen beszél valaki, s nem is faggatta. Előre hajolva könyökölt az asztallapon, állát a tenyerébe fektetve. Szemmel látható volt, mennyire felháborítja a leányzót a megkülönböztetés, hogy kevesebbre értékelik, mint amennyit valójában ér. A fejvadász tétova mozdulatot tett szabad kezével az alakváltó kacsója felé, hogy aztán rásimítva nyugtassa.
– Hidd el, ismerem, de ez sohasem fog változni. Nem az a fontos, hogy mások miképp tekintenek rád, hanem hogy Te megtanuld kezelni a helyzeted. – búgta halkan az élőholt. – Magam is alábecsültelek, kezdetben. De benned sokkal több van és csak ez számít. Ne foglalkozz olyanokkal, akiknek a külcsín a mindenük. Ha velük történne meg, ami veled, a többség úgyis a könnyebb utat választaná: feladni. – tett pontot ennek végére a fekete hölgy. Arra, miket kedvelt partnere, már kevésbé tudott reagálni, főként a mennyiség végett. Ami pedig fejfedőjét illette, ugyan hirtelenjében csúnyán nézett a tolvajra, ám belátta, hogy a vele szemben ülő esetében aligha ér el vele valamit, s egy sóhajnál nem jutott tovább. Az utolsó dolog említésekor viszont elakadt a szava, ha pedig bármit tartott volna ajkai közt, az halk koccanással landolt volna az asztalon. Ily nyíltan nem szokták kijelenteni, hisz valószínűleg nem is kedvelik annyian. Voltaképp zavarta a gondolat, hogy egyáltalán bármit kedvelhet benne valaki, ha már a humora nem élőknek való és nem is egy derűs ábrázatú virágszál. Ám Xaviera bájos mosolyát látva kénytelen volt beletörődni, mintsem ellenkezett volna. Annak az elbűvölő arcnak és tündéri kacajnak nem lehetett nemet mondani.
– Attól tartok, nem lesz túl kielégítő a történetem. – kezdett bele aggályok nélkül, hisz önmagát sem ismerte teljesen. Egy részét soha nem fogja. – Nincs emlékem arról, amikor még éltem. Fogalmam sincs, vannak-e élő rokonaim, vagy hogy honnan származom. A skulnerai Tisztátalan tisztáson született meg „ez”. – mutatott végig teljesen feleslegesen magán. – Elátkozott hely, nem is értem, miért akart valaki ott eltemetni. De az biztos, hogy nem békésen hagytam el ezt a világot. Általában helyre tudom hozni a sérüléseim, de vannak olyan hegek, varrások, amik sosem múlnak el. Azokat a halálomkor szerezhettem. – Ezt kimondva végig húzta ujjait a szemén átfutó mélyedésen.
– Amalia Santero névtelen, otthontalan lényként látta meg a csillagokat. Nem élő és nem halott, csak… „van”. Napokig bolyongtam ebben az idegenné vált társadalomban, mire valaki emberszámba vett. Tőle kaptam nevet és otthont. És most itt vagyok. Ez minden. – kezdett bele kiérkezett étkébe.

Xaviera
2022.01.19. 23:12

– Jó, úgy lesz Amy – egyezett bele, hogy ő is a becenevén fogja szólítani a másikat. Fogalma sem volt arról, hogy mi lehet az oka, hogy élőholt társában ilyen rövid idő elteltével meg tud bízni. Vajon azért lehet, mert egyszer már megmentette őt Amalia? Nem tudja, de az biztos, hogy mellette nem érzi úgy, hogy bármelyik pillanatban leszúrhatják, vagy agyon lőhetik hátulról. Xaviera titkon örült a kettejük között kialakult belsőségesebb viszonynak, hiszen már jó ideje szüksége lett volna valakire, akire bármikor támaszkodhat, és társa pont ilyes valakinek tűnik.
– Széttépni őket? Az első átváltozásnál még előfordulhat, bár akkor is inkább a cipőink bánják. Olyankor még a teljes átalakulásra se vagyunk képesek, így az, hogy mindenünket teljesen tropára vágjuk elképzelhetetlen. – magyarázta Amynek, hogy mi történik egy vérfarkassal, és a ruháival, ha átváltozik.
– Amúgy tényleg nevetséges, anyagilag elég megterhelő lenne, minden átváltozás után új ruhákat venni – tette hozzá, bár ő annyira nem tartotta humorosnak, sokkal inkább tartotta bizarrnak ezt az elképzelést a fajtája kapcsán.
– Köszönöm – szólt megkönnyebbülten társának. Az igazság az, hogy mindig is meggyűlt a baja a ruhavásárlással, ugyanis egyes eladókkal előszeretettel kihasználták azt, hogy Xaviera vak. Főleg azok, akik még hazudni is jól tudtak, és nem lehetett megállapítani, hogy mikor nem mondanak igazat, mert szívverésük állandóan egyenletes volt. Fekete ruha helyett lilát adtak el neki, vagy éppenséggel az áráról hazudtak, és szándékosan drágábban adták neki az adott göncöt.
– Akkor miután ettünk, te mutatod az utat – mondta Amaliának, aki ezután váratlanul belekarolt. A szagok alapján a nőstény farkas valamennyire be tudta azonosítani a másik érzéséit.
– Mi ez a hirtelen magabiztosság? Sőt, mintha kicsit boldog is lennél, vagy tévedek? – adott hangot észrevételeinek, így puhatolózva nála, hogy vajon mi változott. Mivel nem akart túl tolakodó lenni, ezért ha a társa nem akart beszélni róla, akkor nem faggatta tovább.
– Hm? – lepődött meg azon, ahogy az élőholt leírta étkezési szokásait. Bár akkor, mint ha hallott volna egy erősebb szívdobbanást, ami arra utalt nem feltétlen gondolta komolyan.
– Pedig már majdnem komolyan vettelek – kuncogott, mikor társa közölte csak viccelt.
– Jegyeztem – vette tudomásul, hogy nem rajong a hagymás ételekért.
 Mivel mindkettejüknek megfelelt az étterem, így a fejvadász vezetésével bementek, és kerestek maguknak egy szimpatikus asztalt. Amaliának hamar sikerült választania, de Xavierának ötlete sem volt arról, hogy pontosan mit szeretne enni. Az étlapot amúgy se tudta elolvasni, és amúgy is az illatok csalták ide őt.
– A húst, nagy mennyiségben, minél nagyobban – válaszolt Amynek, de mielőtt jobban belement volna a beszélgetésbe, a pincér igaz udvariasan, de a szavaik közé vágott.
– Akkor tudnám ajánlani a „Húsimádók bő halmát”, a tál tartalmaz baziliszkusz, sárkány, unikornis, szarvas, Serige, és ember húst is – ismertette az ínyenc fogást a felszolgáló.
– Akkor azt kérném, de ember hús nélkül – választott így hát ő is könnyen valamit, ami egy darabig jóllakottan tartja őt is.
– Veled ellentétben én nem egyszer eszem egy nap, inkább csak akkor eszem, amikor éhes vagyok. Szóval változó. A napja válogatja. Előfordul, hogy egyszer, de megesik, hogy hatszor is – tért vissza a korábbi témához, miután leadták rendelésüket.
 Ahogy Amalia arra kérte meséljen még magáról, kezdte kissé úgy érezni magát, akár egy randevún, de ezt nem tette szóvá. Nem akarta, hogy társa emiatt esetleg kellemetlenül érezze magát. Annak érdekében, hogy ne ölje meg a hangulatot, eleget tett az élőholt kérésnek, és mesélt magáról egy keveset.
– Talán egyszer majd mesélek a fájó sebeimről is, de egyelőre maradjunk azoknál a dolgoknál, amiket utálok, és szeretek – kezdett bele mondandójába, szavai egyértelművé tették, hogy nem csak egy alkalmi társulásra csípte el magának a másikat, hanem a későbbiekben is tervezi fenntartani a kettejük között lévő, jelenleg barátinak tűnő viszonyt.
– Egy dolog van, amit ki nem állhatok. Az pedig az, hogy ha lekezelnek, lenéznek, kevesebbre tartanak, vagy konkrétan nyomorékként kezelnek a vakságom miatt – magyarázta, és talán kicsit fel is húzhatta magát saját szavain, ugyanis agyarai akaratlanul is előbújtak.
– Bár nem látok, attól még nem vagyok vak a világra – tette hozzá immár sokkal higgadtabban, majd egy magabiztos mozdulattal elvette társa kalapját, és saját feje tetejére tette.
– Hogy miket szeretek? – tette fel magának újra a másik kérdését – Szeretem a hangos könyveket, legyenek akár lemezen vagy kazettán. Főleg a szépirodalmat, és a verseket kedvelem. Szeretem a zenét, leginkább a fülbemászó ritmusúakat, amik hallatán elkezd ütemre mozogni mindenki lába. Szeretek túrázni, és időt eltölteni a természetben akár emberi, akár farkasformámban, szeretek hegyet és falat mászni, valamint úszni és fürdőzni is – sorolta fel az általa kedvelt dolgokat, szabadidős tevékenységeket.
– De volna itt még valami.. – tette hozzá.
– ..amit nem rég kezdtem el megkedvelni.. – fokozta a feszültséget, és húzta az időt azzal, hogy nem mondta ki, hogy pontosan mi az.
– Az pedig te vagy – jelentette ki elmosolyodva, aztán visszatette a másikra a kalapot.
– Most te következel, mesélj nekem valamit magadról, vagy kérdezz még, de akkor annál többet akarok hallani utána tőled – állította választás elé Amyt. Amennyiben nekiállt magáról mesélni, úgy figyelmesen végighallgatta. Ha tovább kérdezősködött, akkor saját válaszai után ismét kérdőre vonta társát, hogy ő is osszon meg valamit magáról.
 Míg ők ketten az asztalnál csevegtek, elkészültek a kért fogások. A pincér kihozta, és letette azokat eléjük az asztalra, majd jó étvágyat kívánt. Xavierának feltűnt, hogy Amy reggelije épp olyan nagy zajjal landolt az asztalon, ahogy az övé, ami azt jelentette, hogy egyikőjük tányérjáról se sajnáltak semmit.
– Örülök neki, hogy te se fogod vissza magad – nevetett jó ízűen.
– Jó étvágyat! – kívánt jó étvágyat Amaliának.
 Az, hogy beszélgettek-e evés közben Amyn is múlott, hogy ha társa ismét beszélgetést kezdeményezett, neki nem volt ellenére.

