Az elesettek és reményvesztettek oltalmazója.

Család/Kapcsolatok:

Etrigen húga. Eredetileg ő is a négy őselem utóda, de születésükkor minden erő Etrigenre szállt, így őt nem tartják az elemek közvetlen leszármazottjának.

Története:

Valamikor réges-régen Terian egész földje csupán egy nagy lapály volt. Mikor az első hegyek és hegyvonulatok kiemelkedtek a síkságból, s a magasba törtek, Terra elhatározta, hogy felkapaszkodik a legmagasabb csúcsra, hogy onnan szemlélje a lábai alatt elterülő világot. Mikor felért a tetőre, a Nap már lenyugvóban volt. Az istennő előhúzta az egyik kardját – a föld kardját – hogy gyönyörködhessen a napsugarakban, melyek vörös izzással táncoltak a fényesre csiszolt pengén. Ahogy a hegytetőn állva a napkorong elé tartotta a kardját, a szél is rátalált. Körbeszaladt az istennő körül, majd játékosan belekapott Terra hófehér hajzuhatagába. A vidám szellő egy fénylő hajszálat is magával ragadott, ám ügyetlen volt, s elejtette. A hajszál Terra kivont kardjára hullott, amely félbemetszette azt. A szál két fele tovább esve a föld felé két gyermekké, egy ikerpárrá változott. Így született meg Etrigen és Rha-Feya.

Terra megáldotta a fiút, aki így a föld és a vándorok istene lett, ám nem vette észre a félénk kislányt, aki a bátyja háta mögé húzódott. Így esett, hogy bár Rha-Feya is isten volt, nem jutott neki semmi, amiért felelhetne.

Jónéhány emberöltő után egy olyan időszak köszöntött Terianra, amely alatt Natren, Asperion és Artas egymás hatalmát erősítve garázdálkodtak a földön. Véres háborúk dúltak, sorsok, életek siklottak félre szerte a világban, és rémisztő tragédiákba botlott az ember úton-útfélen. Ebben a sötét, keserű korszakban a reményvesztett és megtört terránok száma egyre csak nőtt, akik kilátástalan helyzetükben imádkozni kezdtek. Egy védelmezőért kezdtek fohászkodni, aki felsegíti és támogatja őket mikor úgy tűnik, hogy minden elveszett. Ám a könyörgések minden istennél süket fülekre találtak, hiszen az összes magasságbelinek megvoltak a maga feladatai. A céltalan imádságok végül eljutottak Rha-Feyahoz is, aki jobb dolga híján bátyja erdeiben bóklászott. A fiatal istennő meghallgatta a terránok imáit és megesett rajtuk a szíve. Úgy döntött, segíteni fog nekik. Otthagyta a fák sűrűjét és szárnyai alá vonta az elkeseredetteket, akik már sehol máshol nem találtak békességet ezen a földön. Oltalmazta őket a világ gonoszságától, mint egy gyermekeit féltő anya. Megvigasztalta, megnyugtatta őket, majd bizakodást és erőt öntött beléjük, hogy talpra tudjanak állni. Így vált Rha-Feya csakhamar névtelen halhatatlanból az elesettek istenévé.

A reményvesztett terránok élete az istennő gondoskodásának köszönhetően lassan felfelé kezdett ívelni, de minél jobbra fordult a helyzetük, annál kevesebbszer gondoltak Rha-Feyára, míg végül teljesen elfelejtették, hogy mi mindent is tett értük. Az istennő nem bánta, hogy még köszönetet sem mondtak neki, hiszen önzetlenül, jószántából cselekedett.

Tisztelete:

Rha-Feya napjaikban is csak a teljesen megtört, elkeseredett terránoknak jut az eszébe. Kevesen vannak azok, akik a nehéz időkön kívül is gondolnak rá és hálát adnak a támogatásáért. Emiatt nem is nagyon ismert vagy népszerű istenség. Sőt, többen úgy tartják, ő csupán egy nagyhatalmú halandó, nem is magasságbeli. Nincsenek templomai, csupán egy-pár apró szentélye vagy zarándokhelye, többnyire elhagyatott, félreeső helyeken. De ez őt nem érdekli. Nem kéri, hogy állíts neki égigérő aranyszobrot, nem várja el, hogy megköszönd a segítségét, még könyörögned sem kell a támogatásáért. Megjelenik, ha elvesztél és elengedi a kezed, ha úgy érzi, már eléggé megerősödtél. Utána pedig mosolyogva néz utánad, ahogy egyre távolodsz tőle, szívedben egy homályos emlékkel, hogy volt egyszer valaki, aki megsegített.

Megjelenése, jelképei:

Rha-Feya-ról sosem készültek hatalmas freskók vagy ominózus alkotások. Ha egy-egy képen mégis feltűnik, legtöbbször a háttérbe húzódó, kissé fáradt tekintetű, de töretlenül kedvesen mosolygó idősebb anyafiguraként ábrázolják, általában egyszerű, utazókra jellemző poros öltözetben. Néhány kővéseten karjait oltalmazó ölelésre táró, lehunyt szemű és nyugodt mosolyú, időtlen arcú hölgyként jelenik meg. A rosszabb körülmények között élő családoknál szokás egy ez utóbbihoz hasonló egyszerű fafaragást akasztani a bejárati ajtó fölé. Bár a legtöbben ezt inkább a menedéket nyújtó otthon jelképeként ismerik, s nem tudják, hogy a faragás Rha-Feya-t ábrázolja.

Az istenség megjelenése azonban kicsit különbözik az alkotásoktól. A fiatal, szinte gyermeki kinézetű, törékeny testű nő, a freskókon felbukkanó középkorú asszony szöges ellentéte. Hosszú haja a peridot drágakő zöld színében pompázik, gyakran kusza kontyba fonva-csavarva a tarkóján. Nagy szemei akár két örvénylő borostyántenger. Tekintetéből sugárzik a szívet melengető kedvesség, ami azt sugallja: „minden rendben lesz”. De a boldog csillogás mögött látni a fáradtságot és keserűséget, amit a reményvesztett terránok szomorúsága vált ki az együttérző istennőből. Halovány mosolya mindig nyugalmat ébreszt abban, aki látja, s lerí róla Rha-Feya önzetlen szeretete.

Az istennő rendszerint visszafogott, egyszerű, de finom szabású ruhákat hord, amelyekben karcsú alakja szinte teljesen elveszik. Haját és öltözékét gyakran díszíti frissen szedett mezei virágokkal.

Familiáris, hírnök:

Nincsenek kifejezetten hírnökei vagy familiárisai. Néha megkéri a szelet vagy a madarakat, hogy vigyék el egy-egy terránhoz a bátorító szavait, de egyébként ők sem az alárendeltjei.

Ünnepek:

Rha-Feya nem túl gyakran jut a terránok eszébe, emiatt pedig ünnepei sincsenek úgy igazán. Számára minden alkalom örömnap, amikor ellátogat valaki a szentélyéhez, hogy köszönetet mondjon.

Zeron

A csínytevés és a zsiványok istene

Család/Kapcsolatok:

Szerelme Moriel, a gyógyítás istennője

Története:

Érdekes, hogy mennyien kötik össze a csínyeket a későbbi zsiványkodással. S ezek a terránok is imádkoztak, akár csak sóhaj, vagy egy-egy érzés formájában. Kérték az égieket, vagy bármilyen hatalmat, hogy sikerrel járhassanak, hogy meglegyen az aznapi betevő, vagy ha kicsit több csurran, akkor a másnap miatt se kelljen aggódni. Ahogy pedig növekszik a lélek felelőssége, úgy van szükség egyre többmindenre, s növik ki maguk a csínyek gaztettekké.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiú. Semmiben sem volt más, mint egy átlagos terrán, tucatnyi akad belőle. Az utcákat rótta hogy megélhetést keressen, s mikor már nem talált más lehetőséget, megpróbálta a tömeget szórakoztatni. Amikor pedig a bűvésztrükkök nem voltak már elegek, tolvajlásra fanyalodott. Buzgón kérte minden reggel Zeront mielőtt elindult volna, hogy az isten segítse meg kezét, ne remegjen amikor lecsatolja a drága karkötőt, vagy elmetszi a zseb alját. Egyik nap azonban úgy tűnt, hogy az isten elpártolt mellőle. A kiszemelt áldozat hirtelen megfordult, és még azelőtt megragadta a csuklóját, hogy hozzáérhetett volna. A fiú szemei kikerekedtek, rebegett valami hazugságot, majd segítségért próbált kiabálni, ám a férfi felnevetett.

-Nono, fiam, illik így viselkedni a nagybátyáddal? Ne csinálj ekkora felhajtást, kölyök! – vigyorgott szélesen a terrán testbe bújt isten.

Ezt követően Zeron a tolvajlás minden csínjára kitanította a fiút, aki hamarosan a környék egyik leggazdagabb személye lett. Befolyásos személyként is jókora mennyiségű dörzsöltség kell ahhoz, hogy valaki ne csak érvényesüljön, de meg is tartsa és gyarapítsa is ebül szerzett vagyonát. Szokása volt így játszani a terránokkal, megjelent köztük, egyeseket valamiért kiszemelt magának. Voltak akiket eljuttatott vágyaiig, másokat viszont vakvágányra vezette, majd vállat vont.

-Zeron segítségét kérted, nem? Miből gondolod hogy az istened nem csalárdabb mint az összes lókötő együttvéve?

Volt azonban egyvalaki, aki előtt képtelen volt csintalan természetét megtartani. Az illető átlátott rajta, mintha egy pohár tiszta vizet szemlélt volna. Eleinte gyakran csak bosszantására akart lenni azzal, hogy csarnokait látogatja, vagy terrán bőrben a templomait látogatva áldoz számára, ám ahogyan telt az idő, és megismerte Morielt, a korábbi felszínes érzések beleégették magukat a szívébe. Már nem azért fordult az istennőhöz hogy kihasználja annak könyörületes szívét, hanem hogy magán érezhesse a puha ujjakat, és kisajátíthassa azt a mosoly, ami egy szépen végzett sebkötözést követett. Számára hogy a világ legszebb topáza sem ragyoghatott úgy, mint az arany szempár, mégsem akarta elfogadni érzéseit. Abban az időben megsokasodtak Terianon a rablótámadások, Zeron elszántan kereste, mi az ami felérhet az istennő szépségével. Hiába ült azonban titkos kincseskamrájának legmagasabb halmán, nem talált olyat, ami megelégíthette volna Meriel iránti vágyát. Ha valamit elnyomunk, akkor később csak elmérgesedve, sokkal nagyobb lázzal tör ránk. Ez a láz Moriel eltűnése volt. Sok viszontagságon kellett keresztülmennie az istennek, ez hosszú história… De útjának végén összetörten, halandó testében meggyötörten, végre visszaadhatta a gyógyítás istennőjének azt, amit az ő hibájából veszített el.

-Nem leszek többé utadban. – morogta az isten lehajtott fejjel, mikor Moriel már megkapta pecsétjeit Terrától – Templomaidban fogok imádkozni megbocsájtásodért és áldozok majd erőd növekedéséért.

Moriel azonban rámosolygott, és az isten álléle alá nyúlve gyengéden magára irányította a szégyenben úszó szempárt.

-Zeron, ha meg is fogadod, ismerlek… Hiányozna, ha nem látogatnál meg többet, és én sem akarom nélkülözni a társaságodat. Gyere, lekezelem az arcodat, heges fog maradni, ez egy átkozott tárgytól származik ahogy elnézem…

Zeron engedelmesen leült a felkínált helyre, s megvárta, hogy Moriel is előkészítse eszközeit. Halkan felsóhajtott, az istennő sosem használt mágiát amikor gyógyította őt. Általában bosszantotta a dolog, ugyanakkor boldoggá is tette. Most viszont egy kényelmetlen érzés fészkelődött a mellkasában. Tényleg megfelel neki, ha úgy marad minden, mint régen volt? Az istennő épp csak elhelyezkedett, megragadta a béklyók könnyed vonalaitól díszített csuklókat.

-Ha látogathatlak… – súgta rekedt hangon – Akkor nem akarok úgy járni hozzád, mint csak egy a többi isten közül.

Saját pecsétjét, mint zálogot helyezte az istennő ajkaira egy szenvedélyes csókkal. Zeron szemei alatt azóta is láthatóak az átkozott tárgy által hagyott kezeletlen hegek, melyeket büszkén visel a kivívott szerelem jegyeiként, mely legnagyobb trófeája s féltett kincse is egyben.

Tisztelete:

Zeron hívei (már amelyikük vallásos) az önmagukban lakozó istent imádják. Emiatt nem áldoznak, és nem járnak szent helyekre sem. Sikeres zsákmányszerzés esetén szokás mondani, hogy ,,Megszállt Zeron szelleme” – vagy valami hasonlót. Az istennek arról sincs rendelkezése, hogy miképpen ‘illik elosztani’ a zsákmányt, ez mindig az adott nép vagy bandavezér meggyőződéséről szól.

Érdekesség, hogy a zsiványok és életművészek ha Zeronhoz nem is imádkoznak, Moriel nevét mégis megemlítik, az istennő segítségét kérve akár a sérülésmentes küldetések teljesítéséért, akár a megbízások utáni gyors felépülésért.

Megjelenése, jelképei:

Fiatal férfiként ábrázolják, aki gyakran visel maszkot, szemfedőt, vagy valamilyen kendőt a fején, mely részben vagy egészben elfedi arcát. Néha egy csuklya árnyékába burkolózik tekintete, az Útonálló alakja könnyen összekeverhető Cartus egyik népszerű ábrázolási módjával.

Ha megfestik arcát, ajkain csintalan, kisfiús mosoly ül, csak szemeiben látni a tettre kész elszántságot. Testét ékszerek, drága ruhák fedik, bármi lehet ami rablott holmi. Társaságát madarai jelentik, melyek egyszerre hírnökei, familiárisai és társai tevékenykedése során.

