Almour

Csendes, komor, már-már álmos nagyváros, Almour. A város, aminek kikötője egy óriási tóra nyílik, mely állítólag a mélyben egy barlangrendszerrel össze van kötve a világtengerrel. A halászatból élő, nyugodt város hideg falai közt külön tehetség kell, hogy valaki fogadóra leljen. Ebben a magának való csendes halász- és kereskedővárosban úgy tartják, hogy az a legjobb, ha mindenki a maga dolgával foglalkozik. Az azuranok és egy rejtélyes erővel bíró hely baljós közelségének hála állandó rettegésben élnek a lakók, ami lassan átment enyhe fásultságba. Az eltűnések mindennaposak, ám a többség életben, emlékek nélkül tér vissza.

Subscribe
Visszajelzés
guest
11 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
Azareth
2022.11.22. 01:07

Ártatlan pillantással, szinte reménykedve várta, hogy Aiden rábólintson a kérésére. Ám a férfi úgy tűnt mélyen elmerengett, s ő róla megfeledkezve el is kezdett vetkőzni. Azar elkerekedett szemekkel nézte, ahogy lassan lekerül róla az ing, tudta hogy nem illő, de képtelen volt elszakítani pillantását. Az a formás csípő, széles vállak, a lapockák enyhén kidomborodó vonala és a gerinc hosszú, kígyózó völgye mind sorra megragadta tekintetét végigvezetve a gyönyörű testen. Nem is emlékezett mikor látott utoljára ennyi húst egy helyen. Szinte áhítattal figyelte a férfi testének minden apró vonalát. Persze nem állt szándékában megenni, vagy akár csak meg is próbálni megtámadni Aident. Távol álljon tőle hogy elvegyen a világtól egy másik bestiát, ha csak az nem támad rá előbb. De a látvány egyértelműen olyan volt számára mint egy nagy halom friss és még véres hús szelet egy hatalmas arany tálcán ami szinte fölé tornyosul. Mintha szülinapja lett volna. Mint a kisgyerek, aki elé letesznek egy akkora tortát ami nagyobb őnála.
-Megfogdoshatod bármimet…-feleli révetegen, majd észbekap és megrázza a fejét.-Mármint a fülemet.
Ekkor azonban földrehullik az utolsó ruhadarab is, pillantása pedig akaratlan követi. Pirulva kapja el tekintetét.
-Nos… khm…
Szégyellősen, a szeme sarkából pillant ismét felé, megnyugodva konstatálva, hogy a férfi már a kádban terül el habok közt. Kissé bátrabban lép oda hozzá letérdelve a kád mellé. Ugyanazzal az áhítattal és láthatóan nem kevés izgatottsággal mered a bundás cicafarokra. Olyan gyengéden fogja meg bolyhos végét, mintha attól félne összetöri, de ahogy ujjai a puha szőrt érintik egy nem várt dolog történik, amire igazság szerint még ő maga sem számított és láthatóan először észre sem veszi. Fülei lassan, hegyesen megnyúlnak, s apró hófehér, dús szőrszálak jelennek meg keretén és hátsó részén, mígnem egy valódi farkasfüllé nem formálódik. A fülekhez pedig valamiért egy lompos, fehér farkinca is csatlakozik. Ujjait Aiden bundájába túrva füleit hegyezi, farka pedig heves csóválásnak indul. A hosszú, nem épp farkasokra jellemző szőr fátyolként leng minden mozdulatra, végigsöpörve a padlót.
-Puha.-szalad ki ajkán áhitattal.
Ekkor már képtelen tovább uralkodni magán, ráfog a cicafarok végére, arcához emeli és belefúrja az arcát a selymes, illatos bundába. Egyből úgy olvad mint akit be macskamentáztak.
-Miért van az, hogy a macskáknak ilyen jó illata van?-motyogja a selymes szőrszálakba, míg a lompos farok már úgy pörög mögötte mint a propeller, tökéletesen tisztára söpörve a padlót. Pillantása most a fülekre siklik, s egyből, gondolkodás nélkül szegezi neki mutatóujját.
-Azt is!-mondja szinte követelőn, mint egy gyermek.

Aiden
2022.11.21. 19:52

A fürdés szó említésére teste összerándul, s minden létező szőrszála az égnek áll. Úgy látszik hiába csak egy részben “macska”, a sztereotípiák igazak. Félre értés ne essék, nem veti ő meg a fürdést, de ha lehet.. Azért a napi kettőt nem szívesen vállalja be, s ma már túlesett rajta.
A kis szöszinek viszont igaza van, nem bűzölöghet ilyen olcsó rum szagában. Idővel még saját magát sem tudja elviselni majd. Némán biccent egyet s meg is indul Azerth után komótos léptekkel.
– Szóval ha az erdőkig el tudsz vinni.. -karjait össze fonja maga előtt, s hüvelykujjának végét az ajkai közé véve harap rá.- Remek! Él ott egy régi ismerős. Egy nap alatt ott leszünk a templomnál. Holnap ilyenkorra már szedegetheted a bogyóidat meg amire szükséged van. -legyintgeti le, majd mikor a forró vízhez lép felsóhajt.- Köszönöm. Igazán.. kedves.
Nem is rest pillanatokon belül megszabadulni a ruháitól.
A fehér inget kigombolva a földre hajítja, melyet az öv és a nadrág követ. Kíváncsian fordul hátra a vérfarkas felé, meglibbentve a nagy, puha farkincát.
– Megfogni? -emeli fel magasra az egyik szemöldökét, de miután látja hogy Azareth ujjai pontosan mire is mutatnak, hatalmas kő esik le a szívéről. – Nem szeretem, ha taperolják. Én sem fogdosom meg a füled, vagy a.. Mit tudom én, kislábujjad. De ha ennyire akarod..
Ám előtte azért még az alsónadrágból kibújik, s csak akkor engedi Azát közelebb amikor már nyakig elmerült a habban. A szárazon hagyott farkincát kilógatja a kád vízből, hogy hívogatóan meglibbentse azt.

