Rémségek éjszakája II.

Kristálykazamata

Helina, Beta, és Azareth kalandja

Vörös korall könyvtár

 

A vörös kristályok általánosságban csökkentik a szorongást, növelik az életerőt és a bátorságot, támogatják az egyén akaratát. A vörös korall viszont kiemelkedően segíti a gondolkodás képességét, és az új ismeretek szerzését.

Subscribe
Visszajelzés
guest
51 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
Helina
2022.11.23. 00:08

Béta javaslatával teljes mértékben egyetért, hogy most a szétválás egy öngyilkossággal érne fel. Illetve titkon örül is annak, hogy nem hagyják egyedül ezen az ismeretlen és nem túl veszélytelen helyen. Főleg, hogy a legnagyobb veszélyt nem a falak vagy a kristályok jelentik, hanem a benne élő lények. Emiatt szüksége rajta kívül álló személyekre, akik gátat szabhatnak neki vagy segíthetik legyűrni a benne folyamatosan felszínre törni akaró zabolázatlan lényeket. Miközben a farkas fiú szavaira lesz figyelmes, keze alatt az ajtó azonnal nyílásnak indul és feltárul előttük egy elég szép nagy könyvtár, benne roskadásig tele könyvekkel, melyeket a por helyett a kristálytelepek kezdtek benőni. Elég abszurdnak tűnik ez a fajta látvány, hisz a könyveket általában por szokta befedni nem kristályok. Ám nem tudott sokáig a látványnak adózni, mert Azareth szavaitól egy robbanáshoz hasonlóan durrant ki belőle egy elég mélyről jövő fájdalmas nevetés, olyan erősen nevetett, hogy szemeit is lehunyta, melybe könnyek szöktek, lábai megrogytak és kezével a hasához kapott, régen nevetett már ilyen önfeledten, alig bírta abba hagyni és elfátyolosodott szemmel próbálta szemre vételezni a farkas fiút és felfogni a szavait. Cleto eközben érdeklődve lépkedett a polcok között és könyveket, illetve az azokat benövő kristályokat figyelte.
Nem tudom hány szülésen vettél eddig részt életedben… – mondta levegőért kapkodva és félig még mindig nevetés szakította meg a szavait.
De egy gyerek nem egészen így jön világra… – mondta köhintve és kezével a mellkasát simogatja, hogy egy kicsit lecsendesítse az idegeit.
Cleto nem a gyermekem, hanem a familiárisom, ahogy az ezüst szőrű majom is, akit kint láttál. Sajnos az ismerkedős részt átugrottuk, mikor még kint voltunk, de Béta már mondta, ha jól emlékszem, hogy Igeszövő vagyok. A boszorkányoknak egy olyan különleges alfaja vagyok, akiknek az egyik különlegessége az, hogy nem csak egyféle familiárisa lehet, hanem akár több is. Másrészt őket nem szülöm, persze manifesztumot adok nekik, de ez a manifesztum, mikor létrejön a saját testük onnantól kezdve ők rendelkeznek vele. A familiárisok erősen kapcsolódnak a szövésemhez, akkor születnek kvázi, illetve a szövés által kapnak testet. Az, hogy mikor bújnak elő az változó, de egyszerre csak egyikőjük lehet jelen, addig a többiek itt vannak. – mutat az alhasi részre.
Sajnos ezek a lények egyáltalán nem a termékenységem jelzik, mivel azzal, hogy elfogadtam a szövés mesterségét és élek a hatalmammal feladtam halandó életem is. Nem öregszik a testem és nem lehet gyermekem se, mivel az én testemben a méhem teljesen más célt szolgál. – mondta végül lassan elkomolyodó hangon, majd szemeiből kitörli a könnyeket, melyet a nevetés okozott.
A szövés közben teljesen spontán, hogy milyen lények bújnak elő, van, hogy én kényszerítem őket az előbújásra, de van olyan is, hogy maguktól bújnak elő… Ahogy most Cleto is tette. – mondta majd közelebb lép a férfihez és mélyen aranyaiba néz.
Ha azonban még egyszer a megevésükkel fenyegetőzöl, a saját kezemmel nyesem ki a nyelved és azokat a szép agyaraid, vagy felváglak és megtömöm a gyomrod kövekkel. – mondta felvillanó szemekkel, majd elhúzódik és követi Cletot a könyvespolcok közé. A kristályok által sugárzott hangulat és atmoszféra miatt egy pillanat alatt elmúlik az a rossz érzés, ami korábban a hatalmába kerítette. A kristályok tényleg vastagon beborították már a könyveket, ám a törzsek néhol még olvashatóak voltak, kezeivel végig simít a kristályokon, majd leemel pár könyvet és elteszi a szütyőjébe. Majd pár percig kerülgeti a könyvsorokat és az íróasztalhoz sétál, majd az ott lévő tárgyakat és papírokat szemléli meg. ~ Vajon kié lehetett ez a hely? Lehet, lakik itt még valaki? Vagy valami? ~ Mereng el magában, ahogy ujjait még vezeti a papírlapokon, majd Cleto közelebb sétál hozzá. ~ Mit gondolsz te? ~ Mosolyodik el, majd végig simít a macska fején, aki dorombolni kezd újra. Lehet azért reagált ilyen erősen Cletora, mert Azareth egy farkasszerű lény, vagy is valójában farkas, bár most még egyáltalán nem tűnik annak, Cleto pedig egy macskaféle. Vajon mit tenne, ha bele harapna a fenekébe? Gondolkozik el szórakozottan ezen a mókás gondolaton. Cleto biztos nagyon jól szórakozna rajta, bár Azareth talán nem örülne neki. Talán akkor leszállna arról a magas lóról, amin beszél, persze az is lehet, azért beszél így vele, mert az hiszi csak kis törékeny nő, akit csak úgy megtudna törni. Általában nem idegesítenék az ilyen felszínes férfiak, azonban most egy olyan helyen vannak, ahol muszáj lesz együtt működniük, annak érdekében, hogy egyben kikerüljenek innen és emiatt muszáj lesz eltűrnie ezeket a kijelentéseket. ~ De hát jön ő még az én utcámba… ~ Mocorgott a fejében egy gondolat, de most egyelőre nem engedett neki utat, eljön annak is az ideje. Sóhajt egyet, majd körbe tekint újra a szobában. 

