Első ránézésre egy ott felejtett fenyődísz, a baj csak az, hogy a semmi közepén. Közelebbről megnézve egy picike hógömb, benne egy aprócska kőkunyhóval, melynek kéményéből füst száll fel. Ez gyanús… Nézzük csak meg közelebbről azt a hógömböt!
Ám amint megérinted üvegét egyszercsak a hógömbben találod magad. Ez mind szép és jó, na de hogy jutunk ki? Már… ha kijutsz egyáltalán…
A játék lezárva.
-A nap se, meg a szemed se.-felelte.-De legalább nem egy Lady Princessel ragadtam itt.-vette szájába az újonnan meggyújtott szivart, az előzőért nem panaszkodott. Majd fog, ha kifogy a készlet.
Az édes kis fenyegetésre jókedvűen felhorkantott.
-Heh. Jobb, ha hozzászoksz barátom.-veregette meg a vállát nem túl bíztatóan.
“Örülj neki.”-tette hozzá magában. “A húst legalább nyalják.”
Ahogy Xander sorolni kezdte amit ő is lát azért el is merengett rajta jó szokása szerint. Végül letépett egy marék füvet és a szájába tömve látszólag jóízűen csócsálni kezdte azt.
-Hát remélem, hogy ez fű és hogy nem hugyoztad le, különben bajban leszek. Fűnek néz ki, de érthetően se a szaga se az íze nem olyan mint anyám főztje.
-Szerintem határozottan eltaláltad a szöget és ez nem Terian.-tette hozzá, ahogy Xander folytatta monológját.
“Az ég színe eltér, a növényzeté is, de formájukban, s egyéb jellemzőjükben hasonlóak, tehát ez egy alternatív világ. Ezek viszont számunkra nem fontos infok, jelenleg legalább is. Ha az itteni fizika csak hasonló is a mienkhez akkor ezek a tényezők ránk nem lehetnek kihatással. Valószínűleg e világ eltérő mechanikája okozza az eltérő színeket, de reménykedjünk benne hogy nincs akkora eltérést ami különösen vagy negatívan befolyásolná a helyzetünk. A három alap elem azonos: szilárd, légnemű és folyékony, mintha mindennek meglenne itt is a mi világunk beli megfelelője, de eltérő jellemvonásokkal.” Miközben gondolkozott az állát vakargatva bámulta a füvet, gondolatai olyan sebességgel száguldottak keresztül tudatán, mintha hadarna, vagy mintha egyenesen egyszerre több hang beszélne a fejében. A mondat végére érve az előző elhalkult s a már suttogó másik hang közben egyre erősödött. Határozottan kész káosz volt a fejében a megszokottakhoz képest, egymást túlharsogó, örvénylő gondolatok. Mi még a saját szavát se várja be.
Oda se figyelve bólintott Xander szavaira, majd csak legyintett jelezve, hogy egyrészt ne zavarja, mert épp gondolkodik, másreszt hogy amúgysem érdekes amit mond.
-Épp annyival lettem okosabb, hogy megtudtam a legalapvetőbb dolgot, ergo hogy te se tudsz nálam többet. Ha ezt a lépést kihagytam volna és egy olyan helyzetről lenne szó ahol te helyi vagy és csak én kerültem egyedül ide, amit nem tudhattam, akkor egetverő nagy hiba lett volna nem kiszednem belőled minden lehetségesen fontos infot akár erővel.-nézett rá komolyan. -Ezzel a pár bájos kis mondattal elárultad magadról pont azt amit tudnom kellett a következő lépéshez.-mutatott rá. -Felébredsz egy ismeretlen környezetben egy kommunikálásra képes másik létformával és nem kérdezed meg tőle hol a faszomban vagy? Te vagy a hülye nem én, már pardon. Nem haragból mondom ezt azért tisztázzuk. Most kurvára van fontosabb dolgunk is minthogy egymást vagdossuk földhöz.
A “hisztis” megjegyzésre ismét csak felhorkantott.
-Édesem ha én hisztizek azt nyugodj meg észre fogod venni. És pánikoljon a halál fasza. Felmérem a környezetem ha nem tűnt volna fel, amit javaslok neked is ha csak nem az a terved, hogy leheversz itt a hupikék fűben és bámulod a csillagokat vagy mi a tökömet arra várva hogy történjen valami.
