A Farkas Lak néven ismert ház az örök omega, Xaviera tulajdona. Dél-Mahel területén, az Opálcsillag közelében található meg ez a fás rengeteggel körbeölelt épület. Egy vérfarkas számára ideális helyen van. Három emelettel, tágas szobákkal rendelkezik, és van mód a vendégek elszállásolására is. A házat és annak területét mágikus akadály védi, amit a közeli faluban élő elfek és tündérek alkottak meg saját maguk és szomszédjuk biztonsága érdekében. Az akadály meggátolja az illetéktelen behatolóknak, hogy betehessék ide lábukat, valamint elrejti a ház hollétét kifinomult érzékkel rendelkező, vagy a kereső mágiát használni képes személyek elől.
A vadászat szó hallatán Xaviera egyszer csak elmosolyodott, ez alkalommal valami pozitív dolgot tulajdoníthatott a szó mögöttes tartalmának. Soha nem élt falkában, a közös vadászaton pedig csak akkor vett részt, amikor még ember volt. Most Amalia töltötte be számára a falka helyét a szívében, így mondhatni ez az első alkalom, hogy falkában vadászik valamire, vagyis valakire.
A fizetés után egyből távoztak, pedig Amyre nagyon rá akartak erőltetni néhány göncöt, de ő kitartott nemleges válasza mellett. Érzékeiket összetéve, melyek kiegészítették egymást hamar eljutottak a kikötőváros azon negyedeibe, ahol a fekete, piszkosabb ügyleteket bonyolítják.
A vérfarkas felhúzta a pólóját, és a nő felé fordította testének azon csupasz részét ahol a lövés érte.
– Látsz valami szokatlant? – érdeklődött az élőholttól, leginkább arra volt kíváncsi, hogy nem használtak-e fagyöngyöt, mert akkor bizony további ellátásra szorul. Amennyiben nem látott rajta semmi említésre méltót, akkor különösebb probléma nélkül folytathatták útjukat, azonban ha mérgezésre, vagy fertőzésre utaló jelek jelentek meg Xaviérán az sürgősebbé tehette a dolgukat.
– Legrosszabb esetben elfújom a házat – viccelődött egy gyerekmesére tett utalással arról, hogy ki kéne vágniuk magukat onnan.
A nyomozó figyelmesen hallgatta az Amalia tartotta eligazítást, míg követve őt oda nem értek a kártyaasztalhoz. Itt figyelmesen hallgatta a beszélgetést, és közben a szagokat is próbálta elkülöníteni. Természetesen tagadták, hogy ismernék Kainet, bár elég szerencsétlenül csinálták a szíveik úgy kalapáltak, mint ha az egész egy verseny lett volna, és úgy izzadtak, mint a ló a feszültségtől, és a nyomástól, ami rájuk nehezedett.
Egyikük megpróbálta megkörnyékezni Xavierát, de Amy hamar közbelépett és leállította.
~ Miféle védelmi mechanizmus ez? Nem vagyok én „ne bánts virág”. Vagy talán ez valami féltékenység lenne? ~ jegyezte meg magában a nőstény farkas.
Mire visszatért a gondolataiból, addigra már a sok hal közül a legnagyobb után kellett erednie.
– Csak meg ne halj nekem, mire visszaérek! – kiáltotta Amynek és a vezérük után eredt.
Akármilyen kitartó is volt a fickó egy vérfarkas fizikuma megengedi, hogy egy élsportoló ember férfit is utolérjen, nem hogy egy gengsztert, akinek addig soha nem kellett futnia, mert minden ügyét eltusolták.
A nőstény farkas hátulról kapta el, és előhívott karmait a nyakába mélyesztette. Épp elég mélyen, hogy ne okozzon a fickóban kárt, de ahhoz is elég mélyen, hogy elszökni se tudjon. Végül a nő kiütötte őt, és a vállára dobva, mint egy krumpliszsákot visszacipelte a társához, hogy kihallgathassák.
Ha Amalia levert, vagy megölt már mindenkit, aki ellenségesen lépett fel, akkor Xavi a férfit egyből egy székre dobta, és hozzá is kötözte, ha kellett még neki segítség, akkor a férfit gúzsba kötötte egy bilinccsel és segített neki leverni az ellent.
– Minden rendben? Nincs bajod? – érdeklődött a farkas lány a társától a hogyléte felől, miközben végigtapogatta a testét sérüléseket keresve.