Azareth
2022.11.20. 20:10

Aza gyanakvón kémlelt körbe, tekintetét egyből megragadták a Meenea kristályok. Gondolatban már dörzsölte a tenyerét milyen jó lenne egyenként mindet kiszedegetni a falakból és hazavinni. Egy macskának nincs annyi élete ameddig kitartana ennyi kristály. És persze mi mindent tudna velük alkotni! Pénz szaga volt a dolognak, méghozzá jó sok pénz. Bár az ilyen gondolatmenetek végül mindig abba fulladnak, hogy oké, de mit kezdjen annyi pénzzel? Vegyen egy kastélyt? Ki fogja belakni? Vegyen egy lovat? Úgyis ott felejti valahol. Költse el a kupiban? Tény ez nem volt egy utolsó ötlet. De annyira az ilyesmi nem kötötte le, hogy egy hirtelen jött ihlet ne feledtetné el vele azonnal azt is hogy épp az ölében ülnek. A vége megint csak az lenne hogy hozzávágja valami szépfiúhoz a pénzt, hogy nesze vidd. Amitől aztán mindig hülyének nézik. Másrészt jobb szereti elvenni, nem megvenni ami kell neki. Az illatok bár csalogatóak voltak, számára azért annyira mégsem. Egy élő, dobogó szív hangja neki kecsegtetőbb mint a sültté. A moha és doh szaga se vonzotta épp túlzottan. Ismét csak ott lyukadt ki, hogy egyszerűen megy a többiek után, majd lesz ami lesz. Az arany hatása viszont érezhetően erősödött, s egy kis hang szíve mélyén egyre hangosabb suttogásba kezdett.
Béta utóbbi megszólalására visszafolytott egy kuncogást, s csak egy pillanatnyi, enyhe mosoly suhant át ajkán.
A macska megjelenésével Aza arcáról egyből lefolyt a mosoly. Mi a szösz…? Kételkedve pillantott Helinára, s már nem bírta magában tartani gondolatait. Az a fránya arany.
-Már megbocsáss, de megkérdezhetem mégis milyen szándékkal babázol le untalan minden kamrában amit bejárunk, nem mellesleg mindennemű állatfajokat? A végén még úgy fogom érezni ez valami párzásra hívó szokás a fajodnál. Jelezve a környezetedben fellelhető hímeknek hogy te bármilyen szőrös kis teremtménynek életet tudsz adni. Remélem még időben szólok, hogy én a hímekre bukok és általában én fekszem alul szóval hacsak nem tudsz növeszteni mást is az a szoknya alatt itt nincs sok esély egy megtermékenyítö aktusra. De ha esetleg áldozatul szánod ezeket a kis… valamiket korgó gyomromnak, akkor kérlek, nyugodtan folytasd.
Szavait csak a pillanatnyi éles csend követte, s az a feszültség amit talán a tőle már jól megszokhatott merev pillantás váltott ki.
Fejét csóválva lépett be társai után az ajtón, a következő szavakkal kísérve:
-Esküszöm, ha még egy kis szőrös izét megidéz gondolkodás nélkül tuszkolom le a torkomon. Legalább valami nagy szőrös izé lenne, azzal legalábbtudnék is mit kezdeni.

