Dewlemend városa olyan, akár a hamvaiból feltámadó főnix. Egyike volt a kontinens első kikötőinek, végül a nyugatipart legnagyobb kereskedő városává nőtte ki magát. A hatalmas múlttal rendelkező város fényessége úgy változott a vezetők keze alatt, mint az árapály. Észak-Mahel, Dél-Mahel és Skulnera hajói rendszeres vendégek az öreg város mólóin, de a hatalmas fogalom sem volt képes fent tartani a város gazdag csillogását. Végül a hanyatlás legmélyebb zugában az akkori vezetőt letaszították arany trónjáról, a helyébe lépő új erő pedig mindent megtett, hogy Dewlemend régi pompájában fürödhessen.
Zelie ezer év alatt szedte össze a várost, hogy az visszaszerezze jó hírnevét. Jelenleg ez a város ad otthont számára, s központja a nyugati parton található kisebb kikötőknek.

Subscribe
Visszajelzés
guest
5 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
Zelie
2021.11.10. 19:49

-Evin, örülök, hogy megismerhetem. – Mosolyodott el.
Elfogadva vezetését gyengéden belé karolt, majd kellemes tempóban haladt mellette, miközben hallgatta szavait. A folytonos bocsánatkérés hallatán mosolya kiszélesedett.
– Kérem, ne kérjen bocsánatot a gróf minden egyes lépéséért, hisz nem magát minősíti a viselkedése, hanem őt. Emellett pedig világhírű a gróf szociális hozzáállása másokhoz, nem ért meglepetésként a vendégfogadása és kezelése. – Fejtette ki véleményét lágy hangon, majd a pletykák emlegetésére halk kuncogásban tört ki. – Azt hiszem ez általános. De való igaz, konkrét céllal érkeztem, amitől nem lehet eltántorítani, így megteszek minden tőlem telhetőt, hogy a gróf segítsen, ehhez pedig elengedhetetlen a bátorság. Sokan még a völgy határát sem merik megközelíteni. – Néz végig a hosszú folyosón. – Hozzá kell tennem, Henderson grófnak sokkal tartozom, amiért segítette a bejutásomat, nélküle nem lett volna ennyire.. békés.
A szobához érve elengedte, hogy előre mehessen. A szoba sokkal vonzóbb volt, mint a kastély alatt húzódó sötét és nyirkos cella. Téve pár lépést a helyiségben kíváncsi tekintettel nézett végig a tárgyakon. Ízlésesen és kényelmesen voltak elhelyezve a bútorok, a színek harmóniában álltak. Az egyéb csecsebecsék jelenléte tükrözte a gazdagságot, mégis elegánsan összhangot keltett, nem pedig egy zsúfolt babaházét. Követve a férfi lépteit ő maga is az ablakhoz lépett.
– Kérem, ne aggódjon, a szoba mindennel rendelkezik, melyre szükségem lehet. Sőt, talán többel is. – Tekintett ki az ablakon, figyelve a pap szavaira, melyek rengeteg tudást tartalmaztak gyönyörűen megfogalmazva és tálalva a kastély kincseiről.
A hátuk mögött felcsendülő mogorva hangra lemondó pillantással fordult el az ablaktól, hogy tekintetét a grófra emelhesse, ki cseppet sem volt felvillanyozódva a ténytől, hogy nem a cellájában várakozik, ahogy azt ő remélte. A két férfi szóváltása és az emlegetett méhkasos eset igen komikussá változtatta az egész hangulatot, így kénytelen volt kezét ajkai elé emelni, hogy a vámpír ne lássa széles vigyorát. Amint Isack felé indult megkomolyodott, kezét leengedve összekulcsolta másikkal maga előtt, miközben figyelte minden egyes lépését.
Nem szakította félbe unott morgását, csupán egy jól begyakorolt nyugodt és semmitmondó arckifejezéssel nézett fel rá, mégis, mielőtt Evinhez fordulhatott volna, az érzelemmentes mosoly szélesebb lett, szemeiben pedig megcsillant a pimaszság válasza alatt.
– Csak annyira Grófom, amennyire kell, hogy szórakoztassalak unalmas éjszakáidon. Az alkunk egyik legfőbb előnye számodra, hisz semmi szórakoztató nincs abban, ha mindenki vakon követi a parancsaid, vagy netán tévedek? Még a magafajta ősvámpíroknak is kell néhanapján egy gombostűnyi kihívás.
Figyelve a számonkérést belső késztetést érzett arra, hogy pár szóval kiálljon megmentője mellett, de a szavakból kiindulva nem ez lehetett az első eset, mikor Evinior szembe szállt a birtok urával. Várt a frappáns válaszra, mely hallatán a gróf majd lemegy hídba, de a sütemény megemlítse végül őt is meglepte. Alsó ajkába harapva igyekezet elfojtani a belőle feltörni készülő nevetést, végül pár köhintéssel sikerült késleltetnie a kitörést addig, amíg a nagyközönség el nem vonul. A tény, hogy a zsémbes vérszívó rajong az édességekért megfizethetetlen kincset érő információ volt, amit nagy valószínűséggel a későbbiekben maga is használni fog a kényes helyzetekben. A pap szavaira csak legyintett egy kedves mosollyal.
