A szerelem és hűség istenei
Család/Kapcsolatok:
Ők csak egymásnak vannak. Egymásért élnek, de nem zárkóznak el a többi isten elől, igyekeznek mindenkivel jó kapcsolatot ápolni. Mivel egyazon érzelem illetve imakör teremtette őket, szokás őket testvér isteneknek is nevezni, de akiket ez zavar, előszeretettel hagyják figyelmen kívül ezt a tényt, mivelhogy egyértelműen szeretők.
Története:
A terrán hit szerint a világon Terra az egyetlen, aki nem kívánságból született, hanem mert szükség volt rá. Minden más lény szerelemből, vágyból, vagy elkötelezett hűségből érkezett Terian világára, mindegy hogy anya szülte őket, ima teremtette, vagy mágia alkotta meg testüket. A legelemibb, legszínesebb érzelem nem más, mint a szeretet. Mindenki máshogy fejezi ki, másként van szüksége arra hogy szeressék, de valamilyen formában mindenkiben ott él a vágy, hogy bármennyire rövid vagy hosszú is élete, de tartozzon valakihez, valahová. Ez alól még Cartus sem kivétel, hiszen ő is szolgákkal veszi magát körbe. A halál is vágyik az élet után hogy magáévá tegye, a legridegebb szív is elpusztul, ha nincs mellette senki.
Ezek az imák és érzések hozták létre a testvéristeneket. Kezdetben egymástól elszakítva, a világ két legtávolabbi pontján jelentek meg. Érezték, tudták hogy létük egy másik fél nélkül sosem lehet egész, de bárhol is keresték azt a vágyott kötődést, sehol sem találták meg. Munkájuk során megtapasztalták a szerelem és a ragaszkodás minden formáját, s közben figyelték, miként ölelik egymást a terránok. Volt köztük halálos, és életet adó ölelés is, volt önző és a másikat előtérbe helyező is. Jó érzés volt látniuk mennyire színes Terian világa, de mellkasukban szívük mégsem dobbant fel igazán. Bármennyit is szemlélték a szerelmeseket, megtapasztalni képtelenek voltak, s minden alkalom amikor mégis megpróbálták, kudarcba fulladt mielőtt még bárhova jutottak volna. Hamar elvesztették kedvüket is hogy a terránok közt járjanak, s kiábrándulva, magányosan folytatták világkörüli útjukat, keresve másik felüket, akivel minduntalan elkerülték egymást.
Úgy rendeltetett, hogy örökké vágyják egymást, és senki máshoz ne tartozhassanak. Terra látva hosszú évszázadokon át tartó bolyongásukat elkezdett attól tartani, hogy ha ez így folytatódik tovább, a két isten lángja kiég, és Terianra egy nyomorúságos időszak köszönt, amikor a szerelemért és a hűségért mondott imák nem hallgattatnak majd meg. Ennek megakadályozása érdekében megszervezte a testvérek találkozóját, azzal a feltétellel, hogy egy hetet kapnak egymás társaságának élvezetére, aztán tovább kell menniük feladataik után. A két isten beleegyezett, s bár erősen kételkedtek abban hogy a főstennő olyasvalakit mutathat be nekik aki valóban fontossá válhatna számukra, megbíztak benne.
Hogy miként alakult a találkozó?
Terra az első pár perc után magára hagyta az egymást méregető istenségeket, akik meglátták saját magukat a másik szemében. Szíveik összedobbantak, az addig érzett üresség kitöltetett, ölelő karjaik közt megtalálták a szerelem összes létező válfaját melyre vágytak. Az egy hét leteltével el kellett váljanak egymástól, ám mostmár abban a tudatban tették, hogy egy év elteltével újra találkozhatnak. Addig hűségesen tartják magukat fogadalmukhoz, hogy munkájuk mellett kitartanak, és szerelmüket el nem felejtik.
