Az Opálerdő mélyén áll egy kis falu, ahol az erdő gondozói, jobbára elfek, tündérek és a faunok élnek. Opálcsillag falva mindig is biztonságos állomás volt a megfáradt utazók számára, akik ki szerették volna nyújtóztatni tagjaikat és fontos hely azok számára, akiknek a tündérek fortélyaira volt szüksége. Az erdő közepén magasodó, békés, gigantikus fák törzsein épített kunyhók és a fák belsejébe vésett kisebb lakások és lépcsőházak épültek, a fák közt álló kis tisztáson pedig az állandó tündérpiac működik. Opálcsillag egy fontos állomás mindenki számára, aki alkímiát vagy kertészetet szeretne tanulni, vagy alkímiai és kertészeti ritkaságokra vágyik. A piactéren minden holdtelte estéjén a lakosok énekelve és táncolva ünnepelnek, ami Dél-Mahel egyik kedvelt eseménye.

Subscribe
Visszajelzés
guest
10 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
Chameli
2022.01.19. 09:47

  – Nem arról van szó, hogy nem fertőző… Mivel mágikus betegség, másképp viselkedik, akár egy intelligens parazita. – kezdett bele a magyarázatba, bár ezzel talán némileg le kellett törje a lány megkönnyebbülését – Nem terránról terránra terjed, hanem azokat támadja meg, akik kötődnek az átok forrásához. Még fogalmam sincs hogy mi az a közös vonás amely mindannyiótokat érint, másokat viszont nem, akik a vízzel kapcsolatban állnak… – rövid időre elhallgatott, s a kevéske csend pont elég volt arra, hogy az elf kinyilvánítsa elszántságát.
  Biztosan nagyon fontos volt neki fogadott családja, kölcsönös szeretet fűzte őket egymáshoz. Az viszont szintén nagyon érdekelte volna az alok-dokot, hogy miért pont benne nem fejlődött tovább a kórság? Ehhez viszont nem volt választása, a válaszért neki is a forráshoz kellett mennie. Kockára tette ezzel a saját épségét is, de nem hunyhatott szemet a segétségkérés fölött. Hogyan is élhetett volna azzal a tudattal, hogy egy egész közösség halála szárad a lelkén? Kezei ökölbe szorultak, hosszabbra hagyott, ápolt körmei félhold alakú nyomot hagytak tenyerében, vért serkentve az alig heges sebből is. Ez némileg kijózanította.
– Menjünk előbb vissza a boltba! Kezd hűvös lenni idefent. – mosolyogta, mielőtt megválaszolta volna a kérdést. Valójában csak meg akarta rágni szavait, mielőtt hagyja azokat elhangzani.
  A folyosóra csipkeszerű árnyakat festettek a lombokon át alászűrődő égi fények, és táncoló fényeket vetített az utcán vidáman lobogó lángcsóvák ringó sokasága. A bolttérben kellemes homály uralkodott, némely üvegcse tartalma szelíden fénylett, vagy fluoreszkált. Egészen más, varázslatos képet nyújtottak a porcelán rózsaszín, akáclila, és teazöld fényben ragyogó kristályok, mint mikor a sárga napfény aranylotta be barátságos melegével a szobát. A résnyire nyitva hagyott ablakon beszökő légáramlat meglegyintette a szélcsengőt, mely bágyadt félálomban csengetett egy picit. Mintha csillámporral szórták volna meg a levegőt. Az egyik polc tetején aprócska árnyék rebbent, a korábban hazatért madár fészkelődött szalmafészkén. A két érkezőre pislogott parányi gombszemeivel, megnézte őket egyik, majd másik oldalról is, aztán visszabújt a fészek melegébe. 
– Nem hiszem, hogy ez fekete mágia lenne. – Chameli végigsimított a pult szélén, majd szembe fordulva derekát támasztotta a deszkának – Igen, tudom, hogy az átkok jellemzően a fekete mágia eszközei, de ez kifinomultabbnak tűnik. Vagy, valaki nagyon, nagyon erős személy… Kizárt, hogy halandó volna. Hosszúéltű vagy halhatatlan lehet csupán aki ilyesvalamit elsajátít, kidolgoz, majd sikerrel alkalmaz… És ugyanez igaz arra is, aki aktiválni tud egy lezárt átkot. A véletlen balesetek, amikben a mesékben szólnak, kissé nevetségessé teszik, elbagatellizálják a problémákat. Valaki okkal, céllal tette azt, amit. 
  Az utcán valaki teli torokból énekelni kezdett, és még csak nem is lehetett azt mondani, hogy kellemetlen rikácsolás lett volna. Olyan zaj volt ez, amely arra serkentette a lelket, hogy csatlakozni akarjon a mulatozáshoz.
– Viszont ha a visszatérés mellett döntesz, adj nekem egy napot kérlek, ameddig elrendezem a dolgaimat a boltban, és holnap este indulhatunk. Próbálj meg addig egy picit kikapcsolódni! – mosolygott jókedvűen a lányra, mintha semmiség lett volna csupán ami előtt álltak, és játékosan megcsípte a ruganyos pofit – Az átkok legjobb ellenszere a vidámság, úgyhogy ma éjjel egyél, igyál, érezd jól magad Opálcsillagban, mert nem tudhatod, mikor lesz megint részed együtt mulatni a tündérek népével! Van hol megszállnod utána? – kérdezte, de máris kinyitotta az egyik könyvet, ami a falu aprajának-nagyjának ügyes-bajos dolgairól szólt.
Saját feljegyzéseket tartalmazott, és azt kutatta benne, kinek milyen eshetőségre kell gyógyszert, vagy más írt előkészítenie, hogy személyének hiánya ne legyen nagy érvágás drága kuncsaftjai számára. 