– Ugyan, ez volt az éjszaka legszebb pontja, ne kérjen elnézést. Igazán szórakoztató jelenség volt, így inkább meg kellene köszönnöm. – Fordult az ablak felé, hogy tovább kémlelhesse a kert gyönyöreit, de szavaira félig visszafordult. – Értékelem, hogy aggódik az épségem miatt. Megfogadom a tanácsát, bár nem terveztem lapnyugta előtt elhagyni a szobát.
Miután távozott és már nem hallotta léptei zaját, kezeivel az ablakpárkányra támaszkodva kezdett először kuncogni, majd nevetni az egész estén. A birtokra lépésekor egyáltalán nem ilyen befejezésre számított. Pár percnyi nevetgélés után a fésülködő asztalhoz ült, majd ujjával felrajzolva a makulátlan felületre a jeleket sikerült kapcsolatot létesítenie Merasal.
– Úrnőm! Már kezdtem aggódni, hogy a hajnal közeledtével nem adott jelet. – Csendült fel a kissé aggodalmas karcos hang. – Látom épségben van. Netán sikerült lenyűgöznie a grófot?
– Én nem tennék ilyen kijelentéseket, de a dolgok egyenlőre úgy néz ki kedvezően alakulnak. Megkezdted az előkészületeket? – Könyökölt az asztalra, majd összekulcsolva kezeit rátette állát.
– Ahogy kérte. Viszont páran arról kérdeztek, hogy meddig kell várniuk. Vannak, akik nem hiszem, hogy sokáig fenntartják majd a hűségüket. A kontinensen már híre ment, hogy elhagyta Dewlemendet.
– Majd elválik, kik maradnak az oldalunkon, a türelem a legnagyobb próbatétel mindenki számára. Haladjatok a megbeszéltek szerint, ha pedig probléma adódna, tudod, hogyan kell kezelni, csak végső esetben keress.
– Ahogy óhajtja. Henderson grófúrnak küldjek levelet?
– Felesleges, Araloth gróf valószínűleg majd lerendezi vele. Egy hónap múlva úgy is a birtokra látogat, ha nem gondolja meg magát. – Vigyorodik el. – Fenséges mulattság lesz. Ha változik valami, jelentkezem.
– Úrnőm. – Hajol meg, majd pillanatokkal később a tükrön újra eredeti mivoltán csillan meg a kintről beszűrődő fény.
Némi női szöszölés után Zelie bezuhant a puha ágyba, ahonnan csak unott tekintettel bámulta a plafont. Mialatt gondolatai tengerében fürdött, a horizonton a kegyetlenül fényes korong sugarai lassan előtűntek, ezzel megkezdve a vámpírnő rutinná vált kínzását. Bár a meleg sugarak nem hatoltak át az ablakok előtt lógó vaskos sötétítőfüggönyön, az idő az idő. A nő testén átrohant a borzongás, oldalára fordulva próbált összegömbölyödni, de háta hirtelen olyan ívben feszült hátra, mintha vizes törülközővel csapták volna meg egy nyári strandolós napon. Ujjai furcsa szögekben görcsösen szorongatták a puha lepedőt, száját eltátva sikítani tudott volna a fájdalomtól, de helyette csak nyöszörögni tudott, mikor épp sikerült levegőhöz jutnia. Hegyes szemfogai lassan visszahúzódtak, ezzel olyan fájdalmat sugározva, mintha valaki érzéstelenítés nélkül menne gyökérkezelésre. A vörös szempár lassan könnyekkel telt meg, majd a távolba meredő üveges tekintet izzása lassan hideggé vált, lángjai kihunytak, helyette a tenger veszélyes hullámaira emlékeztető színek hódítottak teret maguknak.
A gyötrő folyamat nagyjából félórát, vagy kicsit többet vett igénybe, majd úgy hagyta el a most már törékeny és sebezhető testet, ahogy megjelent. Olyan volt, mint a régen látott rokon: nem akarod, hogy megjelenjen, de beállít, megkeseríti a napjaid, majd szó nélkül lelép, mint kurva a díványról fizetés után.
Zelie fáradtan pihegett a mostanra széttúrt ágyban, míg el nem nyomta az álom pár hosszú órára. Csak a délelőtti órákban tért magához, de pár pislogásig azt sem tudta, hogy hol van, és milyen évet írnak. Amint realizálta a helyzetet úgy döntött nem sok értelme van kimásznia az ágyból, hisz jelenleg minden veszélyt jelent rá a kastélyban, ahogy Evin éjjel felhívta rá a figyelmét. A másik visszatartó tényező pedig maga a nappal volt egy élőholtak lakta vidéken, vagyis mindenki az igazak álmát aludta rajta kívül, ami nem jelentett valami nagy életet. Legalábbis szerinte.
– Hosszú lesz ez a nap… – Ölelte magához az egyik párnáját. 

a8f8791a4aa98af254ae9bd54dcead6f.jpg
Isack
2021.11.10. 19:47

Amint tudta kivezette a cellából, majd hagyta had szedje rendbe magát. Az illedelmes bemutatkozásra meghajolt majd kezet csókolt a nőnek majd ő maga is bemutatkozott az etikettnek megfelelően.

