Avagy a Halott Város.

Egykoron borzalmas katasztrófa árnyéka borította be a várost, amikor egy rég elfeledett diktátori birodalom szétszóródott félkatonai szervezetei újraegyesültek és felesküdtek egy új birodalom felépítésére. Katonai puccsot végrehajtva túszul ejtették a város kereskedelmi központjában évente megtartott találkozón megjelent vezetőket és ultimátumot adtak a világnak, amennyiben 4 órán belül nem adnak szabad utat a diktátornak a börtönből, óriási következményekkel fognak szembenézni.

Azonban senki nem sejtette, hogy a diktátor hívei ravasz tervet eszeltek ki arra az esetre, ha mégsem úgy alakulnak a dolgok, ahogy ők eltervezték. A Fellegvári Katonai Akadémia legjobbjai közül kiválasztott katonákból verbuvált kommandó ugyan sikerrel járt, ám ennek levét a kimenekítésről lecsúszott lakosság itta meg. Három bomba robbanása rázta meg a várost, halálos sugárzással és egy titkos kísérleti vírussal szennyezve légterét. Az igazi fenyegetés mellett eltörpült az évek során elhalványult sugárzás mértéke: mutánsok, kannibálok, húsevő növények várják éhesen a gyanútlan kincsvadászokat.

Subscribe
Visszajelzés
guest
3 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
Koyalinn
2021.12.13. 12:45

  Ameddig dolgozott, végig érezte magán a kutakodó zöld szempár figyelmét. Elég jó minőségű darabok voltak, mert szükség volt a pislogásra, így két szemhunyás közt volt ideje jót mulatni. Mosolygott azon, hogy szinte hallotta a fogaskerekek kattogását. A férfi szinte minden háttérinformáció nélkül sétált be a műhelyébe, ami két dologról tanuskodhatott. Az egyik, miszerint borzasztó balga, és ebben az esetben nem több egy két lábon járó, kibernetizált izomkolosszusnál. A másik szerint elég biztos az erejében ahhoz, hogy meg merjen tenni egy ilyen lépést. Felmerült még pár kósza gondolat csinos, vörös tincseivel takart homloka mögött, de azok egyik, vagy másik verzió hozadékai voltak. A végeredményen persze nem változtattak, miszerint a pasas itt hevert előtte, a kezei közt.
-Nem aggódsz, hogy véletlenül ki találom kapni azt a két szép szemedet? – búgta maguk közé szinte mozdulatlan ajkakkal olyasféle hangon, mint mikor egy nő partnere fülébe suttogja legmocskosabb fantáziáit.
Valahol volt párhuzam a két téma közt, bár valószínűsítette, hogy a férfi kevésbé díjazná ezt a kis játékot. Hangtalanul elnevette magát, és a tükörért nyúlt, hogy visszarántsa az elkalandozó figyelmet a valóság talajára, s közben megveregesse saját vállát a makulátlan munkáért, természetesen csak gondolatban. 
  Hamar elpakolt, mindennek megvolt a maga helye, de a mosogatás részét Jetre bízta. Sajnos korszerű sterilizálóra már nem futotta, és megfelelő alkatrészek híján inkább egy robot alaposságában bízott, mint a saját emberi esendőségében. Az eszközök így egy sekély folyadékkal teli kis méretű acél tálcán landoltak. Halkan zörrenve ütköztek egymásnak, tolongva hogy minél több anyag lepje be őket, míg a fürge ujjak igazságosan el nem osztották a helyet. Akkor a folyadék felszíne megnyugodott, és egy alapos fertőtlenítő kézmosás után jöhetett a móka. 
  Ügyesen bánt a pálcikával, de vendégének még arra sem volt szüksége. Eszébe jutott egy jelenet egy sorozatból, réges régről, aminek jelenetének felidézése után kis híján félrenyelt az elfojtott nevetéstől. Furcsa, enyhén kattant természetével tökéletes társaságot volt képes nyújtani önmagának, és látszólag egyáltalán nem zavarta hogy Szöszi egy szobában tartózkodik vele, és talán kellemetlen lehet az elfojtott, ismeretlen eredetű mosoly látványa a nő arcán. Magyarázat helyett inkább a munkára koncentrált. 
-Nagyszerű! Én viszont kérném az éjszakát, mert szükségem van szépítő alvásra. – bagatellizálta el az idő jelentését, mintha csak egy piknikre készülnének – Nem lehet mindenki dögös alvás nélkül. – kacsintott a férfira – Még a végén összekevernél valami átokverte zombival. Magamat nehezemre esne összefoltozni. – nevetett mintha valami vicceset mondott volna.
A következő intésére egy holoképernyő emelkedett fel mellettük, ami két mozdulatot követően Aetryas makettjét formázta meg előttük. Túl részletes, és túl szép volt ahhoz hogy kalóz verzió legyen, de ahhoz túl drága, hogy egy ilyen aprócska műhely tulajdonosa megengedhesse magának. Linn azonban kérdésekre időt sem hagyva kezdett el állomásokat kijelölni a térbeli térképen, mely keresztül vezetett NeonVölgyön, át a meghódítatlan vadon lebegő sziklái közt ringó függőhidakon Solomisig, onnan az Ősök Láncain le az Onriora, a hegységláncon keresztül pedig a síkságra, melyen Portwest feküdt. A program felrajzolta az útvonalat, majd listázta a szükséges információkat. Milyen tempóval mennyi idő alatt megtehető, veszélyforrások természete, szükséges felszerelések… Azonban mindezt a guberáló egyetlen hátizsáknyi felszerelésre szűkítette.
-Nem támogatom a légi közlekedést, mert könnyen lekövethető. Szükségem van a diszkrécióra. – váltott hangja komolyabb színre, és a korábbi játékos csillogás is megkeményedett szemeiben.