Mori
2022.01.17. 23:30

Mori összeszorított fogakkal tűrte a húsába vágó kést, csupán szisszenésnyi hangot hallatott. Chameli következő tevékenységére többszöri pislogással válaszolt, ritkán értek ily módon a bőréhez. Az apránként látható formát öltő szellemlények ösztönösen nyugtalanná tették halandó elméjét. Nem kívánta bizonytalanságból fakadó, hirtelen mozdulatokkal megzavarni a szertartás szentségét, magára haragítani a segítségére érkező entitásokat, ezért inkább behunyta szemeit. Az otthoniakra gondolt, papok és papnők szigorú, mégis jóságos, sokat tapasztalt arcvonásait képzelte maga köré. Ajkai szegletén apró ráncocska formálódott, még ha nem is tudott róla. Vágyott hozzájuk, reményeit formába öntve ábrándozott egy jobb világról, hol nem történtek meg a szentélyét sújtó veszteségek. Mindenki boldogan táncolt a parti homokban, miközben a Napfivérek melegében sütkéreztek és Jana istennő suttogása hallott a gyengéden szárazulathoz simuló hullámokból. Talán még eljöhet ez az álmodott világ.

Az ecset sertéi csiklandozták hátát, de nem mocorgott, türelmesen ült a procedúra közepette. Még csak sejteni sem tudta, miféle misztikus, őseit is megelőző eredettel bírtak a közember számára rendszertelenül kanyargó és néhol összecsókolózó vonalak. Érezte a simogatóan meleg fuvallatot, mely oly sebesen elillant, ahogy feltűnt, hogy végig táncoljon gerincén. Tétován szóra nyíltak ajkai, megtudakolni, végére értek-e a rituálénak, midőn megérezte Chameli homlokának lágy nyomását. Szaporábbra kapcsolt légzése árulkodhatott arról, hogy miképp reagál a javasasszony intim, ám bizonyára szükséges cselekedetére. Eljutott hozzá a furcsán bizsergető vibráció, s maga is átszellemült. Kizárta a körülöttük lévő vélt és valós történéseket, szorongása is alább hagyott. Elvesztette időérzékét, mindössze a boltosnő sóhaja hozta vissza a jelen keserédes valóságába. Magára vette felé nyújtott öltözékét, s figyelmesen hallgatta a selymesen az éjbe tovaszálló szavakat.

– Ezek szerint nem fertőző? – lélegzett fel megkönnyebbülve, miszerint ide vezető útján senkinek sem adta tovább. – Habár elkerülhetetlen, hogy engem is megtámadjon, ha bennem lappang… – kúszott kesernyés íz a szájába. Valóban kecsegtető lehetőség lett volna bárki számára, ha itt kezelteti magát, s többé vissza sem tér arra a helyre, melyet egy nálánál jóval nagyobb erő tart szorításában. De az nem Morira vallana. – Köszönöm a tanácsod, de amikor egyedül sodródtam a tengeren, ők találtak rám, a családjuk része lettem. Nem fogok hátat fordítani nekik, mikor magatehetetlenek. Bármilyen átokkal is állunk szemben, mindent megteszek értük, ami az erőmből futja. – egyenesedett fel a fiatal elf, határozott arckifejezést öltve. Fel sem merült benne, hogy másképp döntsön.

– Mondd, Chameli… – szólt ismét pár percnyi csendet követően. – Ezt előidézheti egyetlen, nagyhatalmú fekete mágus? Egy halandó? Egyre tisztábban emlékszem egy különös alakra, aki nálunk járt. Lehet, hogy ő ébresztette fel ezt az ősi átkot? – tekintett kérdőn a sötétben is csillogó szempár mélyére. 

Chameli
2022.01.13. 11:49

    A halk orrhangon dúdolt dallamot felkapta a szél, és tovasodorta. A dallam befurakodott a lombok közé, rátapadt a levelek hamvas fonákjára, játszva megpendítette a gallyak húrjait. A hang egybeforrt a természettel, mely befogadta a rituális szavakat, és saját szólamával csatlakozott a kántáláshoz. Az erdő fái közül felemelkedett a nappali köd, és egy pillanatra minden kitisztult a horizonton. Tejfehér felhők úsztak köréjük, melyeket aranyló és vörös derengésbe burkoltak a hanyatló napsugarak. A nyitott terasz egyszerre a saját, zárt kis dimenziójukká változott, míg a köd egészen addig nem sűrűsödött, hogy már csak egymást látták. Az alok-dok megbillentette a fehér tenyeret, hogy a tálba folyassa belőle az összegyűlt életfolyadékot. Dúdolását folytatva magába fojtotta szavait, melyek már csak mellkasából és torkából zengtek fel. A köd lassan hömpölygött körülöttük, alaktalan formák úsztak a sejtelmes látványban. Lehajolt a sebzett tenyérhez, és végighúzta nyelvét a seben, majd a maradék vért egy, a csuklójáról letekert anyagszalaggal kényszerítette vissza az áramlásba. Állán sötét nyomot hagyott a vér, mely nedves csillogással olvadt bőre színébe. Míg Mori mögé sétált, összekeverte saját vérét az elfével, és a porral, mélybarna és agyag színű festéket alkotva belőle. Már csak rá várt az élő vászon, hogy fessen rá. 
  Lehunyt szemekkel szívott mélyet az alkonyati levegőből, mire egész közel merészkedtek hozzájuk a köd-alakok, és letelepedtek a vésett varázskör szélére. A dúdolt dallam ritmusára jobbra-balra ringtak, hangtalan szólamukkal csatlakozva a szertartáshoz. Vártak, figyeltek, kíváncsian itták a történtek minden egyes mozzanatát. Se barátságosnak, se ellenségesnek nem tűntek, egyszerűen magától értetődő valójukban ott voltak, és közben mégsem. 
  Az ecset langyos simítással érintette a fehér hátat. Kacskaringós, kacagósan kergetőző vonlat rajzolt, ameddig el nem kopott szálai közül a festék. 