-Evinior Samael Etrion, szolgálatára. A gróf tanácsadója és bizalmasa vagyok. Örvendek a találkozásnak Zelie úrnő. Kérem, szólítson csak Evinnek. Egy idő után túl fárasztóvá válik kimondani a teljes nevem.
Mosolyodott el barátságosan, majd karját felajánlva mutatta az utat mely az nyugati szárny felé vezetett.

-Kérem bocsásson meg a grófúr hevessége miatt. Nem igazán szívleli a hívatlan vendégeket, ám ugyanakkor kérem fogadja el az elismerésemet is. Kevesen képesek megőrizni a hidegvérüket amikor a város falain belülre lépnek és szembe találják magukat vele. Alig érkeztem meg, máris ezzel a nem mindennapi hírrel fogadtak a plejádok. Elfogadhatatlan ez a viselkedés egy hölggyel szemben, főleg ha maga Henderson grófnak a pártfogoltja. Futótűzként terjednek a pletykák. 

Mosolyodott el kissé kínosan, majd megállva a folyósó végén kitárta a kézzel faragott mahagóni ajtó szárnyait, majd előre engedte Zeliét.
 
-Remélem kielégíti eme szoba kegyed igényeit. Ha esetleg bármi kifogása van ellene, kérem azonnal szóljon és máris keresek önnek egy alkalmasabbat. Az egykori uralkodópár legidősebb leányának szobája volt, melynek tisztaságát és eleganciáját igyekeztünk megőrizni. Továbbá tökéletes kilátást nyílik egyaránt a rózsa és a szoborkertre.
Magyarázta jókedvűen az ablakhoz lépve. Szeretett a kilátásban gyönyörködni, emellett sokat is beszélt a természetadta csodákról és szépségről.

-Ne felejtsd ki, hogy még a csillagok tava is látszik innen.

Szólalt meg egy mélyebb ridegebb hang.

-Igaz is, ha kicsit jobbra néz, láthat…ja… a…

Halt el a hangja szép lassan és fokozatosan, miközben a hang forrása felé fordította a fejét. Az ajtófélfának támaszkodó vámpír szúrós szemekkel méregette a párost, kik látszólag nagyon belemerültek a szoba felfedezésébe.

-Isack! Micsoda véletlen! Épp arra gondoltam, hogy meglátogatlak a nagyterembe, de véletlen rossz felé fordultam és a tömlöcökben kötöttem ki, amikor találkoztam Zelie úrnővel. Most szólj hozzá.

-Evin… Ne feledd, hazudni bűn, akárcsak fényes nappal a kápolnák mögött maszturbálni.

Mondta egyhangúan, melyre láthatóan a papi gúnyát viselő férfi egy pillanatra lefagyott. Csak egy halk kuncogást lehetett hallani, az ajtó túloldaláról, melyre Isack felvonta a szemöldökét.

-Te csak ne röhögj… Te is csináltál hülyeségeket kölyökként, mint amikor darázsfészekbe dugtad a pöcsödet. Három hétig jajgattál a fájdalomtól, ostoba barom…

Mondta, fokozva ezzel a hangulatot, melyre azonnal abbamaradt a röhögés. Tudott volna mesélni mind a két férfiról egyaránt kínos sztorikat, de még nem volt itt az esti mese ideje. Ellökve magát az ajtófélfától indult meg a nő felé, figyelmen kívül hagyva Evint, aki lesápadva tenyerébe temette arcát szégyenében.

-Ami téged illet… – Állt meg előtte. – Rendesen felvágták a nyelved ahhoz képest, hogy csak egy kis kullancs vagy, akit bármikor eltaposhatok. Az egyetlen dolog, ami életben tart nem más, mint az, hogy unatkozom. Látok némi kihívást az átok megtörésében és szórakoztat, hogy annak ellenére is ekkora a szád, hogy penge élen táncolsz. Jó leszel unaloműzésre, de amint rád unok vége a dalnak, akkor is, ha maga Elijah könyörög az életedért, amire valljuk be az esély nulla. Jelenleg számomra csak egy játékszer vagy, akivel azt csinálok, amit akarok, magasról leszarva azt, hogy te mit akarsz és mit nem. Erre gondolom felhívták a figyelmed. Ami az átkot illeti, meglátom mennyire lesz kedvem vesződni vele.

Válaszolta unottan, majd Evinre emelte bíbor szemeit. Tekintete olyan volt, mintha Intera perzselő lángjai lobogtak volna benne.