-Na jól van.-csapott a térdére.-Nézzük mink van.
-Azareth Wland.-rázott vele gyors kezet.-A nevem nem az isteneknek köszönhetem.-nevetett fel jóízűen.
-Hát akkor ez nem lesz újra beszaporitva.-kuncogott jókedvűen első gondolatára.-Két hímmel…-vigyorgott Xanderre.-Legalább tudjuk hogy nem azért kerültünk ide hogy benépesítsük Terian 2.0-t.
-Na jól van. Nézzük. Szóval én azt mondom az, hogy miért vagyunk itt jelenleg rohadtul mindegy. Nem biztos hogy az adja meg a választ arra hogyan juthatunk vissza, már ha vissza akarunk jutni, mert ugye ez is kérdéses.-mosolygott sokat sejtetően.
-Kaja van,-karolta át Xandert.-a szivar és a pia is kitart még egy darabig, nem tudom te hogy vagy vele, de nekem egyenlőre nincs bajom az itt létünkkel. És van egy kurva jó hírem. Ez itt a mi új kis birodalmunk.
Ajkára olyan széles, kaján vigyor ült ki ami egyértelműen nem ép elmére adott választ.
Feltápászkodott formás kis tomporáról, majd megindult a peremhez.
-Ez itt a horizontig az enyém.-mutatott a nap irányába.-A másik oldalt megtarthatod.-tette hozzá közönyösen.-De kössünk egy alkut. Beengedlek az én térfelemre, ha én is használhatom a tied.
Hirtelen a vizet kezdte bámulni.
-Gyere csak ide…-intett neki, majd mikor Xander elég közel lépett egy egyszerű mozdulattal belökte a vízbe.
-Bocs valahogy rá kellett jönnöm öl e.-vont vállat.-De ahogy látom minden rendben, szóval…
Elkezdett vetkőzni. Először csak a kabátját dobta le, majd követte az inge, csizmája, s már a nadrágját gombolta, mikor kapcsolt s megrázta a fejét.
-Áh, ezt azért mégse kéne. Még valami halacska csalinak nézi a kukacom.
Nekifutásból vetette magát a vízbe, egyből úgy virult a feje mint akinek karácsony van. Úgy felpörgött a kellemesen hűs víztől mint azok a kis felhúzhatós játékok.
-Ez az élet barátom! Napfény, füves “part”, jó kis víz. Kell nekünk más? Van whisky, van szivar, mindenünk megvan egy fasza kis nyaraláshoz, nem igaz?
-Válaszolva a kérdésedre pedig utolsó emlékem az, hogy betéptem.-mondta, majd mély levegőt vett és elmerült.
Az épület fala mentén haladt egy bejáratot vagy rést keresve, s talált is egy ablakot. Elképesztő látvány fogadta, s most rohadtul sajnálta, hogy nincs koportyúja. Rengeteg régi holmi rostokolt odabent, nyálkás vízi növényekkel benőve, s mind csak arra várt, hogy ő felfedezze őket. Alaposan szemügyre vett mindent amit csak tudott mielőtt visszatért volna a felszínre levegőért.
-Én itt elleszek egy darabig a víz alatt, ne is törődj velem.-szólt oda Xandernek kisöpörve vizes haját az arcából.-Kész kincsesbánya van odalent.-vigyorgott.-s mind az enyém. Gondolj bele…-mutatott a kilátásra.-Ahogy nézem ez itt mind a miénk. Azt csinálhatunk vele amit akarunk. És én most búvárkodni fogok.-jelentette ki.-Szivar a kabátzsebemben, a whiskyből hagyj nekem is vagy a véredet fogom inni. Na majd jövök.
Azzal vissza elmerült. Egész a fenékig lement ahol kész kis víz alatti birodalom állt, annyi volt a látnivaló, hogy kész bőségzavara támadt, s végre talált némi nem növényi létformát is. Színes és különös halak egész kis rajai kacskaringózott a növények közt, érdekes formájú kagylók és rákfélék.
Támadt is egy ötlete.
Visszatért a felszínre, s odaszólt Xandernek.