Beta
2022.11.20. 16:23

A lány csak a többiek után lépett ki és látta maga mögött bezárulni az ajtót. Hangos sóhaj kíséretében rázta meg a fejét.
-Kár pedig már össze barátkoztam ezzel a fura lénnyel, most pedig ismét itt vagyunk…-nyögte ki, ahogy az előtte elágazó szakaszra pillantott. Egyenesen, jobbra és balra. Az egyenes út volt neki a legszimpibb, de az egyik céhtársának a tanácsa is benne volt! Mindig balra! Hosszasan gondolkodott, míg Helina furcsa lényeket idézett mindenhonnan és megindult az egyik irányba. A legközelebbi ajtóhoz lépett. Béta már fel is szólalt volna, hogy neki az nem tűnik jó ötletnek, de inkább nem tette. Hangos sóhaj követte ismét, mint vélemény.
-Külön is válhatunk…de nem tartom jó ötletnek. Ha már hárman jöttünk be, az lenne a legjobb, ha hárman is mennénk ki…-
Szemüvegét megigazgatva pillantott Helinára, majd Azára. Apró, totyogó léptekkel közeledett a másik nő mögé, aki már az ajtót felé ment és épp életet adott valami…izének amit Cletonak hívott.
-Most hogy nekünk és nekünk is jó így, inkább veled megyünk, ha ez nekünk is jó.- humorizált a nő nyelvbotlásával és mögé állt, mikor az lenyomta a kilincset. 

Kíváncsi volt, de azért annyira nem, hogy túl közel álljon, mielőtt még valami kirobbanna az ajtón hogy elpusztítsa a kétlábon járó keltetőjüket. 

Helina
2022.11.20. 00:27

Mikor kilép a kijáraton egy útelágazáshoz ér, megáll a folyosón és szemügyre veszi a falakat, a rajta futó kristályokat, majd baloldal felé nagyobb arany telepekre és aranyerezetekre lesz figyelmes. Fejében azonnal megszólalt a vészharag, ~ Nem Helina arra nem megyünk. ~ Bár szerencsére Azareth narkotikuma és az andalító zene akár egy altatódal elaltatta drága barátnőjét, a Hercegnőt, ám furfangos a nénje, egy percre se lankadhat a figyelme, nem akar még több kellemetlen percet szerezni magának és csapattársainak. Bár azt érzi a farkas fiú számára semmiképp se túl kellemes társaság és eddig nem lehet túlságosan jó véleménnyel róla. ~ Róla? Ő nem is csinált semmi! ~ Hát persze, áltathatná magát, hogy nem, pedig valahol mélyen érzi, hogy még mielőtt a Hercegnő megszületett volna benne és személyisége ilyen erősen megszilárdult volna, előtte benne is voltak ilyen vagy ehhez hasonló búja gondolatok. Valójában soha nem érdekelte őt, hogy mit is gondolnak róla az emberek vagy más lények, hisz szabad és szervtelen lény volt, akinek nem akadály semmilyen határ. Vagy legalább is ezekkel a gondolatokkal nyugtatja a benne szunnyadó kicsiny ártatlan és félénk kislányt, akinek muszáj volt korán felnőnie, akinek idő előtt ki kellett repülnie a család biztonságot adó óvó karjai közül. Megszokhatta volna már, hogy az Igeszövők élete nehéz, talán örökéletében egyedül marad ezzel a teherrel, azzal a teherrel, melyet talán önként, talán önkéntelenül akasztott a saját nyakába. Feladhatta volna magát, hagyhatta volna elúszni az éveket, élni egy kedves és semmitmondó közömbös életet, ezer és még több élet volt és lesz ezen a földön kik ennyivel is megelégednek, családdal, gyerekekkel, szürke hétköznapokkal. Ám sajnos Helina mohó lelke mindent akart, az életet, a szabadságot, a védelmet, a gazdagságot, tudást, szeretni és szeretve lenni. Mindnet megkaphat, ezzel hitegették gyermekkorában, ezt mondta mindenki neki, olyanok kik nem tudnak saját korlátaikon túl látni, kiknek valóban igazuk volt, megkapott mindent és egyben semmit se kapott. Elégetlennek vagy hivalkodónak is tűnhetne, elkényeztet nő beszél csak így, elégedetlenül, mintha semmi se lenne elég, és valóban semmi sem lehet elég Helinának. Talán ez teszi őt valóban emberivé vagy pontosabban embertelenül élővé, habzsol és habzsol, fal és fal, de sose elég, még több és több kell. Talán a halandók és a kortalanok közt az lehet a legnagyobb különbség. Elmélkedéséből a mögötte bezáruló ajtó ébresztette fel, majd egyenesen maga elé pillant. Bár az arannyal kikövezett út felöl kellemes és biztonságot adó illatok szállnak, egyelőre nem biztos annyira az önuralmában, hogy elinduljon arra. Meg aztán túl könnyű is lenne, hah persze szép terülj-terülj asztalkával várnak, kellemes zenével, fekhellyel, fürdővízzel és nyugalommal. Jót kell nevetnie azon, amikor ezekre gondol, ~ Nem, nem… Nem sétálunk csapdába Helina. ~ Merengett magában a jáspisok felé pillantott, melyek kellemes fényükkel tündököltek és mutatták az utat előre, ám jobbra tekintve egy ajtó is megfogta a szemét. Kezével végig simít rajta, majd az kellemes illatok felé lép, sajnos nem tud osztódni, de szívesen benézne az ajtó mögé is, vajon mit talál ott. Ám a nedves föld és a moha illata számára sokkal barátságosabb és hívogatóbb. Ekkor lépései nyomán különös bizsergés fogja el, majd hasához kap és lába alatt fekete szurokszerű folyadék kezd gyülekezni, kellemesen felsóhajt, mint aki valami nagy nyomástól szabadul meg, majd a szurokszerű tócsából egy pumaszerű macska lép elő, fülei nagyok, szemei pedig sárgás vörösek. Lábaival kecsesen lépked és körbetekint formás fejével és megnyújtóztatja hosszú nyakát.
Cleto ez nem a legjobb pillanat… – sopánkodik, majd a hátra pillant társaira.
Ha nem haragszotok meg, én nem kockáztatom meg, hogy ennél is több arannyal érintkezzek. Nektek is jó és nektek is… Plusz nem hiszem, hogy terülj-terülj asztalkával várnak, kitudja, mire odaérnénk, már önkívületi állapotba lennénk. Vagy minket szolgálnak fel valaminek főfogásként és nem azért éltem több, mint 2000 évet, hogy valaminek a bendőjében végezzem. – ereszt el egy sejtelmes mosolyt, majd a macskára pillant, aki az ajtót szagolgatja.
Cleto… úgy tűnik te kíváncsibb vagy, mint én? – mondta beletúrva az állat nyakán a bundába, aki dorombolni kezd, majd Helina kíváncsisága győz és benyomja az ajtó kilincset.(?ha van kincse?). 