-Veled még számolok. Egyértelmű parancsot adtam Cassiusnak, amit végre is hajtott, erre az első dolgod az volt, amint megérkeztél, hogy szembe szállj velem és az akaratommal, mint valami kibaszott muslinca az Unamei szüret idején… Egy jó okot mondj, hogy ne büntesselek meg itt és most. Alá ásod a tekintélyem Evinior… Hogy várhatnám el másoktól, hogy engedelmeskedjenek az akaratomnak, ha a saját bizalmasom is szembe megy a parancsaimmal. Ó és ne gyere azzal, hogy nő és Elijah küldte. Ő akart ide jönni és mérget vehetsz rá, hogy felkészítették a legrosszabbra is, szóval várom azt a kibaszott indokot, hogy ne rúgjam szét a segged. 

Jól láthatóan megfeszült Evin teste, de ugyanakkor ajkai felfelé görbültek. Majdnem egy teljes percig váratta Isacok, mire végre hajlandó volt valamit felköhögni, melyre valószínűleg senki se számított.

-Sütöttem neked mézes süteményt, extra bevonattal… – Húzta elő a vörös masnival átkötött zacskót, mely varázsütésre gyermeki nyálcsorgatást váltott ki a vérszomjas vámpírból, kinek szemei ragyogva figyelték a mézes puszedlit. – Ám ha megbüntetsz, félő hogy elejtem és kárba vész az egész… – Rázta meg a zacskót, mire hirtelen Cassius lépett ki az ajtó takarásából és mestere mögé állt.

-Uram, kérem ne dőljön be neki ismét! Ezzel csak lejáratja magát… Legyen úrrá az függőségén!

Ám szavai süket fülekre leltek. Amint kézbe kapta a zacskót, s annak tartalmát, már indult is kifelé, hátra hagyva mindenkit, nem törődve az imént elhangzottokkal. Cassius lemondóan ment mestere után, ki jóízűen majszolni kezdett, s mikor már a nyammogást se lehetett hallani, Evin megengedett magának egy megkönnyebbült mosolyt.

-Elnézést kérek újfent ezért a kis színjátékért. Lehet, hogy ő Skulnera leghatalmasabb vámpírmestere, de néha eléggé gyerekes tud lenni. Nagyon édesszájú. Nem tud ellenállni az édes dolgoknak, főleg ha hozzákeverek pár cseppet a véremből. Nagyon durván rá tud függeni, viszont nagyon sokszor kihúzott ez a piszkos kis trükk a csávából.
Vigyorodott el, miközben megvakarta tarkóját, majd az ajtó felé indult, hogy magára hagyhassa a nőt.

-Ha bármire szüksége van, szóljon bátran nekem. Ha esetleg nem találna, kérdezze meg a plejádokat, viszont, ha elfogad egy jó tanácsot tőlem, akkor fényes nappal ne nagyon mutatkozzon a gróf előtt, az ön érdekében. A Syomarisz vámpírok érzékei nagyon kifinomultak, éppen ezért különösen érzékenyek a friss vérre, legyen az halandóé vagy más vámpíré. Javaslom, nappal tartózkodjon mindentől, ami kárt tehet önben. Elég egy óvatlan mozdulat, vagy egy aprócska vágás és máris az életével fizethet érte, ám vámpírként talán képes lenne túlélni egy ilyen találkozást… Kérem, legyen nagyon óvatos. Nem szeretnék újabb hajadont örök nyugalomra helyezni a sírkertben.

Pillantott vissza rá aggodalmasan, majd meghajolva becsukta maga mögött az ajtót, ezzel magára hagyva Zeliét. Léptei visszhangoztak a folyósón, melyek azonnal elhallgattak, mikor szembe találta magát fivérével, ki épp egy puszedlit rágcsált jóízűen, miközben a levelet olvasta.

-Mit gondolsz a némberről?

-Ne nevezd így… Tudod nem halnál bele, ha kicsit kedvesebb lennél vele. A mentorod küldte hozzád, szóval biztosan fontos szerepet tölt be a sakktábláján.

-Egyértelmű mit akar, ezt a vak is láthatja. Bár nem írta le, de tisztán kivehetőek a szándékai. Őt akarja Janera fő vámpírmesterének, máskülönben miért foglalkozna vele ennyit? Henderson, te vén ravasz vérszívó. Végül mégiscsak mozgásba lendülsz?

Evin meglepetten pillantott fivérére, majd mellé lépve a levélre, melyen csupán pár szó szerepelt, mely még inkább felkeltette az érdeklődését, ám választ nem kapott. Némi testvéri zsörtölődés után nyugovóra tértek mind a ketten a hajnal közeledtével.  