Amalia
2022.01.16. 18:59

– Rendben van, Xavi. Szólíthatsz Amynek. – bólintott a fejvadász. Bár ezt nem mutatta a külvilág felé, belül önnön magát is megmosolyogtatta a gondolat, hogy személyesen kért valakit egyfajta bizalmi viszony kialakítására, melyet a becenevek hordoztak magukban. Mégis ki ez az ifjú hölgy, hogy ily hatással van rá? Kicsoda ő, akitől, ha csak pillanatokra is, élőnek találja érezni magát? Rendkívüli módon foglalkoztatta ez a kérdés.
– Nem is tudtam, hogy a likantrópok el szokták rejteni a ruháikat. Azt hittem, hogy… tudod… csak úgy széttépitek. Jobban belegondolva ez így elég nevetségesen hangzik. – hallatott némi kuncogásfélét. A civilizáció ösztönösen kiszínez mindent, amit nem ért meg, legyen az élőholt, alakváltó vagy erdei sámán. Logikusan gondolkodva semmi nem zárta ki, hogy a társadalom szerves részeként a hozzájuk hasonlók is kulturáltan viselkedjenek, ám az előítéletek mindig a logika felett állnak.
– Persze. Ha ragaszkodsz hozzá, nem utasítom el a kérést. – egyezett bele, hogy elkíséri beszerző útján. Még mindig meglepte, milyen magabiztosan járta az utcákat látásától megfosztott társa. A legtöbb vak alamizsnáért koldult az utcán, ám ezt a nőstény farkast páratlanul erős személyiségnek látta, aki a lehető legtökéletesebbre fejlesztette működőképes érzékszerveit. Valahol biztosan zavarta és talán előéletében bántották is emiatt, mindebből azonban semmit sem mutatott kifelé. E röpke együtt töltött idő alatt is kivívta Amalia tiszteletét.
– Nem igazán töltöttem városnézéssel az itteni napjaim, de igen, ami azt illeti, szerintem tudok egy jó üzletet. – húzta ki magát büszkén, ámbár így is alacsonyabb maradt a mellette lépdelőnél. Általában lehajtott fővel járta a városokat, hogy ne keltsen feltűnést, a balján sétáló Xaviera kisugárzása viszont arra ösztönözte, ne rejtőzzön kalapja és gallérja mögé. Egyszer csak belé karolt, de nem szólt semmit, s így ment vele tovább.
– Az ízérzékelésem más, mint az élőké. Gyakran fogyasztok aszalt szívet, a kedvenc italom pedig a formalin. Két jégkockával, ha tehetem.
Ha partnere ezen szavak hallatán néma maradt, s csupán furcsán nézett rá, felé fordult és tőle nem megszokott módon derűsebb arcvonásokkal közölte:
– Vicceltem. Nincsenek nagy igényeim, de a hangsúlyosan hagymás ételeket nem kedvelem. Nem azért, mert… ami vagyok. Csak egyszerűen nem szeretem az ízét.
Mikor megérkeztek a falatozóhoz, már a fejvadász orrát is elérték a kiszökő illatok.
– Meg. – felelte röviden. Ahogy beljebb léptek, ő keresett asztalt. – „Grillezett sárkányszeletek aranytallérokkal” … – olvasta az étlapot, egyszerre kérdés és kijelentés gyanánt megjelölve a fogást. – Reggelinek kissé tartalmas hangzású, de van, hogy egy nap csak egyszer eszem. És te, Xavi? Miféle dolgokat kedvelsz? Nem pont az ételre gondolok, de arról is beszélhetünk, ha ahhoz van kedved. – kezdeményezett csevejt, miután partnere is döntött reggelijét illetően. – Társadként szeretnélek megismerni, hogy sikeresebben dolgozhassunk együtt. Amit szeretsz, amit utálsz, minden olyan tényezőt, amely rám tartozhat. Fájó sebeket nem szeretnék feltépni, de négyszemközt meghallgatlak, ha megkérsz rá. – fordult bizalmasan a másikhoz. Egyáltalán nem volt az a lelkizős fajta, de egy társat már nem kezelhet idegenként és egyébként is szeretett volna többet tudni erről a titokzatos, különleges nőszemélyről. 