tumblr_pqakavW0ST1vwxlafo1_1280.png
Azareth
2022.11.19. 16:57

Félig lehunyt szemhéjai alól figyelte a többieket. Láthatóan mindkettejük teljesen elmerült a dallamokban és az alkotás élvezetében. Ellenben vele. Nem arról van szó, hogy az általa megszólaltatott húrok ne érzésekről s életekről daloltak volna, de azt senki nem állította, hogy ezek az ő érzései lennének. Dala mesélt, ahogy az egy daltól el is várható. De történetei pusztán érzések emlékei voltak s az talán örökre titok ezen érzések közül melyik bújt meg az ő szívében egykor. Azt mondják a róka ravasz, s azon kívül, hogy a rókalények elvileg távoli rokonai, nos nem sok közös jellemvonás lelhető fel bennük. De nem is érdemes összevetni a ravaszságot a farkas bölcsességével. Ahogy azt is mondják a farkas ott belül lehet hallgat, de sosem alszik. Lehunyt szemei nem jelentik azt hogy ne hallaná a hangokat, s mit suttognak. Nem jelenti azt, hogy ne mesélnének számára az illatok amik körül lengik. Rezzenéstelen figyelmét környezetének áldozza minden mozdulatban, pillanatban, mosolya álarca mögül és nem csak megjegyzi, de észben is tartja. A báránybőrbe bújt farkasnak úgy kell bégetnie, hogy a többi el is higgye valóban egy közülük. Való igaz megvan a helye s ideje annak mikor lehet igazán önmaga, önfeledten, egy ember vagy akár az a gyermek aki ő is lehetett volna, és miért is ne élne az ilyen alkalmakkal? Megteheti. De ez a fajta hang, egy elbűvölő dallam egy a mágia ügyes, apró ujjai által formált kristály sírása ahogy húrjait vonja nem az a fajta hang aminek teljesen átadná magát. Lehet élvezni persze. De az ő tudata nem ezekre a hangokra fókuszál, számára nem ez a mesélő dallam. Hanem a kelme halk susogása minden mozdulatnál, a láthatatlan sóhajok, a szivek ritmikus dobogása. És a számára legkecsegtetőbb hang, a nyíló ajtóé.
Befejezte a dalt, mielőtt búcsút intett az utolsó felsíró, magával ragadó hangnak. Megadta hallgatóságának azt a tiszteletet, hogy nem rondít bele. Miután elemelte a vonót a kecses kristály testtől mélyen meghajolt, nem csak két társa, de legfőképp az ő kis csáposa előtt. Kedves mosollyal lépett oda a csápokhoz, két tenyere közé véve az egyiket hálás tekintettel ami nem azt súgta elsősorban azért lenne hálás, mert kiengedte őket, hanem azt hogy hálája oka találkozásuk és az együtt töltött idő. Szavak nélkül vett búcsút tőle egyetlen pillantással, ahogy állat az állattól, majd kilépett az ajtón Helina után. Persze a küszöbnél nem lépett tovább, féloldalasan megállt Bétát figyelve és várva. A lány már nem az volt számára aki az első pillanatban ahogy tekintetük először találkozott. Megismerte és megítélte. Persze ez nem azt jelenti, hogy mindent tudna róla, erről egyáltalán szó sem volt, de nem is volt szükséges. Azt ami őt érdekelte, ami számára fontos volt már megtudta róla, a többi csak díszítő körítés. Elismerte eszét és erejét. Egy falkatagot pedig nem hagyunk hátra, ahogy az alfa is alfa már abban a pillanatban hogy először pillant maga körül a világra, ami méltósággal és tisztelettel hajol meg előtte. És bár egy ilyen fiatal gyermek lépteit óvó tekintetek követik a király akkor is az aminek teremtetett ha még csak apró cipőkben tipeg házának udvara előtt.