Familiáris, hírnök:

Hírnökei a terránok számára egyszerű madaraknak tűnő szarkák, amelyek minden csillogó tárgyat elragadnak, amit csak elbírnak. Szarkafészket találni egyenlő a gazdagsággal, ám azt kifosztani már kockázatos. Az isten meglopásának számít, amit Zeron vagyonvesztéssen büntethet. Nem minden esetben, de jobb félni, mint megijedni. Szarkát látni viszont egy jelzés is, hogy a környéken valakit csíny vagy rablás áldozatának szemeltek ki. Jobb ilyenkor nyitva tartani a szemeket és elrejteni az értékeket.

Ünnepek:

Mivel sem szentélyei, sem templomai, papjai nincsenek, ünnepe sincs. Egyes babonák ugyan élnek, miszerint kell hagyni hálából Zeronnak is a zsákmányból, és érdemes megemlékezni az istenről, ezek csak elszórtan jelentkeznek a vallásos csínytevők közt. Ugyan, melyik kalóznak jutna eszébe Zeront emlegetni, amikor a maga vérét s verítékét áldozta a zsákmányért?

Sötét istenek

Akik egyek Teriannal

Család/Kapcsolatok:

Számuk ismeretlen, csupán pár arcuk jelent meg a terránok előtt a hosszú évezredek alatt. Egymást fivérekként és nővérekként szólítják, de előfordul köztük a szeretői viszony is. Leszármazottaikról semmit sem tudni. Érdekesség, hogy születésének körülményei alapján Terra is a testvérüknek számít.

Történetük:

Amikor maga a világ keletkezett, még semmi sem volt kiforrott. Semmi, és káosz uralta a kietlen vidéket, a négy őselem zabolátlanul csapongott. Energiák formálta testek keletkeztek majd foszlottak szét, melyeknek a nyers mágia kölcsönzött lelket. Ezek voltak a világ első élő és mozgó teremtményei, az egyszerűbb létformák, melyeket az idő tartott vasmarkában. Mindegy volt, hogy mennyit mértek ki számukra, előbb-utóbb mindegyik szertefoszlott.

Volt azonban egy másik erő is. Egy sokkal erősebb, öregebb, mely megvénülhetetlenül mozgolódott. Ott volt mindenhol, átölelt mindent. Ez volt a szülőanyjuk, mely erejüket is adta, hogy minden és mindenki fölött uralkodni legyenek képesek.

Egykor, réges régen, amikor még a terránok imái nem testesültek meg hogy isteneket alkottak volna, léteztek más entitások, melyeknek szintén mindenek fölötti hatalmuk volt. Őket az üresség teremtette, olyan felfoghatatlan erő, mely Terra érkezésével szép lassan visszaszorult. Nem voltak ők sem jók, sem pedig rosszak, egész egyszerűen mások voltak. Ismeretlenek, s ebből kifolyólag féltek tőlük. Ahogy azonban Terra egyre inkább átformálta a világot, és elkezdett megjelenni a többi isten, a régi világ istenei elkezdtek a feledés homályába merülni. Templomaik elnéptelenedtek, oltáraik üresen, hidegen ásítoztak. Elvétve akad még építmény mely hozzájuk kötődik, de neveiket régóta porosodó, málló tekercsek őrzik félve, mi fog történni ha egyszer valaki rájuk bukkan? Erejük, hatalmuk mértéke méltán nagy, ha imák s valódi áldozatok nélkül is képesek életben maradni. Valódi vetélytársai mégsem lehetnek Terian isteneinek, hiszen akkor visszavennék jogos helyüket, nem igaz? Nos, ez nem teljesen így van. Egész egyszerűen nem kívánnak megbirkózni a Rémuralommal, és nem terveznek szolgaként a terránok imái után ácsingózni, hogy erejük megnövekedjen. Elvégre ők már előbb itt voltak… És minden bizonnyal utánuk is itt lesznek.

Tiszteletük:

Terian szerte vannak templomaik, szent helyeik, ahol a shirakaarok, a nekik elköteleződött vallás hívei áldozhatnak nekik. Ők azonban nem nyernek erőt abból, hogy imádkoznak hozzájuk, inkább csak kedvükre tesz, ha a terránok finom ételekkel, vagy szórakoztató szertartásokkal szolgálnak számukra. Leggyakoribb, hogy vér-, élet-, és ételáldozatot mutatnak be számukra.

Megjelenésük, jelképeik:

Mivel nem ismert az összes sötét isten kiléte, így ábrázolási formáik sziluettekre, árnyakra, és arctalan szörnyetegekre, óriás erőket birtokló lényekre szorítkozik. A régi iratokban gyakran szerepel említésük mellett valamilyen rituális tőr.

Familiáris, hírnök:

Nem ismert. Fogadhatnak szolgákat, és bármilyen terránt, bestiát, vagy növényt az akaratuk szerint irányíthatnak, ha úgy kívánják.

Ünnepek:

Minden áldozás egy ünnepnek számít, ezek közül kiemelkedik a Suhera. A Suherán való részvétel kontinensenként és tartományonként más megítélés alá esik. Van ahol tiltott, máshol viszont pusztán rossz szemmel nézett dolog az ünnepen való részvétel.

A sötét istenek kidolgozható és játszható karakterek. Képességrendszerük azonban nem mutathat túl Terian világának keretein, alap jellemvonásaiknak pedig tükrözniük kell az itt leírtakat. Fajleíráshoz a történet kimásolandó.

Eddig megalkotott vagy kijátszott sötét istenek:

Rémuralom

A világ megrontói

Család/Kapcsolatok:

Hogy egymással milyen kapcsolatban állnak valójában, nem ismert. Az viszont egészen biztos, hogy nem csak Terian, de minden más világ elpusztítására és bekebelezésére egyaránt törekednek.

Története:

A Rémuralom nyolc alakja, kiket világok pusztítójaként ismer Terian népe. Nyolc testvér egy másik világból kik az ürességet táplálják. Időről-időre visszatérnek Terianra, hogy elpusztítsanak mindent. Az istenek legfőbb ellenségei. Áldozataik élő kőszoborrá válnak.

Neveik: Éhség, Közöny, Ostobaság, Kíméletlen, Anarchia, Megkötözött, Engesztelhetetlen és Unalom.

Mindannyian képesek ártani csupán azzal, hogy megjelennek valahol, és előidézik a nevükbe foglalt jelenséget. Éhség mérhetetlen vágyat ébreszt nem csak az étel, de az anyagi javak iránt is. Nincs szükségük tiszteletre, ők csupán jönnek, megjelennek, és pusztítanak. Nem szokásuk semmit sem a hagyományos értelemben véve lerombolni, bár Kíméletlen és Megkötözött előszeretettel zúz össze bármit, ami kedves a terránok szívének. Helyette egy sokkal veszélyesebb terepen támadnak, mégpedig azzal, hogy belülről rohasztják el a lelket egészen addig, míg kővé nem válik az általuk megfertőzött áldozat. Ekkor sincs vége még azonban munkájuknak, nem elégszenek meg addig, míg a kövek porrá nem válnak.

Tisztelete:

A qarog vallás követői az egyetlenek, kiknek tevékenysége halállal büntethető. A Rémuralom sosem kérte hogy hódoljanak nekik ilyen módon, mint azonban felfoghatatlan erővel és hatalommal bíró lényeknek, természetesen nekik is akadtak híveik.

Megjelenése, jelképei:

Mivel már több alkalommal is látták őket, így ábrázolásuk meglepően konkrét, és tiszta. Hogy ne felejtse el egyetlen terrán nemzet sem, időnként megemlékezéseket tartanak, a fiatalokat pedig a megfelelő időközönként kiokítják az idősebbek, hogy ha kell, felismerjék a Rémuralom tagjait. Természetesen azonban ez önmagában kevés, hiszen történtek esetek a világon, amikor nem sikerült felismerni őket, és bekövetkezett a tragédia.

Familiáris, hírnök:

Nincsen. Híveik pont elegek arra, hogy ha kell, és úgy akarják, felhasználják őket céljaikra, ám legtöbbször sajátkezűleg cselekszenek, mivel egyszerűen élvezetüket lelik benne.

Ünnepek:

A generációnként egyszer tartott megemlékezés a Kőszobrok Csenessége. A megemlékezés alkalmával a családtagok, ismerősök, barátok meglátogatják az áldozatok szobrait, vagy elzarándokolnak Terian ismert szoborkertjeibe, hogy mécsest, lámpást gyújtsanak, virágot és koszorút vigyenek.

Rea és Antresz

A szerelem és hűség istenei

Család/Kapcsolatok:

Ők csak egymásnak vannak. Egymásért élnek, de nem zárkóznak el a többi isten elől, igyekeznek mindenkivel jó kapcsolatot ápolni. Mivel egyazon érzelem illetve imakör teremtette őket, szokás őket testvér isteneknek is nevezni, de akiket ez zavar, előszeretettel hagyják figyelmen kívül ezt a tényt, mivelhogy egyértelműen szeretők.

Története:

A terrán hit szerint a világon Terra az egyetlen, aki nem kívánságból született, hanem mert szükség volt rá. Minden más lény szerelemből, vágyból, vagy elkötelezett hűségből érkezett Terian világára, mindegy hogy anya szülte őket, ima teremtette, vagy mágia alkotta meg testüket. A legelemibb, legszínesebb érzelem nem más, mint a szeretet. Mindenki máshogy fejezi ki, másként van szüksége arra hogy szeressék, de valamilyen formában mindenkiben ott él a vágy, hogy bármennyire rövid vagy hosszú is élete, de tartozzon valakihez, valahová. Ez alól még Cartus sem kivétel, hiszen ő is szolgákkal veszi magát körbe. A halál is vágyik az élet után hogy magáévá tegye, a legridegebb szív is elpusztul, ha nincs mellette senki.

Ezek az imák és érzések hozták létre a testvéristeneket. Kezdetben egymástól elszakítva, a világ két legtávolabbi pontján jelentek meg. Érezték, tudták hogy létük egy másik fél nélkül sosem lehet egész, de bárhol is keresték azt a vágyott kötődést, sehol sem találták meg. Munkájuk során megtapasztalták a szerelem és a ragaszkodás minden formáját, s közben figyelték, miként ölelik egymást a terránok. Volt köztük halálos, és életet adó ölelés is, volt önző és a másikat előtérbe helyező is. Jó érzés volt látniuk mennyire színes Terian világa, de mellkasukban szívük mégsem dobbant fel igazán. Bármennyit is szemlélték a szerelmeseket, megtapasztalni képtelenek voltak, s minden alkalom amikor mégis megpróbálták, kudarcba fulladt mielőtt még bárhova jutottak volna. Hamar elvesztették kedvüket is hogy a terránok közt járjanak, s kiábrándulva, magányosan folytatták világkörüli útjukat, keresve másik felüket, akivel minduntalan elkerülték egymást.

Úgy rendeltetett, hogy örökké vágyják egymást, és senki máshoz ne tartozhassanak. Terra látva hosszú évszázadokon át tartó bolyongásukat elkezdett attól tartani, hogy ha ez így folytatódik tovább, a két isten lángja kiég, és Terianra egy nyomorúságos időszak köszönt, amikor a szerelemért és a hűségért mondott imák nem hallgattatnak majd meg. Ennek megakadályozása érdekében megszervezte a testvérek találkozóját, azzal a feltétellel, hogy egy hetet kapnak egymás társaságának élvezetére, aztán tovább kell menniük feladataik után. A két isten beleegyezett, s bár erősen kételkedtek abban hogy a főstennő olyasvalakit mutathat be nekik aki valóban fontossá válhatna számukra, megbíztak benne.

Hogy miként alakult a találkozó?

Terra az első pár perc után magára hagyta az egymást méregető istenségeket, akik meglátták saját magukat a másik szemében. Szíveik összedobbantak, az addig érzett üresség kitöltetett, ölelő karjaik közt megtalálták a szerelem összes létező válfaját melyre vágytak. Az egy hét leteltével el kellett váljanak egymástól, ám mostmár abban a tudatban tették, hogy egy év elteltével újra találkozhatnak. Addig hűségesen tartják magukat fogadalmukhoz, hogy munkájuk mellett kitartanak, és szerelmüket el nem felejtik.

Tisztelete:

Ahány terrán, annyiféle szerelem létezik, és a hűséget is olyan sokféleképpen lehet értelmezni. Nem csoda hát, hogy híveik közt eltérő, sokszor egyenesen egymásnak ellentmondó tiszteleti módok léteznek. Akad ahol a szerelmi ragaszkodás szentsége csak két félre tartozik, máshol a hárem minden válfaja elfogadott. Van aki pedig az eszmei hűséget többre tartja annál hogy csak egy testet részesítsen örömben, mások pedig egyvalakihez ragaszkodnak de ameddig nem történik testi kontaktus, bármit megengednek maguknak. Rea és Antresz tisztelete korántsem annyira letisztult és egyszerű, mint amilyennek tűnik, hiszen ők minden szerelmet elfogadnak.

Terianon a legelterjedtebb szokás hogy ketten fogadjanak egymásnak szerelmet s hűséget. A kapcsolat létezhet bármely fajok közt, bármely nemek közt, de sokszor az egyén háttere és identitása befolyásolja ezeket a kapcsolatokat. A legerősebb eskü előttük a házastársi fogadalom, mely szintén ahány ház, annyi szokás elven működik, de ebből kilépni mindig csak válással, értékvesztéssel lehet. Az esküszegés elítélendő és büntetendő, mely megnyilvánulhat lelki vagy fizikai sérülések formájában is.