comment image

Mikor az utolsó elem is a helyére került, a minta felfénylett, és halványan érezhető, meleg bizsergés kíséretében Mori hátába süllyedt, majd eltűnt. Chameli letette a szertartás eszközeit, sima tenyereit a lapockákra fektette, homlokát pedig a lány nyakszirtjének támasztva lehunyta szemeit. Még mindig dúdolt, összeolvadó testmelegükben visszhangot remegett dalának melódiája. Az alakok körülöttük megnyúltak, föléjük magasodtak, mígnem egészen beburkolták őket alkony illatú homályukkal. 
  Az alkonyi köd lassan visszaereszkedett az Opál erdőre. A dombok fölött az ég színe magentába, majd mélylilába fulladt, mielőtt felváltotta volna az éjszaka könnyed hűvöse, és annak nemes színe. Opálcsillagban kigyúltak az esti lámpások fényeit, az utcákat kacagás, énekszó töltötte meg, Chameli számára azonban csak az a pillanat létezett, és vele együtt Mori. Mozdulatlanul simult továbbra is ugyanabban a helyzetben a lány hátához, pedig a felrajzolt minta már visszatért, a gerinc mentén karcsú ábraként nyújtózkodott henna vörös szimbólumaival. Nagysokára, mire teljesen rájuk telepedett a sötétség, elmélyültek az árnyékok és felragyogott a Holdnővérek mosolya, Chameli sóhajtva egyenesedett fel. Szótlanul felvette Mori köntösét a földről, és a lány hátára terítette. Sötét pilláinak árnyékában szelíden csillogtak aranyló szemeik, melyeknek tekintete valahova a messzeségbe révedt, mintha a révület melybe esett nem eresztette volna még el egészen az elméjét. Felsegítette az elfre a felső köpenyt is amikor elérkezett az ideje.
– A betegség magja a te testedben is ott van, valamiért azonban még nem fejlődött ki.
A kis erkély korlátjához sétált, rátámaszkodva az égbolt felé fordította fejét.
– Nem is jó szó a betegség… Mert ez egy átok. Egy nagyon régi, ősi kötés, amely valamiért pont most bomlott meg. A rejtély kulcsa a szentélyed történelmében keresendő, talán. Ezért van az hogy mindenki, aki kapcsolódik az otthonodhoz, megbetegszik. 
Igyekezett higgadtan beszélni, kissé talán rideg tárgyilagossággal, mint egy orvos, de nehezen küzdötte le érzéseit, melyek a szánalomból csíráztak ki. Sajgott a szíve ha arra gondolt, hányan fognak még áldozatul esni a kórságnak, az átoknak. 
– Ha vissza akarsz térni… Elmegyek veled, és megteszem érted, értetek ami tőlem telik. Ha nem térsz vissza oda, talán szunnyadni fog a mag, és nem kel ki benned. De ezt neked kell eldönteni. 
Nagy nehezen elszakította tekintetét az égbolttól, és karba font kezekkel Morira nézett. Nagyon fiatalnak látszott, oly sok lehetőséggel!
– Gondold át nyugodtan! Nem kell azonnal felelned.

Mori
2022.01.10. 12:40

Tágra nyílt szemekkel csodálkozott rá a körülötte élő, pulzáló természetre, mialatt hallgatta a vezetője szavait. Odahaza és útja során nem tapasztalt még ehhez foghatót, hogy valakik ennyire összhangban éljenek a környezetükkel. Lenyűgözte ennek szépsége és különlegesnek érezte magát, hisz jelenleg mindez csak neki szólt. Nyugalommal töltötte el a víz közelségének érzete, bármely mennyiségben is volt jelen. Mikor elérték a legfelső pontot, kíváncsiságtól hajtva az elf egy pillantás erejéig előre hajolt, hogy megtekintse az alattuk derengő talajszintet. Nem süthető rá a tériszony bélyege, ám ily magasságban bizonyára mindenki kissé megszédült volna, miként ő is jobbnak ítélte megszakítani a lenti világ kémlelését. A szakszerű utasításokat követve a furcsa kör közepére telepedett, majd kissé tétován kicsatolta övét. Előbb az így szabaddá váló, szellős felső réteg került le róla, melyet az alatta található ujjatlan ing követett. A vízhatlan anyagból készült elemek alatt ugyancsak ellenálló, egyszerű alsónemű rejtőzött, ennek eltűnésével már alig észrevehető vörös foltok jelentek meg a leány orcáin. Formás, aránytalannak nem nevezhető kebleit tenyerével leplezte, fehér bőrének nagy része azonban fedetlenül kínálta magát a javasasszony gondos, szakavatott kezeinek.
– Rád bízom magam, Chameli. – bólintott a procedúra kifejtését követően, s ahogy elérkezett a gyakorlati alkalmazás, bátran nyújtotta fel bal kézfejét, jobb karjával takarva mindkét domborulatát. Az ősi eredetű, misztikus szertartások a szentélyben nevelkedett Morinak nem voltak teljesen idegen terület. Jól tudta, hogy néha a jelenkor ismeretei sem vehetik fel a versenyt a generációról generációra örökített mágikus tanok hatékonyságával. Bár a látvány egyeseket elbizonytalanított volna, ő érdeklődve, izgatottan várta, mi következik. Áhítattal figyelte a bűvös igézetet daloló Chamelit, s önmagán is egyfajta megnevezhetetlen, bizsergő érzés lett úrrá. Mintha valóban természetfeletti jelenlét látogatta volna meg őket, mely egyre erősödött. Hogy minél nagyobb segítségére legyen a ragyogó szemű alok-doknak, igyekezett kiüríteni elméjét és befogadni mindazt a spirituális energiát, amely körül vette párosukat. 

