A bűnös vágyak Elijah Henderson kúriájának közismertebb neve. Nyílt titok, hogy a férfi jó üzleti érzékkel rendelkezik, így kitalálta a legjobb módszert arra, hogy hogyan szerezzen „tisztán” bevételt összekeverve a kellemest a hasznossal. A hatalmas kastély, ami egy sziklaszirtre épül, egy kisebb városnak ad otthont ahol folyik a biznisz, na meg minden más is. A kis város azoknak a vámpíroknak ad otthont akik Elijah alá tartoznak, és akiket külön kiválogatott. Ezek a vámpírok azért vannak, hogy a hölgyeket, néha napján férfiakat szórakoztassak vámpír trükkökkel és megmutassák, mi rejlik a textil alatt. Köznyelven megfogalmazva, vetkőző táncosok. Amíg a kis városban folyik a show, addig Elijah a kastélyában intézi az ügyes bajos dolgait.
Ashley majdnem hangosan fel is nevetett kedvese szavait hallva, de amint megpillantotta a doktornő arcát, kitört belőle a jóízű nevetés. –Ne amortizáld le a dokit drágám, szükségem lesz még rá. Amúgy meg, elég, ha csak én csodálom…- Pillantott rá mosolyogva, de abban a mosolyban benne volt minden is, mint például az, „Hogyha mutogatni mered, esküszöm letépem és nem érdekel hogyan, de csak a légyottokra kapod vissza”.
A hormonok eléggé megbolygatták a lelki állapotát és hatással voltak a hangulatára is, így könnyen kifakadt mérgében, vagy csak sírni kezdett, mert épp egy pók ereszkedett le a plafonról, ám most boldogságában és meglepettségében kezdtek el potyogni könnyei. A gyermekük látványa felért a világ minden kincsével, s az hogy szerelme is mellette volt és együtt örültek a leendő örökösnek, melegséggel töltötte meg a szívét.
Alsó ajkába harapva próbálta meg visszafogni szipogó hangját, de Elijah könnyei láttán még inkább eltörött a mécses.
-Te komolyan sírsz?- Szipogta meglepetten, majd a fehér tincsek közé simított gyengéden. –Komolyan teherbe kellett esnem, hogy végre ennyire leengedd a védelmed előttem? Annyira hülye vagy!- Kócolta össze kicsit, miközben a doktornő igyekezte adagolni a zsebkendőket, s mire mindenki megnyugodott, addigra még a tartalék is kifogyott.
-Rose… Rose Henderson… Vagy Rose Storm?- Döntötte oldalra a fejét, ahogy ízlelgetni kezdte gyermekük nevét, majd megigazgatva a ruháját boldogan köszönte meg az orvos segítségét és a lehetőséget, hogy a szülés előtt láthatták a picit. Eleget téve kedvese kérésének, elindult kifelé, széles mosollyal az arcát. Egy pillanatra meg is állt a két férfi mellett, hatalmas csillogó szemekkel, amitől a lidérc csak széttárta kérdően a karjait, hogy meséljen már valamit a mestere, mert menten hülyét kap az izgatottságtól, de csak annyit kaptak hogy „Annyira tökéletes!”. (Nesze neked semmi, fogd meg jól.)
A dolgozó szobában Ash a kanapén ülve pihent meg egy csésze teát iszogatva, mögötte Viego állt mozdulatlan, kissé talán türelmetlenül, ám a gróf megjegyzése kicsit sem tetszett neki, hisz ő a nőt szolgálta, emellett egykoron király is volt, nem fog holmi vérszívónak behódolni. Összefonva karjait fordította el a fejét, majd közelebb lépett a nőhöz, szinte már egy karnyújtásnyira állt tőle.
-Ne lihegj a nyakamba, tudod hogy nem szeretem…- Pillantott fel a lidércre, aki még inkább megsértődött. Kissé talán feszülté vált a hangulat, ahogy arról esett szó, hogy miként kéne elbánni az árulóval, melyre Ashley kissé idegessé vált, melyet fokoztak a felé intézett szavak, melyek jóformán parancsnak is beillettek.
-Parancsolsz?- Szaladt fel az egyik szemöldöke kérdőn. –Azt még lenyelem, hogy másokból fogsz inni, de…- Harapott alsó ajkába. -Rendben… Szóval, ha jól értem és lehámozom a szép kis csomagolást a szavaidról, akkor ezzel azt akarod mondani hogy be fogsz zárni egy kalitkába? Elijah, ezt nem teheted, szükségem van a… a…- Érezte ahogyan a harag kezdi elönteni, ezáltal a magzat is veszélyben érezte magát. A pillanat tört része alatt tört darabjaira a csésze a nő kezében, ám mielőtt annak szilánkjai kárt tehettek volna az anyában, egyszerűen elporladtak.
-Ashley, nyugodj meg és uralkodj magadon!- Emelte fel a hangját Viego, majd amint meglátta a másik két férfit mozdulni, kinyújtotta a kezét, hogy ne jöjjenek közelebb még véletlen se. –Ne izgasd fel magad, ártasz magadnak és a hercegnődnek is. Lélegezz és emlékezz mit tanított neked az a gyilkos…- Utalt a nő unokatestvérére, miközben a kezeit a vállára téve finoman simogatni kezdte azokat. Kellett pár perc mire az átváltozás jelei elkezdtek eltűnni és Ash újra képessé vált össze szedni magát. Felállva elütötte a lidérc kezeit, majd az asztal elé állva nézett szigorúan Elijah szemeibe.
-Tégy ahogy akarsz… Ám ha már be leszek zárva és a nyakamba sózol valakit, akkor azt had válaszam meg én. Engedélyt kérek, hogy meghívhassam Xavier Mefist Stormt a birtokra, hogy segítsen nekem túlvészelni a gyermekünk apja által kiszabott magányos rabságot. Engedelmeddel most távozom. Kimerült vagyok és pihenésre vágyom.
Indult meg kifelé, szinte darabjaira törve az ajtót, ám Viego nem tartott vele. Figyelte ahogy mestere eltűnik dühöngve, majd nem evilági szemeit a vámpírra szegezte.
-Most hogy sikerült felhúznod, had viszonozzam a dolgot. Beszélnünk kell, Henderson, nemleges választ pedig nem fogadok el. A lányod és az anyja élete a tét, szóval kurvára ajánlom, hogy komolyan vegyél a komornyikoddal együtt.- Lépett el a kanapétól, majd a zsebébe nyúlva egy nyakláncot húzott elő, melyen több medál is lógott, melyekbe monogramok voltak vésve. A férfi elé téve támaszkodott meg az asztalon. –Azok ott a Storm család halott gyermekeinek a medálja. Mindegyikkel egy lidérc végzett, nem más mint a saját tulajdon anyjuk. A fajtám törvényei tiltják, hogy más fajokkal keveredjünk, ugyanis ha az utódunk nem lidércként látja meg a napvilágot, hanem a másik szülő vérét hordozza, erős késztetést érzünk a gyermek megölésére. Uma Deram éveken át küzdött átkos természete ellen, de végül sorra lemészárolta az imádott gyermekeit, egyet kivéve. Érted hogy mire akarok célozni, Henderson?
Ashley hiába félvér, egyre inkább úgy tűnik, hogy a bűnfaló oldala kezd veszíteni a lidérccel szemben… Az imént te magad is láthattad.- Hajolt előrébb. –Nem képes irányítani, szüksége van az útmutatásra, de azt tőled nem tudja megkapni. Engedd, hogy a szülést követően az az istenverte mészáros elvigye. Ha ebben az állapotban a gyerek közelében marad, akarata ellenére is ártani fog neki előbb vagy utóbb, főleg amíg az ügyeit nem rendezte el. Apropó ügyek…
Egyenesedett fel. Karjait összefonva sóhajtott egyet, majd Jeremyre pillantott.
-Komornyik… Mi az erősebb? A hallgatási átok, vagy a gazdád vérköteléke? Képes felül kerekedni Henderson parancsa egy ilyen erős átkon?- Kérdezte rezzenéstelen arccal, de a választ nem várta meg.- Csak hogy tudd, hiába akar neked bármit is elmondani, ha képtelen rá és ez felemészti…- Ráncolta össze homlokát, miközben valósággal szemmel verte a másikat. -Komolyan bedőltél egy ennyire olcsó kis ürügynek, hogy dolgozni akar? Pont neked? Mindennek és mindenkinek megvan a maga oka, gróf, ezt ne feledd… Ha kicsit jobban rendet tartanál a kontinenseden, nem húztak volna ennyire könnyen csőbe, elvégre népszerű férfi vagy, nemdebár?- Mosolyodott el, majd a láncért nyúlt. –Én a helyedben nem várnám meg a szülést a kérdéseiddel. Minél előbb, annál jobb. A ti érdeketekben… És ki tudja? Talán még az a szörnyeteg is a te oldaladra áll ebben a harcban, elvégre a drága egyszem unokahúgocskája a tét, ám ha…- Támaszkodott ismét az asztalra. –Ha ártani mersz Ashleynek akár a tetteiddel vagy szavakkal, örömmel fogom végig nézni a haláltusádat. Nem érdekel, hogyan de megfogsz halni, akkor is ha ehhez alkukat kell kötnöm másokkal… Nem fogom újra hagyni hogy szenvedjen vagy bárki elvegye tőlem az én Isoldémat, még te sem…-
A fekete köd mely a lidérc része volt, most úgy hömpölygött a mellkasán tátongó sérülésből, mintha az felakarná falni a vámpírt, de végül eltávolodott tőlük. Viego kihúzva magát, méltóságteljesen indult meg mestere után, ezzel lezártnak tekintve a beszélgetést, ám az ajtóban egy pillanatra megtorpant. –Tényleg… Őszintén szeret téged, ezt ne felejts el bármi is történjen…
A mézédes csók, melybe kedvese a tasak egy kortynyi tartalmát tette hozzá, olyan édesség volt számára, amit ritkán kaphatott meg a vámpír. Ujjai finoman simítottak végig derekán, mialatt kiélvezte csókjuk minden apró mozzanatát. Viszont túl sok mindenen volt túl, hogy könnyedén kezelhesse éhségét minden téren, így minden erőfeszítését önkontrollba ölte. Szerencséjére a doktornő mondanivalója elterelte gondolatait, amik nem illettek a helyzethez. Elkomorulva, figyelmesen hallgatta minden egyes szavát. A gróf szokásos komolysága viszont egy pillanatra megingott, mikor feszegetni kezdte a doktor, hogy hogyan foganhatott meg szerelmük csodája?
– Hogy hogyan? Ez itt. – Mutatott lába közé.- Olyan férfiasság, amit Terianon minden élő és holt csodál és irigyel. Pont Elijah Henderson ne tudna összehozni egy gyermeket? – Hangja tele volt a férfi büszkeséggel és magabiztossággal, hogy igen, ez a fasz gyereket csinált, nem is akármilyet!
A terhesség gyors lefolyása viszont sok problémát sodort az orra elé, amiket rohamtempóban kell orvosolnia. Apró mosollyal pillantott Ashley hasára, ám az hamar lehervadt, ahogy egyre több és több információ hangzott el. Némán grimaszolt, de lenyelve nyelvét hallgatott és nem tett semmiféle megjegyzést. Jobbnak látta, ha ezeket a dolgokat később beszélik meg, mikor mindenki abban a szellemi állapotban van, hogy értelemes egyezségekre és megállapodásokra juthassanak.
A kezébe nyomott tasakos vért elfogadva el is kezdte szürcsölni, mint óvodás az almalevet a napköziben, miközben figyelte az előkészületeket. Az utolsó korty viszont majdnem beterítette a szobát ahogy megpillantotta szerelme pocakját. Szinte megcsillant rajta a lámpa fénye, hívogatóan, hogy “Gyere! Tapizz össze, Apu!” Kidobva az összefonnyadt tasakot Ashley mellé lépett, megfogta kezét egy mosollyal, majd csillogó tekintettel figyelte mit hókuszpókol a doki.
– Minden rendben, Kedvesem. – Csókolt kezére, mikor megpillantotta arcán a csalódottságot.
Tűkön ülve várta, hogy láthassa gyermekét. Olyan izgalmat érzett, amit hosszú élete során ritkán. Szabad kezének ujjai türelmetlenül doboltak combján. Amint elindította a doki a felvételt, tekintete ide oda cikázott, megnézve minden aprócska részletet. Látva a babát, még valóságosabbá vált, hogy apa lesz, ez pedig egyszerre öntötte el mérhetetlen boldogsággal és félelemmel. Hirtelen nem jöttek ki szavak ajkain, mintha elfelejtett volna beszélni. Csak meredten nézte a kicsit. Percekkel később jutott el agyához, hogy beszélnek hozzá.
– Hogy én? A… – Arcát úgy öntötte el a pír, mint a szűz lányt, mikor először értek a belső combjához. Szabad kezét szájához kapva tekintett félre egy másodpercre, majd hajába túrt zavarában.
– … Ezt ne mond ki gyakran. – Motyogta halkan, majd ahogy a pici megmozdult hangjára, érezte, hogy valami rothadó lelkében is megmozdult. – A leggyönyörűbb dolog, amit valaha láttam. – Hajolt közelebb a pocakhoz, majd lassan, kissé remegő kézzel simított rá. -Rose… – Felelte, de hangja szinte a szó felénél elcsuklott.
