A csillagok oltalmazója és az idő istennője

 

 

Család, kapcsolatok:

Magányos, mint a csillagok.

 

 

Története:

,,Tán fáj a csillagoknak a magány,

A térbe szétszórt milljom árvaság?

S hogy össze nem találunk már soha

A jégen, éjen s messziségen át?

Ó, csillag, mit sírsz! Messzebb te se vagy,

Mint egymástól itt a földi szivek!

A Sziriusz van tőlem távolabb

Vagy egy-egy társam, jaj, ki mondja meg?

Ó, jaj, barátság, és jaj, szerelem!

Ó, jaj, az út lélektől lélekig!

Küldözzük a szem csüggedt sugarát,

S köztünk a roppant, jeges űr lakik!”

(Tóth Árpád: Lélektől lélekig – részlet)

  Magányos imák keringtek Terian éjszakai ege alatt. Nem leltek befogadóra egyik istennél sem, olyanok voltak, mint a fészkét kereső madár, mely elvesztette párját a viharban. A szavak, melyeket nappal nem mertek kimondani, az érzések, melyek mélyen, csendesen marcangoltál a lelkeket megelevenedtek a sötétben. A végtelen, balzsam illatú éji csendben nem született semmi, és nem is múlt el ami fájt. A sebek elmélyültek, a szenvedély vadabbá vált, kitartóan dolgozott a kétely. Csak az lelt kellemesen sajgó enyhülést, ki feltekintett a csillagos égboltra, annak időtlen arcára, és hagyta hogy a mellkasát nyomó teher sóhaján át kicsit veszítsen súlyából.

  Ezekből az érzésekből s imákból született Laira. Sóhajok sokaságából, melyek siettetni vagy épp maradásra akarták kérni a pillanatot. Az istennő azonban néma maradt, nem hallatta hangját. Csak onnan lehetett tudni hogy létezik és meghallgatja a kéréseket, hogy az idő múlásának látszata olykor megváltozott. Az istennő azonban nem kegyes. Van hogy meggyorsítja a boldog pillanatok pergését, a szenvedést pedig elnyújtja. Szenvtelenül végzi dolgát, hogy a jelen ne befolyásolhassa döntéseiben, hisz minden terránnak javára válik mind a jó, mind pedig a megélt rossz, ha képes elgondolkodva megállni egy kicsit élete fölött.

 

 

Tisztelete:

Sok tehetség hódol Laira előtt versekkel, dalokkal, ezért is járja az a szóbeszéd, hogy Karel, a művészetek istene azért nem érez senki iránt ragaszkodást, mert szívét már Lairának adta, mint örök múzsájának.

Az Égimádók a Napfivérek és a Holdnővérek mellett Lairát is az égitestek istennőjének tekintik, és a vándorok is hozzá imádkoznak útmutatásért, még ha az istennőnek nem is áll hatalmában Etrigen híveinek meghallgatása. Tiszteletére az égbolt tükörképeként gyakran gyújtanak apró mécseseket, kisebb lámpásokat, az óraművesek saját pártfogójuknak tekintik az istennőt.

Szentélyei nappal üresek, éjszaka viszont milliónyi gyertyalángot gyújtanak, amelyek messziről jól láthatóak. Ha egy láng ellobban, nem szabad újra meggyújtani, és ameddig fel nem kel a Nap, a Mécsesek Csarnokát senki sem háborgathatja. A főpap vagy főpapnő visszavonulva imádkozik egészen reggelig, várja hogy meghallja az istennő szavát. Bár Laira ritkán hallatja a hangját, pont emiatt állandóan résen kell lennie a felszentelt szolgálónak, nehogy lemaradjon a kinyilatkoztatásról. Papjai és papnői némasági fogadalmat tettek, amely alól egyedül a halk hangon dúdolt énekek képeznek kivételt. A templomok zárva vannak a látogatók előtt, kivéve az év egyetlen egy napját.

 

 

Megjelenése, jelképei:

  Az istennő heterokróm szempárja egyszerre látja a múltat és a jövőt, míg őmaga megéli a pillanatot. Van ahol három arccal ábrázolják, vagy három teljesen különböző személyként. Mint az idő istennőjének, a korok váltakozásával számtalan ábrázolási módja született. Egyes hiedelmek szerint nem csak az időt uralja, hanem a terránok életfonalai is az ő kezében futnak össze. A fonalak egy-egy csillaghoz kapcsolódnak, amelyek az égbolt láthatatlan akaszóin függnek. Ha egy élet kihuny, Laira elvágja a fonalat, és a csillag lehull. Hártyavékony, szivárványszín szárnyai repítik el a legtávolabbi helyekre is, a legmesszebbi csillagokhoz is.

 

 

Familiáris, hírnök:

Zapry: másnéven Csillagbestia. Ahogy egy évben tizenkét hónap van, úgy az éjszakai égboltot 12 zapry őrzi. A legtöbb nemzetnek saját elnevezéseik vannak rájuk, a közös terrán nyelv szerint: Sutar, Carobu, Igrin, Caesius, Dra, Serpy, Caballeus, Lapel, Smias, Luga, Cans és Rinus. Alakjuk különféle állatok és bestiák hasonmása, testüket viszont tömény sötétség és tiszta csillagfény elegye alkotja. Ha megmozdulnak, az éjszakai égbolt képe eltorzul. Egyes jövendölések szerint ha a zapryk eltűnnek, nagy próbaidők köszöntenek Terianra. Laira emiatt nem szólítja magához familiárisait, és hírnököket sem fogad szolgálatába.

 

Ünnepek:

Bár nem kifejezetten az istennőt ünneplik ilyenkor, Terianon is szokás a születésnapok megtartása. Közösségtől eltérően azonban van, ahol nem az ünnepelt kap ajándékot, hanem ő az aki a szüleit megajándékozza, vagy ellátogat egy templomba ahol megköszönheti Lairának, hogy életének csillaga még az égbolton ragyog.

Éjtükör: a leghidegebb és legtisztább rueni éjszakán a Mécsesek Csarnoka megnyitja kapuit a látogatók előtt. A templomi szolgálók énekeket és verseket adnak elő Laira tiszteletére, a hívek pedig imával és adománnyal támogathatják a szentélyt.