Megjelenése, jelképei:

Gyakran ábrázolják őket egymásba fonódó virágokként, állatokként vagy bestiákként. Több jelképük is ismert a szerelem formáitól függően. Virágok terén a vörös rózsa a szenvedélyes szerelem, a fehér liliom az ártatlan, a sárga rózsa a viszonzatlan szerelem jelképe. A hattyúk az egy életre szóló elköteleződés madarai férfi és nő közt, a galambok a heves udvarlást és ragaszkodó szerelmet szimbolizálják. A héják az erőszakos, kisajátító szerelem madarai. Az agancsos sárkánykígyók az örök szerelem bestiái, ez az ábrázolás áll legközelebb a két isten általános megjelenítéséhez is. Fejüket agancskorona díszíti, gerincük hosszú, erős farokban folytatódik mellyel még közelebb húzzák egymáshoz szerelmüket, mintha karjaik ölelése kevés lenne.

Familiáris, hírnök:

A virágnyelven beszélők könnyen megérthetik az istenek szavát, ha a természetet vizsgálják. Rea és Antresz előszeretettel hagynak halvány, vagy akár kétes utalásokat is hírnökeikkel. Egy virágzó bokor ugyanúgy lehet eszköz a kezükben, mint az annyira kedvelt pajkos tündérkék, akik mérgezett nyilaikkal szúrkálják a gyanútlan terránokat.

Quilli: a két isten szerelméből született nép az istenek saját familiárisai. Tökéletesen beszélik a szerelem minden nyelvét, viszik üzeneteiket hűséggel és kézbesítik őket tökéletes odaadással. A faj halandó és minden tagja meddőn jön világra. Szaporodásuk az istenek egy hetes légyottainak köszönhető csupán, és azonnal hároméves forma embergyerekekhez hasonlóan születnek egy-egy óriási virágból. Legfeljebb 7, minimum 1 virág kezd bimbózni a quillik Születés Kertjében. A virág szirmai közt a csöppség alussza háborítatlan álmát ameddig a virág szirmot nem bont, ez mindössze három hónap. Élettartamuk rövid, csak 8 év, ezalatt egy 100 éves ember életszakaszait járják be. Öregedésük tehát roppant gyors, ám annál több feladatot teljesítenek, az ő munkájuk a szerelmesek egymáshoz segítése, szerelmük kiteljesítése, védelmezése, és akár annak elsorvasztása is.

Sajnos sokszor összetévesztik őket Luszidia nyulaival, így félreértik szándékukat.

Ünnepek:

Ysaig: a két isten egyesülésének hete. Ebben az időben a hiedelem szerint a legerősebbek a szerelmi kötések, mágiák, bájitalok, ebben az időszakban teszik a legtöbb vallomást és születik a kapcsolatok egy része. Vannak Teriannak részei ahol nem ünneplik, máshol csak egy napra korlátozódik az ünnep, máshol pedig egész fesztivált szerveznek köré.

Ragwynn

A tűz istene

Család/Kapcsolatok:

A négy őselem egyik leszármazotta, aki a tűz őselem kardjának egy szikrájából és Terra egy csepp véréből testesült meg.

Testvérei Laressia, Jana és Etrigen

Valójában csak azért számítanak testvéreknek, mert mind Terrától és az egyik őselemtől származnak, így nem tekinthetők valós vérrokonoknak.

Bajtársi barátságot ápol a Napfivérekkel, de nem ismer hűséget ha nőről van szó.

Története:

Történt egyszer, hogy Terra elővette kardjait hogy gondjukat viselje. Gondosan előkészítette a legjobb fenőköveket, megkereste a legtisztább vizű forrást, és a legpuhább szarvasbőrt kerítette elő, hogy a kardok fényesen ragyogjanak. Szertartásos mozdulatokkal látott neki a feladatnak, mindennek időt hagyva, egyformán szentelve figyelmet minden kardnak és munkafolyamatnak. A tűz kardja azonban türelmetlen volt, és mire Terra kezébe vette a szarvasbőrt hogy kifényesítse, egy rossz mozdulatnál az istennő vérét fakasztotta. A kard szégyenében lángra lobbant, s felemésztve a vércseppet egy ifjú jelent meg a tűzben. A másik három kard azonnal mesterük védelmére kelt hogy megvédjék az idegentől az istennőt, aki hűvös nyugalommal nézett a lángoló tekintetű férfira.

-Ki vagy te, tűz gyermeke? – kérdezte kedvesen.

-A véredből lettem asszony, és a nevemet sem tudod? – hangzott a szemtelen felelet.

A kardok megzörrentek a tiszteletlen hangnem hallatán, még Terra szemei is megvillantak, de fehér kezét mutatva intette le a revansot venni készülő pengéket. A tűz kardja sietve mestere elé állt, meghajtotta fejét, és a fiút is a földre nyomta, hogy legalább az alázat csírája megmutatkozhasson.

-Bocsáss meg neki, Mesterem, hisz ismered a lángok hirtelen természetét és emésztő szenvedélyét! Könyörülj a gyermeken, az én hibám miatt fakadt véred. Ha kell, engem büntess helyette, de ne bántsd a fiút!

Terra elmosolyodott kardjának hűségén és a forró szereteten amit a frissen fakadt utód iránt tanusított. Bízott benne, hogy egyszer majd az ifjú lángja is megszelídül, így adott neki egy esélyt.

-Legyen a neved Ragwynn! Eméssze testedet az ősi tűz, lobogjon lelkedben sosem nyugvó láng! Imádjanak az emberek melegedért és fényedért, s féljenek pattogó haragodtól! – nyújtotta ki kezét, és megérintette a lehajtott fejű ifjú tarkóját.

Tisztelete:

A tűz istenét egy szeszélyes, hirtelen haragú, folyton változékony személynek tartják, aki könnyen bízik és könnyen is csalódik. Ezért hát azok, akik őt kívánják imádni, egy olyan istenhez fohászkodnak, amelynek bár hiába bocsátotta meg Terra könnyelmű természetét, ő ezt nem próbálja meghálálni. Égő áldozatot követel, olyat, amelyben a csontokat is elégetik. Más, kevésbé szélsőséges tanok szerint megelégszik egy hatalmas máglyával is, melynek lángjait az előző tüzek hamujával szórják meg. Gyakori a tűz körüli tánc, melynek fékevesztett, ugrándozó lépéseit artikulálatlan kurjongatásokkal kísérik. Előfordul a tiszteletére rendezett orgia is, amelyet rendszerint egy szűz vérével nyitnak meg, emlékül Terra vérének hullására, bár annak köze sem volt semmilyen aktushoz. Fontos, hogy a szűz nem lehet erőszak áldozata, de bódító szerek használatára már nem térnek ki a tanok. Ha a lány megtermékenyül, gyermekét Ragwynn papjának vagy papnőjének fogják nevelni, mely élettel örökös vándorlás jár. Ha az utód férfi, szent feladata tovább adni magját. Ha nő, akkor a szűz felkutatásában és felkészítésében van jelentős szerepe. Nem jellemző, hogy szentélyt emelnének számára, tekintve a hatalmas áldozati tüzekre, templomai kezdetben gyakran leégtek. Ha mégis szent helyet építenek számára, azt könnyen éghető anyagból teszik, amolyan átmeneti szállásként az isten számára, az első szertartást követően pedig porrá égetik azt.

Megjelenése, jelképei:

A tűz istene milyen is lehetne, ha nem hatalmas és ragyogó? Szilaj és félelmetes? Egyszerre vonzó és tiszteletet parancsoló? Az ábrázolásokon egy termetes, edzett férfi szerepel, kinek bőrébe örök izzó jegyeket perzselt az őstűz kardja, mikor Terra elengedte a fiút. Ezek emlékeztetik arra, hogy bár ereje hatalmas, mégis van aki fölötte áll. Szemeiben ugyanakkor csillapíthatatlan dac lángja lobog, kérlelhetetlen haraggal perzselve bárkit akire csak rátekint. Közelében tartózkodni is fullasztó, a levegő elviselhetetlenül forrón remeg ha csak bőréhez ér. Nem csoda, ha Laressia rendre elgyengül a társaságában. Ahol közösen ábrázolják a testvérpárt, ott az istennő Ragwynn karjaiba omlik, tekintete enyhülésért könyörög. Soha nem látni azonban Janával egy képen. Ha mégis, akkor az valami rettentő baljós jelenségre figyelmeztet.

Familiáris, hírnök:

Legismertebb és leggyakoribb szolgálói a emberi formával nem rendelkező (tehát bestia szintű) sárkányok és a főnixek. Tévedés, hogy bármilyen pokolbéli teremtmény hozzá tartozna csak azért, mert lángol, ennek ellenére gyakran összekeverik hírnökeit Cartus teremtményeivel, melyeket szintén a tűz táplál. Ám ameddig azok az árnyak hűséges alattvalói, addig Ragwynn hírnökei a fényben járnak.

Ünnepek:

Nincs kifejezetten egy adott ünnepe. Bármikor, bárhol dönthet úgy a pap vagy papnő hogy áldozatot mutat be az istenségnek.

Odessa

Az ezerarcú istennő

Család/Kapcsolatok:

Mivel szeszélyesen bármilyen arcot ölthet, szokták hinni Aspereion és Etrosz anyjának is, hisz az igazság és az ármány arca változik, ám ez az elképzelés nem fedi a valóságot. Változó természetének és arcának hála nincs olyan isten sem halandó, aki szerelmét ajánlaná neki.

Története:

A terránok körében elégedettség honolt jóideig. Békében éltek az égiekkel, akik teljesítve munkájukat meghallgatták imáikat és a maguk módján meg is válaszolták őket. A hívek pedig elfogadták, hogy amikor nem teljesülhetett vágyuk, az isten valamiért tanítani akarta őket még a várakoztatás, vagy az újabb próba felhasználásával. Elkeztek hát másképpen imádkozni. Már nem csak azt rebegték el, hogy mit szeretnénk, hanem egész ultimátumot szavaltak. Volt aki körmönfontabb módon, ravaszul próbálták manipulálni az isteneket hogy úgy tűnhessen, azok a saját akaratukból döntenek a terránok javára, mások nyersebb, ügyetlenebb módon közölték kívánalmaikat. Észre sem vették, és máris egy új isten született Terianon.

A fiatal istennő arc nélkül jött a világra. Társai először azt hitték, hogy a Rémuralom újabb trükkjét látják, és majdnem neki is rontottak a lánynak, csak Terra bölcsessége fékezte meg indulataikat.

– Hát nem látjátok, hogy ez a gyermek is a terránok imáinak szülötte? Ennyire vakok és süketek vagytok?

Először nem értették hogy a bölcsesség mindenható istennője mire akar kilyukadni. Rövid csend honolt az égi csarnokokban, míg Terra fel nem sóhajtott.

– Mondd el, hogyan születtél, gyermek!

Az istennő előre lépett, és meghajtotta fejét. Arc híján nem tudott beszélni, szavai az istenek fejében szóltak, első bizonyítékául mivoltjának. A Rémuralom ugyanis nem tudott ilyen módon az elméjükbe férkőzni, ez különböztette meg őket ellenségük szemében a terránoktól.

– A terránok imádkoztak. Ahányan vannak, de még annál is többféleképpen. Maszkokat öltenek magukra, hogy meghallgassátok őket, hogy úgy feleljetek imáikra, ahogyan ők azt szeretnék. Már nem hajtanak fejet olyan egyszerűen. Vágyaik szerteágaznak, kuszák, maguk sem értik őket, és nem is mindig úgy cselekszenek ahogyan szeretnének, nem az mondják amit gondolnak, és nem úgy viselkednek, ahogyan éreznek. Bár végzitek a feladatotokat, mégis űr támadt. Szükség volt rám, hát megszülettem, ahogyan ti is.

Az istenek ezután bocsánatot kértek a fiatal istennőtől, és maguk közé fogadták. Hogy kimutassák jóindulatukat, mindannyian adtak neki egy-egy maszkot vagy álarcot, melyet viselhetett, így hozzájuk hasonlóvá vált. Az istennő azonban nem mindig tanusította azt a szelíd, alázatos természetet, amit első felbukkanásakor. Úgy viselkedett az istenekkel, ahogyan éppen a legutolsó halandó érzett feléjük, akiknek meghallgatták az imáját, vagy épp elutasították a kérését. Egyfajta tükör volt isten és halandó előtt egyaránt, mely a környezet és az érzések egyedi palettájából merített.

Tisztelete:

Ezer arc, ezer féle tiszteleti mód jellemzi. Odessa nem vár senkitől sem liturgiát, hiszen a lélek egyediségében, az érzések sokszínűségében mutatkozik meg munkája, mely kiszámíthatatlan. Ehhez alkalmazkodva pedig az imák is nagyon szélsőségesek melyek hozzá szólnak. Általában egy másik isten mellett szokták megemlíteni, ritka az, amikor valaki csak és kizárólag hozzá fohászkodik.

Vannak ugyan szekták melyek pont ezt kihasználva az istennőre építik alapjaikat, és az ő nevét használják fel tanaikhoz, ám még ha szélhámosság is van a dologban, ő afölött is szemet huny.

Megjelenése, jelképei:

Az istennőt magát ritkán jelenítik meg, inkább a hozzá köthető maszkokat szokták ábrázolni. A maszkok lehetnek humanoid, állati, bestia, vagy bármilyen más teremtmény arcformáját idéző alkotások, és bármilyen érzelmet közvetíthetnek. Ha mégis megfestik az istent, akkor egy fiatal lányt, vagy gyermeket szokás rajzolni, aki körül választási lehetőségként álarcok lebegnek.

