Néhány játékot csak mesélő felügyeletével lehet játszani, ezek jellemzően az asztali szerepjátékok, melyek manapság már online formátumban is elérhetőek. A mesélő egy személy, aki megtervezi a kaland cselekményét, ő irányítja a nem játékosi karaktereket (npc, magyarul njk), az események sikerességét pedig meghatározott értékek alapján, kockadobással dönti el. Az általa felvázolt helyzetre válaszolnak a játékosok a karaktereikkel, amiből megszületik az akció. Mindnek megvan a maga világa és szabályrendszere, ami szerint a történet zajlik. (pl M.A.G.U.S., Dungeons and Dragons).
A mesélő nélküli játékok egy kötetlenebb formát kínálnak, ahol a játékosok alakítják a játékteret és a történetet egyaránt. Platform tekintetében igen változatosak, függően attól, hogy milyen írásterjedelemre és játéktempóra van igény a játékosok részéről. Egy chat felületen gyorsabban pörög a cselekmény, azonban nincs lehetőség hosszabb környezetleírásra, belső monológ vagy érzelemvilág megjelenítésére, ellenben nagyobb hangsúlyt kapnak a párbeszédek, és az azonnali, valós idejű reakciók.
A fórumos szerepjáték (röviden FRPG), vagy “szöveg alapú online szerepjáték” a szerepjátéknak azon formája, melyet a játékosok egy fórumon játszanak le, elegyítve a szerepjátékot a “közös regényírással”. A játékok sokszínűek, viszont teljesen szabad stílusúak. A játék úgy zajlik, hogy az egyik regisztrált felhasználó leírja, hogy a karaktere mit mond, és mit csinál anélkül, hogy irányítaná a többi felhasználó karakterét, és vagy egy/több másik játékos válaszol rá az előre megállapított sorrendben. Ez így folytatódik egészen a “kaland”, az aktuális “játék” végéig, míg a 2 vagy több karakter elköszön egymástól.
Terianon a mesélői beavatkozás nem jellemző, de az oldal kialakított világgal bír, melyen belül a karakterek szabadon mozoghatnak. Az írásokat regényes megfogalmazás jellemzi, E/1 vagy E/3-ben zajló narráció. Előfordul, hogy a karakterek párbeszédeit nem gondolatjellel, hanem csillagozással tagolják a játékosok a cselekménytől. Ez inkább a chates játékok jellemzője, de a fórumos formába is belefér.
Itt a karaktereddel játszol, amelyet regisztrációkor hozol létre. A karakterlapodon megírhatod a személyiségét, küllemét, családi hátteret adsz neki, és akár addigi életét is megoszthatod.
Ezután elkezdheted a játékot, vagyis ami éppen most történik majd a karaktereddel. Ebben nem leszel egyedül, hiszen lesz legalább egy játékpartnered, akivel alakítani fogjátok a történetszálat.
Ne aggódj, magába a játékba hamar bele lehet rázódni, szükség esetén az adminok is mindig segítenek, sőt általában a többi játékos is.
Ami fontos, hogy ne feledd: mindenki volt egyszer kezdő. Ne csüggedj, ha valami nem megy elsőre, másodikra majd jobb lesz! Mások játékait olvashatni hasznos, de ne kedvtelenítsen el, ha a veterán játékosok stílusa, temperamentuma, játékvezetése még jobban tetszik, mint a sajátod! Ez csak azt jelenti, hogy van hova fejlődni, ami egyáltalán nem szégyen. Soha, senki sem fog megszólni a tapasztalatlanság miatt, de ha mégis, az a saját szegénységi bizonyítványa.
Az egyik legfontosabb mindig, minden körülmények között az, hogy ne feledd:
A KARAKTER NEM EGYENLŐ A JÁTÉKOSÁVAL!