Azareth
2022.11.15. 20:06

-Bocsánat… olykor kissé elragad a hév.-mosolyog rá bájosan miközben kezei Aiden mancsában pihennek.
-Úgy értem sajnos “jó” szokásom sokat beszélni, de majd igyekszem valami mással lefoglalni a szám.-tette hozzá hátatfordítva a cicusnak.
Levetette vörös kabátját, s egy másik szabad székre dobta, majd előrehajolva begyújtott a tűzhely alá, a tűzbe pedig egy meenea kristályt dobott. A már odakészített kondérból pillanatok alatt forró pára kezdett felszállni.
-Ha jól látom rád fér egy fürdés, nem lenne túl kellemes, ha az az olcsó rum ráfagyna arra a gyönyörű, hófehér bundára nem igaz? Készítek neked egy jó forró fürdőt kárpótlásképp.-mosolygott kedvesen.
-A határ.-felelte.-Az a pont ameddig el tudunk menni. Az észak és dél Mahel közti határ a legtávolabbi teleportáló pontom észak felé.-magyarázta.
Miután elkészült a víz Azar felvitte a kondért és félig töltötte a kádat, majd engedett hozzá egy kis hideget.
-Voilá! A fürdője előállt Uram.-hajolt kissé meg.
-Egyébként…-fordult meg sarkán az ajtóban-lehet egy extrém kérésem?-kérdezte kissé zavarban.
-Megfoghatom?-mutatott a bundás cicafarkincára.

Aiden
2022.11.15. 16:30

Ahogy a férfi arcán kiül egy szégyenlős mosoly, s még tekintetét is elkapja róla holott eddig még a zenészt sem méltatta a csillogó arany szemeinek elbűvölő pillantásával, valami rögvest kattan a párduc fejében. 
Élete során több tucat, hanem száz emberrel üzletelt, beszélgetett. Pontosan ismeri ezt a nézést. Ajkai széle egy halovány mosolyra húzódik, majd ismét kikerülve egy életét vesztett, harcos muslincát kortyol a rumba. 
Nem tudja vagy sejti, hogy mire megy ki a játék de a pénz mindig jól jön a háznál, ő pedig ígyis-úgyis északabbra tart. Ha másnak nem, fejőstehénnek jó lesz a kölyökképű, ha meg megunja vagy nem bír már vele legfeljebb otthagyja valamelyik hegység csúcsán amíg az legmélyebb álmát alussza. Nem ez lenne az első, hogy hasonlót tesz.

A lelkesedés és az a pimasz kis mosoly mellyel már nem először ajándékozza meg egyre jobban kezdi felkelteni a figyelmét. A lompos farok kíváncsian megmoccan, majd előre húzódok körbe tekerve gazdája derekát a fekete köpeny alatt.

Utána már gondolkodni, vagy válaszolni sincsen ideje. Úgy eltűnnek a romos kocsma csendjéből, hogy csak a muslicarum marad a kezében. 
Az ülő pozíció nem volt a legmegfontoltabb döntés, ugyanis amint a kis alkimista laborba kerülnek, a széke sajnos nem ment vele. Olyan hátasd dob a földön, nyakába hajintva azt a rettenetet, hogy nem tudja attól kezd el émelyegni vagy a teleportálástól. Az egyetlen szerencséje hogy enni nem szokott (mivel egy őrléleknek nincs is rá szüksége), viszont igen kevesen múlott hogy az itala ne landoljon újra a pohárban, vagy Azareth gyönyörű szőnyegén.. Bár a rumtól kapott már egy jó löttyintést.
Ázottan és mostmár szeszszagtól bűzölögve tápászkodik fel a földről, az apró mosoly mely eddig ott bújkált valahol azonnal elszáll.
– Legközelebb szólhatnál, mielőtt így elrángatsz valahová.
Ha kutya lenne, most biztosan morogna, de a nagymacskák ennél kimértebb állatok. A mostmár üres kupát leteszi az egyik asztalra, majd az elázott köpenyt ráhajítja az egyik félreeső faszékre.
Lopva körbepillant a helyiségben, majd figyelmét ismét a farkas felé irányítja. Közelebb lépve ragadja meg a kezét, finoman végigsimítva a hosszú, vékony ujjakon alaposan felmérve a gyűrűket. Sosem volt dolga az alkímiával, északon senki sem foglalkozott vele igazán, de a csillogó szép formára csiszolt köveket kíváncsian vizslatja. Némelyiket megérinti, majd miután alaposan megvizsgálta őket összecsukja a férfi kezeit és ellépve némán hallgat tovább. 
– Szép fegyver, de kétlem hogy szükségünk lenne bárminemű fegyverre a vadászathoz. Legalább is.. Neked nem kellene hogy legyen. Vagy tévedek?
Közben elindul felfedező útjára a kis zugban. Ami jobban érdekli, azt a kezébe veszi, különféle üvegcséket és alapanyagokat, szárított növényeket és mérő eszközöket de egyik sem tudja úgy lekötni a figyelmét mint a szőkeség.
– A hóvoharokhoz kell időzítenünk a haladást. Ha napközben nincs vihar, akkor megyünk. A hegyek között sok a barlang, nem muszáj minden éjszakát itt töltenünk ha spórolnod kell a kő erejével. Elég ha akkor vesszük csak igénybe, ha nem találunk fedett, jól fűthető menedéket. Lakatlan, elhagyatott házakból sincs hiány, nem kell féltened a bundádat, szimat. Mi a legközelebbi hely, ahová eltudsz minket vinni, hogy legalább egy keveset spórolni tudjunk az úttal? 

