Rémségek éjszakája I.

A jég örvénye

Amalia és Onrein kalandja

Bordal a Dögfarkas bőréhez

Ezt a nevet viseli a nevesincs Falu kocsmája, minek nevén kívül nem is sok egyebe van. Meleg étellel, és közepesen pocsék itallal szolgálnak a ritkán erre vetődő utazó számára, de ha bárki szállást kérne, csak ennyi rá a válasz: ,,Aludj hol helyt lelsz!”

Subscribe
Visszajelzés
guest
45 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
Amalia
2022.11.27. 19:30

– Rendben. – mondotta egykedvű hanglejtéssel, ahogy Onrein magára vette az átadott prémet. Megesett olykor, talán többször, mint hitte, hogy Amalia nem fordított kellő figyelmet a környezetében lévőkre, s nem tűnt fel neki egy-egy bántó vagy sértő cselekedet elkövetése. A macska és egér egymásra találása, de főleg a „bánat remete” kifejezés arról a kimondott ajakról őszinte mosolyféleséget húzott arcára… a pillanat erejéig. Fél füllel ugyan hallott pár szót Nira szájából, közben mégis leginkább a szekercés dalnokra fókuszált.
A közjátékra egy hajszála sem libbent, úgy a férfi, mint a négylábú részéről. Hanem a frissen kelt anyaszomorító beszédstílusa aligha nyerte el tetszését, ennek hangot is adott rögvest.
– Vigyázz a szádra, dalospacsirta. A helyiek biztos unják már, hogy a kelleténél több éhes száj lebzsel itt. – húzott elő fenyegetően egy ezüstözött tőrt, majd a deszkába szúrta, nyomatékosításképp, hogy nem tréfál. Szakmájában a fenyítés sok esetben előbbre vitt, ha a könnyebb utat a másik fél egója torlaszolta el.
– „Ez a kastély vészjóslatúan hangzik, de a sztalagmitok mérettől függően fedezéknek is használhatók. Nem mintha előre megjósolhatnánk, bent vagy kint fog-e zajlani az ütközet, de a bejáratnál hagyhatok egy tőrt villámgyors kijutáshoz, ha beomlana az egész. Illetve azt nem tudom, milyen mértékű sérülést okozna nekem a sebbe hatoló fagy, de vér miatt részemről nincs ok aggodalomra.” – csevegett néma ajkakkal a társával. Látta, hogy zavarja az iménti, de nem tudott mivel előállni. Sóhaj keretében inkább visszatért az ember szavaihoz, miután ametiszt szemű partnere hozzákezdett a csereüzlethez. Hagyta, hogy ezt ő intézze, míg maga a fejvadász információt sajtol jómadarából.
 – Ami történt a csapatoddal, azt sem ember, sem isten nem másítja meg. Szóval regélj! Képes fagyos leheletet használni? Intelligens lény módjára harcolt, vagy inkább ösztönösen? Tudtatok bármi kárt okozni a testében, akár egy karcolást is? Miért nem eredt a nyomodba? Ha valakik, hát mi meg tudjuk szüntetni a létezését. Cseppet sem érdekel, hogy elhiszed-e, de ha sikerül, talán te is elhagyhatod ezt a helyet. – villantotta fel közönnyel a remény szikráját, nem törődve azzal, ez kivált-e cseppnyi változást is az úrnál. 

Onrein
2022.11.25. 09:00

 -Ne aggódj. Én sem tervezek hátra maradni.- Válaszolta bátorító mosollyal, de még hozzátette. –Bár úgy látom, a kisebbik felem meglehetősen elégedett a jelenlegi életével.-

Klón
Bár elején még életét féltette, a kandúr nem várt, igen hevesen kiteljesedő szülői ösztönei immáron lenyugtatták háborgó lelkét. És miután az első sorból figyelte végig amaz másik jószág móresre tanítását, már nem zavarta hogy cipelőjének bolyhos farka lett legújabb menedéke.