Előfordulhat, hogy a karaktered egy másik karakterrel halálos ellenségek, de a felhasználóval jó barátok lesztek. Valamint attól még, hogy egy felhasználóval nem kedvelitek egymást, nem kell mindezt (és nem is szabad) kivetíteni a játékra! Ha ilyen dolog történik, és nem tudtok kompromisszumra jutni, akkor inkább kerüljétek el egymást játékon belül és kívül.
Különítsétek el tehát a játékot a valóságtól! Ide mindenki más, akárcsak Te is, kikapcsolódni, szórakozni jön, ezt tartsátok szem előtt!
A szabályzatban minden fontos dolgot összegzünk, mit szabad és mit nem a játéktéren, vagy a chaten. Kérlek, böngészd át alaposan, mert ennek tudata elengedhetetlen ahhoz, hogy elkezdd a játékot!
Fontos információ: Terian világa technilógiai fejlettség terén a gőzkorszak végén jár. Egyetlen kontinens, Aetryas rendelkezik ennél fejlettebb technikával, ám űrkorszak béli eszközök itt sem találhatóak. A mágia viszont nagy úr, ennek hatalma mindent átjár, így kreatív módon létrehozhatóan különös szerkezetek.
Összegyűjtöttük a gyakran ismétlődő kérdéseket és igyekezetünk válaszolni rá minél egyszerűbben, mégis tartalmasan. Ha kérdésed van, de épp nincs fent admin, akkor írj ide bátran.
Nem kell megrémülni, hisz senki se fogja számolgatni, hogy hány mondatot írtál. Itt igazából a tartalom a fontos, hisz ha csak 8 mondatot írsz, de azok kerek és jól értelmezhető mondatok akkor nincs gond, mivel a partnered valószínűleg tud rá válaszolni. Természetesen az adminok néha bele olvasnak a játékokba is, és ha a tartalom semmitmondó és rövid azért szólni fognak. Valószínűleg te se szeretnéd ha olyan reagokat kapnál amire nem tudsz mit reagálni és ez hamar játékgyilkos lehet.
A privát szoba a karaktered otthona, birodalma. Ide kissé más szabályok vonatkoznak, hisz kedved szerint formálhatod azon belül a helyszíneket és az eseményeket, viszont ide csak az írhat akinek TE megengeded. Ha engedély nélkül ír valaki a privát szobádba azt az adminok büntetik. Természetesen mindenki olvashatja a szobádban zajló játékot, mely szintén lehet bármilyen műfajú. Itt sem ölheted meg azonban játékostársad karakterét a beleegyezése nélkül.
Semmi pánik, együtt megoldjuk! Először is bizonyítanod kell, hogy a szóban forgó karakter valóban a te tulajdonod. Ha ez megtörténik akkor felhívhatod az illető figyelmét arra, hogy az engedélyed nélkül tulajdonította el az alkotásod. Ha ez így történik és képekkel van bizonyítva, akkor akár jogi útra is terelhető, hisz akárcsak az oldal tartalma, úgy a karakterek is védettek és azok eltulajdonítása lopásnak minősül. Természetesen igyekszünk békés megoldást találni a problémára.
Ha szerencséd van, akkor csak elgépeltél valamit, ezesetben facebookon tudod felvenni a kapcsolatot valamelyik adminnal.
Viszont előfordulhat, hogy a felhasználói fiókod, karaktered törlésre került. Ennek számos oka lehet. Első sorban általában a kötelező határidőből való kicsúszás az egyik ilyen ok. Az admin nem köteles jelezni azt hogy törölni fogja a karaktered, hisz az erre vonatkozó szabályzatot is el kellett olvasnod.
De mi van akkor ha a karaktered ki volt töltve és megfelelt a karakter alkotási szabályzatnak?
A karaktereidet köteles vagy használni. Az, hogy megalkottál egy karaktert az nem mentesít fel az alól a szabály alól, mely a használatára vonatkozik, ugyanis ha adott időn belül nem kezdesz el vele játszani, vagy nem lépsz fel rá akkor a karaktered csak a helyet foglalja és elveszed mástól a karakter kép használatának lehetőségét.