Chameli
2022.01.06. 19:37

,,Sötétség anyja, fénynek anyja,
Szíved a föld mélyén dobban.
Szerelem dala, élet szeretete, 
Védd meg szívünket!”

  Chameli lehunyt szemmel dúdolt egy monoton pentaton hangsort, míg a Napfivérek mosolya halványulni kezdett. Aranyló fény hullt be az ablakon, egyenként végigcirógatva a polcokon sorakozó dobozokat és üvegeket. Az Opál erdő felsóhajtott mikor lombjai közt mélyre buktak a fényes nyalábok, miként leány sóhajt bele szeretője csókjába. A falu népe az esti mulatozáshoz készülődött, többen hangszereket vettek elő, megnyitottak az ivók és az illatozó ételeket kínálgató árusok asztalai. Égetett cukor illata terjengett a friss illatú erdő aromájához keveredve. 
  Mélyen belélegezte az elegyet, mely mosolyra késztette. Érezte Mori sajátos illatát is, egyre erősödött. Már minden idejében előkészített, és ahogyan kérte, a lány időben érkezett.
– Gyere csak be! – invitálta kedves mosollyal az elfet.
Az ajtóhoz lépett, becsukta maguk mögött, és megfordította a cirádás betűkkel írott táblácskát. Ha a bolt bezárt, már senki sem háborgathatta őket. A helyiek tisztelték vajákosukat, a világért sem merték volna megsérteni, sőt, tettek róla hogy nyugalmát a jövevények se zavarhassák. Bármelyikük szívesen állt volna a kellemetlenkedő útjába, hogy először békés eszközökkel, aztán ha kell, határozottabb fellépéssel, vagy akár erőszak árán tántorítsa el szándékától azt, aki nem tisztelte az alok-dok nyugalmát. 
  Kivételes vendégét a bolt belseje felé vezette, mely nem volt más, mint a fa mélyére vésett lépcsősor, ami lefelé és felfelé is vezetett. Chameli felfelé indult el, a lombkorona irányába. Lépteik nesztelenek voltak, a tisztelettel megmunkált deszkák sehol sem nyekkentek, és ha Mori a falra fektette tenyerét, érezhette alatta hogy körülöttük a hatalmas fa él, folyamatosan áramlik kérge alatt az életet adó víz. 
– A helyiek nagy becsben tartják az erdőt. – fűzte hozzá talán szükségtelenül Chameli – Otthonaikat a fák belsejébe építik ugyan, de arra törekednek, hogy minél kevésbé károsítsák annak életét. Minden építkezést szertartással kezdenek, és azzal is zárnak. – magyarázta.
Az egyik résben, mely már régebb óta nyílt a kérgen mint a mesterségesen nyitott ablakok és ajtók, kicsiny vörös madárka reppent be. Csiripelve ugrált lépcsőről lépcsőre, míg egy hirtelen mozdulattal felreppenve mögéjük rebbent, hogy lefelé vegye az irányt. Valahol az építmény belsejében volt a fészke, még szürkület előtt hazatért. 
  A lépcsősor egyenesen a főágak közé vezetett, mely egy nyitott teraszt alkotott. Ketten épp csak elfértek a számtalan eszközt tároló polc és asztal mellett, melyek itt álltak. 
– Ülj oda, kérlek, és vedd le a felső ruhádat, hogy a hátadhoz férjek! – mutatott egy vésett varázskörre a picinyke terület közepén, míg megkerülve a lányt ő maga az asztalhoz lépett. Egy megfelelő méretű ecsetet keresett, tálacskát vett a kezébe melyben már ott volt a por, nedvességre várva hogy festékké váljon.
– Az eljárás talán civilizálatlannak tűnhet, de a szertartáshoz elengedhetetlen. – egy kisebb méretű késhez nyúlt, melyet csontból munkáltak meg.
Világos felületén rúnák sötétlettek, tűzrovások nyomai. 
– Nem használok vérmágiát, hanem az ősöket és a szellemvilágot kérdezem. A közvetítő anyag viszont a vér… A tied és az enyém. 
Letette Mori elé a tálat, és hogy bizonyítson, felhasította tenyerét, a kiserkenő vért pedig a tálba folyatta. Bíztató, meleg tekintetét Morira emelte, és rámosolygott.
– Add a kezed! – kérte.
Abban a pillanatban mögötte felizzott a láthatár, mintha egy túlvilági kapu nyílt volna meg. Az árnyékok hosszúra nyúltak, megerősödtek, hangtalan zúgással simultak az alok-dok szavára várva, mikor szól majd hozzájuk. 
Alig fogta meg az elf kezét, dúdolni kezdett, mielőtt még a kés a húsba hasított volna.