Onrein
A kis jelenet megfigyelését követve mosoly szökött ajkaira. De ezen mosoly tova is rebbent, midőn partnere a semmiből hozakodott elő gonosz tervével, hogy vissza szolgáltatja Onrein-től kapott, ajándék bundáját. És a friss tapasztalattól szemöldökei összetalálkoztak, ajkai pedig a megdöbbentség parányi résére nyíltak. És ha kézbe kapta bundáját, azt még pár másodpercig értetlenül figyelte, majd elmosva tekintetéről kelletlen gesztusát, felöltötte azt.
-Hah! Amúgy sem terveztem hogy nálad hagyom!- Morogta félre tekintve, majd enyhe agresszióval rámarkolt a pulton hagyott aranyára, drágaköveire, és egyenest behajította azokat széttárt ajkai közé. Hegyes fogai megvillantak, amint ropogtató hangok közepette majszolta az amúgy nem túl egészséges vagy tápláló nassolnivalóját. Ametisztjei közben Nira-ra vetültek, ki röviden felsorolta a cserealapot szolgáló szükségleteit.
-Hmmm… Rendben van.- Lenyelvén a köveket, most üres korsóját vette keze ügyébe. Ajkaihoz emelvén úgy tűnt, mint aki még igyekszik kinyalni az utolsó cseppeket. Bár a valóság nem sokban tért el ezen állítástól. Az edény takarásában nyelve felöltötte nyálka alakját, és nagy sebességgel, patyola tisztára takarította vele az ivóedény belsejét. Ajkait összecsukta, s a tiszta korsót most ölébe véve fölé emelte tenyerét.

Althann Ringló Szilva. A rózsafélék családjába tartozó növény gyümölcse nagyfalat, gömb alakú és zöldessárga, helyenként rózsaszínes alapú héja roppanós, lédús húst rejt magában, melynek savanykás-édes íze gyakori csalogatója a kóstolás folytatásának. Onrein-nek ezen gyümölcs növekedett tenyeréből, s az első érkezőt megannyi testvére követte, melyek leválást követve landoltak a korsóban, mígnem színig töltötték azt.

-Tessék.- Tette vissza a megtöltött tárgyat a pultra, majd csak hogy Nira gyanakvó énje ne törjön ismét holdvilágra, az utolsó szilvát Onrein kapta be. –Nagyon finom.- Tette még hozzá bátorító, teliszájas mosollyal, majd a kibontakozó jelenetre terelte figyelmét. Hisz a szerencsétlen exhős lidércesálma vadul manifesztálódott szemeik előtt. Viszont a farkas jószág hamar rendre is teremtette azt. És mikor a homályos-tekintetű mellé lépett hogy italozását folytassa, úgy Onrein enyhe grimaszt megeresztve, pár centit odébb csúszott székén. Viszont az információ fontos volt, így ajkait megtámasztva tenyerén, kénytelen volt kíváncsiságával hallgatni azt.

Amalia
2022.11.24. 19:50

– Nira, igen. – nyugtázta a jó hírt. Vajmi kevés türelme lett volna magával, s még a név teljes valójával megküzdeni minden alkalommal.
– Minden bizonnyal jó a védelme, még a bőre nélkül is, a vackán pedig övé a hazai terep előnye… De valószínű, ha elpusztítjuk, azzal mindkettőnk ügye s baja megoldódik. – szólt egyszerre mindkettőjükhöz. – Én megyek. Minden segítség jól jön, de maradhatsz, ha akarsz, Onrein.
Hazudott volna, ha tagadja kételyérzetét, ám eltökéltsége nagyobb volt annál, így inkább nem szólt. Tekintetével követte a harcos asszony mozdulatait, újfent végig mérve a cseppet sem kecsegtető „hőst”.
– Nekem egy bunda kellene. Ezt vissza is adnám tulajdonosának. – jelezte a leány képét öltött entitásnak, hogy kedve szerint cselekedhet a „prémmel”. Ennyivel sem rövidíti meg, ha netán szüksége lenne főtesttől elválasztott részeire. – Valamint egy pajzsot vennék magamhoz, lehetőleg jó állapotút, strapabíró fából. Ki tudhatja, mikor jön kapóra. Azon gondolkodom, hogy ez a rémség is élőholt, ez esetben a tűz a leghatékonyabb fegyver ellene. Viszont el tudom képzelni, milyen erős jégmágiája van, ha ekkora hófúvásokat kelt, ezért tűzkővel akadályozhatnánk a lángok kioltását. Ennyi volna hát, míg tisztázzuk az anyagiakat. Ételt és italt nem szükséges magamnál tartanom, bizonyos dolgokat pedig a partnerem is tud elő tud állítani, mint mondotta. – pillantott oldalvást az alacsony teremtésre, majd visszatért vendéglátójuk ép lélektükréhez.
Tudta, hogy minden bizonnyal a különleges ásvány lesz a legköltségesebb mind közt és egyáltalán nem örült, amiért szó szerint tűzzel kell játszania, ám jelen állás szerint leghatékonyabb fegyverüket látta benne. Megvárta, hogy Onrein is sorra vegye a számára egyénileg szükséges holmikat, melyek esetleg képességein kívül esnek, avagy energiaráfordítás tekintetében nem szeretne önmaga megalkotni.
Még egy dolog volt hátra, amihez nem sok reményt fűzött, viszont érdemes volt próbát tenni. Hosszan fújta ki a levegőt, ezt követően felállt helyéből és megközelítette az eleven, hortyogó bútordarabot. Közelebbről sem nyújtott vigaszt számára, de azért lábszárát rugdalva felverte, bármeddig is kellett próbálkoznia.
– Hé! A zörgő gyík. Beszélj, ha kell megfizetünk

