Ayoraha szigete

Subscribe
Visszajelzés
guest
21 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
Li Heiying
2022.06.30. 16:33

Az út nagy része csendben és békésen telt. A hajó úgy úszott a légáramlatokon, mintha egy könnyűszárnyú kismadár lett volna, ám ahogy egyre közeledtek úticéljukhoz, úgy támadt fel a szél. Jimin jelenléte nem sok vizet zavart, a legtöbb helyre betekintést is nyerhetett, de ahogy telt az idő és a sötét fellegek eltakarták a ragyogó égitestet, úgy vált a legénység is egyre feszültebbé, hisz hiába tették meg ezt az utat már számtalanszor, sose lehettek biztosak abban, hogy sikeresen áttudnak törni a folyton változó viharon.
Egyedül csakis a kapitányuk képességeiben bízhattak, kinek személyisége is épp oly szeszélyes volt akár maga a közelgő vihar. Eleinte csak játékos és komolytalan, majd pusztító és kegyetlen. Laontelről sok pletyka terjedt, melyek közül volt, ami alaptalan, de akadt köztük olyan is, amit senki se mert megkérdőjelezni. Bai Long születésétől kezdve ismerte a kapitányt, így nem is volt kérdéses, hogy amint elég időssé vált, csatlakozott a legénységhez, mint egy egyszerű matróz, ám onnan alig pár éven belül felküzdötte magát a ranglétrán. Mindig, amikor az újoncok panaszkodtak Laontel gyerekes viselkedésére, Long csak annyit mondott: ’Addig örülj, amíg jó a kedve, mert ha felbosszantod azt fogod kívánni, hogy bár oda vesztél volna Ayoraha haragjában.’   

-Kérem, térjen vissza a kabinba mihamarabb! Hamarosan átlépjük a biztonságos zónát!

Szólította meg az írnokot a legénység egyik tagja, aki épp rögzítette a köteleket és egyben saját magát is az egyik árbochoz. Derekára duplán csavarta a vaskós kötelet, melyet erős csomóval kötött meg. Egy másik társa sietős léptekkel sorra leellenőrizte mindenkinek a kötelét, majd mikor végzett intett a kapitánynak, ki mindenféle biztonsági intézkedés nélkül állt a kormánynál, ám megvárta amíg Jimin visszatér a kabinba. Amint ez megtörtént két kézzel megragadta a kormányt, majd egyenesen egy nagyobb lebegő szikla felé irányította a hajó orrát. A legénység nem esett pánikba, hisz ismerték a szigetet védő varázs titkainak egy részét, ám az avatatlan szemek számára úgy tűnhetett, hogy a biztos halál felé tartanak. Teljes sebességgel rontottak neki a sziklafalnak, ám amint a hajó orra hozzáért a monstrumhoz, az egyszerűen mintha magába fogadta volna azt, végül teljesen elnyelte. Hirtelen sötétség telepedett mindenre, csupán a cikázó villámok és a vízkövek adtak némi fényt, ám a látási viszonyok így is rettentően rosszak voltak.
A metsző szél akár egy felbőszült fenevad, úgy rontott neki a lélekvesztőnek, nagyot dobva rajta, ám a kapitány tapasztalt volt, emellett az ő szemét nem lehetett némi sötétséggel elvakítani. Könnyűszerrel kerülte ki a sziklákat és a villámokat is, már amennyire az utóbbit lehetséges volt. Egy azért mégiscsak sikeresen lecsapott, eltalálva az egyik matrózt, ám a hajóra bocsájtott bűbájnak hála nem volt végzetes a csapás, csupán az eszméletét vesztette el.  

Úgy 20 percig tarthatott a küzdelem a vihar és a hajó között, ám végül sikeresen átverekedték magukat komolyabb sérülések nélkül. Amint átlépték a határt, mintha az imént tomboló szörnyeteg sose létezett volna. A Napfivérek mosolya újra ráragyogott a hajó legénységére, kik azon nyomban elkezdték felmérni a károkat és ellátni sérült társukat. Laontel fáradtan támaszkodott meg a kormányon, miközben a kikötő felé vették az irányt. Korábbi jókedvét most fáradt sóhajok sokasága váltották fel, ám elégedettséget érzett, hisz mindenki túlélte az utat, ezzel teljesítve a rá kiszabott küldetést.
Egy tiszt lépett a kabin ajtajához, majd bekopogva kért bebocsájtást. Amint megkapta tekintetével ellenőrizte utasaik épségét.

-A kapitány nevében is elnézést kérünk az út kellemetlenségei miatt. Örömmel jelenthetem, hogy sikeresen megérkeztünk Ayoraha szigetére és perceken belül ki is kötünk.

Mondandója végeztével fejet hajtva távozott, majd visszatért az előkészületekhez. A kikötőben már készenállt minden a hajó és annak értékes ’rakományának’ fogadására. Egy magas délceg férfi állt a mólón, tekintete a messziséget kémlelte, mintha csak a világ titkait kutatná. Mögötte pedig két fegyveres őr állt, ám jelenlétük alig észrevehető volt a várakozó klánvezér kisugárzása mellett. Aki tudta, tisztelettel el is kerülte.
A hajótest halkan jajdult fel, mikor a mólóhoz érve a kötelek megfeszítették, majd megállították. A palló finoman koppant a mólón, melyre a várakozó férfi elszakította a tekintetét a végeláthatatlan kékségről és a magasba emelte a fejét. Tekintete szigorú volt és határozott, ugyanakkor fáradt is. Kimerült volt a nyakába szakadt teendők sokasága miatt, mégis oly tiszteletet parancsoló aura lengte körül, mely sokak szívében félelmet ébresztett.
Laontel ellépve helyéről a fedélzet jobb oldalára sétált, majd intve köszöntötte egykori tanítványát, ki oly szigorú és bosszús tekintettel fogadta a trehány gesztust, hogy a nő nagyot nyelve inkább visszavonulót fújt.

comment image

Sooyun és kísérete mellett elhaladva vetett még egy pillantást rájuk, ám nem szólt semmit, hisz érezte az ellenszenvet, mely meg se lepte, ennek ellenére mégis fejet hajtott. Neki se volt szimpatikus Sooyun, de nem is azért hozta magával, hogy puszipajtik legyenek.
Amint elhagyták a hajót Yu tett még néhány lépést előre, majd kezeit elvéve háta mögül, az Aetryasi szokásoknak megfelelően meghajolva köszöntötte a vendégeket.
-Köszöntöm önt és kíséretét az Árnyak klánjának nevében, Ayoraha szigetén! A nevem Yu Zao, a Zao klán vezére. Én és a családom fogunk gondoskodni a kényelmükről és biztonságukról ittlétük alatt.

comment image

-Remélem az út kényelmesen telt és a kapitány se volt túl tiszteletlen.

Pillantott a hajó felé gyanakvóan, hisz ismerte egykori mesterét és tudta mennyire tenyérbemászó és idegesítő tud lenni.

-Sajnálom ha kellemetlenséget okozott. Kora ellenére néha olyan akár egy neveletlen gyermek.

Kért bocsánatot, majd kezével mutatta az utat. A kikötőtől nem messze egy lovashintó várta őket és egy tucat hátas bestia, ugyanis bár Yu számított a kíséretre, nem tudta annak pontos számát, így a ’több jobb, mint a kevesebb’ elvet alkalmazta.

-Kérem válasszanak.

Ajánlotta fel a választás lehetőségét. Yu számára mindegy volt, hogy hintó vagy pedig Graniant választ, ő mindenképp kétszarvú hátasával szándékozott utazni, melynek oldalát finoman megveregette, mikor mellé ért, majd rövid magyarázatot adott a hátasokkal kapcsolatban, hisz eme faj sehol máshol nem volt fellelhető Terian szerte.

-Ezek a mesés bestiák csakis a szigeten fordulnak elő. Az istenek ajándékozták az Árnyaknak sokszáz évvel ezelőtt. Masszív, erős, gyors és hűséges társak, így bölcsen válasszanak. Ittlétük alatt a választott Graniant lesz a hátasuk. Ha sikerült választani álljanak elé és vegyék le a szemfedőt az állatról, de ha esetleg más utazási lehetőséget szeretnének, azt is megértem. Ha nem fogják elég erősen a kantárt hajlamosak rosszalkodni.  

a___bicorn__by_luvus_7_ddteg85-350t.jpg
Sooyun
2022.06.30. 11:41

  Egy már biztos volt, hogy Sooyun nem kedvelte Laontelt. Az első benyomást még képes volt kordában tartani, és nem azelőtt megítélni a személyt hogy eltöltöttek volna együtt egy kis időt, ám sajnos az események ellenük dolgoztak. A klánvezér még egy rangjában vele megegyezőtől eltűrte volna hogy katonáit őt és katonáit vizsgáztassa, de tisztjei kiket magával hozott a saját őrségének tagjai voltak, nem pedig holmi szedett-vedett zsoldos banda, vagy kényelmesen képzett palotai őrség. Bár klánja az elme erényeire összpontosított és a lélek titkos technikáit kutatta, nem volt elmondható róluk hogy tipikus bölcsész népség lettek volna. Azt pedig, hogy csak a hajón tájékoztatták őket az út fontos részleteiről, ráadásul ily módon, egyenesen vérlázítónak találta. Elfelhősödött homlokkal tagadott meg a továbbiakban bárminemű beszédet a faragatlan kapitánytól. 
  A jelölt kabin felé vezette lépteit, ám mivel kísérete nem kapott más parancsot, követték. Talán az eredeti cél az volt, hogy egy szertartáson vegyenek részt, Sooyun megváltoztatta a hajóúthoz való hozzáállását. Két katona a kabin ajtajának két oldalán foglalta el őrhelyét, kettő a számukra fenntartott pihenőbe tért, egy pedig Sooyunnal tartott, ahogyan azt az íronok és a ceremóniamester is tette. Az a három mind magasrangú klántag volt, kiket vérségi kötelék is fűzött a vezérhez, Sooyunnak pedig esze ágában sem volt megfeledkezni a tiszteletükről. Ő volt mind közül a legrangosabb, de becsülte őket annyira hogy maga mellett tartsa mindhármukat. 
  A kabin ízlésesen visszafogott pompája pihentette az elmét, a kikészített étkek pedig gondoskodtak a test felfrissüléséről. Fényt leginkább vízkövek szolgáltattak, hiszen nem lett volna praktikus panoráma kilátást biztosító ablakokat vágni egy ágyús hajó orrába. Sooyun gondterhelt arccal leült az egyik kényelmes kárpittal bevont karosszékbe, és tenyerébe ejtette homlokát.
– Jimin! – fordult az írnokhoz – Jegyezz le mindent, ami történik. Nem csak a ceremónián, hanem az út kezdetétől fogva. Bármit hallasz, bármit látsz, legyen nyoma. Van egy olyan érzésem, hogy fontos lesz még a jövőben.
A nő fejet hajtott. Egyetlen női tagjaként a kíséretnek komoly elvárásai voltak magával szemben, mindig megbízhatóan teljesítette feladatait. 
– Úgy gondolod, szükség van erre? – kérdezte az ötfős katonai egység rangidős tisztje. 
  Yongrae Sooyunnál is idősebb, nagy tekintélynek örvendő tagja volt a Cha-Seul klánnak. Hűsége és hírneve szeplőtlen volt, harci erényeit senki sem kérdőjelezhette meg. Ha szükség volt rá, tapasztalataival szívesen támogatta a katonai tanácsot, de tudta azt is, mikor kell csendben maradni. Emberei rendíthetetlenek és erősek voltak, nem hozhattak szégyent parancsnokuk fejére. Marcona férfi volt, akinek az ő korában rangja miatt a klán hagyományainak megfelelően illett volna szakállat viselnie, ám annyi harci sérülés szabdalta fel bőrét, hogy esetében eltekintettek ettől. Bal szemöldökének szigorú vonalát így is két helyen szakította meg az arcán keresztül húzódó sebhely. 
– Inaya szerint tiszták a szándékaik, ám egy ismeretlen klánnál teszünk látogatást, akiknek szokásai sokban különböznek a mieinktől.
Mindhárom kabintárs bólintott a vezér előrelátó gondolkodásmódján, Jimin pedig munkához látott.
– Ezesetben ha megengedi… – hajtott fejet, s bár a klánvezér megtisztelte azzal hogy maga mellé vette, mégsem engedte meg magának azt a merészséget hogy közvetlen hangnemben beszéljen hozzá mint Yongrae – Ameddig tehetem, szétnézek a fedélzeten az említett vihar beállta előtt.
– Tégy így! Legyen nyitva a harmadik szemed… Ahol pedig nem látnak szívesen, onnan állj tovább! – bólintott Sooyun.
Jimin engedelmesen meghajolt, aztán elhagyta a kabint. Az említett harmadik szem egy láthatatlan technikára utalt, mely hasonló látásmódot tett lehetővé, mint aminek birtokában Inaya született. Ameddig azonban Inaya szemei mindenre kiterjedőn vizsgálták a lélek megnyilvánulásait, úgy a harmadik szem a szellemi világot kutatta, és annak bölcs megítélésében segítette a használót. Mielőtt a vihar lecsaphatott volna rájuk, az ajtónállók őrséget váltottak, Sooyun pedig csendes meditációba merült kísérőinek koszorújában. 