Last edited 5 napja by Amalia
Xaviera
2022.01.12. 23:31

– Biztos, hogy többre is képes annál, mint amit legutóbb produkált – látta be Xaviera, majd egyik kezével az egyik hajtincsét kezdte el csavargatni, és úgy kezdett el gondolkozni.
– Nem szabad lebecsülnünk még egy ilyen piti alakot sem, mint az a kalóz – mondta Amaliának.
 Ahogy megérintette az élőholt vállát, érezte, hogy a nő kicsit meglepődött. A szagokból azt is meg tudta állapítani, hogy kellemes meglepetésként érte őt, hiszen valamelyest örült neki.
– Ugyan – reagált Amalia halk szavaira.
 Xavierát váratlanul érte, hogy a fejvadász egyből beleegyezett a társulásukba, és ezt szóvá is tette.
– Ez meglepően gyorsan ment – jegyezte meg társának megkönnyebbülve. Személy szerint jobban örült ennek a felállásnak, mint amilyen akkor lett volna, ha kerülgetniük kellett volna egymást.
– Ha megkérhetlek rá, akkor hívj a nevemen, vagy ha nagyon becézni akarsz, akkor a Xavi, vagy a Vivi is megteszi – kérte meg udvariasan Amaliát arra, hogy hanyagolja a Farkaslány megnevezést. Nem különösebben zavarta Xavierát, de attól még jobban szereti, ha a saját nevén szólítják.
– Először az elrejtett ruhámhoz, és a benne pihenő tárcámhoz kell elnavigálnom magam – kuncogott a vérfarkas.
– Igaz, hogy a ruhám, amit leraktam már nincs használható állapotban, de hogy újat vásárolni? Abban lesz még egy-két csavar – jegyezte meg társának sóhajtva.
– Nem sértődnék meg, ha velem tartanál – kérte meg burkoltan, hogy menjen el vele ruhát vásárolni.
– Én is kétlem – értett egyet a másikkal, és titkon megfogadta, most nem válik egy újabb verekedés okozójává bármelyik kocsmába is térjenek be.
– Köszönöm – fogadta a bókot enyhe pírral az arcán, és akaratlanul is elmosolyodott, hiszen régen kapott már ehhez hasonló elismerő szavakat.
 Ahogy Amalia kilépett az ajtón, úgy Xaviera is elhagyta a szobát. Miután a fejvadász bezárta a szobát, a nőstény farkas átvette a vezetést. Első útjuk egy rövidebb séta volt, vissza a Szomjazó Vándor környékére. Oda, ahol Xaviera a ruháit hagyta. Meg is találták a cuccait, és úgy nézett ki, sikerült jól elrejtenie azokat, mert nem hiányzott semmije. Mivel végre minden adott volt ahhoz, hogy egyenek, és utána vásárolhassanak, így folytatták útjukat, és mentek a vérfarkas orra után.
– Mennyire ismered a környéket? Esetleg ismersz olyan üzletet, ahol érdemes ruhát vásárolni? – érdeklődött a társától miközben az utcán sétáltak étkezőhelyet keresve.
– Van olyan dolog, amit nem eszel meg? – kérdezte meg Amáliát figyelmességből. Az étkezde keresését a választól függő módon folytatta. Végül egy Első Harapás nevű helynél kötöttek ki, bár a hely nevét Xaviera egyáltalán nem látta, mindössze csak az illatok csalták oda.
– Ez a hely neked is megfelel? – érdeklődött társától, addig is a bejárattól tisztes távolságot tartva.

Amalia
2022.01.11. 18:55

– Szóval úgy gondolod, több van ebben a kalózban? – tűnődött el, végtére is Xaviera tudja jobban felmérni a kapitány képességeit, ő küzdött vele. Az élőholt mindig kellemetlenül érezte magát, ha közel került egy fáklyához vagy kandallóban lobogó tűzhöz. Erre is volt egy elmélete, melyet azonban nem tartott bölcs lépésnek letesztelni. Amennyiben a vörösen táncoló lángnyelvek egyik nemezisét képezik, még meggyűlhet a baja az állítólagos tűzmágussal is.
A gyengéd, barátságos érintéstől finoman megrezzent. Mióta eszét tudja, csupán egy valakitől kapott hasonlót, aki befogadta és lányaként bánt vele. Sem külső tulajdonságai, sem ridegnek ható modora nem indokolták, hogy az élők maguk közül valóként bánjanak vele. Mindazonáltal, nem mondhatjuk, hogy ellenére volt ez a furcsa érzés. Szíve hangyányival gyorsabb ütemre kapcsolt, ám még mindig oly lassan vert, hogy a farkasleány sem hallhatta rajta a különbséget.
– Köszönöm. – ejtette a szót halkan, szinte suttogva még mindig a kinti világot nézve. Hallva a másik személy teóriáját, némileg átrendezte gondolatait. Neki meg sem fordult eddig a fejében, hogy a nyomozót esetleg nem véletlenül érte találat, hiszen pengéi komolyabb sérülést okoznak az ellenfélnek, mint amilyennek tűnnek. Ha ezen felül képes volt megtartani az eredeti célt, a mesterlövész veszélyesebb, mint hitte. Ezen morfondírozásából zökkentette ki Xaviera ajánlata.
– Rendben van. Társulok veled, Farkaslány. – fordult beszélgető partnere felé Amalia, csaknem habozás nélkül válaszolva a kérdésre. Teljesen logikus lépésnek vélte, ha már egyezik a célpontjuk.
– Azt javaslom, reggelizz meg. Engem lefoglalt a munka, de egy kivételes szaglású valaki, mint te, biztosan elnavigálja magát az étkezőhelyek közt. – kezdte kabátját venni a fejvadász. – Aztán vehetnél magadnak egy kényelmesebb ruhát. A munka megvár. Legalábbis kétlem, hogy efféle kétes alakok egyetlen napig is pihennének, valamelyik kocsmában biztosan sikerrel járunk. Oh… és igen, tényleg annak talállak. Hidd el, van érzékem hozzá. – ejtette el a feleletét a nő küllemét érintő kérdésre, mely felett korábban szándékkal elsiklott, aztán kilépett az ajtón, várva, hogy kövessék. Lopva új társára terelte halványsárgán derengő szemeit, hogy kilesse, miféle reakciót váltott ki a bók megerősítése. Valahol mélyen, a szigor és kizökkenthetetlen profizmus héja alatt még ott lapult az ember. Ha Xaviera is elhagyta a szobát, az élőholt bezárta azt, majd a likantróp nyomába szegődött. Ellenkező esetben visszatért vendégéhez, ha amaz netán hamarabb szeretett volna átbeszélni néhány részletet. 

Xaviera
2022.01.10. 15:49

 Miután Xaviera ruhát kért, hallotta Amalia lépteit, ahogy a szekrényhez ment, és kinyitotta azt. Aztán érezte, hogy a kivett ruhadarabokat a lábához helyezi. Felvette a blúzt, és így már csak a lábait illetve derekát takargatta a pléddel.
– Köszönöm, hogy segítettél, jövök neked eggyel – hálálkodott az élőholtnak, amíg az fehérneműt keresett neki.
Mikor Amalia közölte, hogy gyönyörű a teste, és tegnap már látta is, akkor érezte arcán az égető érzést, ahogy pír ül ki az arcára. Legyűrve szorongását bátorkodott visszakérdezni, hogy a nő valóban, így gondolja-e.
– Tényleg annak találod? – kételkedett, hiszen a tetoválások, és piercingek nem éppen nyerik el mindenki tetszését.
– Valahogy csak kibírom – mondta elmosolyodva jótevőjének, mikor az odanyújtotta felé a fehérneműket, bár nem tudta eldönteni, hogy a másik szavai irigységet, vagy dicséretet fejeztek ki éppen. Ahogy sikerült kiválasztania egy bugyit, és egy melltartót, úgy egyből folytatta az öltözködést. Míg ő igyekezett magára ölteni a ruhákat, addig Amalia belekezdett kérdéseibe és saját mondandójába.
– Nem, nem vagyok fejvadász – válaszolt az élőholtnak. Végül nagy nehezen rávette magát, hogy megelőlegezze bizalmát Amaliának, és elmondja neki, mivel is foglalkozik valójában.
– Magánnyomozó vagyok. Szóval pont, hogy az a dolgom, hogy beleártsam magam az olyan dolgokba, amikbe nem kéne – magyarázta humorosan, bár nem tudta társasága mennyire tartja ezt viccesnek.
 Figyelmesen végighallgatta az élőholt elméletét, és időközben próbálta hozzákapcsolni saját gondolatait a nő által felvázolt képhez.
– A szervezett bűnözés esetében ez is előfordulhat, igen. Lehet, hogy ő csak egy bábu, és valaki a háttérből irányítja, még az is megeshet, hogy a melák az, hisz a talpnyaló szerepét játszva teljesen eltereli magáról a gyanút. Ugyanakkor még mindig fennáll az a lehetőség is, hogy tévedünk, és csak túl sokat látunk bele. Amíg nincs bizonyítékunk, vagy valakink, akiből többet tudunk kiszedni, addig csak annyit tehetünk, hogy tovább üldözzük őket – vázolta fel a helyzetet fekete-fehéren, igazából szavaiban konkrétan benne volt, hogy a sötétben tapogatóznak.
– Ami azt illeti, csak akkor kezdődött volna el az igazi harc közte és köztem, ha nem talál el az a golyó. Hallottam, ahogy kántálni kezdett, és éreztem, hogy alattam egyre inkább melegedik valami, biztos a híres tűzét próbálta megidézni – látta be Amaliának, hogy nincs teljesen tisztában ellenfelük erejével.
– Nyilván, ha nem élve kellene elkapnom, akkor könnyebb dolgom lenne – tette hozzá, majd felkelt az ágyról, és hang alapján belőve hol van, odalépett az élőholthoz, és rátette a kezét a vállára.
– Nem a te hibád, elvégre nem te húztad meg a ravaszt – próbálta tudtára adni a másiknak, hogy nem neheztel rá.
– Ám, ha jobban belegondolsz, az se biztos, hogy el akarták hallgattatni. Egy ilyen bűnözőnek biztos, hogy nem egy rosszakarója van, a cél lehet csak az volt, hogy eltegyék láb alól – magyarázta sóhajtva, ugyanis egyre több felé agáznak a szálak, és egy sincs, amin elinduljanak.
– Azt pedig csak remélni tudom, hogy nem én voltam az eredeti célpont – tette hozzá a száját húzva, ebből látszott, hogy még a megbízóiban se bízott meg teljesen. Mérlegelve a helyzetet, és a korábban történt eseményeket Xaviera úgy döntött, megpróbál szövetségre lépni Amaliával.
– Figyelj csak, mi lenne, ha csapatban dolgoznánk? – érdeklődött az élőholttól.
– Külön-külön nem ment, ha pedig így folytatnák, akkor csak egymás munkáját akadályoznánk – látta a vérfarkas.
– Ha sikerülne csak egyet a kalózok közül elfognunk, annak bele tudnék mászni a fejébe, és elég információhoz jutnék a kapitánnyal, sőt minden mással kapcsolatban – igyekezett csábítóbbá tenni az ajánlatot.
– A tiéd lenne a kézre kerítési díj, engem pedig megfizetnének, amiért sikerült bebizonyítanom a bűnösségét. Szóval mit szólsz? Társak? – kérdezett rá ismét, és amennyiben igent, vagy valami ahhoz hasonlót kapott válaszként, úgy lágy mosoly ült ki az arcára. Ha Amalia nem szeretne vele együtt dolgozni, azt is megérti, abban az esetben igyekszik majd nem az útjában lenni, és remélni, hogy ez fordítva is így lesz.