Zelie
2021.11.10. 19:45

Nem érte meglepetésként, hogy Elijah gyakori emlegetése nem tetszett a grófnak, hisz a vámpírmester erre is felhívta figyelmét indulása előtt. Mégis, a kimondott szavak kint maradnak. Kérdésére ajkai apró, mondhatni szemtelen mosolyra húztak.
– Csupán addig, amíg szükséges. – Felelte, mely burkolt célzás volt a gróf további idegesítésére. – Nem élek olyan régóta a világon, mint az ősvámpírok, mégis tengernyi pletykát hallottam másokról és a hatalmukról, melynek jó, ha a tizede fedte a valóságot jobb esetben. Henderson gróf kétségtelenül az egyik legerősebb vámpír, de tartok tőle, hogy kissé elfogult kedvenc tanítványával kapcsolatban. Ki ne fényezné kemény munkájának gyümölcsét? – Nézett bele a vérvörös szempárba.
Közelségére szeme se rebbent, hagyta, hogy a hófehér ujjaik közre fogják selymes tincsét, miközben figyelt szavaira. Nem mondott számára újdonságot az átok eredetét és erősségét illetően, de ahogy újra szóba került az alku anyagi része, ajkai ismét apró mosolyra húztak, figyelmen kívül hagyva a gróf vörös ördögének szavait.
– Ne hízelegj, Grófom, a végén arra az ostoba gondolatra adsz indokot, hogy talán értékeled a személyem. – Hajolt meg végül illendően. – Részemről az öröm. Alig várom a folytatást..
Azzal hátat is fordított neki. Tekintetét a magas férfira emelte egy furcsa pillantással, majd távozott a teremből. A kastélyban haladva az elhangzott szavakon gondolkozott, miközben figyelte merre mennek, hogy a későbbiekben hasznát vehesse az információnak. Sejtette, hogy nem selyem lepedős baldachinos ágy fogja várni párnák tengerében, vagy díszes és kényelmes koporsó egy elegáns szobában, de a várbörtön másodikként szerepelt tipplistáján. Bármennyire is szerette volna elrejteni véleményét, az úgy ült arcára, mintha muszáj lenne.
– Innen a híres Holdvölgyi vendégszeretet egyik alappillére.. – Gondolkozott kissé hangosan, majd ellenállás nélkül hagyta, hogy a cellájába tessékeljék. – A csodás szálláshoz remélem a te elragadó jelenléted szolgáltatása is jár. – Csendültek fel a szarkasztikus szavak, miközben tekintetével követte, amíg el nem tűnt.
Amint a csend és a magány teret hódított magának unott sóhaj szökött fel belőle. Ujjaival lassan simított végig a nyirkos, már-már taknyosnak mondható kövön, míg szeme sarkából új lakótársai apró lépéseit figyelte.
– Elragadó… Meras és Elijah cseppet sem túloztak.
Nem foglalkozva a rágcsálók idegesítő jelenlétével helyet foglalt a tömlöc egy szárazabbnak mondható részén. Hátát nekivetette a hideg kőnek, míg lábait felhúzva átkarolta azokat, ezzel viszonylag kényelembe helyezve magát. Kezdetben, csendben és jól nevelten akarta kivárni a következő randi időpontját, de az órák lassú múlásával közeledett a napfelkelte is, melyet nem itt akart átvészelni. Fejében már elkezdtek motoszkálni a szökéshez köthető gondolatok, mikor meghallotta a fentről leszűrődő zajokat. Bár arcára nem ült ki, elöntötte a kíváncsiság, hogy ki az, aki képes szembemenni a gróf parancsával.
– Ne.. – Köszörülte meg torkát, hogy visszaszerezze a meglepettségtől elvesztett hangját. – Nem, jól vagyok. Köszönöm a kérdését.. – Futatta végig tekintetét a fiatal férfin.
Elfogadva a segítő kezet felállt, majd kilépett a cellából miközben megigazgatta ruháját, e tekintetét egy percre se vette le róla. Furcsállotta a papi kabátot és a kísérteties hasonlóságot. Nem volt tudomása róla, hogy ilyen személy is tartózkodik a kastélyban.
– Köszönöm a kedvességét… – Hajolt meg. – Az igazán csodás lenne. – Tűrte füle mögé kósza tincseit, miközben karmazsin tekintete elveszett abban a földöntúli kékben. – Kinek köszönhetem meg, hogy a megmentésemre sietett? – Tette fel a kérdést, melyre mindennél jobban kíváncsi volt, ezzel viszont átugrott pár etikett szabályt. Mivel látszólag a férfi adott az illemre, így szükségét látta a korrigálásnak.
– Bocsásson meg. A nevem Zelie Chevalier, kérem, szólítson, ahogy szeretne. 