Onrein
2022.11.23. 15:56

-Győzelem!- Suttogta elégedetten, midőn a korsó előtte landolt. S az, hogy mi lesz kevés aranyának és drágaköveinek sorsa, aligha érdekelte. Két kézzel volt kénytelen megfogni a jókora ivóedényt, s óvatosan emelte ajkaihoz. Ádámcsutkája lassú ütemben mozgott le-föl, míg megejtette első kortyait. A keserédes íz világ megtöltötte száját, s gyomrába jutva a folyadék izzó melegséggel árasztotta el bensőségeit.
-Hmmm! Mennyei!- Jelentette ki ítéletét, majd míg partnere rajzoláshoz folyamodott, addig folytatta italozását, s csupán meglepett hümmögésével konstatálta annak elkészült munkáját.
-Olybár tűnik, összeállt a kép.- Mondotta végezetül, midőn a korsó üresen koppant az idő koptatta pulton.
-Vagy végzünk a rémmel, vagy amaz szerencsétlen ördöghöz hasonlóan, mi is itt ragadunk. Az idők végezetéig.- Suttogta baljóslatúan, s aprót sóhajtott.

~Haló haló…~ Hangzott a klón hangja az éterben.
~Nolám, hát megkerültél?~
~Valaki tudna ajtót nyitni?~
Onrein felpillantott, majd lehuppanva a székről, az ajtóhoz sétált, minek túloldalát valami ritmusosan kaparászta. S kinyitáskor a kandúr érkezett, kinek szájában még mindig ott pihent a piciny egérke. Az ajtót becsukva Onrein leguggolt az állat mellé, s érdeklődve figyelte annak zsákmányát.
~Hehe… Elbuktam.~ Dünnyögte gondolatban a kisegér, kinek éteri hangszínéről könnyen eltudta képzelni az ember, hogy bohókás zavara dominál jelenleg elméjében. Onrein kérlelően nyújtotta a kandúr szája elé tenyerét, s függetlenül attól hogy az át-e adta neki lelketlen húgát, felemelkedve visszatért ülőhelyére.
-Van-e bármi különleges tárgy, mi segíthet nekünk elpusztítani a fagyhozót?- Felelt kérdéssel Nira kérdésére, s felpillantott Amalia-ra.
-Jobbnak érzem, ha minél hamarabb megindulunk. Az átlagos holmit én is képes vagyok megadni.-