Familiáris, hírnök:

Ditroco: az istenek által adományozott, önálló életre és eszméletre kelt maszkok neve. Számuk idővel gyarapodott, az istennő hatalmának növekedésével új ditrocokat alkotott, hogy gyarapítsa hírnökeinek számát. Egy másik pletyka szerint azonban Odessa ellopta a maszkokat Karel műhelyéből, melyeket saját isteni erejével töltött meg és keltett életre. Eztán a művészet istene már nem tudta visszavenni tulajdonait, hiszen azok már Odessa erejével bírtak, hozzá tartoztak. A maszkok egy másolatként jelennek meg valahol a megszólított környezetében, és miután átadták az üzenetet, semmivé foszlanak. Az eredeti maszkok mindig az istennő körül keringenek, mint bolygók a Nap körül. Ritkán megesik, hogy egy ditroco egy terrán arcára tapad, ebben az esetben ameddig nem teljesül a terrán kívánsága, a maszk eltávolíthatatlan, a terrán pedig megölhetetlen. Ha halálos sérülést szenvedne, a maszk lekerültekor áll be a halál.

Ünnepek:

Masdaraki: tél végén szokás tartani, amikor már elolvadt minden hó, vagy kinyílt minden hóvirág. A terránok maszkokat öltenek, táncos mulatságokat rendeznek, ahol bárki bárkivel táncolhat, beszélgethet. Azt mondják, ilyenkor büntetlenül szabad a csók is.

Langa

Az aratás, bőség, és a bor istene

Család/Kapcsolatok:

Jó kapcsolatot ápol Laressia-val.

Története:

Langa eredetileg az élet fájának egy letört ága volt, mely mikor elhagyta a fát saját lelke lett, és önálló tudatra ébredt. A letört ágat a közelben élő terránok elvitték, és megmunkálták. Ácsolt kereszt alakú faszerkezetet készítettek belőle, amire régi használt ruhákat aggattak, azokat szalmával kitömték és fejének helyébe egy faragott tököt húztak, arra pedig egy kalapot helyeztek. Végül az összeeszkábált madárijesztőt kivitték a szántóföldre, majd arra bíztatták, hogy ijessze el a kártékony madarakat, hogy ne menjen el a termés. Miután a terránok elhagyták a földet, Langa a kérésnek eleget téve, elhessegette a madarakat. Mikor a földművesek észrevették, hogy a szántó ép, és sértetlen, akkor dicsőíteni kezdték a madárijesztőt. Nevet akartak adni neki, de mire kitalálhattak volna egyet, addigra a madárijesztő bemutatkozott nekik, hisz bármennyire is hízelgő lett volna eme gesztus, letörése pillanatában az élet fája megáldotta egy névvel, melynek jelentése önzetlen, segítőkész.

A parasztok mindig is hittek a csodákban, így aztán bátorkodtak a jó Langa-t arra kérni, hogy ha tud, csináljon nekik esőt. A szalmatestű madárijesztő Laressia-hoz fordult segítségért, aki egészen addig üveggömbökké formálva gyűjtötte az ég vizét, és meghallgatva Langa kérését széttörve esőcseppekké morzsolta azokat. Ettől kezdve, ha a földművelő népnek bármi baja volt, mindig hozzá fordultak. Ő tanácsolta nekik, hogy a kétnyomásos gazdálkodással hagyjanak fel, és inkább háromnyomásos földművelést végezzenek, ő volt, aki arra bíztatta őket, hogy a nyakhám helyett, szügyhámot alkalmazzanak, és ő mondta nekik azt, hogy a mustot hagyják megerjedni, majd úgy készítsenek belőle bort, vöröset, vagy fehéret. Az első nagyobb mezőgazdasági forradalom tulajdonképpen Langa-hoz köthető.

Langa körül kialakult egy kultusz, kialakultak kisebb-nagyobb csoportok, akik istenként kezdtek tekinteni a bábra. A rengeteg ima, és fohászkodás végül meghallgattatott, Langa húsvér testet öltött, így igazi istenné vált. Az immár mozgó, izmokból, rostokból, csontokból, és bőrből álló lábaival útnak indult szántóföldről, szántóföldre, képességeit pedig arra használta, hogy az elvárásoknak eleget tegyen. Jó, bőséges terméssel áldotta meg a földeket, és ő maga is beállt a parasztok közé dolgozni, hogy a terránok még elérhetőbbnek érezzék új istenüket. Megkérdezték tőle hát a környékbéliek, hogy mit szeretne a sok jó tételéért cserébe, és ő szerényen így válaszolt:

„Nem kérek én semmi egyebet, csak az aratásnak, és a szüretnek külön ünnepet, no meg a legfinomabb borból egy nagyon keveset”

A terránok az isten kérését teljesítve létrehozták az aratás ünnepét, és a szüreti fesztivált. Illetve létrehoztak egy afféle hagyomány, ami annyit takar, hogy mielőtt az elkészült bort palackozni kezdenék, visznek egy pohárral és a szántóföld madárijesztője alatt földre öntik, ezzel tiszteletüket fejezik ki Langa felé, valamint úgy tartja a szóbeszéd, hogy az ilyen bor kapósabb lesz a piacokon.

Tisztelete:

A hozzá intézett imádságokat, és áldozattételeket a terránok kisebb szentélyeknél végzik, ahol madárijesztők jelképezik magát Langa-t. Gyakran visznek bort, kenyeret a szentélyekhez afféle felajánlásként. Ha reggelre a bor eltűnik, és a kenyeret megrágták, akkor az azt jelenti, hogy az isten elfogadta a felajánlást.

Jó néven veszi, ha isznak az egészségére, ezért is tartanak a terránok több olyan ünnepet is, amin felönthetnek a garatra. Mind az aratás ünnepén, mind a szüreti fesztiválon, mind a borforraló fesztiválon, de még a nagy majálison is előkerül egy-egy üveg bor, vagy pálinka, melynek megkezdésekor az első pohárral Langa-ra emelik poharukat.

Már csak azzal is a kedvére lehet tenni, ha a takarmányokkal napi szinten foglalkoznak a földművesek, farmerek és nem hagyják, hogy odavesszen a termés.

Megjelenése, jelképei:

Általában egyszerű földműves legényként ábrázolják, talán ez tükrözi legjobban a valóságot. Ruhái kissé viseltesek, bőre sötétebb az átlagnál, fejében szalmakalap van, így ábrázolják a legtöbb freskón. Némely mondakör eltekint attól, hogy saját testet kapott, ezért előfordul, hogy madárijesztőként jelenítik meg, mások pedig evolúciós ábraként, kezdve a letört ággal, folytatva a madárijesztővel, végezve a parasztemberrel. Némely művész alkotásain egy búzaszállal a szájában heverészik a szalmarakáson, más alkotók tele zöldséges-, vagy gyümölcskosárral, olykor valamilyen haszonállattal, főképp kicsikkel mázolják fel a vászonra.

Familiáris, hírnök:

Vrack: Egy a megszokottnál jóval termetesebb róka, aki eltörve a termésre kártékony madarak nyakát hozza hírül, hogy Langa az adott veteményesre érkezett.

A népmesék úgy szólnak, hogy Vrack, azért vált az isten hírnőké, mert az megsajnálva az akkor még betegesen vékony, és kistestű jószágot megadta neki a bőség áldását. Az isten áldásának hála Vrack-nak többet nem kellett tyúkokat lopnia, ugyanis hamarosan bőven lett mit ennie és fajtáján belül is a legnagyobb, legerősebb példány lett, az eddigi legtöbb maga mögött hagyott életévvel.

Ünnepek:

Nagy Majális (tavasz)

Aratás Ünnepe (nyár)

Szüreti Fesztivál (ősz)

Borforraló Fesztivál (tél)

Oberon

A sors istene.

Történet:

Ami megszületik, az egyszer meg is fog halni. Ahhoz viszont, hogy eljusson odáig végig jár egy utat, ami hol szövevényesebb, hol egyszerűbb. Néha elágazik, máskor célegyenesen tart előre, mindegyik életút, mindegyik történet más és más, egyetlen közös bennük a kezdet és a vég. Vannak, akik úgy tartják mindenki sorsa előre megvan írva, ha az egyén küzd a végzete ellen csupán a fátum malmára hajtja a vizet, az elkerülhetetlent nem befolyásolhatja, a legjobb pedig, ha beletörődik az égiek akaratába.

Oberon azoknak a sóhajaiból született, akik hitték a sorsuk megváltoztatható, nincs kőbe vésve, az istenek pennája sose nyugszik meg és folyton folyvást veti a végeláthatatlan papirosra az elkövetkezendő nemzedékek életútját. Az elsuttogott imádságokból, amiket az emberek kétséges helyzeteikben intéztek az ég s a csillagok felé, hogy életük további része jobbra forduljon, a megejtett szavakból, a gondolatok ezreiből keletkezett az istenség obszervatóriuma, majd ő maga is, hogy rendben tartsa, kezelje és felügyelje az emberek sorsát. Az, hogyan teszi ezt attól függ miben hisz az, akihez tartozik az élet; ha az illető elfogadta a saját tehetetlenségét a jövőjét illetően Oberon megírja számára a teljes históriát. Ellenben azokkal, akik tenni akarnak a saját sorsuk kovácsolásáért, akik oldala nagyrészt üres, csupán a legfontosabbak vannak felvésve és ezek is változhatnak a cselekedeteiktől függően.

Oberon obszervatóriuma:

Sok dologhoz kötik a sors előre olvasásának lehetőségét, egyes hitek papjai állatok belsőségeiből mondják meg a hívőknek a jövőt, mások különböző illat, és kábítószerek segítségével esnek földöntúli transzba, hogy átéljék a próféciákat, amiket aztán továbbadnak; viszont kétségkívül a legtöbb vallás a csillagokhoz, az égitestekhez, illetve azok állásához köti a jóslás tehetségét. Oberon legfőbb temploma éppen ezért trónol az ismert világ legmagasabb hegycsúcsának tetején, ahová csak azok juthatnak fel, akik ügyesége és bátorsága túlmutat az egyszerű emberekén. A templom, ami sokkal inkább emlékeztet egy laboratóriumra, hisz tele van különböző csillagászati felszerelésekkel; mindig is nyitva állt azok számára, akik úgy döntöttek találkozni akarnak az istennel és megmásszák a hegyet, elvégre semmilyen támadótól nem kell óvakodnia Oberonnak, mivel tisztában van mindennel, ami valaha is történni fog.

A legkülönlegesebb része a templomnak kétségkívül a hatalmas pókháló a nagycsarnokban, minden szála egy-egy élőlény történetét szimbolizálja, hogy aztán a földre hulljon annak halálakor és új história vegye át a helyét a mindenséget összekötő végzetben.

Tisztelete:

Oberon hívői széles skálából kerülnek ki, tagjai közt vannak papok, tudósok s egyszerű közemberek. Az isten nem vár el semmilyen áldozatot, imát, felajánlást, mégis jó néven veszi, ha valaki önszántából dicsőíteni kezdi a nevét, vagy áldozatot kínál számára, ami a leggyakrabban nemesfém szokott lenni.

Megjelenése:

Ahány kultúra, annyi ábrázolása van Oberonnak. Egyes népek két külön arccal képzelik el, mások olyannak, mint a megelevenedett égbolt; egy humanoid alak, viszont csak körvonalai vannak, bőre fekete, akár a csillagtalan éjszaka. Nem visel ruhát, se ékszert, testén semmilyen másodlagos nemi jelleg nem fedezhető fel. Testén néha megjelennek minták, csillagképek, bolygók aszteroidák, melyek folyamatos mozgásban vannak, ritka, hogy pontosan ugyanaz a minta legyen rajta kétszer.

Leggyakoribb ábrázolása viszont mégis egy fiatal férfi, hosszú bő ruhában, amelyet leginkább a csillagászattal foglalkozó tudósok szoktak magukon hordani. Bőre kékes, haja barna, tincsei közül pedig két szarv türemkedik ki. Gyakran ábrázolják kezében egy karddal, amelynek két éle a jövőt és a múltat szimbolizálja.

Familiáris, hírnök:

Oberont gyakran kapcsolják össze a pókokkal. A kis ízeltlábúak szövögetik a hálójukat, rendben tartják, a sorsot pedig könnyű úgy elképzelni, mint egy hatalmas pókhálót; minden szál összeköttetésben van és mindegyik fontos a fennmaradásához.

Szent tárgyai leginkább nemesfémekből készülnek, díszkardok, csillagászati műszerek.

Ünnepek:

Négy legfőbb ünnepe a nyári és téli napforduló, illetve az őszi és téli napéjegyenlőség, melyek minden évben egyszer előfordulnak. Ezek közül is kiemelkedik a téli napforduló, úgy tartják ilyenkor a legerősebb Oberon befolyása a világon s bárkinek egy tollvonással átírhatja a sorsát.

Stella coniunctio

Szó szerint a csillagok együtt állását jelenti. Oberon legnagyobb ünnepe, ami rendkívül ritkán fordul elő, ezért érthető okokból, hatalmas lelkesedéssel várják Terian-szerte. Van, hogy több évtizedig nem jön el a csillagok és a bolygók megfelelő pozíciója a megtartásához. A papok és asztrológusok nézetteltérésüket félretéve együtt dolgoznak a következő alkalom időpontjának kiderítésén.

Az ünnepség általában egy hétig tart, mindegyik napján pontosan éjfélkor egyetlen kiválasztottnak a szelleme felszáll Oberon obszervatóriumába és személyesen találkozik az istennel, egyetlen és csakis egyetlen kérdésére, ami bármi lehet a világon létező legpontosabb választ kapja. Ha valakit, egyszer kiválasztottak a csillagok, az soha többet nem részesülhet ebben a kiváltságban, hiába történik életideje alatt több Stella coniunctio.

Natren

A háború és dicsőség istene, a láncok leverője.

Család/Kapcsolatok:

Felesége Terra, az élet és bölcsesség istennője, közös vér szerinti lányuk Titánia.