Az arany szempár megtelt könnyekkel, a gróf pedig életében először, mások előtt eresztette el könnyeit. Olyan pillanat volt ez, mikor Elijah a legsebezhetőbb oldalát mutatta, de jelen helyzetben nem létezett más számára, csak Ashley, és a kislány.
– Az én lányom… – Csókolt hasára.
Az édes csöpögés még jó ideig eltartott, de nem maradhattak örökké a vizsgáló szobában. Mire Jeremy és Viego megjelentek kíváncsiskodni, addigra már nem volt mit látni. Elijah megkérte Ashleyt, hogy várja meg a dolgozószobában, Jeremyvel együtt, míg ő vált még pár szót a doktornővel, majd rendbe szedi magát a mamusz okozta károkból. Félórával később a jól megszokott öltözetben, rendezetten, Henderson grófos megjelenéssel lépett be a dolgozószobába, ami úgy várta, mint mindig, akárcsak az ott ülő kedvese, valamint az asztal mellett álló fivére.
– Nem emlékszem, hogy Viegot is ide kértem volna. – Lépdelt asztalához, majd helyet foglalt kényelmes székében. – De végül is. Amíg itt van, nem árt, ha tudja a rendet.
– Mindent odakészítettem, ami az elmúlt időszakban történt, amíg aludtál. – Felelte Jeremy.
– Köszönöm, de azokkal később foglalkozom. Először a család. – Nyújt zsebébe megszokott mozdulattal cigarettájáért, de hamar észbe kapva visszacsúsztatta zsebébe a dobozt. – Gabriel nincs többé. Serentea pedig elfogja nyerni méltó büntetését, amiért hagyta, hogy az általa ellenőrzött területen bujkáljon.
– Emlékeztetnélek, hogy most ébredtél fel egy hétig tartó szunyókálásból. – Morrant fel a komornyik.
– Tisztában vagyok bele. Ahogy azzal is, hogy Serentea még nincs 2000 éves. Az ő eltaposása a legkisebb probléma jelenleg. – Kulcsolta össze kezeit az asztallapon. – Ashley. Amíg nem születik meg a gyermekünk, a saját épséged érdekében Jeremy összeválogat számomra egy menüsort, akikből ihatok a várandósságod alatt. Nem fognak más célt szolgálni, egyszerű táplálékok lesznek. – Hangja komoly volt, és bár igyekezett parancs szerűen kiejteni a szavakat, tudta, hogy kedvese egyáltalán nem örül ennek, viszont ez volt a legbiztonságosabb számukra. – A másik. Van még körülbelül három hónapunk a leány érkezéséig. Mivel a doktornő sem tudja megmondani, hogy a terhesség mit fog még kiváltani belőled, ezért a lehető legkisebb stressznek és hasonlóknak szeretnélek kitenni. Fogalmazhatok úgy is, hogy mindenki úgy fog rád vigyázni és szolgálni téged, mintha hímestojás lennél. Ez azzal is jár, hogy nem leszel beavatva a birtok ügyeibe innentől kezdve. Én mindenről gondoskodni fogok, hogy minden rendben legyen. Továbbá melléd helyezek egy szolgálót, aki a nap 24 órájában melletted lesz. Jeremy kivételével bárkit, akit szeretnél, de ha többnek érzed szükségét, annyit, amennyit gondolsz, Ashley.
*Amint a hideg tasakos vér szájába került, valamivel nyugodtabbá vált. Lassan és mélyeket lélegzett, miközben igyekezett visszanyerni józaneszét, bár olyan talán soha sem volt. Néhány apróbb korty után, Elijahra és Jeremyre pillantott bűnbánóan, hisz valahol mélyen tudta, hogy túlzásba esett, na meg nem is nagyon fogta vissza magát.
Elijah utasításaira Viego csak megrántotta a vállát, majd indult volna utánuk, mondván ő neki egy olyan jelentéktelen senki nem parancsolhat, de mikor Ashleyt hozta fel ütőkártyaként és szembe találta magát azokkal a fagyos szemekkel, melyekkel a nő méregette a lidércet, kétszer is meggondolta, hogy tegyen-e még egy lépést vagy sem. Végül duzzogva, de elindult. Nem vágyott vissza az örök káoszba és sötétségbe, melybe ezidáig bolyongott évezredeken át, inkább takarított. Eközben. Ashley szorosan Elijah mellett lépdelt, kezét a férfi kezébe csúsztatta, ám még mindig a szájában volt a vértasak vége, melyből lassanként iszogatott. Felpillantva kedvesére, látta rajta a sóvárgás jeleit, melynek most nem ő volt az alanya. Huncut mosolyra húzta ajkait, majd megállva egy pillanatra, lábújhegyre állva hajolt szerelméhez, kinek ajkaira csókot lehelt, ám most nem csak a meghitt smaci volt a lényeg, hanem az a vér mely Ashley szájában volt. Ajkai közül egy vékony csíkban kicsordult a vér, melyet mutatóujjával letörölt, majd lenyalt. A doktornő hátra pillantva elnevette magát, majd feljebb tolva szemüvegét köhintett párat.*
-Akkor fogjunk is hozzá. Amíg aludt grófom sok minden történt. Mielőtt elindultak, kezdett gyanús lenni Ashley pár eredménye, emellett a vérszegénység jelei is megmutatkoztak, ezért komolyabb vizsgálatokat szerettem volna végezni, de a kis csetepaté ebben meggátolt. Miután visszaértek a kastélyba, megerősítést nyert a gyanúm, miszerint Ashley állapotos. Több kezelést is kipróbáltunk az elmúlt időben, de mivel kevés olyan dolog van, ami képes megmaradni a szervezetében, így drasztikusabb megoldást kellett választani. A születendő gyermek kétség kívül egyedülálló lesz, tekintve hogy az anya maga is egy hibrid. Az igazat megvallva, még mindig nem tudom hogyan foganhatott meg, de ha megszületik, biztos vagyok benne, hogy sosem látott dolgokra lesz képes. Viszont az állandó vérszomj és vérveszteség arra enged következtetni, hogy a vámpírként fog a világra jönni. Hihetetlen tempóban fejlődik és növekszik. Olyannyira gyorsan hogy Ashley az első trimeszter végén jár már, így számításaim szerint még három hónap van hátra a terhességből, plusz-mínusz egy-két hét. Már a pocak is szépen kezd gömbölyödni.
*Mutatott Ash hasára, melyből semmi se látszott, hála a bő ruháknak. Jobbnak látták nem mutogatni, hogy terhes, a végén még valaki felhasználná eme információt Elijah ellen, és azt senki se akarta.*
-Viszont van pár mellékhatása a kezelésnek. Ashley kedves kénytelen napi kétszer vérrel táplálkozni, ahhoz hogy a baba ne az ő véréből vegyen el pluszba. Emiatt sokszor agresszívabb, kiszámíthatatlanabb és…
*Állt meg egy pillanatra, ismét köhintve párat.*
-Bujább és huncutabb. A lidérc oldala sokkal intenzívebben megmutatkozik a vér miatt, ezért is teperte le odabent. Ilyenkor nem lehet túl sok mindent tenni ellene, csak akkor uszhatja meg a dolgot, ha megeteti, épp ezért hord mindenki magánál egy tasak vért, kivéve persze Viegot.
*Húzta el száját egy pillanatra.*
-Remélhetőleg eme mellékhatások csak a terhesség első szakaszában lesznek jelen. A rosszullétek is egyre ritkábbak, a nehezét már átaludta. Ami a szülést illeti. Nem tudom mennyire kockázatos, de attól tartok magas a rizikófaktor. Erről Ashleyel már beszéltünk és ő teljes mértékben azon a véleményen van, mindenképp szeretné megszülni a gyermeket, akkor is, ha ez veszélyezteti a saját életét. Hasonlót még sosem láttam. Olyan tempóban fejlődik a gyermek melyhez foghatót még a sárkányok fiókáknál se lehet látni, emellett már most megmutatkozik hébe-hóba az ereje. Már most képes kifejezni azt, ha valami nem tetszik neki, vagy védekezik, ha veszélyben érzi magát. Telepatikus úton lép kapcsolatba másokkal.
*Magyarázta csillogó szemekkel. Eközben elérték az orvosit, melyet kinyitva, előre engedte a párocskát, majd amint beért Elijah kezébe nyomott egy tasak vért.*
-Tudom, hogy nem olyan friss és meleg, mint amihez hozzá van szokva, de átmeneti megoldásnak megteszi, amíg megérkezik az étkezésre alkalmas személy.
*Mondta jókedvűen, miközben előkészítette a vizsgáltokhoz szükséges dolgokat, de Ashley ragaszkodott, hozzá hogy szerelmét lássák el először. Látszólag kezdte visszanyerni józan eszét és nem csak a vérre gondolni. Bár a tudat, hogy Elijah másból fog inni… Nem repesett az örömtől, de nem is tette szóvá, csak azt akarta, hogy legyen jobban. Kénytelen volt lenyelni a békát a terhesség ideje alatt. Amint mindennel elkészültek lefeküdt a vizsgálatra kijelölt helyre, majd felhúzva felsőjét felfedte gömbölyödő formás pocakját. A doktornő izgatottan vette fel a kesztyűket, majd elő véve egy tégelyt annak tartalmába dugta ujját, majd különböző mintákat, jeleket kezdett el felrajzolni a fehér bőrre, melyek láthatóan kapcsolatba léptek a kristályokkal. Haloványan fénylett fel egyik a másik után, miközben Ashley izgatottan megfogta szerelme kezét.
A doktornő eközben befejezte az ábrák felrajzolását, majd egy kék színben ragyogó kristályt vett magához, melyet a kívánt terület felé tartott, ám nem történt semmi hosszú perceken át, némi fényjáték kivételével. Csalódottság ült ki Ash arcára, de hamar megnyugtatták, hogy még csak most jön a java. A kristályok olyan frekvencián rezonáltak, melyek által a modern kor egyes készülékei képesek pontos képeket alkotni, jelen esetben felvételt megörökíteni dolgokról, személyekről. Lényegében egy felvételt készítettek a babáról, melyet azon nyomban meg is mutatott a doki, amint Ashley feltápászkodott. Eleinte csak feketeséget lehetett látni, de alig néhány másodpercen beül kirajzolódott az aprócska emberformájú paca, melynek tisztán kilehetett venni, hogy hol vannak a kezei, lábai és egyéb dolgai.*
-Fejlettebb, mint hittem. Tisztán kivehetők a végtagok. Nem látok semmit ami rendelleneségre engedne következtetni. Íme egy egészséges alvó magzat. Gratulálok.
*Mosolyodott el a doki, miközben Ashley könnyes szemmel figyelte az aprócska életet, mely a szíve alatt növekszik.*
-Nézd milyen tökéletes… A kisbabánk…
*Csuklott el a hangja, miközben a férfi vállának döntötte a fejét.*
-Olyan gyönyörű… Te mit gondolsz? Apuci?…
*Mosolyodott el, miközben hasára simított. Eközben végig figyelemmel kísérhették az alvó baba minden egyes rezdülését, mely a vizsgálat alatti készült. Látszott a felvételen, hogy Elijah hangjára reagálva arra felé fordult amerre a férfi volt.*
-Úgy tűnik apás kislány lesz. Van már ötlet a nevét illetően?
*Kérdezte a doktornő, miközben a készített egy másolatot, melyet oda adott a szülőknek, így azok bármikor visszanézhették azt.*
Fejében annyi variáció zajlott le, hogy Ashley mit fog vele tenni a következő percekben, mint csillag az égen. Méltóságát megőrizve, némán akarta vállalni a rá váró büntetést, de mikor meglátta szerelme kezében a lábáról lekapott bolyhos rózsaszín mamuszt, rothadó lelke egy része inkább visszakívánkozott a Gabriel elleni harcba. A műanyag találkozása bőrével hangos csattanást eredményezett, a találkozás után maradó csípő és égető érzés pedig egy fájdalmas nyögés és sziszegés szerelemgyermekét hallatták. Egy nő kecses lábán aranyosan mutat a mamusz, de a kezében veszélyesebb fegyver, mint a világ ismert hatalmai összesen.
A vámpír minden izma megfeszült, ajkait pedig összeszorította, hogy egy hang se préselődjön ki belőle. Leszegett fejjel térdelt előtte, behódolva, akár egy rosszaságon kapott kutya. Idejét sem tudta mikor hajtott fejet más előtt. Mióta a halhatatlanság útjára lépett, minden erejével azon volt, hogy előtte hajtsanak fejet, de a nő iránt érzett szerelme és valódi bűntudata olyan dolgokra vette rá, amiket ha pár évvel korábban megjósoltak volna neki, akkor nemes egyszerűséggel az illető pofájába röhög és kijelenti, hogy felette nem uralkodhat holmi fehérnép.
– Ashley… – Fogta meg a nő vállát a komornyik.
Eddig egyetértően figyelte, ahogy püfölik testvérét, akár a hússzeleteket a klopfolóval. Sőt! Még szurkolt is a nőnek, de az idő múlásával feltűnt neki, hogy a vámpír felszakadt sebein át egyre több vér szivárog abból a kevésből, amivel még elkotyog valahogy.