Amalia
2022.01.08. 18:52

– Ki más lenne? – vonta fel szemöldökét változatlan arcvonásokkal, látszólag korholva az alig feleszmélt lányt. – Nem kell ennyire meglepődnöd. Nem vagyok orvos, de attól még ki tudok kotorni egy fémdarabot valakiből. Ugye megmondtam, hogy ne ártsd bele magad?
Érezte a szinte tapintható gyanakvást, bár ő emlékezete szerint nem sok okkal szolgált rá. Sem a hölgy zavartsága, sem mezítelen teste nem zökkentette ki semleges hangulatából, mely egy kártyajátszmában elsőrangú pókerarcot biztosítana neki. Percekig ültek így, hallgattva a külvilág alig hallható neszeit a zárt ablakokon át. Miután Xaviera végül megtörte a kínossá nehezedő csendet, Amalia szó nélkül eleget tett kérésének. A szoba egyik szekrénye nyikorogva tárta szét álmos ajtajait, hogy saját ruhatárából testhez álló öltözéket keressen vendégének. Selymes tapintású, fekete blúzt helyezett a likantróp lábaihoz, melyet egy sötétbarna bőrnadrág követett. A fehérneműk már több időt vettek igénybe, ugyanis vele ellentétben Xavierát tökéletesen telt idomokkal áldották meg az égiek.
– Igazán nincs miért zavarban lenned. A tested gyönyörű, Xaviera. Egyébként is, láttam tegnap. – mondta halkan. Számára teljesen hétköznapi jelenségnek számított, ha az élő vagy élettelen dolgok iránti szépségérzetét szavakkal is kinyilvánította. Csak elhangzásuk után gondolt bele, hogy ezzel talán jobban elmélyítette a hölgyemény szorongását. Több alsóruhát is átnyújtott neki, hogy tapintás alapján válassza a neki megfelelő darabot.
– Mellben talán szűk lesz kissé, de ideiglenesen megteszi. – ejtette oly precíz hanglejtéssel, hogy egy szakértő sem mondhatná meg, vajon apró irigység bújt meg szavai közt, vagy rá nem jellemző módon flörtféleséggel próbálkozott, dicsérve a keblek méretét. Ámde ennél jelentősebb mondanivalója is akadt, így mialatt éjjeli páciense öltözködni kezdett, ő tiszteletteljesen elfordult, s hozzákezdett.
– A munkád… Te nem fejvadász vagy, igaz? Nem ellened szól, viszont kétlem, hogy egy látássérült megtalálná a számításait a világomban. Akkor mégis, ki lennél, hogy hébe-hóba kalózokra támadsz?
Ha erre érkezett válasz és akkor is, ha társasága titokban kívánta tartani valós kilétét, a kapott információ fényében mérlegelt. Utóbbi esetben sem lépett fel tolakodóan, hogy mindenáron fényt derítsen a leányzó céljára, de jobban érezte magát, ha tudja.
– Itt sokkal többről van szó, mint vártam. – osztotta meg vele saját elméletét. Úgy vélte, ezt igazán rábízhatja. – Te is észrevetted a dokknál, igaz? A múltkori góliát nem volt ott. Ez persze jelentheti, hogy pusztán másutt akadt dolga, vagy egy könnyűnek ígérkező rabláshoz nem kell az ereje. De mi van akkor, ha az a férfi nem az ő embere, hanem valaki másé? Ha ez az egész csak színjáték, egy bábvezér, akinek a háttréből parancsolnak, míg a nyilvánosság előtt félelmet keltő imidzset visel? Te első kézből megtapasztalhattad, hogy az a pojáca nem ér fel a hírnevéhez. A másik részlet, amely aggaszt, hogy aki rád lőtt, egy mesterlövész volt. Utólag is elnézést kérek, ha nem sebesítem meg, nem véti el a célt. – pillantott félre. Ezen apró jel árulkodott volna egy látó számára, hogy Amy őszintén röstellte a dolgot. – Valaki fizetett egy profinak, vélhetően bérgyilkosnak, hogy csendben iktasson ki egy olyan piti bűnözőt, akihez még a természetfeletti erőmre sem lenne szükségem. Ez jobban bűzlik, mint a halpiac a kikötőben. Mintha egy üzenet lenne, vagy valaki el akarná hallgattatni ezt a Tiberius Kaine-t, mert a sarkában vagyunk. – sétált kimért, lomhán kopogó léptekkel az ablakhoz. Az utcán zajló történéseken révedt, közben figyelt, mi a véleménye Xavierának a hallottakról. 

