Az Opálerdő mélyén áll egy kis falu, ahol az erdő gondozói, jobbára elfek, tündérek és a faunok élnek. Opálcsillag falva mindig is biztonságos állomás volt a megfáradt utazók számára, akik ki szerették volna nyújtóztatni tagjaikat és fontos hely azok számára, akiknek a tündérek fortélyaira volt szüksége. Az erdő közepén magasodó, békés, gigantikus fák törzsein épített kunyhók és a fák belsejébe vésett kisebb lakások és lépcsőházak épültek, a fák közt álló kis tisztáson pedig az állandó tündérpiac működik. Opálcsillag egy fontos állomás mindenki számára, aki alkímiát vagy kertészetet szeretne tanulni, vagy alkímiai és kertészeti ritkaságokra vágyik. A piactéren minden holdtelte estéjén a lakosok énekelve és táncolva ünnepelnek, ami Dél-Mahel egyik kedvelt eseménye.

A dél-maheli dzsungel mélyén elterülő kisváros a varázshasználók és a céhek kézművességének áruba bocsátásából tartja fenn magát. Nem veti alá magát Észak- és Dél-Mahel akaratának se. Területét és a környező vidékeket a magisztrátus felügyeli. A város kifejezetten közkedvelt a varázshasználók, alkimisták és gyógyszerészek számára, hisz a környező mocsarakban és dzsungelekben szinte minden szükséges növény és állat fellelhető, ám pont ez a legnagyobb veszélyforrás is. Neobryss légköre mindig feszültségtől terhes. A kutatások melyeket a mágusok végeznek sokszor robbantanak ki komoly vitákat, háborúskodásokat a különböző céhek és egyesületek közt.  A város hangulatára rányomja bélyegét a tiltott praktikákat gyakorló, véráldozatot használó, és a többi sötét mágiát gyakorló varázsló jelenléte, melynek köszönhetően a varázsolni képtelen lakók szinte kivétel nélkül gyanakvó népek.

Két elf fivér egyszer régen fogadott, hogy melyikük tud szebben bánni a kövekkel, szebben formálni őket. Mágiához értő fiúk voltak, így megáldottak egy óriási, gyűrű alakú hegyláncot és munkához láttak. Megformálták a díszes kapukat és a kapuk felett a falat, melyen majd egyszer a városőrség jár, aztán beásták magukat a hegy mélyére. Odabenn az egyetlen szabály volt, hogy mindent ugyanabból az anyagból, a hegyből kellett építeniük, lehetőleg úgy, hogy az egyben maradjon. Az évszázadokig folyó munkák során egészen a hegy gyökeréig, szívéig leástak és beépítették a teljes hegyláncot a legmélyétől a legtetejéig. Így jött létre Onberg varázslatos városa.

Az azóta benépesedett város hat szinten terül el a hegylánc mélyén egymás felett és alatt és minden szint két gyűrűre van osztva. A legalsó szinten pedig a maheli közlekedési rendszer központja, a féregvasút és a termálfolyó helyi szakasza helyezkedik el. Az idők során, Onberget Mahel fővárosának nyilvánították és a városkaput őrző völgy bejáratánál az építőmesterek hatalmas szobrai kaptak helyet, a gyűrű lábánál nyugvó völgyben pedig évről évre nagy fesztiválokat rendeznek.

Fagyos-pusztaságon túl, ahova csak a legkitartóbb kívülállók jutnak el, áll egy hófehér város, mely lázas látomásként tűnik elő a közel merevre fagyott utazó szemei előtt a szinte folyton tomboló hóvihar függönye mögül.

A tejfehér falak egy nyüzsgő metropoliszt ölelnek körbe, hol együtt él az azuranok legjava. Jégtrollok, fagyóriások, fagyorkok, hóelfek és még sok más legendákból ismert „bestia”. De esetünkben nem lehet a bestia kifejezést használni, hisz Keijuron lakói szinte kivétel nélkül kimért, finom úri népek, akik jó hívő módjára mindig kedvesen, bár kicsit ridegen fordulnak az idegenek felé. A városlakók kimért népek, az egyetlen téma talán, amiből már több komoly vita is kirobbant a múltban, hogy voltaképp mi Mahel fővárosa. Az utolsó ilyen diplomáciai kérdés százötven év háborút eredményezett. A hideg és az egészen ismeretlen vidék azonban korántsem jelenti azt, hogy az élet, vagy a fejlődés megállt volna. Keijuron mind a mai napig kereskedelmi és diplomáciai kapcsolatot tart fenn a környező területekkel, a kikötő pedig Észak-Mahel majdnem egyetlen azuranok által fenntartott kikötője.