Amalia
2022.11.21. 23:36

– „Ezek egyszerű népek. Nem ostobák, csak egyszerűek. Az őszinteség nyerő náluk.” – mondotta még gondolatok útján Amalia, mielőtt Onrein emberi formája előbújt, vagy inkább kivált a gerincére simuló szőrméből. A bizarr látvány, mintha saját háta „szülte” volna meg a teremtést, azért enyhe grimaszt húzott orra tövében.
Nem avatkozott közbe, hogy a partner maga mutatkozzon be, s győzze meg a másikat baráti szándékáról. A harcos asszony reakciójából megértette, hogy hibát vétett szóhasználatával, így amint Onrein felvázolta a valkűrök mibenlétét, biccentéssel hozzáfűzte:
– Egy könyvben olvastam. Amolyan mesekönyv, ha így jobban tetszik. Kitalált történetek hősökről. Nem érdekes… Szóval, a főnök kísért ide bennünket. – sóhajtott. – Így már teljesen érthető, miért nincs a hajlékán.
– Nakawo… Nakaho…wuria…nira. Fene a külhoni nyelvembe. – szorította le bosszúsan szemöldökét. – Volna-e rövidebb változata e névnek? Nem sértem meg azzal, hogy magam találok ki egyet. – azt mindenesetre megkönnyebbüléssel fogadta, hogy legalább egyiküknek nem okoz nehézséget a kacifántos megnevezés ejtése. Csendbe burkolózva vette tudomásul, hogy idejekorán érkeztek. A sötét égbolt aligha adott ehhez bármi segítséget. Sebaj, az félsikerként könyvelhető el, hogy legalább kettő, beszédképes személybe botlottak, kik közül a nőszemély kimagasló nyíltságról tett tanúbizonyságot. Legjobb volna hát felfedni lapjait, hisz a féligazságokkal teli puhatolózást még emez is kiszagolja.
– Legyen hát. A földdarab egy másik pontjáról jöttünk két egymást követő portálon, fénylő kapun át. Mágia, tudja. – vont vállat, majd eszébe jutott a kommunikáció egy hasznos kiegészítője: a rajz.
Kabátja alatt egy közepes övtáskát viselt, melyben üres papírlapok tekercse és két-három ceruza kényelmesen elfért. Szabadidős foglalkozása előnyt élvezett a bőrtáska kihasználásában, hisz sem folyadék, sem élelem nem foglalta a helyet. Némi pénz ugyan csengett erszényében, de azt a bizalomszerző első kör után nem kívánta elherdálni az itókára, annyit nem ért számára. Hozzávetőleges firkát készített a faragott kosfejről, mely a választott ösvényen útnak indította őket. Ezt tolta a sebhelyes elé, aztán visszavette, midőn alaposan szemügyre vette.
– A kapunál találkoztam Onrein-nel. Ő véletlenül került ebbe a helyzetbe, én viszont megbízást kaptam. Megfizetnek azért, ha átmegyek a kapun, felderítem a túloldalt és visszatérek, így szólt a feladat. Arra nem számítottam, hogy egy falut találok itt vérmes bestiák helyett. – fejezte be rövid előadását, azután a pulton nyugtatta egyhangú tekintetét, mely csak akkor változtatott fókuszpontot, mikor kiderült, mégis akadna itt valami bestia-féle. Újfent szorgos sercegéssel vakarta a papírt rajzeszköze, pályáját az elhangzott jelzők alakították. „Zörgő gyík, melynek se húsa, se bőre és képes befolyásolni az időjárást. Akkor ez…” Egyszer csak abbamaradt a már-már megszokott nesz, hogy a friss vázlat vendéglátójuk előtt landolhasson.
– Erre gondol? – tekintett fel kérdőn, sápadtszürke ujjbegyével a profinak nem nevezhető, ám jellegzetességeiről megismerhető sárkányrajzra bökve. Élőben még -esetében kiváltképp szerencsésen- nem találkozott egyel sem, viszont ábrázolásokról, illetőleg egy nagyvárosban csontváz képében már szemrevételezte őket. A teremtmény négy lábán éles karmok meredeztek, míg gyíkforma fején tüzet vagy ahhoz hasonlót lehelt a jókora fogakkal ellátott száj. Gerincének vonalán tüskék sorakoztak, melyet csak egy helyütt tört meg a méretes bőrszárny kontúrvonala. Az erre kapott válasz, kiegészülve az Onrein érdeklődésére érkezővel már sokkal tisztábbá csiszolta a lény jellegét és előfordulhat, hogy erejének mértékén túl forrásáról is tudtak valamit a helyiek. 

Onrein
2022.11.20. 16:56

Onrein
~Ne aggódj. Hamarosan ösztönösen fogsz tudni kommunikálni, amíg valaki nem zavarja meg a mentális csatornánkat… Hmmm… Azon ábrándozom, azon ábrándozom, vajon mi is történhetett a kisebbik felemmel?~

Klón
Sajnos túlságosan lefoglalta koncentrálása az aprócska hasadék elérésében. Hiába az óvatos léptek. Hiába jelenlétének elrejtése. Aprót puffanva esett hasra, s hátra tekintve felpillantott a gigászi rémségre. S ha ezen testben képes lett volna az izzadásra, hamar el is öntötte volna a szorongás jéghideg verejtéke. Viszont ez most csak annyiban merült ki, hogy piciny teste szaporábbra vette amúgy is sebes lélegzeteinek számlálását.