  A kibertérben zsizsegő, hangtalan férgeknek a gyors intézkedés ellenére is sikerült adatokat találniuk. A kép alapján már könnyűszerrel kerestek ki képeket az alanyról, számtalan forrásból. Elvégre, ami egyszer felkerült a hálóra, azt már egy ügyes hacker bármikor előáshatta, és nem is kevés eredménnyel. Családi fotók, iskolás képek kerültek elő elsőként. Majd egy-egy szórakozóhely emlékei, a baráti társaság jelölései, minden, ami egyszerre volt lényeges és lényegtelen. Javarészt Rivenna szerepelt helyszínmegjelölésképp, de körülbelül ugyanannyi szerepet kapott Aetryas is. Itt javarészt egy kamaszlány lázadásának szárnypróbálgatásai, szülőbosszantási kísérletei történtek. Felbukkant pár név, melyeknek háttere tisztán olvasható volt, akár egy nyilvános könyvtár gyermekrészlege. A nő jelenlegi kinézetéhez azonban még csak köszönőviszonyban sem volt egyik sem. Nem volt átmenet, sem pedig új adat. A halmazban azonban megbújt egy használható fotó.

comment image

Fiatal lány képe, egy kadét mesterkélt mosolyú próbálkozása, hogy eleget tegyen a fotós kérésének. Nem hivatalos profilkép volt, valaki, talán egy családtag, vagy barát lőhette. Még ki is volt szürkítve. A hamuszín árnyalatok kísértetiesen emlékeztettek a ravatali fotókra. 

  A gyanakvó kérdés a férfi részéről teljesen jogos volt. Linn így teljes megnyugvással húzta ki képzeletbeli listájáról az ‘ostoba’ jelzőt Szöszivel kapcsolatosan, ennek ellenére tovább hárított. Játékos hangulata úgy tért vissza, mint egy váratlanul kiosztott arculcsapás.
-Pedig testőri feladat. Elkísérsz oda, vigyázol hogy ne harapjanak meg vagy faljanak fel, én felmarom amit el kell hoznom, és vissza is kísérsz, épségben, egészségben. Tiszta, mint egy pohár víz! Tényleg, mit kérsz inni? Megkínálhatlak a sörből amit hoztál? – vigyorgott mint a hülye – A karod harapásálló is, igaz? Minden karbantartási munkát hajlandó vagyok természetesen elvégezni rajtad, ami a sikerhez kell, szóval nem kell kímélned magad. Tökéletes támogató vagyok! 
Nem volt egyszerű tartani a tempót pörgős beszédével, sem pedig a témaváltásaival, de próbált annyi információt elcsepegtetni, hogy a férfi ne akarjon kiugrani a megbízásból.
-Engem is felbéreltek, hogy hozzam el azt a valamit. Hogy miként oldom meg, azt rám bízták, én viszont nem vagyok annyira hülye, hogy egyedül sétáljak le Intera földfelszíni kistesójába. – bandzsított egy picit, és imitálva a debilséget kidugta nyelve hegyét, de hamar visszatért korábbi normális arckifejezéséhez – Általában tudok magamra vigyázni, de Portwest nem szereti ha alábecsülik. 
  Valójában rettegett. Igyekezett elrejteni, elfojtani magában az érzéseit, lenyelni a kavicsot ami a torkán akadt, mióta csak kiejtették előtte a város nevét. Nemet azonban nem mondhatott, az élete múlt rajta, és azt szerette volna megtartani. Ezért is keresett egy másik félnótást, aki majd csatlakozik hozzá, hátha ketten több eséllyel élik túl a nemkívánatos kalandot.