Azareth
2022.11.08. 15:28

A felcsendülő líra ismerős érzéseket és emlékeket ébresztett Azarban. Nem ez az első alkalom, hogy hallhatja a hangszer hangját, és nyilvánvaló volt nem is az utolsó. Egyszer ő maga is próbálkozott megtanulni használni, de őt valahogy az ilyen dolgok sose kötötték le eléggé, nem volt túl kitartó tanonc, s tökéletesen és hamar meg is feledkezett kitűzött céljáról, hogy maga is megtanuljon rajta játszani. Ez a fajta zene nem volt rá elég mély benyomással. Tény némi vidám hangulatot csalt bármely tavernába, kicsit kiűzte azt a komorságot amit e életunt alakok nyomtak mint egy pecsét Almour fogadóira és kocsmáira.
Most viszont halovány, futó gondolatként suhant át agyán milyen ironikus, hogy pont ezen a napon és ezekben a pillanatokban csendül fel egy ilyen bájos hangszer ezen a porülte helyen ahol ritkán hallani zeneszót. Magában gyanakvón nézett az ég felé tekintetével az isteneket keresve, bár még nem tudta eldönteni Reát vagy Luszidiát vádolja e épp. Egy pillanatra kicsit jobban is elmerengve Luszidiával neki nem volt dolga, főleg most. Elvégre gyermek nemigen születhet két ilyen bestia találkozásából tekintve, hogy mindkettejük hím. Így inkább Rea felé fordult felmorogva gondolatai csendjében. A szerelem istennőjétől kicsit mindigis tartott, hogy egyszer seggbe csípi és megfordulva, hogy visszaharapjon egy elbűvölő szempárral találja szemben magát. Lelki szemei előtt felsejlett az az ezüst szempár, ami most lehunyt szemhéjjak alatt pihent, azt nehéz volt eldönteni, hogy a dallamnak adta így át magát, vagy csak nem szeretne tudomást venni a rumban lubickoló kis muslicáról, ami egész ügyesen kerülgette a férfi ajkait túlélésért küzdve. Talált némi hasonlatot önmaga és a muslica közt. Elkalandozva nyúlt whiskyjéért és kortyolt italába ő maga is. Egyrészt kissé mulatságosnak találta, hogy őt, a farkast pont egy ezüst szemű cica varázsolta így el első pillantásra. Maga se értette pontosan hogy is van ez, elméjének egy zuga hevesen csak mondogatta “ne gondolj rá, csak engedj a csábításnak, nem kell gondolkodni, azok a fránya kis gondolatok most nem kellenek ide. Ne légy túl óvatos, csak engedd hogy az a hízelgő dorombolás elködösítse elméd és…” A kis hang itt elhallgatott, mert Aza egy másik énje teljes lendületből vágta pofán a felsejlő újabb kéjjel telt gondolatokat. Gondolataiból önmagát zökkentve ki pillantott ismét utitársára. Már épp magában alkudozott vajon meg merje e érinteni azokat a bolyhos füleket amik katonás rendbe állitva figyelték őt ezzel is hízelegve, azon merengve a cicus vajon pofánvágja érte vagy dorombolni kezd? Gondolataiban a merészebb énje nyert, az a puhaság simán megért egy pofont. Ám mielőtt vágyakozó ujjai mozdulhattak volna a férfi ismét megszólalt.
“-Ha ilyen jó az orrod, akkor minek a kíséret északra?”
Erre elkapta pillantását s mellé megeresztett egy sokat sejtető kis mosolyt.
Most mondja azt, hogy nincs is szüksége kíséretre? Legfeljebb összetöri magát, nem nagy ügy. Előfordult már. Megesett, hogy Dél-Mahel erdeiben belesétált véletlen a mocsárba, egyenest egy bestia kitátott szájába, de azt is megúszta. Megesett, hogy könnyed súlya alatt valahogy mégis megreccsent az ág és a páfrányok közül szedte ki magát. Ahogy az is megesett hogy épp egy kocsmai verekedés kellős közepébe libbent be nagy lelkesen és kapásból homlokon találta egy üveg. A szerencse sosem állt épp a pártján, s ha az apja látná ezekben a helyzetekben minden bizonnyal szemeit forgatva fordítana neki hátat, amitől igencsak kedve támadna felkapni azt az üveget és jól tarkónvágni vele a fatert. De ezeket nem mondhatta, azzal csak lebuktatná “piszkos” kis szándékait. Azt, hogy eredetileg csak betért egy italra indulás előtt, hogy esze ágában se volt kísérőt fogadni, ám tekintete egyből megakadt a cicafiún, ahogy belépett. Tudta indulnia kellene, nincs most ideje ilyesmivel foglalkozni, de a lélek csak nem vitte rá, hogy kilépve az ajtón maga mögött hagyja a férfit akit talán sose lát újra. S mire észbekapott neveletlen kis ajkai már ki is mondták a szavakat, jó hangosan. Innen már nem volt visszaút, így hát engedett a csábításnak, s mindent beleadott hogy meggyőzze a hideg szépséget, tartson vele.
Nem akart válaszolni a kérdésre, de tudta nem kerülheti el. A cica alapos. Szerencséjére a férfi maga válaszolta meg saját kérdéseit.
-Na látod ezért kellesz nekem.-szaladt ki ajkán vidám és mit sem sejtő kis mosollyal, mire leesett neki mit is mond. Elkerekedett szemekkel nézett Aidenre. Várta vajon a férfinak leesik e mit is mondott, ahogy neki, s magában imádkozott hogy ne tűnjön fel. Egy pillanatra elképzelte hogyan is nézne ki a dolog, ahogy Aiden a lavina alól kaparja ki vagy épp a jeges vízből húzza ki, és a helyzetnek volt egy kis kelletlen romantikus aurája. Elképzelte milyen lehet a látvány, ahogy bőrig ázva húzzák ki a vízből, fehér inge testéhez tapadva áttetszőn… E gondolatokra arcán futó pír szökkent amit gyors el is hessegetett. Arra már gondolni se mert hogyan nézne ki a dolog ezután, ahogy kelletlen leveti vizes ruháit, hogy a tűz mellett szárítsa meg őket, s ott áll a hóban meztelen a párduc előtt.
Bár azt is meg kellett vallani, igaz fajtájának nem épp legerősebb példánya, azért sértő volt a feltételezés, hogy egy vérfarkas nem élné túl odakint a vadonban. Ám mivel nem tudhatta a cicus találkozott e már vérfarkassal így ezt most elengedte.