Onrein
Figyelmesen követte az eseményeket, s partnerének véleményétől teljesen független, azon megállapításra kellett adnia elméjét, hogy sikeresen kifogták a világ legostobább fehérnépét, kiben ráadásul még a bicskanyitogató megszólalások ősi művészete is gyökeret vert.
~Biztos vagy benne, hogy jó ötlet megmutatkoznom?… Hmmm… Miért is ne.~
S Amalia köpenye mozgolódni kezdett. Cuppogó, hús és csontropogtató hangok közepette húzta szét Onrein gyermeki alakja hátán a bundát, mintha csak a színpadot takaró vászon mögül lépne elő. S a bunda távozását követve összehúzódott. Nem lett belőle egy újabb klón, csupán egy ösztönösen működő lény, melynek tartalékai még egy órára elegendő meleget tudnak biztosítani gazdája számára. Ezt követve, szervei leállnak.
Onrein jelenlegi alakja hasonlatos volt ördögfiókáéhoz, viszont most hiányoztak szarvai, kitines végtagjai, elcsökevényesedett szárnyai. Ehelyett mellkasát, s nemi jegyét fedte némi kitines réteg, de ezt leszámítva anyaszült meztelen volt.
-Valkűrök. Azon szépséges női istenek, kik a csatában elhunytak lelkeit vezették a túlvilágra.-
Ecsetelte, s a pulthoz lépve feltekintett, de lévén nem érte el azon magasságot, így a legközelebbi szék segítségéhez folyamodott, melyet odahúzást követve elfoglalt.
-Üdv, Nakahowurianira. Az én nevem Onrein. Kérlek, ne tarts tőlem.- Bemutatkozását követve, ökölbe szorított markát a pult fölé tartotta. Ujjai közül parányi fény szökött ki.
-Mond csak, szereted a csillogó köveket?- S feltárt tenyeréből néhány apró aranyrög, meg pár vérvörös rubin landolt a pulton.
-Szívesen megízlelném én is azt a vörös italt. Ne aggódj, kinézetem ellenére már rég elhagytam a gyermekkort.- Mondotta sejtelmesen, s felkönyökölve támasztotta meg állát. Már előre látta hogy kár arról kérdezni, hol is vannak pontosan, így ezen kérdéseket elhagyta. Viszont volt más, mi felkeltette kíváncsiságát.
–Mesélj még erről a zörgő gyíkról. Próbáltátok megölni?-

Klón
Mentális csatornát nyitott a kandúr felé, s feltekintett rá mérges szuszogásából.
~Kérlek, szállj le rólam. Különben mérges leszek.~ Bár közel sem volt biztos hogy érteni fogják egymást, azért szemernyi esélyt adott neki. S ha az állat nem úgy cselekedett, megmutatott neki pár emléket múltjából. Pontosabban azon Empyrea-i emlékeket, midőn Swart rejtekében gyilkolta áldozatait kivétel nélkül.
S ha ezen praktika sem segített szorult helyzetén, úgy hát fogvatartójának lábába harapott. Ugyan sokat nem érhetett el vele, de ha a rémség megragadására adja kandur elméjét, úgy igen kellemetlen meglepetésben lesz része. Hiszen az egér teste rejtegetett magában néhány veszélyes praktikát…