-Mit szólsz egy kis tengeri kajához? Kéne majd enni is valamit, s ha nem akarod felajánlani a bal karod talán érdemes kitalálnunk hogyan halászhatnánk. És arra se ártana gondolni mi lesz ha esetleg jön egy vihar vagy ilyesmi. Kéne ösdzedobni valami használható alvóhelyet, szerezni tüzelőt meg ilyenek. Megpróbálhatjuk kiszárítani az uszadék fát tüzelőnek, én keresek odalent pár holmit ami hasznos lehet és késziteni egy hálót a halászathoz, vagy botokat aztán pecázunk. Mit szólsz?
Miután ezt megbeszélték visszatért a viz alá és összeszedett annyi hosszúkás szárú és levelű vízinövényt amennyit csak tudott. Eztán kiült a peremre s szivarozgatva nekiállt hálót fonni belőlük.
-Te Xander. Mesélj már magadról valamit.-kérte szivarral a fogai közt.-Ha már igy itt vagyunk édes kettesben ne csak a viz hangját hallgassuk.
Xander észlelte, hogy a vele egy sorson osztozó férfi is szintén magához tért, az övéhez hasonló öntudatlan állapotban.
– Feloltotta az magát, bár itt még a Nap se áll jól – jegyezte meg így választ adva az ismeretlen kérdésére.
– A válasznak egy szál az ára – pofátlankodott ki egy szál szivart az idegen kezei közül.
– Amúgy csak annyira, amennyire én – adott végül választ arra, hogy akarják-e tudni hol vannak, és közben saját szál bagóját is meggyújtotta.
– Ha ismét úgy nézel rám, mint egy darab húsra, akkor megvárom, míg elalszol és elvágom a torkod álmodban – mondta mosolyogva a férfinek épp úgy, mint ha arról beszélt volna, hogy tegnap milyen palacsintát evett.
– Az ég sárga, a fű, már ha ez az, kék, a Nap mellett még egy csomó kis különböző formájú testet láthatsz, melyek egy része igen, többjük nem bocsát ki semmiféle fényt, és még sorolhatnám… Mint ha ez nem is Terian világa lenne – magyarázta a másiknak.
– Szóval ne érjen meglepetés, ha még valami szemednek, orrodnak, vagy bármely más érzékednek ismeretlen dolgot tapasztalsz – jelentette ki határozottan.
Miközben száját jártatta mélyeket szívott az elkobzott szivarba, egészen addig, míg az teljesen le nem égett, ameddig el nem szívta azt.
– Nem arról volt szó, hogy először én jövök, de te most mégis arról kérdezgetsz, hol lehetünk – tette szóvá, hogy az idegen felcserélte saját sorrendjét.
– Ám mindegy is… Megkapod a semmitmondó válaszaimat, hogy utána épp annyival legyél okosabb, mint én ergo semennyivel – vezette fel a nem éppen lenyűgöző monológot, amivel letöri majd a másik férfi szarvát is nem csak a sajátját.
– Tehát fingom sincs hol vagyunk, ötletem sincs arra, hogy hogy kerültél ide, a mikorra és a miértre pedig csak annyit tudok mondani, hogy akkor amikor én, és valószínűleg azért amiért én is – válaszolt teljesen őszintén, és közben még a szeme sem rebbent.
– Másodszor, ha nem hagyod abba a hisztit és a felesleges pánikot, akkor megmutatom újra, hát ha így már a márkát is megjegyzed – csipkelődött a fickóval, aztán ő maga is leült.
– Én Xander Smith vagyok, és te ki a faszom vagy? Milyen névvel áldottak meg az istenek? – mutatkozott be, és kérdezte meg a másiknak nevét.
Bemutatkozásuk után jobban szemügyre vették poszt apokaliptikus környezetüket. Komolyabb intelligenciával rendelkező életforma nem volt fellehető. Ők maguk egy hatalmas tömbház tetején álltak, mely már kellően romos volt, és a növényzet, amely benőtte tartotta azt, és minden mást egyben. Ahogy lenéztek az épületről, láthatták, hogy valami vízszerű folyadék veszi körbe az épületet, és mint egy árvíz utáni dagály úgy fedi azt el, a fene se tudja hányadik emeletig. Az viszont egyértelmű volt, hogy ez a folyadék ártalmatlan, hiszen minden kacat úgy lebegett a felszínén, mint kiskacsák a tó tetején.
– Figyelj szerintem ezt itt a kibaszott világvége, és mi vagyunk a túlélők – tett egy még nem bizonyított megállapítást Xander, de valószínűleg ez állt a legközelebb a valósághoz.