– Elég lesz.. Ha tovább folytatod, abból komolyabb baj lehet. Ashl..!! – Az arcával találkozó mamusz olyan erővel csapódott be, hogy feje képes lett volna egy teljes körben megfordulni nyakán. Elkerekedett szemekkel nyúlt arcához végigtapogatni a pillanatok alatt bepirosodott bőrét, miközben figyelte a lába előtt történő eseményeket.
Elijah semmitmondó arckifejezéssel nézett bele a kékeslila szempárba, amiben egyszerre látta az iránta táplált haragot, aggodalmat és a vére okozta döbbent rémületet. De hiába szívét szaggató látványa, az ajkait elhagyó kemény szavak, az erős ütések után hátramaradt lüktető fájdalom, a férfi továbbra is némaságba burkolózott. Tetteire nem volt mentsége, és nem is akart mentegetőzésbe bocsátkozni. Nem voltak megfelelő szavak, amikkel felelni tudott volna. Más ilyen helyzetben leígérte volna a csillagokat, üres fogadalmakat tett volna, a vámpír azonban képtelen volt erre. Nem ígérhette meg, hogy nem lesznek a jövőben hasonlóan kockázatos csaták, amik veszélyeztetik életét, ezzel fenyegetve mindazokat, akiket hozzáköt a vérszerződés. És ezzel mindenki tisztában volt a szobában.
Ahogy Ash a földre rogyott, Jeremy és Elijah is megmozdult, hogy azonnal felsegítse, de a nőből áradó haragos energia szinte arcul csapta őket, így a seggükön maradt mindkettő. A komornyik még egy lépést is tett hátra, biztonságos távolságra kerülve tőlük, mégis, ugrásra kész állapotban maradt. Elijah tekintete megenyhült, mikor kedvese karjai nyaka köré fonódtak jó szorosan. Viszonozva ölelését, erős karjai közé zárta és úgy ölelte magához, mintha egy test lennének, az elválás legkisebb szándékát is kizárva.
– Most már minden rendben lesz..
Búgta mély hangján fülébe. Úgy tűnt most már nem kell tartania a mamusszal kitöltött haragjától, így beszívva kellemes illatát hunyta le szemeit, hogy biztonságban van. Amint ajkaik összeértek, egyik keze végigsimított hátán, majd ujjait gyengéden fúrta puha tincsei közé. A romantikus pillanat viszont hamar szertefoszlott, mint fing a szélben.
– Kedvesem, ez nem a legalkalmasabb pillanat.. – Pillantott le rá, de hangja úgy tűnt nem jut el hozzá.
– Ashley! – A férfi igyekezett úgy megfogni a nőt, hogy ne okozzon neki fájdalmat, mégis biztosan tarthassa, hogy minél előbb leszedje a vámpírról.
Jeremy a kezdetektől fogva nem szimpatizált a lidérckirállyal, így nem fogta vissza magát a felé irányzott ütésekkel és rúgásokkal, mikor kibic módjára akadályoztatta őt. A hosszú évek alatt komoly önuralomra tett szert, de Viego hamar kimerítette ezt és csak a doktornő érkezésének köszönhette, hogy a komornyik nem ugrott a torkának, hogy legalább félig kifélézhesse.
– Doktornők.. – Biccentett a földön fekvő vámpír, aki legalább hármat látott a fölötte tornyosodó nőből. – Úgy hiszem, van, amiről elfelejtett tájékoztatni… – Morogta, miközben összeszedve erejét felült, majd pár perccel később fel is állt.
– Ultrahang? – Csillantak fel Jeremy szemei, mire Elijah gyilkos pillantással fordult felé és a nemrégiben megreptetett seggfej irányába.
– Ti maradtok. Csak Ashley és én megyünk.. Talán egy későbbi alkalommal láthatjátok. – Jelentette ki, mondván az apának több joga van, mint egy rokonnak, egy hívatlan vendéghez képest meg pláne. – Hozzátok rendbe a hálótermem és mielőbb készítsétek össze az elmúlt időszak eseményei beszámolóját.
– Mi ez a többes?
– Viego megtűrt személy a kastélyban. Ha nem akar visszamenni oda, ahonnan előhúzta a seggét, akkor szót fogad. Bármikor rávehetem Ashleyt, hogy visszaparancsolja. – Mondta egy magabiztos fél mosollyal.
Miután kiadta az utasításokat, kedvesével az oldalán indult meg az orvosi szoba felé, miközben fél szemmel a nő kezében tartott vértasakkal szemezett. Nagyot nyelve igyekezett elterelni gondolatait, mielőtt most ő esne várandós szerelmének, amit sosem bocsájtana meg magának.
*Csendben iszogatta tovább teáját, nem törődve azzal, hogy odafent épp a kastélyt bontják. Úgy volt vele, valamelyik csak lekecmereg majd…
Mikor meghallotta a kilincs jellegzetes kattanását, tekintetét a szépen faragott mahagóni ajtó felé fordította, de nem ugrott fel a férfi láttán. Letéve a csészét, vett egy mély lélegzetet, majd hasára simítva felállt és tett néhány lépést, ám ekkor Elijah térdre rogyva magához ölelte. Továbbra is némaságba burkolózott, ujjai mégis oly gyengédséggel simítottak végig a rendezetlen ezüst tincsek között, mint talán még soha. Jeremy kirohanására még ő is meglepődött, hisz nem ezt szokta meg tőle, bár valahol mélyen talán számított is rá.*
-Sógornő? Én? Ugyan…
*Legyintett kezével, majd figyelemmel kísérte, ahogy a két fivér egymás nyakába borulva hálát adnak az isteneknek, hogy mindenki életben van. A nagy faszt. Jeremy úgy rázta meg Elijaht, mint foxi a nagymamát. Ashley komolyan attól tartott, hogy ha így megy tovább, kedvese szét fog esni. Mikor a komornyik végzett a kis kirohanásával, és szerelme elé ált, jelezve ezzel, hogy kész arra, ami most következik, Ashley egyszerűen csak megvonta vállát, amolyan „felőlem, ha te akarod…” stílusban, majd megragadva teapartnere egyik lábát, leszedte annak lábáról a titkos fegyverek legveszélyesebbét, a mamuszt. Bizony. Eme pusztító fegyver ficergett az alatt az idő alatt rajtuk, amíg várták a mesterük ébredését, mondván, ha már ennyi faszságot ki kellett bírniuk, akkor miért ne lehetne kényelmesen? Amint a bolyhoz, extra szöszös rózsaszín, halálcsillagpusztító veszedelem a nő kezébe került, meglendítve azt úgy baszta tarkón kedvesét többször is, hogy annak hangjára, nem csak, hogy összerezzentek az égiek, de még imádkozni is kezdtek az áldozatért, hogy valahogy túlélje eme sorscsapást.*
-Elijah, kibebaszott Henderson… Had mutassam be a világ legpusztítóbb fegyverét, a bolyhos mamuszt…
*Mondta rideg és könyörtelen hangon, miközben ismét lesújtott… Általában az ember kiröhögné a másikat, ha egy ilyen „támadással” próbálnák leteríteni, de valljuk be… Akinek volt gyerekszobája az tudja miféle szörnyűségekkel jár ha valakinek a kezében és nem a lábán van az ilyen förtelem. Nem csak a hangja volt szar, de még a csapások utáni hely is csípett, mint a pusztulat.*
-Első dolgom lesz, ha elég idős lesz a gyermekünk, megtanítom neki, hogyan kell az apja fejéből kiverni azt a temérdek faszságot, ami odabent bolyong a sötétségben… Te agyalágyult barom… Azt hiszed, hogy megúszhatod a Storm titkos gyilkos harci mamusz technikámat? Tovább fogom adni eme gyötrelmes örökséget, amit majd ő is tovább ad a gyerekeinek és unokáinak, amit megöregedve végig fogok nézni… Te idióta, szóval készülj fel rá!…
*Morogta bosszúsan.*
-Miattad ötven évvel rövidebb lett az életem… Három szívrohamot kihordtam lábon…
*Csattant ismét a férfi hátán a mamusz. Szemei szinte szikrát hánytak, s mikor Jeremy megpróbálta lenyugtatni a felbőszült nőt, azzal a szöveggel, hogy ne tegyen még ennél is nagyobb kárt a férfiban, Ashley egyszerűen neki is lebaszott egyett.*
-Már mért ne? Hülyébb már úgy se lesz…
*Kérdezett vissza morcosan, miközben megragadta Elijah ingjét, de csak ekkor tűnt fel neki a friss vér, melyből kezére is került. Szemei elkerekedtek, miközben ajkai remegni kezdtek. Elengedve kedvesét, kezdett el hátrálni.*
-Ostoba… Ne merészelj többet ilyet, se hasonlót tenni velem, történjen bármi is…
*Rogyott össze, halkan huppanva a földön, miközben szemeiben könnyek gyűltek, ám amennyire tudta meggátolta, hogy azok önkényesen a mélybe vessék magukat.*
-Féltem, hogy talán sose ébredsz fel és a lányunknak apa nélkül kell felnőni…
*Hajtotta le fejét, miközben egész lénye remegni kezdett, ám arca nem a meghatottság vagy a megkönnyebbülés jeleit mutatta, hanem a dühét, főleg mikor mindenki megmoccant amint földet ért. Tekintetéből tisztán ki lehetett olvasni, mintha csak azt mondaná: „Ha hozzám mertek érni, mindenkit megmamuszozok… Nem kell segítség, terhes vagyok, nem porcelán…”. Összeszedve magát, végül kezeit kinyújtva Elijah nyakába borult, szorosan magához ölelve a hideg sápatag férfit, s csak percekkel később volt hajlandó elengedni, de csak egy csókért cserébe, ám ekkor már nem tudott gátat szabni könnyeinek. Végig gördültek arcán, hol a padlóra, hol mellkasára zuhantak és nem is akartak abba maradni, még akkor se mikor Jeremy erővel próbálta leszedni a nőt Elijah testéről, ugyanis a sápadt ajkak helyett, Ashley valami másra is vágyott. Abban a pillanatban, hogy ajkaik elváltak egymástól, forró csókjai új célpontot kerestek. Eleinte csak a férfi nyakát csókolgatta, de ahogy egyre lejjebb haladt a felnyílt seb felé, úgy vált egyre rizikósabbá a helyzet. Haja, elvesztette éjfekete színét, szemei pedig kékjének varázsát. Nyelve végig siklott a vérrel áztatott bőrön, majd a sebhelyen, miközben leteperte Elijaht. Jeremy hiába próbálta leszedni róla, nem tudta, Ashley mindig kibújt a fogásból és visszacuppant szerelme mellkasára, és ha ez még nem lett volna elég Viego is megérkezett, akadályozva a komornyikot, ám végül csak sikerült a nőt elcsalogatni az amúgy is vérszegény vámpírról. A doki épp benyitott, kezében egy zacskónyi vérrel, melynek illatára, Ashley úgy mászott le a férfiról, mintha az élete múlna rajta.*
-Elnézést kérek, ha megzavartam az eseményeket, de úgy fest épp időben jöttem… Ashley kedves, ezt már megbeszéltük… Ha kényszert érzel a vérfogyasztásra, csak keress meg. Majd én adok neked. Vagy jobb szeretnéd frissen és melegen?
*Tartotta felé csuklóját, melyre a nő szemei kikerekedtek, de egyenlőre, csak a zacskó foglalkoztatta és annak tartalma.*
-Jó látni, hogy felébredt grófom. Önnek se ártana táplálkozni, mielőtt azt a kevés vérét is elveszíti, ami még megmaradt. Így sose fog felépülni…
*Mondta az orvos levakarhatatlan vigyorral a képén.*
-Ha összeszedték magukat, akkor meg is ejthetnénk pár vizsgálatot… Most hogy Henderson grófúr is magánál van, ideje lenne az első ultrahangnak. Szereztem hozzá kristályokat…
*Mosolya még szélesebb lett, miközben hívogatóan a kastély ideiglenes orvosiszobájába invitált mindenkit. Mivel az ittlévők 99%-ka élőhalott volt, így orvosi ellátásra nem igen szorultak, de Ashley miatt nem ártott, ha van egy a közelben, főleg a szerződés kötési utáni időszak óta.*
Mély állmából számára ismeretlen férfihang kezdte visszarángatni a valóságba. Jó pár percbe bele telt, mire képes volt újra uralni testét, mintha a lelke eddig felette lebegett volna, s most újra bele kell bújnia a hús halmazba, mintha egy szűk overállt venne fel. Ahogy újra megpillanthatta a nagyvilágot, az arcába lógó taknyos dzsuvájával találta szembe magát, és annak gazdájával. Alapból kellemetlen volt a helyzet, hogy egy férfi hajolt fölé, elég közel hozzá, amíg ő az igazak álmát aludta, de a tény, hogy le is köpte.. Fejében olyan szépen eltervezte, hogyha kimászik a koporsóból, mint a ribanc a kútból, majd szépen megkeresi kedvesét és a hasára tapad, amiről spaklival se lehet majd levakarni, erre kap egy nagy adag természetes hajzselét. A harag olyan gyorsan suhant át aranyló tekintetén, mint női viharban a villámlás. Mielőtt Viego elhúzódhatott volna, a vámpír megragadta a nyakát, majd berántotta magához. Kis küzdés után fölé kerekedett, maga alá szorítva a férfit, ujjai pedig egy pillanatra se engedték el nyakát.
