A barlangi halálcsapás Dél-Mahel mocsarainak egyik legrettegettebb ragadozója. Az ingoványos talaj föld alatti üregeiben húzza meg magát, és ha arra járó lehetséges préda remegteti meg lépteivel a földet vagy fodrozza a vizet, előbújik rejtekéből. Kitűnően és gyorsan úszik, a talajon pedig erőteljes mozgásával teperi maga alá a zsákmányt, majd magával rántja a mocsárba, és megfojtja. Állkapcsa gyenge, fogai pedig inkább tépésre mint rágásra alkalmasak, így megvárja ameddig a víz alatt oszlásnak indul a hulla, és csak aztán kezdi el cafatokra szaggatni. A barlangja közelében járókat segítheti a korai menekülésben ha képesek megkülönböztetni a mocsár szagát az oszló hús bűzétől. Színpompás megjelenése és úszóinak változatos alakja még rikítóbbá válik szaporodási időszakban, mely évente kétszer következik be. Szemek híján nem látnak, helyette az orrlyukak helyén nőtt nyúlványokkal tapogatják le egymást. Ha a nősténynek nem megfelelő a hím, erős farokcsapásokkal megverekszenek. Ha a nőstény nyer, a hím eltakarodik, de ha a hím, akkor a nőstény behódol, és egy fészekaljnyi utódot hoz világra. Tojással szaporodnak, egy fészekalj akár húsz tojást is számlálhat. A magas tojásszám ellenére azonban átlagosan 4-5 halálcsapás éri meg a felnőtt kort, a gyakori kannibalizmus miatt.