Ahogy a férfi feléje fordult pillantása akaratlan is elkalandozott főleg a déli részekre, ám gyorsan vissza is siklott tekintetéhez. Ajkán gondolatban egyetlen szó csúszott ki: gyönyörű. Egy gyönyörű fenevad volt, két lábon járva hozzá beszélve azon a duruzsoló hangon amivel nem tudtak betelni fülei. Az az éles szempár szinte szíven döfte, előszeretettel merült volna el ezüstös vizében akár a végtelenségig. És az a test, azok az ajkak… Nem kellett sok, hogy fantáziáját újabb forró kalandra hívják. Szerette volna megérinteni azokat a puha tincseket, beletúrni hosszú, vékony ujjaival, hogy az a selymesség körülölelje és végigsimogassa bőrét. Szerette volna arcához érinteni, érezni illatát, úgy bújni hozzá mint… Ismét próbált visszaszállni a földre, a szilárd talajra gondolni a talpa alatt, de a látvány nem igen hagyta őt elszakadni. Izmos combok, széles vállak, csupa olyan dolog ami akaratlan is elcsalja pillantását. Bódultan próbált Aiden szavaira figyelni, megragadni hangját tudatában, mintha bármi amit mond törvényszerű lenne s úgy issza magát tudatába.
Több napi járóföld… ez csak annyit jelentett a számára napjai vannak, hogy kitalálja hogyan veheti rá a cicust egy újabb útra, ha majd odaérnek. Ahogy Aiden pillantása végigsiklott rajta szinte megborzongott, de nem a kellemetlen értelemben.
Következő szavai somolygásra késztették, de egyenlőre nem szólt, úgy döntött inkább majd megmutatja.
-Igenis, Uram.-mosolyodott el pimaszul, játékos tekintettel.
Kezét nyújtotta, hogy kezet rázzanak megpecsételve az üzletet.
-Az én nevem egyébként Azareth. Azareth Wland.
Ám ebben a pillanatban tökéletesen ajkára fagyott az a barátságos mosoly. Elképedve nézte, ahogy Aiden ajkához emeli kezét, szíve heves dobogásba kezdett azt remélve téved s nem az következik amit sejt. Ám azok a pimasz kis ajkak simogatón érintették bőrét, pír csalva arcára amit elkapva pillantását próbált reménytelen elrejteni. De nem engedte el a férfi kezét, helyette sóvárgó pillantással emelte rá aranyszín szemeit, ami pillantás azt súgta “még”.
-Mutatok valamit.-mondta meglepően bársonyos, halk hangon ami már felért egy suttogással.
Megragadta a pulton felejtett kis szütyőt amiben a férfi fizettsége lapult, s még mindig a kezét fogva elteleportáltak egyenest alkimista műhelyébe, mely otthona alagsorában lapult.
A kocsmáros meglepetten nézett fel hült helyük felé pislogva, majd letudta egy vállrándítással.
Azareth azonnal elengedte Aiden kezét, s széttárt karokkal lépett hátra.
-A varázslat ne tévesszen meg.-magyarázta hirtelen komolysággal.-Csak olyan helyre tudok teleportálni, ahol már jártam. Ezért kell bejárnom északot, egészen pontosan azokat a területeket ahol olyan növények és állatok találhatók melyek kellenek a bájitalaimhoz. Keresnem kell egy biztonságos pontot ezeken a területeken, ahova később visszateleportálhatok. És persze hamár ott vagyok mintákat kell vennem a növényzettől és állatoktól, beazonosítani őket,-mutatta fel a zsebébe lapuló kis noteszt.-ami mintákat később itt a műhelyemben megvizsgálhatok, hogy megállapítsam pontosan mire és hogyan tudom őket felhasználni.
Egy pillanatra elmerengett vajon eláruljon e többet, de végül döntött és megtette. Határozott, éles pillantással fúrva tekintetétAidenébe, mutatta fel gyűrűit.
-A fekete képes engem és bárkit akit megérintek elteleportálni. Erejét belőlem nyeri, én pedig a holdkőből, amit fel kell tölteni. Fogyóhold idején spórolnom kell a varázslatokkal amiket használok különben szorult helyzetben egyiket se fogom tudni használni. A smaragd most nem fontos, remélhetőleg nem lesz rá szükségünk. A rudin pedig…
Szavak helyett inkább elhallgatott. Kezében egy gyönyörű kard jelent meg rubin kövekkel díszítve.
-Csak egy egyszerű fegyver. Annyi az előnye, hogy könnyen hordozható és…
Szavak helyett ismét a varázslatra összpontosított, mire a kard íjjá vált.
-Ez hasznunkra vállhat a vadászathoz, ha esetleg megéhezünk.
Az éhségről eszébe jutott, hogy már hetek óta nem evett, talán ennek is betudható az a kéjjvágy ami untalan próbálja maga alá gyűrni. Gondolataiba feledkezve emelte hüvelyujját ajkaihoz, ráharapva arra a kis hegyes karomra, majd hirtelen visszafordult Aiden felé gondolataiból ébredve.
-Arra gondoltam ha neked is megfelel nappal pihenünk és éjjel haladunk. A gyűrűvel ha kitart az ereje bármikor vissza tudunk ide teleportálni, szóval jobb esetben nem szükséges a szabad ég alatt aludnunk, igaz nincs vendégszoga és ágy a lakásban.-merengett el ismét. Ám a hirtelen felvillanó gondolatokra gyors megköszörülte torkát és folytatta.-Bár ha olyan helyzet adódna hogy ezt nem tudjuk használni sincsenek nagy igényeim. Alakot váltva egy fa ágán is el tudok aludni vagy a hóba ásva magam ami egész jól szigetel, de ha kell a házban akad egy sátor amit magunkkal vihetünk vagy visszateleportálhatunk érte. Felszerelés is akad bőven, edények és ami csak kellhet a főzéshez, bár most szólok nem szeretném a fél házat magammal vinni, azért is csináltam a gyűrűket. És egyébként egész jól főzök.-mosolygott a férfira büszkén.-Még zúzmóból is tudok olyan levest készíteni ami után megnyalod mind a tíz ujjad.
Hirtelen csönd állt be kettejük közé, ami kissé kínosan hatott, elvégre ezúttal édes kettesben voltak háza rejtekében, a zsúfolt bár helyett. Ám ugyanolyan hirtelen eszébe is villant egy mentő szó.
-Ja és egyébként a hidegtől nem kell féltened. A meleget nem viselem jól, de a hideggel nincs semmi bajom, nem tudok megfázni vagy ilyesmi.-büszkélkedett el gondfeledten.