Ahogy Béta is csatlakozott hozzá rá nézve karját nyújtotta felé, hogy együtt lépjenek át az ismeretlenbe. Ha ebből a lányból egy nap vezető lesz, ha idő közben el is válnak útjaik ami várható, vissza fog térni hogy azokkal együtt hajtson előtte fejet, akiket a sors szolgálatába rendel. Egy farkas számára háromféle ember van. Aki mögötted sétál, aki előtted, és aki melletted. 

Beta
2022.11.19. 13:35

Béta tovább játszott új hangszerén. Eleinte nem igazán találta meg a ritmust, de idővel sokkal jobbá vált. Szemeit csukva tartotta. Testével lassan ringatózni kezdett jobbra és balra, az érzés mosolyt csalt az arcára. Büszke mosolyt. Főleg mikor a szemeit kinyitva meglátta a csápok reakcióját ami még inkább bíztatta őt a játékra. Aza is nem sokkal később csatalkozott és Helina is újra az orgonához ült. Nem volt rossz az összhatás és láthatóan a csápoknak is tetszett amiért meg is jutalmazták a triót. Az ajtó halk nyilását elnyomta játékuk, de mindannyian észrevették azt. Ennek ellenére, és a lény kedvéért Béta még folytatta a játékot míg szólt az orgona hangja ám minden jónak vége kell hogy szakadjon. Felálltva porolta le magát és mosolyogva lépett a csápoló…csápokhoz. Megpaskolta őket.
-Menjünk.- mondta kedvesen, ám mielőtt kiment volna Helina után, a kezében megidézte [Schrödinger Dobozát]. Magához vett egy kiürített chipses zacskót és bele gyömöszölte azt.
-Menj előre nyugodtan Aza, mindjárt megyek én is.- szólt férfi társának, ha esetleg az nem akarná megvárni mesterművét. 
-Nem tudom hogy sikerülni fog-e. Még nem próbálkoztam ezzel, de ha sikerül, én is alkalmazni fogom.- nevetett fel, az aranyló kocka meg-megforgott a kezében és vissza köpte az üres chipses zacskót. Béta felett, mintha csak a tükörképe jelent volna meg fejjel lefelé állva a plafonon. A tükörképének bal kezében, míg neki a jobb kezében volt a chipses zacskó. Kezét felfelé mozdítva, a tükörképe követte a mozgását míg mindkettejük keze találkozott a tükörkép elmosódott határán. Nem volt látható semmi más különlegesség, Béta felnyúlt és elhúzt a kezét, amiben látszólag ugyan az a chipses zacskó volt. Magában mondta ki a szavakat amikre vágyott. Hatást próbált adni egy másik idővonala segítségével a chipses zacskónak, ám a hatás kimondásának idejében nem történt semmi.
-Mhmm…úgy látszik, ezzel nem működik. Kár, pedig ennek is…tárgy besorolással kéne rendelkeznie.- Tette le a Zacskót a földre. 
-Ne haragudjatok. Tette le a zacskót a földre, amiben még volt pár szem chips. – Követte a többieket kifelé az ajtón. – Ha lesz még lehetőségem vissza térni ide, akkor majd hozok nektek mindenféle finomságot! Ha pedig nem, akkor vigyázzatok magatokra!- integetett vissza nekik ahogy eltünt az ajtó túl oldalán.