,,Vérnek szelleme, jöjj közénk,
Vérünket áldozzuk neked.
Vérnek szelleme, jöjj közénk,
Vérünket áldozzuk neked.
Vérünket áldozzuk neked,
Megfestve az ősi jeleket, 
Vérünket áldozzuk neked,
Vérnek szelleme, jöjj közénk!”

Mori
2022.01.04. 18:27

Mori összeszedte magát, nyelt egyet, s követte a misztikusnak ható nőt. Az üzlet egy saját aprócska világ volt, ismeretlen az elf számára, s felette a boltos uralkodott. Megkérdőjelezhető dolgokat rabságban tartó üvegek mellett lépdelt, ahogy talpa alatt a padlódeszkák lágy nyikorgással örvendtek vendégüknek. A túlsó polcon sorakozó cserepes növényeket talán személynevekkel is illették, a kíváncsi elmékre pedig bizonyára kínzóan hatott a szépen faragott szekrények dacosan zárt fiókjainak látványa. Oly dolgok lapulhattak ott, melyeket lehet, hogy senki más nem értett volna Chamelin kívül.
A soron következő szemvizsgálatot kissé szkeptikusan fogadta, hisz meg volt győződve látásának egészségéről, de abban igazat adott a hölgynek, hogy minden lehetőséget ki kell zárni. Minden próbán gond nélkül teljesített, s ezzel önmagát is megnyugtatta.
– Balról a harmadik… rebarbara. – olvasta fel végül az üveg feliratát. – Szépen írsz. – jegyezte meg, melyet egy lopva intézett pillantás követett, hogy ismét megcsodálja azt a bizonyos szempárt. Ám ahogy ez megtörtént, a napvilágra kerülő kristályok csillanása terelte el figyelmét.
– Hát ezek? – lopódzott közelebb érdeklődve. Amint világossá vált, hogy ezen képződmények is a vizsgálat eszközei, a kezdeti szorongás helyét izgatottság vette át. Nem tudta, hogy efféle felhasználása is lehetséges a szép, többnyire ékszerek díszeként végző természeti kincseknek. Figyelmesen követte Chameli legapróbb mozdulatait is, s bár nem volt könnyű feladat, ilyen közel az igéző nőszemélyhez is türtőztette magát, hogy az arcára osonó pír kivételével ne uralkodjon el rajta a szemérmesség, hisz azzal hátráltatta volna a vizsgálatot. A kettejük közötti tér megszűnése nem várt, különös meghittséget teremtett, melyet nagyban elősegített a bolttulajdonost körbelengő édeskés, ugyanakkor fűszeres, bódítóan egzotikus illat, amelyet az elf leány korábban pusztán futólag csípett el. Ezúttal lehetősége nyílt jó mélyen beszívni a merőben új aromát, s azt eltelt percekben úgy érezte, az illat és gazdájának kellemes hangja a látvánnyal együtt a legkeményebb sziklát is meglágyítaná. Elvarázsolták, a legcsekélyeb hókuszpókusz nélkül, s ezt valamely ismeretlen okból nem is bánta. Ellazult a nő közelségétől, mint valószínűleg minden vendége.
– Amikor útnak indultam, még legalább tizenöten tűntünk egészségesnek. Aránylag kis szentély, de sokan lakják. – felelt a kérdésekre halkan és higgadtan. – A legtöbben vízmágiát gyakorolnak, ezért nehéz megmondani, köze van-e hozzá az ágnak, azonban… mintha a mágiát nem használóknál gyorsabb lefolyású lenne. – gondolkodott el. – Lehet, hogy az elfek emiatt tűrték tovább a kórt, de sajnos biztosan tudom, hogy nem vagyunk immunisak. Pár elf barátom és egy tanítóm is áldozatául estek.
Saját szavai után jutott eszébe valami, amely talán elkerülte egyesek figyelmét a közösségben. A mágia lassítja a megbetegedést. Ez lehet, hogy… fekete mágia? Mindezt okozhatta egy személy? Épp hangot kívánt adni gyanújának, amikor Chameli is szóba hozta a vizsgálat spirituális részét. Abból egész biztosan kiderül, mivel állnak szemben. Megköszönte a hölgy idejét és tett pár lépést kifelé, mielőtt a melengetően gyengéd kezek érintették fehér bőrét. Midőn arcára került a sor, tágabbra nyíltak szemei, ajkai pedig izgatottan formáztak keskeny rést, ám hang aligha merészkedett elő közülük. Egy elfnek állítólag a füle hegye is vöröses árnyalatot ölt, ha zavarba hozzák, ám ennek igazát csak ideiglenes dokrotnője láthatta. Mori észre sem vette, noha sötétbarna íriszei egyenesen a boltos arcának két arany tükrében fulladoztak.
– Mindenképp itt leszek. – mondta határozottan, mikor már képes volt beszédet csikarni magából. Hasonlóképp elmosolyodott, mint bájos vendéglátója, s elbúcsúzott. Hogy tartsa magát a barna bőrű szépség kéréséhez, nem ment messzire, pusztán egy ideiglenes szállást keresett. Míg a Nap unottan futotta megszokott körét odafenn, többször is eszébe jutottak a bűvös szavakat suttogó mélyvörös ajkak, nem is beszélve a földöntúli szempárról. Nem volt benne biztos, miképp adja vissza legcsodásabb külső tulajdonságait, de nem bírta megállni, hogy faragni ne kezdjen. Hóbortjává vált, valahányszor különleges személyt sodort elébe a sors. Több próbálkozása sikertelennek bizonyult, ez viszont csak tovább hajszolta. Meg kellett örökítenie ezt a mesébe illő lényt, ezt a megfoghatatlan jelenséget. Egyszer felnézett munkájából, s úgy vélte, elérkezett az idő. Gondosan eltette az utolsó kísérletét, majd felkereste Chamelit.
– Itt vagyok, ahogy kérted. – kandikált be az ajtón, mai sokadik játékukra uszítva a felfüggesztett szélcsengőket. 