– Amúgy emlékszel valamire abból, hogy mi jót csináltál mielőtt idekerültél? – kérdezett rá arra, ami érdekelte, bár elsődleges célja az volt, hogy kiderítse ezt az egészet nem ok okozták-e.
Érezte a hátát melengető fényt, de valami nem stimmelt a rendszerben. Nem volt madárhang. Arcvonásait gyanakvón ráncolta, s mellékesen megállapította, hogy valami otromba hegyomlás takarja orcája elől a fényt. Még hevert ott egy kicsit halottat játszva mint az oposszum, míg felmérte a terepet. Első megállapítása az volt, hogy kaja van a közelben. Méghozzá itt terpeszkedik előtte. Gondolta is, milyen kedves, ágyba jön a reggeli. A szaga alapján nem volt egy nagy megállapitás, hogy a mai menü egy ivatérett hím, az a két lábon járó, csupasz fajta. Majd az a megállapítás következett, hogy ő maga a földön fekszik, kiterülve, pofával a porban, valóban mint valami poshadásra váró állattetem. Akármilyen komikus is volt a helyzet mégse volt kedve nevetni. Itt valami nagyon nem stimmelt. Semmi más hangot nem hallott, csak a férfi ütemes légzését, s még a fűnek is más szaga volt. Ismeretlen szagot árasztott magából a föld és ez valahogy nagyon nem volt bíztató.
Mordult egyet, majd egy lendülettel felült mint a Jancsi bohóc. Egyből meg is bánta hogy fel mert ébredni. Karjával takarta el szemeit, s csak az a nemtetsző fintor látszott ki kabátja ujja alól.
-Ki oltotta fel a napot?-morogta, vagy inkább motyogta, valahol a kettő közt.
Kisebb csatát vívott le pillanatok alatt a fénnyel, kikukucskált karja alól, majd gyorsan visszabújt, s sűrűn pislogott.
Végül ő győzött, s sikerült rácsodálkoznia a világra. Már ajka szélén siklott lefelé a kérdés, hogy “mégis hol a tökömben vagyok?”, de inkább magába folytotta.
Zsebében kezdett kotorászni mígnem kezébe akadt a whiskys üveg, s a doboz szivar és gyufa. Szépen megteritette magának a reggelit ott a földön, szétterpesztett lábai közt, először meghúzta az üveget, majd rágyújtott egy szivarra, s csak eztán nézett fel ismét az idegenre.
-Akarom tudni hol vagyok?-kérdezte teljesen őszintén.
Valami derengett a fejében egy kísérletről, de nem érezte annyira fontosnak, hogy emlékezzen rá. Csak most nézte meg alaposabban is magának az előtte álló férfit, és bizony jó pár vacsora kitelne belőle. Szép, nagy darab, nem zsíros, jó sok hússal, vaskos csontokkal amiken órákat lehet rágódni és az illata se volt rossz. Nasinak jó lesz.
Eztán újra szemügyre vette környezetét, végre, nehézkesen feltápászkodott, és az eget kezdte bámulni.
-Sárga…-állapitotta meg alig hallható hangon.-Mi a tökömtől sárga ez? Terra bepisilt álmában?-vonta fel a szemöldökét.
-Na jó…-csapta csípőre a tenyerét s fordult szembe az idegennel.-Először te jössz, aztán az.-mutatott előbb a srácra, majd a tájra. Mélyet szivott a szivarjába és a férfire nézett.
-Először is: hol vagyok, hogy kerültem ide, mikor és miért. Másodszor… te tényleg az arcomba toltad a koszos cipődet? Megkóstoltassam veled az enyém?-kérdezte nemes egyszerűséggel, karba font karokkal s csak úgy féloldalasan.
Az újabb kiadós négy órás alvás után Xander érezte, ahogy szemhéjain át tűz a napfénye, visszataszítóan gyönyörű délutánra ébredhetett, melyet mi mással lehetne jobban feldobni, mint egy kis kísérleti rítussal, valami félkésszel, ami akár bele is halhat. Elvégre ki készülni olyasvalamire egy jó napján, amibe bele is lehet halni? Na, hát ez az! Senki. Egy varázsló rossz napjai tökéletes valami veszélyes és új dolog ki- és megtapasztalására, hiszen legrosszabb esetben sikert ér el, és így a rossz napjából, legalább jobbat, ha nem jót csinál.