Amalia
2022.11.19. 20:33

– „Tisztán hallak Onrein. Most még furcsa így kommunikálni, de igyekszem gyakorolni. Addig is, sok sikert és legyen elővigyázatos. Én velük próbálok meg kezdeni valamit.” – válaszolt a titkos üzenetre. Korábban elsiklott a figyelme a másik férfiember jelenlétén, ilyen közelről viszont nem kerülte el. Csakúgy, mint szerény személyére, a megugró állatokra is vetett egy rövid pillantást, de ijedtségnek nem mutatta csekély jeleit sem.
– Nocsak! – csillant meglepettség apró lángja a fejvadász szemeiben. – Errefelé az asszonynép viseli a páncélt? Ez igazán üdítő látvány, mitagadás. – húzódott visszafogott félmosolyra szájának bal szeglete. Készséggel elfogadta a nedűt, hisz aligha akadt félnivalója ettől. Ha habozna, azt egész biztosan sértésnek vennék a helybéliek. A különös, vagyis inkább különleges szavajárású nőszemély korsójához koppintotta magáét, hogy azután jókorát húzzon italából. Újfajta, érdekes ízvilág fogadta, de személy szerint nem találta kimondottan rossznak.
– S micsoda asszony, akárha a legendák valkűrjét látnám. – bókolt főként azért, hogy megnyerje a fehérnép jóindulatát, ugyanakkor valóban elismeréssel adózott a kőbe, pontosabban bőrbe és húsba vésett életút előtt. Az bizonyosságot nyert, hogy a kedves „hölgy” jó megfigyelő. No nem azért, egy idő után bárkinek feltűnt volna halotti fizimiskája, azonban e távoleső kalyibák közt csak nem számíthatott gyakori jelenségnek a magafajta.
– Éltem aligha, ebben igazat adok. – bólintott, majd újfent kortyolt, ezúttal kiürültéig emelte ivóeszközét. A pultra csapta, melytől talán még a lóbőrt nagy merészen húzogató alak hortyogása is kihagyott egy ütemet. Nem kellettek ehhez szavak, hogy jelezze hajlandóságát további „hidratálásra”. Persze társáról sem feledkezett meg, ezért apró színjáték gyanánt a hamis szőrmével törölte meg ajkait. Ha Onrein ebből ki tudta elemezni a folyadék összetételét, úgy nem volt szükség további mesterkedésre. – „Bemutatkozol neki? Nem tűnik rossz embernek és szerintem téged is megkínálna.” -vetette fel ötletét partnere számára.
– Azért leszögezném, hogy tényleg nagyon messziről jöttem. És el is tévedtem volna az erdőben, ha nincsenek a falu fényei, no meg a segítőkész óriásember.
A komikus jelenet még belőle is előcsalt egy szösszenésnyi kacajt.
„Kétlem.” – felelt gondolatbéli csatornájukon. – „Egy ilyen nő kényszerből sem menne hozzá egy hozzá hasonlóhoz.”
– Férfiak… – legyintett a sebhelyektől cifrázott nő felé, s nem is szaporította a szót ilyen tekintetben, inkább kezét nyújtotta a pult felett. – Amalia Santero, hát magában kit tisztelhetek? Illetve megmondaná, hogy történt-e valami a faluban mostanság? Voltam a templomban, ugye jól mondom, és a másik épületnél is, amelyik a toronyhoz épült. Eléggé… kihaltnak tűnik minden, még itt is, ha körbe nézek.
Ahogy utolsó szavai elhagyták a repedezett ajkakat, sebes nyílvesszőként vágódott tudatába Onrein aggodalma, mit a másik „darabkájának” némasága okozott. 