Li Heiying
2022.06.29. 18:12

Kellemes meleg szellő szaladt végig a hajó fedélzetén. Ahogy az várható volt, nem kellett túl sokat várni, minden gond nélkül csatlakoztak hozzájuk, anélkül hogy feljebb kellett volna emelkednie a hajónak. Mikor az utolsó pár csizma is a mahagóni deszkákra lépett, a legénység egy néma meghajlással köszöntötte az utasokat, ám alig néhány másodpercre rá, már mentek is a dolgukra. Mindenki elfoglalta a helyét és várta a parancsot, ám néhány szempár a kapitányra és a klánvezérre szegeződött, mikor a köztük lévő távolság igencsak lecsökkent. Laontel szemrebbenés nélkül tűrte a másik közelségét, miközben keblei alatt összefonta karjait.

-Ha játszani szerettem volna veled, most nem itt állnánk és beszélgetnénk, ezt gondolom te is tudod. Szükséges lépés volt. Ez egy lopakodó negyven ágyús fregatt hadihajó, Sooyun. Mindenkinek jobb, ha rejtve marad a szemek elől a kontinens ezen részén. Emellett tudnunk kellett, hogyha esetleg valamelyiketek kizuhanna az út során, képes lenne-e visszatérni a fedélzetre, vagy pedig a segítségére kell sietnünk. Erős varázs védi a szigetet, melyet egy gyilkos vihar ölel körül, a lebegő sziklákról nem is beszélve. Aki nem vigyáz, hamar a mélybe zuhanhat. Ezt persze ne vedd fenyegetésnek, csupán tájékoztattalak az út veszélyeiről.

Beszéd közben szeme se rebbent. Igaz volt benne egy kis játékos kíváncsiság, hogy lemernek-e ugrani utána, de az igazi cél valóban a képességeik felmérése volt.

-Ne aggódj, amint úgy döntesz, hogy távozni szeretnél, azonnal vissza is hozlak. A világért se tartanálak távol a családodtól, hisz én magam is szülő és testvér vagyok. Tudom mennyire fájó tud lenni amikor el kell hagynod az otthonod, mert a kötelességeid elszólítanak. Utána ígérem, többet nem hallasz felőlünk.

Kerülte ki Sooyunt, majd végig simítva a szépen faragott korláton egy pillanatra megállt, miközben visszapillantott a válla felett. 

-Majd el is felejtettem. Köszöntelek téged és kíséreted az Amatiel fedélzetén. Szívesen körbe vezetnélek, de indulnunk kell. Amíg utazunk, nyugodttan foglald el a hajóorrban lévő fux kabint. Odabent hideg frissítő és könnyed reggeli várja az érkezésed. A kíséreted addig pedig megpihenhet. Számukra is készült a szakács némi harapnivalóval és friss akác teával.  Nem egy fejedelmi lakoma, de reggelinek tökéletes.

Mutatott a kabin felé, miközben a kormányhoz lépett. Ideje volt megindulni, ha napnyugtára oda akarnak érni, elvégre a közelgő esemény már a nyakukon volt és Yu a lelkére kötötte, hogy legalább egy nappal előbb érjenek ide, hogy felkészíthesse vendégüket az esti ceremóniára. Laontellel ellentétben Yu és felesége, Yuijan a pontosság és precizitás hívei voltak, emellett számukra is sokat jelentett az, hogy Sooyun hajlandó volt részt venni ezen az estén.
Az igazat megvallva volt bennük némi félelem Laontel kommunikációs és meggyőző képességeit illetően, de a készülődés és a folyamatos felkérések nem engedték, hogy Yu is vele tarthasson és tiszteletét tegye. Így is rengeteg munkát vállaltak át gyermekei a szertartás megszervezésével kapcsolatban, hogy más, szintén fontos teendőivel is tudjon kicsit foglalkozni.
Az utolsó előkészületek is alig két percen belül befejeződtek, melyre a kapitány elégedetten bólintott.

-Rajta uraim! Eresszétek le a grosst! Dagadjanak azok a vitorlák! Estére a saját ágyamba akarok pihenni. Azok, akik nem a legénységhez tartoznak javaslom kapaszkodjanak.

Mondta jókedvűen, miközben leengedték a nagyvitorlákat. Kezei a kormánykerék tüskéit fogták stabilan, s mikor végre sikerült eléggé eltávolodni a sziklafaltól, alaposan megtekerte a kormányt, melytől éles kanyart véve megfordultak, hogy elkaphassanak egy nagyobb légáramlatot, mely a magasba emelte a hajót. A kanyart leszámítva a továbbiakban szinte azt se lehetett érezni, hogy a hosszú testű lopakodó mozog, ám a hegyek, s erdők távolodása eloszlatott minden kétséget.

Eközben Bai Long is kényelmesen elhelyezkedett az egyik fa vaskosabb ágán, s onnan őrködött a távólból, ám Hyechin elcsatangolása végül elégnek bizonyult, hogy elhagyja ideiglenes őrhelyét. Akár egy kósza szellő, úgy szegődött a gyermek nyomába, hol mellette, hol mögötte lépkedett, óvó tekintetét végig rajta tartva, ám jelenlétét továbbra se fedte fel, még akkor se mikor az édes csilingelő hang a nevén szólította. Nagyon édesnek találta a csöppség lelkesedését és kíváncsiságát, ám nem válaszolt a szólongatásra. Nem lett volna helyénvaló. Ahogy figyelte a kíváncsi szemecskék fényeit, saját testvérei jutottak eszébe, mikor még kiskorukban együtt játszottak egész délután, míg a kimerültségtől el nem aludtak az akácliget egyik fájának tövében. Ez az emlék mosolyt csalt a maszk mögé rejtett arcra, ám mikor megérezte Inaya jelenlétét távolabb állt Hyechintől, aki épp egy vízbe lógó ágon egyensúlyozott, ám nem érezte indokoltnak, hogy közbelépjen.
Nem is fordult meg egészen addig, amíg a víz felett az ágon egyensúlyozott a kislány. Amint biztonságban újra szilárd talaj volt a talpa alatt, csak azután engedte meg magának, hogy Inayára emelje tekintetét. Korábban nem volt alkalma jobban megcsodálni a szép arc finom vonásait, ám most hogy alig pár lépésre voltak egymástól, élt a lehetőséggel.
Fiatal kora ellenére rengeteg helyen járt már és sokféle terránnal találkozott, ám egyikük szépsége se volt fogható az előtte álló nőéhez, kinek világtalan szemei úgy ragyogtak vaksága ellenére, akár a csillagok. Igen, legelőször a szemeit figyelte meg, s csak aztán haladt tovább fentről lefelé.
Orra aranyos volt, ajkai finom vonalai mintha csak csókot ígértek volna, mégis volt egy olyan érzése, hogy eddig senki nem merte ilyesmivel illetni eme puha, bizonyára édes párnákat. Nem mintha ő hasonlót tervezett volna, egyszerűen csak elismerte a nő báját és szépségét. Miután magában mindezt elkönyvelte, vetett még egy utolsó pillantást az összképre. Illetlennek tartotta megbámulni egy nő formás idomait, ezért tényleg csak egyetlen egy pillantást vetett a kecses testre, melynek minden mozdulatából áradt a báj és elegancia, s mikor elmosolyodva magához ölelte a gyermeket, még Bai Longot is átjárta egy pillanatra az a szeretet és békesség, mely Inayából áradt a gyermek felé. 
Elhátrálva tőlük ismét megtartotta a tíz lépés távolságot, ám a megjelenő kard újfent felkeltette érdeklődését, mégse moccant. Így is túl sokat engedett meg az imént magának. Arra használta klánjának egyik technikáját, hogy megbámulhasson egy nőt, akkor is, ha annak csak arcát tanulmányozta. Azzal nyugtatta magát, hogy senki se látta, senki se tud eme vétkéről, pedig ha tudta volna az igazságot, biztos elsüllyedt volna a föld alá szégyenében.
Karjait összefonva maga előtt hallgatta a beszélgetést, ahogy el lett magyarázva az apró gyermeknek ittlétének oka és fontossága, ahogy a klánvezér távolléte is. Úgy vélte ezután már nem fogja többet keresni Hyechin, mely azért is volt megnyugtató számára, mert így talán nem kószál el úgy, mint az imént.
Okos gyermeknek tartotta, Inayával kapcsolatban pedig még inkább erősödött az az érzése, hogy nem csak szép, de még bölcs is. Ennek tiszteleteként, bár nem látták, ő mégis meghajolt elismerően előttük, mielőtt a kard a magasba emelkedve vissza vitte volna őket Lótuszkert szívébe.