Története:

Terránemlékezet óta léteznek harcok. Kisebb-nagyobb csetepaték, melyek egymásnak ütköző érdekek szikráival robbantják fel a feszültségtől terhes levegőt. Ellentétes érdekű imák feszülnek egymásnak, és senkinek sincs valós igazsága. Mindenkinek igaza van, és senkinek sincs. Az eszmék a saját meggyőződés szüleményei. Hogyan kellene irányítani, uralni a világot? Mi jobb a terránoknak? Sosem létezett valódi közjó, egyesek igényei mindig különböztek másokétól, mégsem volt kevesebb joguk saját szívük vágyai szerint élni. Ezekből a feszültségekből robbannak ki a háborúk. Nemzetek közt, fajok közt, vagy éppen egyazon családon belül.

Natren ennek a feszültségnek a szülötte. Olyan istenre volt szüksége a népnek, amely nem foglal állást senki mellett szimpátia alapján. Olyasvalaki, aki hideg fejjel, érvek alapján dönti el, ki fogja megszerezni a dicsőséget. Nem pusztán a számok alapján, nem érdemek szerint, nem azért, mert egyik kevésbé rossznak tűnik a másiknál. Az ő szemében nem létezik idős vagy fiatal, sem pedig férfi, nő, vagy gyermek. Nem hallgat sem a sikolyokra, sem pedig a szép szóra. Az ő tárgyalóasztala mindig hideg és csendes. A csatatér élethű mása, rajta a seregek sakkbábuk csupán. S hogy ne befolyásolhassák érzelmei, nem vállal közösséget a terránokkal.

Évezredek teltek el, a csendes isten végezte kötelességét, magányának súlya alatt egyedül roskadozott, de soha egyetlen zokszó sem hagyta el ajkait. A terránok felváltva áldották s átkozták nevét, ő mégis rendületlen maradt. Szerelmet nem ismerve járta a háborúk által emelt láthatatlan szentélyeket, melyekről azt hihetné valaki, hogy vérben úsznak, mégsincs tisztább hely, mint Natren lakhelye. Ha meg is kívánt valakit hogy ágyát melegítse, mindig álruhában tette, s ezen alkalmak nem szolgáltak mást mint egy egészen egyszerű célt, mégpedig hogy elméje tiszta maradjon. Egészen addig, míg Terra be nem lépett az életébe.

Az istennő bájai bármely férfit kísértésbe vinnének, ám Natrenra nem volt hatása a húsnak, a melegnek, annál viszont többre becsülte Terrát, hogy valaha is vágyának tárgyaként érjen hozzá. Az sem nyűgözte le, hogyan táncol kardjai közt világmindenségük főhölgye, látott már elég kardforgatót kik értették az acél szavát, s tudták, hogyan villantsák meg az égi istenek fényeit gyilkos pengéiken. Jó kapcsolatot ápoltak hát csupán, s ha tehették, szabadidejükben összeültek egy sakkjátszmára. Natren egy idő múlva azon kapta magát, hogy behívja a nőt lakhelyének csarnokaiba. Nem félt megmutatni csatatereit, s akár kikérni a bölcsesség istennőjének véleményét. Szigorúan persze csak mint olyan személy, akit tisztel, és ad a véleményére. A terránok közt szóbeszéd kezdett terjedni, miszerint a két isten egyre gyakrabban időzik egy társaságban, s imáik is összefonták neveiket. Hogy miként történt a nász? Egyesek azt mondják, Terra volt aki lerohanta, s maga alá gyűrte türelmetlenségében a háború istenét, mások szerint közös megegyezés alapján, tárgyalóasztal mellett szögezték le kapcsolatuk alapjait. Egy másik mese szerint azonban a következő történt:

Egy újabb harcoktól terhes időszak zárult le Terianon. Nem csak a terránok, de az istenek közt is sok volt akkoriban a vita, komoly fejfájást okozott a Rémuralom újbóli felbukkanása is. Voltak akik szerint köreikbe kellett volna fogadniuk az idegeneket, mások úgy gondolták, hogy kegyetlenül ki kell irtani őket. Terrának hála sikerült dűlőre jutniuk, de Natren nem volt elégedett. Régóta érezte már, hogy ha az istennő a közelében van, sokkal nyugodtabban tud gondolkodni, s távollétében gyakrabban ejtett hibát, mint azelőtt. A tanácskozást követően két napig rótta nyughatatlanul termeit, meghallgatta a nevét suttogó vagy kiabáló imákat. Némely hangok zokogtak, mások halkan suttogtak. Csak a könnyek voltak ugyanazok. Két terem közt járva végül nem bírt magával, s üzenetet küldött. Rögvest beszélni szeretne az istenek elsőjével. Nem számított, hogy mennyit kell várnia, a tornácon állva kémlelte a láthatárt, míg Terra meg nem érkezett. Sosem volt szokása teketóriázni, most sem habozott. A nő alig sétált fel mellé, a hadisten felemelte tenyerét, majd háta mögött összefűzött ujjakkal járkálni kezdett.

-Bocsáss meg hogy egy ilyen nehéz időszakot követően ide hívtalak, nem zavarnálak, ha nem lenne fontos a mondandóm. – emelte fel egy pillanatra fejét, majd folytatta a járkálást – Tudod, hogy nem szaporítom feleslegesen a szavakat. Nagyszerű, sőt… Csodálatos nőnek és istennőnek tartalak. Tisztelem az erődet és a bölcsességedet amellyel Terian fölött, s fölöttünk is uralkodsz anélkül, hogy bármelyikünk kezét megkötnéd. Én most mégis arra kérlek, hogy kösd meg az enyémet, és azzal egyetemben, én is hadd köthessem meg a tiédet. Nemrégiben felismertem, hogy nekem is vannak vakfoltjaim, amelyek megnövekedtek mióta hozzám jársz. Szükségem van rád! – hangja határozottabbá vált, lassan elveszítette korábbi bársonyos árnyalatát – Légy a feleségem! Kérlek…

S a férfi, aki azelőtt soha, senki előtt nem hajtott fejet, most féltérdre ereszkedett. Ott volt minden a tekintetében, a kimondatlan érzések súlya, nem kellettek szavak hogy szerelmét bizonygassa, amely mellkasát szorította. S hogy mi volt Terra válasza? Azt gondolom, elég árulkodó, hogy szerelmüknek gyümölcse is fakadt.

Tisztelete:

Szentélyei a csataterek, melyeknek kicsiny másai az isten végtelen lakhelyének egy-egy termében jelennek meg. Az imák melyekbe nevét foglalják nem templomokban elmormolt szavak, nincs olyan hely, ahol építményt emeltek volna a tiszteletére. Ha mégis akad, azt nem látogatja senki. A háború istenének áldozni még a dicsőségért áhítozva sem lehet méltóbb módon, mint életeket kioltva, harc közben. Hogy az a harc nyíltan vagy rejtetten folyik, s kik között, az nem számít.

Egyes kultúrákban szokás a háborúban elhunytak számára külön temetési, vagy áldozási formát gyakorolni, ám ez sem az istennek szól. Natren magából a harcból nyeri az erejét.

Megjelenése, jelképei:

Magas, robosztus alkatú férfiként ábrázolják, fekete páncélban. Egyes helyeken női alakot ölthet, mellyel kiszámíthatatlan, szeszélyes természetét próbálják kiemelni, ám ez igen ritka. A legtöbb elképzelés szerint az isten kiváló stratéga, nem illik hozzá az aktuális hangulat vagy befolyásolás hatására hozott döntés feltételezése. Köpenyének színe fekete, fonákján azonban az elhunyt harcosok mint a végtelen csillagos égbolt ragyognak.

Képírásban a hadisten nevét egy vörös, vágott pupillájú szemmel jelölik. A korai ábrázolásokon úgy is látható, mint arctalan bábjátékos, amely az alant küzdő seregek fölött széttárt karokkal manipulál a katonákkal.

Familiáris, hírnök:

N’grojo: Natren pallosa olyan magas, mint a férfi maga. Saját lélekkel, gondolatokkal és hanggal rendelkezik, mint a többi isteni familiáris fegyver. Az őstűz és az ősföld leszármazottja, ki már azelőtt alakot öltött, hogy az isten megszületett volna a terránok imáiból. Egész végig arra várt, hogy méltó forgató jelenjen meg Terianon. A vörös szem mely a fekete-vörös penge szívében helyezkedik el, minden elhunyt harcost végigmér, s megítéli őket. Annak fényében, hogyan küzdöttek adja meg szellemüknek a dicső nyughelyet az isten köpenyén, vagy nyeli el őket. A legenda szerint ha N’grojo pengéje teljesen vörössé válik, képes lesz az istenekhez hasonló alakot ölteni, és párbajra hívja gazdáját a háború istenének címéért.

Hírnökei a griffek, melyek anélkül képesek a magasból megfigyelni az eseményeket, hogy közbe kellene avatkozniuk vagy zavart keltenének. Ha az isten mégis utasítást ad rá, könnyűszerrel kézbesítik üzenetét a terránoknak anélkül hogy megsérülnének, és szélsebesen el tudják hagyni a helyszínt. Ha valakit egy griff óv meg, az Natren jele arra, hogy az illetőnek semmi keresnivalója arrafelé, mert hamar olyan harcba bonyolódhat, amihez neki nincs köze. A védelem azonban egyszeri alkalom, hogy élnek-e a kapott menekülési lehetőséggel vagy elutasítják, az már a személyen múlik. Fontos, hogy az isten griffjei mindig páncélzatban jelennek meg, fejük hófehér, testük sötét.

Ünnepek:

Nincs ünnepe. A diadal, amely a harcokat követően érkezik már nem az ő dícséretéről szól. Ha meg is emlékeznek róla mint felsőbb hatalomról aki megadta a győzelmet, egy korty földre löttyintett bor illeti csupán.

Napfivérek

A téli és a nyári nap urai

Család/Kapcsolatok:

Sorin Algor a téli Nap, Sorin Arden pedig a nyári Nap ura. Nem ikertestvérek, Sorin Arden az idősebb, Sorin Algor pedig a fiatalabb fivér. Állítólag jegyben járnak a Holdnővérekkel, de hogy ki melyikükkel, és hogy tényleg létezik-e ez a frigy, azt vitatják. Bajtársi barátságban állnak Ragwynnel, a tűz istenével. Egyikük szerelmes Laressiába, de az is lehet, hogy ez csak a csínytevés istenének egy ízetlen tréfája, hogy viszályt szítson az égbolt istenei közt.

Történetük:

A terránok évről évre megművelték földjeiket, hajtották vadjaikat, gondját viselték jószágaiknak. Ha fáztak több ruhát vettek magukra, ha melegük volt lejjebb vetkőztek, ám életük ki volt szolgáltatva a természet kénye kedvének. Egymást váltották a bőséges és az ínséges idők. Hol elaszott a termés, máskor szétrohadt, volt mikor kiégett és volt hogy magasra nőtt, de keveset termett. Hiába imádkoztak azonban az elemek isteneihez, akadt, ami fölött nekik sem volt hatalmuk. Sóhajaik magasra szálltak, de egyetlen gyors reptű madár sem szárnyal olyan magasságokba, ahol az imák meghallgatásra kerültek. Laressia fellegeit aranyló nyalábok szakították át, és a túl hosszúra nyúlt sötét időszakra végre napfényben fürdött a világ. Növény és állat, terrán és bestia egyaránt élvezettel fürdette meg arcát az újonnan született isten mosolyában, aki Sorin Ardennek nevezte magát, ami a közös nyelven annyit tesz, “a nap melege”. Felszáradtak a földek, a növények minden addiginál harsogóbb zöld árnyalatokat öltöttek magukra. A sötétség teremtményei visszahúzódtak, és egy békés, gazdag időszak köszöntött Terianra. A gazdagsággal azonban olyan dolgok is jártak, melyeket senki sem láthatott előre. Egy kis időnek kellett csak eltelnie, hogy a tehetős még több javat halmozzon fel, a szegény pedig azt is elveszítse, ami addig volt. Maga Sorin Arden pedig tovább gyarapodott, köszönhetően a teljesített kéréseknek, valamint az elrebegett hálaimáknak. Az istenhez hamar egy páratlan erejű fegyver is szegődött, amely az őstűz és az őslég kardjainak erejéből született. Az arany pengéjű naginata neve Luxstis lett, ami Fénytövist jelent. Sorin Arden nem fukarkodott használni fegyverét, melynek hamarosan az lett a vége, hogy sosem tapasztalt szárazság köszöntött Terianra. A füllesztő meleg minden vizet felszívott, megégette a földeket.

-Imádkoztatok érte, hát a tiétek! – fortyant haragra az isten, amikor megváltozott az imák tárgya.

Már nem kérték hogy árassza rájuk melegét, azért szólt a fohász, hogy enyhítsen rajtuk, és hagyjon nekik egy kis békét Luxstis döféseitől, mely könyörtelenül hatolt át a legvastagabb felhőn is, és úgy tűnt, hogy egészen a föld mélyéig meg sem állt a lándzsa hegye. Sorin Arden haragja pedig csak nőttön nőtt. Sokan elhullottak akkoriban haragja miatt, míg a temérdek ima meghallgatásra nem talált. Egy új istenség, kinek arca szakasztott mása volt Sorin Ardenének jelent meg. Kezében egy Algorstist, vagyis Fagytüskét forgatta, Luxstis testvérpengéjét. A két istenfi összecsapott, ám mivel Sorin Arden elfecsérelte az erejét Terian kínzására, az újonnan kelt isten hamar lefegyverezte.

-Ki vagy te, idegen isten?

A másik leeresztette fegyverét, pengéjét a földbe szúrta. Hidegség ereszkedett alá az égből, a Nap sugarainak ereje gyengülni látszott. Alant minden élőlény fellélegzett.

