Kétarcú városként is emlegetik. A folyókanyarulat békés, dús alföldjén pihenve terül el, magas lábakra épített házaival. Az utcákat hidak jelentik, teraszok és keskeny balkonfolyosók labirintusa. A folyó áradásakor a város alatti területet egészen elönti a víz, ekkor nyer értelmet a hórihorgas lábakra épített, könnyűszerkezetes házak sokasága. Egyszerre válik a város a víz, és a tűz otthonává. Amikor a Napfivérek nyugovóra térnek, az égboltot borító szégyellős pír visszaverődik a csendesen ringó hullámok hátáról, lánolás nélküli tüzet gyújtva Eraswin alatt. Hogy a lakók megőrizzék ezt a páratlan látványt, esténként lámpásokat engednek fel a maguk szórakoztatására. Itt nincs külön ünnepe vagy hagyománya a lámpás eregetésnek, az éjszakai világítás mindennapi része. Természetesen a város felügyelői mindig készen állnak arra, hogy kordában tartsák az aláhulló lámpások által okozott tüzeket. Mágusokat és elemidomár terránokat fogadnak fel a nép biztonságának megőrzése érdekében, akik azelőtt elfojtják a lángot hogy azok leérkeznének, vagy másfelé terelik a veszélyt, hogy a lángnyelvek a folyó habjaival összesimulva térjenek álomra.
Ő szépen lassan merül nyakig a vízben, hogy a fejét hátradöntve a medence peremének tudja azt támasztani igyekezve nem megkarcolni a szarvaival a padlát, ahogy lehunyja a szemét és jólesően sóhajt.
– Természetesen az attól függ, hogy egész pontosan hol és mit akar, a városi kikötőktől egy óra a legtávolabbi pont, ahova eljuthatunk csónakkal, tehát oda-vissza ez már két óra, nyilván attól függ a mocsárban hol és mit keres, hogy mennyit kérek?
Itt kicsit elgondolkodik fogalma sincs, hogy a másik egész pontosan mit keres, kicsit fentebb ül, hogy átmozgassa a végtagjait és az arcát is megmárts a forró vízben.
– Meghívott vacsorára ami szerintem nem volt olcsó, ezért mit szólna egyszerűen csak ötven ezüsthöz? Ez szerintem méltányos ár, persze ha veszélyes lesz a helyzet később módosítunk rajta, nos? -Pillant Devi felé.-
Pont nem szándékozott még a fürdővizét is a deémonnal megosztani, de a felajánlására csak felcsillan a szeme. Ha a kisujját sem kell megmozdítania akkor jó, ha mindez még gyorsan is megy mégjobb. Mire zsoldost és révészt talál, ki tudja talán oda az amulett is. Megvárja, amíg Vértánc eltűnik az emeletre vezető lépcsőkön, majd ő maga az alsó helyiség irányába caflat.
Odalent az illó olajokkal dúsított, párás levegőbe egy mélyet szív. Ruháit szépen lassan bontogatja le magáról, mindet összehajtva egyenként, majd felpakolva a kis fából össze szkábált padra. Egy törülközőt vesz magához, azt a dereka köré tekeri hogy abban mártózzék meg, míg egy másikat a medence peremére helyez amire majd átcseréli. A köntöst, amely nagyjából a mérete lesz a ruhái tetejére pakolja, majd komótosan a meleg vízbe ereszkedik. Ahogy leül, mellkasa közepéig ér nagyjából a víz, de az pont elég is. Épphogy csak hátra döntené a fejét, hogy kiélvezze a csendes magányt, már hallja is a mellette motoszkáló démont. Néhány placcsanás, majd onnét is érkezik a nyugodalmas szuszogás.
– Az. -nyitja ki a szemeit, laposakat pislogva figyeli a plafont.- Mennyit kérne a kíséretért? Egy napba bele fogunk férni egyáltalán? Gőzöm sincs, milyen messzire kell majd mennünk.
– Ez esetben jó, hogy ha tud magára vigyázni a város eléggé békés hely de a külvilág zord és rideg, minden esetre ha megfizet… talán a holnapi napra felajánlhatom a szolgálataim, a fiam elfoglalt így csak este fogad.
Közben végig hallgatja a pincérnő szavait és lehunyja a szemét, ahogy belegondol milyen jól is fog esni az a forró fürdő, a hosszú utazás során és átmelengetheti majd a csontjait és elnyújthatja a tagjait, majd kinyitja a szemét és elveszi a szoba kulcsát.