Ám világmegváltó ötleteit, meg kellett valaminek előznie, ami még az istenek tiszteleténél is előrébbvaló. Ez pedig nem más, mint a többek által már biztos ismert néger-lé.
– Janera-i finom pörkölésű, négyszer éber őrült kávé… – olvasta fel a flancos csomagoláson lévő feliratot a férfi, majd ahogy az kiürült azzal a lendülettel vágta telekinetikus képességével a kukába. Miután lefőzte azt a kávét, és felhígította némi jégkockával, majd felöntötte sárkánytehéntejjel, úgy be is verte azt.
– Egy kávé az arcba, és irány a harca! – lelkesítette magát, mielőtt lenyakalta volna a világos barna élénkítő nedűt, s mikor annak utolsó cseppje is elhagyta a poharat, és a legelsőt Xander már megemésztette, hirtelen böfögött egyet, ám a gázok amiket kiöklendezett begyulladtak a sárkánytehéntejben lévő anyagok miatt, így kívülről úgy nézethetett ki, mint aki éppen tüzet lehel.
Összeszedve ezt-azt a konyhából és varázsműhelyéből elkezdett egy hatalmas agyag edényben füveket, fűszereket, különböző liquideket és bizonyos narkotikumokat, mint például tündérgombát és társait összekeverni, majd aztán összemorzsolni. Mikor elkészült a termékkel azt egy általa előre megrajzolt varázskör közepébe helyezte, melynek öt kis köre egy a minta által ábrázolt ötágú csillag végeiben helyezkedtek el. A köröket kiegészítette egy nap, egy hold, egy homokóra, egy álarc és egy korona szimbólummal. Ezekre a körökre különböző színű gyertyákat helyezett. A napra kéket, a holdra lilát, a homokórára fehéret, az álarcra feketét, és a koronára pirosat. Az óramutató járásával ellentétes irányban meggyújtotta a gyertyák kanócát, és amikor az ötödikhez ért, akkor az átlagos lángok átszíneződtek zöldre. Eddig minden zökkenőmentesen ment.
Xander leült a kör közepétől az iránytű vonzásával ellentétes irányba, a nagy edénnyel szemben, és elkezdett ősi nyelven tisztán furcsa szavakat kántálni, melyeket még a leghozzáértőbbek se biztos, hogy megértettek volna. Rituáléjának célja egy fajta útbaigazítás, iránymutatás kérése az istenektől. A kis ceremónia azzal ért végét, hogy a nagy edény tartalma fekete lánggal kezdett el égni, majd hirtelen elaludt, és hatalmas füstgomolyagot pöfékelt ki magából a tál, melyet bőségesen sikerült beszívnia a boszorkányvadásznak is.
A szerek vagy talán a rituálé kifejtették a hatását, Xander kiütötte magát, annyira hogy mikor ismét felébredt egy számára teljesen ismeretlen helyen ébredt, egy számára teljesen ismeretlen környezetben.
Az ég sárga volt, amilyen akár egy atombomba robbantás utáni nukleáris szennyeződés elterjedése után lenne. A levegő, mint ha könnyebb lett volna, be- és kilélegezni. Égi testekből nem egy nagyot lehetett látni az égen, hanem több kicsit. A növényzet, amennyit hanyatt fekve láthatott belőle, inkább kékes színeket vett fel. Alakjuk egyik ismert növényfajéhoz sem fogható, és rajta kívül igazi életnek nyoma nincsen. Legalábbis ezt gondolta, míg észre nem vette a ránehezedő súlyt, melyet a gravitáció nem húzott annyira erősen a talajhoz, hogy csontjai belenyomódjanak a varázsló izmai, de valami mégis a talajon, pontosabban egy épület tetején tartotta őket. Ez a bizonyos súly, egy másik férfi volt, akinek bőre oly fehér volt mint a pókháló, haja tejföl szőke, és alkata atletikus, ami pont kapóra jött a varázslónak, mert így egy jól irányzott rúgással le tudta tolni magáról a másikat. Ezután felkelt, és cipőjének orrát a pofazacskója alá tolta megemelte vele a fejét, majd visszaengedte, de az erőtlen zuhant vissza.