Mikael
2021.12.02. 20:54

 Érezte szavain, hogy egy jókora kanyarral kitér az egyenes válaszadás elől – már messziről látta, hogy a nő arca sértetlen, de a műhely pár részlete eléggé árulkodó volt. Miközben serénykedését figyelte, a szeme sarkából látta, hogy egy humanoid droid a töltőállomása felé gyalogol. Lehetősége nyílt ekkor egy rövidke időre gondolataiba közé merülni – biztosra vette, hogy a műhelyben levő pár vércsepp, amely már megalvadt, a cicafüles prostituálté volt, aki már a kocsmában is igyekezett magára vonni a figyelmét. Bármi is történt itt, ahhoz képest elég gyorsan összefoltozták – vagy csak nem történt olyan nagy csetepaté kettejük között, amiért javasolt lenne egy hosszabb munkamenet. Ezután egyetlen dolog piszkálta fantáziáját: vajon a cicafüles prostituált is Lucero-nak dolgozhatott? Nos, erre a kérdésre a válasz jócskán várat magára, mindent a maga idejében, ugyebár. Fogalma sem volt, honnan ismerte, de a legfurcsább az egészben, hogy becézve szólította meg… méghozzá nem a legjobb módon. Innentől egy pillanatra be is fejeződött nála a gondolatok kergetése, amelyek minduntalan kérdéseket szültek, mintha megnyomták volna a lejátszón a szünet gombot – egyrészt, Vörösbegy két erős ujja satuba fogta állát, másrészt eszébe jutott, hogy nem is az ételt akarta megfogni, hanem a korábban felsorolt sebtisztító szerekért kellett volna ellépnie. De addigra már vízszintben találta magát a vizsgálóasztalon, aminek szélén csípőjével éppen pihentető pozícióban támaszkodott. Szerencsére az ételes zacskó egy mobil asztalkára került az italpakkal együtt, így a férfi meglepett, sűrű pislogások közepette, akár egy hal a szatyorban némán tűrte, hogy Vörösbegy megszabadítsa a kellemetlenül ragaszkodó, selejtes minőségű tapaszoktól bőrét. Az eddig gondosan betapaszolt seb ismét nekilátott elégedetlenül vörös testnedvet szivárogtatni, ám az alkohol csípős érzése pillanatnyilag gátat szabott neki. A férfi elvesztette pókerarcát és apró grimasszal adta a nő tudatára, hogy még képes a mimikára, nincs teljesen droidból. Bár jóformán nem hiszi, hogy ilyet feltételezne róla…

Miközben az utolsó simításokat végezte rajta Vörösbegy, a halványan izzó biomechanikus szempár elidőzött arcának 1-1 részletén – az aranyszínű íriszektől képtelenség volt elszakítania tekintetét de ugyanebbe a csapdába sétált a vörös rúzzsal fedett ajakpárnák mustrálása közben is , s eközben a férfi azon tűnődött, vajon igazából kicsoda is ő. A műhelye, a felszereltsége korántsem azt sugallja, hogy egyszerű guberáló lenne, mint ahogy a jelentésben áll, sőt, többet kinéz belőle. Vajon milyen mélységekben járhat Lex? Még éppen csak feltette lélekben a kérdést, eszébe jutott, hogy e furcsa randi alatt illene lezárni egy kommunikációs vonalat, mielőtt lebukna és bebukná a különös megbízást. Ami úgy hangzik, hogy… a nyelvcsettintés és makulátlanra kozmetikázott tükörképével való szembesülés úgy rántotta vissza a valóság rideg felszínére, hogy ugyanazzal a mozdulattal be is zárta a bejövő kommunikációs vonalat. Az összeset. Véletlenül. Laza gumiarccal tűrte arcbőrének cibálását némi meglepett pislogás keretében, aztán egy csiga türelméhez méltóan, lassan ülésbe tornázta magát, elgondolkozva azon a tényen, hogy vajon ez a kis „műtét” alapjáraton mennyibe fájhat Vörösbegynél. 4000 kreditnél… ácsi, pontosítok, 400.000 pirimnél csak nem drágább, ellenkező esetben máris buktam az összeget, amiért felkértek! De mire is? A tükörben még pár pillanat erejéig csodálta a tökéletes munkát, ez idő alatt végig is hallgatta a rövidke tájékoztatót a hártyaszerű fedőanyagról. Remélte, hogy semmiféle mellékhatást nem fog okozni az ismeretlen anyag, bár, ha anno a különféle protézisek és az illeszkedést megkönnyítő szerek sokasága sem bírt rajta kifogni, miért pont egy szintetikusan tenyésztett élő szövet rontaná el az elkövetkező napjait? A biomechanikus szempár lekúszott tükörképének további vizslatásáról és ő is inkább a kajáért nyúlt. Mivel mindegyik fajtából 1-1 darab volt, így neki jutott az óriás teriyaki csirkés tavaszi tekercs, amelynek mérete egy jókora, minden jóval megtöltött tortillával vetekedett. Komótos mozdulattal félig kicsomagolta és éppen leharapott egy falatot, mikor meghallotta a kérdést. Egyből nem válaszolt, elvégre teli szájjal nem beszélünk, így pár pillanatnyi kérődzés után tette csak meg.