Tisztelete:
Ahány terrán, annyiféle szerelem létezik, és a hűséget is olyan sokféleképpen lehet értelmezni. Nem csoda hát, hogy híveik közt eltérő, sokszor egyenesen egymásnak ellentmondó tiszteleti módok léteznek. Akad ahol a szerelmi ragaszkodás szentsége csak két félre tartozik, máshol a hárem minden válfaja elfogadott. Van aki pedig az eszmei hűséget többre tartja annál hogy csak egy testet részesítsen örömben, mások pedig egyvalakihez ragaszkodnak de ameddig nem történik testi kontaktus, bármit megengednek maguknak. Rea és Antresz tisztelete korántsem annyira letisztult és egyszerű, mint amilyennek tűnik, hiszen ők minden szerelmet elfogadnak.
Terianon a legelterjedtebb szokás hogy ketten fogadjanak egymásnak szerelmet s hűséget. A kapcsolat létezhet bármely fajok közt, bármely nemek közt, de sokszor az egyén háttere és identitása befolyásolja ezeket a kapcsolatokat. A legerősebb eskü előttük a házastársi fogadalom, mely szintén ahány ház, annyi szokás elven működik, de ebből kilépni mindig csak válással, értékvesztéssel lehet. Az esküszegés elítélendő és büntetendő, mely megnyilvánulhat lelki vagy fizikai sérülések formájában is.
Megjelenése, jelképei:
Gyakran ábrázolják őket egymásba fonódó virágokként, állatokként vagy bestiákként. Több jelképük is ismert a szerelem formáitól függően. Virágok terén a vörös rózsa a szenvedélyes szerelem, a fehér liliom az ártatlan, a sárga rózsa a viszonzatlan szerelem jelképe. A hattyúk az egy életre szóló elköteleződés madarai férfi és nő közt, a galambok a heves udvarlást és ragaszkodó szerelmet szimbolizálják. A héják az erőszakos, kisajátító szerelem madarai. Az agancsos sárkánykígyók az örök szerelem bestiái, ez az ábrázolás áll legközelebb a két isten általános megjelenítéséhez is. Fejüket agancskorona díszíti, gerincük hosszú, erős farokban folytatódik mellyel még közelebb húzzák egymáshoz szerelmüket, mintha karjaik ölelése kevés lenne.
Familiáris, hírnök:
A virágnyelven beszélők könnyen megérthetik az istenek szavát, ha a természetet vizsgálják. Rea és Antresz előszeretettel hagynak halvány, vagy akár kétes utalásokat is hírnökeikkel. Egy virágzó bokor ugyanúgy lehet eszköz a kezükben, mint az annyira kedvelt pajkos tündérkék, akik mérgezett nyilaikkal szúrkálják a gyanútlan terránokat.
Quilli: a két isten szerelméből született nép az istenek saját familiárisai. Tökéletesen beszélik a szerelem minden nyelvét, viszik üzeneteiket hűséggel és kézbesítik őket tökéletes odaadással. A faj halandó és minden tagja meddőn jön világra. Szaporodásuk az istenek egy hetes légyottainak köszönhető csupán, és azonnal hároméves forma embergyerekekhez hasonlóan születnek egy-egy óriási virágból. Legfeljebb 7, minimum 1 virág kezd bimbózni a quillik Születés Kertjében. A virág szirmai közt a csöppség alussza háborítatlan álmát ameddig a virág szirmot nem bont, ez mindössze három hónap. Élettartamuk rövid, csak 8 év, ezalatt egy 100 éves ember életszakaszait járják be. Öregedésük tehát roppant gyors, ám annál több feladatot teljesítenek, az ő munkájuk a szerelmesek egymáshoz segítése, szerelmük kiteljesítése, védelmezése, és akár annak elsorvasztása is.
Sajnos sokszor összetévesztik őket Luszidia nyulaival, így félreértik szándékukat.
Ünnepek:
Ysaig: a két isten egyesülésének hete. Ebben az időben a hiedelem szerint a legerősebbek a szerelmi kötések, mágiák, bájitalok, ebben az időszakban teszik a legtöbb vallomást és születik a kapcsolatok egy része. Vannak Teriannak részei ahol nem ünneplik, máshol csak egy napra korlátozódik az ünnep, máshol pedig egész fesztivált szerveznek köré.