Xaviera
2022.01.06. 11:20

 Ahogy Xaviera a sebét fájlalva a földön vergődött, eszébe jutott amit Amalia mondott neki, mikor elváltak egymástól: „Ne ártsd bele magad olyasmibe, ami túlnőhet rajtad!”. Talán igaza volt, nem kellett volna beleártania magát, de pont az a munkájának a lényege, hogy olyan dolgok után kutasson, amikről egyesek azt szeretnék, ha nem tudna senki.
 Ironikusnak találta, hogy miután végigfutott az agyán, hogy ivócimborájának esetleg igaza volt, ő volt az, aki végül rátalált és segített neki. Még érezte az illatát, és kabátja melegét mielőtt eszméletét vesztette volna.
– Am…i… – próbált valamit mondani az élőholtnak, vagy talán válaszolni neki, de már nem tudta rendesen megfogalmazni, amit akart. Amíg nem volt magánál, addig homályos emlékképek jelentek meg előtte átváltozásának éjszakájáról. Először látta, ahogy a vadászok előtte, mellette és mögötte futottak, ahogy együtt próbálták utolérni a vérfarkasokat. Azt hallotta, és látta is, hogy csapata néhány tagjának útközben nyoma vész. A következő kép az volt, ahogy elesett az egyikük szétmarcangolt holttestében, őt magát pedig elhurcolják. Talán pont akkor, mikor kiszedte belőle Amalia a golyót, élte át újra, ahogy megharapták. Eléggé nyugtalanul aludhatott, ugyanis újra végigszenvedte álmaiban az első átváltozását. Utolsó képe ébredése előtt az volt, hogy valami fényes dolog közelít a szemei felé, az a fényes dolog, ami akkor megvakíthatta, amiről még most sem tudja, hogy pontosan mi volt az. Bár az élőholt ismerőse aránylag kedves szavakkal ébresztette, ő mégis részlegesen átváltozva, izzó szemekkel, kibújt ragadozó fogaival, és meghosszabbodott éles körmeivel farkasként üvöltve kelt fel, térdeire nehezedve az ágyban. Még ébren is érezte, hogy fájnak a szemei, pedig most igazából semmi sem történt velük. Egy pillanatra odakapott, aztán lassan visszaváltozott.
– Amalia? Te? – értetlenkedett hirtelen, mikor tudatosult benne mi is történhetett. Óvatosan megtapogatta a hátát, ahol a golyó érte a dokknál történt incidens alkalmával, és érezte, hogy valaki ellátta a sebeit. Sajátján kívül, csak egy szívdobogást hallott a közelben, az pedig élőholt ismerőséjé volt. Az ágyban, vagy a matracon, amire ráfektette megfordult a hang irányába. Érzett valami puha anyagot, valamilyen textilt a lábai között azzal takarta el makulátlan testét.
– Te szedted ki a golyót? – kérdezte Amaliát kissé gyanakodva. Ha az élőholt meg akarta volna ölni őt, már rég megtette volna, hiszen ott volt rá az alkalom, nem is egyszer. Még mindig kicsit bizalmatlan volt, de ahogy az élőholt neki, úgy a nőstény farkas sem adott okot az élőholtnak arra, hogy megbízzon benne. Xaviera úgy döntött ő lesz az, aki megpróbál nyitni a másik felé, és remélte ismerőse nem fog másképp viszonyulni hozzá, bár fogalma sincsen arról, hogy Amalia mit, és mikor, és hogyan látott. A nyomozó utolsó emléke, hogy érezte, ahogy a nő a karjaiba vette őt, utána filmszakadás.
– Biztosan nem egy kérdésed lenne hozzám, amiket tényleg szívesen megválaszolok, de előtte kaphatnék valami ruhát? – kérdezte elvörösödve, bár nem volt túl szégyenlős, ez akkor is hirtelen sok volt neki. Abban is biztos volt, hogy vele ellentétben Amalia teljesen fel van öltözve, ami csak még kellemetlenebbé tette az egészet. Ha kapott valami ruhát, akkor azt amilyen gyorsan csak tudta magára kapta, ha nem, akkor a magára tekert textilbe bugyolálta még jobban be magát, és így várta, hogy a nő elkezdje bombázni a kérdéseivel.

Amalia
2022.01.05. 20:00

– Hmm. – hallatott halk sóhajt zárt ajkai közt Amalia a tréfás megfogalmazás hallatán, ám valójában félmosolyt csalt ki belőle, melyet kissé lehajtott fejjel próbált kalapja alá rejteni. Okos lány volt, miképp a saját kilétére tett célzást, úgy a vele szemben ülő szándékos és akaratlan jelzéseit is hamar megértette. Így már kevésbé furcsállta, hogy pont hozzá telepedett a nő.
Keserédes. Azt nem tudom, mi van benne, talán valamilyen fűszer. De hű a nevéhez.
Így már valamivel bátrabban fürkészte a csinos hölgyet, míg hallgatta mondandóját. Xaviera kisasszony igencsak gyanús kifejezésekkel élt, ám élőholtunk ennek nem adott hangot. Jóhiszeműen próbált viszonyulni hozzá, mivel asztalpartnere a körülmények ismeretében is figyelmére méltatta.
– Akkor te valami firkász vagy? – tette fel a kérdést, melyre már nem érkezett válasz. Helyette egy zavaró és harsányan közéjük furakodó hang, melyet a háta közepére nem kívánt. Egy magán kívül zagyváló és cselekvő, holtrészeg ember hangja. Van az a jelenlét, ami már neki is sok, s már csillant is a helyiséget betöltő olajlámpák táncoló fénye egy apró, de halálos pengén.
– Kotródj, amíg megteheted. – szólt halkan, mégis határozottan a kalapos nő, ekkor azonban Xaviera ragadta kezébe, pontosabban kecses lábába az irányítást, elindítva az errefelé mindennapos lavinát. Egy darabig szemöldökét felvonva, csendben tűrte az állatok módjára viaskodó férfinépet, ám midőn egy útjára eresztett kés leheletnyire a füle mellett állapodott meg a falat burkoló fában, bosszúsan felállt székéből. Talán a gazdája jött a rövid fegyverért, vagy épp arrafelé taszigálták a többiek, nem számított neki. A felé közeledő fickó megkóstolta az asztalra pattanó Amalia bal csizmáját, melyet egy perdüléssel küldött felé, s szemmel láthatóan ízlett neki. Úgy elterült, mint egy zsák krumpli, sajgó állkapoccsal és kettővel kevesebb foggal. Ebből a pozícióból a sápadt leányzó jól látta, ahogy célpontja stílusosan távozik testőrével együtt. Voltaképp kapóra jött neki ivópartnere harciassága, hogy minél kevesebb kellemetlenség árán jussanak át a bunyózó tömegen, ám addigra már színét sem látta a két alaknak. Mintha a másik viselkedéséből megérzett volna valamit, az elsuhanó Xaviera keze után nyúlt.
– Ne ártsd magad olyasmibe, ami túlnőhet rajtad! – De már nem érte el. Talán szavait sem hallotta, ahogy tovatűnt az éjszakába. A fejvadászt meglepte, milyen gyorsan és magabiztosan fut a vak hölgyemény, viszont nem nézett sokáig utána, a maga dolgával kellett foglalkozzon. Aznap éjjel keveset aludt, testének nem volt szüksége annyi pihenésre, mint egy átlagembernek. Tűvé tette az utcákat és sikátorokat, faggatózott a maga módszereivel. Visszatért a Szomjazó Vándorba is, mindhiába. A Napkorong többször is váltotta a Holdat, mire egy újabb alkonyon használható nyomra bukkant. Elcsípett egy „könnyű melóról” szóló beszélgetést, majd mikor elhangzott, hogy „a főnök is jelen lesz”, távolról követni kezdte a két férfit. Egy sötét utcán állapodott meg ahonnan részben rálátott az akcióra. Nem azért jött ide, hogy bárki hőse legyen. Hidegen hagyták effajta világmegváltó vágyak, s nem is furdalta érte lelkiismeret. Ő egyszerűen ilyen volt, törődött a nagyobb jóval, ám munkáját is profiként végezte, nem kockáztatta volna a kudarcot pár vadidegenért. Mikor a semmiből előkerülő állat jókora felfordulást okozott, a megritkult ellenség és a kialakult zűrzavart előnyére szerette volna fordítani. Előre lépett, ekkor viszont felfigyelt valamire. Két kis cseréptöredék hullott alá a kövezett utcára. Feltekintett, s egy elhaladó árnyat látott. Ha kimegy a nyílt térre, felfedi magát, ha pedig hozzá hasonlóan a kapitány életére törne a rejtélyes idegen, elorozza előle a célpontját. Elsőként ettől a zavaró tényezőtől kellett megszabadulnia. Előhúzta egyik tőrét és a levegőbe dobta, s mikor az elérte a lehető legmagasabb pozícióját, fekete füstként villant oda a gazdája. Gyors mozdulattal egy újabb tőr repült a tető irányába, melyet egy újabb villanás követett. Nem bizonyult túl egyszerűnek a cseréptető nyergén landolni a hirtelen helyváltoztatás után, de Amaliának jók voltak a reflexei. Mintegy gondolatával magához hívta két eszközét, melyek engedelmesen válaszoltak a hívásra. Az orvgyilkos a szomszédos építményen osont óvatos léptekkel, akár egy macska. Hosszú csövű puskáján mesterlövész lencsék sorakoztak, ebből már lehetett tudni, hogy profi az illető. A fejvadász nem vesztegette az időt kérdésekre, elhajított egy tőrt és a másik tetőre szökkent. A készenlétbe helyezkedő alak bal vállát sértette fel a penge, melyre amaz felhördült és megfordult. Arcát ruhával takarta, csuklyát viselt, sötét öltözéke alatt talán védelmező réteg is lapult. Az alkata és szabadon hagyott szempárja alapján férfi lehetett. A cserépre érkező leányra emelte lőfegyverét és kész volt meghúzni a ravaszt, ám épp abban a pillanatban hangzott fel a kalóz jajveszékelése. Időközben földre került és szemmel láthatóan az életéért küzdött a vérszomjas kutyafélével szemben. A mesterlövész meggondolta magát és egy gyors lövést akart elsütni, hogy aztán ismét a támadójával foglalkozzon. Ebből megértette az élőholt, hogy a kapitány nem szövetségese, hanem a célpontja. Muszáj volt megakadályoznia. A puska ravasza már enyhén engedett az ujj nyomásának, amikor éles fájdalom mart bele a csuklyás bal vállába. Elrántotta annyira a karját, hogy az eredeti cél helyett a fenevad bundájába fúródjon az elszabadult golyó. A fájdalom oka egy húsba vájó dobótőr volt, melyet Amalia a következő pillanatban kis is rántott a sebből természetfeletti erejével. A lövész üvöltött a fájdalomtól, de képtelen volt így használni a karját, gyors menekülés mellett döntve leugrott a tetőről. Amy utána sietett, de mintha el sem érte volna a talajt, nyoma veszett. A többi jelen lévőnek úgyszintén, már csak a sebesült farkaszszerzet vánszorgott tétován a közeli utcában. Bosszúsan felhúzta ajkát, immár másodszor szalasztotta el a célszemélyt. Jobb híján az állat nyomába eredt. Nem akarta utol érni, csak látótávolságban maradt, amikor viszont látta összerogyni, nem hitt a szemének. Xaviera, akit napokkal korábban ismert meg. Ezek szerint az alakváltók népes táborába tartozik a kisasszony. Vegyes érzésekkel tekintett le a földön fekvőre, kívülről meglehetősen ridegnek hatott, ha valaki épp látta volna. Két akcióját is megzavarta, viszont az ő hibája, hogy a lány kapta a golyót a gazember helyett. Levette kabátját, hogy betakarja Xavierát és kísérletet tett felsegítésére.
– Tudsz járni? Hé?
Nem kapott választ, ezért nem tudta megítélni, hogy az ifjú hölgy magánál van-e vagy sem. Végül nemes egyszerűséggel karjaiba vette és szállására cipelte. Több erő lakozott benne, mint vékony testalkata sugallta. Ott aztán hasra fektette a vérző nőt és hozzákezdett a rögtönzött operációhoz. A reggel az ágy végében elhelyezett karosszékben érte a fejvadászt. Behunyt szemmel ült, ám ébren volt. Újjászületése óta az alvást csupán hóbortnak tekintette, mely egy életéből megragadt szokásnál aligha bírt nagyobb jelentőséggel. Várt, míg meghallotta az első neszt, jelezvén tegnapi páciensének ébredezését.
– Jó reggelt, Farkaslány. – köszöntötte. Volt némi mondanivalója a másik felé, de erre nem találta alkalmasnak a pillanatot.