– Mindjárt te váltasz a kómában! Egy jó okot mondj, hogy ne törjem ki a nyakad most azonnal… – Normális hangerőn beszélt, nem ordított, de hangszíne oly annyira tele volt dühvel, hogy abba bele lehetne fulladni.
A talpnyaló persze Ashley-vel takarózott, de Elijaht nem túlzottan hatotta meg, sőt, épp ellenkezőleg. Kilépve a koporsóból kirántotta a lidérc királyt, majd akkora erővel baszta a falhoz, hogy négy falat is átvitt. Meg akarta ölni, amiért a szeretett nőjét akarta mentsvárnak használni, de ez a kis mutatványa fájdalmasabb és kimerítőbb volt számára, mint gondolta. Mellkasába éles fájdalom nyilallt, le pillantva pedig látta, hogy hegekkel tarkított testén a friss szépségjegyek krémje még nem gyógyultak be teljesen. A felsőtestét borító ismertetőjegyévé vált metszései legszélesebb hegét öccse irigylésre méltó precizitással nyitotta fel ismét, vér híján öngyógyuló képessége annyit ért, mint halottnak a bő nyállal adott csók.
Összeszedve magát úgy döntött később veri halálra Viegot. Szíve és lelke családja után remegett. Látni akarta Ashley-t és a lányukat. Jeremy is a listán volt, de elenyésző formában. Mire a hallba ért a mellkasán tátongó sebből szivárgó vér átütötte hófehér ingét, de a vámpír nem zavartatta magát, csak nagy hévvel benyitott. Tekintete szinte azonnal megakadt kedvesén, akihez minden szó nélkül sietett oda, előtte pedig térdre rogyott. Figyelte arcát, tekintett, minden apró vonását. Szebbnek találta, mint valaha. Remegő kezekkel nyúlt felé, majd magához ölelte, arcát pedig finoman tette hasára.
– Sajnálom, Ashley… Sajnálom kicsikém… Tudom, hogy nehéz volt, hogy aggódtatok. De itt vagyok. Túléltem. Én… – Nyelt egyet, majd ölelését szorosabbra fogta. – Megöltem az öcsém. Megöltem Gabrielt, hogy megóvjalak titeket. Most már minden rendben lesz. – Csókol hasára, óvatosan, mintha attól félne, hogy bántani fogja. Felnézett a nőre, szemeiben megcsillantak valós érzelmei, melyeket mindig elrejtett.
– Őrültség volt párbajra hívnod. Egyszerűen meg kellett volna ölnöd. Hogy volt gyomrod élet halál párbajra hívni, tudva, hogy Ashley a szolgád?! – Morrant fel Jeremy, szemei szinte szikrákat szórtak. Nem érdekelte, hogy a mestere, nem érdekelte, hogy az öccse, most csak egy faszt látott benne, aki kockára tette a családja életét.
– Tudod nagyon jól, hogyha beledöglesz, mindenki, akivel szerződést kötöttél veled hal. Kockára tetted a gyermeked életét te vakmerő idióta! Arról nem is beszélve, hogy parancsba adtad, hogy legyünk a kastélyban. Van fogalmad róla, hogy mindenki min ment át, amíg te oda voltál?! Ashbe úgy kellett mindent beleimádkozni, nehogy baja essen a gyereknek. Miattad! – Ugrik fel, majd nyakon ragadja a vámpírt, aki csak nagy szemekkel pislogott rá némán. – Esküszöm Elijah, ha baja esik a sógornőmnek vagy az unokahúgomnak, elevenen megnyúzlak! Ők az én családom is!
– Jeremy… Egész kinyílt a csipád… – Köhögött fel ennyit, mire testvére értetlenül nézett rá. Semmi harag, semmi felsőbbrendűségi roham, egyszerűen semmi. Hagyta, hogy szidalmazza és elküldje a jó édes csillámpóniba, miközben úgy rángatta, mint valami agyon használt szakadt rongybabát. Ez halálra rémítette.
– Mond, jól érzed magad? Magadnál vagy egyáltalán?
– Sajognak a sebeim, de teljesen észnél vagyunk mind a ketten. – Kapott ismét mellkasához köhécselve. – Egyszerűen igazad van.
– Ezt felírom a kéménybe korommal. Elijah Henderson igazat adott nekem.. – Engedi el hitetlenkedve.
– Ne szokj hozzá. – Kel fel a földről. – De most nem veled akarok foglalkozni, várj a kibaszott sorodra. – Fordul ismét a nő felé. Nagy levegőt vesz, majd tartva a szemkontaktust készen áll Ashley körére, ami számításai szerint sokkalta komolyabb és durvább lesz, mint fivéréé.
– Mehet. Zúdíts rám mindent, ami a szíved és a lelked nyomja, mindent, amit érzel és gondolsz. Ne kímélj. Vállalom tetteim következményét.
-Elijah, én…
Próbálta szavakba önteni, amit érzett, de a benne kavargó érzelmi vihar egyszerűen annyira felgyülemlett benne, hogy hangja végül csak nagy nehezen tudott utat törni magának. Sose kötődött igazán senkihez, családján kívül, kik odavesztek rég, s a tény, hogy ismét egyedül maradhat elveszítve ezzel nem csak az életét, de a szeretett férfit is, összetörte. Ajkai újra és újra szóra nyíltak, de csak a férfi nevét tudta ismételgetni. A köré fonódó karok, melyek oltalmában úgy érezte a világ összes viharát képes lenne átvészelni, most olyan volt, mintha utoljára zárnák körül testét. A férfi szavaira végül könnyek gyűltek szemeibe, melyek lassan folytak végig kipirult arcán.
-Kérlek, ne most lökj el magadtól, engedd, hogy segítsünk.
Kérlelte a férfit, de a csók melyet ajkára hintett, elhallgattatta. Jeremy hiába próbált hatni fivérére, rá se hederített a mondandójára, Elijah rendíthetetlen volt. Ashley jól tudta, ha a világ a feje tetejére is állna, akkor se tudná rávenni senki, hogy másítsa meg döntését. A hasára simító kézre szíve még hevesebben kezdett el verni, s mikor gyermekükhöz szólt, csak még inkább eltört a mécses, főleg mikor a vámpír hangja elcsuklott.
-Elijah Henderson, te idióta, világbarma… Úgy utállak… Ezért még számolunk…
Újra és újra megütötte mellkasát, amilyen erősen csak tudta, de ereje ebben az érzelmi állapotban, olyan volt, mint egy friss tavaszi reggelen a harmatos lepkefing. A parancs hallatán, lehajtva fejét meredt maga elé, majd nemleges választ nem tűrve valósággal leharapta a férfi fejét.
-Nem veszíthetsz!… Ott kell lenned, lennünk, amikor megteszi az első lépéseit. Amikor kimondja az első szavait. Ott kell lenned az első bálján és a halálba gyötörni az udvarlóit, majd megvigasztalni, amiért megszidom valami ostobaság miatt. Ha erre nem vagy képes, ne merészelj visszatérni! Hülye pióca!
Könnyeivel küszködve üvöltött rá a férfira, majd engedett Jeremy húzásának, bár Viego valósággal beleépült a komornyik képébe, amiért hozzá mert érni a nőhöz. Ashley nem nézett vissza, tudta, ha megteszi, képtelen lesz még egy lépést előre tenni, így csak a két férfi húzó erejére támaszkodott.
*******
Három nap telt el azóta, hogy Elijah elküldte őket és kiderült, hogy Ashley gyermeket vár, mégis annyira hihetetlennek tűnt még mindig eme aprócska csoda, mely a szíve alatt növekedett, hogyha a doktornő nem végez el néhány komolyabb vizsgálatot és erősíti meg a dolgot, Ash nem hitte volna el a hírt, hiába érezte a kicsi jelenlétét. Jeremynek nem csak a külsője, de a hozzáállása is teljesen megváltozott. Az öregúr álcája semmivé lett és helyette egy vonzó, fiatal férfi mutatkozott a nő előtt, ki kiköpött mása volt az emlékben látott férfinak. Odaadó és gondoskodó volt, mégis sokszor semmire se ment vele. Mint utólagosan kiderült, fajtájára jellemző, hogy képesek voltak mély depresszióba zuhanni, ha párjuktól hosszabb ideig kellett távol lenniük, melyre most még rá is tett egy lapáttal a kialakult helyzet. Ha akart volna, akkor se tudott volna néhány falatnál többet magába erőltetni, mert az azonnal visszaköszönt volna, így csak csipegetni tudott. Ez alatt a pár nap alatt pár kilót le is adott, melyért durva szidást kapott mindenkitől, de még a szobalányok is lebaszták.
-Nem kell körbe ugrálnod, csak azért mert terhes vagyok. Tudom, hogy ki nem állhatsz az első perctől kezdve, elvégre kölcsönösen utáltuk egymást. Ne erőltess magadra felesleges kedvességet, nyugodtan bánhatsz úgy velem, mint régebben. Tudom, hogy a mestered és egyben a testvéred gyermeke, de attól még engem nem kell pátyolgatnod, megleszek, csak fel kell dolgoznom a történteket, bár tény… Rettegek, Jeremy… Az, hogy még élünk, azt jelenti, hogy ő is életben van, de mi van, ha Gabriel valahogy… Ha a gyermekem akarja, nem ölheti meg Elijaht, mert abba belehalnánk mindannyian. Mi van, ha valahogy kijátszotta valami mocskos kis trükkel és most fogságba esett? Ha mellette lehettem volna végig…
-Akkor csak az útjában álltál volna és veszélybe sodorsz mindent.
Szakította félbe egy mély karcos hang, mely a szoba egyik sötét sarkából szólalt meg. Viego az árnyak között rejtőzve várta az éjszaka eljövetelét, addig is őrizve Ashleyt.
-Feleslegesen gondolkozol ilyeneken, tudod a legtöbb párbaj szabályait. Ha akartál volna, akkor se tudtál volna mit tenni. Ha közbe léptél volna, azzal csak elvonod a figyelmét és szégyent hozol rá, főleg úgy, hogy az erődre hatással van az instabil érzelmi állapotod, melyet felerősít a terhesség. Hamarosan elviselhetetlen leszel, emellett veszélyes másokra és önmagadra nézve is, szóval örülj neki, hogy a vén fószer ledobta magáról a nagypapi göncöt és körbe ugrál, mint valami házi pincsi. Ha egyedül lennél hagyva, már rég begolyóztál volna és a fejebbe szóló hang, mely arra buzdít, hogy végezz másokkal…
-Hallgass! Azt ajánlom, fogd be a szád, vagy elűzlek! Nem vagy abban a helyzetben, hogy üres locsogásokkal lopd a napot. Ha jól rémlik azt a feladatot adtam neked, hogy őrizd a kastélyt és annak területeit az árnyak közül, ehelyett, itt lógatod a tököd és a fejemben kutakodsz. Húzz a picsába kifelé. MOST!!!
Üvöltött rá a lidérckirályra, ki felemelve fejét pillantott az ágyban ülő nőre, majd bólintva teljesen eggyé vált a sötétséggel, magára hagyva őket. Ashley elvette a felé nyújtott süteményt, melyet némi győzködés után magába próbált erőltetni, miközben Jeremy hangjára próbált összpontosítani. Szavaira eleinte mosoly ült ki arcára, de mikor a téma a családra és a vámpírrá válását követő eseményeket terelődött, szíve összeszorult. Persze mikor ő került előtérbe és Jeremy ódákat kezdett el zengeni róla, komolyabban elgondolkozott azon, hogy megnézze nincs-e láza. A mezei nyulas hasonlatra hozzá vágott egy párnát, melyet csak annyival reagált le, hogy nem bánja, mert Elijah neki adta a gyermeküket.
-A gyerekkora egy pillanat alatt pokollá vált és onnantól kezdve csak harcolni tudott az életben maradásért. Hihetetlen ösztönökkel és akarattal rendelkezik. Talán épp ez az, ami annyira elvarázsolt benne, mert, hogy nem a megnyerő személyisége dobogtatta meg a szívem elsőnek az is biztos. Hülye hatalommániás bunkó… De ha ennyi megpróbáltatáson képes volt átverekedni magát, akkor ezen is sikerülni fog, mégis bennem is ott lapul a félelem, bármennyire is hiszek a győzelmében… De… Tudom hogy vissza fog térni hozzánk. Érzem… Sosem hagyna cserben, mégis… Talán nem is attól félek, hogy Gabriel legyőzi, hanem hogy nem tudom megadni neki azt, amit megérdemelne.
Ez a gyermek egy csoda, a szerelmünk bizonyítéka, de… a családfámon generációk óta átok ül, halált, halál követ. Valaki mindig hibázott, melynek a család többi tagja itta meg a levét. Mi van, ha hibázni fogok? Elijah nem a könyörületéről híres, ezt te magad mondtad az imént, pedig te a testvére vagy, én pedig nem akarok csalódást és fájdalmat okozni és mégis… Hibát hibára halmozok, melybe lassan belefulladok…
Hangja egy pillanatra elcsuklott, látszott rajta, hogy valami mardossa belülről, mégse vitte rá a lélek, hogy elmondja a férfinak, inkább arra hivatkozott, hogy össze vissza beszél mert fáradt. Hiába hajtotta álomra fejét, gondolatai nem hagyták pihenni egy percre sem. Az utolsó falat sütit végül hősiesen legyűrte, de ekkor hatalmas erőre lettek figyelmesek, melynek hatására végig futott Ashley hátán a hideg, de nem volt olyan személy, se élő, sem holt, aki az útjába állhatott volna. Mire Jeremy kimondta fivére nevét, addigra a nő már a folyosón rohant végig, egyenesen az előcsarnokba, ahol megpillantotta leamortizált kedvesét. Borzalmasan nézett ki, mégis gondolkodás nélkül rohant, hogy a karjaiba zárhassa Elijaht.