A karakter képet az használhatja aki először feltöltötte. Vagyis ha te előtte már feltöltötted a profilodra a képeket és JELENLEG is használod, akkor a másik félnek jelezni kell, hogy legyen szíves a képeket lecserélni, hisz azok használatban vannak. Ha ennek nem tesz eleget az illető, akkor az adminok távolítják el a képeket. Ha azok visszatöltésre kerülnek akkor azért büntetés járhat, de előtte mindenképp megy egy felhívás a változtatás miatt. Viszont ha épp nem használod azt a karaktert (épp szünetelteted a játékot és levetted magát az adatlapot is) akkor a kép szabad préda, ha nem jelzed valamelyik adminnak hogy a karaktered átmenetileg leszeded, de szeretnéd idővel vissza hozni.
Az oldal biztonsági okok miatt MINDENKIT 90 perc után kitesz, ha aktív, ha nem. Természetesen azonnal vissza lehet lépni. Ez elsősorban a sorozatos hacker támadások miatt lett bevezetve. Javasolt a karakteralkotást és a reag írást word dokumentumban írni, így elkerülheted, hogy a megírt dolgok elvesszenek, ha épp akkor járt le a 90 perc.
Ha egy helyszínen 3 hónapja nem volt reag váltás és nincs ki írva a hosszabbítási igénylés, akkor a játék lezártnak tekinthető és a helyszín szabad. A másik lehetőség, hogy az adott helyszínen az ott játszó felek le zárják a játékot, melyet kötelesek jelezni azzal, hogy a helyszínre írják a következőket: “Lezárva”, “Szabad.” stb…
Javasolt a Postaláda használata, amit az Egyéb menüpontban találhatsz a karakterlapon. Ennek segítségével olyanoknak is tudsz üzenetet írni akik épp nincsenek fent. Nincs is másra szükséged mint az illető pontos karakternevére. Amint begépeled a nevét, feldob egy lehetőséget, hogy üzenetet küldj neki. Az üzenet szöveges illetve képi tartalmat is megjelenít.
Ha valaki zaklat és nem áll le többszöri figyelmeztetésed után se, azonnal jelezd az adminoknak. A zaklatás bűncselekménynek minősül és rendőrségi útra is terelhető, ha van rá megfelelő bizonyíték. A zaklatókat nem csak tiltással büntetjük, de fel is jelenthetjük az illetőt minden jelzés nélkül.
Ismétlem! Ha valaki zaklat, azonnal keresd fel az adminokat!
Nem! A chat szerepen történő dolgok ott is maradnak. Az éles, helyszíneken, szobákban történő játékokat nem érinti semmilyen formában.
Az oldal és annak összes helyszíne azért készült, hogy ott játszanak a játékosok. Ha chaten szeretnél játszani akkor ez nem az az oldal amit te keresel. Tessék használni a helyszíneket, hisz azért vannak!
De igen. Közös megegyezés alapján kell ezt megbeszélnetek, hogy a harmadik félt nem zavarja-e? Ha beleegyezik, akkor külön szálon vezethető végig a kettőtök játéka, úgy hogy az a másik féllel való játékot nem zavarja vagy szakítja félbe, de előtte mindenképp beszélj mindkét érintettel!
A regisztrációval elfogadod a Felhasználói feltételeket, a Szabályzatot és a Világleírást! Így ami bennük szerepel mindenkire vonatkozik kivétel nélkül! Ezeknek nem ismerete nem mentesít a szabályok betartása alól!
Amiért mindenképp tiltás jár:
- Az oldalon szereplő minden írott tartalom egytől egyig a szerzők tulajdonai, szellemi termékei. Azok eltulajdonítása ugyanúgy lopás mint ha lopsz a boltból, az ilyen dolog büntetendő. Ezért ha megtetszett valami és fel szeretnéd használni bárhol máshol, ELŐSZÖR kérdezd meg a szerzőt/ket. Ha ezt nem teszed meg és innen vagy más oldalról hozol olyan karakter ami nem a te tulajdonod (lopottnak minősül) azonnali tiltás jár érte, illetve feljelentést is tehet a karakter tulajdonosa amennyiben tudomást szerez róla.
