A néhai mágus (aki kutatásait a Maheli – mérgező, zöldes gázai fölé magasodó – hegyek közt rejtőző tornyának falai közt végezte) egész életét az álmok és vágyak kutatásának szentelte. Miután azonban a Magisztérium nemkívánatosnak minősítette a látszólag sehová se vezető kutatást és vele a kutatót is, inkvizítorok és fejvadászok egész serege rohamozta meg a hatalmas tornyot. Egyesek bezúzták a kapukat, mások pedig a falakon kezdtek felkapaszkodni. Montero és felesége hősiesen védték a tornyot és kutatásaikat, ám csúfos bukásra voltak ítélve. Mikor a varázsló szeme láttára erőszakolták meg elvágott torkú aráját, utolsó leheletével átkozta el az egész birtokot és a tornyot, végül pedig felgyújtotta az egész épületet.
Bár a jelentések szerint a torony porig égett és senki nem jutott ki belőle élve, Montero tornya még mindig teljes pompájában áll és különös átok sújtja. Az ember vágyai, álmai és legrejtettebb félelmei életre kelnek és kivétel nélkül a vesztére törnek. A torony állandó – kívülről láthatatlan – változásban van és élet-halál harcok árán is alig engedi el az áldozatait. Innen bizony csak a szerencse juttathatja ki azt, aki a torony mélyén – vagy épp a tetején – rejtőző tudást kutatva botor módon a Montero-birtokra lép.
Vakmerő madárkák azt is csiripelik, hogy Montreo felesége mégsem halt meg. Vágyai, s a méhében növekvő gyermek életben tartották, míg meg nem szülte szerelmének gyümölcsét. Ezen mendemonda terjesztői szerint nem is maga a torony átkozott, hanem a leány az, aki szülei gyilkosain, és örökségük háborgatóin áll bosszút.