A Szent Donovan kollégium a magisztérium második legnagyobb létesítménye, Dél-Mahel dzsungelének szívében. Egy komplett egyetemváros, mely önellátó rendszerként működik. Az itteni vertikális úthálózatok, híd- és lépcsőrendszerek, a szakadék falába épített házak, a gigantikus vízerőművek és gőzgépek egy egész különleges dolgot ölelnek körül. Középen a kollégium épületei, a város szíve, melyeknek alja a ködbe és a mélybe vész. A Szent Donovan a magisztérium egyik legnagyobb könyv- és levéltára, melyet bonyolult azonosítási rendszerek őriznek, mágiával átszőtt mechanikus szerkezetekkel megtámogatva. A lezárt részegekre kizárólag helyi könyv- vagy levéltárosi kísérettel, őrök vigyázó tekintete alatt lehet bejutni az arra jogosult személyeknek.

Van egy város Észak-Mahel Fagyos-pusztaságában, melynek lakói számára az idő megállt. Fagyospusztán eme romos falak között áll a magisztrátus és az egykori iskola épülete, melyekben szentül hiszik, hogy az övék az egyetlen igazi varázslóiskola. Hogy a nagy háború sose következett be és a sötét korszaknak ők vetettek véget. Ahol a lakók szentül hiszik, hogy Mahel még egységes és ők élnek… Legalábbis a lakók egy része. Az erősebbek, a varázshasználók és a bölcsek azonban felismerték: egykor az Ártatlanok Védelmének igéje alatt fejükre oly súlyos átkot mondtak ki, mely alól már a halál se jelent feloldozást. Ők már élőholtak, kik egykori életük meggondolatlanságának levét isszák. A város egyfajta sötét, homályos, mégis kitörölhetetlen foltként terpeszkedik Mahel történelmében. A város, amit a halál is elhagyott. A gyengébb akaratúak tudatára a határ átlépése és a kapupénz megfizetése egy olyan varázslatot bocsájt, melynek hatására úgy gondolhatják és láthatják az utazók is, mintha az egykor oly hatalmas és nyüzsgő város még ma is teljes pompájában állna. Ez azonban csak a látszat. A kemencék mind hidegek, a boros üvegek és a kutak porral és fagyott mocsokkal teltek. A jobbnál-jobb sültek mind a város elátkozott földjéből állnak. A város, mely az ősi igazságot kereste, maga is az ősi homály egy darabja lett.

Az elhagyatottnak tűnő iskola, a kihalt magisztrátus és a város alatt végeláthatatlanul, labirintus módjára kanyargó katakombák még a lakók előtt is ismeretlen titkokat, veszélyeket és kincseket rejtenek. A város próbára teszi a lelket és az elmét folyamatosan szedi áldozatait, kik túl gyengék voltak, hogy rájöjjenek a titokra.

Észak-Mahel talán első, terránok által újranépesített városa, mely az írások szerint jóval még a kontinens kettészakadása előtt épült. A város eredeti lakói mindig is inkább elszenvedői, mintsem bujtói voltak az azuran kérdés okozta problémáknak és semleges zónaként szolgáltak. A várost irányító, vaskézzel kormányzó boszorkányklán mindig figyelt rá, hogy a fegyvereket a városon kívül tartsák. A ködlepte, nyugodt mindennapokat élő nagyváros életében a zord időjárás és a több hónapos sötét időszakok is csupán pillanatnyi kellemetlenségnek számítanak.

Shiro lakói végtelenül barátságos és optimista népek. Jó… Nincsenek se termálforrásaik, se jelentős ásványkincseik, ám a hegyek közt megbúvó város talán pont ezért volt mindig is ilyen békés.

Mocsárvár egy uradalom volt eredetileg, Dél-Mahel központi területén. A vár őrült, mocsárgázoktól megtébolyodott lakóinak egytől-egyig erőszakos halállal ért véget az élete. Az egykori alattvalók azonban uraik haláláról mit sem tudva, lassan szaporodtak, majd mikor ráébredtek, hogy már az övék a terület, lassan falvakat építettek a vár körül, majd a falvak összeolvadásából létrejött Mocsárvár. Város a láp egy baljós területén.

Csendes, komor, már-már álmos nagyváros, Almour. A város, aminek kikötője egy óriási tóra nyílik, mely állítólag a mélyben egy barlangrendszerrel össze van kötve a világtengerrel. A halászatból élő, nyugodt város hideg falai közt külön tehetség kell, hogy valaki fogadóra leljen. Ebben a magának való csendes halász- és kereskedővárosban úgy tartják, hogy az a legjobb, ha mindenki a maga dolgával foglalkozik. Az azuranok és egy rejtélyes erővel bíró hely baljós közelségének hála állandó rettegésben élnek a lakók, ami lassan átment enyhe fásultságba. Az eltűnések mindennaposak, ám a többség életben, emlékek nélkül tér vissza.