Xaviera
2021.12.29. 22:21

 Mikor Amalia bemutatkozott, Xaviera ahogy a hangokra figyelt, csak akkor vette észre, hogy a nőnek alig, vagyis szinte nem is hallható a szívverése. Ekkor már gyanított valamit vele kapcsolatban, de inkább úgy döntött, nem kérdezősködik. Hiszen nem rohanhat le egy idegent csak úgy, nem várhatja, hogy egyből megnyíljon felé, főleg nem ilyen személyes dolgokkal kapcsolatban.

– Nagyon örvendek – engedte el végül felesleges gondolatait, bár nem szabadult meg tőlük túl hosszú időre. Amalia szavai csak a következő szintre emelték a kíváncsiságát.

– Miért talán kéne? – kérdezte kuncogva, aztán közelebb húzta magához a poharát.

Az ital ismeretlen illata nem foglalkoztatta, de a vele szembe ülő parfümét

nem tudta figyelmen kívül hagyni, sem azt a szagot, ami azzal keveredett. Egyszerre volt üde, és friss, mint egy magát kínálgató virág, valamint édeskésen romlott, mint az erjedésnek indult gyümölcs. Így vált egyértelművé számára, hogy egy élőhalott hölggyel van dolga.

– Pedig nekem úgy tűnt, hogy élsz-halsz az ilyen beszélgetésekért – reagált az élőholt szavaira, és finoman, kissé humorosan próbálta tudtára adni a másiknak, hogy tudja, hogy ő micsoda, és az égvilágon nincs neki ezzel semmi baja.

– Amúgy.. Megmondanád, mit iszunk? – próbálta közölni vele, hogy ő sem tökéletes. Magabiztos mozdulatai miatt senki sem gondolja róla, hogy vak, így olykor, mint ahogy most is, egyértelművé kellett tennie. Bár még nem bízott annyira a másikban, hogy túlságosan megnyíljon felé, de vakságát sosem gondolta olyan gyengeségnek, amit rejtegetnie kéne, ezért ennek felfedésével nem is volt gondja. Ha kell a látása nélkül is ízekre tud szedni szinte bárkit.

– Mondhatjuk, hogy munkaügyben vagyok itt. A munkám pedig rengeteg információgyűjtést igényel, amire a legalkalmasabb hely pont egy ilyen csehó. Egy csehó, ahol a környék hírességei is tiszteletüket teszik, szóval ez lenne az oka – nyilatkozott nagy vonalakban arról, mi dolga is van a Szomjazó Vándorban. Xaviera úgy érezte a beszélgetés egyre gördülékenyebben megy Amaliával, de ő maga mégis egyre kellemetlenebbül érezte magát. Ennek nem a nő volt az oka, hanem azok a férfiak, akiket szexuális vágyuk úgy fűtött, hogy a jellegzetes szaguk már facsarta az orrát. Ennyi szagot egyszerre nem tudott kizárni, és lassan kezdett rosszul lenni, ami pedig feltette az i-re a pontot nem más volt, mint egy ittas fiatalember, aki még úgy is bepróbálkozott, hogy látta a két nő egymás társaságával van elfoglalva.

– Sziasztok cicuskáim! Csak így kettecskén? Miért nem nézitek meg, mivel szolgálhatok nektek ma este!? – kezdett ki velük nyíltan, és közben az övével babrált. Ennél több nem is kellett, a vérig sértett Xaviera lehajtotta az italát, és ahelyett, hogy várt volna a bosszújával, mint ahogy máskor szokott, most inkább azonnal cselekedett, tudván úgy se lesz rá máskor alkalma.

– Ó, megnézzük – jelentette ki sejtelmesen, aztán felpattant és úgy tökön rúgta a fickót, hogy az hátraesett és nekiütközött egy nem éppen vajszívű meláknak, aki nyomban elkezdte őt gyepálni, és már el is kezdődött a kocsmai bunyó. Eleinte a hölgyek asztala kimaradt a csetepatéból, de aztán elkezdtek repülni a poharak, meg korsók és már senki sem úszhatta meg. Aki éppen Xaviera közelébe jutott annak levert egy nagyot, csak arra ügyelt, hogy Amaliát ne üsse meg, ha a közelébe kerülne. A verekedés közepette meghallotta, hogy a kapitányúr távozni készül, így ő maga is úgy döntött kiverekedi magát helyről.

– Azt hiszem jobb, ha most megyünk. Gyere velem! – kiabált Amaliának, kötelességének érezte, hogy kijutassa őt, miután az egész bunyó neki köszönhető.