Isack
2021.11.10. 19:44

-Uram…
Szólalt meg egy mélyebb hang Isack háta mögött, ki elmerülve gondolataiban meredt maga elé.
-Mi az, Cassius?- Tekintetét lassan emelte a mellé lépő férfira, ki azon nyomban térdre ereszkedve köszöntötte mesterét.
-Két lovas halad a birtok felé, de úgy fest, csak egyikük szándékozik a város falain belülre lépni. Kívánja, hogy intézkedjek?
-Felesleges. Ha csak erre tévedt, akkor ez volt élete legrosszabb döntése. Úgyse jut át az élőholtakon, de ha mégis, megérdemel egy csésze teát, mielőtt kivéreztetem. Ha sikerrel jár, vezesd elém.
Válaszolta unott hangon, majd újfent gondolatai tengerének mélyébe merült, hosszú néma percekre. Rengeteg új információt kellett feldolgoznia melyet ezekben a holdfényes órákban tudott megtenni. Merengéséből a nagyterem ajtajának halk nyikorgása zökkentette ki, melyre felemelve fejét a két alakra emelte tekintetét megvillantva ezzel vérvörös lélektükrét. A teremben uralkodó félhomály ellenére is tisztán kivehető volt az idegen minden egyes vonása a legapróbb részletekig. Egy nő állt a magas vámpír mellett, ki bár szemrevaló teremtés volt, semmi egyéb érdekességet nem látott benne a férfi, ám egy mélyebb szippantás a levegőbe elégnek bizonyult, hogy fintort váltson ki a grófból.
Üres szavak, csupán ennyit hallott. Egy kétségbeesett nő szépcsomagolásba rejtett szánalmas könyörgése. Minden egyes kiejtett szó olyan volt Isack számára, mintha csak az egér a macskának könyörgött volna, hogy ne egye meg, inkább segítsen neki bejutni az éléskamrába, ahol megosztozhatnak majd a zsákmányon. Normál esetben már az első két mondat után kitépte volna vendége torkát, ám mivel egészen idáig eljutott, biztos volt benne, hogy tartogat még meglepetéseket és mennyire igaza lett. A gondosan lepecsételt levél láttán a férfi pupillái kitágultak egy pillanatra, majd kinyújtva kezét, nyúlt érte, előre hajolva ezzel, ám végül Cassius vette át a nőtől a borítékot, majd nyújtotta oda mesterének. Isack arca kifejezéstelen volt, semmit nem lehetett leolvasni az arcáról, ám mikor a kezébe fogta a vékony papírt, ajkaira egy halvány félmosoly ült ki. Érezte egykori mentorának illatát, mely valamelyest megváltozott az idő múlásával. Jó ideig nem szólt semmit, csak némán hallgatott, miközben a pecsétet nézegette, de egy idő után ismét a nőre szaladt vérvörös tekintete.
-Szóval üdvözletét küldi, a következő közös éjszaka előtt?- Fordította el fejét, ajkai elé emelve kezét, hogy eltakarja mosolyát, ám az hamar eltűnt mikor tovább hallgatta vendége szavait.
–Zelie Chevalier… Meddig kívánod még pajzsként használni egykori mentorom az életed védelmében?
Szakította félbe a nőt, miközben annak arcának minden rezdülését alaposan megfigyelte. Sose szerette, ha vele próbálnak hatni rá, sőt egyenesen felbőszítette, bár tény, hogy a levél valóban nyert némi időt Zelie számára.
-Segítséget kérsz és közben kétségbe mered vonni a hatalmam, s annak a vámpírnak a szavát, ki ideküldött ezzel a levéllel? Nem tudom, hogy bátor vagy-e, vagy csak ostoba. Talán mindkettő.- Szemei megvillantak a félhomályban, majd felállva székéből a nő elé lépett, majd annak egyik aranyló tincsére simított, mely apránként csusszant ki ujjai közül. -Az átok, mely téged súlyt, ősi és hatalmas, de mint minden átkot, ezt is meg lehet törni. Mit tudnál felajánlani számomra, mely rá tudna venni egy ilyen kényes és időigényes probléma megoldására?
-Javaslom, jól gondold meg mit ajánlsz fel, ha kedves az életed…- Szólalt meg Cassius, ki az élőholtak mellett állva méregette rosszallóan a nőt.
-Elég volt, Cassius. Szerintem ezzel ő is tisztában van, főleg azután, hogy észrevette a formális beszéd mennyire irritál és hidegen hagy. Vág az esze és jó megfigyelő, emellett volt bátorsága idejönni. Talán ezért kedveli Elijah… Hagyok egy kis időt a gondolkozásra, addig is engedd meg, hogy Cassius elvezessen a lakosztályodra. Cass, mutasd meg Chevalier úrnőnek, hogyan bánunk azokkal, akik a városba látogatnak. Hölgyem… Egy élmény volt. Később folytatjuk a bájcsevejt…- Fordított nekik hátat, majd visszaült karfás székébe. A vámpír azonnal meghajolt, majd kinyitva az ajtót előre engedte a nőt.
-Kérem kövessen. Máris a lakosztályához vezetem.
Szólalt meg mély rekedtes hangon a vámpír, majd előre engedve a nőt elindult vele a végtelennek tűnő folyósók útvesztőjén. Nem fojtatott vele bájcsevejt, hisz zavarta a nő jelenléte, legfőképp azért mert látszólag felkeltette mestere érdeklődését, emellett Henderson grófot használta pajzsként. Felháborító volt a gondolat, hogy egy ilyen nőszemély próbál hatni Isackra, de eme varangyosbékát kénytelen volt lenyelni. Ahogy egyre tovább haladtak egyre mélyebbre jutottak egészen a várbörtönig, ahol egy cella várt a nőre.
-Íme a lakosztálya. A mesterem biztosít önnek napi háromszori étkezést és fedelet a feje fölé. Ne fogja vissza magát, érezze magát otthon. Amint a grófúr időt tud szakítani önre, ismét fogadni fogja. Kérem várjon türelemmel. 
Azzal belökte a nőt és rá is zárta az ajtót, nem törődve annak esetleges szavaival. A falak hidegek és nyirkosak voltak. Néhol itt-ott egy-egy patkány is felbukkant, hogy szemügyre vegyék az új lakót, kiből remélhetőleg hamarosan falatozni is tudnak majd. Síri csend telepedett a tömlöcökre hosszú órákra, melyet a veszekedő rágcsálók hangja tört csak meg pár pillanatra, melyet végül egy váratlan percben egy férfi felháborodott hangja és az öreg megfáradt ajtó zaja tört meg végleg.
-Nem érdekel mit mondott, akkor is egy nőről van szó! Hova gondolt már megint?
A nyirkos lépcsőkön szapora léptek koppanása hallatszott, s hamarosan egy fáklya pislákoló fénye is láthatóvá vált. Egy fiatal férfi szaladt tömlöcről tömlöcre, míg végül meg nem találta a szóban forgó nőt.
-Hála az isteneknek. Nem esett baja kisasszony?
Kérdezte aggodalmas hangon, majd közelebb tartva a fáklyát végig nézett a hajadonon. Arca csak ekkor vált láthatóvá, mely kiköpött olyan volt akár a grófé, mégis vonásai sokkal lágyabbak voltak, tekintete pedig barátságosabb. Sötét barna tincsei gyengéden fogták keretbe arcát, kihangsúlyozva ezzel természetellenesen kék íriszeit.
-Máris kiengedem innen…
Ekkor a zár kattant, a cella ajtaja pedig kinyílt. A férfi ki papi gúnyát viselt előre lépve a kezét nyújtotta, hogy kisegítse a vendéget.
-Máris egy rendes szobába vezetek kegyedet és előkészítettek egy forró fürdőt. Kérem fogadja el bocsánatkérésemet a gróf nevében is. Sokszor elszalad vele a ló és meggondolatlanúl cselekszik.