Onrein
2022.11.17. 20:27

Klón
Az egéralakot öltött parányi tüdeje szusszanó összepréselődését követve jóízűen szívta magába az otthon lakott melegének éltető levegőjét, midőn sikerült átcuppantania testét egy járhatónak aligha nevezhető résen. Bizonyára sikerülhet majd a kijutás is, bár a vész sebes pillanatai alatt aligha jutna rá ideje. Bajsza folyamatosan járt, akár egy parányi gépezet, kielemezve az érdekes illatokat.
Onrein
Másolatához hasonlóan igyekezett érzékszerveivel felmérni a kocsma kelletlen szagait, s kíváncsian nézte végig a háziasított lelkek mindennapi küzdelmének ezen fejezetét.
~Amalia… Hallasz engem? Onrein vagyok. Ha nem baj, telepátiával megnyitottam egy mentális csatornát feléd, amit kis koncentrációval te is használhatsz. Úgy tűnik a húgom sikeresen bejutott a főnök házába.~
Klón
~Haló haló… Igen, bent vagyok. És hát, egyáltalán nem elhagyatott a hely. Legalábbis, a kandalló tüze még mindig parázsként szuszog. És ha érzékeim nem csalnak, nemrég főztek is. Bár már kicsit erjedt az illata.~ Ecsetelte gondolatait a kis csapatnak, miközben lábai sebesen vitték őt a kondérhoz, s hátsó tappancsaira állva tovább szimatolta a levegőt.
Onrein
~Ügyes vagy. Kérlek, folytasd a feladatod.~ S szemei az imént felfedett, megviselt női tekintetre vetültek.  ~Ohh, hát nem bájos egy teremtés?~ Bukkant ki kérdése a látvány, s az akcentus ezen meglehetősen viseletes beszédére, de gondolatainak hangszínében nem lelhettek iróniát. Figyelme most az elébük dobott korsó vörösségre vetült. ~Hmm… Kíváncsi vagyok milyen íze lehet.~ Elmélkedett, de a két isten háta mögötti személy komédiája kizökkentette, s újabb kérdés fogant meg kobakjában. ~Lehet, hogy házasok?.. Hmm… Hugicám, hogy áll a felderítés?… Hugi… Ittvagy?~
Klón
https://www.youtube.com/watch?v=hwpgKsU5atk&list=PL8DA7E2CF27047DD8
Amikor egy lehetséges fenyegető helyzet áll elő, az agyban a talamusz jelzést küld az érzékelő kéreg felé, ami egy előzetes értelmezést végez, és a jelzést tovább küldi a hippokampuszhoz, további elemzésre. A hipotalamusz aktiválja a szimpatikus idegrendszert és a mellékvesekérget, ami beindítja a „küzdeni vagy menekülni” reakciót. A keletkező hormonok felkészítik a szervezetet a válaszlépésre.
Ezen esetben az eredmény, félelem.
Ametiszt színű lélektükreivel megpillantván a kondér takarásából a nála jóvalta nagyobb jószágot, az egérke szőre automatikusan égnek meredt. Mozgása lelassult, igyekezvén minimálisra fogni az általa keltett zajt, elindult érkeztének irányába. Viszont az egér nem a menekülést választotta. Csupán igyekezett a legbiztonságosabb úton átjutni a két ajtó valamelyikén, s így a falhoz szorulva kezdte körbe osonni a nagy termet. Viszont a nyoszolya takarásában megtorpant. Bár a jószág villogó tükrei jelenleg nem érhették el, ez a kandúr egyetlen lusta mozdulatával megváltozhatott. A lassan feszülni kénytelen helyzettől az egérke érezte, amint adrenalin termelő szervei óvatos zötyögésbe kezdtek. Nem kellett sok, hogy átjusson az első ajtón, melyen jókora repedések bármelyike megfelelő opció lehetett. Viszont ehhez szüksége volt egy kis adag szerencsére, valamint minden cseppnyi figyelmére is, így átmenetileg megszakította a telepatikus kapcsolatot.
S a következő pillanatban, amennyiben a kandúr nem vett róla tudomást eddig, meg is ragadta a lehetőséget, s sebes lépteivel kezdte meg surranását…

Amalia
2022.11.16. 23:24

– Valóban nagyon sokoldalú vagy. – hümmögött a gyászruhára emlékeztető öltözetet viselő Amy. A teremtmény megszólalásig hétköznapi rágcsálóra hasonlított. Nem zavarván küldetésében, s hogy esetleges bámészkodók figyelmét ne terelje az apróságra, minden további nélkül odébb is állt. Tudta, érezte, hogy ha valaki, nos Onrein a legalkalmasabb a feladatra.
– Óh? Köszönöm. – tekintett le a csizmája alatt épp, hogy roppanó jégdarabkákra. Vigyázó lépésekkel követte ezek útmutatását, s a nagyobb, egybefüggő felületeket elkerülve előbb-utóbb bejutott a vidáman pattogó tűz melegére. Az ajtó, majd rákontrázva a deszkapadló nyekkenve köszöntötték, egyúttal jelezték új látogató érkezését. Elsőnek a kandalló felé tévedt tekintete, mely valószínűleg a legtöbb betérő példáját követte, kik a fagyos rengetegből végre-valahára emberhez illő bánásmódra lelnek. Ott azután macskát eltakaró kutyaforma állat került fókuszpontjába, mely igencsak ádáz türelemjátékot űzhetett ősi riválisával, elvégre sem szag, sem hang után nem fordította el pofáját, füle is csak szemvillanásra rebbent meg. Miféle csata játszódhatott le fejükben, mialatt mindkét fél dermedten a másik kezdeményezésére várt?
– Rendben. – súgta társának szavaira. A földön heverő, egyértelműen ittas és kérdésesen ép arcszerkezetű álomszuszék nem kötötte le figyelmét öt másodpercnél tovább. Ami viszont az éber vendéget… vagy netán vendéglátót illette, az az alak már kimondottan izgatta gyanakvó elméjét. Az egyiknél famunkára tervezett, ám másra is jól alkalmazható egykezes eszköz, míg a másik komplett harcra kész vértben feszített. Roppant különös, baljóslatú látvány volt ez a fejvadász számára.
– A falufőnök nincs otthon, a templom üresen kong, ezek meg nem tűnnek békés iszogatóknak. Egész idáig nem láttam vérnyomot, de mi van, ha… – mormogta arcába húzva a kalap karimáját, megosztva aggályait Onrein-nel is, noha a megbeszéltek szerint nem várta, hogy feleljen is rá. „A rejtélyes óriásember csak tudta volna, ha megtámadták a lakosokat. Ha csak nem részese maga is a támadásnak… Nem, ez mégsem logikus, hisz megpróbálkozhatott volna elpusztításukkal az ideút alatt is. Az ereje minden bizonnyal megvolt hozzá.”
Lépésről lépésre gondolta át a lehetséges variációkat. Mire a pulthoz ért, megvitatta önmagával, hogy idegen támadót vagy helyi őrt lásson a páncélos férfiban. Előbbi esetén legrosszabb esetben ő, a most még horpasztó fickó és a kutyafarkas lesznek ellenfeleik. Nem túl nagy kockázat, de ismeretlen célpontot sosem szabad látszat útján alábecsülni, ezt munkája alaposan belé nevelte.
– Szép estét az úrnak! – köszönt előre, ha az ajtó óta megtett távolságon nem szólította meg a másik fél. – Messziről jöttem, kissé elkeveredtem a fenyvesben. Itt találom esetleg a kocsmárost… vagy folyamodhatom önkiszolgáláshoz? – puhatolózott, s éreztette a katonafélével, hogy azért nem elég ostoba őt tekinteni a tulajnak. 