Chameli
2021.12.26. 18:53

  Míg újabb kliense beszélni kezdett, kényelembe helyezte magát a karosszékben, melynek párnája pont annyira és úgy lett kitömve, hogy ideális legyen hosszabb és rövidebb üldögélésre is, így mindenképp kényelmes maradt. Reménykedett benne, hogy nem kell majd sokat faggatni a leányzót, hanem magától elkezd majd mesélni, és ebben, hála minden szellemnek, nem kellett csalódnia. A természetes reakciókat, a testbeszéd jeleit figyelte, és az önkéntelen mozdulatokat. Kényszeres viselkedés jeleit kutatta, hazugság tipikus kis stigmáit, de a bátortalanságon és a bánaton kívül mást nem látott, csak őszinte segítségkérést, és már-már elveszített reményt. 
-Az elmondottak alapján el tudok végezni rajtad pár vizsgálatot… De érdekes, hogy rajtad nem fogott még ez a betegség. – furcsa színnel ejtette a szót, mert egészen biztos volt abban, hogy itt egész másról van szó, de nem akarta megijeszteni Morit – Gyere velem! – kérte és letéve teáját felkelt.
Ahogy átsétált a bolt fogadóterén, bőrén táncot jártak az ablakot árnyékoló lamellák közt beszűrődő fénycsíkok, kiemelve bőrének kontrasztos festéseit. Egyszerre volt félelmetes és igéző, ahogy a fényről az árnyékba kerülő arany szempár felizzott, vagy ahogy a fehér tetoválások és egyéb rajzok világítani kezdtek. 
 A pulthoz érve egy dobozt vett elő, melyből egy táblát emelt ki, és a falra függesztette az egyik polc mellé. Egy kisebb lapot Mori kezébe adott.
-Takard el vele az egyik szemedet, és olvasd el az alsó sort! – utasította, majd ugyanezt elvégeztette vele a másik szemével is. 
Majd távolabb állíttatta, egészen a bolt másik végébe. Egy elfnek, vagy elf-félének könnyedén le kellett tudnia olvasnia a feliratot.
-Most kérlek olvasd el a legfelső polcon balról a harmadik üveg feliratát! – adta ki az újabb parancsot.
Az üvegben szálasra hasított szárított rebarbara senyvedt, Chameli jellegzetes, szálkás, dőlt kézírásával felcímkézve. Az olvasási próba után különféle kristályokat szedett elő, leültette Morit, és hozzá közel hajolva a pupillája mélyét vizsgálta a hasított lencséken át.
-Próbálj kérlek nem pislogni! – suttogta maguk közé.
Alig pár centi választotta el őket, így biztos volt benne hogy a lányban zavart kelt majd a közelsége, de szükség volt az efféle dolgokra, ha alapos akart lenni. Márpedig Chameli nem szeretett elsiklani semmi fölött. Halványan megmosolyogtatta a gondolat, hogy Mori még így is hordozott némi sós illatot, mely inkább a tengerre, mintsem a verítékre emlékeztette.
-Van még más is, aki nem betegedett meg? Mi a közös bennetek? Voltak más elfek is a betegek közt? Vagy olyan mágiaágat gyakorlók, mint te?- kérdezte ameddig egy ametiszten keresztül nézte a szemgödör mélyét, ám semmi figyelemre méltót nem talált. 
Lassan hátrált, és elpakolta az eszközeit.
-Rajtad semmi észlelhető nyoma nincsen annak, hogy elkaptad volna ezt a kórságot, de ez csak a mágia nélkül megállapítható kórisme. Szükség lenne egy sokkal több időt igénylő szeánszra is, amivel ki tudom zárni a mágikusan felismerhető tüneteket is, de ahhoz vissza kellene jönnöd zárás előtt. Meg tudod tenni? Kérlek időben érkezz, mert nagyon fontos az idő!
Zárszóként eltette a dobozt a helyére, és még Mori keze után nyúlt, hogy megvizsgálja a pulzusát, aztán az állára fogott, és finoman megforgatta az arcát jobbra-balra. Szakértői szemmel, minden meghittséget nélkülözve igyekezett a lányhoz érni, holott még mindig emlékezett arra, mennyire zavarta Morit pusztán a gondolat is, hogy levetkőzzön előtte akkor is, ha csak egy vizsgálatról volt szó. Végül elengedte a csinos állacskát, és bátorítóan elmosolyodott.
-Ami rajtam múlik, azt megteszem annak érdekében, hogy megoldást találjunk a problémádra. 