- Szabályszegés esetén mindenképp értesítjük a felhasználót, legalább két alkalommal. Ha bant kapsz az azt jelenti elkövettél valamit, amit tilt a szabályzat, és figyelmen kívül hagytad az adminok megkeresését. Ha megkerülöd az adminok döntését és más ip-ről jársz fel onnantól kezdve az adminok nem kötelesek figyelmeztetni vagy felszólítani. Ha kell minden ip-t letiltunk amivel az érintett fellépett akkor is ha az egy másik játékosé aki szintén az oldalon játszik. Kifogást nem fogadunk el mivel az ilyet ki fogjuk írni több helyre is, így azt sem lehet mondani majd, hogy nem tudott róla vagy nem látta. Többször fel lesz rá hívva mindenki figyelme. Ha valaki szabályt szeg nyilvánosságra hozzuk a karakterei nevét, de az igazi nevét nem.
- Amennyiben a szabályok bármelyikét megszeged, az büntetést von maga után! Ez csakis az adminokra és az érintett személyre tartozik. Másra nem, vagyis ami itt történik az itt is marad! Elsőre csak figyelmeztetés, másodszorra egy hét ban, végül ip tiltás. Emellett ha segítségre van szükséged kérdez bátran az adminiktól vagy játékostársaidtól.
- Azok akik bannolva vannak az oldalról többet nem térhetnek vissza. Ezt a közösség szavazta meg egyhangúan, így a könyörgésnek és a sunnyogásnak nincs értelme. A döntés végleges.
- Az oldal bemocskolása (feltörés, vírus tartalom feltöltése, rágalmazás, hitelrontás) és annak tartalmának eltulajdonítása, legyen az játék, karakter vagy egyedi elemek, rendőrségi intézkedést vonhat maga után.
- Ha problémád van az oldallal és saját oldalt szeretnél létrehozni, az a szíved joga, de akkor ide ne járj vissza ötletet lopni. Vidd a saját oldalad a saját szabályaid szerint! A játékod itt továbbra is engedélyezett, ameddig nem a saját oldalad tartalmát hozod át, nem használod azt reklámra.
- Ne káromkodj vagy inzultálj másokat. Ha problémád, nézeteltérésed van a játékostársaddal jelezd neki privátban a problémád, semmiképp se nyilvánosan. Ha ennek ellenére se változik semmi, akkor fordulj az adminokhoz.
- Ne reklámozz más oldalalkat! Az adminokat keresd fel banner csere ügyében, ha szeretnél link cserét.
- Ne kritizáld mások karakterét vagy játékát nyilvánosan. Ha nem tetszik, jelezd neki privátban, vagy inkább ne is mondj semmit. KIVÉVE ha az illető belinkeli a karakterét vagy az egyik reagját és véleményt kér róla. A vélemény nyilvánítás fontos, de csak a korrekt megfogalmazás határain belül. Sértegetésnek itt nincs helye!
- Ne kellesd magad a chaten! Nem vagyunk kíváncsiak arra ahogy megszondázzátok egymás gyomrát vagy egyéb testnyílásait. Felnőtt tartalom kijátszása kizárólag játékos felületen, helyszínen engedélyezett! Vonatkozik ez nem csak a szexuális, hanem az erőszakos, véres tartalomra is!
- Privát minijátékokat lehet játszani a privát chaten, de emiatt ne hozz létre külön karaktert, mert csak feleslegesen foglalja a helyet! Az oldal a fórumos, és nem a chates szerepjátékot preferálja!
- Ha két karakter egy párt alkot a játéktérben, az nem jelenti azt, hogy chates játékban is összetartoznak, és ez fordítva is igaz. Minden megegyezés alapja, amit a többi játékosnak is tiszteletben KELL tartania.