Nem tudta merre viszi őket tovább az útjuk. De ha őszinte akart lenni magával, eddig nagyon jól érzi magát, még akkor is ha olyan feladatok elé állították őt, ami kizökkentette a komfort zónájából.

A hátrahagyott chipses zacskó nem tarthatott ki sokáig a csápocskák számára és mikor kifogyott, üresen terült el a földön. Béta úgy gondolta nem járt sikerrel, ám a hatás nem tudott aktiválódni amíg a zacskó a “régi állapotában volt”, tehát amíg volt benne valami. Nem marad sokáig üresen, eldőlését követően hirtelen puffant fel külseje és túlcsordultak benne az aranyló burgonyaszemek. Egy olyan ajándékot hagyott hátra amire még saját maga is vágyott ám látva a sikertelenségét és nem tudva az eredményről, nem valószínű hogy újra fogja próbálni saját magának.

Helina
2022.11.18. 23:28

Szemeivel követte azt, ahogy társai is hangszert készítenek a saját egyszerű módjukon. Azonban az egyszerű se rossz, hisz az igazi zenészek vagy zenére érzékeny szervezetek és lelkek képesek egy egyszerű hangszerből is meseszerű és gyönyörűséges vágyakkal teli hangokat megidézni. Az instrumentumok elsőre egymástól elég erősen eltérő játéka azonban lassan összehangolódott és egy újfajta hangzásvilágot hozott létre, mely a kristályok által felerősített teremben, mintha egy hatalmas hangversenyterembe lennének, oly mélységek és oly magasságokat szólaltatott meg melyekbe Helina szíve is bele facsarodott. A csápok őt is vissza invitálták az orgonához és újra elkezdett a ritmusra játszani. Újra elmélyedt a mély és a magas hangok csilingelésébe, mely körbevette, a hangok úgy táncoltak, ahogy az ujjai a zongorán, verseny volt ez a játék, nem is verseny inkább keringő. A zene kellemes és magával ragadó keringője, mely nem csak a hallgatóságot, de a játékosokat is magával ragadta. Fülükben megülepedett, elméjükre csavarodott, mint apró szálak, apró fonalak, melyek beszővik az étert, melyet az Igeszővök, jól ismernek. A csáp is csatlakozott a játékához és ezzel együtt a dobszerű hangszer is melyen Béta játszott, illetve a misztikus hegedű, melyet a farkas fiú készített. Arcára örömteli és egyben sokatmondó vágytól feltüzelt mosoly ült ki, mely nem a szokásos vággyal volt tele, hanem inkább azzal az andalító könnyedséggel, mely olyan gyengéden áramlott rajta végig, mint a hangok tengere. Helina elégedettsége nem csak abból származott, hogy képes volt ilyen jól rohangálódni erre az érdekes helyre, hanem abban is volt, hogy a zenén keresztül megérezte társai lelkének rezdülését. Boszorkányságnak is lehetne nevezni ezt az érzést, azonban csak is benne és boszorkánytársaiban volt benne ez az ösztönre vagy hatodik érzékre hasonlító képesség, mely segítségével képes volt megérezni a halandó lelkek legmélyében megülepedett vagy elsüllyesztett vágyakat és álmokat. Hisz öntudatlanul mindent kijátszottak magukból, fájdalmaikat, félelmeiket, boldogságukat, elégedettségüket, akaratuk és nyugalmukat. Szemeivel a kinyíló ajtó felé tekint, majd egészen az akkordok végéig játszik, majd felemeli kezét lassan az orgonáról és apró lihegések hagyják el ajkait, mintha futott volna. Teste megfeszült, szíve erősebben dobogott, nem tudta mi volt ez, hisz korábban nem érzett ilyet, amikor játszott. Kezeit homlokához tette és lassan fújta, majd szívta ki a levegőt, ez most másfajta izgalom utórezgései voltak, melyet teste apró sóhajok útján nyugtázott. Végig simít kezein, melyek remegtek egy picit és, ahogy hozzájuk ért, s két ujj összeért megrándult. Majd szemeivel körbe tekint, nincs se Hilda, se Linda, se a Hercegnő, mintha hirtelen csend lett volna a fejében, mintha megbűvölték vagy megbabonázták volna a hangok őket is. Kifordult a székből és két társára pillant, majd végig simít óvatosan a csápon, mely mellette játszott, majd játékuk végeztével, apró tapssal jutalmazta őket, és arcára szelíd mosoly húzódott.