Sooyun
2022.06.28. 18:49

  Inaya elég jól megtanult már olvasni környezetének jeleiből ahhoz, hogy vakságának hátrányát előnnyé kovácsolja. Nem volt ugyanis egyszerű láthatatlan dolgokat érzékelni, közben pedig csendben maradni. Fenséges látvány volt az égen úszó ősi bestiák lenyomataiban gyönyörködni, ám ezt gyermekként hiába mesélte el bárkinek, családja sem tudott osztozni örömében. Ezért hát mikor a melléjük rendelt kapcsolattartó, Bai Longként megnevezett férfi árnnyá vált, nem árulta el hogy klánjának többi tagjával ellentétben ő továbbra is látja. Az ő szemei előtt az illúzió sem maradt rejtve, hisz mindennek a magvát látta, a még ki sem csírázott gondolatot, csak a legfontosabbat: magát a lélek esszenciáját. 
~
A klánvezér és kísérete követték a hajóskapitányt a jelölt szirt felé, ám annak vakmerő ugrása megtorpanásra késztette őket. Sooyun szemei résnyire húzódtak. Nem szerette, ha játszadoznak vele, ez pedig egyértelműen az volt. Egy gyermeteg próbatétel. A jelek szerint embereinek is elfelhősödött a homloka mikor azt várták tőlük hogy a felhők közé kövessék a kísérőjüket. Nem a félelem miatt, hanem mert ez nemes egyszerűséggel tiszteletlenség volt.
– Vezérem, még visszafordulhatunk. Tiszteletlen népség ez, biztos, hogy egyáltalán maga a ceremónia nem csapda? – vonta össze szemöldökeit a ceremóniamester.
A Cha-Seul klánnak szabad volt kételyeit és gondolatait megosztani a klánvezérrel és a vénekkel, ameddig azt tiszteletteljes hangnemben tették, így Sooyun egyáltalán nem vette zokon a féltő aggodalmat.
– Inaya szerint tiszták a szándékaik. Emelkedj felül a gyermeteg lélek próbájának képteleségén, és hajts fejet tisztességgel az egyenes lélek óhaja előtt. – oktatta a klán egyik aforizmájával a ceremóniamestert.
  Szavai elérték a kellő hatást. Nyolc jádeköves fantomkard került elő a láthatatlanság leple alól, és a nyolc utas kardsiklással ereszkedett alá a hajóra. Minden megerőltetés nélkül léptek le hűn szolgáló pengéik lapjáról, melyek aztán visszatértek forgatóik markába, onnan pedig hüvelyükbe, és újfent láthatatlanná és érzékelhetetlenné váltak a következő szólításig.
  Sooyun csekély érdeklődéssel tekintett körbe a hajón, de kísérete fegyelmezetten osztotta meg figyelmét a környezet részletei közt. Nem bámészkodtak a kelleténél többet, hanem veszélyforrást kutattak, felmérték a hajó főbb stratégiai pontjait melyek jól védhetőek, szükség esetén végzetesen sebezhetőek lehetnek. Sooyun Laontel elé lépett, egészen szorosan, és közvetlen közelről nézett a nő izzó szemeibe.
– Nem kívánok játékokba bocsájtkozni. A szertartás miatt tartok veled, és amint tisztességgel hazatérhetek, meg is teszem. 
Szavai egyszerre fejezték ki nemtetszését a lezajlott jelenet miatt, és rejtettek burkolt fenyegetést. Egyáltalán nem volt jó kedvében amiért el kellett hagynia Lótuszkertet, és ezt nem rejtette véka alá. Csipetnyi remény sem égett a szívében hogy viszont láthatja Sennát, de a kötelesség mit klánvezérként vállalnia kellett, kellő tiszteletet ébresztett benne az Árnyak, és azok kérése iránt. 
~
  A Cha-Seul klán ezalatt fontos szertartásra készülődött. Az ok, ami miatt Inaya nem hagyhatta el Lótuszkertet, ez volt, ugyanis személye nélkülözhetetlen volt a közelgő ünnep során. A fehér falakra azúrzöld és napsárga brokát lobogók kerültek, a kapuk fölött talizmánok lengtek fényes selyemszalagokon. Minden órában tisztító csengettyűk hangja táncolt keresztül az édes virágillattal töltött falak közt. Hála a pezsgő életnek, Hyechin is hamar megvigasztalódott, gyermeki lelkét még könnyen vigasztalta az élet szépsége. Ameddig Inaya a másnap esti lakoma előkészületeivel volt elfoglalva, ő két tanóra közt a tóvidéken barangolt. 
comment image
A labirintusszerű Hídszentély korlátai közt megcsodálta a kiaggatott talizmánokat és ereklyéket, illemtudóan köszönt mindenkinek rangja szerint akivel találkozott. Aztán egyre inkább elkalandozott, végül már megfeledkezve az időről a vadonban járt. Elképzelése szerint a hátrahagyott árnyharcos biztos koi sellőket keresett, így arra vette az irányt, hogy találkozhasson vele. Az öreg füzesben egy kidőlt ág mélyen benyúlt a nyugvó tó felszíne felé.
– Bai Loooong! – kiáltozta gyermeki hangján, míg széttárt karokkal egyensúlyozott a törzsön.
Mielőtt azonban bármi feleletet kaphatott volna, Inaya lágy hangja csendült fel mögötte.
– Te meg mit csinálsz, Chin-chin?
Ezúttal egyszerűbb ruha volt rajta, de így is tökéletesen megtestesítette a női szépség erényeinek mását. Talán csak méginkább kiemelte természetes szépségét, tiszta bőrét és csillogó, nyugodt szemeinek tükrét.
  Hyechin riadtan fordult meg. Azt lehetett volna hinni, hogy megcsúszik és leesik, ám olyan ügyesen szökdécselt vissza a nőhöz a partra, mintha egy kis erdei nimfa lett volna, egy a természettel.
– Ki akartam kérdezni Bai Longot arról, hová ment atyám. 
Inaya halkan sóhajtott egyet, és lehajolt megölelni a gyermeket. 
– Bai Long parancsot teljesít, Chin-chin. Tudod, ha egy katona szolgálatban van, nem zavarhatjuk. Ha Yun-ssi üzenni szeretne, akkor Bai Long fel fog tűnni.
– És te nem akarsz neki üzenni?
Inaya arcán kedves mosoly jelent meg.
– Yun-ssi is fontos feladatot teljesít, őt sem zavarhatjuk. Ha eljön az ideje, beszélünk majd vele. No de kisasszony… – változott hirtelen játékossá a hangja – Lekésed az óráidat! 
  A nő a válla fölé nyúlt, és a tenyerében egy kard markolata rajzolódott ki. Fekete markolatát és pengéjét fehérarany motívumok díszítették, markolatgombjáról hosszú talizmán és egy szentelt csomóval ellátott bojt lógott. Kinézete alapján egyértelmű volt, de a keresztvasról lógó két csengettyű világossá tette, hogy szertartási fegyverről van szó, mégsem bírt kevesebb spirituális energiával, mint azon társai kiket harcra edzettek. Sőt, vérontásra szánt testvéreinek jórészénél is erősebb aurával bírt, még ha természete különösen szeplőtlen volt. Hyechin örömében ugrálni és tapsolni kezdett, amikor Inaya felé nyújtotta a kezét, és a kardlapra segítette. A kicsilány erősen belekapaszkodott a nő szoknyájába és lábaiba, a kard pedig visszavitte őket Lótuszkert szívébe.
comment image

Li Heiying
2022.06.28. 15:39

Értékelte a kedves szavakat és az ajánlatott, ám se Ő, sem pedig a legénység nem hagyta volna el szívesen a hajót hosszabb időre, akkor se, ha csupán egyetlen egy estéről volt szó. Sokaknak ez a szélsebes lélekvesztő jelentette az otthont és annak különös legénysége a családot. Bármennyire is csábító volt a puha ágy és az ízletes bor édes ígérete, akkor se moccantak volna, csak ha parancsba kapják, Laontel pedig nem akarta rájuk erőltetni akaratát, éppen ezért udvariasan visszautasította az ajánlatot.
Az este további részében mindent alaposan megtervezett, miközben kiosztotta a parancsokat jobbkezének, ki ellenkezés nélkül fogadta a rá kiszabott feladatot.
Mire a hajnal első sugarai nagyot nyújtózva végig cirógatták a hegyek zöldellő gerincét, addigra Laontel már a szirt szélén állva várta Sooyunt és annak kíséretét. Közvetlen mellette, egy magas ifjú harcos állt, kinek arcának markáns vonásait karmazsinvörös színekben pompázó Ahanora maszkja rejtette el a kíváncsi szemek pillantásai elől. Bár magas volt, látszott testén, hogy komoly kiképzések és harcok edzették, mégis oly könnyedséggel és tökéletes mozdulatlansággal állt a kapitánya mellett, hogyha a szél nem kapott volna rakoncátlanúl ezüstös tincsei közé, mely olykor-olykor pislogásra ösztönözte a citrin színű szemeket, a terrán fia bizony jogosan gondolkozott el azon, hogy az előtte álló személy valóban élő, vagy Karel egyik szobrával néznek épp farkasszemet. Csak akkor mozdult meg, mikor a várva várt utasok elég közel értek. Egyszerre mozdult Laontellel, majd hajolt meg a klánvezér előtt, mintha csak a nő árnyéka lett volna.

-Köszöntelek eme mesés reggelen, Sooyun. Remélem sikerült pihenned az éjjel, mert az elkövetkező néhány napban aligha lesz rá lehetőséged.

Ajkaira széles mosoly költözött, majd a fiatal férfira pillantott, ki azonnal elő is lépett, minden szó nélkül.

-Ez az ifjú Árny az elsőtisztem és egyben az egyik legtehetségesebb tanítványom, Bai Long. Őt bíztam meg azzal a feladattal, hogy amíg távol vagy, maradjon itt és biztosítsa a kommunikációs kapcsolatot. Az ő segítségével könnyűszerrel képesek lesztek beszélni egymással a távolságtól függetlenül. Az úton majd mindent elmagyarázok, hogy hogyan is működik a varázs.

Veregette meg Bai Long hátát, aki bár nem reagált semmit az erős kéz veregetésére, úgy érezte, épp leverték a tüdejét.

-Nincs miért aggódnod, nagyon szorgalmas és becsületes ifjú. Észre se fogják venni ha úgy kívánod.

Veregette meg ismét a hátát, majd teljesen a tanítványa felé fordult. Kisugárzása tekintélyt parancsoló volt még mosolya ellenére is, vörös íriszének fénye pedig szigorúan megcsillant, mikor találkozott a tekintetük. Nem kellettek szavak. Ez az egy pillantás mindent elmondott amit kellett, így először mestere majd a klánvezér előtt meghajolva búcsúzott el, mielőtt elindult volna arra amerről Sooyun és a kísérete érkezett. Néhány lépés után alakja eltűnt a reggeli félhomályban, mintha sose lett volna ott.
Laontel jól tudta, hogyha Bai Long el is rejti teljesen mások elől a jelenlétét, Inaya biztosan megfogja találni. Annyira szerette volna látni a fiú reakcióját, amikor először leplezik le, de sajnos erről a műsorról le kellett mondania, pedig direkt nem beszélt neki a Cha-Seul klán eme gyönyörű és értékes ékkövéről és annak különleges látásmódjáról.

-Most hogy mindent elrendeztünk, ideje indulnunk. Ha szerencsénk van és Laressia is kegyes lesz hozzánk, akkor napnyugtára elérjük a szigetet. Nos uraim, bátraké a szerencse.