– Köszönöm én mindenképpen élni fogok vele. -Nyújtja át közben a szoba árát és egy kis borra valót, majd felállva igazítja vissza a páncélját és veszi fel a holmiját.- Ha gondolja a fürdőben, akkor megbeszélhetjük a holnapi nap részleteit.
Mosolyog rá még a pincérnőre, majd felmegy a szobájába. Nem túl nagy, de ez pont megteszi neki, ügyesen és hamar kapkodja le magáról a páncélt és a ruháit, hogy csak az alsója maradjon rajta és felvegye a köntöst, amit hát finoman szólva sem rá szabtak, valamennyivel kisebb nála bár ez inkább az ő magassága mint sem a szabó hibája.
Igy caplat le az emeletről, majd leérve szívja magába a melegvizes forrás illatát és néz körbe, ha a másik már ott van biccent felé, ha nem akkor leveszi a köntöst és a törölközőt, majd a székre rakva mászik be a vízbe és dől neki a medence falának.
– Isteni ez a víz.
– Istenuccse. -emeli meg kupáját amint a pultos kisasszony azt letette elé. Egy nagyobb korty után félre tolja a fa tálat, majd a mellény zsebébe nyúlva egy szál szivar után kotorászik. Hamar meg is találja azt, tűzszerszámmal meggyújtja és az ajkai közé véve köröz ujjaival az asztallapon.
– Ne becsüljön le ilyen hamar kend, a kabátom elég tőrt és kardot rejt. Való igaz, szörnyetegek és orvgyilkosok hadával nem bírnék el, de egy-két nagyobbacska ork, vagy troll még nekem sem okozna problémát. Különben is, a zsoldosok megbízhatatlanok. Vagy tudna valakit ajánlani?
A kishölgy már le is kapja a fa tálat az asztalról, miközben oda hajol közéjük.
– A szobák már készen állnak. A pincében meleg vízű fürdő is várja önöket, ha először csobbannának. Csak szóljanak, nálam van a kulcs.
Kacsint egyet feléjük, majd meglebegteti a kulcsokat kettejük között.
– Nekem jól esne… -Kapja is le az ujjáról azt, illetve az egyik szobának a kulcsát.- Törülköző?
– Az is van lent előkészítve, illetve felakasztva találnak háló ruhákat és köntösöket. Használják egészséggel!-majd tova libeg.
– Ha már ennyit fizettem érte…
A másik szavai hallatán egyre jobban arra gondol, hogy nem az első ital amit a másik elfogyaszt de ki ő, hogy a másik fogyasztási szomásait szabályozza? Mosolyog egyet ahogy a másik végül lezárja a házassági monológját de a fejébe azért még motoszkál egy gondolatsor.
– Ha valaha változna is a véleményem szólok, addig is legyen elég annyi, hogy szeretem legeltetni a szemem a formás női idomokon, amiről meg a nejem nem tud nem fáj neki ugyebár. -Ejt egy félvigyort megint.-
– Igen egy révész aki elviszi ahova kívánja, persze a veszélyes területeket ők is kerülik és hát megboccsásson de… -Méri végig alaposabban.- Nem úgy tűnik mintha szakavatott harcos lenne, aki elbírna bármilyen rémmel is a mocsárban szóval Révész helyett inkább zsoldost javasolnék.
Persze az iránt nem érdeklődik a másik mit keres annyira a területen, talán lehet ebben is megered a nyelve főleg, hogy ha így fogyasztja az alkoholt, ami eléggé fogy. Persze fogy az övé is de az csak módjával ahogy az étel is a tányérjáról amit a végén rendesen ki is tisztít, amivel látszódik mennyire is volt valójában éhes.
– Ami engem illet én csak egy tiszta szobában reménykedem, hogy végre ágyban aludhassak.
Talán elszaladt volna vele a ló? Gyakorta megesik, és még csak meg sem próbálja az őszinte szavakat magába fojtani. Jobb esetben már magára hagyták volna – talán titkon ez is a terve -,de az előtte ülő démon türelmesebb mint azt gondolta volna. Mielőtt azonban még válaszolhatna neki, odainti magukhoz a kishölgyet. Olybár Vértánc korsójából még alig fogyott valamennyi, rendel még kettőt a saját számlájára. A kis hölgy piromkodva, kedves kis mosollyal sandít a démon felé, majd gyorsabb tova libben.