-Tudtam, hogy visszatérsz, elvégre megígérted. Üdv újra itthon, szerelmem.
Súgta úgy, hogy csak a férfi hallhassa, majd mikor érezte, hogy testét elhagyja az erő, hirtelen kellett megtartania magát és szerelmét is, de szerencsére volt felmentő sereg. Persze Viego mindent kényelmesen végig nézett a távolból, de az istenért nem szólt volna, hogy mocorgás van odakint, úgy volt vele, biztos észreveszik majd, hogy egy aszott vérző sápadt fasz mászkál a kastélyban a padlót bámulva. Miután sikeresen ellátták minden sérülését és belegyömöszölték a koporsójába, mindenki fellélegzett, bár voltak kritikus pillanatok, mikor mindenkiben megállt az ütő. Ashley minden nap hosszú órákon át ült a koporsó mellett és halkan olvasott, vagy épp mesélt valamit, de mikor már lassan eltelt egy hét minden életjel nélkül, jobbnak látta, ha kicsit távol marad. Viegora bízta Elijah védelmét és felügyeletét, ráparancsolva, hogyha bármi történik azonnal jelezze nekik, mindegy, hogy mit csinálnak. Ez pár napig működött is, amíg a lidérckirály el nem kezdte unni a kiszabott feladatot, így történt, hogy… A fényes napkorong már réges-rég alá bukott, átadva az égi vásznat a sápatag holdnak, ezzel életre keltve a várost, s annak minden lakóját. Viego eleinte csendben olvasgatott, elmerült háborodott elmélye legmélyebb csücskébe, felidézve szeretett királynőjének arcát és egyéb részeit, mikor tele lett a fasza a gondolattal, hogy Ashley és Elijah együtt vannak és hát ebből az elbaszott kapcsolatból gyerek is fog születni, épp ezért egy laza mozdulattal lepattintotta a koporsó fedelét és a peremére ülve kezdte el bámulni az alvó vámpír arcberendezését, majd a testét.
-Mi a tökömet eszik ezen a két lábon járó kriptaszökevényen?
Hangzott el hangosan a kérdés a másik koporsó búvártól, majd a férfi fölé hajolva elkezdte összegyűjteni a nyálát és egyéb undorító dolgait, amit épp feltudott köhögni, hogy egy csulaszörnyeteg formájában kifejezze nemtetszését. Tervei szerint csak hagyta volna lógni alig pár centire a fejétől, de mikor másfél óra szórakozás után hirtelen kipattant Elijah szeme és Viego meglepettségében elfelejtette visszaszívni, amit kellett volna, nos… Szaftos volt és még fel is kiáltott, hogy „Dik a csula!” Olyan hírtelen történt a dolog, hogy Viego köpni, nyelni nem tudott, csak kínosan vakargatta a fejét, majd eszébe jutott, hogy szólni kéne Ashleynek, aki épp Jeremyvel iszogatta az esti teáját.
-Fasznak ébredsz fel ilyen hirtelen… Nem mész vissza a kómába!
Elijah hamar összeszedte magát bódulatából, lelkében pedig feltámadt a harag vihara, hogy Gabriel milyen messze ment, átlépve olyan határokat, amiket nagyon nem kellett volna. De a vihar szelében ott volt az aggodalom, hogy meg kell óvnia Ashley-t és a születendő gyermekét, na meg Jeremy seggét se kellene elkoptatnia, mert még szüksége van mostoha fivérére. Miközben szinte lassított képsorozatra emlékeztető gyorsasággal kelt fel a földről, elméjében tengernyi lehetőség futott végig, hogy mégis hogyan kerülhetne ki győztesen, végül csak egy lehetőség maradt, amibe neki és Micahnak bele kellett törődnie keserű szájízzel.
Ignorálva öccse jelenlétét Ashley-hez ment, Gabriel pedig hagyta, hogy a drámai műsor a tetőfokára hágjon. Inkább gyenge vámpírokkal kötötte Viego erejét, hogy a férfi ne a párosra figyeljen. Elijah hosszú percekig némán állt kedvese előtt, majd egy hirtelen mozdulattal karjaiba zárta a nőt. Szorosan ölelte magához, szinte görcsösen kapaszkodott belé, de ügyelt arra, hogy ne okozzon neki fájdalmat. Egész testében remegett, de ahogy múltak a percek, erőt vett magán, hogy elrejtse félelmét és aggodalmát. Csak annyira húzódott el, hogy jobb kezét a nő arcára simíthassa. Tekintete lágy volt, és benne kavargott minden érzelem, amit Ash iránt táplált.
– Bocsáss meg, Kedvesem. Bocsáss meg, hogy ennyi szörnyűségnek kellett kitennem téged, ezzel fájdalmat okozva neked, és a gyermekünknek. Nem tudom szavakba önteni, mekkora boldogság önt el, ha arra gondolok, hogy az én gyermekem dédelgeted a szíved alatt. Olyan vágyam váltottad valóra, melyet már rég elégettem magamban. – Apró mozdulatokkal cirógatta puha bőrét, majd gyengéd csókot lehelt ajkaira. – Az én gyönyörű úrnőim.. – Suttogta, majd fél térdre ereszkedett előtte. – Apa… Apa mindent meg fog tenni, hogy a hercegnőjének ne essen bántódása. – Csuklott el hangja, majd hasára csókolt. – Mindent…
Gabriel unottan figyelte bátyja vallomását, majd megtörve a romantikus és érzelgős légkört rájuk támadt, de pengéi nem értek célt. Elijah fekete ködje felfogta és visszaverte. Izzó tekintettel kelt fel, majd fordult felé. Vetett egy utolsó pillantást kedvesére, majd egy lágy mosollyal fejezte ki, hogy minden rendben lesz, de a valóság ettől teljesen távol állt. Olyan lépésre szánta el magát, amibe beleveszhetnek, mindnyájan.
– Nagyon sok a duma, olyan érzelgős lettél, mint az emberek. – Forgatta szemeit Gabriel. – „Olyan vágyam váltottad valóra, melyet már rég elégettem magamban” . – Utánozta affektáló hangon. – Ugyan kérlek. Megdugtad és terhes lett, nagy ügy. Úgy sem láthatod felnőni. – Vigyorgott. – Ha megöltelek, elveszem a gyermeket és a hatalmával nem csak a kontinens ura leszek, uralni fogom az egész világ vámpírtársadalmát!
– Gabriel Henderson! – Zengett Elijah mély és határozott hangja.
A teremben lévő harcok megdermedtek, Jeremy pedig tudta, hogy ez mit jelent. Ashley mellé lépett, majd idegesen fogta meg a nő karját, de figyelmeztetni nem volt ideje.
– Ne engedd neki, hogy-
– Kihívlak téged, egy mindent vagy semmit párbajra! – A vámpírnagyúr ezzel a kijelentésével kockára tette mindazt, ami az övé. A birtokát, az embereit, a hatalmát, mindent, amivel rendelkezett.
– Elijah! – Kiáltott Jeremy, de a mágikus szél, mely elkezdtett a két vámpírmester körül kavarogni meggátolta, hogy bárki is a közelükbe menjen. – Elment az eszed?! Ez túl veszélyes!
– Jeremy, Ashely! Térjetek vissza a kastélyba, minden vámpírunkkal együtt! Amíg nem kaptok tőlem más utasítást, nem léphettek ki a kastély területéről, ez parancs!
A vámpír jól tudta, hogy ha szép szavakkal kéri őket, egyik sem vonul vissza biztonságos területre, de a velük kötött szerződés köti őket, nem szállhatnak szembe vele. Megvárta, amíg mindannyian eltűnnek, majd szabadjára engedve minden erejét, szembeszállt Gabriellel, hogy egyszer s mindenkorra lezárhassa a múlt rendezetlen számláját.
Tudom, hogy fáj. Fáj, hogy mindannyiótokat ellöklek magamtól, de ez az egyetlen mód, hogy megvédhesselek benneteket attól, amin nekem kell keresztül mennem. Nem nézhetem tétlenül, hogy a szeretteim veszélybe kerülnek és belefulladnak a kín tengerébe. Épp elég családtagom vére fojt. Nem veszíthetek el több embert. Apám a végletekig harcolt a családjáért.. És én ugyanezt fogom tenni. De én nyerni fogok!
-Ashley.. Enned kell. – Állt meg a nő mellett Jeremy. – Gondolj a gyermekedre, neki szüksége van az ételre, hogy minden rendben legyen. Tudom, hogy aggódsz Elijah miatt, de nem hanyagolhatod el magad. Kérlek…
Azóta a nap óta három nappal és lassan három éjjel telt el. Elijah semmilyen életjelet nem adott magáról, mióta arra kényszerítette őket, hogy térjenek vissza a Bűnös vágyak kastélyába. Jeremy tartja a frontot, de minden vámpír ideges, hogy a mesterük élet halál párbajon vesz részt, a napok pedig csak telnek. Az idős komornyik látszata lehullt. Elijah büntetése megtört, így a férfi felvehette igazi megjelenését, aminek köze sem volt a szottyadt vénemberhez. Éjfekete haját hátra simította, mint egykoron, a vastagkeretes szemüveget pedig letette. Olyan rikító kék szemei voltak, akár csak apjának, Solvieshu-nak vagy Gabrielnek. Ám fiatal megjelenése ellenére ugyanúgy komornyik ruháit hordta.
– Beszéljünk arról, amit láttál. Láttad az ifjú Elijah múltját, amíg ember volt. Aranyos volt, nem igaz? – Ült le vele szembe egy barátságos mosollyal, miközben a nő orra alá dugta a habos süteményt, amit csak is az ő kedvéért csinált. – Egy csupa szív gyermek, aki nem foglalkozott a társadalmi helyzettel, mindenkit egyenlőnek gondolt és soha egy rossz szava nem volt másokhoz. Hihetetlen, hogy Solvieshu és Beathre gyereke. Régen Gabriel is ilyen volt. Elijah volt a példaképe, és hiába én vagyok az idősebb, még nekem is. Azon az éjszakán, mikor a régi Henderson kastély megtámadták és lemészároltak mindenkit, Elijahban akkora volt az élni akarás, hogy eladta magát a vámpíroknak, cserébe az életéért. Egy öreg vámpírmester vette magához, aki az ágyasaként tartotta, amikor pedig betöltötte a megfelelő kort és elég férfiassá vált, vámpírrá változtatta. Ez az, amit nem kellett volna. Elijah hatalma gyorsan növekedett, nem telt bele 200 évbe és megölte hajdani mesterét egy párbajban, megkaparítva az erejét, a területeit és a rangját. Hosszú hosszú évek teltek el, nem is tudtam, hogy életben van.. Engem anyám mentett meg, akiről azt hittem apám megölte. Anyám bosszút esküdött a Hendersonok ellen, amiért így elbántak vele. Fel akart használni Elijah ellen, és én naivan hallgattam anyám szavaira, belementem a játékba. Elhittem, hogy az öcsém egy szörny, de amikor közelebb kerültem hozzá, én láttam benne azt a fiút, aki régen volt. És hiába lett vámpírmester, ugyanúgy törődött velem. Egészen addig, amíg el nem árultam… – Tette keresztbe lábait, miközben figyelte a nyammogó nőt. – Nem ölt meg. Helyette választás elé állított a legkegyetlenebb módon. Vagy ő, vagy az anyám. Azzal kellett bizonyítanom a hűségem felé, hogy meg kellett ölnöm a saját anyámat, vagy ő ölt volna meg mindkettőnket. Anyám volt az igazi szörnyeteg, még a halál torkában is a megtébolyodott elveit hallatta.. Megkötöttem Elijahval a szerződést, és ő egyből ki is szabta a büntetésem. Abban az öregember testében kell élnem, amíg ő nem rendelkezik másképp, ezzel megfosztott az alakváltó erőmtől, és minden egyéb hatalmamtól. Utólag belegondolva tudta, vagy legalábbis remélte, hogy mit fogok tenni. Szerintem képtelen lett volna megölni engem, a testvérét. Épp ezért kicsit aggódom a párbaj miatt. Gabriel és Elijah közt olyan testvéri kapocs volt mindig is.. Hihetetlen, hogy az öccse ilyen lecsúszott senki lett, aki olyanokra kényszerítette a bátyját, ami soha nem tett volna meg..
Jeremy sok dolgot elmesélt a múltról, hogy Ashley mindent megértsen. Elmesélte, hogy Cassandra hogy került a kastélyba, majd is, hogy hogyan halt meg, és ennek következtében Elijah hogyan őrült meg. De azt sem felejtette ki, hogy mestere mennyire megváltozott, mióta megismerte Ashleyt, szinte ódákat zengett a nőről, hogy mennyire jó hatással van a férfire, még akkor is, ha úgy dugnak lépten, nyomon, mint a mezei nyulak. Igyekezett lekötni a nő figyelmét, hogy ne idegeskedjen, de mire a nap teljesen felkúszott az égre, a birtokot hatalmas erő rázta meg.