– Hozzávetőlegesen, 60 perc. – Gyanította, hogy a testőrködés csak elterelő címke volt, ahogy a „felmarkoljuk a szajrét és elhúzunk” kezdetű duma is. A Halott Város egy orbitális Vénusz légycsapója, borzasztó nagy szerencse kell ahhoz, hogy élve ki is juss. Mert ugyan élve bejutsz, de a kijutás esélye nem kecsegtet sok jóval. Újabb falatot harapott a tavaszi tekercsből, közben hallgatta Vörösbegy javaslatát, ami eléggé felcsigázta az érdeklődését. A tekintete elárulta a fejvadászt, ő sem gondolná másképp a város megközelítését. Hosszan rágódott a falaton, sokkal hosszabb ideig, mint az elsőn és ezután szúrta oda kérdését. Egyre biztosabb volt benne, hogy sokkal több rejtőzik a felszín alatt, mint elsőre bárki gondolná.

– Miről lenne szó, kifejtenéd bővebben? Szerintem nem testőrködést akartál mondani a bárban, csak megbotlott a nyelved. – A következő falatot is ugyanolyan ráérősen harapta és rágta, közben a biomechanikus szempár néhány pislogás keretében, szüntelenül a nőt fürkészte.

Valahol, a kibertérben az a pár beküldött tüske, amelyek adathalász cég álcája alatt kutattak a nő fájljai után, darabokra robbantak. A darabok több száz apróbb kullancsdroidokká alakultak, amelyek szétszóródtak az ostromolt felületen és agresszívabb fúrásba kezdtek – a megbolygatott felszín alól felbukkanó múltbeli kép okán, amely bár első látásra nem tűnik a guberáló régi profilképének, de az arcfelismerő szoftver egyezést mutatott a jelenlegi profiljával. Lex nem csüggedt, amikor kiutasították az egyik beküldött tüskéjét, inkább agresszívabb módszerre váltott. Őt nem veheti senki félvállról!