A nőstény farkas utat tört maguknak, és végül mindketten épségben távoztak.

– Ne haragudj, hogy gondot okoztam. Mennem kell, szia! Tényleg sajnálom – kért elnézést, és elbúcsúzott az élőholttól, aztán egy kerülőt téve az ivó körül, majd útközben megszabadulva, és elrejtve a ruháit, átváltozott farkassá, és a kapitány nyomába eredt. Csak, hogy nem volt ez egy éppen rövid hajsza. Nem is értette, hogy a férfi hogyan képes ilyen könnyen meglógni előle. Elvileg arról se kéne tudnia róla, hogy a nyomozó próbálja utolérni őt. Napokig kellett loholnia a Kaine után, mire az egyik dokknál megtalálta, de nem csak megtalálta, hanem tetten is érte őt. A kalóz a kis pereputtyával egy pár fős társaságot próbált kirabolni. A nőstény farkasnak addig kellett cselekednie, amíg nem késő. Ha sikerül megmentenie a szerencsétleneket, akkor végre lesz kinek tanúskodnia az ellen a gazember ellen. Nem hezitált, azonnal nekiugrott a fegyveres kalózoknak. A csapat zömét lefegyverezte, vagy lelökte a dokkról, a végén már csak a kapitány maradt, aki hatalmas mancsai között vergődött, miközben az éles tépőfogaival nézett farkasszemet. A férfi tényleg valamiféle mágiával próbálkozott utolsó perceiben, de mielőtt bármit is tehetett volna valahol elsütöttek egy fegyvert, egy fegyvert melynek golyója Xavierában landolt. A kalóz, és megmaradt csapata egérutat nyert. A nőt csak annak a tudata vigasztalta, hogy az a pár fős társaság legalább neki köszönhetően meg tudott menekülni, így már érdemes volt bevállalnia azt az egy golyót, amit nagy eséllyel nem is neki, hanem a kalóznak szántak. Ahogy mindenki távozott a helyszínről, úgy ő is megpróbált, bár nem igazán tudja meddig juthatott, és hol csuklott össze nyüszítve. Visszaváltozott emberré, és csak remélte, hogy egy pucér lőtt sebű nőnek valaki segítséget nyújt. Alapjáraton nem is lenne gondja a lőtt sebekkel, de a hátába fúródott bele a golyó, így nem tudta kiszedni, ami akadályozza a gyógyulást.

Amalia
2021.12.28. 21:23

A fekete ruhás nő feltekintett újabb zaklató-jelöltjére. A karcsú vonalak, a telt keblek, az ébenfekete buja hajkorona és a már-már ragyogóan fehér szemek határozottan kellemesebb látványt nyújtottak, mint az iménti semmirekellő, s még sörszagtól sem bűzlött a lehelete. Az arcvonásait, halovány bőrét és látható tetoválásait már jobban szemügyre vette. Talán kínosan sokáig is méregette, míg megállapította magában, hogy jelenleg valami gyönyörűnek lehet a tanúja. Gyönyörűnek látta, valóban, ám ez nem járt semminemű romantikus áhítattal, rajongással, emelkedett érzéssel, melyet a hétköznapi emberből váltana ki egy műalkotás. Jobban mondva semmi sem változott arcvonásain. Volt viszont a nőben valami szokatlan, abban, ahogy a másikra nézett. Mintha valójában nem is hozzá beszélt volna. Kulturált szavai okán nem mondott ellent, mikor a jövevény ülőhelyet kért az asztalnál, bár nem töltötte el önfeledt boldogsággal a társaság. Vele ellentétben a kívánatos, derűs kedvű és finom illatú leányzóra felfigyeltek itt-ott a férfiak. Ha őket szólította volna le, akár egymás torkának is esnek, csak hogy felszabadítsanak neki egy széket. A feléjük irányuló tekintetek bizonyára már a második ruhadarab eltávolításán fáradoztak, ahogy hátulról vizslatták a szépen formázott alakot. Amit kizárólag Amaliának tartogattak a csábító ajkak, az egy pár hegyes, ám nem hivalkodóan kitűnő szemfog volt. Látva őket összébb húzta szemöldökét. Talán vámpírral van dolga? Hát, belőle ez az üde mosoly egy csepp meleg vért sem tud kicsalni, ha netán hátsó szándékkal közeledne a hölgyemény.
– Nézd, én… – kezdett mondatába mély sóhaj kíséretében, a bájos hölgy azonban már a pult felé ringatta csípőjét.
Ennek a gondtalan és kissé öntörvényűnek tűnő természetnek sikerült felkeltenie az alapvetően érdektelen és zárkózott Amalia figyelmét, aki ugyanakkor óva intette magát: nem szabad elkalandoznia a feladatáról! Ez a lány csak egy zavaró tényező, ám egy igazi vadászt terepen semmi sem zökkent ki. Nincs fontosabb a feladat sikerénél. Midőn nem várt vendége visszatért az italokkal, úgy döntött, belemegy a játékba, amíg a kalóz nem hagyja el a helyiséget.
– Amalia. Amalia Santero. – tekintett rá immár felszegett fejjel. Azok, kik közelebbről látták arcát, ha csak egy pillanat erejéig is, undort, félelmet, lenézést hordoztak tekintetükben, apró grimaszra húzták arcizmaikat, legrosszabb esetben pedig elmenekültek. Egy olyan ember arca, akivel már jócskán elbánt az élet, mielőtt létének bimbója teljesen kitárta volna szirmait a világra. Az az arc… egy halott arca.
– Te… te nem félsz. – adott hangot meglepettségének, amikor a megszokottól teljesen eltérő reakció fogadta. Nem látott a vele szemben ülőn semmit, szó szerint. Enyhült szigorú, fagyos ábrázata, miként modorát is némileg kedélyesebbre vette.
– Nem szoktam hozzá a társasághoz. – nyúlt a pohárért, s miután megszagolta, egy húzóra felhajtotta a tartalmát. – Nem rossz. Mit keresel erre? Létezik ennél kedvesebb csehó is. – kérdezte. Maradt benne némi bizalmatlanság, ez a természetéből fakadt. 