- Ne flegmázz, se a játékostársaiddal, se az adminokkal, adjuk meg a tiszteletet egymásnak! Ha ez mégsem valósul meg, nincs mit csodálkozni azon, hogy “amilyen az adjon isten, olyan lesz a fogadj isten!”.
- Ha bármely kommunikációs platformon felhívja az admin a figyelmed valamire akkor köteles vagy változtatni a dolgon!
- Ne szemeteld tele a chatet linkekkel, képekkel, gifekkel, mert zavaró és sokakat irritál. Egy-két link vagy kép, nem a világ vége, de nem kell rendszert csinálni belőle. Sokak ezért inkább nem is olvassák a chatet. Ha meg akarsz valakivel osztani valamit, szintén a privát tedd.
- Az oldalon két chatprogram üzemel. Az oldalon rögzített verzió használható a mindennapi beszélgetésre (pl. helló, szia, hogy vagy, stb…), míg a jobb alsó sarokban felnyitható programot szabadon lehet játékra használni. Ha nincs kedved részt venni egyik, vagy másik beszélgetésben, nem szükséges beköszönni!
- Privát beszélgetéshez felhasználók közti szobát szintén a jobb alsó sarokban felnyitható chatprogramon keresztül lehet nyitni. Ehhez karakternévvel történő regisztráció szükséges. Enélkül a beszélgetések elvesznek. Regisztrációhoz e-mail cím (fiktív is lehet) és jelszó szükséges. A felhasználók fül alatt látod az aktív felhasználókat, bal egérgombbal rákattintva a névre ugranak fel a felhasználó opciói. Ha tartósan tervezel beszélgetést folytatni valakivel, érdemes barát listára tenni.
- Ha politikai, magánéleti dolgokról akarsz beszélni azt ne nyilvánosan tedd meg. Mindenkinek van elég baja, és ide kikapcsolódni járnak az emberek. Ha megkérdezik mi a helyzet veled válogasd meg mit írsz le!
- Emellett van egy Postaládánk is, mely biztosítja, hogy olyanoknak is írj akik nem elérhetőek chaten, vagy rég nem jelentkeztek be. Kiváló lehetőség ez pl abban az esetben, ha egy karakter megtetszik, és szeretnéd a játékosával felvenni a kapcsolatot.
- Ha ez nem felel meg, megadhatod az elérhetőséged a karakter lapod alján lévő ablakba, mely mindig megjelenik majd.
Mielőtt belevágnál a játék közepébe, érdemes beleolvasni pár helyszínbe ahol jelenleg is zajlik a játék!
Ha elkészültél a karaktereddel és elolvastad a szabályzatot nincs más dolgod minthogy partnert keress. Bármilyen jellegű játékot ki lehet játszani, ha a reagokban szereplő mondatok száma minimum 10-13. Hogy ez a szám miért fontos? Elsősorban azért mert ez a fórumos szerepjáték lényege. A rövidebb reagok leginkább a chates és a közösségi platformos szerepek műfaja, ahol nincs lehetőség hosszabb kifejtésre.
Ha megtaláltad a számodra megfelelő partnert, akkor ideje keresni egy helyszínt. A helyszínek száma folyamatosan növekszik, egyelőre 5 kontinensre és négy földalatti tartományra, illetve lakhelyekre vannak felosztva. A játék mindenhol szabad, ha a választott helyszínen nincs jelenleg aktív játék. A lakhelyek a karakterek privát birodalmai. Oda csak akkor írhatsz ha az a sajátod, vagy a partneredé. Engedély nélkül egy aktív játékba sem csatlakozhatsz be!