-Sorin Algor vagyok, a testvéröcséd. Azért jöttem, hogy pihenni küldjelek, és enyhülést hozzak Terian népének.

Sorin Arden szemeiben pusztító harag lobbant, de elfogadta a felé nyújtott jobbot.

-Akkor hát várj csak öcsém, ameddig újra hozzám kezd imádkozni majd ez a hálátlan nép, s megerősödvén újfent én fogom uralni a nappali égbolt kárpitját!

S amiképpen az idősebb testvér megjósolta, elérkezett az idő, amikor a terránok újra epedve vágytak a nyári Nap hevére. Mert bárhogyan szólongatták is Sorin Algort, a fiatalabb fivér nem mosolygott rájuk olyan melegen, ujjainak érintése épp csak annyi védelmet nyújtottak a fagyok ellen, mint amennyit egy cirógató ujj érintése okozhat a meztelen testen.

Tiszteletük:

A Napfivérek hívei több egyházra oszlanak, melynek köszönhetően számos tiszteleti forma alakult ki. Vannak akik a hajnalt választják imáik idejére, hogy elsőként köszönthessék a fényes égitestet, mások pedig alkonyatkor adnak hálát az elmúlt nap eseményeiért. A legtöbb nappal aktív életforma valamilyen módon ösztönösen hozzájuk húz azzal, hogy a világosabb napszakot választják tevékenységeik idejére. Más tanok szerint a legmagasabb hegycsúcsokon áldoznak nekik füstáldozatot, de vannak templomok, szentélyek ahol füstölőket égetnek számukra.

Megjelenésük, jelképeik:

Arcuk egyformán megnyerő, bármilyen ábrázolásban is szerepeljenek. Bőrük enyhén barnult. Hajuk zilált, Sorin Ardené lángvörös akár egy szeles nyári hajnal, Sorin Algoré pedig alkonykék, mint egy korai téli este égboltjának színe. Szemük színe megegyezik hajukéval, tekintetükben jellemük tükröződik. A nyári Nap heves, haragos, konok természet, míg a téli tartózkodó, gyengéd, szinte hallani bársonyos, halk szavát mely bátyjáénak visszhangja. Fejüket gyakran fénylő aura vagy korona övezi, melyekből sugarak törnek minden irányba. Ruházatukra nincs egységes forma, kortól és népcsoporttól függően festik meg őket. Ami minden területen azonos, az a fegyvereik.

Familiáris, hírnök:

Familiárisaik a Négy Őselem erejéből leszármazott fegyverek. Rendelkeznek lélekkel és hanggal is, de más, hús-vér formájuk nincs.

Luxstis: Sorin Arden isteni fegyvere, mely Terra kardjainak lelkéből született, hogy fényt és meleget árasszon Terianon. A fegyver önálló tudattal és akarattal bír, de teljes mértékben aláveti magát parancsolójának. Egyetlen egy esetben tagadja meg ura akaratát, ha Terra vagy az őselemek ellen fordulna.

Algorstis: Sorin Algor isteni fegyvere, mely már az istenség születésétől fogva vele együtt létezik. Ennek köszönhetően az isten ereje bár megegyezik bátyjáéval, ameddig ő uralkodik a nappalok fölött, egy kevésbé meleg időszak köszönt Terianra.

Legfényesebb hírnökük Anguis. A sárkánykígyó egyenesen a Nap tüzéből született, amikor a fivérek küzdelmének verítéke összekeveredett. Ha Terianra sötétség borul, Anguis megjelenik az égen, és saját farkába harapva utánozza a Nap alakját azzal a reménnyel kecsegtetve a terránokat, hogy a Napfivérek nem hagyták el a világot. Azt is rebesgetik, hogy a hullócsillagok az ő utódai, melyek a Holdnővérek sóvárgásából fogannak.

Ünnepek:

A két napforduló, amikor átveszik egymástól a helyet az égbolton.

A téli napforduló előtt böjtölni szokás, majd hatalmas fehér füstöt eresztő tüzet raknak, és a böjt időszaknak egy hatalmas lakomával vetnek véget, hogy asztalukhoz csábítsák Sorin Ardent.

A nyári napforduló előtt összegyűjtik javaikat, ám azok elfogyasztása helyett felszentelik az ételeket, italokat, majd elteszik azokat az ínséges időkre. Itt is szokás máglyát rakni, ám ennek lángjait szerteviszik, és különböző helyeken eloltják, a hamvakat elássák. A szóbeszéd szerint ezzel megkönnyítik hogy Sorin Algor legyőzze bátyját.

Ezen felül előfordulhatnak még más, apróbb egyházakra és természeti népekre jellemző ünnepek is.

Moriel

A gyógyítás istennője

Család/Kapcsolatok:

Szerelme Zeron, a csínytevés és a zsiványok istene

Története:

,,Annyi szenvedés van a világon! Sérült lelkek, beteg testek… Hallom imáitokat! Érzem fájdalmatokat! Van, aki hallja hangotokat!”

A kedves, halk hang mint aranyló por terítette be az étert, amikor Morien testet öltött. Terian anyagi és szellemi világa megkönnyebbülten sóhajtott fel a gyógyító istennő megjelenésekor. Közvetlen volt, és szeretetteljes. Odaadással ápolta istentársait is ha azok rászorultak, legyen szó testi vagy lelki bajokról. Hiszen bárki, bármikor megsérülhet, akár egy ártatlan gyakorlás során, ahol nem az élet a tét.

Ilyen volt Zeron is, a csínyek istene. Eleven természetével kevesen vetekedhettek, ha csak tehette, a terránok közt múlatta az időt. A zsiványkodás persze kocsmai verekedésekkel, csetepatékkal járt, melyek óhatatlanul is sebeket ejtettek a felöltött halandó testen. A férfi pedig nem volt rest rendszeres látogatójává válni Moriel templomainak, sőt, isteni formájában még az istennő lakhelyét is felkereste. Volt hogy lelki terhén kívánt enyhíteni az istennő türelmének húrjain játszadozva, de volt amikor ápolásra szorult.

-Szzzzzhhh! Finomabban! – kapta el egy alkalommal karját amikor a sebfertőtlenítő csípni kezdte – Nem lehetne inkább mágiával? – nyafogott amikor meglátta a sebvarró tűt Moriel kezében, akinek már tikkelni kezdett a szeme az isten viselkedésétől, de még így is mosolygott.

-Máshol van most szükség az erőmre. Talán jobban kellene vigyáznod magadra! – ragadta meg határozottan a férfi vállát, és visszahúzta a mély vágástól vérző felkart maga elé.

-Ha jobban vigyáznék, nem jöhetnék hozzád, és nem látnám a bájos arcodat miközben a gyógyításra koncentrálsz. – vigyorodott el Zeron, ám a tűszúrás újabb fájdalmas grimaszt vicsorított arcára.

Az idő teltével Moriel megtanulta miként járjon a terránok közt úgy, hogy ne tűnjön fel nekik isteni mivolta, mégis segíthesse őket. Olykor csodatévőnek kiáltották ki, máskor kuruzslónak, a terránok természete már csak ilyen. Ő azonban továbbra is önzetlenül segítette őket. Ellátta sebeiket, gyógyszert készített betegségeikre, tanáccsal látta el őket hogyan előzzék meg a bajt, meghallgatta őket ha szomorúak voltak, átsegítette őket a nehéz időszakokon. Mindig más formát öltött, így nem volt feltűnő a generációról generációra felbukkanó nagyerejű gyógyító kiléte. Azt hitték, hogy csupán a lélek vándorol életről életre, közben pedig lelkiismeretesen elláta a feladatát az isteni körökben is.

Egy gyarló társaság azonban szemet vetett erejére. Különféle sugdosó hangok hatására elhitték, hogy ha magukévá teszik a gyógyító erejét, akkor uralhatják Teriant. Céljukká tűzték hát ki a gyógyító megölését, s szívének kivágását, mert a hiedelem szerint ott lakott a lélek s vele együtt az erő is. Céljuk elérésének érdekében zsiványokat, banditákat béreltek fel. Akkoriban Zeron is a terránok közt időzött, történetesen pont abban a bandában, amelyik a felkérést kapta. Olyan munkának ígérkezett mint a többi, hát lelkesen vetette bele magát a feladatba, mint egy újabb kihívásba. Mivel azonban rendszeresen szeretett csak egy kis névtelen senkiként részt venni a terránok életében, a fejesek nem közölték, hogy ki a célpont, és miért kell kifosztani majd megölni. Az istennő halandó testben sérülékeny volt. Megölték, a holttestet kézbesítették, és ennyi volt.

Eleinte nem történt semmi. A világ észre sem vette, hogy valaki hiányzik, hiszen egy isten létezését nem lehet ilyen egyszerűen eltörölni. A járványok aljas kígyó módjára kúsztak be a nép közé. A sebek nehezebben gyógyultak, a mágiával gyógyítók ereje csökkent, és több pihenésre is volt szükségük képességük használata után. Az öngyógyítás sem a régi volt. Zeron kétségbeesetten kutatta szeretett istennőjét, aki addig oly türelemmel viselte minden kis nyűgjét. Hirtelen nem találta támaszát. Néha azonban hogy rádöbbenjünk valaminek az igazi értékére, el kell veszítsük azt. Kérte Etrosz segítségét, hogy megtudja mi történt az istennővel, bejárta Oberonért a világot, kérdezte a Napfivéreket és a Holdnővéreket, melyikük látta? Meggyilkolásának idejében Moriel azonban halandó testben rejtve maradt mint istennő.

Ekkor olyan lépésre szánta el magát, melyre előtte soha. Zeronnak nem volt szokása mint isten megnyilvánulnia, hiszen hívei sem voltak a templom látogató fajták. Most azonban hatalmával élve összehívta Terian összes zsiványát, csibészét, a legrosszabb arcú banditától kezdve a jelentéktelen zsebtolvajig. Megszeghetetlen parancsba adta, hogy ameddig nem kerül elő az istennő, addig senki semmit a saját javára el nem vehet másoktól, s ő maga is csatlakozott a kereséshez.

Moriel szíve egy sötét kamrában pihent, csapdákkal körbevéve, bestiák őrzése alatt. Egy nagy sugarú körön belül a Teriant sújtó betegségeknek nem volt hatásuk, így akik megközelítették a helyet, csodás gyógyulásokat tapasztaltak. A gazfickók akik megölték a gyógyítót persze nagy hasznot húztak ebből. Hatalmas palotát építettek, ezer teremmel, százezer lakattal, rejtvényekkel és szörnyekkel, melyek az égi hatalomnak köszönhetően nem öregedtek, sérüléseik begyógyultak. Az istennő pedig csak pihent és várt. Sokáig tartott a Nagy Járványok Kora, mire Zeron bejutott a kamrába, ahol a szív volt elrejtve. A csínyek istene előtt nem létezett feltörhetetlen zár, nem volt oly vadállat melynek ne tudta volna a gyengepontját, és nem akadt megfejthetetlen feladvány. A veretes ládika felnyílt, és az addig leggyönyörűbb látvány tárult az ifjú isten szemei elé.

Teriant gyógyulása hosszú ideig tartott, de már jó kezekben volt. S hogy soha, senki ne zárhassa el többé az istennő erejét, maga Terra bilincselte meg őt feloldhatatlan béklyókkal, melyek bármilyen körülmények közt isteni mivoltához kötik. Bármi történjen az istennő testével, azonnal meggyógyul a leghalálosabb sebesülésből is. Cserébe azonban soha nem lesz újra képes halandó testet ölteni.

Tisztelete:

Moriel számára egyaránt emelnek szentélyeket, templomokat, és általában az ispotályokban is van egy hely ahol kifejezetten az istennőhöz lehet imádkozni. Általában füstölőket gyújtanak a számára, vagy gyógynövényeket ejtenek forró vízbe, és az ez által keletkezett forró kipárolgásban tisztítják meg magukat rituális mozdulatokkal az imádkozók.

Minden hivatásos gyógyító (legyen az orvos, lélekgyógyász, természetgyógyász, ápoló, nővér…) aki az élet iránti elhivatott tisztelettel végzi munkáját, esküt tesz az istennőnek, hogy csak olyasmire használja tudását, amelyet büszkén felvállal Moriel előtt is.

,,Ha lelkemet is kell áldoznom érte, terránnak akarattal soha nem ártok.

Nem teszek különbséget a terránok közt, ellátok szegényt s gazdagot, időset és fiatalt, legyen az nő, gyermek, vagy férfi.” – hangzik egy részlet az esküből, melyet ünnepélyes avatási keretek közt szavalnak az új gyógyítók.

Papjai nem mind gyógyítók, de mindig a gyógyítás elkötelezett támogatói, akik arra törekszenek, hogy enyhítsenek a szenvedők baján.

Megjelenése, jelképei:

Törékeny nőként ábrázolják, hosszú fátyolként aláomló világos, általában szőke hajjal. Feje fölött arany színű glória lebeg, csuklóin és homlokán pedig Terra pecsétjei világítanak. Ha terránokkal együtt ábrázolják, alakja fényt áraszt, mely mindenkire egyaránt hull, vagy homlokon csókolja a szenvedőt.

Familiáris, hírnök:

Mivel sérthetetlen és elpusztíthatatlan test híján körülményes dolog a terránok közé lépnie, így familiárisait és hírnökeit küldi szerte Terianon. Minden familiárist ellát saját erejének töredékével, és megáldja vele a gyógyítót, vagy közvetlenül meggyógyítja a hozzá fohászkodót.