– Visszatért! – Ugrott fel hirtelen, majd az előcsarnok felé indult, de Ashley úgy lökte fel, mint egy tank.
Elijah vérben úszva, csapzottan, szakadt ruházatban állt az előcsarnok közepén. Üveges tekintettel bámulta a márványlapokat, mit sem törődve vérző sebeivel. Csak állt, mint egy lélek nélküli bábú, aztán meghallotta.. Meghallotta kedvese hangját, ami némi életet lehelt fáradt testébe.
– Kedvesem.. – Rekedtes hangon szólalt meg. – Ashley… – Zárta karjaiba a nőt. – Visszatértem.. – Suttogta fülébe erőtlenül. – Visszatértem hozzátok… Vissza.. – Teste úgy csuklott össze, mint a harmonikaajtó, teljesen eszméletét vesztette a vérveszteségtől és a kimerültségtől.
Jeremy ellátta a sérüléseit Ashleyvel karöltve, majd befektették koporsójába, ahonnan egy hétig semmiféle életjel nem jött, ismét.
A kép lassan szertefoszlott, miközben Ash karjai lassan lecsúsztak a férfi mellkasáról. Mögötte térdelve, hallgatta szerelme lassú szívverését, miközben üveges tekintettel a padlóra meredt. A szíve alatt növekvő aprócska élet már most nagyon erős volt, mégis félelem bujkált az anya szívében. Nem csak Elijah elvesztésének gondolata rémítette meg, hanem az is, hogy gyermeke örökölni fogja a benne tomboló sötétséget és végül ő is azzá válik, amivé a nő is készül. Ajkai lassan nyíltak, ám mielőtt utat találtak volna a szavak, Ashley Elijah emlékeibe találta magát.
A két kisebb fiú mellette szaladt el jókedvűen, majd szétvetette őket az energia és az élet. Minden olyan békésnek tűnt, de csak pár percig. Ahogy elnézte a két fiút, melegség járta át a szívét egy pillanatra, főleg mikor meghallotta kedvese őszinte csilingelő nevetését. Letérdelve a két fiúcska mellé vette szemügyre alaposan őket, ám figyelmét szinte teljes mértékben Elijah harcolta ki magának. Éjfekete hajkoronája, már akkor rakoncátlanúl a szemébe lógott, melyet most még pár falevél is díszített, melyek a „nagy harc” során megszállták a fiúcska tincseit. Gyönyörű szemei drágakőként ragyogtak, miközben szüntelenül a világ csodáira lesve fáradhatatlanul kémlelték a tájat egy kalandokban gazdag jövő után kutatva. –Szóval már gyermeknek is varázslatos volt a pillantásod?- Kinyújtva kezét, gyengéden simított arcára annak ellenére, hogy tudta, mindez csak egy emlék, így egyáltalán nem érzékelik a jelenlétét.
Csupán egy pillanatra hunyta le a szemeit, s mire kinyitotta azokat egy nagyobb szobában találta magát a földön térdelve, ahol egy férfi és egy nő veszekedett. A nőben csak úgy fórt a düh és a harag, melytől Ashley hirtelen kellemetlenül érezte magát, mikor rá szegeződött eme megvető szempár, ám hamar rájött, hogy valójában nem neki, hanem a mögötte térdelő szolgálónak volt címezve. A feszültség szinte már tapinthatóvá vált, mikor Ash hirtelen a szoba egyik nagyobb szekrényében termett.
Vak sötét uralkodott, mégis tisztán látta a kabátok alatt kuporgó fiút, ki szája elé emelve kezeit próbálta elfojtani zokogó hangját, miközben igyekszik kizárni a külvilágot. –Jeremy?…- Szólalt meg halkan, mintha csak attól félne, hogy meghallják odakint. –Jeremy… Henderson?…- Ejtette ki ajkain kissé bizonytalanúl, miközben ösztönösen érte nyúlt, hogy átölelhesse, de végül, ahogy korábban Elijah arcát se érinthette, úgy Jeremy könnyeit se törölhette le, bármennyire szerette volna. Érezte mindegyikük haragját, félelmét, bánatát, mégis csendben várt és figyelt. Mikor a nő férje szemére vetette annak bűneit, Ashley-ből valósággal kirobbantak a szavak. –Mások bűneit olvasod a fejükre, miközben a sajátjaidat titkolod és magadnak is tagadod?- Ám ekkor hirtelen csend lett. Jeremy felszárította könnyeit és vett egy mély levegőt, mielőtt kilépett volna a szekrényből. Annyira ártatlan volt és magányos. Emlékeztette valakire, de nem tudta, felidézni se az arcát, se a nevét, bármennyire is igyekezett és ez bosszantotta.
Ekkor újabb ugrás történt, mely már láthatóan megviselte a nőt, ám még csak most jött a java múltbéli kirándulása során. Bármerre nézett, bármerre lépett, mindenhol élettelen testek hevertek, miközben vámpírok hada rontott be a kúriába, lemészárolva annak minden lakóját. Követte a hadat, egy pillanatra se vesztette őket szem elől, ám a látvány mely fogadta és a belé áramló érzések soknak bizonyultak. A szeme láttára oltották ki a kisded életét anyja karjaiban, melytől Ashley szíve megszakadt, főleg mikor megpillantotta Elijah-t. –Elég… Miért mutatod meg nekem ezt?…- Kérdezte fáradt hangon, miközben hasára simítva letérdelt a vérrel áztatott kőre. –Kérlek… Fejezd be…- Súgta alig halhatóan, mire hirtelen kiszakadt az emlékképből és Jeremy karjaiban találta magát, mégis úgy érezte mintha csak álmodna. Hallotta a gyermeki hangot melyben ott bujkált a szomorúság.* -Csak azt akartam, hogy megértsd. Hogy jobban megismerd. Sajnálom… Mami…- Ashley ekkor már nem bírta vissza fogni a könnyeit. Gyengéden ölelte át hasát, miközben készen állt arra, hogy bármit megtegyen gyermeke védelmének érdekében, akkor is, ha ezért Lidérccé kell válnia. Megfogta Jeremy karját, majd jelezte, hogy most már rendben lesz. Nincs szüksége több támogatásra.- Visszatértem… Ideje nekem is kivenni a részem, elvégre ezért vagyok fizetve…-
Magabiztosan állt fel, majd a kezére pillantott, melyben sűrű fekete homokszerű anyag kezdett el hömpölyögni. Kinyújtva karját, tárta szét ujjait, majd hagyta, hogy a homok felvegye az általa elképzelt fegyver alakját, mely pillanatok alatt egy hosszú karddá ált össze. Leeresztve a fekete pengét, indult el az egyik tetem felé, mely viszonylag még, úgy ahogy egyben volt, majd fölé állva egy hirtelen mozdulattal keresztülszúrta azt. Gabriel még fel is nevetett, azon hogy Ash egy halottnak eset neki, pedig egy pillanatra még a levegőt is visszatartotta, ám amint a nő szóra nyitotta ajkait, a mosolya lehervadt.
-Jöj hát sötét lovas, holtak hírnöke. Sújts le ellenségeimre, s hozz nékem dicsőséget egy életre. Lendítsd meg kardod, ne kímélj senkit, ma a halállal táncolunk napkeltéig. Lobbanj tűz, tombolj harag, ma éjjel a Lidérc király, lelkeket arat. Szolgálj hát, s légy az enyém, míg utol nem ér a fény.-
Az idézés végeztével a penge ekkor eggyé vált a testtel, majd fekete massza képében beborította azt, míg Ashley hátrébb állt felé tartva a kezét, mintha csak felakarná segíteni. A tetem hamarosan mozgolódni kezdett, majd egy fülsüketítő üvöltés kíséretében fel is ült. Az ablakok betörtek, a maradék gyertya pedig kialudt. Sötétség telepedett, az egész teremre, melyet pillanatokkal később apró lidércfények világítottak meg. A fáklyák és gyertyák kék lángokban gyulladtak meg ismét, felfedve az életre hívott szörnyeteget a nő háta mögött. A magas sápadt bőrű férfi, lehajolva gyengéd csókot lehet Ashley homlokára, majd elé állva pillantott a teremben lévőkre, smaragd zöld szemeivel. Élettelen tekintetéből tisztán kiolvasható volt a gyűlölet minden evilági iránt.
-Holtakon és romláson át küzdöttem magam, mikor meghallottam hívásod. Mit kívánsz hát, királynőm?- Ám nem kellettek szavak. A lidérc úgy olvasott a nő gondolataiban mintha az egy könyv lenne. Meglendítve pallosát szabadjára engedte a fekete ködöt, mely testéből előtörve minden tetemet megszállt és fekete lovassá változtatott, ám mielőtt szabadjára engedte őket Ashley-re pillantott. –Biztos vagy benne, hogy ezt akarod? Hallani akarom, ahogy kiejted az ajkaidon… Azt akarom, hogy mindenki hallja.- Mosolyodott el, mire Ash fáradt tekintettel felnézett rá, majd Elijah-ra és a karjaiban fekvő nőre, kinek épp ajkaira csókolt, kiszívva ezzel a lelkét. -Igen. Szükségem van rád… Viego… Enged hát szabadjára a lovasokat és végezzetek az ellenségeinkkel. Nem akarok több áldozatot a mi oldalunkon. Illetve… A birtok urát… Őt élve hozzátok el. Nem érdemli meg a halált. Túl kegyes lenne számára.- Nem is kellett több neki. Meglendítve fegyverét mutatott a bábokra, majd elkiáltotta magát. -Harcolj bábú! Küzdj a királynődért!- Azzal megindult a hajsza napkeltéig. Viego végig Ash mellett állt, óvva őt az esetleges támadásoktól és senkit se engedett közel hozzá, csak ha Ash úgy rendelkezett. Látszott rajta, hogy zavarja Elijah jelenléte, főleg mert érezte hogyan érez iránt a nő, melyre rátett egy lapáttal a szíve alatt növekvő gyermek is, mégis nem tette szóvá. Ahogy figyelte az eseményeket, néha bele hallgatott az akkor már átalakult nő gondolataiba. –Attól félsz, hogy ő is hordozó lesz?- Tette fel a kérdést rezzenéstelen arccal. –Nincs miért aggódnod. Ő nem lesz olyan mint te… Erősebb lesz.- Mosolyodott el, mire Ash csak oldalba vágta.
-Igen is aggódom, te vigyorgó pojáca… Inkább koncentrálj a feladatodra ahelyett, hogy a fejembe kutakodsz és ha lehet ne akadályozd Elijah-t…
-Nincs mit visszaszerezned. – Cirógatja lágyan arcát, de Elijah tekintete egyszerre üvegessé és üressé vált, mintha csak egy porcelán baba állna Cassandra gyengéd kis karjai közt. – Elijah? Elijah…
Cassandra csak döbbenten állt és figyelte a történteket, majd alsó ajkába harapott, ahogy Ashley beletúrt vörös tincsei közé. A kedves és törékeny tekintet bosszússá és gonosszá vált. Az általa teremtett álomvilág képei vibrálni kezdtek, ahogy kezdte elveszíteni a kontrollt a mágiája felett. Bosszantotta a nő jelenléte és főleg az, hogy Elijah nem látja, amit mutat neki, mert Ash a saját képeit mutatja meg neki.
Egy gyermek hangja.. Egy anya keserves és fájdalmas kiáltása.. Ez a helyzet túlságosan ismerős volt Elijah szívének. Valahol mélyen, évezredekkel ezelőtt átélte már.
Fényes tavaszi nap, ahol már minden zöld, a virágok színpompás szirmokkal ékeskednek. Aetryas egy kisebb birtoka, mégis talán a legszebb mind közül. A kis kastély tele van élettel, gyerekzsivajjal a birtoka, a szobái pedig sötét titkokkal és ármánnyal átitatott dühvel.
– Elijah! Ne rohanj már annyira! – Kiabál egy gyermeki hang. – Nem tudlak utolérni!
– Az ne az én saram, Gabriel! – Nevet csilingelő hangon, miközben fut tovább, egészen a birtok legmagasabb fájáig. – Megint én nyertem! – Fordul öccse felé vigyorogva.
– Ez nem ér… – Lihegi fáradtan. – Mindig te nyersz.
– Ne törj le, öcskös. Legközelebb hagylak nyerni, hogy ne nyivákolj állandóan. – Pöcköli homlokon, mire a kisebb fiú a nyakába ugrik s birkózni kezdenek a nagy fűben, komoly harci kiáltásokkal és jóízű nevetéssel keverve.
De a kastélyban nem uralkodik ilyen jókedv. A kastély úrnője és ura komoly vita közepén tart, melyben egy közönséges cseléd is résztvevő. A nő szépen öltözött, elegáns bordó ruhát viselt, ízléses díszekkel és pár ékszerrel. Beathre borostyánszínű szemei gyűlölettel teltek meg, ahogy az előtte térdelő nőt figyelte. Gesztenyebarna göndör fürtjeit idegesen csapta hátra, hogy meginduljon felé, de egy férfikar útját állta. Solvieshu jég kék szemei megálljt parancsoltak nejének, mely az éjfekete tincsek közt is jól kivehetőek voltak. A férfi másfél fejjel volt magasabb tőle, jó kiállású ember, elegáns, hozzá illő rangos öltözetben.
