Az igazság istene
Család/Kapcsolatok:
Aspereion, az ármány és árulás istenének fivére.
Története:
Az igazság tudása egy nehéz, sokszor elviselhetetlennek tűnő teher. A terránok generációk óta örökítik maguk közt különféle titkaikat, melyek az úgynevezett igazságot tartalmazzák. Valami mélyen gyökerező, elemi erővel rendelkező súlyt, amely sorsokat képes megváltoztatni. Imáik melyek ezen igazságok megőrzéséért, a tudás gyötrelmének elviseléséért szóltak, végül egy istent teremtettek az árulás és ármány ellenében, melynek nem csak az a célja hogy ezeket a szent dolgokat felfedje és méltatlan kezekbe juttassa, de hogy meg is fertőzze. A fivérek az egyetlen méltó ellenfelek egymás számára, nem csak az erő miatt amit képviselnek, hanem mert ők képesek igazán átérezni azon eszmék értékét, amiért vállalják hogy a terránok hogy veszélybe sodorják magukat.
Az egyik régi kötetben írott történet szerint a két fivér az isteni tanácskozásokon kívül egyetlen egy alkalommal tartózkodott közös helyiségben születésük óta, az is csak egy véletlennek volt köszönhető, amikor Rea és Antresz jó szándékból meghívtak minden istenséget egy ünnepségre, csak elfelejtették, hogy az ármány és az igazság nem fér meg egy helyen. Aspereion a szokásos mosolyával köszöntötte fivérét, aki bár tudta, hogy nem szabadna megbíznia benne, mégis engedett a körülményeknek és érzéseinek, elfogadta azt a poharat, amiből korábban a kígyóisten ivott. Bizalmáért hamarosan drágán megfizetett. Pokoli kín járta át a testét. Izmai egymás után rándultak görcsbe, merevedtek meg majd ernyedtek el, megbénítva a férfit. Hamarosan már levegőt sem kapott, és mikor elsötétült volna előtte minden, az utolsó pillanatban sikerült Morielnek, a gyógyítás istennőjének módot találnia arra, hogy a terránok ne veszítsék el egy istenüket. Etrosz elveszítette lelkének egy részét, s ennek jelét arany pecsétként hordja szemében. Szenvtelen fényű írisze sosem változik, kíméletlenül emlékezteti arra, hogy az igazságot nem szabad félretenni az érzésekért cserébe.
Tisztelete:
Bármilyen áldozatot, felajánlást elfogad, a fontos hogy szívből jöjjön. Általában kisebb szentélyeket építenek számára, ám ez sem kifejezetten jellemző. Minden terránnak úgy kell élnie, hogy önmaga társasága legyen olyan kedves az isten előtt, hogy szívesen látogassa.
Megjelenése, jelképei:
Szigorú tekintetének felemás szemeinek vöröse a lélek szándékát, míg az aranya az igazság súlyát méri. Ahhoz ugyanis hogy teljes képet kapjon, muszáj több szemszögből megvizsgálnia a dolgokat, ez pedig egyszerre a szubjektív és az objektív oldal. Ábrázolási módjai gyakran ki is merülnek a szempár felfestésen, arcot ritkán társítanak hozzá. Jelképei közé tartoznak a mérleg láncai, amelyek gúzsba kötik a terránokat, de megfelelő időben mely akár a halál könnyebbsége is lehet, elengedik a lelket. A teher sosem nagyobb annál, mint amit képesek elviselni. Az istenek körében mindig elegánsan öltözve jelenik meg, alakja körül állandóan ott tekergőznek a láncok, melyek egyesek szerint fivérének kígyóira hasonlít.
Familiáris, hírnök:
Sem hírnököt, sem pedig familiárist nem fogad maga mellé. Egyetlen állandó mágikus tárgya egy láncsor, amelynek szemmérete, hosszúsága és súlya a mércére tett igazságtól függ. A láncot középen kinyújtott mutató ujjára akasztja, majd egyik végére kerül az igazság, másikra pedig a lélek mely hozzá fordult. A fohász tárgyától és a mérleg állásától függően ítél. Például ha a terrán állhatatosságot kér az igazságért való kiállásban, és az igazság túl nehéznek ígérkezik, az isten megnöveli a lélek erejét. Ha azonban az igazság könnyűnek bizonyul, az isten még többet bíz a lélekre, hogy megedződjön. Aki Etrosz próbája után elbukik, általában Aspereion áldozatává válik.
Ünnepek:
Nincsen kinevezett ünnepe. Ha egy terrán elnyeri kitartásának jutalmát amiért az igazságot szolgálta, füstölőt gyújt az isten nevére emlékezve.