Urdrux: Első pillantásra olyan látványt nyújt, mintha ötvöztek volna egy sárkánykígyót egy egyszarvúval, amely megfürdött a Nap tüzében. Az urdruxok Moriel familiárisai, magas rangú bestiák. Általában gyógyítóknak, vagy halálos betegeknek jelennek meg, az istennő erejéből nagyobb mennyiséget képesek hordozni. A gyógyító aki találkozik egy urdruxszal, csodatévővé válik, ereje tartós marad. A halál küszöbén állót pedig nem csak meggyógyítja, de a nem lesz képes betegségben meghalni sem. A gyógyult terránok nem lesznek képesek mások meggyógyítására.

Cephna: Ezek az apró teremtmények mindössze tenyérnyi nagyságúak. Roppantul törékeny, vékony alkatuk mellett életük is csak addig tart, míg kézbesíteni nem tudják Moriel szavait vagy erejét. Ha ez megtörtént, fénnyé válnak. A velük való találkozás egyszeri csodára vagy gyógyulásra elegendő.

Ünnepek:

Emlékezés a Nagy Járványok Korára (kidolgozható)

Luszidia

A kéj és a termékenység istennője

Család/Kapcsolatok:

A sors fintora, (Oberon most biztosan tüsszent vagy csuklik) hogy pont neki nincs se párja, se gyermeke.

Története:

A rókák minden nép mitológiájában ravasz teremtmények. Buja vörös bundájuk már önmagában a természet szépségével hivalkodik, s mikor a ravaszdi felbukkan a búzatábla aranyló tengerében, vagy a mezőn virító virágözönben, mintha csak azt nevetné: ,,Próbálj meg elkapni!” Nemzetségükben sokféle intelligensebb, magasabb rendű faj is található, ám most azt a történetet szeretném elmondani, amelyben egyikük istennőként született Terian világára.

Minden fajnak megvannak a maga vágyai. A legelemibb ösztön pedig az önfenntartás, amely az önző igények kielégítésén túl a faj fennmaradását is szolgálja. Számtalan népi praktika ismert, amelynek célja hogy a szaporodási kedv fennmaradjon, magasabb élvezetet nyújtson, és több erős utóddal ajándékozza meg a világot. A rókák mindig, mindent túléltek, a kitsunek pedig hogy biztosítva legyen vérvonaluk tisztasága, még nemváltással járó alakváltásra is képesek. Ősrégi iratok szerint ha valaki elfog egy kitsunet, egyes részeit felhasználva erős afrodiziákumot nyerhet, más részek pedig a fogamzás képességét növelik. Ennek köszönhetően eme nemes lények hamarosan veszélyeztetetté váltak, amit irreálisan hosszú élettel és természetfeletti szintű erővel kompenzáltak. De ennek mikéntje egy másik történet. A kitsunek kétségbeesésükben az égiekhez kiáltottak, ám sok vérnek és kéjnek kellett még fakadnia ahhoz, hogy az imák egymásra találva megalkossák azt, aki megoldást hozott mindenki számára.

Egy átlagos, tavaszi nap volt, az évszak közepén. Illatos virágok nyíltak mindenfele, a természet tobzódott a szerelem illatában. Egy kitsune lánynak azonban aznap nem jutott gyönyör. Csapdába esett, s kiéhezett vadászai nem sokkal később kíméletlenül végeztek vele. A kések precízen dolgoztak, szenvtelenül metszették ki a szertartáshoz szükséges részeket, míg mindent el nem vettek, amire szükség volt. Akkor pedig magára hagyták a hűvös vértől síkos testet. Kékülő ajkai még remegtek, de félig lehunyt szemeiben már nem csillant élet. Egy megragadhatatlan erő kezdett gyűlni a kicsiny falu fölött, ahol vígassággal készültek felhasználni a zsákmányt, míg az elföldelésre váró test üres porhüvelyként, mint egy bábjátékos nélkül maradt baba, hevert a porban. Odakint meddő imákat énekeltek, míg a kicsiny kamrában csak a hideg honolt. Aztán a mulatozás hangjai elültek, s egészen más neszek vették át az énekek helyét. Az ifjú pár visszavonult hogy eltöltsék első éjszakájukat, s gyermekáldás reményében fürdőztek a testi örömökben.

Egyszerre az ágy mellett egy halovány, áttetsző alak rajzolódott ki. Hófehér volt, mint az ártatlanságot jelképező menyasszonyi fátyol, hosszú haja valóban úgy is omlott alá. Feje tetején tincsei közül egy pár rókafül emelkedett ki, melyek sóhajok hangjára meg-megrebbentek, sima ajkain mosoly játszott. Mutató ujját a szájába dugta, körbejárta nyelvével, majd ujjbegyét egy pillanatra az épp felül mozgó nő alhasához érintette. A friss asszony riadtan állt meg a mozgásban, amire férje is felkapta a fejét. Mindketten rémülettel meredtek az alakra, aki továbbra is mosolygott.

-Nem kell többé életet elvennetek azért, hogy életet kapjatok cserébe. – szólalt meg az istennő, s minden szemérmességet mellőzve a ledermedt páros testének találkozásához dugta kezét, ahol összekeveredett a szűz vére és kettejük kéjnedve – De ha mégis megtennétek… – festette halvány vörösre ajkait a keverékkel, majd lenyalta azt – Soha nem részesülhettek többé a gyönyörben, s annyi kölyökkel átkozlak meg benneteket, amennyivel nem lesztek képesek elbírni. Érthető voltam? – duruzsolta.

Ez volt az első alkalom hogy Luszidia testet öltött. Onnantól kezdve egy darabig még folytatódtak a barbár szokások, hiszen sokan nem hittek az istennő létezésében, vagy csak félelemből mormoltak el egy imát hozzá. Ahogyan azonban tettei által bizonyosságot nyerhettek létezéséről, úgy gyarapodott híveinek száma, sőt, már nem csak azok szóltak hozzá akik a gyermekáldásban reménykedtek, hanem a szüzek is, akik féltek megtenni az első lépést a felnőtté válás felé.

Tisztelete:

Az istennő mindennél jobban megveti az életáldozatot, amit a gyermekáldás reményében végeznek. Ironikus módon azonban minden mást elfogad, aminek akár egyetlen apró köze is van a kéjhez. Mosolyogva néz bármilyen fétist vagy perverziót akkor is, ha az a másik fél megalázásával jár. Állítólag ő maga is részt vesz egy-egy rituális aktuson, csak elváltoztatja alakját, hogy ne ismerjék fel.

Luszidia tisztelete nem csak az erotikus vágyak kiélésében rejlik. Az istennő minden olyan imát magáénak nyilvánít, amelyek valamilyen gyarló élvezetből fakadnak, mint a falánkság, vagy a lustaság is. Ha valaki örömét leli a vérfürdőben, az is Luszidiához imádkozik, hogy töltse el szívét az elégedettség érzésével.

Imádatának módjairól így hát nincsenek egyértelmű feljegyzések, de annyi biztos, hogy a termékenység istennője nem csak áldásként de átokként is használja hatalmát, így aki a segítségét kéri, de nem bízik benne, vagy fittyet hányva létezésére meddő helyeken keres megoldást, annak meglesz az ára akár terméketlenséggel, akár kontrollálhatatlan utódszámmal. Nem könnyű kiengesztelni, de nem is lehetetlen.

Templomaiban lehetőség van a tisztulásra, természetesen a papok és papnők közremőködésével, akik nem egyszer szertartásos aktus során közvetítik az istennő szavát.

Megjelenése, jelképei:

Az ábrázolásokon mint ártatlan hajadon szerepel, mely egyik kezével a gyönyört, másik kezével a kínt osztja. Hogy melyiket veszed el ahhoz, hogy a gyümölcshöz juss, csak rajtad áll. Naplemente színű szemei huncut csillogással figyelnek, míg ajkai mintha az első csókra nyílnának, holott már sokadikat fogadják. Alakját a fehér különböző árnyalataiban festik meg. Bőre mint a bárányok gyapja, üde, puha és rugalmas. Haja mint a suttogó szél borzolta tajtékos habok, rókafülei szintén ebben az árnyalatban játszanak. Ruhái a frissen mosott gyolcs… Lehet az ártatlanság, de egyes kultúrákban a gyász színe is. Az egyetlen szín amit visel, az a szemeivel megegyező narancssárga, amely nem csak szemeiben, de a hajában viselt virágon, és legyezőjén is visszaköszön. Gyakran ábrázolják rózsával, vagy hulló virágszirmokkal, de a szexualitás ábrázolásának tárháza szinte kimeríthetetlen, az alkotó fantáziáján múlik.

Familiáris, hírnök:

Tárgyai, ékszerei egészen egyszerű, hétköznapi dolgok, egy csipetnyi varázslattal. Az istennő úgy gondolja, hogy nincs szüksége sem familiárisra, sem pedig fegyverre, a terránok vágyainak táplálása vagy épp kioltása éppen elég számára.

Hírnökei érdekes módon a nyulak. Apró, fehér kis jószágok, melyeket miután azok beteljesítették feladatukat, szívesen fal fel.

Ünnepek:

Minden népnek megvan a maga termékenységi ünnepe és rítusa, melyet saját szokásaiknak megfelelően ülnek meg. Nem összekeverendőek a szerelmi és párválasztási ünnepekkel, amelyek a szerelmes istenpár, Rea és Antresz alá tartoznak.

Laressia

Az ég és a szabadság istennője

Család/Kapcsolatok:

A négy őselem egyik leszármazotta, ki Terra leheletéből született.

Féltestvérei Jana, Ragwynn és Etrigen. Valójában csak azért számítanak testvéreknek, mert mind Terra testéből és az egyik őselemtől származnak, így nem tekinthetők valós vérrokonoknak.

Fivére, Ragwynn iránt táplál gyengéd érzelmeket. Jó kapcsolatot ápol Langával, az aratás istenével.

Története:

Az őselemek kardjai szelíden pihentek hüvelyükben. Várták az időt amikor Terra puha tenyere majd markolatukra simul, ujjai megszorulnak a díszes keresztvas alatt, és pengét villogtatva hívja elő erejüket a szeretett hang. Az alkalom azonban amit úgy vártak, másképp következett be. A négy elem azt a parancsot kapta, hogy kutassák át a világot, nézzék azt, hogy mivel gyarapíthatják, és csak akkor térjenek vissza, ha olyasmit találtak, ami érdemes Terra figyelmére.

Az Élet istennője sokáig várt. Egy végtelennek tűnő holdas éjszakán még a csillagok sem látszottak, olyan fényes fehérséggel ragyogott a sápadtarcú égitest. Terra sóhajtott egyet, és fázósan húzta összébb magán ruháját. Lehelete fehéren gomolygó tömegként szállt az ég felé, mígnem a szél felkapta, és táncra perdítette a lélegzet páráját.

Egy fehér hajú, éjfekete bőrű hajadon nyújtózott ki a lég játékából, amely nem restellt hívás nélkül visszatérni mesteréhez, élve a szabad akarat adta jogával.

Tisztelete:

Mivel Laressia nem csak az égbolt, hanem a szabadság istennője is, minden tiszteleti módot és áldozatot jó szívvel fogad, amelyet az ő nevében végeznek. Egyetlen egy általánosan bevett szokás van, a számára emelt templomok és szentélyek teteje részben hiányos, rendszerint üveggel fedik be.

Kedveli a táncot, és minden más művészeti ágat is amely az önkifejezést szolgálja, mégis az a legkedvesebb számára, ha egy jó mulatságot rendeznek a terránok a szabad ég alatt.

Hozzá imádkoznak a szabadságra áhítozó szolgák, rabszolgák, a szabadulásra vágyó rabok, és az utazók is, akik félnek attól hogy a terránkereskedelem áldozataivá válnak.

Megjelenése, jelképei:

Az egyetlen istennő, amelynek olyan sötét a bőre, mint a csillagtalan éjszaka. Tekintetében a végtelen nappali égbolt fénye ragyog, alakját aranyosan örvénylő, folyton változó anyagok keretezik, melyeket napsugarakból kovácsoltak, és a holdfényből szőttek. Öltözéke ledér, buja idomain úgy vész el a tekintet, mintha valaki valóban az ég titkait próbálná megfejteni. Testét a csillagok fénye pettyezi, gyakran ábrázolják úgy bőrét, mint az ég vásznát, csillagképekkel tarkítva. Fehér haja a foszlányfelők selymes könnyedségét idézve keretezi szépen szabott arcát, melynek vonásai a főistennő árnyékát idézik.

Olykor azonban arcán ráncok mélyülnek, s viharos haragját cikázó villámok jelképezik. Az ég vizeit üveggömbökké formálja, melyeket ha elérkezik az idő, széttörve esőcseppekké morzsolja.

Familiáris/Hírnök:

Auril: kecses, légies megjelenésű égi bestia, melynek ugyan nincsenek szárnyai, képes olyan sebesen futni, hogy nincs szüksége szilárd talajra. Azt rebesgetik, hogy Laressia egyik ruhadarabját egyszer elragadta a szél, annyira ebűvölte az istennő szépsége. Érinteni azonban nem merte volna, ezért már az is boldoggá tette, ha csak a testét fedő kelmét érintheti. Ennek a plátói szerelemnek a gyermekei lettek az aurilok, melyek hol felhő, hol a szélben kavargó víz, por, vagy más egyéb apró anyag képéből lépnek ki. Ha valakit az a szerencse ér, hogy találkozhat egyel, biztosra veheti, hogy elnyerte az ég istennőjének kegyét, és a hírnök valami szerencsés dologgal áldja meg. Gyakran ábrázolják őket az istenek fogatai előtt, vagy úgy, hogy hátukon hordoznak valakit. Farkuk csapásával képesek mennydörgést kelteni és villámokat fakasztani.