Amennyiben a társa jól volt, úgy neki állhattak a kikérdezésnek, ha nem akkor először arról próbált gondoskodni, hogy el tudja látni az élőholtat.
– Tiéd a megtiszteltetést, hogy feltedd neki az első kérdést – biztatta Amaliát, és kíváncsian várta, hogy hogyan fog dalolni a kismadár.
Amalia a kedves hölgy beállítottságát illető információt hallván könnyed biccentéssel reagált. Tekintve, hogy percekkel később tisztázták ezen félreértést, a témát érintő visszafogott megnyilvánulása a diszkréció jelévé vált. Mintha ő sem hallotta volna a kijelentést.
-Észben tartom. – köhintett az élőholt, egy tökéletesen elrejtett mosolyfélével ajkainak legeldugottabb szegletén. Számára is komolytalannak érződött az újabb ellene szóló gyilkossági kísérlet elképzelése. Kivéve, ha újfajta módszerrel próbálkozna a nyomozónő, de ezt talán jobb, ha nem köti az orrára.
-Nincs szükségem semmire. Induljunk vadászni. – lépett ki a fülkéből, s elhúzta maga mögött a függönyt. Bár a boltos asszony szeretett volna több profit érdekében rátukmálni néhány vászonruhát és szoknyát, hogy a fejvadász is magára ölthessen némi vállalható öltözéket, leintette minden próbálkozását. Fizetést követően nyakába vette a várost Xaviera társaságában. Jól jött számára a kifinomult szaglással megáldott nőstény, s kiegészítésképp elhaló gyertyaláng módjára pislákoló íriszei pásztázták az utcákat gyanús ábrázatokra lesve.
Agaroth csendesebb negyedeinek mélyén zajlott a feketepiac, a titkos üzelmek, egy kapualjban leányok, másutt kártyán veszített vagyontárgyak cseréltek gazdát és minden zugból harsogott a fekete kalapos számára idegesítően unalmassá vált kalózének. Az erőszak és gátlástalanság mindennemű zajai egybeolvadtak a bűn szimfóniájává, melynek lelkes közönségéből bárki kedvére csatlakozhatott, hogy maga is a mű részévé váljék.
-Hogy van a sebed? – kérdezte társát óvatosságtól vezérelve Amy. – Szinte biztos, hogy túlerőben lesznek. Legrosszabb esetben ki kell vágnunk magunk innen.
Az előttük terpeszkedő kétemeletes építményben egyértelműen tobzódtak a vendégek, s vélhetően nem a törvénytisztelő fajtából. Gyászruhás hajadonunk kihúzta magát, s benyitott.
-Balra a második asztalnál erős fizikumú férfi egy örömlánnyal. Mellette a társa, az asztalra borulva. Dög részegnek tűnik. Tőlük kettővel hátrébb három férfi. Kártyáznak. Egyikük lehet a cápa, a többi csupán keszeg. Jobbra a pultos felettébb szúrósan néz. Tán csak ilyen a habitusa, de belőle kinézek egy pult alatti puskát. A vendégek nem viselnek lőfegyvert, legalábbis jól látható példányokat. Ott egy szablya, kések biztosan mindnél vannak. – informálta Xavit szinte suttogásra csökkentve hangját, miközben magabiztos, mégis lassú léptekkel közeledett a kártyaasztal felé.
-Elnézést a zavarásért, uraim! – szólt torkát köszörülve az alacsonyabbik nő. Értetlenül, s bosszúsan pillantottak fel lapjaikból. – Ismernek egy bizonyos Tiberius Kaine kapitányt? Parázs Kaine néven is hallhattak róla.
-Rossz helyen jártok, virágszálam. – vonta fel szemöldökét az egyik, ezzel elárulva magát a társaság vezéreként. – Mondjuk te, te egész formás vagy. Hadd nézzelek meg közelebbről. – villantotta meg aranyfogát kéjenc vigyorával, amint Xaviera-t méregette. Helyette Amalia hajolt az asztal főlé, megmutatva addig jobbára rejtett vonásait. Az önjelölt bika magával a halállal nézett farkasszemet, s bár leplezni szándékozott riadalmát, verejtékcsepp futott végig kopaszodó fején.
-A szavaidból ítélve épp a megfelelő helyen járunk. A társam élve szeretne kikérdezni benneteket, de nekem édes mindegy, mi lesz a végkifejlet. Csak rajtad múlik.