– Nem késztet engem semmi, jó uram. -Nyom be egy nagyobbacska húst a szájába- Mindössze (mint már említettem) olyan tekintettel bámulja a kisasszonyt, mint aki mindjárt éhen halna azokért a formás püspökfalatokért. -Sandít rá fél szemmel- Ebből gondoltam, hogy a házasságra talán csak kényszer, mintsem szerelem. De ki vagyok én, hogy beleüssem az orromat nem igaz?
Majd tovább is lép ezen a témán. Felajánlotta, visszautasították, innentől már nem is érdekli a dolog. Nem pszichiáter ő, hogy mások nyűgjét a kelleténél tovább hallgassa. Az étel gyorsan fogy a táljáról, idejét sem tudja mikor evett már főtt ételt utoljára. Mindig éjszaka, vagy túl későn ér városok közelébe amikor már minden réges régen bezárt.
– Révész? -emeli fel a fejét, minden figyelmét a démonnak szentelve.- Fenébe. -szúrja mérgesen a villát az egyik burgonyába- Nem ismerek egyet sem, de csak találok a közelben ha már mindenki halászattal foglalkozik. Az kellene még, hogy beleragadjak a mocsárba. Viszont ezt senki sem említette.. -sóhajt fel végül gondterhelten.-
Természetesen meglepődik nem igazán várt ilyesfajta reakciót a másiktól pláne nem, hogy az ennyire meggúnyolja a házzasság hol igen hol nem szentélyet, de amint a felső teste szabad visszakönyököl az asztalra és higgadtan megint a másik szemébe mosolyog.
– Tudja még a legfiatalabb lányok sem szokták ezt felajánlani akik fiatalos hóbortjukba egy démonba habarodnak, akkor Önt mi kézteti arra, hogy megpróbáljon ” mentesítsni” a gyűrü kötelezettsége alól?
A mondandója végére már azért ő maga is odabigyesztett egy félvigyort mert tényleg érdekelte, hogy a másik miért is ajánlkozik ennyire azok után amit látott belőle.
Aztán persze megjön az étel ő pedig jó katona módjára megtanulta aki éhes ne válogasson, szóval neki is lát, miközben néha a rumba kortyol.
– Ami azt igeti nem igazán vagyok idevalósi amolyan gratulációmat jöttem kifejezni csak a fiamnak. -Tűnődik közben el kissé.- Ha jól tudom a városon kívüli mocsaras helyeket csak csónakkal lehet megközelíteni az iszapos talaj miatt nem épültek hidak, de egyedül megjegyzem elég kockázatos nekivágni egy megfelelő révész nélkül, jól átgondolta, hogy oda akar menni?
Való igaz, hogy a férfi szavai talán jobban is untatnák a kelleténél, hiszen már most azt teszik. Ujjait a hajába fúrva túrja azt hátra, üresnek tűnő ezüst szemei azonban tovább vizslatják őt. A páncélzatot még csak most vette észre mikor a fele már lekerült, ám az hogy egy magafajta jeggyűrűt hordjon, na az.. kiverte nála a biztosítékot. Az eddigi komor és megtörhetetlennek tűnő arc felderül, tenyerével pedig az asztallapra csapva szakad ki belőle egy hangos nevetés. Az egyszerre jókedélyű és gúnyos, nem tudja hogy sajnálja-e a démont, vagy becsülje azt a felelőtlen döntéseinek hadáért. Asszony, gyermek, egy örök életet összekötni valakivel, majd éhesen bámulni idegen asszonyok idomai után..
– Sajnálom magát. -elismerően biccent felé.- Tán csak nem kényszerházasság? Ha valódi szerelem volna, akkor most az álla a helyén lenne és nem a padlón, miközben a pultos hölgy farát vizslatja. Ha bajban van csak szóljon, vannak remek összekötőim, akik a gondját viselnék hirtelen tragikus halálának, vagy nyomtalan eltűnésének. Gondolja csak át..
Ajkaira egy széles vigyor kúszik, majd beletemeti azt a rumos korsóba, bár annak is már csak az aljába.. ugyanis kiürült. Elkeseredett tekintettel vizslatja az alját, majd félre löki az asztal szélére. Abban a pillanatban a vacsora is megérkezik. Szintén ugyanaz a fogás melyet Devi is rendelt, azt kapja Vértánc is. Mondaná, hogy reméli egyezik az ízlésük, de a hangosan felkorduló gyomra ebbe közbe szól. Maga elé húzza a saját fa tálját, az evőeszközöket a kezébe veszi és már szeletelni is kezd, mintha legalább az élete múlna rajta.