Aiden
2022.11.07. 19:10

A kettejük között megülő csend pillanatában a fogadóban egy halk, kellemes zene zendül fel. 
Az apró emelvényen egy tömzsi, görbe orrú férfi ácsorog kezében egy húrossal, talán líra lehet. Ajkain kellemes mosoly ül, már ez maga elárulja, hogy nem idevalósi, a piros ingre és a fehér nadrágra már le sem kell pillantani. Az apró, vékony ujjak olyan könnyedséggel pengetik a hangszer húrjait, mintha csak a nyári szellő fuvallata játszaná legkedvesebb nótáját. A bevezető után, halk dalolásba kezd a bárd.
Aiden fél fülét arra, másikat a szőkeség felé hegyezi miközben szemeit becsukva kortyol a kupa rumba. Jobb ha nem látja, hogy hogy is néz ki, vagy éppen mi úszkál még benne.

– Ha ilyen jó az orrod, akkor minek a kíséret északra? -pillant felé somolyogva, miután elemelte italát az ajkaitól. Az utolsó mondatát pedig ideiglenesen mellékvágányra teszi. – A jó orr kevés ahhoz, hogy ne találd magad pillanatokon belül egy lavina alatt, vagy egy beszakadó hófödte apró tavacska vizében. Ha könnyű volna oda eljutni, többen élnének ott és virágzana a kereskedelem is.

Sóhajt fel halkan, majd félre lökve az italt fordul Azareth felé. Fél kezével megtámaszkodik a saját combján, másik kezének könyökét pedig a piszkos pultra támasztja.

– Ha már itt tartunk, a nevem Aiden és nem lesz olcsó hogy eljuttassalak oda. Több napi járóföldre van, a hegyek közt. -tekintetét lassan végigvezeti a fiún, majd elmosolyodik.- És lesz pár dolog amit be kell szerezned indulás előtt. Meleg ruha, folyadék és élelem addig, amíg el nem jutunk a havas helyekig. Venned kell egy vas edényt és tűzszerszámot hogy tudjunk főzni és a hóból iható vizet varázsolni. A fürdéstől pedig búcsúzz el addig, amíg a templomhoz nem érünk. Az út alatt bár te vagy a megbízó, az én szavam szent és sérthetetlen. Ha azt mondom megállj, megállsz, ha hasalj hasalsz. Ha nem hallgatsz rám és bajod lesz, elveszem a pénzed és otthagylak. Áll az alku? 

Nyújtja is a kezét a férfi felé. Amennyiben ő belemegy a feltételekbe, biccent egyet s az ajkaihoz húzva a kézfejét nyom rá egy apró csókot.

