A közel háromszázéves masszív épület nehéz, vassal megerősített, súlyos fa ajtaja felett egy, a szél által lengetett cégér és egy tábla hirdeti Marygold sírját és a tulajdonos intelmeit.
„Gyere be, vagy mindketten meghalunk!… Te szomjan, én éhen!”
Az óriási épület belülről se kisebb. Az egykori céhház szinte egész területe vagy a kocsmának, vagy a kocsmáros kiadó szobáinak ad helyet.
A nagy csarnok tetejéről, vastag láncokon lógó csillárok bevilágítják a teret, a közepén található, hatalmas kemence körül kiépített kerek pult mögött álló (egyébként békeszerető) jól megtermett ork pedig kedélyesen és gyorsan szolgál ki minden vendéget, miközben a többségüket már megjelenésével is visszatartja attól, hogy balhézni próbáljanak. Marygold sírja mindig is népszerű és hangulatos találkahely volt és Janera szinte minden lakója tudja, hogy hol is keresse ezt a mára már legendássá vált helyet, aminek tornyából annak idején az utolsó tünde vadászcéh tagjai védték magukat. A legenda szerint az akkor használt bútorok azóta se lettek lecserélve, sőt, ezekkel az asztalokkal és padokkal barikádozták el magukat, így nem ritkaság, ha valaki nyíl, vagy kard, esetleg égés nyomait fedezi fel rajtuk, sőt, néhány különleges estén, az itt vendégeskedő terránok újraélik az eseményeket.
Lépj hát be te is és add át magad egy estére Marygold szellemének!