– Szóval a fia a tanács tagja. -kezd bele két falat között.- Akkor idevalósi, nem de bár? Kellene egy kis útbaigazítás. Úgy hallottam van itt egy kis halászfalu, csak keresztül kell sétálni az erdőn, vagy tutajokkal is végig vihetnek a folyón. Merre kell indulnom, keletnek vagy nyugatnak?
Hogy mi dolga ott, az hétpecsétes titok. Egy medalliont keres, melynek az utolsó lelőhelye pontosan az a falu, vagy legalábbis környéke. Azt beszélik elátkozott ékszer az, de a fekete piacon sokan keresik, vagyonokat fizetnének é
rte.
Kicsit kérdően vonja fel a szavakat az okfejtésére, de egyáltalán nem veszi zokon azokat, még egy halkat nevet is a végén, amint befejezte a szarvairól tett monológot.
– Nem, egyáltalán nem ezt más miatt kaptam, de sajnos eléggé unalmas história lenni és nem akarom önt untatni vagy ilyesmi.
Mosolyogva fordul vissza és vizslatja a másik szempárjait, ahogy továbbra is figyelmesen hallgatja a mondandóját, kissé persze felszalad a szeme, de mivel nem tudja, hogy a másik mikor jött, megállapítja, hogy lehet nem az első rumját issza, talán ezért ez a szabad nyelvjárás.
– Én is hallottam de nem tudom, mennyire van a pletykának alapja, de nem tudhatom lehet a lánynak van valakije, én pedig nem akarok kellemetlenséget okozni, de a lefőbb ok talán inkább ez. -Emeli fel a bal kezét, aminek a gyűrűs ujján ott egy karika, bár a másik kezén is van, de az kicsit másmilyen.- Bár valóban minden tiszteletem a hölgyeké, de ez a kis ékszer eléggé megköti ha nem is a kezem… hát tudja mit. -Vigyorodott el egy kissé, ahogy nem fejezte be lényegre törően a megjegyzését.- Ráadásnak a fiam a városi tanács tagja, így nem akarok neki sem kellemetlenséget okozni alaptalan pletykákkal, ha érti mire célzok.
Miközben beszélt, azért némileg igazított a páncélzatán és legalább a vállemezeit levette, zavarta volna ugyan is az evésben és bár, nem akarta a teljes páncélzatát itt helyben lebontani, de még is csak jobb volt a szabad mozgás.
– Nem volt erőszak a disznótor. -érkezett egy újabb rideg válasz, egy félmosollyal az ajkain. Nem volt a szavak embere sosem, az elmúlt plusz évtizedek erre pedig csak jobban rátettek.- Elég érdekes név jó uram, rövid és lényegre törő.. Akárcsak a szarvai. Csak nem azok által kapta ezt a csodálatos nevet?
Figyeli azokat meredten, ám inkább a kíváncsiság hajtja mintsem a félelem. Szemei talán fel is csillannak, amikor az elsöpört hajtincsek mögül méginkább előbukkannak azok. Nem bírja nem követni a férfi tekintetét az elriszáló felszolgáló hölgy után, ám valahogy az ő szívét nem dobogtatta meg. Nem azért, mert nem lenne csinos vagy ágyba való hölgyemény, a könnyű vérűeket mindig is messz elkerülte.
– Ha ennyire tetszik magának, miért nem hívja fel az éjszakára. Úgy halottam, Eraswin hölgyei örömest bújnak ágyba messzi földről jött kalandorokkal. Úgy tartják, jó tapasztalat a jövendőbeli férjeik mellé, na meg remeg szórakozás. Főleg a mostani hűvös idők alatt, nem jobb ha valaki megmelengeti a hideg takarókat?
Ajkaihoz emeli a rumos korsót, majd egy nagyobbat kortyol belőle hogy befogja a saját száját. Már így is többet karattyolt a kelleténél.
Talán a férfi kellemes hangja, barátságos mosolya, vagy a kendőzetlen őszintesége az oka, de őt is több beszédre kényszeríti akarata ellenére is.