Azareth
2022.11.05. 19:00

Azok az ezüst szemek… Úgy merül el benne mint az északi folyók kellemesen hűs vizében. A férfi minden porcikája északra emlékezteti, rakoncátlan tincsei mint a puha, szűz hótakaró, bőre akár a dértől sápadt földek, testének vonalai a kecsesen futó hegyláncok, ajkai pedig akár egy megfagyott rózsa szirmai. Az az erős test szinte kívánta, hogy Az belevájja karmait s végignyalja. Már a látványától is minden porcikája felforrósodott, de előbb az üzlet.
Ahogy a férfi felállt ajkán elégedett kis mosoly futott át. Mintha az iménti csalogató kis jelenet meg se történt volna pillantását ismét poharának szentelve kortyolgatta jóízűen whiskyjét, ám meg kell hagyni az a mosoly azért megért egy lopó pillantást.
Meglepetten emeli tekintetét Aidenre, ahogy a férfi megáll mellette. Persze az engedélye nem kellett ahhoz, hogy helyet foglaljon mellette. Némán figyelte ahogy kér magának még egy kupa rumot, s közben tekintete és fantáziája ismét elkalandozott. Elképzelte ahogy ez a fenevad hátulról nyakába harapva hágja meg állati ösztöneinek utat engedve, bár nem egy pillanatra az is átfutott az agyán vajon milyen érzés lehet ölével ahhoz a formás testhez simulni.
Gondolataiból a férfi hangja zökkentette ki, ezúttal tényleg meglepetten pillant rá.
Gondosan végighallgatta Aiden mondandóját, elvégre pénz is van a dologban ami megfontoltságot kívánt. Majd mikor végzett hagyott még magának pár pillanatot elmerengeni a válaszon.
-Mondjuk úgy a munkámhoz kell. Bizonyos növény és állatfajokat kell begyűjtenem. Ami pedig az utat illeti, jó orrom van, nem hiszem, hogy ez gondot okozna.-somolyog felé.-Mellesleg-teszi még hozzá-veled szívesen elveszek.-szegezi neki ismét azt az aranyló, sóvárgó pillantást.

Aiden
2022.11.03. 20:19

A vén kecske csak elhúzza a száját, szemei majd’ villámokat szórnak a nagyszájú felé, de csak elteszi azt a fiolácskát az aranygaras mellé a zsebe legmélyére. Miután fújtatott egy keveset hozzá nagydurcán, ismét keze ügyébe kerül egy pohár, melyet a piszkos kis ruhával tovább törölget immáron némán.

Aiden ajkaira egy halovány mosoly ül ki, ahogy csukott szemével hallgatta végig kettejük eszmecseréjét. Nem kellett hozzá hallgatózni, vagy érzékeny füleire hagyatkozva kitapogatni az információ morzsákat, Azareth gondoskodott róla hogy még az is meghallja a kocsmáros felé intézett szép szavakat, aki rohadtul nem akarta. Köztük ő sem.
Bőrét fáklyaként égeti a farkas átható tekintete, rá sem kell emelnie az ezüst szemeket ahhoz hogy tudja, a vadász prédát talált magának. Ám hogy milyen értelemben, azt még maga sem tudja. Nem viszi rá a lélek, hogy odaforduljon mindaddig, míg az a kellemes bódító illat meg nem tölti a termet, érzékeny orrába pedig bűvölő füstként tör utat magának. 
Olyan, mint a nektár s őt is bizony mint egy kaptári dolgozót kezdi el vonzani magához. Szemei kipattannak, a dús fekete pillák megremegnek ahogy végtére a szőkeség felé fordul.  
Abban a pillanatban, hogy kettejük tekintete végre találkozik, az arany szemek rögvest felizzanak. Farka, mely eddig unottan és erőtlenül lógott a szék mellett, játékosan megmoccan, felseperve vele a kocsma időtlen idők óta megült porát. Üres kupáját otthagyva emelkedik fel a székéből s komótos léptekkel indul el a pult felé. 
Semmitmondó szemei mint egy megtörhetetlen páncél állják a férfi tekintetét, sőt még egy mosoly is kiül a vékony ajkak szélére.
– Szabad? -bök a mellette lévő bárszékre, ám a választ már nem várja meg hanem rögtön helyet is foglal mellé. Zsebéből kihúzva néhány érmét a pultra teszi, majd az öreg felé fordul.- Csapolj nekem kérlek még egy kupával.

A kocsmáros elteszi a garasokat, s már tölti is a buggyant förmedvényt, melyet csak nagyon nagy jóindulattal lehetne rumnak nevezni.
– Hallottam, hogy északra akarsz menni és kell egy kísérő. -kezd bele végül a mondadójába, miközben szemeit le sem veszi a rettenetes italról ami koppan előtte.- Minek akarsz a templomhoz menni? Nem veszélytelen az út odáig. A legtöbb tapasztalt utazó is sokszor elveszik az úton, ha nem figyelnek oda.