Elégedetten fordult a tátongó mélység felé, majd nemes egyszerűséggel leugrott a sziklaszirtről a felhők közé vetve magát, ám a várt puffanás helyett melynek a becsapódáskor kellett volna hallatszódnia, csak csizmáinak halk koppanását lehetett épphogy meghallani a frissen mosott hajó deszkáin. Kezeit csípőre tette, miközben a fejét a magasba emelve, széles mosollyal az arcán várta, hogy utasai csatlakozzanak hozzá a felhők takarásában ringó hajón.
A legénység tagjai is mind megálltak, majd Laontel mögött felsorakozva vártak. Pisszenésnyi hangot se lehetett hallani, egyesek még a levegőt is visszatartották, akárcsak a vadra leső fenevad, ki lecsapni készül. Ha az utasok elég bátrak voltak ahhoz, hogy vakon a mélybe vessék magukat, megbízva ezzel a kapitányban, akkor azzal kiérdemelték a legénység tiszteletét is. Sooyun bátorságában egy pillanatig sem kételkedett az amazon, ám annak embereiben annál inkább.
Eközben Bai Long is elfoglalta a helyét a fák lombjainak árnyai közt rejtőzve, kellő távolságot tartva a hajadontól és a szipogó gyermektől. Tekintete hol az acélkék világtalan szemek titkait fürkészte, hol pedig a gyermek kipirult arcocskáját vizslatta. Legjobb tudomása szerint a klánvezér testvére értesült arról, hogy a legénység egy tagja itt fog maradni, így biztos volt benne, ha eljön az ideje keresni fogják, ám addig is jobbnak látta, nem felfedni magát.
Másoknak lehet kellemetlen lett volna jelenléte, főleg, hogy a parancs szerint vigyáznia kellett Inayára és a gyermekre, történjék bármi, mely megkövetelt egyfajta közelséget is. Ha hasonló küldetésen vett részt, mindig gond nélkül a kijelölt személy közelében tudott maradni, anélkül, hogy bárki tudott volna jelenlétéről, ám nem sejtette, hogy a nő kit meg kell óvnia, úgy lát majd át rajta mint még soha senki.
 

Sooyun
2022.06.27. 19:57

  Bár a testvérpár szívesen marasztalta volna még Laontelt, sőt, legénységének elszállásolását is felajánlották, a jelek szerint az égi hajót nem volt tanácsos egy maroknyi őrségre hagyni úgy, mint bármely vízi testvérét. Mivel a Cha-Seul klán a vízparti rezidencia ellenére sem birtokolt ilyen haderőt, csak néhány cirkálót és két kereskedelemre alkalmas szállító bárkát, természetes volt hogy az Árnyak klánjának hajózási technikái ismeretlenek voltak számukra. Sooyun szívesen áttért volna a személyes témák vizenyős talajáról valami hasonló beszélgetési alapra, de ez sajnálatára nem adatott meg. Miután elbúcsúztak a vendégtől, ketten maradtak. 
  Egy darabig még csendben ültek. A lótuszbort gyenge fehér tea váltotta fel. Sooyun homlokán megjelent két halovány ránc, melyeknek asztrális kivetülését Inaya már jól ismerte. Halk selyemsusogás kíséretében kelt fel, és a társalgó kis szekrénykéjéből díszes tokot emelt ki. Megoldotta a sodrott vajsárga zsinórt, és lecsúsztatta a finom anyagot a hangszer kecses testéről. A guqin ébenfa testén szelíden fénylettek fel a kagylóhéj intarziák, melyek szilvafa virágokat és aprólékosan megmunkált, párjukat kergető maradakat ábrázoltak. A puha ujjak egy lágy dallam mélyen zengő kezdőhangját szólaltatták meg, melyet peregve követett a többi. Halk, andalító dallama a lélek balzsamaként cirógatta meg a lenyugvó nap fényében csillogó hullámok felszínét, a nyugovóra térő virágok záródó szirmait. Egy koi sellő kecses alakja merészkedett a szoba teraszának cölöpei közé, fehér és vörös pikkelyei, fátyolszerű úszói sejtelmesen csillogtak. Kidugta fejét, és a zenét hallgatva kényelembe helyezte magát, félig felfeküdve a széles lótusz levelekre. A najádok népe kedvelte Inaya zenéjét, és békében éltek a Cha-Seul klán védelme alatt, bár csak nagyon ritkán mutatkoztak meg az emberek előtt. Hiszen Panteránia és Szárazpart népei közt a kezdetek óta zajlott a Csendesháború, és ezer, meg tízezer év sem volt elég a tartós béke megkötéséhez. 
– Tudom, hogy Senna nem fog megjelenni. 
A férfi hangja halk volt, teli fájdalommal. Még lélegzetvétele is oly nehéz volt, mintha prés alatt lenne mellkasa. Inaya azonban nem hagyta abba a játékot. 
– Nem akarok úgy részt venni a szertartáson, hogy tudom, hiába. Jelenlétem csak hamis reményt táplálna, a kudarc pedig elmélyítené a fájdalmat.
– Kifogásokat keresel…
Inaya hangja olyan lágyan lebegett a megpengetett húrokról felszálló dallamok közt, mintha nem is szólt volna. Sooyun mélyet sóhajtott. 
– Igen.
Belátta és elismerte, ami ritka nagy szó volt a klánvezér esetében. Húga folytatta a zenélést, míg a horizonton el nem tűnt az utolsó napsugár is. Az éjszaka sötétje mint fészkére szálló madár, ereszkedett alá, s borította be tintafekete szárnyaival a vidéket. Meleg ölelése az otthon gyógyító csendjével érkezett, ahol békésen bújt egymáshoz a szél susogása és a sosem nyugvó vízfelszín hullámainak duruzsoló zsolozsmája. 
– Meglehet, hogy érnek majd meglepetések. Az árnyak rejtélyesek, titkaikat csak az fejtheti meg ki közéjük mer lépni. 
  A férfi kissé felemelte fejét, és kitekintett a tóra. Hogy húga ezt most képletesen vagy szó szerint értette, ugyanolyan talány volt mint maga a mondandója. Bármelyik is volt igaz, mindkettőt meg kellett fontolnia. 
– Azt mondod, vállalnom kell ami ott ér majd?
– Klánunk büszkesége vagy.
Nagy felelősség nehezedett a széles vállakra, de sosem kért volna könnyebb terhet.
  Órákig hallgatta még Inaya játékát mielőtt nyugovóra tért volna. A kicsi Hyechin már ott szuszogott az ágyában. Számtalanszor elmondta már a lánykának, hogy a saját szobájában kell aludnia, és rendszerint ölében vitte át a kicsit Inaya lakrészébe, ahol külön hálóterme volt, most viszont hagyta, hadd maradjon. Leült az ágy szélére, és az alvó gyermek arcát tanulmányozta. Kisimított arcából egy, az orrát csiklandozó tincsecskét ami folyton fintorgásra ingerelte, de ahhoz nem volt elég hogy fel is ébressze, aztán a szoba üres közepére lépdelt. Ha aludt, biztos volt benne hogy rémképek fogják gyötörni, de a kék lótusz főzet áldásos hatását nem volt ajánlott megtapasztalni ha másnap hajnalban éber akart lenni. Ezért inkább régi jó szokásához híven meditálással töltötte az éjszakai órákat.
  Mire a hajnal beköszöntött, Sooyun már maroknyi, hétfős kíséretével a vörös híd pallóin állt. Öt jó katonája, egy írnoka, és egy ceremóniamestere tartott vele, aki egyben orvoslásban is jártas volt, alkották a csapatot. Ha a klánvezér elhagyta Lótuszkertet, hivatalos bizottság bocsájtotta útjára, melynek tagja volt ezúttal Inaya is. A távollét alatti teendőkről már egyeztettek, így ez csupán formaság volt, és egy lélekmelengető testvéri búcsú, amit ezúttal apró lábak szapora dobogása zavart meg. Hyechin rohant végig lélekszakadva a hídon. Tágra nyílt szemei könnyektől csillogtak, és lassítás nélkül rohant neki Sooyun lábainak.
– Apácska! – sírta, karjaival szorosan átölelve Sooyunt, aki leguggolt hozzá – Veled szeretnék menni!
Sooyun elmosolyodva simította meg a még fésületlen fejecskét. Ruháit is sebtiben kapkodhatta fel, nagyon korai volt még az óra.
– Hamarabb visszatérek minthogy megtanulnád egy levegővétellel felsorolni az összes isten nevét. 
Óvatosan karjaiba vette, és felemelte a lánykát, aztán Inayának nyújtotta, mint egy kis szipogó csomagot.
– Vigyázz a húgomra, és légy engedelmes! – okította kedves mosollyal, mielőtt hátat fordítva nekik rálépett a láthatatlan vízi ösvényre.

comment image

Last edited 7 napja by Sooyun
Li Heiying
2022.06.26. 23:45

-Büszke teremtés, ugyanakkor nem téveszti szem elől azt sem, hogy mit várnak el tőle. Yu Zao, Li Heiying édesapja, nem csak klánvezérként van jelen, hanem mint a vének tanácsának egyik tagja is. Egyik gyermeke se engedheti meg magának, hogy szégyent hozzanak apjuk fejére, akkor se, ha a kialakult helyzet nincs az ínyükre. Ezt a két elsőszülött különösen jól megtanulta a rájuk nehezedő nyomásnak hála, ám történnek balesetek. A leány nem fogja szó nélkül tűrni, ha egy kívülálló megsérti, ugyanakkor vannak határok, amiket nem lép át, ám van egy kis gond, ami megnehezíti a dolgokat.

Fordította el a fejét, miközben megköszörülte torkát. Halántékán egy aprócska verítékcsepp gördült végig, ahogy azon merengett, hogyan mondja el új szövetségesének azon dolgokat, melyek az ifjú klánvezérre várnak, ha esetleg udvarolni kezdene Li Heiyingnek.

-Az Árnyak klánja több kisebb klánból áll. A Zao klán jelenlegi vezére, az egykori közös tanítványunk, Yu, a régi szokások és tanitások híve, emellett csakis a legjobbat akarja gyermekeinek, ahogy minden szülő. Éppen ezért két próbatétel elé állítja azokat, kik a leányai egyikét kívánják nőül venni. Az első próbatétel szinte teljesen veszélytelen, maximum a büszkesége sérülhet annak, aki nem vigyáz. Ha valaki sikerrel veszi az első akadályt elnyeri a klánvezér áldását, hogy udvarolhasson a választott leánynak. Nem hiszem, hogy Sooyunnak problémát okozna az első próbatétel, ám a második…

Rázta meg fejét gondterhesen, miközben végig Inayára nézett.

-A vallásunk szerint a kérő ne csak becsületes legyen, de erős és ravasz is. Hogy ezt bizonyítsa, ki kell állnia őseink egyik próbatételét, melyet az ifjaknak is teljesíteniük kell ahhoz, hogy végül teljes jogú tagjai lehessenek az Árnyaknak. Ez nálunk amolyan végső vizsga, melyet csak nagyon kevesen élnek túl, nem csak a kérők, de a növendékek közül is. Ha nem vigyáz, sose tér vissza, ám ha sikerrel jár, elnyeri az Árnyak elismerését és az istenek áldását a frigyre.  
Úgy vélem addig nem lesz semmiféle konfliktus kettejük között, amíg Sooyun nem számít kérőnek. Li Heiying csak akkor ellenséges másokkal, ha valaki a kezét akarja, vagy a családját fenyegeti, de talán most másképp lesz… Ha a próbatételek előtt sikerülne fellobbantani azt a huncut lángocskát, sokkal könnyebb dolga lenne a fivérednek, hisz nem kényszerből kéne végig csinálnia mindezt, hanem mert ő maga is akarja.

Magyarázta, miközben kezeivel hevesen mutogatott, ám a végére lendülete alábbhagyott. Sokakat a próbatételek puszta tudata elrettentett, emellett ki akarna egy olyan házasságot megkötni érzelmek nélkül, mely előtt akár az életével is fizethet? Nem mintha eddig bárki túljutott volna az első akadályon. Végül Inaya hangja volt az, ami a pillanatnyi elkeseredettségét eloszlatta.