Némán figyelte a másikat és bár gondolt rá, hogy megtöri a kínos csendet kicsit szórakoztatta valamilyen szinten, hogy a másik látszólag ennyire kellemetlenül érezte magát a társaságában, ezért csak egyik könyökét az asztalra rakta, majd a tenyerébe az állát, akár csak a vele szembe lévő, viszont ő helyette nem a falat, hanem a férfit figyelte, amikor pedig az bemutatkozott neki elmosolyodott.
– Bluut vagy Vér, használja amelyiket szeretné, ha már az ön asztalához kellet ülnöm, mondhatom azt is, ma Ön dönt. -Kacag fel halkan, ahogy félretolja az egyik tincsét, a szarva mögé, hogy ne zavarja.- Köszönjük és az Önére is kisasszony.
Mosolygott a lányra, majd az kissé zavartan kipirulva hajolt meg és ment vissza a konyhába, a démon pedig addig figyelte a csípője ringását, még az el nem tűnt a konyhában, ezután visszafordult a férfi felé.
– Ne aggódjon, ha rajtam múlik igyekszek semmi olyat nem tenni, ami zavarhatná az étkezésébe és nem kell aggódnia. -Bök a szarvaira.- Nem olyan veszélyesek mint amilyennek tűnnek. -Mosolygott rá.-
Kész átjáróház ez a fogadó ma este, pedig abban bízott nyugta lehet végre ilyentájt. Hát nagyot tévedett. Az ajtó nemsokkal utána újra nyílik, vaskos bakancsok léptei zörögnek a nyikorgó padlózaton. Nem is kell sok, hogy megálljon mellette a nagyranőtt idegen, csak a vak nem látja hogy nem terrán szerzet. Hosszú fülek, kunkorodó szarvak és még nálanál is magasabb termet. Az ilyenek általában csak bajt keverni jönnek, így a férfi fogadtatása korántsem olyan meleg mint amilyennek lennie kéne. Míg a kisasszony egy jól fizető vendéget lát benne, addig Devi egy kevésbé imponáló valószínűleg démon fajzatot. El is húzza a száját amikor amaz helyet foglal vele szemben az asztalnál.
– Minek kérdezi, ha már leült? -Jön rá a barátságtalan válasz, ám a hangszín érdekesmódon kedvesnek hat.- Bánom is én hová ül, amíg csendben marad és nem zavarja meg a vacsorámat.
Fordítja el a fejét tőle, talán mintha még puffogna is egy kicsit. Könyökét megtámasztja a súlyos asztallapon, állát pedig a tenyerébe hajtva bámulja meredten a csupasz falat. Leül közéjük a kínos csend, amin az ő ideges és türelmetlen lábjárása sem segít. Hogy azt megtörje, kénytelen hát felé fordulni és ha már egymás előtt ülnek beszédbe elegyedni.
– Devi. -ez egy valami bemutatkozás féle volt.- Ha már meg kell osztanom az asztalomat magával, legalább mutatkozzon be előtte legközelebb.
Majd újra elfordítja a fejét tőle. Szerencsére a kishölgy a szokásos csillogó szemével és fülig érő mosolyával már ott is terem előttük. Előtte landol a rumos korsó, míg Vértánc előtt is ugyanaz. A kisasszony úgy gondolta ha már egy asztalhoz ültek biztosan ismerik egymást, így ugyanazt az italt hozta ki, ha már konkrétumot nem kapott.
– Váljék egészségükre, a vacsora még egy kis időbe telik de hamarosan az is érkezik! Ha bármire szükségük lenne, ne legyenek restek szólni, azonnal itt termek majd!
Integet nekik és egyelőre visszaáll a pult mögé, segítve a csaposnak ragyogó tisztaságúvá polírozni a megmaradt poharakat.
Hosszú utat tett meg és hosszú út lesz még mögötte, de azt már szerencsére visszafelé kell megtennie. Lóháton érkezik a városba, teljes páncélzatba aminek hála némileg előnyt élvezett azokkal szemben, akiknek végig kellet állniuk a sort a város kapujába, na meg persze így a hátasa is előbb kap abrakot. Ezután a városon belül gyalog folytatja az útját, persze lenne még dolga de fáradt, hogy most azonnal nekilásson a teendőinek, ezért inkább egy fogadót, vagy ahhoz hasonlót céloz meg. Itt a legtöbbjén már hiába kopog, nem igazán van éjjel-nappali kiszolgálás így a ha másnem, a vendégek miatt is éjféltájékán már zárva találja az ajtókat. Mindet kivéve egyet.