Azareth
2022.11.02. 15:45

Ahogy a csapos magyaráz pillantása ismét a cicafiú felé siklik. Látszik rajta, hogy nem is nagyon érdekli mit pofáznak neki, minden idegszálát egyetlen dolog köti le, méghozzá az a férfi. Belekortyolva whiskyjébe figyeli őt a szeme sarkából, látszik ahogy elmereng, olyan mélyen merülve gondolataiba, hogy először észre se veszi a felé nyújtott kezet.
-Oh, bocsánat!-szabadkozik előhúzva zsebéből egy kis üvegfiolát, amit aztán a férfi tenyerébe csúsztat.-Ez majd segít, hogy felálljon.-teszi hozzá cseppet sem diszkrét hangnemben, ám hogy annyira ne fájjon azért a poén senkinek, a fiola alatt lapul egy vidáman csillogó arany pénzecske is.
Több figyelmét a vén kujonnak nem is hajlandó szentelni.
Nem áll fel, nem sétál oda az idegen asztalához, s nem is veszi el pultra helyezett, a koszos kis kocsma díszeként szolgáló megtömött erszényt, hagyja had legeltessék rajta a szemük a vén halászok, nyálukat csorgatva. Ha valamelyik hozzáér legfeljebb rábasz a kezére az üveggel.
Már az auráján is érződik, valami megváltozott. Kisugárzása és viselkedése leplezetlenül vett egy száznyolcvan fokos fordulatot. Aiden felé fordulva mint egy jómódú úr csak kóstolgatja pohara tartalmát ráérősen. Nehéz eldönteni, hogy épp mereng valamin vagy vár valamire, bár utóbbi mindkét esetben igaz. Tekintete meredten fürkészi a férfit, és azok az arany szemek mintha lassan felizzanának, úgy ragyognak akár két mézszín drágakő hívogatón, hagyva had merüljön el legmélyebb árnyalataiban is az, ki van olyan merész hogy rávesse tekintetét. Szinte hívják a cicust, azt suttogva hangtalan, nézz rám, merülj el ezekben az arany szemekben, merülj el bennem, lélektükreimen át, lásd meztelen lelkem s képzeld el a többit épp oly szemérmetlen. Azt a makulátlan, hófehér, selymes bőrt, a hamvas, puha fürtöket ahogy végigcirógatják meztelen bőröd, azokat a vörös ajkakat, ahogy belemarsz, mintha csak egy lédús gyümölcsbe harapnál bele, ragadjon meg az az éhes tekintet, ami azt sóhajtja érintsd meg. Mindeközben ennek a koszor kis bárnak a légterét enyhe, mézédes illat tölti meg, éhséget ébresztve a ragadozó szívekben, s testük alsóbb felében. Persze ez az illat s az a pillantás sem a koszos, vén betyároknak szól, egyáltalán nem. Ők nem érezhetik ezt a kifinomult illatot, csak is egy valódi ragadozó, kinek ösztöneit csiklandozza kacéran, szinte észrevétlen lágy simogatásokkal.
Azar szeme hirtelen élesen villan ahogy újabb kortyhoz emeli poharát s lassan azokhoz a puha ajkakhoz érinti. S az a villanás egyetlen dolgot súg:
Gyere hozzám, s dorombolj nekem.

Aiden
2022.11.01. 09:44

Már vagy egy hete, hogy megérkezett Almour álmos kis városkájába, ahol a szomorú szürke hétköznapok és a köd az úr.
Ahogy végig vonult a szűk, bűzölgő sikátorokon, át a vásártéren némán portákéikat kínáló fényüket vesztett fiatal hölgyek tömkelegén, lassacskán egy öreg tavernához ért.
A szúró, lenéző tekintetek melyekkel ostorozták a szelíd bestiát kőként nehezedett a vállaira.. De valahogy mégsem lógott ki a sorból. Tekintete ugyanolyan üres mint a többié, ajkain a mosoly apró körvonala sem rajzolódik ki ahogy néha egy biccentéssel “köszön” az ismerős arcok felé. Nem először járt már erre, gyakori átutazó a szomorú nagyvárosban.

Ahogy a fogadóba lép, halszagtól eltelített orrát megcsapja az olcsó szivarok bűzös füstje, a rossz minőségű szesz csípős illata. Arcára egy fintor ül, ahogy körbe pillant a bent lévőkőn. A csapos mit sem változott, talán csak a képe lett ráncosabb és még barátságtalanabb mint volt. Egy lágy bólintással köszöntik egymást, mielőtt a bestia a tömör pultra támaszkodna. Füleit hátrahúzva lapítja bele a kócos hajzuhatagba, ahogy bizalmasan közelebb hajol férfihez.
– Derítettek ki valamit az informátorok? -szólal meg halk, búgó hangján miközben a zsebeiben kutatva szór néhány érmét a csapos elé. Az csak becsmérlően végigméri őket, majd zsebtolvajokat megszégyenítő gyorsasággal csúsztatja őket a zsebébe. 
– Nem. – Fordulva egy öblösebb poharat kap le a szekrény legmagasabb polcáról, hogy az állott, halszagot már ízben is átvevő rummal megtöltse majd Aiden felé lökje. – Sajnálom, talán ideje lenne másfelé keresned őt. Öt éve jársz vissza, eredménytelenül. Ő már messze jár Maheltől. -ezzel elfordul a párduc szerzettől, s mint akinek hirtelen fontos dolga akadt kezd el kutakodni a pult alatt.

Magában lenyel egy hangos “Cseszd meg”-et, majd megkapva a korsóját veti le magát az egyik félreeső asztalhoz. Gyomra korgása hamar abba marad, ahogy fél literes korsó teljes tartalmát egy levegővétellel préseli magába, hogy után elnyúlva a széken fejét megtámasztva az asztalon tegye fel lábait a szemközti székre. 

Alig fél óra telik el, mikor legmélyebb gondolataiból s szép álomképeiből egy nagy robaj rázza fel. A testes, ám de vékony lécekből össze eszkábált fa ajtó egy hangos csapódással veti neki magát a taverna oldalsó köveinek, s a füstfelhőből egy vörös csuhás, ékszerekkel díszített szőke bohóc vergődi keresztül magát a tömegen egészen a csaposig. 
Nem egy tipikus Almouri lakos, inkább úgy néz ki mint akit valamelyik déli nagyvárosból szalajtottak ide. Hangos, zajos, csoda hogy még nem próbáltak kést szúrni azok közé a gyönyörű, aranyló tekintetek közé.

