A halál és az alvilág istene
Család/Kapcsolatok:
Terra ellenpólusa, mégsem bír akkora hatalommal, hogy bármilyen szempontból vetélytársa lehessen.
Története:
Amikor Terra világra jött, megjelent egy másik entitás is. Mint őszi köd a nádasba, úgy szivárgott be alakja az újonnan született rendbe. ,,Ahol élet van, ott halál is.”. Tehát ahol Terra megjelenik, kell lennie valami másnak is. Nem hívta párbajra, sem pedig vetélkedni nem kívánt. Egyszerűen jelen volt.
Erejét az elmúlás táplálja. Ott volt minden egyes megfogant élet mellett, jelenléte átjárta a rettegő szíveket. Türelemért fohászkodnak, kegyelemért, s mikor egyterrán életének lángja kialszik, őt kérik arra is, hogy az alvilágban jól bánjon a lélekkel.
Tisztelete:
,,Ahol élet, ott elmúlás.
Hol születés, ott halál jár.
Légy kegyes, Alvilág ura!
Szárnyaid alatt béke vár.”
A halottkultusz, melyhez Cartus imádata kötődik csak a túlvilági életet ismeri el. Sokuk ugyan elfogadja Terra uralmát, hisz a minden istenek fölött álló istennő hatalmában, vágyik abba a birodalomba ahová a Négy Őselem Kardjának forgatójának nincs belépése. Cartus hívei vérüket és húsukat áldozzák rituláéik során, hogy ezzel is közelebb kerülhessenek szeretett istenükhöz. Imáikat addig mormolják, míg önkívületi állapotba nem kerülnek, énekeik a siratódalokhoz hasonlatosak, melyekben a különféle halálnemek szépségét hirdetik.
,,… Bár töltené orromat hideg víznek nehéz súlya,
Válnék sápatag árnnyá hűs habok csillogásában.
Vagy táncolnék forró lángok közt pattogó táncot
Míg testem szénné s porrá nem válik a pernyével.
Fonódjanak nyakamra ölelő ujjak vagy kötél hurok,
Fogadja testem acél hidegét forró húsába…”
Megjelenése, jelképei:
Az általános ábrázolási formái közt szerepelnek a kasza, csontváz, varjú, sírkő, kereszt, sötét palást, csuklya… meg sem közelítik valós megjelenését. Cartust aranyló ragyogás öleli körbe. Négy hófehér szárnya, hórihorgas, magas alakja, csonttá aszott termete kísértetiesen emlékeztet valamire. Ott kapirgál a kellemetlen érzés a tudat határán, mintha karmok csikorognának a simára koptatott márvány sírkövön. Mégsem körvonalazódik a sejtés, pedig annyira ismerős… De mégsem az. Hosszú, színtelen haja mint a pókfonalak, súlytalanul lengik körbe alakját. Tincsei közül arany tüskék törnek az égnek, korona gyanánt ékesítve fejét. Talán ha az üresnek tűnő szemüregek mélyére merülhetnénk, megtalálnánk a sejtelem forrását, ám tiszta fehér gyolcs takarja szemeit. Koponyáján nincs hús, így arcvonásai sincsenek. Ő maga a megtestesült szent kifejezéstelenség. Mégis valami béke környékez ha egyszer szemtől szemben találkozol vele. Bár, valószínűleg az lesz az utolsó, végső béke ideje.
Familiáris/Hírnök:
Minden alvilági teremtmény egyszerre a gyermeke és hírnöke. Kiszimatolják az elszivárgó életet, és a haldokló mellé telepszenek. Megjelenésük sokféle lehet, alakjuk általában a személytől függ, aki mellé szegődnek. A tűz és a föld szülöttei, testük gyakran lángokból és árnyakból áll.
Ünnepek:
Temetés: minden népnek és fajnak megvan a saját szokása, erre nincs egységes terrán ünnep. Az egyetlen közös, hogy Cartushoz imádkoznak, és bár az isten megnevezései esetenként eltérőek lehetnek, minden holtat ő fogad az alvilágban. Már ha eljutnak hozzá…
-holtak ünnepe/visszajáró szellemek tisztelete
-haldokló természet ünnepe