Zelie
2021.11.10. 19:40

Hosszú évszázadok teltek el azóta, hogy Faerun nagyhatalmú boszorkánymestere tiszteletét tette Dewlemend kastélyában, előhozakodva kapzsi követeléseivel. Három napos tanácskozás után végül elhangzott a mondat, mely az első perctől kezdve egyértelmű volt, a varázslónak üres kézzel kellett távoznia a városból, ami nem egészen volt ínyére. Válaszul kihasználta az aznapi napfogyatkozást és a benne felgyülemlett haragot átokká formálta, hogy megkeserítse a vámpírnő hátralévő életét s ezzel egy időben megjósolja keserves bukását. A férfiak és a sértett egójuk komoly károkat okozhatnak, de Zelie még csak nem is sejtette, hogy ekkora hatalommal rendelkezik az a gyíktestű torony lakó. Az elmúlt négyszáz év minden éjjelét és nappalát azzal töltötte, hogy megtalálja és a saját kezével belezze ki, miután leveszi róla azt a rettenetet, de mire nyomára akadt, csak egy kopott kőből faragott urnát talált, két kanálnyi hamuval a belsejében. Valaki előbb töltötte ki rajta a haragját, mint ő, ez pedig elkeserítette..
Az átok ellenére birtokai száma szépen gyarapodott, ezzel támogatást és esélyt szerezve a kontinens vezetői címéért, de egy bizonyos pont után kénytelen volt behúzni a féket és egyhelyben toporogni, különben félő volt, hogy a varázsló jövendölése valósággá válik.
Felkutatta Janera összes mágusát, gyógyírt keresve, de mind hiába, a feladat túl nagy volt számukra, az idő homokórájában a szemek pedig nem álltak meg. A hirtelen elcsendesült tevékenységek felkeltették az egyik legbefolyásosabb ősvámpír figyelmét, aki maga ment el hozzá, számon kérve stagnálása indokát. Végül lehúzva a leplet a csúf igazságról felajánlotta számára a segítségét, persze megvolt rá a maga indoka.
– Úrnő. – Zökkenti vissza az elkalandozott nőt gondolataiból útitársa rekedtes hangja. – Én csak eddig kísérhetem. Innen már látni a várost, és a gróf birtokát. – Állítja meg sárga kancáját, mely idegesen prüszkölt és toporzékolt alatta a nyugtalanító környezet miatt. – Kövesse ezt az utat és egyenesen a városba ér.
– Tán félsz, Meras? – Fordul felé semmitmondó tekintettel, miközben szorosabbra fogja lova szárát.
Ha a telihold nem ragyogta volna be az egész völgyet, akkor is jól látható volt a férfi sebhelyes arcán a testét uraló feszültség. Tartott ettől a helytől, ahogy mindenki más is. A Holdvölgyet inkább a holtak völgyeként suttogták az emberek, és nem alaptalanul. Nyílt titok volt, hogy a vörös gróf egy egész sereget tart maga körül, mellyel, ha akarna, talán kontinenseket igázhatna le.
– Nem ítéllek el miatta. Épeszű lény nem jön ide önszántából. Indulj hát, és tégy úgy, ahogy mondtam. Ne okozz csalódást, amíg távol vagyok Dewlemendtől.
– Legyen óvatos. Az a hír járja, hogy Araloth gróf nem szereti a saját fajtáját, sem a hívatlan vendégeket a birtokán. – Fészkelődik nyergében, melyre a bőr nyikorogni kezd alatta. – Próbáljon meg élve kijutni a völgyből.
– Nocsak, a végén azt fogom hinni, hogy aggódsz az épségem miatt… Ne hullajts könnyeket, megvan a magam terve a túlélésre. Értesítelek, ha beszéltem a birtok urával. – Sarkalja meg az éjfekete herélt állatot, hátrahagyva aggódó katonáját.