-Persze, megértem és kérlek ne haragudj a lendületem és hirtelenségem miatt. Néha túlzottan is beleélem magam a dolgokba és megfeledkezem róla, hogy másoknak is vannak kötelezettségei.- Hajtott fejet bocsánatkérően –Ám mivel később kívántok csatlakozni, így az lenne a legjobb, ha valahogy tudnánk tartani a kapcsolatot. Már tudom is a megoldást.

Ám mielőtt még megoszthatta volna ötletét a másik nővel, az ajtó alig halható sóhaja félbeszakította. Tekintetét az érkező felé fordította, majd megrázta a fejét.

-Ugyan. Remek társaságom akadt Inaya személyében.

Teljesen természetesen viselkedett, korábbi lelkesedésének nyomai teljesen eltűntek, ám Sooyun arcvonásainak apró változásai nem kerülték el az ő figyelmét se. Persze a magyarázat gyenge volt, mégis mosolyogva fogadta.

-Megértem. De a kemény munka és a türelem végül meghozza a gyümölcsét, akkor is ha néha lehetetlennek tűnik eme feladat.

Ajkaira egy kínos félmosoly kúszott, ahogyan visszagondolt az ikrekre és azok tanítására. Bár a két fiatal sikeresen vette az eddig eléjük állított akadályok sokaságát és teljesértékű tagjává váltak a klánnak, mégis volt még mit tanulniuk. Ahogyan ebbe belegondolt, úgy érezte száz évet öregedett egycsapásra. Szerencsére Inaya kezébe vette a gyeplőt és belekezdett abba amit Laontel valószínűleg kissé nehezen rakott volna össze. Nem hiába nem ő volt az, akit általában tárgyalni küldtek. Harci képességeit és erejét mindenki elismerte, ahogy státuszát is, de sose volt a szavak mestere, ő inkább az acél és a vér nyelvén értett.

-Úgy legyen. A legénységem bármikor készenáll. Oh, erről jut eszembe. Biztos nyugodtabb lennél, ha tudnád napi szinten tartani a kapcsolatot a testvéreddel, így itt hagynám az egyik emberemet. Jómagam is nyugodtabban hajtanám álomra a fejem, ha tudnám, hogy minden rendben. Ne értsétek félre, bízom a klánotokban és annak képességeiben.  

Emelte fel kezeit védekezően, mielőtt még bárki rosszra gondolt volna. Amúgy is kapóra jött ez az ötlet, hisz jobbnak látta, ha az elsőtiszt nem tér vissza vele és távol marad egy kis időre Li Heiyingtől. Amúgy is állandóan össze voltak nőve.
Egy ideig még beszélgettek, ám már nem túl sokáig.

-Köszönöm a vendéglátást, a helyzet komolysága ellenére élveztem a társalgást, ám ideje visszatérnem a hajóra. Idefele jövet a magasból láttam egy kisebb várost, szeretnék körülnézni, hátha betudok pár dolgot szerezni napkeltéig.
Köszönte meg még egyszer a vendéglátást, mielőtt távozott volna. Fegyverét hátára szíjazta, majd a közeli szakadék felé vette az irányt melynek szélén megállva a mélységbe meredt.

-Fontos feladatom van a számodra, Bai Long…

Úgy súgta a mélységbe a szavakat, akárcsak egy titkot, melyről senki se tudhat.

Sooyun
2022.06.26. 18:01

  Inaya is egyetértett azzal, hogy két összetartozó lélek vonzani fogja egymást. Az akadály nem is ebben rejlett, hanem hogy bátyja mereven elzárkózott még az ismerkedés gondolatától is. Mindenkinek kijelentette, hogy a magával hozott kicsi lány lesz majd az örököse mint nevelt lánya, akit igen előrelátóan úgy nevelt, hogy tudott vérségi hovatartozásáról. Az egyenesség mindig kifizetődő, vallotta. Számos házasság közvetítőt hajtott el, nem egy klán üdvözletét utasította vissza kik lányaik szépségét és egyéb erényeit igyekeztek látóterébe tuszkolni. Remek fogás lett volna, még érdes természete ellenére is. Hisz azt mindenki látta hogy klánja gyarapszik, családja jólétben él, és nem sok panasz hallatszott a Lótuszkert Udvar csarnokaiból. A kismadarak is ritkán csicseregtek rosszízű pletykákat, annyi hibája pedig kellett legyen egy ilyen sikeres, jókiállású férfinak, hogy időnként goromba, mint a kodve ha felkeltik álmából.
– Megérint tanítványod szenvedése.
Inaya őszinte szomorúsággal arcán nyúlt a csészéért ami addig érintetlenül várta hogy kezébe kerüljön. Mint egy virág, mely az alkony beálltával lehajtja fejét és összébb zárja szirmait, de még a Nap fájó hiánya ellenére is megajándékozza finom illatával a világot, úgy festett a klán legrangosabb hölgye. 
  Lassan felemelte csészéjét, bal kezének ujjhegyeire fektette, jobbjával pedig megforgatta kétszer ahogyan azt a szertartás szentsége szerint illett mielőtt megkóstolta volna. Ajkai puhán érintették a keskeny peremet, aztán aprót kortyolva belekóstolt a borba. Gondolkodott, mérlegelte a lehetőségeiket. Az elhangzottak nagyon kecsegtetőek voltak, Laontel mindent alaposan átgondolt mielőtt ide érkezett. A harcosnő aurájában sem látott változást mely gonosz szándékra utalt volna, éppen csak egy játékos árnyalatnyi változás költözött belé, amikor izgatottsága fokozódott, és az illemleckék ötletét is felvetette.
– Egy klánhercegnőnek, illetve a klánvezér feleségének egyaránt bírnia kell bizonyos erényekkel, melyekkel kapcsolatosan tartok tőle, fivéremnek magasak az elvárásai. Ha valóban meg is lesz köztük a vonzalom, a tanítványod könnyen kiolthatja a fellobbant gyenge lángot ha nem változik. A szenvedélyes természet elragadó tud lenni, ám a szemtelen nyelv csak szégyent hoz a klánvezér fejére, amit Yun-ssi nem tűr. 
  Kisujjával tompítva a csésze és az asztallap találkozásának hangját letette a kiürült edényt, aztán újra ölébe tette kezeit, elrejtve ujjait ruhájába. 
– Sajnos kötelességeink és épp zajló ügyeink nem engedik hogy azonnal mindketten elhagyjuk Lótuszkertet, de támogatni fogom hogy a fivérem előre menjen. Amint lehetőségeim engedik, én is követni fogom Hyechinnel, ha ez megfelel. – hajtotta meg kissé fejét.
Rózsaszín ajkain megcsillant a bágyadt délutáni napsugár, a hajába tűzött díszek édes csilingeléssel követték mozdulatát. 
  A folyosón nehéz férfitest léptei hangzottak, súlyosan mégis puhán, mintha egy nagymacska járt volna kint. A szoba ajtaja előtt fogytak el a hangok, Sooyun pedig kinyitotta az ajtót. 
– Sajnálom hogy távol kellett maradnom, ne vedd sértésnek, Laontel! – csatlakozott a férfi, elfoglalva előző helyét ahonnan Inaya egyből előzékenyen felkelt ahogyan fivére a szobába lépett.
  Inaya az asztal egy másik oldalán foglalt helyet, így már a vendég és a vezér közt ülve gondoskodott arról hogy csészéik ne ürüljenek ki. Maradása egyúttal néma jelzés is volt, hogy Laontel szándékai tiszták, nem kell félnie elutasítani. Sooyun arcára ez persze gondráncokat gyűrt, mert nem volt menekvés. Vakon megbízott húgában. Valójában ő volt az egyetlen Senna halála óta, akivel mindent megosztott, és semmit sem félt elé tárni. Nyitott könyv lett volna előtte másként is, de így nem szennyezte félelem és gátlás a testvéri szeretetet. 
– Van néhány ifjú titán, akiknek még sokat kell tanulni az alázatról. – terelte el annak gyanúját, hogy más gondolat vetett árnyat homlokára.
– Távollétedben megvitattuk részvételed fontosságát a ceremónián. – hogy Inaya honnan tudott a kettejük közt lezajlott beszélgetés részleteiről, titok volt – Úgy látom hogy jelenléted elengedhetetlen. Az Árnyak klánjának harcosa egykori kedveseként, és utolsóként ki mellette volt tusájában, nincs fontosabb mint hogy részt végy a ceremónián. 
Hangja lágyan zengte be a kicsiny szobát, alig érezhetően megváltozott. Ugyanakkor Sooyun merev tartása felengedett, tudta hogy ha húga így fogalmaz, nincs mit mondania. 
– Ezesetben megszervezem a kíséretet, és napkeltekor indulhatunk. – nézett Laontelre, bár tekintetében kifürkészhetetlen sötétség honolt.

Li Heiying
2022.06.25. 18:28

-Li Heiying számomra a fény a végeláthatatlan sötétségben, ám megszakad a szívem, ahogy látom nap mint nap szenvedni. Tudatában van helyzetével, ám bizonyos dolgokra és személyekre nem emlékszik, köztük a bátyádra se, mégis a lelke mélyén érzi, hogy valami hiányzik. Azon a végzetes éjjelen az istenek visszaküldték az élők közé, s újjászületett, mint a Zao klán elsőszülött leánygyermeke.

A csuklóit érintő kezek hihetetlenül puhák voltak, normál esetben még talán zavarba is jött volna, de megint csak bebizonyosodott, hogy hatalmas szakadék tátong kettejük között, sőt egyre inkább nem érezte magát nőnek Inaya közelében.

-Most, hogy betöltötte huszonkettedik életévét, elég időssé vált ahhoz, hogy férjhez adják, ám ő minden kérőt elutasított, sőt valósággal megsemmisített. Hiszem, hogyha Sooyun eljönne a szigetre, némi segítséggel sikerülne újra meghódítania egykori kedvese szívét, ám félek, hogy olyannyira kapaszkodik Senna emlékébe, hogy ha még vonzódnának is egymáshoz, nem fogadná azt el, emellett a húgomat se kell félteni, makacsabb, mint volt. Pont ezért szeretném a segítségedet kérni. Ha ők ketten ismét egymásra találnak, azzal csak mind a ketten nyernének. Sőt nem csak ők, hanem a klánjaink is.

Mikor Inaya elengedte kezeit, elhúzta azokat, hogy visszavehesse alkarvértjeit, mielőtt Sooyun visszatért volna. Olyan titkot osztott meg a másik nővel, melyről a vének tanácsán kívül csak ő és Yu Zao, Li Heiying apja tudott. Kénytelen volt mindenét feltenni egy olyan játszmában, melyben lehet, hogy veszíteni fog.

-Mind a kettejüknek kijárna végre a boldogság. A bátyád erős és büszke férfi, biztos vagyok benne, hogy sose mutatná ki mások előtt mennyire szenved, mégis idáig érzem a lelkéből áradó fájdalmat és kínt, mely lassan felemészti. Ugyan ezt érzem Li Heiying részéről is, ám ő maga nem tudja még mi az, amiért lelke kilépve testéből, némán zokogva bolyong a szigeten, mintha csak keresne valamit, vagy valakit… Ah, bocsáss meg, ismét beléd fojtottam a szót.

Úgy vélte, mindent elmondott, ami lényeges lehet, ám tudta, hogy ezek a tervek mind mit sem érnek, ha Sooyun megmakacsolja magát és nemet mond, emellett, ott voltak még a problémás személyek is, kik biztos megpróbálják majd szabotálni a két makacs hülye egymásra találását. Igen, mérget vett volna rá, hogy Li-li fivére komoly fejfájást fog okozni, de talán nem volt minden veszve, sőt a megoldás erre a problémára, nem is volt olyan lehetetlen, mint hitte. Egyszerre zseniális ötlete támadt, csaknem szarvai is kibújtak izgalmában.

