A háború és dicsőség istene, a láncok leverője.

 

 

Család/Kapcsolatok:

Felesége Terra, az élet és bölcsesség istennője, közös vér szerinti lányuk Titánia.

 

 

Története:

  Terránemlékezet óta léteznek harcok. Kisebb-nagyobb csetepaték, melyek egymásnak ütköző érdekek szikráival robbantják fel a feszültségtől terhes levegőt. Ellentétes érdekű imák feszülnek egymásnak, és senkinek sincs valós igazsága. Mindenkinek igaza van, és senkinek sincs. Az eszmék a saját meggyőződés szüleményei. Hogyan kellene irányítani, uralni a világot? Mi jobb a terránoknak? Sosem létezett valódi közjó, egyesek igényei mindig különböztek másokétól, mégsem volt kevesebb joguk saját szívük vágyai szerint élni. Ezekből a feszültségekből robbannak ki a háborúk. Nemzetek közt, fajok közt, vagy éppen egyazon családon belül.

  Natren ennek a feszültségnek a szülötte. Olyan istenre volt szüksége a népnek, amely nem foglal állást senki mellett szimpátia alapján. Olyasvalaki, aki hideg fejjel, érvek alapján dönti el, ki fogja megszerezni a dicsőséget. Nem pusztán a számok alapján, nem érdemek szerint, nem azért, mert egyik kevésbé rossznak tűnik a másiknál. Az ő szemében nem létezik idős vagy fiatal, sem pedig férfi, nő, vagy gyermek. Nem hallgat sem a sikolyokra, sem pedig a szép szóra. Az ő tárgyalóasztala mindig hideg és csendes. A csatatér élethű mása, rajta a seregek sakkbábuk csupán. S hogy ne befolyásolhassák érzelmei, nem vállal közösséget a terránokkal.

  Évezredek teltek el, a csendes isten végezte kötelességét, magányának súlya alatt egyedül roskadozott, de soha egyetlen zokszó sem hagyta el ajkait. A terránok felváltva áldották s átkozták nevét, ő mégis rendületlen maradt. Szerelmet nem ismerve járta a háborúk által emelt láthatatlan szentélyeket, melyekről azt hihetné valaki, hogy vérben úsznak, mégsincs tisztább hely, mint Natren lakhelye. Ha meg is kívánt valakit hogy ágyát melegítse, mindig álruhában tette, s ezen alkalmak nem szolgáltak mást mint egy egészen egyszerű célt, mégpedig hogy elméje tiszta maradjon. Egészen addig, míg Terra be nem lépett az életébe.

  Az istennő bájai bármely férfit kísértésbe vinnének, ám Natrenra nem volt hatása a húsnak, a melegnek, annál viszont többre becsülte Terrát, hogy valaha is vágyának tárgyaként érjen hozzá. Az sem nyűgözte le, hogyan táncol kardjai közt világmindenségük főhölgye, látott már elég kardforgatót kik értették az acél szavát, s tudták, hogyan villantsák meg az égi istenek fényeit gyilkos pengéiken. Jó kapcsolatot ápoltak hát csupán, s ha tehették, szabadidejükben összeültek egy sakkjátszmára. Natren egy idő múlva azon kapta magát, hogy behívja a nőt lakhelyének csarnokaiba. Nem félt megmutatni csatatereit, s akár kikérni a bölcsesség istennőjének véleményét. Szigorúan persze csak mint olyan személy, akit tisztel, és ad a véleményére. A terránok közt szóbeszéd kezdett terjedni, miszerint a két isten egyre gyakrabban időzik egy társaságban, s imáik is összefonták neveiket. Hogy miként történt a nász? Egyesek azt mondják, Terra volt aki lerohanta, s maga alá gyűrte türelmetlenségében a háború istenét, mások szerint közös megegyezés alapján, tárgyalóasztal mellett szögezték le kapcsolatuk alapjait. Egy másik mese szerint azonban a következő történt:

  Egy újabb harcoktól terhes időszak zárult le Terianon. Nem csak a terránok, de az istenek közt is sok volt akkoriban a vita, komoly fejfájást okozott a Rémuralom újbóli felbukkanása is. Voltak akik szerint köreikbe kellett volna fogadniuk az idegeneket, mások úgy gondolták, hogy kegyetlenül ki kell irtani őket. Terrának hála sikerült dűlőre jutniuk, de Natren nem volt elégedett. Régóta érezte már, hogy ha az istennő a közelében van, sokkal nyugodtabban tud gondolkodni, s távollétében gyakrabban ejtett hibát, mint azelőtt. A tanácskozást követően két napig rótta nyughatatlanul termeit, meghallgatta a nevét suttogó vagy kiabáló imákat. Némely hangok zokogtak, mások halkan suttogtak. Csak a könnyek voltak ugyanazok. Két terem közt járva végül nem bírt magával, s üzenetet küldött. Rögvest beszélni szeretne az istenek elsőjével. Nem számított, hogy mennyit kell várnia, a tornácon állva kémlelte a láthatárt, míg Terra meg nem érkezett. Sosem volt szokása teketóriázni, most sem habozott. A nő alig sétált fel mellé, a hadisten felemelte tenyerét, majd háta mögött összefűzött ujjakkal járkálni kezdett.