Az úton haladva a csend újra teret ad belső gondolatainak. Araloth vámpír létére egyike a leghatalmasabb mágusoknak, olyan tudással rendelkezik, ami után mindenki csak sóvárog. De Skulnera vezetője nem több, mint egy antiszociális bepenészedett szoba puding, aki ha nem muszáj, ki sem teszi a lábát a birtokáról a kapott információk alapján. Ez eléggé szembe megy azzal, amit róla mondanak mind az emberek, mind a vámpírok és a maradék egyéb, aki szembe kerül vele. Bárhogy is van, egy biztos. Veszélyes.
A városba vezető hídon haladva az éjszakát uraló csendet szinte szeletelni lehetett volna. A távolból egy fülesbagoly magányos huhogása volt az egyetlen jel, hogy van némi élet. A város falain átfolyó víz monoton hangja tompán visszhangzott a falak közt, nyugalmat és békén színlelve.
Nem volt egyszerű a vaskos kapun belülre, a város területére jutni, onnan pedig tovább haladni a központing. A grófot őrző holtak nem a legsegítőkészebb lények, első ránézésre nem is a legokosabbak, a vendégfogadásuk pedig egyenesen katasztrofális. Mégis, az elővett pecséttel ellátott levelet lobogtatva sikerült eljutnia a kastély előcsarnokába. Nem érte váratlanul, hogy a birtok ura rosszalló tekintettel várta érkezését, ahogy az sem, hogy az őt követő katonák ugrásra készen álltak háta mögött, hogy eltakarítsák a mesterüket zargató hívatlan vendéget.
– A nevem Zelie Chevalier, Janera egyik vámpírmestere vagyok. – Hajolt meg, megadva a tiszteletet és jelezve a szándékod, hogy egyszerű társalgásra érkezett, egyenlőre. – Aetryas mestere, Elijah Henderson gróf ajánlásával érkeztem, aki nem mellesleg üdvözletét küldi, a következő közös éjszaka előtt. – Mutatja fel a levelet. – Jó magam és a gróf reméli, hogy talál megoldást egy… Igen különleges esetre. Természetesen nem ingyen.
Sablonos, unalmas és érzelemmentes szavak töltötték meg az előteret, mely beszédstílus igen jellegzetes és elterjedt volt a vámpírok közt, hisz ez valamelyest növelte a túlélési esélyeket. Elviekben.
Kiegyenesedve, végignézve a grófon meglepetéssel konstatálta, mennyire fiatalnak tűnik. Egy kamasz fiú látszatát mutatja, kinek seggén nem csak a tojáshéj fityeg még, hanem a gumi maradéka is. Tekintetében ott kavarog az a gyilkos jelenlét, és az aurája is igen kellemetlen, de ha ezt nem veszi figyelembe az ember, egész ártalmatlannak tűnik. Milyen félrevezető külső.
– Mielőtt felfedném ittlétem pontos okát, Henderson gróf azt üzeni, hogy felettébb csalódott lenne, ha idő előtt megölne. – Bár a gróf azt mondta szavai általában meghallgatásra lelnek és meg is fogadja egykori tanonca, jelenlegi arckifejezése nem arról árulkodott, hogy ez működni fog. Zelie kezdte belátni, hogy a szépen megcsavart és felöltöztetett szavak nem vezetik előre, így félredobva mindent, úgy döntött nyersen tálalja az igazságot.
– Félretéve a nyálas bájcsevejt… – Sóhajt kissé lemondóan. – Azért vagyok itt, hogy a segítséged kérjem. A nekromancia nagy mesterének tartanak, tudásodról halottak mind hat kontinensen. Nem árulok zsákba macskát, ki szeretném használni a hatalmad, hogy megszabaduljak a Fekete Nap átkától. Az átoktól, mely egy vámpírt örök szenvedésre ítél, amíg elméje meg nem törik az átváltozásokkal járó fájdalomtól és bele nem pusztul az őrületbe, vagy a kihasznált gyengeségébe. Állítólag a rajtam ülő átok sokkal igényesebb ér erősebb, melyről a varázsvilág hallott. A mágusok mind kudarcot vallottak, ám a mentorod szerint, te képes lehetsz levenni. A kérdés csak az, hogy Araloth gróf uram valóban rendelkezik-e ekkora erővel, vagy csak a félelem szülte a dicső hírt, mely körül leng.