Last edited 1 hónapja by Mikael
Koyalinn
2021.11.29. 18:34

Egy rövidke nevetés küzdötte fel magát a torkán ahogy a férfi vette a lapot és viszonozta a flörtöt. Valamiért azonban mégis inkább az villant be neki, ahogyan a kocsmában látta verekedni, nem pedig egy fülledt éjszaka vágyterhes levegője. Libabőr szaladt végig a köpeny alatt bőrén, és már vissza is fordult a műhelybe, hogy takarítani kezdjen. Hallotta a súlyos bakancsok lusta puffanásait a lépcsőkön, aztán a rövidebb, majd elcsendesülő lépéspárt. 
– Ó, én nagyon is jól jöttem ki ebből! – vigyorgott szélesen – És a csinos pofim sem bánta. Ezt a mosolyt senki sem szabja szélesebbre annál, mint ahogy azt én akarom! – nevetett könnyedén.
A robot, míg gazdája dolgozott, utasítás híján a töltőállomása felé vette az irányt. Bepogramozta magának a szükséges beállításokat, aztán behátrált a ledekkel körberakott talapzatra. A fények szolid narancs fénnyel felizzottak, mellkasa előtt pedig egy holokivetítőn felvillant aktuális töltöttségi szintje. Optikai egységeiben kihunyt a fény, ami úgy volt programozva, hogy úgy nézzen ki, mintha lehunyta volna a szemeit. 
– Jó pihenést, Jet, majd mesélj mit álmodtál!
Hangzott a parancs, mely engedélyezte a háttérprogramok futtatását ameddig a tudatot vezérlő áramkörök és a személyiségért felelős chipek alvó állapotba kerültek. 
– Utál harmadik kerék lenni! – súgta maguk közé Linn, és még grimaszolt is egyet hozzá.
Fitos kis orrhegye kissé balra húzódott ahogy a homlokát ráncolta és elhúzta a szája sarkát is balra, aztán egy drámai sóhaj keretein belül megforgatta szemeit. Az aranyló íriszeken különösen éles, fémes csillanás futott körbe a műhely hidegfényű halogén lámpái alatt. A ledek némelyike nemlétező csillagképeket rajzolt a feneketlen mélységű pupilláiba, melynek mérete folyamatosan változott, hogyan a nő a fejvadász arcát tanulmányozta. Egyik pillanatban szinte elnyelték a markáns vonalú arc minden részletét, a másikban viszont közömbösen összeszűkültek. 
– Shh, dolgozok! – csapott a férfi kajáért nyúló kezére, és egy mozdulattal lenyomta a vizsgálóasztalra, hogy kevésbé kelljen nyújtózkodnia.
  Az automatás tapaszoknak megvolt az a kellemetlen tulajdonságuk, hogy ráragadtak ugyan a bőrre, de onnan leválni csak úgy akartak, mintha az ember lánya valami gyatra gyantával fogott volna neki a szőrtelenítésnek. A szalag átázik, tapad, tépni nem tép normálisan, a fele pedig a bőrön marad, és csak több vele a nyűg mint az elégedettség a munka végeztével. A guberáló tehát módszeres, gyors mozdulatokkal fogott neki az aprócska tapaszok eltávolításának. Mire a férfinak lehetősége lett volna az egyik okozta kellemetlenség miatt panaszkodni, már a másikat, vagy a harmadikat tépte. A felrepedt bőr méltatlankodva szivárogtatta a vért, hogy jelét adja nemtetszésének, de ez még semmi volt ahhoz képest, amikor a steril gézlapra fertőtlenítő került. Az alkoholos anyag seperc alatt leszedte a ragaszkodó ragasztó maradványokat, és az olcsó balzsamot is eltüntette. Két munkafázis közt Linn végigfuttatta nyelvét ajakpárnái közt, és egy halvány, bosszús ráncocska mélyült el szája szegletében. Lerítt róla hogy rühell az ilyesféle silány munka után takarítani, de hamár lehetősége volt megcsinálni valamit, miért ne tette volna tökéletesen?

~ o ~

Egy izzadtságcsepp gördült végig a gerince mentén. Vállai már kimeredtek, orrát és szemeit szúrta a száraz por. Sötét haja úgy szívta magába a napfényt, mint szivacs a vizet, ezen még a terepruha árnyalata sem segített. Egy újabb csepp veríték, ezúttal a homlokán gyöngyözött ki. Lassan araszolva indult meg szemöldöke felé, mely már csupa víz volt. A hosszabb szőrszálak útjába kerülve a cseppecske udvariasan kitért, és az orr irányába haladt tovább. Lassan, egyenletesen lélegezett. Nyelve aszott mohaként tapadt szájpadlásának. Annyira jól esett volna egy doboz hideg sör, és egy mentolos cigi! A hétcsecsű Terra áldja meg azt aki most megszánja… 
  A horizont remegett a hőségtől, még a távcsövön keresztül sem volt tökéletes a láthatár. A célkereszt mozdulatlanul szegeződött egy adott pontra. Mindent kiszámolta, úgy járt el, ahogyan azt parancsba adták, ő pedig bízott a csapatban. Echo sosem téved. Úgy érezte, hogy ujjában az ízületek már teljesen rászáradtak csontjaira, az ízületi tokok bemerevedtek. Jól esett volna átmozgatni a testét, de meg sem rebbent. Valami neszezett mellette, hallotta. Érezte ahogy a ruháján keresztül a testéhez ér, de még csak a szemét sem fordította el. Ruháján egyetlen rés sem volt ami bebocsájtást engedett volna akár egy muslicának is, így lélekben lerázta magáról a késztetést, hogy ellenőrizze a mozgás forrását. A valami tovább siklott, már a hátára nehezedett könnyű súlyával. Szíve eszeveszett zakatolásba kezdett. Ezerlábú, vagy kígyó! De az biztos, hogy valami indokolatlanul hosszú állatfajzat szökött meg Földanya méhéből, minden bizonnyal csak azért, hogy őt kiverje érte a frász. Fülében zúgás, majd sípolás kezdett erősödni, az addig nyugodtan megpihent verítékcsepp új erőre kapott, és leszánkázott a belső szemzugba. Elhomályosult a létkép, de ennyi még nem volt elég. Bitangul csípte a sós csepp, muszáj volt fél szemmel pislognia, a kurva ég bassza meg! 
  És akkor feltűnt a célpont. Egy árnyék, egy sötét folt volt még a távcsövön át is. A dübörgés a fülében elhalt, szíve lecsendesedett. Már nem számított a perzselő hőség, az sem, hogy a csúszómászó a füle mellett sodródott le a homokba. Kinyújtotta mutató ujját, mielőtt újra rátapintott volna ujjbegyével a ravaszra. Puhán ráfeszítette, úgy kereste a legjobb fogást, mintha a saját G pontját akarná kitapogatni. Az erős koncetráció tavában megrezzenő idegen gondolat hullámot vert. Ez volt az a pillanat, amikor a puska eldördült.
  Sóhajtva hunyta le szemeit, és megmozdította fejét jobbra, majd balra. A lövedék nehezen leülepedő homokot kavart fel, de a porfüggöny alatt, ott hevert a célpont.
 
