A hatalmas hegy, melyet sűrű és sötét erdőség vesz körül és tetejét felhőpalást takarja. A csúcson az ördögfogaknak is nevezett szirtsor ékesíti a hófehér óriást körös-körül. Ha valaki feljut a meredek, borotvaéles sziklákon, odabenn egy mágiával átitatott, kristálytiszta vizű tengerszemet talál, melynek vize állítólag minden földi bajra gyógyírt jelent. A reumára egész biztosan.

A szélfutók, messzeföldön híres kolostora és levéltára. Legtöbb tanításuk és példabeszédük, keresztleveleik és ereklyéjük ezen a helyen található.

A kolostort az Ulion-hegylánc egyik legmagasabb csúcsán építették. A Zun-hegység tetején, melynek csúcsát általában eltakarják a felhők a kíváncsi szemek elől. Az azonban, amit a hegység tetején lát az utazó, állítólag meg se közelíti a Hajnali Szellő Kolostor valódi méreteit. Pletykák szerint az egész hegyláncot behálózzák a szerzetesek által épített folyosók, és a természetes barlangrendszerek, amiket szintén birtokukba vettek. Szóbeszédek szerint egy nagyobb város elférne a kolostor földalatti folyosóin és még maradna is hely bőven.

A felhők rejtekében áll egy régi, elhagyatott falu, valahol a Nimu hegység oldalán, ami az Ulion-hegyláncban található. Miért hagyták el az eredeti építők? Tényleg lakatlan-e? Senki se tudja, ám az egyik legtöbbet használt és mégis legveszélyesebbnek tartott karavánút Aetryas kereskedői szerint.

Aetryas kontinensén már régóta közismert, csendes pihenőhely az Onrio-magasföld, melyet egy hegységlánc ölel körbe. Szépsége és már-már éteri nyugalma ellenére azonban az utazók többsége messzire elkerüli ezt a területet.

A történet szerint egy jós érkezett Márvány sziget királyságába és megjósolta, hogy a fennsík sosem látott mennyiségű ásványkincset rejt, és aki megszerzi, az uralkodik majd egész Aetryas felett, de ehhez le kell győznie a mélyben szunnyadó gonoszt.

A királynak, IV., avagy átkozott Ilfridnek több se kellett… Légiókat verbuvált, és az újonnan felfogadott katonákból elindította seregeit a területért. Azonban, ahogy a katonák megérkeztek, hogy kinyilvánítsák a királyuk akaratát és birtokba vegyék a magasföldet, a többi városállam seregeivel találták magukat szembe, ugyanis a jós minden városállamot és királyságot meglátogatott Aetryas szerte.

A háború közel egy évig tartott a városállamok között és több katona vesztette életét, mint bármelyik korábbi csatában addig. Krónikások szerint még az orkok is térdig jártak a vérben. A történetek szerint az itt elhunytak lelkei, ahogy haláluk után a mélybe szálltak megtekinteni a soha nem látott vagyont ígérő ásványkincseket, nem találtak semmit, csak egy lezárt ajtót, ami lassan feltelt… vérrel. Ahogy az ajtó megtelt, kinyílt és kiengedett a vérrel valamit. Valamit, ami hatalmas sebeket szakított a magasföld felszínébe, s ahogy kitört, eltűnt az égben.

A föld sebei ugyan már rég begyógyultak, ám állítólag mind a mai napig lehet érezni mindazt a sötétséget, ami az ismeretlen jelenés börtönéből árad ennyi idővel az eltűnése után is.

Aetryasnak sok felfedezetlen és lakatlan területe van, ez pedig egy a számos közül, melyet a peremvidéken felejtettek.  Évezredekkel ezelőtt szerzetesek vájták eme ősi kolostort a sziklafalba, melyet otthonuknak és egyben szentélyüknek is neveztek. A választás tökéletes volt, hisz eme hegyvonulat szent föld volt, így gonosz erők nem árthattak nekik… Vagy mégis?  Egy szerzetes rettegni kezdett a haláltól és az elmúlástól, így alkut kötött egy démonnal melyet a kolostor falain belül eresztett a Terianra. Mindenki meghalt kivétel nélkül. Terian legbátrabb harcosai keltek útra, hogy megtisztítsák a bemocskolt földet és elkísérjék új otthonukba a szent nővérek gyülekezetét, akik a tisztogatás után örök imádságba kezdtek. Szemhéjaikat bevarrták, füleikbe ólmot öntöttek. A kolostort lepecsételték, időnként pedig nagyhatalmú papok látogatják, hogy felfrissítsék a démont fogva tartó kötelékek erejét. Évezredeken keresztül működött ez a módszer, egészen mostanáig. A gonosz ismét kiszabadult és nem nyugszik meg míg el nem pusztítja a kolostorban hagyott szent ereklyéket.