Xaviera
2021.12.21. 22:17

Lassan leszállt az éj. Agaroth kikötőjében a léghajók, mint sok ragyogó szemet birtokló sötét árnyak, úgy olvadtak bele a fekete, csillagos égboltba. Szinte jó barátként köszöntötték a teliholdat, amely ma este különösen erős fénnyel kényeztette az eddig sötét sikátorokat, és elhagyatott utcákat. Kezdett csípős hideg lenni, de ez mit sem számít olyas valaki számára, mint Xaviera, aki több éjszakát töltött ruha nélkül az erdőkben, farkasbőrben rohangálva, mint az emberi formájában. A vérfarkas éppen olyan jól bírta ezt az időt, mint az út viszontagságait. Amúgy sem volt ideje fennakadni ilyen apróságokon, hiszen olyan munkával bízták meg őt, ami nem tűrt halasztást. Egy férfi nyomába kellett erednie, akit csak Tiberius Parázs Kaine kalózkapitányként emleget a köznép. A híre megelőzte a gazfickót, de tettei soha nem voltak bizonyíthatóak a törvény előtt. Se szemtanú, se bizonyíték, csak üres vádak sokasága, ez okozott csak igazán fejfájást azoknak, akik vele álltak szemben. Már rég rácsok mögött lenne a helye, mégis most is valamelyik helyi ivóban mulatja el az időt. Ahhoz, hogy őt bíróság elé állíthassa, Xavierának megdönthetetlen bizonyítékra volt szüksége. Attól fogva, hogy a nő az egyik gaztettére fényt derít, a többit már különösebb erőlködés nélkül neki tulajdoníthatja.
A nyomozó az utcákon sétálva bele-belehallgatott egy-egy beszélgetésbe, amelyekből kiderítette, hogy a kalózkapitány, mely kocsmában szabadítja meg magát a józan eszétől. Egy bizonyos Szomjazó Vándor nevű helyhez kellett útbaigazítást kérnie, amelyet egy segítőkész asszonytól meg is kapott. Odaérve kicsit rendbe szedte magát, majd betérve igyekezett minél kevesebb feltűnést kelteni. Megkereste a legcsendesebb asztalt, de az odavezető úton majdnem fellökte egy férfi, akit nem rég utasított vissza egy hölgy, aki pont ott ült.
Mikor odaért, óvatosan megtámaszkodott az asztal szélében, és fejét igyekezett az ismeretlen nő felé fordítani.
– Ne haragudj, hogy csak így idetolakodom, de nem találtam máshol szabad helyet – kért elnézést, és helyet foglalt azt asztalnál a nővel szemben. Amíg nem kezdtek el beszélni egymással, addig igyekezett a hatalmas lármából kihallani a kapitány hangját, vagy annak a hangját, aki éppen vele beszélget. Szinte örömmel töltötte el, amikor meghallotta a „Na, de kapitányúr” szavakat, egy éppen magát kellető hölgy szájából, lehet el is mosolyodott, izgalmában talán még szemfogai is előbújtak. Így már a férfi szavai is tisztán és érhetően jutottak el hozzá. A kalóz hallhatóan előszeretettel henceget a gaztetteivel, így jó pár meséjének lehetett a fültanúja. Nem tűntek annyira hitelesnek, de ahhoz, hogy egy kicsit puhatolózzon pont elég volt ennyi információ. Mivel még nem ismerte a férfi szagát, ezért úgy döntött megpróbálja valahogy megközelíteni.
– Igyunk valamit! – szólította meg a nőt, akivel egy asztalnál ült – Utána meg bemutatkozhatnál – tartotta fenn a látszatot, hogy ő csak szórakozni, és ismerkedni jött.
Odament hát a pulthoz, és kért két nőiesebb italt, bár fogalma sem volt arról végül mit adtak neki, csak azt tudta, hogy talpas pohárban nyomták a kezébe, és hogy számára ismeretlen, de jó illata volt. Visszafele menet jó közel haladt el Kaine mellett, hogy memorizálhassa a szagot, így amikor távozik, követni tudja őt.
– Itt vagyok, remélem nem voltam túl sokáig el – ült vissza az asztalhoz, és folytatta a közjátékot.
– Az én nevem Xaviera, téged hogy hívnak? – kezdett el társalogni a másikkal, úgy gondolta, hogy ez egy tökéletes álca lesz a számára, míg el nem jön az idő. Valamint valahogy úgy érezte, hogy az eddig az asztalt birtokló leány is szerette volna meghúzni magát.

Last edited 24 napja by Xaviera
Amalia
2021.12.21. 19:18

Alkony telepedett a vidékre. A hajótestek, mint telt hasú, lomha madarak szálltak alá Agaroth kikötőjébe. Búcsút intettek a Napnak, melynek tüzes glóriája szép csendesen belefulladt a látóhatár mozdulatlan hullámaiba. Egyre hűvösödtek az éjszakák, de ez a terránokat aligha zavarta, hisz nincs olyan nedű, mely ne nyújthatna némi melegséget, főleg, ha egy telt keblű fehérnép szolgálja fel. A város csalóka arcát mutatta nappal, mintha a színes embertömeg nyüzsgését nem lehetne tovább fokozni. Valójában naplemente után pezsdült csak fel igazán az élet, mikor az addig talpon lévő, megfáradt férfiak és nők nekiláttak jól megérdemelt kikapcsolódásuknak. A bordélyok és kocsmák szüntelen egymásra licitáltak, melyikből szűrődnek ki hangosabban az önfeledt szórakozás hangjai.
Mire az utcai lámpások átvették a vörös óriás tisztes szerepét az éjszakában, egyesek már le is itták maguk a sárga földig. A Szomjazó Vándor nem csupán roppant kreatív nevétől vált népszerűvé, az italkínálat is párját ritkította, valamint elterjedt az a pletyka, miszerint az utóbbi időben egy igazi híresség választotta törzshelyének. Nem másról suttogtak hol tisztelettel, hol félelemmel, mint Tiberius „Parázs” Kaine kalózkapitányról. A Parázs nevet a róla szóló történetek mindegyikében más indokolta. A nők szerint lángoló szenvedélye, haragosai lobbanékony természetére fogták, s voltak, akik természetfeletti képességekkel ruházták fel. Hogy ezekből mi igaz, csak ő maga tudta és remekül őrizte titkait. Ma sem szalasztotta el, hogy legurítson pár pohárral a legfinomabb borokból, vagy talán, hogy mutogassa magát a csőcselék előtt.
– Itt van. – szólt valaki az ajtóhoz közel és azon nyomban befészkelte magát az elnémuló vendégsereg szürke soraiba.
Az ajtófelek halkan nyíltak, a helyiségbe egy nyomasztóan magas, széles vállú alak lépett. Arcából, vagyis mi megmaradt belőle, nem sugárzott semmiféle báj, sokkal inkább szigorú közöny ült a megtépázott kopasz fejen. Északról származhatott, ezt a gyanút a pusztán mellénnyel takart felsőtestét borító tetoválások és a dús szemöldök alól pislákoló halványkék szempár váltották ki. Körül kémlelt, majd beljebb lépett egyel és háta mögé pillantott.
– Minden tiszta, Főnök.
– Köszönöm Roland, de említettem már, hogy itt nem kell támadásokra számítanod. Megijeszted ezeket a jótét lelkeket. – bukkant fel a bejáratnál egy nyájas hangú, ízlésesebben öltözött úr, s az ivó szinte egyként lélegzett fel kezdeti szorongásából. – Kérem, folytassák csak, mintha itt sem lennénk.
Nehezen hittek a szemüknek, de még kevésbé a fülüknek. Ez volna hát a rettegett, hirtelen haragú kalóz, aki egyetlen érintésével lángba borít egy egész flottát? Persze lehetett arra számítani, hogy a szóbeszédek a valóság elnagyolt illúzióját keltik, ám mindabból, amit hallottak róla, egyelőre csak a szoknyapecérként való leírása tűnt hitelesnek. Az óriás összébb húzta szemhéjait és egy halk morgás rezegtette meg a kefeszerű bajuszszálakat. Mindketten a pulthoz mentek, hogy kikérjék első italaikat.
Ezalatt a kocsma túlsó felében egy fekete holló gubbasztott. Egy idegen, ki szeretett volna nem kitűnni a sokaságból, s ez a következő pillanatig sikerült neki. A félig ittas fiatalembernek bizonyosan nem sok szerencséje akadt a nőkkel, ha ennél a komor hangulatot árasztó asztalnál is szerencsét próbált.
– Meghívhatom egy italra… hölgyem?
– Nem. – hangzott az egyszerű, félreérthetetlen válasz a karimás kalap, az ezüstdíszítéses gallér és a sötétzöld hajtincsek takarásából.
– Hűha! De jó illata van magának… Izé… szóval na… Ja igen, ital? – próbálta folytatni a beszélgetést a fickó. Valószínűleg nem hallotta az elutasítást, vagy nem akarta hallani. A nő hangyányit megemelte fejét és fénylő tekintetét szúrósan a zaklatójára szegezte.
– Azt mondtam, nem.
Egyszerre volt nyugodt és fenyegető. A férfi mintha a semmiben esett volna hanyatt, elvágódott a padlón. A túlvilági szempár a frászt hozta rá, különösen ebben az állapotában. Mintha a kikötői kísértethistóriák egyik rémalakjával nézett volna farkasszemet, mielőtt az lerántja magával a hideg és sötét mélységbe. Felpattant és sietősen távozott a szórakozóhelyről. A többiek persze kiröhögték, hogy ez a hülye Pedro megint betojt egy lánytól, mert ők nem látták azt, amit Pedro. A titokzatos nőszemély egy sanda pillantást intézett a pult felé. Tervei voltak az újonnan érkezett kalózzal, noha merőben más tervei, mint a többi leányzónak. Fejben már elkezdte kidolgozni tervének lépéseit, azzal az aprósággal nem számolva, hogy kiszemeltjét más is figyelemmel kíséri.