A holdciklusok úrnői

 

 

Család/Kapcsolatok:

Luna Aida a növekvő Hold, Luna Elesa a telihold, Luna Ecata pedig a csökkenő Hold istennője. Ők hárman ikertestvérek, akik arra várnak, hogy egyszer majd a Napfivérek valamelyikével házasodhatnak. A jóslat szerint amikor megtörténik a nász, az egyedül maradt istennő elhozza a világra az örök éjszaka és a sápadt fény véget nem érő birodalmát.

 

 

Történetük:

A terránok kezdetben félték Terrát, majd a természet hatalmas elemeit. Imádkoztak hozzájuk, s hogy imádatukat kimutassák, áldozatokat mutattak be. Egy éjjelen az egyik szertartás alatt elveszett egy gyermek. Szülei sírva tördelték kezüket, jajongásuk túlharsogta még az éneklő hívek hangját is. Mint sebzett madár, vergődött az anya, az apa vérben forgó szemekkel ragadott kardot hogy a bestiáktól hemzsegő erdő mélyére törjön az apróságért. Voltak kik visszatartották volna, mások tovább buzgolkodtak az istenükhöz. Az anya látva tehetetlenségüket, karjait kitárva emelte arcát az ég felé, megmutatva könnyektől ázott szemeit a sápadt égitestnek mely hidegen nézett le rájuk. Egyszerű kérés volt az imája, s cserébe vajmi keveset ígérhetett, csak szavainak ékét ajánlhatta. Az éjszaka azonban továbbra is néma maradt. A férfi kitépte magát a fékező kezek közül, alakját az árnyak sűrűje ölelte keblére. Asszonya jajveszékelve eredt utána. Ha a gyermek nem kerülne meg, legalább Cartus keblére együtt érkezzenek.

Az éjszaka egyre sötétebbé vált, lélegzetvételnyi hang sem hallatszott. És ebben a csendben az anyai szív felfigyelt az égből áradó fény halk, ezüstös csilingelésére, a nesztelen szárnyak puha suhogására. Reményét vesztve fogta kézen férjét, ki csüggedten eresztette le kezében tartott fegyverét, és követni kezdték a hang forrását, amely egy tisztásra hívta őket. Ott pedig csoda várta őket. Gyermekük épen és sértetlenül játszott két gyönyörű, angyalszárnyú hajadon társaságában, míg egy harmadik sziluettje rajzolódott ki az égen trónoló égitest fényénél. A család boldogan egyesült, és nem feledve az ígéretet hálából templomot emeltek a Holdnővéreknek.

  A szóbeszéd szerint történt egyszer, hogy Luna Ecata későn tért aludni, s visszapillantva szembe találta magát az egyik Napfivérrel. Egészen elámult a távolban megpillantott férfi láttán. Látott már sok szerelmet, de még sosem érezte, egészen addig a pillanatig. Szégyellően vont arca elé halovány ködfátylat hogy fel ne fedje kilétét, majd sietve távozott. Kihasználva az Újhold sötét éjjelét amikor együtt játszhattak Terianon anélkül, hogy valamelyiküknek az alant nyüzsgő világot kellene szemmel tartania, Ecata beszámolt nővéreinek az ifjúról, annak sugárzó arcáról, daliás alakjáról. Nővérei hittek is neki meg nem is, sosem figyelték még a keleten felbukkanó fényességet, eléggé elfáradtak már az éjjel végére ahhoz hogy csak a pihenésre gondoljanak. Megígérték azonban, hogy amint elérkezik az ő idejük, szemügyre veszik húguk kiszemeltjét. Telt-múlt az idő, és kiderült, hogy az ifjúnak van egy szintén szemre való fivére is, de sehogy sem tudták eldönteni hogy melyikük fessebb. Lassacskán egészen beleszerelmesedtek a kis játékukba, melynek során meg-meglesték a messzire nyújtózó napsugarak mögött érkező férfiúkat, míg össze nem vesztek azon, ki menjen hozzá a Napfivérekhez. Elég hatalmasak voltak már ahhoz hogy problémát jelentsen civódásuk Terian népe számára. A Hold képe éjszakákon át nem mutatkozott, a vizek zavarosan kavarogtak, a terránok féltek, mert az éjszaka áthatolhatatlan sötétjében a csillagok aprócska fényei kevésnek bizonyultak az árnyak közt rejtőző gonosszal szemben. Végül Terrának kellett rendet teremtenie a lányok közt. Ígérete szerint egyszer elérkezik az az idő, amikor a Napfivérek választás elé állnak, és ha hármójuk közül kettő férjhez megy, a harmadik kárpótlásul megkapja a nappalok és éjszakák fölötti hatalmat is. Hogy ez valóban igaz e, azt csak Terra tudhatja.

 

 

Tiszteletük:

,,Mily ártatlan és gyönyörű

Az álmatlan éjjelen sűrű

Lepelbe burkolt égi istennő!

Légy kegyes, sápadt szűz!”

A Hold Dícséreteinek megannyi kötete kering szerte Terianon, melyet a terránok kedvük és tehetségük szerint bővíthetnek. A nővérek kedvelik a dalokat és verseket, a zenét, ezeknek előadása jelenti számukra a legszebb áldozatot.

 

 

Megjelenésük, jelképeik:

A három istennőt csak ritkán ábrázolják külön, vagy ha egy megjelenési formát is festenek, abban mindhárman megjelennek. Arcuk egyaránt kerek, bőrüket sosem illette napfény, ami ezüstös csillogással kölcsönöz éteri megjelenést alakjuknak. Luna Aida haja hófehér, Luna Elesáé hamvasszőke, Luna Ecata tincsei pedig halvány vörösek. Ruháik könnyedek, a legfinomabb érintés alatt is érződik testük puhasága, a legkisebb fuvallatra is ráncot vetve kezdenek táncolni idomaikon holt elrejtve, hol kihangsúlyozva azok nőies mivoltát. Férfikéz soha nem érintette még ezeket a halmokat, bár megannyi ujj nyújtózott már vágyódva utánuk.

 

 

Familiáris, hírnök:

Bár rengeteg állat és bestia hódol hatalmuk előtt s dícséri dallal az éjjeli égbolt ékét, mégsem választottak maguk mellé kísérőt. Mivel hárman vannak, és csak egyikük foglalja el egyszerre az égi trónt, a másik kettő szolgál ilyenkor nővére alatt hírnökként. Gyakran összekeverik őket az angyalokkal, de ezt nem szokásuk zokon venni, kedvesen javítják a tévedést.

 

 

Ünnepek:

Az év során számtalan alkalom adódik a Holdnővérek tiszteletére. Ezeket általában Újholdkor tartják, reménykedve abban hogy mindhárom istennő tiszteletét teszi a szertartáson, melynek folyamán megéneklik a három istennő eredetmítoszát, majd a hívek különféle dalokat és verseket adnak elő A Hold Dícséreteiből, vagy saját költeményeik közül. A lakoma nem jellemző, a templomok arra kijelölt helyén hagynak felszentelt ételeket és italokat a Nővérek számára. A papnők és papok érintetlenséget fogadnak, de ez nem zárja ki azt hogy ha valaki öreg korában szeretne az istennők szolgálójává válni, ne tehetné. Onnantól azonban hogy a Holdnővéreket szolgálja, tilos mindennemű szexualitás.