Onrein
2022.11.16. 11:45

-Hmmm…- Nyammogta jóízűen Amalia morbid viccének szavait, mintha csak egy ínyenc fogásról folyna a beszéd. –Diszkréten? Persze! Olyan leszek, akár hószem a megfagyott fenyves gallyai közt.- Jelentette ki céltudatosan.

S bundás köpenye mocorogni kezdett. Furcsa, bélrendszerhez hasonlatos gargalizálás követve, az élőholt lábainál egy koromfekete kisegér pottyant ki. Amaz aprócska teremtés, mely Onrein egy újabb klónja volt, sebes mozdulatokkal fésülte bajszának szálait rendezett sorrendbe, majd már szaladt is. Akár a megbőszült faltörő kos, az ember azt hihette volna hogy igyekvése alatt le is fejeli a számára immáron gigantikusnak tűnő ajtó kikristályosodott félfáját. Ám csupán centikre az akadálytól tekintetét leszegte, s éles kanyart véve kezdett végigfutni az ajtó, majd az épület fala mellett. Olykor-olykor másodpercnyire megtorpant, s karmaival sebesen kaparta a járható résnek tűnő nyílásokat. Feltüzelt célja volt lelketlen lényének, hogy az első lehetőségnél befúrja magát az épület belsejébe…

Onrein eredeti teste közben figyelmesen melengette tovább hidegbőrű viselőjének részeit. Bár a kilincsben látta a veszély lehetőségét, óvó megmozdulását mégis visszafogta. Hisz bár neki köszönhetően Amalia testének hője immáron fagypont feletti volt, mégsem lehetett oly nagy a közte és a fém közötti különbsége, hogy ujjai menten odafagynának. Természetesen a fejvadászt nem kellett félteni, ki kabátjának szárával ezen kis esélynek szikráját is eltiporta.

-Hmmm…- Engedte ki újfent torkának elszorított dallamát. –Csak találgatni tudunk.- Jelentette ki végül az egyértelműt, s jómaga is reményét kereste benne, hogy az utolsó neves épületben találnak végre valamit.

-Óvatosan…- Súgta aggályát a fogadó jégharmatos lépcsőzetével szemben, bár elcsúszáskor a legnagyobb veszély Amalia büszkeségének sérülése lehetett. –Mostantól, amíg a helyzet másképp nem diktálja, elcsendesedek.- Jelezte diszkrét tervének megkezdését, mielőtt viselője belépett volna az épületbe, melyen már kívülről is jól látható volt, hogy eddigi testvéreitől eltérően az élet jeleit hordozta magában.