– Állj félre, Solvieshu! – Kiállt rá a nő, de a férje nem mozdul. – Ne kelljen megismételnem! Ennek a szajhának semmi keresnivalója a birtokon, sem a purdéjának! Soha nem is kellett volna betennie ide a lábát, neked pedig nem kellett volna megjáratnod benne a farkad! Szégyent hozol ránk!
– Elég legyen! – Emeli fel egy pillanatra a hangját. – Hiba volt, ezzel tisztában vagyok, de Jeremy nem tehet róla. Annak a gyermeknek szüksége van az anyjára. Nayla marad a kastélyban. Az a fiú az én fiam.
– Te…. – A harag úgy önti el a szavak hallatán, mint tengerparti homokot a víz. – Hogy mered egyenlőnek tekinteti azt a kölköt a másik két fiaddal?! Az a némber még csak nem is ember! Egy riherongy ágyasnak is szégyenletes!
– Vigyázz a szádra Beathre.
– Mert különben?!
– Kérem.. Fejezzék be. – Szólal meg a földön ülő nő. Hosszú szőke haja rendezetlenül összefogott fonatban bukott előre vállán, szemei akár a csiszolt zafír. Ruhája egyszerű, rangjának megfelelő.
– Félre érti a helyzetet, asszonyom. A madame mondta, hogy jöjjek fel kitakarítani a nem használt társalgó szobát, hisz Elijah úrfinak hamarosan születésnapja lesz és nagy összejövetelt terveznek szervezni. Nem tudtam, hogy a férje itt volt.
– Elhallgass. – Parancsol rá a nő. – Ne játszd itt magad nekem. Tudom, hogy megint teherbe akarsz esni tőle, hogy még jobban bebiztosítsd magad a kastélyba. Jól figyelj rám… – Kerüli ki férjét, majd Nayla elé lépve lehajol hozzá és elkapva állkapcsát felemeli a nő fejét. – Sose leszel ennek a háznak az úrnője, akárhányszor fekszel le a férjemmel. A magadfajta boszorkányok semmi másra nem jók, csak alkalmi hancúrra, és arra, hogy rendbe tegyenek egy szobát. Kerüld el messziről Solvieshu-t. Megértetted?
– Igen, asszonyom. – Nyökögi fájdalmasan, mire elengedik.
– Menjünk. – Karolja át felesége derekát lágyan. – Keressük meg a fiúkat. Hagyd őt. – Húzza finoman.
Beathre engedett férje kérésének, így elhagyták a szobát. Percekkel később a szekrényből egy tizennégy év körüli fiú mászott elő, aki egyből a padlón ülő nőhöz rohant. Aggódó tekintettel tapogatta végig arcát, melyre válaszul csak egy szeretetteljes lágy mosolyt kapott.
– Nincs semmi baj. – Simít a fiú vállára. – Majd legközelebb beszélhetsz apáddal, ígérem, óvatosabbak leszünk, hogy Beathre asszony ne lephessen meg minket.
– Miért kell bujkálnom? Elijah mindig azt mondta, hogy ne bújjak el a kastélyban. És miért kell titokban találkoznom apával minden alkalommal? – Kérdezi gyermeki kíváncsisággal, melyre anyja keserű tekintettel pillant félre.
– Kincsem.. Tudod, a felnőttek világa nem könnyű. Beathre asszony sosem fogadna el téged, mert nem az ő fia vagy. Solvieshu szeret téged, de.. – Az igazságtól terhes sóhaja nehezebb volt mindennél. – Apád sem vállalna fel önként, mint fiát. De ez nem a te hibád Kincsem. Ez egy íratlan szabály, ha házasságon kívül szelik az ember. Tudom milyen. De nem kell aggódnod. Amíg itt vagyok, addig minden rendben lesz, én vigyázok rád. – Öleli magához.
De ahogy teltek az évek, Nayla képtelen volt tartani a fiának tett ígéretét. A ház asszonya nem tévedett, a nőnek valóban az volt a terve, hogy megöli őt és átveszi a helyét a kastélyban a férfi mellett. De azzal nem számolt, hogy a férfi felébred a teste adta gyönyör ködjéből és megöli, hogy megvédje címét és a családját. A boszorkány halála után rávette feleségét, hogy fogadja el Jeremy-t, mint saját fiát, és a nő bele is ment. Beathre mindent megtett, hogy ne éreztesse annyira a fiúval, hogy egy korcs, aki annak a szégyentelen nőnek a gyermeke, aki bűnbe vitte a férjét.
Solvieshu és Beathre rettegtek, hogy a boszorkány bosszút akar majd állni rajtuk valahogy, de azt sosem gondolták volna, hogy nem ő lesz a legnagyobb probléma az életükben. A vámpírok rohamos terjeszkedése a Henderson birtokot sem kerülte el. A ház ura nem engedett a vérszívók nyomásának, így egy teliholdas éjszakán lemészárolták az egész családot. A legfiatalabb Henderson sírása, aki alig volt két hónapos, Beathre kétségbeesett sikolya, aki megpróbálta védelmezni gyermekeit, és Solvieshu kiáltása, mikor leánya és felesége teste élettelenül zuhant a padlóra a szoba lángjai közt.
Elijah szemei könnyekkel teltek meg, melyek végigfolytak az arcán. A fekete semmiben Micah állt előtte.
– Miért váltál vámpírrá, Elijah?
– Hogy megbosszuljam a családom halálát. Hogy a Henderson név régi fényében fürödhessen.
– Miért lettél a kontinens leghatalmasabb vámpírja?
– Azért, hogy uralkodhassak a férgek felett.
– Miért hoztad létre a vér szövetségét?
– Hogy ne mészárolják az embereket barbárok módjára, mintha állatok lennének. Hogy többen ne veszítsék el a családjukat úgy, mint én.
– Miért jelentem meg? Hogyan ismertél meg?
– Gabriel.. Megölte a feleségem.. Megölte..
– Kit? Kit ölt meg?!
– Cassandrát..
Ekkor Micah fénye egy ördögi vigyorral elhomályosult, helyette valami fényes jelent meg. Egy apró gyermek alakja volt kivehető benne, de nem tisztán. Egy kislány. Hol sírt, hol pedig önfeledten kacagott, vagy énekelt. Egy gyermek, kinek hangja hallatán Elijah rothadó szíve hevesen dobogni kezdte. Belsője minden porcikája tudta, hogy a gyermekben az ő vére csörgedezik.
Abban a pillanatban, ahogy Elijah-ban tudatosult a valóság, Cassandra álomvilága úgy omlott össze, mint egy betört üvegablak apró szilánkjai. Jeremy abban a pillanatban, hogy érezte a varázs feloldását, bakugrásokkal ment Ashley-ért és vitte távolabb onnan. Cassandra nyelt egy nagyot, majd szerelme elé állt.
– Édesem.. – Simított arcára, de a férfi határozott mozdulattal kapta el a kezét.
– Miért hazudsz nekem..? Miért akarsz tönkretenni? Ennyit érek neked? Üres szavakat? Üres álmokat? – Szorongatta egyre jobban. – Miért teszed ezt velem? Nem szeretsz?!
– De..Dehogynem szeretlek. – Makogja törékeny hangon, de tudja, hogy a férfi már nincs a hatalma alatt, nagyon is észnél van.
– Hazudsz.. És az én szeretett feleségem sosem hívott Édesemnek. – Villantak meg szemei.
Mire a nő kettőt pislogott, addigra Elijah karja átlyukasztotta a mellkasát, hogy kiegye a szívét. A nő szíve hamuvá vált, ahogy kiemelte a testéből, a Cassandrának vallott nő pedig élettelen báb teste összeesett a férfi előtt. Ahogy elkapta végignézte, hogy hogyan foszlik szerte a kép, amit eddig valóságnak hitt. A végére már csak egyszerű vörös hajú nő feküdt a karjaiban, aki kicsit hasonlított hajdani feleségére. Elijah levette kalapját, majd megcsókolta a nőt, kiszívja belőle a lelket, mellyel Gabriel életre keltette őt.
– Vége van. Te már rég meghaltál.. A szívem megtanult újra dobogni, de nem miattad.. Ég veled, Cassandra.
A föld csak úgy itta magába a tisztátalan vért, melynek fémes szagától fojtogatóvá vált a levegő. Elijah és Gabriel harca eközben kezdetét vette, és látszott is ki az erősebb, mégis azok a sunyi szemek. Normál esetben kirázta volna a hideg Ash-t ahogyan belenézett a jégkék szempárba, ám most annyira feszülten figyelte az eseményeket, hogy semmi érdemleges reakciót nem tudott kipréselni magából. Fél szemmel azért figyelte a környezetét is, így nem kerülte el a figyelmét Jeremy se, mégse segített neki. Tudta, hogy mit csinál és látszott rajta, hogy jólöltözött öregemberhez képest igenis megtudja védeni magát. Na meg a férfi becsület. Ki tudja mit kapott volna tőle, ha önkényesen közbelép. Valószínűleg élete végéig hidegen és nyálasan kapta volna a vacsoráját, amit nem mert megkockáztatni. Próbált mindenre figyelni, de mikor Gabriel kinyitotta a száját és belekezdett a szófosásba, döbbenten hallgatta a történéseket. Összeszorított fogakkal próbálta magában tartani azt, ami kiakart törni belőle, és most nem a vacsorájáról volt szó, hanem azokról a gondolatokról amik az első pillanattól kezdve bökték a csőrét, de bízott Elijah józaneszében, így csak lenyelte azt amit gondolt.
-Megoldja… Nem fogja hagyni, hogy megússza…- Szólalt meg komoly, kissé mélyebb hangon a megszokottnál, miközben Jeremy felé fordult. A felbukkanó tüskerengeteg láttán Ashley kicsit hátrálni kezdett, nehogy útban legyen, de hirtelen megtorpant. Elkerekedett szemekkel pillantott a hang forrása felé, melynek tulajdonosa kísértetiesen hasonlított arra a szoborra melynél lerótta a tiszteletét. Ahogy Elijah köré fonódtak a törékeny női kezek, és az a hang… Ajkai elé emelte kezét, miközben Ítélet egy hangos csappanással a földre zuhant, melytől a súlyos puska ezüst csöve azonnal megrepedt. Olyan érzés fogta el mintha kitépték volna a szívét melyet ezernyi késsel szúrnak épp keresztül. Megrogyva, szerelme arcát nézte, miközben felesége nevén kiejti azokon az ajkakon melyek nem rég őt csókolták szenvedélyesen, és azok a pillantások. Nem volt képes Cassandrára nézni. –Hát persze… Mit is képzeltem? Sosem fog úgy nézni rám, mint ahogyan rá.-
Ujjai görcsösen kapaszkodtak bele Jeremy frakkjába, miközben próbált nem teljesen összezuhanni, de hirtelen valami ellökte tőle a komornyikot. Utána nyúlt volna, de ekkor megérezte Gabriel kezét a vállán, igaz csak egy pillanatra. Hatalmas energialöket járta át abban a pillanatban Ashley egész testét melyet nem tudott mivel magyarázni. Nem érezte magát rosszul, a légzése egyenletessé vált és nem érezte azt a folytagató kellemetlen nyomasztó érzést mely az elmúlt órákban kerítette hatalmába a testét. Úgy érezte egy egész seregnek képes lenne egyedül nekimenni, mégis mintha álmos lett volna. Adrenalindopping, mely egyre csak fokozódott. A testén lévő vágások és karcolások azonnal gyógyulni kezdtek melyek alig pár pillanat alatt el is tűntek nyomtalanul. –El sem tudjuk mondani mekkora örömmel tölt el, hogy veled játszhatunk… Kérlek ne légy mérges ránk ezért, de nem hagyhatjuk, hogy bánts minket. – Hangja torz volt, mintha Ashley hangja keveredett volna egy másikkal, egy sokkal vékonyabb gyermeki hanggal, mely teljes szinkronban volt vele. Látszólag nem nagyon volt magánál a nő, mégis olyan magabiztossággal mozgott, mintha egy kellemes nyári délután sétálgatott volna szülővárosa utcáin. Megragadta Gabriel-t ott ahol érte, majd felemelte, mintha csak egy rongybaba lett volna. Arcán egy gyermeki ártatlan mosoly ült végig miközben tekintetében játékos tűz és vérszomj lángja égett. A férfi próbált azonnal szabadulni, de amint komolyabban Ashley-hoz ért újabb áramütést kapott mely ismét falhoz vágta és látszólag fel is fogta, hogy jobb ha ottmarad. Ekkor Jeremy-re emelte tekintetét, majd rámosolygott. –Családtag.- Azzal elindult Cassandra és Elijah felé jókedvűen szökellve, halkan dúdolászva, nem törődve az illúzióval, legalábbis látszólag. Annak ellenére, hogy Ash nem volt magánál, végig hallotta az elhangzott szavakat és érezte az érzelmi vihart mely jelenleg felért egy katasztrófával, mégis békességet érzett a lelke mélyén, mert nem volt egyedül.