Ahogy kimondta, rövid penge villant, s szalad bordái közé. A tőle jobbra ülőtől származott. Azonban a normális esetben kiserkenő vörös folyadék helyén csupán a semmi megfoghatatlansága borította a kés hideg fémjét. A csatlós ámulattal telve húzta vissza kezét, mely rémületbe csapott át, ahogy a nőszemély rezzenéstelen arccal irányába tekintett.
-Az kevés lesz, “virágszálam”.
-Fiúk! Nyírjátok ki őket! – pattant fel a főkolompos, ám a heves szavak után ő maga a hátsó ajtó felé rohant.
-A tiéd lehet. Majd utolérlek. – szólt válla felett az alakváltónak, a következő pillanatban már szétlebbenő kabátja alól húzta elő tőreit és felkészült a harcra.
Miközben Amalia segített neki felvenni a melltartót, Xaviérát egy olyan érzés fogta el, mint ha társa valamit keresne rajta, vagy látna rajta. Elég sokáig érezte magán a másik tekintetét ahhoz, hogy később ezt szóvá is tegye, de mielőtt ezt megtehette volna a fejvadász hideg ujjai gyengéden megérintették a hátát ezzel kikényszerítve a nőstényfarkasból egy halk nyögést, ami bár a vele hirtelen érintkező hideg miatt volt, mégis félreérthetően adta ki magát. Xaviera először teljesen elvörösödött, bár ő maga a próbafülke tükrében nem láthatta, de Amalia ha a tükörbe nézett, teljes képet kaphatott arról milyen az, amikor a nyomozó arca olyan akár a paradicsom. Mikor végre sikerült teljesen legyőznie a zavarát, megfordult.
Mire végre megkérdezhette volna, hogy pontosan mi az, amit ennyire néz rajta a nő, addigra választ is kapott rá. Jól esett neki a bók, bár Amy már annyiszor dicsérte az alakját, hogy nem tudta, mennyire veheti őt komolyan. Minden alkalommal szakmai véleménynek tűntek a szavai, ugyanakkor egyértelmű volt az is, hogy amit mondott komolyan gondolta. Próbálta megfejteni a másik gondolatmenetét, rájönni mit érezhet, lassan már ott tartott, hogy Amalia egész lénye egy hatalmas, bonyolult megoldandó „üggyé” vált a számára. Amikor pedig egy ilyen üggyel ált szemben, akkor első sorban mindig a megérzéseire hallgatott, szóval úgy határozott most se tesz másképp, egy kicsit többet fog mutatni a benne rejlő „farkasból”.
– Ezek szerint jó csajnak látszom ezekben a ruhákban – vonta le a következtetést a fejvadász szakmai értelmezéséből, amit az után osztott meg vele, hogy segített neki felöltözni.
A „személyes kérdés” kifejezés hallatán felkapta a fejét, majd automatikusan válaszolt az ilyenkor legtöbbször következő kérdésre:
– Igen, a lányokat szeretem – vágta rá egyből, még a rendes kérdés meghallgatása előtt.
Miután meghallotta, hogy mi is az igazi kérdés úgy, mint ha nem mondott volna semmi érdekeset, folytatta a beszélgetést.
– Ó, hogy az? Nem. Nem mondanám. A csontjaim deformálódása eleinte inkább az volt, de most már azt is csak kellemetlenebb érzésnek mondanám. Minél többször változom át, annál elviselhetőbb az átalakulás érzése – adott rendes választ társa kérdésére.
– És amíg ketten vagyunk, innentől fogva bármit kérdezhetsz tőlem. Ne kérj rá tőlem külön engedélyt – mondta mosolyogva, ezzel tulajdonképp megengedte azt is, hogy a múltja is a későbbiekben a terítékre kerüljön.
– Ha nem tetszene a kérdésed, akkor újra elkapom a torkod – mondta komolynak tűnve.
– Vagy megharaplak – folytatta, mint ha a különböző lehetőségei közül válogatna.
– Vagy épp amilyen kedvem lesz – nevette végül el magát. Maga se tudja miért, kezdett egyre inkább elemében lenni. Talán, azért mert élvezte a társaságát, vagy az is lehet, hogy több volt a dologban, csak erről ő még nem tudott.
– Én részemről, akkor meglennék. Te szeretnél még valamit vásárolni? – érdeklődött Amynél, miközben elkezdett összeszedelőzködni, hogy elhagyják az öltözőt.