Helina
2022.11.18. 23:37
Reply to  Helina

(nem tudom szerkeszteni a reagom úgyhogy ide szúrom be a kiegészítést)
Akkor mehetünk is? – pillanat az ajtó felé, majd búcsúzás képen újra végig simít a kezével a hozzá közelebb lévő csápon.
Sajnos mennünk kell… – mondta kissé csalódót hangon, majd egy csókot nyom a csáp hegyére és aprót hajol a lény előtt, majd megigazítja a vörös kimonóját és elindul a megnyitott kijárat felé. 

Azareth
2022.11.17. 12:34

Aza látva a többieket és csápos kis barátjuk reakcióit elmerengett. Szóval zenélni kell és hangszerekkel, amiket a csáp is tud használni. Két bökkenő volt a dologban. Az egyik, hogy hangszerkészítésre szánt eszközök nemigen álltak rendelkezésre, leszámítva a kis baleset közben megkárosodott kristályok elhullott végtagjait. A másik, hogy hárman voltak és csak egy orgona állt rendelkezésükre. Abban egyetértett Bétával, hogy talán a kristályok a kulcs, de ez a megpróbáltatás igencsak megizzasztotta. Ekkor azonban hirtelen eszébe villant valami. Szinte látszott lélektükreiben ahogy beléhasít a felismerés. Hát persze! Mi sem egyszerűbb. Azonnal munkához is látott.
-Nekem ehhez egy kicsit több idő kell. Addig csak muzsikáljatok, foglaljátok le a mi kis csáposunk.-szólt hátra a többieknek.
Majd most ő lépett oda a kristályok romjaihoz, felvett egy gomb méretű darabot, majd egy darabka aranyat. Ezután kigombolta kabátját, s belenyúlt egyik rejtett kis belső zsebébe. A helyzet az, hogy Azarethen az alsógatyája az egyetlen ami nem mágiával átitatva készült. A kis zsebből egy rakás holmi került elő látszólagos méretét meghazudtolva, Azareth pedig gondolataiba feledkezve kotorászott benne a számára épp szükséges tárgyakért.
Az arany darabot egy kis fémedénybe helyezte, majd tűzkövet és a teremben található fáklyát használta olvasztáshoz. Szerencsére mindig hordott magánál pár Meenea kristályt szükség esetére. Az olvasztott aranyat kis öntőformába öntötte, majd jégkővel hűtötte le. A gyűrű alapja így pillanatok alatt el is készült. Ezután a kristályt elhelyezte a foglalatban és hozzá erősítette. Ezt követte a dolog lényegesebb része, a “varázslat”. Felhúzta balján kabátja s inge ujját, s kis vágást ejtett saját karján, karmát mélyen húsába vájva. Eztán a gyűrű belső felébe apró rúnákat kezdett vájni véres karmával. A vért úgy szívta magába az arany mint egy szomjas fenevad, ám a vésett kis szimbólumok megmaradtak. Utolsó lépésként ujjára húzta a gyűrűt és megidézett kezébe egy kristály hegedűt, amin hezitálás nélkül játszani is kezdett.

Beta
2022.11.17. 08:22

Béta látta a zene eredményét. Még a csápok is besegítettek Helina játékába, sőt átvették tőle a szerepét! A csoda ami körülöttük nyílt meg még el is varázsolta a fiatal lányt. Az ajtó mégsem nyílt ki. Meglepetten pislogott maga elé a csápokra, amik kíváncsi szemeikkel kémlelték őt és Aza-t. Béta először nem értette azt, hogy mit is akarnak, ám amikor leesett neki, lesápadt és azonnal hátat fordított. 
-Na nem!- jelentette ki dacosan. Ajkai megremegtek. Nem fog zenélni! Nincs is érzéke hozzá. Vállait felemelte és kitolta…nem épp méretes mellkasát, ölbe vágva kezeit. A csapat szerencséjére ez a viselkedés hamar alábbhagyott. Vállait leengedve fordult vissza az csápok felé. Tekintete az övéiket figyelte. Letérdelve mászott közel az egyikhez és közvetlenül a bamba szemébe nézett.
-Nem tudok…zenélni.- súgta oda neki, de az csak szótlanul bambulta őt. -Tényleg nem tudok. Borzasztó lesz. Főleg nem az orgonán…egyedi kell? Nem volt elég amit ő játszott? Miért csinálod ezt velem?- nyúlt el a csáp felé kétségbe esve.
-Küldj rám egy hatalmas dögöt! Bestiákat, Kannibálokat, Farkasokat, boszokrányokat, Isteneket! De…ahj.- felállva mordult és indult meg a csáp által leszakított kristályok felé.
-Te akartad! Nekem ne panaszkodj, ha nem fog tetszeni!- mondta morcosan. A kristályok közül keresett egyet, aminek a formáját megfelelőnek találta. Bevonta aranyozott aurájával a kezeit. A mágikus részecskéket manipulálva vájta ki a kristály belsejét. Ujjaival oldalára apró lyukakat ütött majd pedig az egészet bevonta hatalmával és arról darabokat leválasztva húzott vékony membránt a kivájt kristály nyitott tetejére és az oldalán lévő apró lyukakra. Az ölébe vonszolta azt és törökülésben átkarolta a…nehezen nevén nevezhető…hangszert. 