Ünnepek:

Egyes természeti népek rendszeresen áldoznak neki az égbolt áldásaiért, vagy hogy fellegeivel ne takarja el a Napot. Erre kijelölt napjaik vannak, általában tavasz végén, nyár derekán, vagy az esős évszak kezdetén. Bőség reményében táncos mulatságokat rendeznek, bőséges lakomával, reménykedve hogy az elnyerik az istennő kegyét. Fogadalmat tesznek rendszerint arra is, hogy az aratás/szüret után őt is meghívják asztalukhoz, ám a hálaadás szigorúan tilos, így mikor vége az ünnepségnek, egy zarándoklattal engesztelik meg Laressiát a legközelebbi szentélyébe.

Laira

A csillagok oltalmazója és az idő istennője

Család, kapcsolatok:

Magányos, mint a csillagok.

Története:

,,Tán fáj a csillagoknak a magány,

A térbe szétszórt milljom árvaság?

S hogy össze nem találunk már soha

A jégen, éjen s messziségen át?

Ó, csillag, mit sírsz! Messzebb te se vagy,

Mint egymástól itt a földi szivek!

A Sziriusz van tőlem távolabb

Vagy egy-egy társam, jaj, ki mondja meg?

Ó, jaj, barátság, és jaj, szerelem!

Ó, jaj, az út lélektől lélekig!

Küldözzük a szem csüggedt sugarát,

S köztünk a roppant, jeges űr lakik!”

(Tóth Árpád: Lélektől lélekig – részlet)

Magányos imák keringtek Terian éjszakai ege alatt. Nem leltek befogadóra egyik istennél sem, olyanok voltak, mint a fészkét kereső madár, mely elvesztette párját a viharban. A szavak, melyeket nappal nem mertek kimondani, az érzések, melyek mélyen, csendesen marcangoltál a lelkeket megelevenedtek a sötétben. A végtelen, balzsam illatú éji csendben nem született semmi, és nem is múlt el ami fájt. A sebek elmélyültek, a szenvedély vadabbá vált, kitartóan dolgozott a kétely. Csak az lelt kellemesen sajgó enyhülést, ki feltekintett a csillagos égboltra, annak időtlen arcára, és hagyta hogy a mellkasát nyomó teher sóhaján át kicsit veszítsen súlyából.

Ezekből az érzésekből s imákból született Laira. Sóhajok sokaságából, melyek siettetni vagy épp maradásra akarták kérni a pillanatot. Az istennő azonban néma maradt, nem hallatta hangját. Csak onnan lehetett tudni hogy létezik és meghallgatja a kéréseket, hogy az idő múlásának látszata olykor megváltozott. Az istennő azonban nem kegyes. Van hogy meggyorsítja a boldog pillanatok pergését, a szenvedést pedig elnyújtja. Szenvtelenül végzi dolgát, hogy a jelen ne befolyásolhassa döntéseiben, hisz minden terránnak javára válik mind a jó, mind pedig a megélt rossz, ha képes elgondolkodva megállni egy kicsit élete fölött.

Tisztelete:

Sok tehetség hódol Laira előtt versekkel, dalokkal, ezért is járja az a szóbeszéd, hogy Karel, a művészetek istene azért nem érez senki iránt ragaszkodást, mert szívét már Lairának adta, mint örök múzsájának.

Az Égimádók a Napfivérek és a Holdnővérek mellett Lairát is az égitestek istennőjének tekintik, és a vándorok is hozzá imádkoznak útmutatásért, még ha az istennőnek nem is áll hatalmában Etrigen híveinek meghallgatása. Tiszteletére az égbolt tükörképeként gyakran gyújtanak apró mécseseket, kisebb lámpásokat, az óraművesek saját pártfogójuknak tekintik az istennőt.

Szentélyei nappal üresek, éjszaka viszont milliónyi gyertyalángot gyújtanak, amelyek messziről jól láthatóak. Ha egy láng ellobban, nem szabad újra meggyújtani, és ameddig fel nem kel a Nap, a Mécsesek Csarnokát senki sem háborgathatja. A főpap vagy főpapnő visszavonulva imádkozik egészen reggelig, várja hogy meghallja az istennő szavát. Bár Laira ritkán hallatja a hangját, pont emiatt állandóan résen kell lennie a felszentelt szolgálónak, nehogy lemaradjon a kinyilatkoztatásról. Papjai és papnői némasági fogadalmat tettek, amely alól egyedül a halk hangon dúdolt énekek képeznek kivételt. A templomok zárva vannak a látogatók előtt, kivéve az év egyetlen egy napját.

Megjelenése, jelképei:

Az istennő heterokróm szempárja egyszerre látja a múltat és a jövőt, míg őmaga megéli a pillanatot. Van ahol három arccal ábrázolják, vagy három teljesen különböző személyként. Mint az idő istennőjének, a korok váltakozásával számtalan ábrázolási módja született. Egyes hiedelmek szerint nem csak az időt uralja, hanem a terránok életfonalai is az ő kezében futnak össze. A fonalak egy-egy csillaghoz kapcsolódnak, amelyek az égbolt láthatatlan akaszóin függnek. Ha egy élet kihuny, Laira elvágja a fonalat, és a csillag lehull. Hártyavékony, szivárványszín szárnyai repítik el a legtávolabbi helyekre is, a legmesszebbi csillagokhoz is.

Familiáris, hírnök:

Zapry: másnéven Csillagbestia. Ahogy egy évben tizenkét hónap van, úgy az éjszakai égboltot 12 zapry őrzi. A legtöbb nemzetnek saját elnevezéseik vannak rájuk, a közös terrán nyelv szerint: Sutar, Carobu, Igrin, Caesius, Dra, Serpy, Caballeus, Lapel, Smias, Luga, Cans és Rinus. Alakjuk különféle állatok és bestiák hasonmása, testüket viszont tömény sötétség és tiszta csillagfény elegye alkotja. Ha megmozdulnak, az éjszakai égbolt képe eltorzul. Egyes jövendölések szerint ha a zapryk eltűnnek, nagy próbaidők köszöntenek Terianra. Laira emiatt nem szólítja magához familiárisait, és hírnököket sem fogad szolgálatába.

Ünnepek:

Bár nem kifejezetten az istennőt ünneplik ilyenkor, Terianon is szokás a születésnapok megtartása. Közösségtől eltérően azonban van, ahol nem az ünnepelt kap ajándékot, hanem ő az aki a szüleit megajándékozza, vagy ellátogat egy templomba ahol megköszönheti Lairának, hogy életének csillaga még az égbolton ragyog.

Éjtükör: a leghidegebb és legtisztább rueni éjszakán a Mécsesek Csarnoka megnyitja kapuit a látogatók előtt. A templomi szolgálók énekeket és verseket adnak elő Laira tiszteletére, a hívek pedig imával és adománnyal támogathatják a szentélyt.

Karel

A művészetek istene

Család, kapcsolatok:

Egyetlen igaz szerelme maga az alkotás öröme. Bárki szolgálhat múzsájául, s ameddig az alkotó-múzsa kapcsolat fennáll, rajongással fordul az illető felé. Hűséget és mély szerelmet azonban nem érdemes várni, ahogyan változik hogy épp milyen eszközt tart kezében, úgy váltogatja ihletalanyait is. Rebesgetik hogy titokban rajong Laira, a csillagok és az idő istennője iránt, de a pletykának nincs komoly alapja.

Története:

A művészlét mostohán bánt a terránokkal. Akadnak tehetségek, kiket a névtelenség süllyesztője nyel el egy életre, és vannak akiket a jó kapcsolatok emelnek ki nem érdemelt piedesztára, vagy épp egyetlen mű hozott számukra élethosszig tartó hírnevet. A múzsák azonban szeszélyesek. Hol felbukkannak, hol eltűnnek, egyszer heves csókkal illetik a művész ajkait, máskor egy gyengéd cirógatást követően hidegen elfordulnak. A terrán pedig csak kétségbeesetten kap a jelenés után, ujjai hiába nyúlnak ki a délibáb felé, azt soha el nem érheti. Szükség volt hát egy istenre, aki ezeket a csalfa leányokat maga köré gyűjti, s kicsit rendbe szedi. A művész lélek azonban gyakran megmagyarázhatatlanul makacs és szeszélyes. Egy istenhez imádkozni, miközben saját alkotását akarja elkészíteni, lelkének legrejtettebb, legmélyebb rétegeit megmutatni, nehéz. Ott él a kétely, hogy ami vászonra kerül, vagy dallammá formálódik, nem is a saját akarata szerint kel életre, hanem valami felsőbb hatalom munkája által. Ennek köszönhetően Karel sokáig váratott magára, míg életre kelt az imákból.

Az isten végignézett Terianon. Látta a világ szépségét, de kritikus szemmel mustrált minden egyes szegletet. Tükröt mutatott ezzel a világ minden művészének, kik a maguk tökéletességét hajszolják, és nem képesek megpihenni alkotásuk fölött. Örök elégedetlenség kételyével súlytotta hát az érzékeny lelkeket, és csak az erős jellemeket ajándékozta meg a magabiztossággal. Akiket megajándékozott, azok művei pedig életre keltek. A zene könnyeket fakasztott, a festett, rajzolt képek megérintették a lelket, a szobrok lélegezni, érezni látszottak, a harcművészet egyszerre a veszélyforrásból a csodálat tárgyává vált. Új művészeti ágak születtek, mint a tánc, költészet, építészet, virágrendezés, színművészet, a mozgókép alapjai… Bármi, amit a terránok szenvedéllyel, saját érzéseik kifejezésére használnak fel és azt alapossággal, szorgalommal vagy szenvedéllyel űzik, válhat művészetté. A séf által összeállított alapanyagok éppúgy válnak a művészet eszközeivé egy csodás ízkombinációban, mint ahogyan a parfümőr megalkotja a hangulat és az alkalom legkifejezőbb illatát.

Karelnek azonban nem csak az volt a feladata hogy segítse a terránok önkifejezését. A múzsák, ezek a megragadhatatlan lények, melyeket sok más néven is ismerhetnek, addig kedvük szerint szegődtek egy alkotó mellé, gyakran akár a halálba hajszolva őket negédes csáberejükkel. A művészet istene egytől egyig a hírnökeivé tette őket, de nem úgy ahogyan más istenségek. Karel nem közölte szavait vagy akaratát, egész egyszerűen ha egy művész elnyerte tetszését, múzsát küldött mellé, ha pedig elvesztette kegyét, akkor visszahívta mellőle.

Tisztelete:

A művészek előszeretettel látogatják templomait, amelyek minden istenéi közül a legszínesebbek és legdíszesebbek. Aki tiszteletét teszi templomában, általában valamilyen felajánlást visz magával, legtöbbször pénzbelit. Elvégre minden műalkotás egyben befektetés is, ám bizony megesik, hogy az isten nem honorálja az adományt múzsáinak érintésével. Ezért is szegény a legtöbb művész mielőtt befutna, ráadásul az alapanyagok, eszközök ára is igen borsos. Ahol nincs Karelnek temploma, ott a kereskedők szedik meg magukat, portékáik többszörösébe kerülhetnek azoknak, amelyek szentély közelében kaphatóak. Egészen egyszerű erre a magyarázat: a kereskedő elmegy a szentélyhez, megveszi az eszközt, és “helybe” hozzák az árut. Érthető, hogy ha meg kell fizetni amit ér, nem igaz?

Karel papjai mind művészek és művésznők, akik lemondtak a hírnévről és a gazdagságról. Vannak köztük utazó szerzetesek és apácák akik tanítanak, kritikát osztanak kérve vagy kéretlenül, és vannak akik a templomokban, szentélyekben szolgálnak. Karelnek saját iskolát is szenteltek, ahová nagyon nehéz bejutni, de még nehezebb bent maradni. A diákokat nem (csak) pénz alapján veszik fel, és sajnos sokszor nem is a tehetség a mérvadó, hanem az akarat. Akiben azonban e három előny egyesül, nem kell félnie, kijárja Karel iskoláját.

Megjelenése, jelképei:

Karelt vonzó nőként vagy férfiként ábrázolják, aki állandóan valami alkotási folyamatban van. Ontja magából a remekműveket, kreativitása határtalan. Mégsem gyakori hogy megjelenítik, maguk az alkotások azok amelyek tükrözik az istent.

Familiáris, hírnök:

Múzsák: Meghatározhatatlan nemű és korú teremtmények, kik egyidősek magukkal a művészetekkel. Alakjuk megragadhatatlan, mint az éjszakai gyémántfényű csillagokkal kivarrt égbolt végtelen káprázata. Ha mégis testet öltenek, olyan alakot vesznek fel mely leginkább inspirálja a művészt. Lehetnek férfivá, nővé, gyermekké, felnőtté vagy időssé, de állati alakba is bújhatnak, vagy egy természeti jelenség képében hozzák az ihletet. Egyvalamitől azonban óvakodni kell: a múzsa ha testet öltött, csókja halálos veszélyt rejt. Ajkuk érintése delíriumos függőséget vált ki. A művész ezután megeshet hogy nem akar enni, inni, elhanyagolja családját, barátait, elzárkózik a világtól és csak az alkotásnak él. Ez utóbbival még nem is lenne semmi gond, ha nem fordulna át önpusztításba a remeteség.

Ünnepek:

Karel követői számára minden nap ünnep, amelyet alkotással tölthetnek. Ha elkészültek egy művel, a befutott művészek partit tartanak ahol bemutathatják az alkotást.

Ezer Művészet Napja: egy kora unamei (őszi) napon tartják, amikor a legjobbak a fényviszonyok. A fesztiválon részt vesz számtalan neves művész, feltörekvő lelkes amatőr, és laikusok is. A terránoknak lehetőségük nyílik ilyenkor kipróbálni magukat különféle művészeti ágakban, új technikákat tanulhatnak, és ismeretségeket köthetnek. Sok mecénás is látogatja a fesztivált, így nem érdemes lemaradni róla, ha valaki karriert akar csinálni. (Az ünnep menete szabadon kidolgozható.)

12 Következő »