Az Egyéb menüpontban található pár almenü melyek elősegítik a partner keresést. Ebbe tartozik a ,,Társkereső”, a ,,Szerepjáték ötletek” és az ,,Ismerjük meg egymást!”. Mindegyiket értelemszerűen a leírásának megfelelően kell használni. A Társkereső a karaktereknek szól, és nem a játékosoknak! Vagyis ne ott akarj a való életben párt találni. A Szerepjáték ötletekbe tudod leírni az elképzeléseidet egy adott játékhoz melyhez partnert keresel. Az ,,Ismerjük meg egymást!” egyfajta játékos bemutató, ahova saját magukról írhatnak a játékosok, de az ott leírt adatokról és információkról mindenki saját maga vállalja a felelősséget.
Ha már nem aktuális a partnerkeresés, zárjátok le a hirdetést kommentben!
A 3 hétnél régebben inaktív tagok hirdetését levesszük a hírekből, de hirdetés továbbra is elérhető a Társkeresőben, vagy a Szerepjáték ötletekben.
A privát szobát a karakterednek az adminoktól kérheted, illetve a Lakhelyek menüpont alatti hozzászólásoknál. A lakhely igényléséhez készítsd el előre a lakhelynek egy nevet, leírást, és a képet, ami csakis kizárólag manga, anime, fantasy kép lehet. Valós épületekről, helyekről nem lehet képet használni. Utólagosan ez már nem módosítható. A lakhelyen belül szabadon változtathatsz helyszínt. Tehát a leírtak alapján elmehet a karaktered a városból a közeli hegyekbe anélkül, hogy elhagynád ténylegesen a szobát, továbbá ezekben a privát otthonokban is szabadon kijátszható a +18-as ágyjelenet.
Ha intim jelenetet szeretnél kijátszani partnereddel, azt a jóízlés határain belül tedd meg. Eme forró pillanatokhoz lehet használni képeket is, de itt is fontos hogy a jó ízlés határain belül legyenek a felhasznált képanyagok. Nemi szervet nem szeretnénk viszontlátni egyetlen képen sem. A csupasz felsőtest még elfogadott, nő esetében is.
A régi írásokat nem kötelező elolvasni, azonban figyelj az időpontokra! Ha találsz egy helyszínt ami tetszik, de van ott játék, akkor nézd meg az utolsó reag időpontját; akkor szabadul fel a helyszín, ha az utolsó reag óta eltelt 3 hónap és nem lett jelezve, hogy ott folytatni kívánják a játékot. Ha jelezve van mondjuk úgy, hogy “játékra fenntartva”, akkor attól a dátumtól számolva újabb 1 hónap áll rendelkezésre a játékosoknak a folytatásra. Ha ezzel nem élnek, a helyszín felszabadul és NINCS lehetőség további fenntartásra.
Szabad helyszínnél nincs helyszín stoppolás. Ha ott játszani szeretnél, akkor kezd el a játékot a társaddal. A reaghoz rendelkezésre álló maximális szószám 7000 szó. Ennek további bővítése nem lehetséges. Ha magyarázatot kívánsz adni a reagodhoz, de nem fér bele a megadott szószámba, akkor azt privát megteheted levélben, chaten, vagy a reag alatt.
Partnered, játékos társad karakterét nem ölheted meg az engedélye nélkül. Ha egy karakter mégis meghal az nem jelenti azt, hogy végleg eltűnt és nem játszhat tovább. Feltámadásra és kisebb trükkökre mindig van lehetőség. Ez igazából a játékosfél képzelőerejétől függ. Ha mégis megölöd a játékostársad karakterét az engedélye nélkül az büntetést von maga után. Ha a karaktergyilkos játékos visszaeső, a harmadik alkalom után végleges tiltás lesz büntetése.
Használhatod saját stílusod, amíg azzal nem sértesz meg másokat. Kijátszhatod karakterhűen a karaktered személyiségét és szokásait, de mindenképp figyelj arra, hogy az nem zavarja-e a partneredet. Most felmerülhetett az a kérdés, hogy akkor miért kezdett bele a játékotokba? Erre a válasz egyszerű. Sajnos megesik, hogy a játékos nem képes karakterhűen vinni a saját alkotását és a játékot sem. Ha számodra még ismeretlen a karaktered személyisége, vagy a stílus amiben játszani terveztek, jelezd a partnerednek, hogy ráhangolódásra van szükséged!
