A becsvágy és a káosz istene

 

 

Család/Kapcsolatok:

Leghűbb szolgái, s egyben teremtményei a Szentségtelen Ötök (Lazarus, Arteon, Hecarim, Sakuna és Drakname). Lélekfalófaló rémek, melyek a Limbust járják, táplálva és védelmezve az élők és holtak határának földjét.

Gyakran összejátszik Artassal és Asperionnal, de nem restell ellenük fordulni vagy hátrahagyni őket, ha a helyzet úgy hozza.

 

 

Története:

  A terránokban mindig élt a törekvés, hogy valami nagyobbat vigyenek végbe, valami olyat, amivel nyomot hagyhatnak. Éheztek a sikerre, az elismerésre, de csak titkon mertek sóhajtozni vágyaik után. Szégyellték hogy ilyet kérjenek az istenektől, nem akarták hogy azt higgyék, valami rosszra törekednek. Valóban, önmagában az még ártatlan vágy hogy ha valaki többre áhítozik, sőt, tisztelendő ha képes is tenni azért hogy változtasson saját helyzetén. Azonban mivel imáik erőtlenek voltak, az isten, amely ezeknek összességéből született, kezdetben fel sem tűnt Terian lakói számára. Voltak kisebb-nagyobb események melyeket ő segített elő, de hamar saját erejüknek és kitartásuknak titulálták a halandók, sőt, még a hosszúéltűek is a sikert. Alastor, mert hogy így hívták a fiatal istent, bárhogyan is törekedett az elismerésre, hogy visszaszálljon hozzá egy hálaima, sehogyan sem sikerült elérnie célját. Az ifjú azonban legalább annyira becsvágyó volt, mint a fohászok, melyek őt alkották. Keresésbe kezdett hát, s addig járta a világot, míg rá nem lelt egy hercegre. A férfi sokadik volt az öröklési sorban, esélye sem volt arra hogy uralkodóvá váljon. Rengeteg tervet szőtt azonban annak érdekében, hogy ez megváltozzon, és nem egy imát is mondott már az üres éjszakába, a zsongó nappalokba, hogy sikerrel járjon. Alastor a herceg mellé szegődött, mint egy aki annak népéből való, s támogatását ajánlotta. Az ismeretlen isten papjának adta ki magát, és mikor a herceg elfogadta a segítségét, sorra sikerült beváltania szívének vágyait. Ahhoz azonban egy nagyon sötét, vérpatakokkal szegélyezett, koponyákból épített út vezetett, s mire a herceg elérte célját, alatta a káosz tengere tombolt. Alastor addigra megerősödött, s hűvös nyugalommal mosolygott le a féltébolyult állapotban lévő uralkodóra.

-Éljen a király! – biccentett – Még utoljára megkérhetsz rá, hogy valóban olyan dicső uralkodó lehess, mint amire vágytál. Cserébe viszont templomot kell emelj nekem, ahol áldozatot mutattok be. Te magad leszel a főpapom, és majd elsőszülött gyermeked lelkét nekem ajánlod fel… Ezt fogjátok örökíteni generációról generációra. Megegyeztünk?

A király megtett mindent, amit Alastor kért, csak hogy valóban elérje azt, amiért minden mást feláldozott addigi életéből. Apját, testvéreit, jegyesét… Alastor pedig bölcsen visszavonult az élők és holtak világának mezsgyéjére, hogy ott fogadhassa a számára ajánlott lelkeket, mielőtt Cartus birodalmába léphetnének.

  Alastor tisztelete ez után széles körben elterjedt. Mindenki aki látta a herceg reménytelennek tűnő helyzetét, majd azt hogy miként emelkedett megmászhatatlan magasságokba még akkor is, ha a simára koptatott márványlépcsők csúszósak voltak az alvadófélben lévő vértől, elég bizonyíték volt az isten létezésére. A nyomában árnyékként járó káosz pedig csekély árnak tűnt a megszerezhető javakért cserébe.

 

 

Tisztelete:

A becsvágy nem csak egy negatív, mindenképpen káoszt hozó tulajdonság. Hogy erénnyé vagy jellemhibává formálja valaki, ez csak az illető személyén múlik. Alastor nem tesz mást, csak meghallgatja az imát, botorság volna elítélni és gonosz istennek nyilvánítani emiatt.

,,Ne az istent hibáztasd, ha elérted a célod de nem tetszik ahova jutottál.”

Ez Alastorra különösen igaz. Hívei különböző célokból, különböző módokon áldoznak neki. Egy magasabb rangú ügy érdekében nem ritka, hogy az adott személy, esetleg valaki más lelkét kéri, aki kedves a hívő számára. Ezeket egy pecséttel látja el, és haláluk után nem kerülhetnek a túlvilágra, hanem az ő személyes udvartartásának részei lesznek. Hogy mire kellenek? Kérdezd magát az istent… De talán jobb, ha nem tudod.

A gyakoribb eset a felajánlásokra hogy az elérni kívánt cél érdekében el kell engedni valamit. Ez lehet érzelmi vagy anyagi érték is, hiszen a változáshoz mindig újításra van szükség. Egyházában szívesen fogadják a pénzadományokat. Fösvénynek azonban nem mondható, megelégszik szegényebb áldozattal is, ami méltó a kéréshez.

 

 

Megjelenése, jelképei:

Bőre halovány, mint a Limbust belengő monokróm színek köde. Arca szigorú, elszánt tekintetében a céltudatosság keménysége tükröződik. Nem úgy, mint egy lobogó láng tüze, inkább mint egy szikla masszivitása. Különleges ismertetőjegyei is erre a sziklaszilárdságra utalnak, több helyen is pikkelyszerű, hegyes csúcsokba nyúló, éles szélű kinövések erősítik bőrét, mintha csak gyengepontjait akarnák védeni. Fejének két oldalából két erős, vaskos szarv hajlik határozott ívben előre, melyek a kitartás, az erő, és a határozottság szimbólumai. Bal szemét rendszerint letakarva ábrázolják, amivel a balsorsot próbálják meg kizárni a művészek. Alakját jellemzően sötét háttér előtt festik meg.

 

 

Familiáris, hírnök:

Bleitraan: a lánccal összekötött ikerpengék. Ha az isten harcba indul, a láncszemek vérfagyasztó csilingeléssel ütköznek egymásnak. A fegyver él, lélegzik, beszél, és vérre szomjazik, míg gazdáját a testet elhagyó lélekkel ajándékozza meg.

 

 

Ünnepek:

Ünnepelni? Őt? Ha megjelenik egy ünnepen, azt biztos, hogy nem neki szánták, de megesik hogy részt vesz egy mulatságban. Az viszont sosem jelent jót, ha személyesen bevonul az élők közé.