A kocsmáros miután kiszolgálta őt, ismét fordulna el, reménykedve abban hogy az a trükk amely Aidennél bevált, ezúttal aranyhajnál is működni fog. De ennél nagyobbat, nem is tévedhetett volna. Az csak ostorozza a szavakkal, mire fáradt sóhajt kipréselve tekeredik felé. Hályogos tekintetét először a tarisznyára emeli, majd a macska szerzetre a sarokban.
– Ő ott. -bök rá a már majdnem újra elszenderülő férfira.- Észak-Mahelt nála jobban kevesen ismerik. A fagyos területekről jött, gyakran járja a mai napig az erdőket. De sosem marad itt sokáig. Ha ő visszautasítana, tudok még valakit.
Majd nyújtja húsos ujjait Azareth felé. Várja a jussát, hiszen itt az információt is meg kell fizetni.

Azareth
2022.10.31. 22:21

Csak egy szokványos nap volt egy eldugott kis Almouri tavernában, az ősz szakállú öreg tengerészek a sarokban kártyáztak unottan, élettelen tekintettel meredve lapjaikra, előttük méretes kupában ücsörgött a kis kerek faasztalon az olcsó sör, a csapos némán törölgette a poharakat egy koszos ronggyal, szinte már berögzült mozdulatok voltak, monoton. Az ablak alatt pár fiatalabb idegen ücsörgött feszülten erre az álmos, életvidámnak épp nem mondható légkörre reagálva, valószínűleg utazók kik átlépve a város kapuját nem is sejtették mi vár rájuk Almour falain belül. Hogy itt még a hűs késő őszi levegő is megdermed az itt élők lelketlen tekintetétől, beletörődő, s gyanakvó pillantások, élettől megfáradt, minek már egy gondterhelt sóhajra sincs ereje. Ha maga a város nem is volt olyan szürke, s ha az égbolt is halovány, gyengéd napfényben rajongott, az itt élők kiszáradt lelke, rég elfelejtett vágyai, s az élet tüzének kihunyófélben lévő szikrája mégis adott neki valami szürkeséget átfestve e egész tájat s vidéket. A csend nyomasztó démonként ült a legsötétebb sarkakban mint egy prédáját kiszipolyozó ragadozó. A halszag pedig úgy lengte be az utcákat karöltve a tenger téveszthetetlen sós illatával, mintha az lenne az igazi úr e város felett. Ezek után talán mondani se kell Almour legköre, a szagok, hangok, bár inkább azok hiánya, s a látvány, mind csak kiszívja az életkedvet az ide érkezőkből. A nap még magasan az égen csücsült de fényének ereje nem nyert jogot az enyhe köd felett.
Mind e nyomasztó csendet hirtelen zaj s egy pofátlan alak törte meg egyetlen mozdulattal ahogy belökve az ajtót belépett, mint egy király ki megszemlélni jött népe jólétét s némi visszaigazolást nyerni lelkiismerete megnyugvására. Vörös, hosszú kabátjában melynek gombjait apró kámeák díszítették kész fejedelemnek hatott, s nem kicsit kitűnt e szürke háttérből. Fekete hosszúszárú csizmája komótosan kopogott a deszka padlón ahogy a bárpulthoz sétált, hosszú, kissé göndörödő hófehér tincsei szabadon omlottak vállára olybá akárcsak a frissen hullott hó nehezítené azokat a keskeny vállakat. Tökéletes összhangot keltve hófehér bőrével, kiemelve a hosszú pillák alatt lapuló aranyszín íriszt, s azokat a pimaszul vörös, épp csak enyhén telt ajkakat mely akár egy lédús, érett cseresznye, szinte kívánja hogy beleharapjanak. A férfi hosszú, kecses ujjait megannyi arany gyűrű ékesítette méretes kövekkel díszítve melyek mind más színekben ragyogtak, s volt bennük valami természetellenes csillogás. Pimasz tekintettel meredt a csaposra, majd egyik zsebéből előhúzva egy ezüst érmét a pultra csúsztatta.
-Egy whiskyt, kérlek.-szólalt meg mézédes, fiúsan csengő hangján.
A csapos vetett rá egy rosszalló pillantást, míg az öregek gyanakvó tekintete kísérte, majd leemelt egy poros palackot a polcról s egy tisztának épp nem mondható üvegpohár kíséretében a férfi elé lökte.
-Köszi Édes!-incselkedett a fiatal férfi a csaposra már ügyet se vetve s minden figyelmét a palack whiskynek szentelve olyan lelkesedéssel mint egy Skulnerai szomjazó.
Nem hajtotta fel egyből pohara kitöltött tartalmát, csak belekóstolt s elengedve magát elmerült az ízekben. Az első korty után a pultra könyökölve körülkémlelte társaságát, tekintete pedig meg is akadt s el is időzött pár pillanatra egy idegen arcon. Vissza fordulva a pult felé, ujjával a kezében szorongatott poháron dobolva hangosan felszólalt.
-Kell nekem valaki.-a csapos felvonva szemöldökét nézett rá, mire hozzátette-Ne aggódj, nem te.-legyintett a levegőbe. Válla felett ismét hátrapillantott azokra a bundás fülekre, majd megköszörülve torkát folytatta.-Északra indulok a Fagyott vér templomához és kellene nekem egy kísérő. Olyan aki ismeri az északabbi térségeket. Természetesen jól megfizetem.-helyezett le egy jól megpakolt pénzes erszényt a pultra.