-Nem várom el, hogy mindent hátrahagyva azonnal rohanjatok, ám nagyra értékelném, ha velünk tartanál és egyengetnéd titkon az útjukat, emellett, lehet nem ártana, ha kezelésbe vennéd a húgom reinkarnációját. A fegyverforgatáshoz kitűnő érzéke van, ám az a báj, mely belőled csak úgy árad, belőle még hiányzik. Ez attól tartok részben az én hibám. Túlzottan a kiképzésére összpontosítottam, ám azokat elhanyagoltuk, melyek csábítóvá tesznek egy nőt egy olyan férfi szemében, mint Sooyun. Elvégre, ha egy szép mosoly és pár kedves szó elég lenne a szívének megnyerésére, nem aggódnék eme kényes ügy sikerében. Jólnevelt és tisztelettudó, ám nagyon büszke és makacs. Esze ágában sincs férjhez menni. Egy pillanat alatt képes hárpiává válni, hogy elkergesse azokat a férfiakat, akik a kezére pályáznak.  

Sooyun
2022.06.25. 12:26

  Sooyun még a gyakorlótér mellett állva is az utolsó váltott szavakon gonolkodott. Laontel félreértette, ő úgy gondolta hogy a Sötét Úrnő megölte kedvesét… S gyermekét. De hogy nem rendelkezhetett a lelkük fölött már más volt. Több ezer éve volt már, az idők hajnalán hogy az istenek egymással csatáztak, azóta pedig mozdulatlanul várták hogy a terránok maguk intézzék dolgaikat. olykor megjelentek, kicsit felkavarták az állóvizet, de jelentős összecsapásban egyikük sem vett részt. Kötötték őket béklyóik, halhatatlanságuk és mindenható mivoltuk. Hiszen ha valódi formájukban érintették volna a halandó terrán világ szegmensét, természeti katasztrófák sora követte volna egymást. Beláthatatlan következményekkel járt volna… Ezért alkotta meg Terra merénylőinek kicsiny de erős klánját, ezért volt minden istennek saját udvartartása. Ha viszont nem került Senna lelke a túlvilágra, és a Sötét Úrnőnél sem volt, akkor mégis hová jutott? Mi történt vele? Miért nem tudja megszólítani? Miért nem láthatja valójában? Miért…
  A sok kérdéstől fájni kezdett a feje. Homlokát ráncolva rejtette szemeit tenyere mögé, mire azonnal mellette termett egyik szemfüles embere, aki teával kínálta. 
– Most nem. – hárította kezének intésével a szándékot.
A tea különleges, csak neki készült főzet volt. Halványkék színét a kék lótusz szirmaiból nyerték, melynek magját porrá őrölve főzetet készítettek a klánvezér számára erős fájdalmai ellen. Lelkének sebei ritkán olyan mértékben kínozták, hogy testi tünetei is akadtak, amiket nem engedhetett meg magának. Ezt orvosolta a teával, amely viszont egy ritka, nem várt hatással ajándékozta meg. Fogyasztásának enyhén bódult, könnyed álma alatt valósághűen tapasztalta meg vágyainak teljesülését. Ha enélkül aludt el, csak rémképeket látott, harci zaj sértette fülét, újra meg újra látta meghalni Sennát. A kék lótusz tea azonban felszabadította a rémképek alól. Most viszont nem tehette meg hogy figyelme lankadjon, vagy álomra hajtsa fejét. 
~
  Inaya ugyanazzal az érdeklődő arckifejezéssel hallgatta Laontel szavait, mint korábban bátyja. Le sem lehetett volna tagadni hogy testvérek, ám míg az egyik megjelenése egy marcona fenevadra emlékeztetett, a másik egy nemes virág volt, vagy kecses madár. Ha engedik, vagy alkalom nyílik felelt volna a vendég szavaira, de elég volt csak hallgatnia, és figyelnie. Ő nem arckifejezéseket látott, hanem színeket. Vibráló, csillogó, folyton változó örvényeket, melyek sosem állapodtak meg. Annak aki csak betekintést nyerhetett ezen világ síkjára, tartósan maradni veszélyes volt. Ő viszont ide született, itt élt.
– Nem kételkedek őszinteségedben. – felelte.
  Lassan kicsit előrébb hajolt, és arcát az elé nyújtott karok felé fordította. Lassú mozdulatokkal nyúlt előre, és puha ujjai közé fogta a sok fegyverforgatástól megerősödött csuklókat. Olyan puha bőre volt, mintha selymet tapintott volna a terrán fia. Ő nem látott különbséget a két megnevezett fonat közt, számára tökéletesen egyformák voltak… Illetve egy nagyon halvány, árnyalatnyi eltérés mutatkozott, amit alig lehetett észrevenni. Az egyik fonatban vékonyka mélyvörös fonál keveredett, hasonló, mint a cérnaszál amit a holtak hajába kötöttek. Ezt is csak akkor vette észre, mikor rásimított a fonatra, és a szálacskák elcsúsztak egymáson. Ugyanolyan óvatos mozdulattal ahogy előzőleg tette, visszahúzta kezeit, és ruhájának ujjába rejtette őket.
– Mi a terved azzal, hogy… A tanítványod és a bátyám találkozzanak? – kérdezte, mert bár volt elképzelése, nem akart messzemenő következtetéseket levonni.
– Üdvös történet volna, ha húgod visszatért lelkének hordozójában megtalálná elvesztett szerelmét… És bár az a terve, hogy Hyechint teszi meg majd fogadott gyermekeként a klán örökösének, látom hogy a kicsiből hiányzik ami a vezetéshez kell. A Cha-Seul klánnak viszont szüksége van egy erős vezető párra. Testvérekként mi erős szövetséget alkotunk, ám ez nem az a kötelék, amire szüksége van a klánnak. – tárta Laontel elé helyzetüket, mintha valójában mindvégig ő lett volna, akinek találkoznia kellett az amazonnal, nem pedig bátyjának.
Volt benne valami misztikus, rejtelmesen borzongató, mintha ő mozgatta volna a szálakat abból a másik világból, ahová tartozott.

Li Heiying
2022.06.24. 14:57

-Tévedésben élsz, Sooyun. A Sötét úrnő nem rendelkezhet egy olyan lélek felett, mely Terrához tartozik. Nem olyan ostoba, hogy kivívja maga ellen a főistennő és az őrzők haragját, azzal hogy elragadja az egyik merénylőjének lelkét. Ennél sokkal eszesebb.

Válasza kissé talán durva, ugyanakkor teljesen őszinte volt és biztos igazában. Bár keveset tudtak a Sötét istenekről, egy valamiben biztosak voltak. Nem kockáztatnának egy újabb háborút, mikor a Rémuralom mind két oldalt fenyegeti. Az hogy Sooyun hisz neki vagy sem, azt a férfira bízta, számára épp elég volt az is, ha képes rávenni, hogy vele tartson a szigetre, s mikor rábólintott, elégedetten pillantott az újratöltött csészére s annak tartalmára.

-Hónapok óta készültem arra, hogy tiszteletemet tegyem és meginvitáljalak eme szent eseményre, ám nem olyan könnyű rávenni a tanácsot, hogy engedélyezzék ezt a kis látogatást. Szerencsére az egykori tanítványom támogatta a javaslatom, sőt örömmel vállalta, hogy ő és a családja gondoskodik a kényelmetekről, ám ha egyedül jössz az se baj, a lényeg hogy ottlégy.

Adott gyors magyarázatot kései érkezésére. Az idő miatt nem aggódott, hisz bízott hajója gyorsaságában és a legénysége képességeiben, így ha kellett fél nap alatt elérhették úti céljukat.

-Természetesen. Ha úgy látod jónak, akár holnap is útnak indulhatunk.

Kortyolt bele italába, ám Inaya érkezése egy pillanatra kizökkentette nyugodt elmeállapotából. Számtalan jelentést és beszámolót végig olvasott a klánról, miközben igyekezett minél több dolgot kideríteni észrevétlenül, ám a kecses hajadon mely egy szirmait bontó virágra emlékeztette, még számára is kész rejtély volt. Felállva köszöntötte a másik nőt, s mikor az helyet foglalt, ő maga is visszaült.
Akárhogy is nézte, Inaya minden szempontból tökéletesnek tűnt. Mosolya szelíd volt, miközben minden egyes mozdulatából sugárzott az elegancia és a báj. Laontel jogosan érezte azt egy pillanatra, hogy megbukott vele szembe, mint nő, sőt Senna se ért volna fel hozzá, pedig húga sokkal nőiesebb volt, mint ő maga.

-Köszönöm.

Belül elmorzsolt pár könnycseppet a vesztes „csata” miatt, ám a feltett kérdés melyet neki szegeztek széles mosolyt csalt arcára. Tekintete a jégkék szemek titkát fürkészte, melyek vaksága kicsit sem zavarta, hisz érezte, hogy az előtte ülő fiatal nő teljesen másképp látja a világot, mint bármelyikük.

-Hm… Való igaz, hogy nem mondtam el az igazat.- Ismerte be a dolgot, majd folytatta mondandóját. –Azért vagyok itt, hogy segítsek begyógyítani néhány vérző sebet, bár tudom, hogy vannak olyanok, melyek végül sose gyógyulnak be teljesen. Ahogy már a fivérednek is említettem, Senna lelke nincs az elysiumi Sötét úrnő birtokában, ám valamit elhallgattam előle. Bár Cartus magához ölelte, a lélek sose lépett át Nolocess végtelen mezőire. De ezek mind csak szavak…

Kezét felemelve elkezdte kioldani először a bal, majd a jobb alkarvértet, melyek alatt Laontel számára értékes kincsek rejtőztek. Óvatosan letette maga mellé a sárkánybőrből készült páncélzat részeit, majd Inaya felé nyújtotta csupasz kezeit. Mind a két csuklóján egy-egy vékony hajfonat pihent.

-A baloldali fonat a húgom egyik tincséből készült, míg a jobboldali az egyik tanítványomé. Kérlek, vizsgáld át alaposan. Ha továbbra is kételkedsz bennem, jöjj el velünk és bizonyosodj meg róla te magad.

Ha Inaya valóban képes volt arra amire Laontel gyanakodott, akkor látnia kellett azt, ami mások számára biztos nem tűnt volna fel.

-A döntést a te kezedbe adom. Tedd, amit jónak látsz, ám kérlek egyenlőre mindez maradjon a mi kis titkunk.