Elijah nem érzékelte azt, ami körülötte történt, mely csupán egy aprócska szájhúzást eredményezett, így Cassandrára összpontosított. –Elnézést… Visszakaphatnánk az apukámat? Nagy szükségünk lenne rá.- Kezei egy pillanatra a vörös fürtökbe túrtak miközben Cassandra fülébe kezdett el sugdolózni. -Mondd, milyen érzés tudni, hogy másodszorra is megfogsz halni?- Mosolyodott el, azzal eltávolodott a nőtől és Elijah háta mögé állt, miközben karjaival finoman átölelte őt, nem törődve Cassandrával. Lehunyta a szemeit, majd arcát a hátához érintette. –Itt az ideje, hogy te is láss, édesapám… Lásd milyen jövőt szánsz nekünk, ha nem ébredsz fel azonnal.-
Hirtelen Ashley teste mozdulatlanná vált, szinte merevvé. Ahogy Elijah Cassandrával a karjaiban bámúlt ki az ablakon, a csendet egy halk sikoly törte meg, mely a kastély másik feléből, pontosabban a tömlöcökből származott. A szoba és annak minden eleme elmosódni látszott és alig egy pillanat alatt egy sötét és nyirkos tömlöcben találta magát a férfi. Szinte fojtogató volt a friss vér szaga mely megtöltötte a levegőt. Egy nő feküdt a földön, sovány volt és gyenge, mégis kitartóan küzdött, hogy életet adjon gyermekének, mely pillanatokon belül első levegővétele után azonnal hangosan fel is sírt, melytől az anya megfáradt arcára egy halovány gyenge mosoly ült ki, miközben a kicsit a mellkasára fektette. Szemeibe könnyek szöktek ahogy a kicsi hozzásimult a bőréhez, ám a boldog pillanat szinte azonnal véget is ért amint kinyílt a tömlöc ajtaja. Gabriel lépett be rajta elégedett mosollyal az arcán. –Ideje volt már. Azt hittem sose végzel.- A nő azonnal felült és próbálta védeni a babát ahogyan csak tudta, de annyira gyenge volt hogy a férfi szinte komolyabb erőfeszítések nélkül eltudta venni tőle. –Ne aggódj, majd én felnevelem a sajátomként. Nem fog tudni se rólad, se Elijah-ról. Még az emléketeket is eltörlőm. Tökéletes fegyver fog válni belőle és neki hála én leszek a kontinens leghatalmasabb és legrettegettebb személye.- Nevetett fel győzelemittasan. -Szegény bátyám. Ha tudta volna miféle hatalom és kincs lehetett volna a birtokában. A szerelmetek gyümölcse lesz Aetryas végzete. Ezzel a gondolattal küldelek át a másvilágra. Add át üdvözletemet a családnak. Szép álmokat Ashely.- Egyetlen egy mozdulat volt csupán az egész. Gabriel keze könnyedén fúródott Ashley mellkasába melyből nem sokra rá ki is tépte a dobogó szívet. A nőnek még volt annyi ereje, hogy az újszülött felé nyújtsa a kezét, ám sose érte el. A földre zuhanva terült el élettelenűl, miközben szemeiből eltűnt az élet játékos fénye. A padlón növekedni kezdett a vértócsa, mely lassan vörösre festette az apró cella padlóját. A távolból még hallani lehetett a gyermek sírását mely nem akart szűnni, egészen addig, amíg Gabriel meg nem elégelte azt és tett róla, hogy soha többé ne hallgassa a csöppség hangját.
Elijah számára megszűnt a világ, egyedül Gabriel jég kék szemei lebegtek előtte, melyeket ő akart kikaparni onnan. Teste minden porcikája bizsergett a rajta keresztül áramló hatalom és vérszomj miatt, ez pedig megadta azt a plusz löketet, amire szüksége volt a harc maximalizálásához. Nem sajnálta ellenfelét, nem rejtette el ereje egy morzsáját sem, sőt, a leggerincetlenebb módokon támadta meg, csakhogy hozzá érhessen és cafatokra szedhesse. Meglepetésére sokkal könnyebb volt megsebeznie a férfit, mint elsőre gondolta, ez pedig roppant mód zavarta. Hiába a bosszú fűtötte vágy, tudta, hogy ez így túl könnyű és ha nem figyel oda, akkor ő húzhatja a rövidebbet, bármi is legyen az. Még egyszer nem hagyhatta, hogy Gabriel tőrbe csalja és a múltja legfeketébb foltja felizzon.
– Csak annyit tudsz, Elijah? – Törölte meg vérző ajkát kuncogva a férfi, miközben hátra hajtotta a fejét, hogy kilásson rendezetlen fekete tincsei mögül. – Vagy nem akarod megmutatni mekkora vadállat vagy, mert félsz, hogy az új szeretőd eliszkol az első adandó alkalommal?
– Ismerlek, te patkány. Szándékosan hagyod, hogy megsebezzelek, mert hátba akarsz támadni. Szerinted hagyom, hogy megint megtedd?
– Nos igen, akkor éjjel a kezemre játszottál, sokkal könnyebb dolgom azzal, hogy védtelenül hagytad a halandó feleséged, aki ahhoz sem volt elég erős, hogy elfusson. Szegény nő, a mai napig élénken él bennem az utolsó sikolya. Azok a kétségbeesett és félelemtől megtelt könnyes szemek, miközben a nevedet sikoltotta az utolsó lélegzetvételével. – Már már vigyorogva nézett az előtte álló férfire. – Még egy halandó vérének sem volt olyan émelyítően édes illatú a vére.
– Tee…!!! – Elijah szemfogai úgy ugrottak elő ajkai mögül, ahogy vicsorgott, mintha előre begyakorolt mozdulat lett volna.
– Elijah, csak hergelni akar! Ne játssz a kezére! – Kiáltotta Jeremy, miközben az utolsó vámpír légcsövét tépte ki a helyéről.
– Te csak ne avatkozz bele ebbe! – Morran rá Gabriel. – Hűséges öleb.. Otthon kellett volna maradnod a többi talpnyalóval együtt, ez csakis kettőnkre.. Azaz.. Hármunkra tartozik.
– Ha még egyszer egy ujjal is hozzáérsz Ashley-hez magasról szarok a terveidre, nem marad belőled hamvasztani alkalmas darab se.
– Ashley.. – Nevetett Gabriel fullasztó hangján. – Elveszem tőled. Elveszek tőled mindent, ami oly kedves számodra ezen a világon! Nem hagyok neked semmit, csak az irántam érzett gyűlöleted, hogy életed végéig szenvedj, ahogy annak idején én tettem miattad! A családunk szégyene vagy! A szüleink azóta forognak a sírjukban, hogy szövetkeztél a vámpírokkal, azóta, mióta eladtad a lelked azoknak a szörnyeknek, mert féltetted a rongy életed!!
Elijah mellkasába úgy fúródtak a szavak, mintha éles kések lennének. Senki se tudott a múltjáról Jeremyn kívül, még annak idején Cassandra sem. Borostyán sárgán izzó tekintetét lassan elhomályosították a harag tehetetlen könnyei, a múltja sebeinek fájdalma. A titka és keresztje, melyet élete végéig kellett cipelnie. Teste minden apró izma megfeszült, kezeit görcsösen szorította ökölbe, teljes testében beleremegett a múlt fájdalmába. Micah hangja nem hallatszódott fejében, mintha soha nem is létezett volna. Csend volt és ez megőrjítette. Nem hagyhatta.. A legváratlanabb pillanatban nekiugrott Gabrielnek, a fekete alaktalan ereje pedig tüske erdőként követte a férfit, ezzel megvonva minden menekülési lehetőséget Gabrieltől. De az utolsó pillanatban könnyes szemei előtt mintha a lemenő nap utolsó megcsillanó sugara suhant volna el. A földig érő vörös hajzuhatag láttán a fekete tüskék egyszerűen a földre omlottak. A vékony, gyöngye női karok Elijah köré fonódtak, ezzel megakadályozva, hogy elérje Gabrielt.
– Elijah! – A törékeny női hangban ott bujkált az aggodalom, a félelem és a férfihez fűtődő feltétlen szerelem. – Annyira féltem.. Annyira féltem, hogy bajod esett..
– Cass…and…ra..?
A teremre olyan csend és döbbenet telepedett, mintha nem is egy hatalmas ostrom és véres csata folyna ott. Jeremy értetlenül nézte a megjelent nőt, egykori Úrnőjét, akinek halottnak kellene lennie, de most mégis Elijah-t öleli. Tekintete egyből Ashre szegeződött, majd mellé lépett. Elijah érezte a bizsergést a mellkasában, mintha nemrég felélesztett szíve egyszer csak úgy zakatolt volna, mint egy vonat. A nő édes illata, a bőrének puha érintése és csilingelő hangja egyszerűen megrészegítette, azt is elfelejtette, hogy a férfi, akit minden áron meg akar ölni éppen előtte áll, védtelenül, várva a halálra.
Gabriel eltusolt egy elégedett mosolyt. Amíg a férfi szeretett felesége jelenlétén gondolkozott, addig ő Ashley-t vette célba. Jeremyt egy jól irányzott mágiával távolította el a közelből, majd hátulról akart lecsapni a nőre, de nem gondolta, hogy ekkora ellenállásba fog ütközni. Ahogy hozzáért valami erősen ellökte, mintha konnektorba nyúlt volna. Szabályosan a falba csapódott nem kis robajjal. Párat köhécselve mászott ki a romok alól, miközben értetlenül nézte a nőt, majd tenyerét vizslatva hamar rájött a titokra. Nem volt olyan ostoba, mint amilyennek Elijah lefestette.
– Milyen megható.. A feleséged könnyek közt rohan hozzád, hogy megóvjon, de vajon ha tudta volna, hogy te már rég más nő szívét birtoklod, aki ráadásul gyermeket vár tőled.. – Leporolta válláról a kőport, miközben lassan elindult feléjük. – Szívtelen és kegyetlen vagy, Elijah. Ezt hogy magyarázod meg Cassandrának?
– Igaz ez..? – Nézett fel rá a nő könnyek közt. – Egy másik nő, aki a szíve alatt a te gyermeked hordozza..?
– Cassandra.. – Kezei közé fogta felesége törékeny arcát. – Én..
Ahogy azokba a szemekbe nézett, valahogy a világ átalakult. Megszűnt minden, megszűnt mindenki. Csak ketten voltak, Cassandra és Elijah, a kastélyban. A kastélyban, mely szerelmük birodalma.
Egy holdfényes éjszaka. Talán a legvilágosabb az évben s talán az életben. A kastély kihalt, a városkában csend honol, mintha senki sem lakná. Se fény, se mozgás, se élet. Mintha megállt volna az idő a legszebb pillanatban, melyre mind oly vágyunk.
A hálószoba ablakában egy alak áll. Elijah. Hosszú haja hanyagul van összekötve egy szalaggal, így elülső tincsei az első adandó alkalommal meg is szöktek a fogságból. Szemei fáradtan és üresen kémlelik a kihalt tájat, miközben sápatag bőrén megcsillan a hold erős fénye. Csend van.
– Min gondolkozol oly nagyon, Édesem? – Simít vállaira egy puha női kéz, miközben súgja szavait bársonyos hangjával. – Bánt valami?
– Csupán.. Elkalandoztak a gondolataim. Egy életről. Egy szebb jövőről. Kettőnkről. – Simít jobb kezével kedveséére, miközben lehunyja szemeit. – Csak egy álom.
– Mit álmodtál, ami ennyire elragadott?
– Egy szerelmet. – Mosolyodik el. – Egy szerelmet, mely elsöpör mindent. Mely túléli a pusztító tűzvészt és szembeszáll az árvízzel, ami nem inog meg, hanem stabilan áll. Áll és azt kiálltja, legyőzhetetlen. Boldogságot.. Olyat, amilyen nincs senkinek kerek e világon. Olyat, amit ha érez az ember minden pillanatban mosolyra húznak ajkai, még akkor is, ha a lelke fáradtan zakatol. Egy társat, aki mellett a világ csak egy játék, amivel két ember játszik, egymással. De elfelejtettem..
– Mit felejtettél el? – Bújik hozzá.
– Azt.. Nem tudom. De érzem, hogy elfelejtettem. Érzem, hogy hiányzik. Érzem, hogy nélküle üres vagyok, mintha egy részem elragadta volna. Talán, elfelejtettem szeretni.
– Az ember nem tud elfelejteni szeretni, Édesem. Amíg dobog a szíved, addig nincs elveszve semmi. Amíg érzed az idő mozgását, addig bármire képes vagy, arra is, hogy harcolj azért az elfeledett dologért és visszaszerezd. Mert az a legértékesebb kincs, amiért meg kell harcolni az életben. Mert ezek a kincsek egy életben csak egyszer bukkannak fel. Nincs elveszve semmi, Édesem.
– És ha nem találom meg? Ha harcolok, és mégsem tudom visszaszerezni, amit elvesztettem? – Fordul felé hirtelen. – Nem akarok egyedül maradni, de érzem, hogy nélküle nem megy, vissza kell szereznem, hogy legyen értelme a holdnak. Hogy újra érezzek, hogy újra éljek.
– Minden rendben lesz, megígérem neked. – Csókolja gyengéden homlokon. – De ez csak egy álom volt, Édesem. Nem vesztettél el semmit. Nézz csak körbe. Minden olyan, mint régen, az álmod előtt. Itt van a kastély, a szobád, minden szolgálód és alattvalód.. És én.
– Akkor miért fáj? Miért fáj idebent? Valami hiányzik! És én.. Vissza akarom szerezni!