comment image

~ o ~

  Utolsó simításként még makulátlanra kozmetikázta Szöszi arcát. Hártyavékony, bőrszerű anyagot emelt ki egy folyadékkal telt edénykéből, amit óvatos mozdulatokkal a bőrre igazított. Gyengéden ráfújt, mire a réteg ráhúzta magát a sérült, kezelt felületre. Felvette az egészséges sejtek pigementáltságát, és volia: volt seb, nincs seb.
– Na, kérlek! – csettintett egyet a nyelvével, mint azi rohadtul elégedett magával, és így is volt – Nézd meg! – fordította a legközelebbi tükör felé a férfi arcát – Így kell kinéznie annak amit kezeltek, nem pedig úgy mint aki megpróbált meghágni egy valhurnt. – a nyomatékosítás kedvéért belecsípett az optikailag tökéletes fedést biztosító réteggel bevont bőrbe, és mint a nagyik, finoman megcibálta a borostás pofit – Látod, látod, senki sem mondja meg, hogy nézel ki alatta! – gügyögte mint egy kölyökkutyának.
A maradék anyagokat seperc alatt elpakolta, és kezet mosott. Precíz mozdulatai inkább árulkodtak volna egy zugorvosról, mintsem egy alsóvárosi guberálóról. 
– Ha teljesen begyógyulnak a nyomok, egyszerűen leválik majd, mint egy heg. Lehet, hogy észre sem veszed. Ha hámlani kezdenél, vagy viszketnél, esetleg furcsa kiütések jelennének meg a testeden bárhol, akkor az nem emiatt van. – nevette mint aki valaki nagyon vicceset mondott éppen, és csak most szentelt figyelmet a két kajás zsáknak.
– Ami az ételt illeti… Ami nem hús, az köret. – mindkettőt alaposan megvizsgálta, végül az illatos csirke mellett tette le a voksát – Pálcika vagy villa? – térült fordult, és máris lecsapta az asztalra a választási lehetőségeket, ő pedig feltette formás felét az asztal szélére. Átvetette egyik lábát a másikon, és pálcikát ragadott – Mennyi idő kell ameddig összeszeded magad? – kérdezte alig hagyva időt az evésre.
Jet töltő panelján felvillant egy apró piros lámpácska. Linn tekintete azonnal rajta volt, ezek szerint újabb adathalász cég akaszkodott rájuk. Két rutinmozdulattal megnyitotta órájáról a kis holoképernyőt, és szinte olvasás nélkül utasította ki a kellemetlenkedőt a virtuális szférájából. A vonal másik végén azonban egy fiatal lány képe talált a kutakodóra. Első ránézésre egyáltalán nem hasonlított a guberálóra, az arcfelismerő program mégis úgy elemezte, mint azonos személyt. 
– Én az Onrio felől közelíteném meg a várost, a síkon ugyan könnyebb közlekedni, de levadászni is. – tömött a szájába egy falatot, míg kíváncsian leste a másik reakcióját a javaslatra.