Származás:
Skulnera, Intera – Elysium
Leírás:
Skulnera egész területén elterjedt, de a Sa’-erdő és a Megszentelt Föld a leggyakoribb előfordulási helyük. Megél továbbá Rivenna Elárasztott völgyében, és Aetryas Tündérkertjében is. Ahol felbukkan, ott egész biztosan van egy nyers kristály lelőhely is, ugyanis a kobra a kristályok energiáiból nyerve állítja elő a mérgét. Ha nincs kristály, nincs méreg, és a kígyó elbújik, rejtőzködéssel védve meg magát. A toxint nem csak fogaiban, hanem tüskéiben is tárolja, így nem feltétlen kell harapnia, elég egy jól irányzott fejmozdulatot tennie az áldozat mérgezéséhez. A méreg először vakít, aztán a hallást veszi el, aztán a szaglást és ízérzékelést majd a tapintás érzékelést, és csak aztán bénítja meg a légzőizmokat. Ameddig az áldozat még érzi az ízeket, van remény számára ha megkapja az ellenszert. Élőholtakra nem halálos, de jó azok megfékezésére.
Laikus szem számára három kígyó összeolvadásának tűnik, ami nem áll messze a valóságtól. Egy tojásban három embrió fejlődik, melyek közül a legerősebb felfalja két másik testvérét, ezzel saját részévé téve őket. Teste erős, farkát ostorszerű csapásra használja. Egyes kalózurak előszeretettel vadásszák őket, és hatalmuk jelképéül a bestiákból készítenek ostort. Két kígyóból a hatfarkú, három kígyóból a kilencfarkú, négy kígyóból pedig a tizenkétfarkú kobra-ostort.