Sooyun
2022.06.24. 11:20

  A fogadóhíd vörösének színe árnyalatról árnyalatra változott meg, míg mahagónivá kopott az élénksége. A klán épületeit hasonló tónusok uralták, lágyan egymásba simuló harmóniában. A házak falait rizsfehér festés takarta, a faragott ajtó- és ablakkeretek mélybarnájára ékes munkák vésetei kerültek. Némelyik egy-egy élettanulság volt, máshol verssor szerepelt, vagy áldás. Látszott, hogy nem csak a harci erőt, hanem az elme pallérozottságát is nagyra becsülik a Cha-Seulok, és ezt nem rejtik véka alá. 
  A kis fogadóterem diszkrét volt, egyik oldala pedig teljesen hiányzott. A tó felé nyúló terasz mesés, békés kilátást kínált. A távolban aranybóbitás, hamuszürke és fekete tollpalástba öltözött darvak álldogáltak a füzek árnyékában. A lenge levélfüggöny susogó rengetegében el-eltűnedező najádok rejtőzködtek. Édes daluk hangját fel-felkapta a szél, és a beszélgetők felé sodorta dallamfoszlányaikat. 
  Sooyun legszívesebben ellentmondott volna mikor Laontel a gyermek elküldésére célzott, ám tiszteletben tartotta a vendég kérését.
– Hyechin! – szólította magához, idegenek előtt nemigen használta a becenevet – Menj, keresd meg az vörösfarkú tündért akiről meséltem a múltkor. – intett fejével a füzek árnyas bokrai közé, ahol a kislány időzni szeretett.
Gyakran ültek ott kint ketten, vagy Inayával hárman. Ha Sooyun ajkáról elfogytak a szavak, mert szíve annyira összefacsarodott, húga vette át a mesék fonalát. Így nem kellett a gyermeket sem megfosztani a képzelet varázslatos világától a múlt fájdalmai miatt. Hyechin udvariasan kelt fel, ahogy azt tanították neki. Több komolyság volt benne mint egy átlagos gyermekben, már ebből is kitűnt hogy vér szerint nem tartozik a klán szülöttei közé. Amint azonban becsukta maga mögött az ajtót, talpainak fürge dobogása elárulta lelkes hevét. 
– Már bátran beszélhetsz. – töltötte újra vendége csészéjét a halovány szilvaszín itallal. 
  Minden szót figyelmesen hallgatott végig, ahogyan a csendeket is kivárta. Nem szólt közbe, bár megtehette volna, talán ez volt az ami végül az eleinte levegős magyarázatokat akadozóvá tette. Kívül megőrizte hűvös nyugalmát, de lelkén sem hagyta hogy bármely hullám felülkerekedjen. Elvégre tökéletes ura volt már érzelmeinek, nem hagyta hogy holmi spekulációk elragadják. 
– Senna az elysiumi Sötét Úrnő akaratából nem térhetett vissza a felszínre.
Mintha szándékosan kerülte volna a végzetes szavakat, és használt diplomatikus megfogalmazást. Egyenesen tartotta a hátát, és elhatárolódva mindennemű érzelmi reakciótól mérlegelte a hallottakat. Nem mondta el, hányszor próbálta megszólítani egykori kedvese szellemét… Hány szeánszot végzett rituálisan vagy titkon, mennyi sarlatánt, kuruzslót, vajákost keresett fel. Szépen lassan belenyugodott a tudata hogy még érinthetetlen entitásként sem láthatja viszont a vágyott arcot, nem hallhatja a kedves hangot. Lényét elnyelte Nolocess, és semmi vigaszt nem hagyott hátra. 
  Összeszorította fogait, ökölbe zárt kezét térdére fektette.
– A tisztesség miatt… Elmegyek. Bár illett volna hamarabb értesítened, így a családom nem tarthat velem. – mutatott rá a hibás gesztusra ami másnál talán felért volna egy sértéssel, de Laontelnek elnézte, hisz az emlékőr kristályból és Senna elmondása alapján mindig forrófejű és hirtelen cselekvő nőszemély volt. 
Lehet meg sem tervezte igazán az utazást, csak az utolsó pillanatban. 
– Mielőtt végleges választ adnék, adj egy kis időt. Fontos dolgot szakítottam félbe hogy üdvözlésedre siessek, de a húgom azonnal itt lesz hogy ne maradj egyedül.
Szavai nem is felajánlott lehetőségként hangzottak, bár az udvariasság formálta őket. A hangszínben viszont ott volt a klánvezér megszeghetetlen parancsának súlya, ami önmagában sokakat letaglózott. 
  Nesztelenül kelt fel, és mire kilépett volna az ajtón, máris ott volt Inaya.
Jégkék, pupilla nélküli szemei vakon meredtek a látható világ szépségeire, hogy olyan dolgokat tárjanak fel tulajdonosuk előtt, minek titkait a terránok csak fürkészve kutathatták. Porcelánfehér bőre hibátlan volt, mintha mindig rejtve maradt volna a Napfivérek tekintete előtt. Törékeny teremtésnek tűnt, ám olyan erős kisugárzással bírt, mellyel kevesen vehették fel a versenyt. Sooyun jelentőségteljesen a húgára nézett mielőtt elhagyta volna a szobát.
– Engedd meg, hogy én viseljem gondodat bátyám távollétében! – hajolt meg a nő, mint liliomszál az esti balzsamos szél simogatása alatt.
comment image
Mosolya kedves volt, akár a gyümölcsről szedett hajnali harmat édes íze. Több rétegnyi ruháját elegánsan elrendezve ült le. Minden egyes rezzenésében biztos volt, a megtestesült báj és nőiesség. 
– Hunyj szemet merészségem fölött, kérlek, és tudd, hogy nem vádolni foglak… De tudom, hogy nem mondod el az igazságot. – a füzesben gyermekkacaj harsant, majd vízben játszó halak uszonya verte fel a tó nyugalmának csendjét – Áruld el kérlek, miért jöttél valójában? – szegezte a kérdést Inaya egyenesen Laontelnek – Tudni fogom, ha nem az igaz-igazat mondod, hanem kerülőösvényt keresel, így kérlek, mint nő a nőt, légy hozzám őszinte! Nem kételkedek a szándékodban, de bátyám lelkének érdekében tudni szeretném, hogy ha hallgatok nem szolgálja-e kárát?
~
  Sooyun ökölbe szorult keze megpihent a rezidencia félfáján, mikor megállt a gyakorlótér szélén. Az ifjak elszántsága még mindig tökéletesen érződött, felelősségének súlya pedig egyszerre megkönnyebbítő teherrel szakadt vállaira Senna felemlítése után. Azért küldte Inayát Laontelhez hogy megtudja, tiszták e az amazon szándékai, vagy sem… Mert neki esze ágában sem volt elhagyni a Cha-Seul klán vidékeit, és a legkisebb kapaszkodót is hajlandó volt megragadni, ha visszautasíthatta a meghívást. Mint klánvezér, nem tehette meg, de talán húga talál valamit, amire hivatkozhat. Azzal persze nem számolt, hogy összeesküsznek ellene.

Li Heiying
2022.06.24. 03:12

-Köszönöm a szívélyes fogadtatást. Elnézést kérek, amiért ilyen hírtelen és hívatlanul bukkantam fel, ugyanakkor enged meg, hogy gratuláljak a klánvezérré váláshoz. 

A szokásoknak megfelelően ő is meghajolt, kifejezve a másik iránt érzet tiszteletét, ám ajkaira mosolyt csalt az apró gyermektől érkezett szép és őszinte gesztus. Bár anno csupán egy pillanatra látta a korán érkezett kisdedet, mégis a belőle áradó Interai illatból felismerte, hogy ugyan az a csöppség az akivel Duat hideg hajnalán találkozott. Örül a szíve, hogy ilyen udvarias fiatal kislány lett belőle.
Az ajánlatra bólintott, majd némán követte Sooyunt és a gyermeket, akár egy sötét árnyék. Se a derékövére kötött ezüst csengettyűnek a hangját, se magassarkú csizmájának koppanásait nem lehetett hallani. Számára ösztönös volt, hogy úgy járt-kelt, akár egy puhatalpú macska, de mikor megérezte magán a gyermek kíváncsi tekintetét megpöckölte a vörös fonálra kötött aprócska tisztítócsengettyűt, mely édes dallamával megborzongatta a nőt. Rég volt már, hogy utoljára hallotta sajátjának hangját.  
Ahogy haladtak, szemei megakadtak a felaggatott kristályokon és ékköveken, melyek láttán szíve fájdalmasan összeszorult. Érezte a férfi mély gyászát, lelkének néma könnyeit melyek még mindig Sennát siratták, erre most itt van ő, aki oly dologra készül, mely miatt húga biztos alaposan felképelné.
Nem siettek, Laontel direkt alkalmazkodott a másik kettő tempójához, s mikor elérték úti céljuk végét, elfogadva a kínált helyet, a térdeire ült. A csészék már ki voltak készítve, mellettük pedig a lótuszbor várta, hogy megízleljék aromáját. Megemelve az üveget töltött magának egy keveset, majd a csészét maga elé tartva köszöntötte vendéglátóját. Aprót kortyolt a hideg italból, mely jóleső hümmögést csalt elő a sápadt ajkak közül, ám mielőtt belekezdett volna mondandójába a férfi mellett álló gyermekre pillantott, jelezve ezzel Soonak, hogy azok, amik most elfognak hangzani, nem gyerekfülnek valók. Csendben várt, amíg a leány távozott, s csak azután kezdett bele.

-Nem is húznám az időt üres fecsegéssel. Érkezésemnek egyetlen célja van, mégpedig hogy átadjam a klánom üdvözletét és meginvitáljalak téged, s családod Ayoraha szigetére, ahol két nap múlva, az Ezer könnyek éjszakáján, végre méltó helyére kerülhet Lur…Senna Ahanora maszkja, mely által talán képesek leszünk kapcsolatba lépni szellemével. Szeretném, ha részt vennél a szertartáson és te lennél az egyik kísérő.

Tudta, hogy ezzel oly sebeket készül felszakítani melyek valószínűleg sosem fognak teljesen begyógyulni. Mondandója lényegre törő volt és őszinte, mégis úgy érezte, saját önző érzéseinek is hangot kell adnia.

-Számomra 22 nyár telt el azóta…

Pillantott a csészéjében lévő lótuszborra, mielőtt ajkaihoz emelve újfent megízlelte volna annak kellemes, mégis karakteres ízét.

-A gyász és a fájdalom, mely a lelkemet marcangolta oly erős volt, hogy a saját halálomat kívántam. Másodszorra is elvesztettem a testvérem. Végül már nem bírtam tovább, fegyvert ragadtam és elhatároztam, hogy ismét alá szállok Duat tartományaiba és minden megmaradt barbár törzset végleg eltörlök a föld színéről, nehogy másnak is átkellje élnie eme kínzó ürességet, akkor is, ha ezzel megszegem az esküm, ám valaki megállított.

Tekintete a férfi lélektükreit kezdte el fürkészni, próbálva kiolvasni belőle valamit, ám sose volt jó az ilyesmiben, mindig is Senna volt az, aki könnyen olvasott másokban, már akiben lehetett, de Sooyun egyáltalán nem tűnt nyitott könyvnek, mely biztos okozott testvérének nem kevés fejfájást. Ez a gondolat halovány mosolyt csalt ajkaira, majd felemelve fejét folytatta mondandóját.

-Csupán pár pillanatra láttam arcának finom vonásait, mosolyának lágyságát, mégis azonnal felismertem a húgomat. Nem álom volt és nem is csalfa káprázat. Ott állt előttem a csillagos ég alatt, kezében a maszkjával.

Az üres csésze halkan koppant az asztalkán, melyen végül a nő kezei is megpihentek. Hagyni akart némi időt, hogy Soo feldolgozza a hallottakat, s mikor úgy vélte eleget várt, folytatta.