Egy regisztráció egy karaktert jelent. Regisztrációkor a karaktered keresztnevét add meg! (Nem a saját neved, nem nickname, nem becenév!) Nem tartalmazhat számot, írásjelet. Ha a kívánt név foglalt, az azt jelenti hogy van már ilyen nevű karakter. Ez esetben kérlek válassz másik nevet!
A regisztrációt követően már meg tudod tekinteni a többi játékos karakterlapját. Nézd át a játékosok listáját, hogy nincs-e már olyan karakter kép amit használni szeretnél. Ha nem akarod átnézni a teljes listát kérdezz meg egy admint. A karakterkép nem ábrázolhat élő személyt, állatot vagy tárgyat! Válassz egy digitalizált alkotást pl animéből, mangából, játékból, de lehet fanart vagy egy digitális művész alkotása is.
Azokat a felhasználókat, akik nem a kért módon regisztrálnak (nevük számot tartalmaz, kódnevet, valós nevet használnak), figyelmeztetés nélkül törölni fogjuk. Igaz ez azokra a karakterekre is, amelyek önkényuralmi jelképeket (pl horogkerszt), vagy hozzájuk kapcsolódó személyeket kívánnak megjeleníteni.
A karakterek száma nem limitált, de kötelező mindet használni.
Szabadon dönthetsz, hogy milyen karaktert/karaktereket hozol létre. Bármilyen fajt alkothatsz, viszont ne hozz olyan karaktert, akinek faját nem lehet behatározni. Pl: ,,még nem tudom”, ,,valami”, ,,ismeretlen eredetű” stb… Továbbá mivel saját istenei vannak Teriannak, kérek mindenkit, hogy azokat ne használja fel karakteralkotáshoz. Istent alkotni tilos!
KÖTELEZŐ kitölteni az adatlapon a Fajt, Faji leírást, Személyiséget, Képességeket és Gyenge pontot. A karakter alkotásnál szerkesztési nézetben a szövegdobozok segítő jellegű szöveget tartalmaznak. A faji leírás és a képesség elhagyható ha a karaktered ember, és nincs különleges képessége, vagy használ mágiát. A karaktered adatlapján a következő blokkokban minimum 5 mondatnak kell szerepelnie, kivéve a gyenge pontnál. Ha nem tudsz mit írni kérj segítséget másoktól. Ha ennek ellenére sincs meg az öt mondat az adminok törölhetik vagy felfüggeszthetik a karaktered.
Regisztrációt követően egy hónap áll rendelkezésre a karakterlap végleges befejezéséhez. Azon túl ha a karakterkép, vagy karakterlap nem megfelelő, az adminok üzenetben értesítenek. Elérhetetlenség esetén a karakterlap két héten belül törlésre kerül. Az elkészült karaktereddel kezdheted is a játékot!
A karakteredet hűen vagy köteles vinni. Képességei ugyan folyamatosan fejlődhetnek, de azoknak a határait tartsd be! Ha fejlődik a képessége, javítsd az adatlapodon. Ha teljes átalakulást tervezel, írd át a karakterlapod. Fontos ha a karaktered erősödik, a gyengeségének is erősödnie kell. Halhatatlanokat, sérthetetleneket lehet alkotni, de egyik sem lehet legyőzhetetlen, illetve az isteni eredetű erők nem elérhetőek. Tehát ha Terra megpöcköl a hatodik, ezüstporos harci bimbijével, akkor ott maradsz.
A Profilra maximum 26 kép tölthető fel. Bővítésre lehetőség NINCS! Ne változtasd meg naponta a karaktered kinézetét, mert nagyon zavaró és feleslegesen tele tömöd a tárhelyet. Ha az oldal betörte az általad használt képet, akkor ne töltsd fel megint, hanem szólj egy adminnak. Ő vissza tudja neked állítani, vagy csak a neted vacakol. A karaktert ábrázoló képek közé feltölthető meztelenséget ábrázoló kép a jó ízlés határain belül, nemi szerv, aktus direkt megjelenítése viszont tilos.
