Tengerek, tavak, folyók istennője

 

 

Család/Kapcsolatok:

A négy őselem egyik leszármazotta, ki Terra verítékéből és könnyéből született.

Féltestvérei Laressia, Ragwynn és Etrigen. Valójában csak azért számítanak testvéreknek, mert mind Terra testéből és az egyik őselemtől származnak, így nem tekinthetők valós vérrokonoknak.

 

 

Története:

  Amikor Terra még fiatal istennő volt, nem mindenki ismerte el hatalmát, voltak olyanok, akik csak a törékeny nőt látták, s a felszín alatt rejtőző erőről nem akartak tudomást venni. A Négy Őselemet árulónak kiáltották ki, a mélység és a sötétség szörnyei felkeltek hogy elpusztítsák az új rendszert. Terrát azonban nem olyan anyagból alkották amely egy kis kihívásra remegve esik össze. Felöltötte harci ruháját, kiválasztotta azt a két kardot amellyel küzdeni kívánt. Ha a mélység lényei jönnek érte, hát az ősvizet hívja segítségül, ha a sötétséget, akkor az őstűz lángjával fogja visszakergetni őket a homályba.

  Ádáz harc vette kezdetét, mely egyenlőtlen küzdelemnek ígérkezett. A fehér hajú amazon azonban úgy forgatta hű kardjait, ahogyan azelőtt, és azután sem senki más. Felváltva szikrázott fel a Nap fénye, majd csúszott meg a holdsugár a pengéken, melyeket egyik pillanatban még sötét vér borított, a másikban már újra tisztán ragyogtak. Egymás után estek el vagy vonultak vissza a szörnyetegek, míg már csak egy maradt, aki derekasan kitartott eszméik mellett. A hatalmas sárkányfajzat napokig küzdött megállás nélkül az istennővel, akinek ruhái elszakadoztak, testén megszámlálhatatlan seb szakadt majd forrt be, többségük nyomtalanul. A halálos keringőnek Terra vetett véget. Megtörte a lény akaratát, amely végül behódolt neki. Az istennő kimerülten eresztette le kardjait, lehajtotta fejét, és a megkönnyebbüléstől elsírta magát. Csendesen könnyezett, örömének jelei végigfolytak arcán, egybemosódtak a gyöngyöző verítékkel, és lehulltak a kezében tartott ősvíz pengéjére. Soha nem csendült még olyan szépen fegyver, mint akkor. A cseppecske összegyűjtötte a fényt, s végigszaladt az edzett acélon, majd a tengerszembe hullt, amely fölött utolsó harcukat vívták. A csepp leérkezése finom remegést indított el a tó felszínén, melyek hullámokká erősödtek, s végül a tajtékos habok közül egy istennő emelkedett ki, Jana. Terra megsimogatta a frissen született istennő fehér tincseit, s homlokon csókolta, mielőtt magára hagyta volna, vállaira helyezve örökül a víz lélekpróbálóan lassú, ám erőteljes munkáját, amellyel mindent átformál, amihez csak hozzáér.

 

 

Tisztelete:

A víz istennőjének számtalan helyen és módon áldoznak. A halászok az első, máshol az utolsó kifogott halat visszadobják a tengerbe, megint máshol a fiatalabb példányokat eresztik vissza. Ívási helyeken nem háborgathatják a vizek teremtményeit, harcos természetét a küzdelem verítékéből örökölte az istennő. A könny azonban lággyá is teszi lelkét, így őt tisztelik a vizeken járók oltalmazójaként is. A kereskedők érmét szórnak a vízbe egy sikeresen megkötött üzlet után. A szegények virágszirmokat hintenek szét. Szentélyeit a vízre építik, van ahol egész úszó palotakomplexumot emelnek számára.

A vizek sellőféle, szirénszabású, naga-szerű terránjai mind tőle származtatják magukat, így ők jellemzően ősükként is tisztelik Janát. Otthonaikban gyakran látni házi oltárt akármennyire is kicsi legyen, melyen mindig van friss hal és egy pár elhullajtott pikkely. Tegyük hozzá, hogy számukra a döglött hallal járó szag ínycsiklandozó, de egy szárazföldinek lehet elmegy a kedve a vendégeskedéstől.

Szárazföldi tisztelői pár értékes pikkelyt tartanak maguknál egy selyemszütyőben, melyből a kegyhelyen hagyhatnak párat.

 

 

Megjelenése, jelképei:

Jana első ránézésre egy gyönyörű nő felsőtestével és egy halfarokkal bír. Karjait egészen vállig élénk színű, ragyogó pikkelyek borítják. Ahol egy embernek a fülei helyezkednek el a fején, Janának ott fátyol szerű, áttetsző hártyák ülnek. Uszonyának alakja kultúrától függően változó, előfordul hogy a betták díszes uszályával festik meg, máskor delfinfarokkal de találni olyan ábrázolást is, ahol az istennőt magát a leviathannal azonosítják. Mindig díszes udvartartása körében mozog, melyet halak és más vízi élőlények alkotnak.

Gyakori jelképei az emlegetett pikkelyek, melyek nem csak halak, hanem más bestiák illetve terránok levedlett ékei voltak egykor. Erőszakkal elvenni egy élő vízi élőlénytől a pikkelyeit komoly bűnnek számít.

 

 

Familiáris, hírnök:

Mizuaby: A mélység sárkánybestiája, amely Terra ellen harcolt, ám végül elismerte az istennőt, mint Terian teljhatalmú uralkodóját. Távozása után hűséget fogadott Janának, aki elfogadta a lény szolgálatát. Ha valaki árt Terian vizeinek, Jana Mizuabyt küldi, hogy bosszút álljon a nevében. A vízi sárkány hajókat ránt a mélybe, kikötőket és partmenti városokat pusztít el, ha úrnője kívánja. Elapasztja, vagy kiárasztja a vizet, egészen a tengereket tápláló folyók, patakok forrásáig.

 

 

Ünnepek:

A holdálláshoz igazítják az ünnepségeket, valamint a víz aktuális szintjéhez. Szárazság idején imával áldoznak és zarándoklattal, bőség idején azonban apály alatt kezdik a felszentelt ételek fogyasztását, aminek javát a dagályra hagyják.

Előfordulhatnak speciális ünnepek is, melyek egy-egy kinevezett alkalomhoz kötődnek, ez területtől és népcsoporttól függ.