– Élsz te még egyáltalán? – piszkálta meg jobban lábával, majd végül vette a fáradtságot, hogy leguggoljon hozzá, és megnézze ad-e még valami életjelet. Hát a jelek szerint vagy nagyon lusta volt még a felkeléshez is, vagy túlságosan jól alszik.
Az ifjú Smith beletúrt kezével a hajába, felállt és újra körbe nézett. Továbbra is csak az a kérdés foglalkozatta, hogy hol a franc lehet, vagyis lehetnek, sőt idővel hozzátevődött az a gondolat is, hogy mikor.
– Nem emlékszem rá, hogy ugrottam volna előre, de akkor sem kizárt… – állapította meg, hogy fogalma sincs mi lett a rituálé kimenetele, ha csak nem ez az. Bár más világban ragadni… Az nem éppen könyvelhető el sikernek.
A hó födte semmi közepén halk, csilingelő hang törte meg a csöndet. Egy aprócska üveggömb csilingelt válaszul az egyre erősödő fagyos szélre, mi kitartóan ringatta, próbálta leszakítani az ágról. Odabent, az üveg mögött egy picike kunyhó állt, kéménye békésen füstölgött, nem zavartatta magát az odakint tomboló hóvihar miatt. A kis ház ablakában egy férfi állt, ormótlan fémbögréből szürcsölgetett jóízűen valamit.
-Ok, felébredtem. Most hogyan tovább?-fordult a férfi az asztal alatt gubbasztó méretes varangyhoz, ki értetlen, s némán pislogott rá. Választ nem kapva körbekémlelte műhelyét, mi úgy festett mint ahol bomba robbant.
Azareth mélyet, fájdalmasat sóhajtott. És inkább töltött magának még egy kis whiskyt. Előkotorta kabátzsebéből szivarját, leheveredett az egyik idő rágta kis sámlira, csizmás lábát feldobta a konyhapultra félrelökdösve orrával pár kristály skorpiót, majd rágyújtott. A maga csöndességében pöfékelve meredt a semmibe, mélyen gondolataiba merülve.
Ekkor a felismerés halvány, még ébredező szikrája csillant meg tekintetében. Lustán fordult ismét a varangyhoz az asztalra könyökölve.
-Van egy ötletem.
A varangy pillantásából kiolvasható volt mire gondol: “ez tudja, hogy én csak egy varangy vagyok?” De látszólag Azarethet a válasz egy kicsit se izgatta. Nehézkesen feltápászkodott, s munkához látott.
-Lássuk csak.-pásztázta a polcokat, majd tekintete megakadt egy fiolán, s szinte ördögi mosollyal emelte le azt.
-Vajon mi történik, ha egy vérfarkasnak tündér gombát adunk?
Vészjósló mosolya még a varangyot is megriasztotta, de túl kövér és lusta volt, hogy elugráljon a legközelebbi sötét sarokig.
Azareth nekilátott újabb, eszeveszett tervének. Épp pohár után kutatott, mikor is megunta, s vállrándítva belecsepegtetett pár cseppet a fiolából bögréjébe.
-A whisky csak javíthat rajta, nem igaz?
Sorra kerültek elő a fiolák mindenféle bizar löttyel töltve, egy kicsit ebből, egy kicsit abból, legfeljebb megint felrobbantjuk a konyhát.
-Egy kis chirazim szirom, csak hogy iható legyen, egy kis… legyen egy kicsit több grinorel méreg, legfeljebb belehalunk.-tudta le ismét egy vállrándítással. Visszafordulva a mögötte tornyosuló polcok felé ismét elmerengett. Tekintete kitartóan kereste azt az alapanyagot, mi megkoronázhatná legújabb művét. S meg is találta. Széles mosollyal öntötte a fiola teljes tartalmát bögréjébe, majd egy kiskanállal megkavarta.
-Na lássuk!-szívott egy utolsót szivarába, majd eloltotta mielőtt ismét felgyújtaná magát.
Megemelve itókáját biccentett egyet a varangy felé.
-Egészségünkre.-majd egy húzásra felhajtotta.
Egy pillanatig csak gyanakvón pislogott maga elé, majd összecsuklott mint a kártyavár.
A varangy vetett rá egy aggódó pillantást, de úgy tűnt még lélegzik, úgyhogy lehunyta szemeit és tovább durmolt.