Mori
2021.12.23. 21:56

– Másfél hónapja történt, vagy talán már korábban is jelen volt. – kezdett bele Mori, ám gondolatai azonnal az otthon maradt szeretteire terelődtek. Két hétig tartott az út, vajon van még valaki, akit nem esett ágynak? Van, aki ápolja őket? Mit talál, amikor majd visszatér? Elborzadt ezen fenyegető kérdések lehetséges válaszaitól, melyeket kétségbeesett elméje szült. Szemein vékony hártyaként jelent meg a nedvesség, de midőn az első könny kiszökött szemhéjainak rabságából, a kilépő lány okozta csilingelés visszacibálta a jelenbe. Szaporákat pislogott, ujjaival elvágta a szabadság felé iszkoló csepp útját.
– Egy kis szigeten áll a szentélyünk. Épp csak akkora, hogy alapot képezzen az épületnek és némi partvonal maradjon a falak és a tenger közt. Újabban elmaradoztak a halrajok a környező vizekből, ritkult a fogás. Aznap a parton sétáltam, néztem a vizet, hátha látom azt a jellegzetes csillogást, amikor a felszínhez közelebb vonuló rajok pikkelyei visszaverik a napfényt. Akkor pillantottam meg a lábamnál. Egy partra vetett sügér, nem nagyobb a tenyeremnél. Teljesen összeaszott a napon és ez gyanús volt, mert a tengeri madarak szinte azonnal lecsapnak az ingyen ebédre. Az a hal mégis ott szenvedett ki, sérülés nélkül, míg ki nem száradt. Mégsem tulajdonítottam volna nagy jelentőséget neki, azonban teljesen fekete volt a szeme. Feketébb, mint a polipok tintája. Odavezettem egy idősebb papot, de ő sem tudta megmondani, mi történt az állattal. Kívülről úgy tűnt, az öregek annyiban hagyták, vagy csupán egymás közt vetették fel futólag, mert napokig nem lehetett hallani róla. De úgy nyolc, vagy kilenc napra rá ismét találtak halakat éjsötét szemmel, hálóban és partra vetve is. Különböző fajba tartoztak, ezért kezdtek elharapódzni a találgatások. Nem telt sok időbe, hogy a vízlakó népek eljöjjenek hozzánk. Minket növendékeket nem avattak be a részletekbe, de úgy tűnt, éheznek és tőlünk kértek segítséget. Megállapodtunk, hogy a fogás nagyobb részét visszadobjuk a vízbe, az öregek pedig elkezdtek komolyabban foglalkozni a problémával. Szennyezésről beszéltek, hogy talán egy elhaladó hajóról került valami a vízbe. Egyesek már akkor betegséget emlegettek, de még nem tudtuk, hogy minket is megtámadhat.
Itt szünetet tartott az ifjú vízmágus, hogy nagyobbat kortyoljon a teából. Ezalatt újfent Chameli íriszeire tévedt tekintete, s itt el is időzött. Varázslatos szempár volt, amely nem csupán igényelte, valósággal követelte az ember figyelmét, két kézzel kapaszkodott belé. Egy pillanat erejéig lemerészkedett a szépen formázott ajkak felé is, melyek bűvös szavakat formáztak… ám itt valami megmagyarázhatatlan, kissé megilletődött érzés fogta el, így inkább visszatért az elbeszéléshez.
– Ahogy egyre több lény, teknősök, madarak, vízi népek közt is felütötte fejét ez a jelenség, eluralkodott köztünk a pánik. Valahogy éreztük azt a fájdalmat, bent, a lelkünkben. Az elménkben. A gyászt, a keserűséget, a félelmet. A vízlakóktól megtudtuk, hogy minden előjel nélkül támadta meg őket és nem találtak gyógymódot a maguk ősi módszereikkel. Vállaltuk, hogy a szentélyben gondoskodunk a még élő áldozatokról. Elmondásuk szerint kezdetben csak a látásuk rosszabbodott, majd a testük megbénult. Utána jelentkeztek a teljes vaksággal járó fekete szemek, majd elvesztették az eszméletüket is. A légzésük lassult, semmire nem reagáltak, mintha csak meghaltak volna, de még éltek… egy darabig. Elkerülhetetlen volt, hogy végül értünk is eljöjjön. Úgy tűnt, nem érintkezéssel adják tovább, hanem tetszőleges személyeknél jelentkezik és eltérő idő alatt teljesedik ki. Voltak, akiknél elsötétült erekként is megmutatkoztak a tünetek, de ezt nem mindenkinél látták. – szemei összeszűkültek, miként ökölbe hajló marka is. Arcvonásain látszott, hogy megviselő számára újra maga előtt látni mindezt.
– A vizeinket a büszke Unogh uralja, a fehér sárkánykígyó. Semmilyen teremtmény nem mer szembe szegülni a hatalmával. Szentként tiszteljük, s ő védelmez bennünket, ahogy védelmezi Jana istennő gyermekeit, a tenger megannyi lakóját. A kórság kezdetén eltűnt, azóta nem mutatkozott. Egyszer lemerültem, hogy kutassak utána, de nem találtam semmit. Semmit, Chameli… – fogta meg, talán akaratlanul is a vele szemközt ülő kezét. – A víz üres volt és hideg, nem volt nyoma életnek. Aztán egy napon… megtaláltuk. Tudtuk, hogy az ő ereje is véges, hogy nem mindenható. De a saját szemünkkel látni, ahogy legyőzetett, ahogy tehetetlenül fekszik a parton, ez megtört bennünket. Muszáj találnom valamit, mielőtt Unogh… Mielőtt mindenki… – elcsuklott a hangja. Ezúttal nem sikerült visszafojtania lecsordulni vágyó könnycseppjeit. Lesütötte a fejét. Egyedül gyengének nem szeretett mutatkozni. 