A kristályok jól vezették a hangot. Sikerülnie kell. Kezeit hezitálva emelte a magasba. Apró pír jelent meg arcain. Nem akarta. Le fogja égetni magát! Az első csapást nem sokkal követte a második is. A membrán Bétával érintkezve megpattant és mély, de hallható dobbanással viszonozta csapásait. Működött. De orgonához…dob? Legyen…ez jutott eszébe! Igyekezett az orgona dallamára rácsapni az általa készített dobra. Különféle helyekre célzott csapás, különféle mélységű és hosszúságú hatást fejtett ki. Eszközének hangjait igyekezett hamar megtanulni hogy még jobb legyen az esztétikai összhangjuk. Szemeit lehuynta. Nem akart a többiekre nézni miközben először csak kezével, később pedig már felső testével is mozgott az ütemre. Minden ütése ami kicsit erősebbre sikerült, visszhangzott a körülötte lévő kristályokról is, amik erősítőként funkcionáltak és ezzel egész elviselhető hatást keltett egyedi játékstílusa, abban reménykedett, hogy ez elég lesz a lény számára. 

Helina
2022.11.16. 00:01

Miután végzett a darabbal, lassan leemeli a kezét az orgona billentyűiről és a csápokra tekint, melyek elkezdtek játszani a hangszeren mellette. Sokkal vibrálóbb és élettel telibb lett a levegő ebben a pillanatban. Pillantását a gyönyörű kristály virágok szépsége vonzza és lassan fel is kel a hangszer elől, majd visszahúzza az ujjára a köröm páncéljait. Majd odébb lépked és várakozásteljesen pillanat két társára vajon mit lépnek most.

Azareth
2022.11.14. 20:52

Nem köszönte meg a bókot, egyrészt mert teljes mértékig hidegen hagyta, másrészről épp a lény lenyugtatásával volt elfoglalva. Azonban Helina nem tudta le a dolgot ennyivel, beszélni kezdett, csupa fölösleges, s a helyzethez cseppet sem illő dologról. Már magában majdnem el is képzelte hogyan tömi be a nő száját az első kezeügyébe akadó tárggyal, talán azzal a fáklyával ami megvilágította ezt a kis termet, talán el se oltja, csak szimplán egy mozdulattal lenyomja a torkán. Ám még időben észbekapott, hogy sem a hely, sem az idő nem alkalmas az ilyen negatív gondolatokra. A dal végeztével egy darabig még dúdolta a dallamot inkább annak szövegére gondolva, nyugtatva magát is nem csak csápos kis barátját, akit szinte már elmerülve simogatott, mintha csak egy bájos kis házikedvenc lenne. Helina szavait teljes mértékig figyelmen kívül hagyta, hangját kizárta tudatából, mint csak egy kellemetlen kis háttérzajt.
Ekkor végre elérkezett a várva várt pillanat, mikor is Helina fölösleges csacsogás helyett végre csinált is valami hasznosat. Meglepetten pillantott oldalra ahogy a magas, karcsú alak sziluettje helyetfoglalt az orgona előtt. Játéka bár Aza tetszését nem igen nyerte el, nem mert ne lett volna kifinomult és mértéktartó, telve eleganciával, vagy a dal ne lett volna elég jó, szimplán csak nem volt az ő stílusa. Számára nem elég érzelmekkel telt, inkább egy hatásvadász dallam volt, ami bábként próbálja rángatni az ember lelkét érzései viharában játszadozva vele, de nem érződött benne lélek. Nem volt egy Mester, egy teremtő ki saját szívéből tépve ki egy darabot ülteti azt el magként teremtményében, fájdalommal, szerelemmel, dühvel vagy boldogsággal töltve meg. S adva neki lelket.