-Bocsáss meg hogy egy ilyen nehéz időszakot követően ide hívtalak, nem zavarnálak, ha nem lenne fontos a mondandóm. – emelte fel egy pillanatra fejét, majd folytatta a járkálást – Tudod, hogy nem szaporítom feleslegesen a szavakat. Nagyszerű, sőt… Csodálatos nőnek és istennőnek tartalak. Tisztelem az erődet és a bölcsességedet amellyel Terian fölött, s fölöttünk is uralkodsz anélkül, hogy bármelyikünk kezét megkötnéd. Én most mégis arra kérlek, hogy kösd meg az enyémet, és azzal egyetemben, én is hadd köthessem meg a tiédet. Nemrégiben felismertem, hogy nekem is vannak vakfoltjaim, amelyek megnövekedtek mióta hozzám jársz. Szükségem van rád! – hangja határozottabbá vált, lassan elveszítette korábbi bársonyos árnyalatát – Légy a feleségem! Kérlek…

S a férfi, aki azelőtt soha, senki előtt nem hajtott fejet, most féltérdre ereszkedett. Ott volt minden a tekintetében, a kimondatlan érzések súlya, nem kellettek szavak hogy szerelmét bizonygassa, amely mellkasát szorította. S hogy mi volt Terra válasza? Azt gondolom, elég árulkodó, hogy szerelmüknek gyümölcse is fakadt.

 

 

Tisztelete:

  Szentélyei a csataterek, melyeknek kicsiny másai az isten végtelen lakhelyének egy-egy termében jelennek meg. Az imák melyekbe nevét foglalják nem templomokban elmormolt szavak, nincs olyan hely, ahol építményt emeltek volna a tiszteletére. Ha mégis akad, azt nem látogatja senki. A háború istenének áldozni még a dicsőségért áhítozva sem lehet méltóbb módon, mint életeket kioltva, harc közben. Hogy az a harc nyíltan vagy rejtetten folyik, s kik között, az nem számít.

  Egyes kultúrákban szokás a háborúban elhunytak számára külön temetési, vagy áldozási formát gyakorolni, ám ez sem az istennek szól. Natren magából a harcból nyeri az erejét.

 

 

Megjelenése, jelképei:

  Magas, robosztus alkatú férfiként ábrázolják, fekete páncélban. Egyes helyeken női alakot ölthet, mellyel kiszámíthatatlan, szeszélyes természetét próbálják kiemelni, ám ez igen ritka. A legtöbb elképzelés szerint az isten kiváló stratéga, nem illik hozzá az aktuális hangulat vagy befolyásolás hatására hozott döntés feltételezése. Köpenyének színe fekete, fonákján azonban az elhunyt harcosok mint a végtelen csillagos égbolt ragyognak.

  Képírásban a hadisten nevét egy vörös, vágott pupillájú szemmel jelölik. A korai ábrázolásokon úgy is látható, mint arctalan bábjátékos, amely az alant küzdő seregek fölött széttárt karokkal manipulál a katonákkal.

 

 

Familiáris, hírnök:

N’grojo: Natren pallosa olyan magas, mint a férfi maga. Saját lélekkel, gondolatokkal és hanggal rendelkezik, mint a többi isteni familiáris fegyver. Az őstűz és az ősföld leszármazottja, ki már azelőtt alakot öltött, hogy az isten megszületett volna a terránok imáiból. Egész végig arra várt, hogy méltó forgató jelenjen meg Terianon. A vörös szem mely a fekete-vörös penge szívében helyezkedik el, minden elhunyt harcost végigmér, s megítéli őket. Annak fényében, hogyan küzdöttek adja meg szellemüknek a dicső nyughelyet az isten köpenyén, vagy nyeli el őket. A legenda szerint ha N’grojo pengéje teljesen vörössé válik, képes lesz az istenekhez hasonló alakot ölteni, és párbajra hívja gazdáját a háború istenének címéért.

Hírnökei a griffek, melyek anélkül képesek a magasból megfigyelni az eseményeket, hogy közbe kellene avatkozniuk vagy zavart keltenének. Ha az isten mégis utasítást ad rá, könnyűszerrel kézbesítik üzenetét a terránoknak anélkül hogy megsérülnének, és szélsebesen el tudják hagyni a helyszínt. Ha valakit egy griff óv meg, az Natren jele arra, hogy az illetőnek semmi keresnivalója arrafelé, mert hamar olyan harcba bonyolódhat, amihez neki nincs köze. A védelem azonban egyszeri alkalom, hogy élnek-e a kapott menekülési lehetőséggel vagy elutasítják, az már a személyen múlik. Fontos, hogy az isten griffjei mindig páncélzatban jelennek meg, fejük hófehér, testük sötét.

 

 

Ünnepek:

Nincs ünnepe. A diadal, amely a harcokat követően érkezik már nem az ő dícséretéről szól. Ha meg is emlékeznek róla mint felsőbb hatalomról aki megadta a győzelmet, egy korty földre löttyintett bor illeti csupán.