Chameli
2021.12.08. 15:14

Unnith gúnyosan elmosolyodott, aztán megcsóválta a fejét amikor parádés léptekkel több teret adott az elf lánynak. A mozgása inkább hasonlított egy lecsapni készülő kígyóéra, mégis volt benne valami elbűvölő, ami miatt a terránoknak felkeltette az érdeklődését. Egyszerre tűnt ártalmatlan, bájos teremtésnek kecses ívben hajló szarvaival és hatalmas szemeivel, a viselkedése alapján pedig kerülendő fenyegetésnek. Chameli mégis olyan könnyedén kezelte, mint egy háziállatkát… Aki inkább tartozik a családi kör egyenrangú tagjának, mintsem holmi befogadott teremtésnek. Otthonosan kiszolgálta magát, és a beszélgetősarokba telepedett, vagy ahogy a kellemes kis zug fölött kiszegelt tábla hirdette, ,,Pletykafészek”-be.
-Pár kérdéssel kezdeném, azán meglátjuk, hova halad tovább. Igen, valószínűleg le is kell vetkőznöd, de tapintatos leszek. Nem kell szégyellned semmit! – felelte a felmerülő aggodalmas kérdésre Chameli.
Unnith szemei alig láthatóan megvillantak a félhomályban amikor elfordította a tekintetét, de még így is tökéletesen le lehetett róla olvasni a féltékenységet. A javasasszony szerepét betöltő Chameli szája sarkában alig láthatóan elmélyült egy ráncocska.
-Niitha, megtennéd, hogy kint vársz, ameddig diagnosztizálom Mori állapotát?
Kérdése azonban inkább volt parancs, mintsem kérdés, még a kellemes hangszín ellenére is.
A félvér kissé sértetten, de felkelt.
-Opálcsillagban leszek még egy darabig, ráérek találkozni veled ha végeztél a pácienseddel. – nyomta meg a szót gyerekesen – Elysium minden kristályáért sem zavarnálak amikor dolgozol.
Intera említésére Chameli szemei résnyire szűkültek, Unnith pedig nyelvet öltött, aztán mint aki tudja, hogy jobb rövid úton távozni, gyorsan ki is lépett az ajtón. A szélcsengő még hosszasan csilingelt a távozásával keletkezett békés nyugalomban, a beszóródó fénysugarak közt táncoló porszemek újra halk dalra keltek.
-Bocsáss meg a kellemetlenkedéséért, nem erőssége az etikett. – emelte sötét ajkaihoz italát az alok-dok – Mesélj el kérlek mindent erről az ismeretlen kórról! Mikor tűnt fel, volt-e különleges esemény akár természeti, akár vallási kapcsolódás, kiket támad meg, milyen tünetekkel… Mindent, a legapróbb részletig. Van időnk, figyelek rád.
Csészéje halkan csengve csókolt az aljhoz ahogy visszatette az asztalra, a fehér porcelán alján, és a nő ajkain halványan ott fénylett a csillámporos tea maradéka.

Mori
2021.11.27. 17:09

Morit lenyűgözte a hirtelen eléje táruló látvány. A temérdek polc, roskadásig megpakolva számára ismeretlen szerekkel. Otthon, pontosabban a helyen, amit otthonnak is hívhatott, ennek kevésbé impozáns verziójával találkozhatott csak a kíváncsiságában elcsatangoló ifjonc. Egyszer el is tört pár üvegcsét, a tartalmuktól pedig két hétig moshatta rikító narancsra vált haját. Jól emlékezett erre. Egyfajta melegséggel töltötte el, még ha nevetség tárgyává is vált, s büntetésből abban a hónapban neki kellett elmosogatnia étkezések után.

Ez a csodálata addig tartott, mígnem a frászt hozta rá egy szimplán csak ott termő leányzó. Ámbár úgy tűnt, a tulajjal közeli ismeretségben állnak, ezért meglepettsége kíváncsisággá csendesedett. Egyértelműen nem hétköznapi teremtés, azok alapján, ahogy arrébb helyezte Chamelit.
– Elnézést…? – szólalt meg zavartan az elf, ahogy egyre kínosabbá vált a körülötte sündörgő egyén ténykedése. A füléhez érő ujjbegy kifejezetten pírt csalt az arcára, érzékeny pontnak számított. – Megtennéd, hogy ezt abbahagyod?
Mikor amaz a boltos szavára pár lépést távolodott, fellélegzett, persze nem látványosan. Ez a féltékeny ifjú hölgy Chameli barátja lenne? Vagy tán többről van itt szó? Nos, nem az ő dolga. Ahogy látta, sokan szeretik a hölgyet, s valóságos rajként rohamozták meg a kezei alól kikerülő italt. Maga is szájához emelte hát a csészéjét, majd lágyan megfújva azt belekortyolt. Különleges, felpezsdítő érzés volt, még soha nem ivott ilyen finom teát. Már értette, miért várják oly áhítattal a helyiek, mint holmi szent ereklyét. Kellő energiát nyújt a nap megkezdéséhez és kicsit talán addiktív is az ízvilága.

Olvadozását a szakavatott hölgyemény mondatai szakították félbe, midőn a tárgyra tértek. Ő nem volt valami jártas betegségek terén, ezért kezdetben csak bólogatással tudott válaszolni a hallottakra. Mikor a vizsgálatra került a sor, valamiért összerezzent, de csak egy pillanatra.
– Milyen vizsgálatra gondolsz pontosan? Le kell… vetkőznöm hozzá? Nem mintha zavarna, vagy ilyesmi! – hadonászott szabad kezével – Csak kérdezem.
Mióta megjött az esze, a kelleténél jobban pár embernek mutatta csupán testét, noha az öregek úgy mesélték, gyerekként sokszor esett nehezére rendesen felöltözni. Közben az is eszébe jutott, hogy ezzel a kérdéssel talán épp most járatta le magát, amitől fülcimpái önkéntelenül rándultak egyet.