-A maszk évszázadokkal ezelőtt eltűnt a Filarde szorosban Sennával együtt. Hiába kerestük, kutattunk át mindent, mintha a föld nyelte volna el. Az Ahanora maszk az Árnyak része, a beavatásunk után szoros kapcsolatba kerül a lélekkel és az elmével, mely halálunk után elporlad, hogy senki se használhassa fel az erejét, mégis a temetést követő negyedik évben az említett tárgy megjelent a semmiből. Egy gyermek talált rá nem messze a sírtól…- Némi szünet után folytatta. -Éveken át tanulmányoztuk, különböző tisztító varázslatokat és szertartásokat végeztünk el rajta, de semmi jele átoknak vagy rontásnak. Kétség sem fér hozzá, ez az eredeti, amit Karel készített és Etrosz áldott meg. Melyet Senna viselt hosszú éveken át.

Sóhajtott fel gondterhesen, miközben megmasszírozta orrnyergét.

-Ha a szertartás sikeres lesz és válaszol a lélek a hívásra, lehetőség nyílik rá, hogy viszont láthassuk egy kis időre. Bár nem ismerjük még egymást, úgy vélem bízhatok benned, ahogy Senna is tette, épp ezért győztem meg a vének tanácsát arról, hogy eljöhessetek a szigetre.

Szigorú tekintetében halvány, ám sejtelmes fény derengett. Sejtette, hogy Sooyun gyanakodni fog és nem is véletlen. Laontel általában hátsószándékát se rejtette véka alá, ám most kénytelen volt elterelni a gyanút egy ostoba, ám őszinte kifogással, hisz ő maga jól tudta, hogy húga lelke nem fog megjelenni, akármennyire is szólongatják.

-Nézd el nekem, néha túlzottan is számító vagyok. Ha az én hívásomra nem is válaszolna, talán a tiedre igen.

Sooyun
2022.06.23. 17:46

  Aetryas vad vidékeinek rejtett zugában bújt meg a Cha-Seul klán kicsiny, ám erős közössége. A lebegő sziklákról lezúduló vizek finom porcseppekké váltak a levegőben, míg párává, majd felhővé válva tértek vissza a végtelen égi tenger kékjébe. Csodaszép, szikrázó nap volt. A madarak békésen daloltak, párjukat szólongatták, fészket építettek. Hirtisz teljes pompájukba öltöztette a fákat, kik bólogatva szemlélték magukat a tavak tükreiben. A lótuszok előzékenyen félrehúzódtak, ezüstfehér rámát alkotva a tükör körül. 
  A karcsú tetejű házak fölött egy kósza árnyék suhat át; annál nagyobb hogy madár legyen, de magasabban szállt mint bármely felleg. Az őrszemek lehunyt szemei fölött, a harmadik szem mely mindig nyitva volt, mégis látta azokat, akik a messzeségben utaztak, egyikük pedig értesítette a klánvezért. Magas, délceg alakja összetéveszthetetlenül állt a gyakorlótér peremén. Ifjoncokat oktattak épp, némelyik elég makacs volt ahhoz hogy megpróbálja kijátszani az oktatójukat. A klánvezér jelenléte azonban minden lázadó szellemet megfékezett, és alázatosan végezték a rájuk kirótt gyakorlatokat. A vörös öltözékre borított fekete palást mintha ólomsúllyal húzta volna a széles vállakat, mégis méltóságteljes büszkeséggel viselte a hátrészen aprólékos munkával kivarrt címert. Balja az oldalára csatolt kard markolatán pihent, ami csak utazáskor maradt rejtve az avatatlan szemek előtt. 
  Kicsiny alak, egy gyermek szaladt el a gyakorlatozók közt. Fürgén cikázott egyik biztonságos ponttól a másikig, jelenlétére senki sem torpant meg. Sooyun arca kifejezéstelen maradt, szemeiben azonban lágyság csillant. Kinyújtotta kezét és az elé érkező kicsiny lányka fejbúbjára fektette tenyerét.
– Hányszor mondjam, Chin-chin, hogy ne szaladj keresztül a téren? – feddte halk hangon, úgy, hogy szinte senki más nem hallotta szavait.
A hatéves forma lányka csillogó szemekkel fogott a férfi kezére, kicsiny ujjai épp átérték a széles tenyeret.
– Itt vannak az Árnyak klánjától! – ugrált egyik lábáról a másikra szórakozottságában.
Sooyun gyomra egy csapásra kihűlt.
– Hm. – biccentett, és finoman elhúzta kezét.
  Öt év alatt sokminden történt. 
Miután ő hazatért, immár átoktól mentesen, a Cha-Seul klán méltó fejévé kellett váljon. Apja nagyon várta már az idejét, amikor leteheti a tisztséget, és őseik hagyományainak megfelelően elhagyva a halandók ügyes-bajos dolgait visszavonult, hogy meglelje technikáinak végső útját, és elhagyhassa testének korlátjait. Addig is, míg ez megtörtént, békés remeteséget vállalt asszonyával együtt, gyermekeikre bízva szeretett klánjuk sorsát. Ő tizenhat hónapot megszakítatlan meditálással töltött, minek során sokat fejlődött. Köszönhetően interai tapasztalatainak és az ott száműzetést vállalt rokonnak, olyan tudásra és erőre tett szert, aminek korábban nem volt párja a klánban. Húgával, Inayával kéz a kézben egy virágzó jövő felé vezették a közösséget. Ő mint az erő, a leány pedig mint a lélek képviselték a vezetést. Ára persze mindennek van. Az emlékezés pedig nem egyszerűen ajándék vagy átok volt számára, hanem vezeklés, kötelesség, és valahol édeskeserű boldogság is. Minden alkalommal, amikor a kicsike lányra, Hyechinre pillantott, érzések áradata lángolt fel mellkasában, mint hamvadhatatlan tűz. Minden alkalommal, mikor kimondta a lányka nevét, emlékeztette magát hogy a kegyelem (hye) értékes (chin), és ez némileg megnyugtatta háborgó lángtengerét. Ezért is szólította Chin-chinnek, vagyis “értékes kincs”-nek. 
  Megfogta az aprócska kezet, és maga mellett vezette végig a víz fölött épített ösvényen. A fogadóhíd vörös pallói elfogytak, a vízfelszínbe simuló kőösvénybe torkollott, amin ha valaki végigment úgy tűnt, mintha a víz felszínén járna. A lusta szellő virágszirmokat hintett szét a levegőben, a híd fölött nyújtózó fekete zsendelyes tetőre aggatott talizmánok és csilingelő ékkövek közt. A kristályok Sooyun vezérségének kezdete óta függtek kint… Jól esett a lelkének minden egyes hazatéréskor köztük járni. Mintha várták volna… Hyechin vidáman nézegette a napsugarak játékát a kavicsokon, de egy pillanatra sem engedte el Sooyun kezét. Akkor sem, amikor leléptek a víz felszínére.
  Már messziről látta a parton álló őrök által közrefogott nőt. Ahogy emlékezett rá, büszke volt, és erőteljes aurát árasztott magából. De ő sem volt más… A környező kisebb törzsek sokszor azt suttogták róla, hogy megszállta a lelkét Interában egy démon, és ez az oka annak a roppant baljós kisugárzásnak, ami körbelengte az új vezért. Pedig csak a gyász láthatatlan árnya telepedett rá még mindig.
comment image
– Köszöntelek nálunk, Laontel! – szólt a mélyen zengő hang, gazdája pedig enyhén, amennyire az illem engedte a vezért, meghajtotta magát.
A kislány csodálkozva nézett hol a szemfedős idegenre, hol a vezérre, akit soha, senki előtt nem látott még meghajolni egy főhajtásnyinál jobban. Sietve követte példáját, és mint magas rangú vendég előtt, tiszteletét tette meghajlásával. 
– Térj be hozzánk egy italra, már megérett a lótuszbor. – invitálta kezének intésével is a váratlan vendéget.

Last edited 11 napja by Sooyun
Li Heiying
2022.06.23. 02:41

A fák már illatos menyasszonyi ruhájukat viselték, melyeken gyengéden simított végig a huncut tavaszi szellő, ám egy napon hatalmas árnyék suhant el felettük a felhők takarásában, melytől a fiatal fák mind megremegtek. Egy hajó szelte át a kék égi tengert, vitorlái dagadtak, elvarázsolt deszkái alig halhatóan felnyögtek, ahogy éles kanyart véve a kapitány irányt változtatott, ám a legénység tudomást sem vett róla.

Mindenki a saját dolgával törődött, egy lustálkodó lélek se volt a mahagóni zászlóson. A kapitány büszkén és határozottan tartotta a kormányt, míg az elsőtiszt hol a messziséget kémlelte, esetleges veszélyforrások után kutatva, hol pedig a térképet bújta, de szerencsére az útjuk zökkenőmentes volt és békés.

-Rád bízom a hajót, amíg vissza nem térek, addig is készüljetek a vendégek fogadására. A többit tudod magadtól is.

Adta ki elsőtisztjének a parancsot, mielőtt a mélybe vetette volna magát. A fiatal férfi némán bólintott, majd minden szó vagy bármely felesleges hang kiadása nélkül, puszta kézmozdulatokkal kiosztotta a feladatokat. Nem kellettek ide szavak, pusztán egymás testbeszédéből tudták, mit akar a másik.

Szárnycsapások hangja, s egy sárkánybestia mélyről jövő morgása zavarta meg a Cha-Seul klán békéjét, mégsem tört ki pánik, ám nem is ez volt a cél, csupán jelezni kívánta jöttét, ha netán nem vették volna még észre. Nem kívánt ott leszállni, sokkal inkább jóval távolabb landolt, ezzel is azt bizonyítva, hogy békés szándékkal, ám fontos ügyben érkezett. Zsenge fű simult talpa alá, miközben újfent felöltötte jólmegszokott alakját. Gondosan magára öltötte ruháit, gondosan eltakarta vak szemét, feltűzte sötét barna tincseit, majd türelmesen várt. Egy kisebb sziklán telepedett le, melynek nekitámasztotta kétkezes fegyverét. Pusztán a hatalmas penge látványa sokak szívében félelmet ébresztett volna, de volt egy olyan megérzése, hogy az itt élőket ennyivel nem lehet megrémiszteni. Az igazat megvallva elfelejtette sietségében a hajón hagyni, visszavinni meg már nem akarta. Nem telt bele sok idő, igazából várnia se kellett nagyon, hamar megérkezett a fogadóbizottsága, bár érzékei azt súgták, már akkor itt voltak a klán emberei, amikor földet ért és emberi alakot öltött, csak udvariasságból várták meg, amíg felöltözik.
-A Cha-Seul klán vezéréhez jöttem, Seul Ryung Sooyunhoz. A nevem Laontel Dakera és az Árnyak klánjának üzenetét hozom.

Hangja nyugodt volt, mégis határozottságot sugallt, mégis tekintete olyan volt, akár egy démoné, mely a Tűztorok-kút mélyéről lesett fel, mikor átadta fegyverét.

comment image

Azóta figyeltette titkon Sooyunt, hogy azon a szörnyű estén útjaik keresztezték egymást. Ahogy haladtak az úton, arca kifejezéstelenné vált. Minden egyes megtett lépéssel úgy érezte visszatér a sötét múltba, amikor alá szállt Guudorben mocskos barbár lakta földjeire. Szinte érezte szájában a vér sós és fémes ízét, miközben szívét az akkor érzett félelem és rettegés újra megkörnyékezte, ám a tudás melynek birtokában volt, eme kósza lidércet, mely lelkébe akart újfent marni, hamar elkergette. Mély levegőt vett, karmazsinvörös íriszében oly láng fénye gyulladt fel, melyet rég nem láttak még sajátjai se. Konkrét céllal érkezett és nem tántoríthatta el semmi és senki, hogy véghez vigye a küldetését.

Last edited 12 napja by Li Heiying