Arany Ponyt. Ez állt a cégéren, ahol halk kopogás után be is nyit és apró mosolyra húzza az ajkait, amint meghallja a zár kattanását ami jelzi, hogy a hely nyitva van még. Általában előre szokott köszönni a megfelelő hanggal, de mivel későre jár, nem akar senkit felriasztani, viszont meglepetten konstálja, hogy a pultnál nem áll senki. Egyedül egy párost pillant meg, az egyikük bizonyára a pultos lehet, a másikat nem igazán látja, hisz a nő eltakarja, de mivel az egyik áll a másik ül, ezért nem kérdés, kitől kell szállást kérnie.
Kissé meghajolva lép át a küszöbön, ahogy leveszi a sisakját és a hóna alá szorítja, a páncél és a csizmák csak halkan zörögnek, nem csapja oda a hajópadlóra ügyel rá, hogy ne okozzon több zajt a kelleténél, így áll meg a pultosnő mögött, akit persze alaposan végig is mér, nem zavartatva magát, hogy a vele szemben ülőt, ez mennyire zavarhatja, majd amikor a pultos felé fordul látja, hogy zavarban van kissé, amitől csak elmosolyodik.
– Némi ételt és egy szobát legyen szíves, ha még lehet ilyet kapni. -Teszi hozzá továbbra is töretlen mosollyal, majd miközben a lányka bólogatva távozik, ő tiszteségesen utána is nézz, ahogy leül a férfi elé.- Bánná, hogy ha csatlakoznék magához a vacsora folyamán? Ne kelljen szegény csinos kis pultosnak két asztalhoz rohangálni ilyen későn. -Fordult végül szembe a férfival.-
Idejét sem tudja már, mióta van úton. Talán csak hetek, de lehet hogy már hónapok is elteltek mióta elhagyta Észak-Máhelt. Vándorlásának nem volt különösebb oka, mint a friss, kellemesen meleg levegő utáni vágyódás, a kikapcsolódás és a felfrissülés. Eraswinban is csak átutazóban van, ám ahányszor a nap lebukik az égről az éjszakáit mindig egy fogadóban tölti. Megteheti, hiszen él már annyi ideje hogy összespórolta a magának valót, ha pedig híjján lenne a felesleges költőpénznek alkalmi munkákat vállal. Volt már rakodó, ideiglenes gyógyító, fejvadász, üldözött bestiákat de a börtönök őreként is feltalálta magát. Talán csapos még nem volt, de ami késik nem múlik – legalább is ezt mondják.
Ezúttal azonban nem munka miatt teszi be vaskos bakancsait az Arany Ponty ajtaján, mindössze egy éjszakai szállás, egy pofa sör és valami finom meleg étel az amire vágyik – ha még kiszolgálják egyáltalán.
A poharakat már réges régen csillogó fényűre polírozó csapos egy meleg tekintettel biccent felé, mire ő csak egy féloldalas mosolyt erőltet az ajkaira. Fáradt és nyűgös már, fenekét azonnal lehorgonyozza a legelső szabad asztal mellé. A felszolgáló kisasszony hatalmas mosollyal lép elé, talán ezzel próbálja azt a pár garasnyi jattot megduplázni.
-Jó estét. -Biccent a nő felé, aki izgatottan vizslatja őt.- Egy tányér sült oldalast kérnék káposzta ágyon, főtt burgonyával. -Tekintete végigsiklik a polcokra akasztgatott italokon, de mivel nem talál kedvére valót így csak sóhajt egyet.- És egy pofa rumot, ha kérhetném. Szállásra is szükségem lenne, van még szabad szobájuk?
– Hogyne volna! -Csattan fel jókedélyűen a fiatal pincérnő.- Egy ágyas, vagy két ágyas? Egyedül tölti az éjszakát, vagy vár valakit.
Szemei elkerekednek a kérdésre. Mégis kit várna? Mégis kivel töltené az éjszakát, hát nem látja a kis fruska hogy nem is idevalósi?
– Egyágyasat, kérem. De ha lehet, az jó nagy legyen, szeretek gondtalanul forgolódni.
– Rendben, a rendelésével együtt majd hozom a kulcsát is. Ha nem lesz más, akkor tovább állnék..
Vár még egy keveset, de Devi csak nemlegesen megrázza a fejét és tekintetével a szegényes díszletet kezdi el pásztázni.