A reflex-szerű támadásra bármely más helyzetben azonnal reagált volna, ám meg sem mozdult, még csak pillái sem rebbentek. A vonzóan titokzatos szempár tulajdonosa nem jelentett számára fenyegetést, főképp nem ezzel a módszerrel. Nyaka ugyan összébb szorult, s a farkashölgy körmeinek hegye is a bőrébe karcolt, ő ebből mégsem érzékelt semmit, hisz élőholtként elviselte a levegő hiányát.
– Remélem tudod, hogy így nem ölhetnél meg. – mosolyodott el a maga módján, miután Xavi elengedte, hangjában is éreztetve a helyzet komolytalanságát. – Ezek a finom kacsók amúgy is jobbat érdemelnek, mint hogy ilyen piszkos célokat szolgáljanak. – tette hozzá, s az említett kézfejet gyengéd simítással nyugtatta meg.
– Ezer örömmel. – felelte rögvest a fehérnemű felsegítésének említésekor.
Mialatt a jelenet lezajlott, alaposabban szemügyre vette a korábban puszta lámpafénynél elé táruló vonalakat. Az éjjel jobban lekötötte a lőtt seb ellátása, most azonban minden figyelmét a csodálatra méltó női test feltérképezésének szentelhette. Boldogan élt a lehetőséggel. Nem hozta zavarba, hogy egy jórészt mezítelen hölgynek segítsen öltözni, az viszont zavarba ejtőnek bizonyult, amit tekintete bejárt. A mérnöki pontossággal, mégis oly természetesen ívelő vállakat, a finoman homorú hát vonalát, a szelíden szélesedő csípőt, a férfiak számára ellenállhatatlan hátsó halmokat. Ha csak egy pillanatra is, a melltartó összecsatolása után ujjai óvatosan érintették a nyomozó hátát. Amalia pontosan úgy érezte magát, mint egy műkedvelő, kit annyira lenyűgöz az előtte pózoló szobor, hogy muszáj megtapintania. Megmagyarázhatatlan okokból, de Xavierát egy valódi műtárgynak találta, míg hozzá képest az általános civilek csupán középszerű alkotók tömeggyártott munkáinak tűntek.
Eme elképzelésében csak megerősítette a bájos teremtés, mikor szembe fordult vele. A sötéten hullámzó tincsek szemérmesen leplezték a vékony, elegáns nyakat, s kacéran cirógatták a buján telt, zamatos gyümölcsöket. Sehol nem volt nyoma cseppnyi feleslegnek sem. A nőstény farkas bőrét díszítő minden piercing és tetoválás az egekig emelte tökéletességét, arcának isteni szépségéről nem is beszélve. Mindez a varázs teljesen elrabolta, magának követelte Amy fakón fénylő íriszeit. Ajkai résnyire nyíltak az ámulattól, lélegzete bár csak partnere érzékeny hallása észlelhette, de intenzívebb lett. Nem húzta el kezeit az érintéstől, valamely melengető, nyugtató érzet kerítette tőle hatalmába.
– Lebilincselő látvány. – dicsérte pár perc némaság után Xavi fehérneműs alakját, ha már a véleményét kérdezte.
A soron következő ruhadarabok a segítségével kerültek helyükre, létrehozva az alkathoz passzoló, divatos, erőt és magabiztosságot hangsúlyozó összhatást.
– Kecses, vagány, nem mutat többet a kelleténél. Kiemeli a nagybetűs Nőt, ugyanakkor tisztázza, hogy a viselője több holmi dekoratív hercegnőnél. Ezt a szettet neked találták ki. Ha kényelmes, máris megvesszük. – fejezte ki őszintén gondolatait, ahogy társa is kérte rá. Ő mindent, amit mondott, szakmai szemmel értelmezte, elvégre nem érzett még vonzalmat senki iránt. Talán rajongásának más oka is volt, melyről ő maga nem tudott azon helyen és időben…
– Xavi… lehet egy személyes kérdésem? – fogta halkabbra, csaknem suttogva a szavakat, s közelebb is lépett nőtársához a fülkében. – Az ékszereid… Amikor átváltozol, fájdalmas? – Mióta megtekintette teljes pompájában, ez a kérdés foglalkoztatta elméjét. Többféle okból is szerette volna jobban megismerni azt, akivel társult.