…a világleírást a játék megkezdése előtt átolvasni. Kérünk mindenkit a kreatív gondolkodásra és a földi dolgok földön hagyására. Világunk kidolgozott rendszerekkel rendelkezik, ehhez igazodni erősen ajánlott.
Elfogadom, hogy Terian egy saját rendszerrel bíró, független világ, mit figyelembe veszek mind a karakteralkotás, mind pedig a játék során. Vállalom a Világleírásban írtak elfogadását, és az ott szereplő információkhoz való alkalmazkodást.
Elolvastam és tudomásul vettem a szabályzatot, és aszerint használom az oldalt. Tudomásul vettem, hogy az oldalon +18 tartalom szerepel, és elfogadom a felhasználói feltételeket.
Azzal, hogy regisztrációkor elfogadtad a feltételeket, felelősséget vállaltál a tetteidért és a szavaidért is, továbbá tudomásul vetted a szabályzatot és vállaltad, hogy aszerint viselkedsz.
Ennek elfogadásával elismerted, hogy tudomásul vetted, hogy felnőtt tartalom van jelen az oldalon, és senki se kényszerített a regisztrációra. Ezeknek a feltételeknek az elfogadása nélkül nem képes senki se regisztrálni, így felesleges az ellenkezőjét állítani. A szabályzat figyelmen kívül hagyása, el nem olvasása, senkit se mentesít a büntetés alól, ugyanis annak elolvasása és betartása kötelező az új és régi játékosoknak is, kivétel nélkül.
Személyes adataidat ne add meg senkinek! Ezen információk csakis rád tartoznak. Az oldalon a karaktered nevével kell regisztrálnod, nem a sajátoddal, ahogy a karakter lap tartalma se az életedről szóljon, melyben valós adatokat adsz meg nyilvánosan. Ha ezt mégis megteszed, mi nem vállalunk érte felelősséget. A regisztrációkor megadott adatokat (név, jelszó, e-mail, stb…), az admin csak és kizárólag akkor adhatja ki a felhasználónak, ha az bizonyítja, hogy valóban az övé a fiók. Ellenkező esetben nem áll módunkban kiadni semmilyen adatot.
Az oldalon bizonyos rendszerességgel tartunk közvéleménykutatást melyek célja az oldal fejlesztése és a játékélmény fokozása. Az adatgyűjtés ezekkel kapcsolatban történhet nyilvánosan vagy privátban, melyre senkit se kötelezhetünk vagy kényszeríthetünk. A begyűjtött adatokat nem adjuk tovább harmadik félnek, ha a válaszadás privátban történik. Ha nyilvánosan történik pl: nyilvános chaten vagy a facebook csoportunkban, azt bárki láthatja és felhasználhatja.
Az oldalt biztonsági okok miatt csak a regisztrált és már meglévő felhasználók tekinthetik meg. A karakter és az oldalon szereplő tartalom eltulajdonítása bűncselekménynek minősül, melyért börtönbüntetés járhat! A karakter képekre vonatkozó szabályzatot a felhasználói feltételek alatt szereplő menüpontban lehet megtekinteni.
No one is online right now
Őszi nagy ünnep:
Rémségek Éjszakája
(Kalendárium, október 31.-november 1.)
Szerepjáték ötletek:
Ha már nem aktuális a partnerkeresés, zárjátok le a hirdetést kommentben!
A 3 hétnél régebben inaktív tagok hirdetését levesszük a hírekből, de hirdetés továbbra is elérhető a Társkeresőben, vagy a Szerepjáték ötletekben.
- 1
- 47
- 18 634 674
- 477
- 1 604
- 91
Design és wordpress téma Aemy Design munkája.
Ugrás az oldal tetejére