Béta szavaira csak elmosolyodik, majd megvárja, hogy a lány még váltson egy két szót a szellemekkel, ám csalódására nem kap tőlük túl biztató választ. Mikor újra mindketten a sötétben indulnak lefelé a lépcsőn, akkor fordul csak újra Béta felé. Örül a csendnek és a nyugalomban, mely a sötétben rájuk telepedik újra. Azoknak a furcsa és bizarr szellemeknek a hangja, nevetés susmorgása már elég rendesen megdolgoztatta a türelmét. Pár lépés után meg is szólal újra.
– Ez egy gúnynév, mivel elég sokan nem szeretik a fajtámat, ezért sokféle nem túl szép nevet kaptam az évek során. Nem éppen a leghétköznapibb lény vagyok és még a boszorkányok is sokszor nagyon furcsának tartanak. Valakiben ellenszenvet ébresztek, valakiben rajongást, valakiben féltékenységet, valaki kihasznál és van aki mágiára vetne. – mondta egyszerűen, mintha éppen felsorolta volna egy lista pontjait. Majd elgondolkozik a meséken, illetve történeteken, amik a terránok közt élnek róluk vagy róla.
– Vannak mesék melyekben a boszorkányok jótevők, akik segítik az adott mese szereplőit, vannak mesék, amikben gonoszak és ijesztők. A változatosságuk épp olyan sokoldalú, mint a valóság. Terránon sokféle boszorkány él, vagy boszorkányszerű lény. Vannak akiket magukat is boszorkánynak hívnak, és vannak akiket más terránok vagy terrán csoportok hívnak boszorkánynak. Vannak olyan boszorkányok, akik a mágiával kapcsolatos tevékenységeik miatt elitélnek és olyan meséket vagy pletykákat kezdenek róluk terjeszteni, ami olyanokban, akik nem ismerik őket vagy éppen nincsenek tisztába a boszorkányok mibenlétében könnyen elhisznek. – folytatta, majd szemeivel a közeledő fényforrást figyelte és lábaival óvatosan lépkedett lefelé.
– Sokfelé jártam Terián felszínén, főleg abban az időben, amikor mestert kerestem, mivel egy Igeszövőt csak egy Igeszövő tud megtanítani a mesterségünkre, és ők olyan ritkák, mint a fehérholló, általában rejtőzködve élnek, hisz a legtöbb helyen kiközösítik őket a covenekből, vagy önként vonulnak remeteségbe. Főleg azért, mert a szövés hosszadalmas és megterhelő munka. Sokat kell gyakorolni és, ha nincs tanárod akkor veszélyes is lehet… Emiatt a vándorlás vagy kutatás miatt, több covennel is találkoztam már és mindenhol, vagy legalább is sok helyen, korcsnak tekintenek. – mondta, majd sóhajtott egyet és egyik kezével Cleto oldalára simít.
– Vannak történetek, melyek szerint démonok és sárkányok leszármazottjai vagyunk, vannak olyanok melyek szerint borzasztó és tisztátalan mutációk eredményei vagyunk, van akik szerint a sötét istenekkel lepaktálva egy ősünk átokként mételyezte meg a boszorkányok vérét, vannak akik úgy tartják gyerekeket eszünk vagy hullákkal közösölünk és a többi… Egyik másik elég szórakoztató és abszurd fikció és lehet vannak ilyen boszorkányok. Persze ennek az ellentéte is él, mely szerint a boszorkány vér evolúciójának vagy a létezésünknek egy következő szintjei vagyunk. Az én covenemben is hasonló elképzelések voltak… De akárcsak a legtöbb Igeszövő én se tudok kötöttségekben élni. – mondta végül, majd újra az ismerős érzés kerítette hatalmába, ahogy a fény körbe ölte őket, majd, mikor szemei újra kitisztultak a kellemes légkörű ametiszt szoba találták magukat, a kiinduló pontban.
– Úgy tűnik körbe mentünk. – pillanatot Bétára miután körbe tekint.
– Szerinted melyik úton menjünk tovább? Menjünk vissza az ametiszt úthoz, ahol az a mély sötétség volt vagy próbálkozzunk meg az arany úttal a könyvtárnál? – tette fel a kérdést a lánynak. Belül már imádkozott, hisz az arany ösvény igen erősen kecsegtet azzal a lehetőséggel, hogy Mrs. Káosz újra erőre kap.
–Én nem igen akarok az arany út felé menni, nem akarom megkísérteni a sorsot… Ám ha az ametiszt úton még te se fogsz tudni fényt csiholni, akkor túl veszélyes vakon arra mennünk tovább és ebben az esetben jobb döntés lenne az arany ösvény felé menni. – folytatta, majd várta Béta, hogy vélekedik erről. Kicsit örült is belül, hogy végre maguk mögött hagyták azt a szörnyen zavaró és borzongassál tel,i hullaszagot árasztó helyet, de persze az is lehet, hogy az ametiszt kellemes, melengető fénye is hozzásegített, ahhoz hogy idegei egy kicsit lecsituljanak.
A szellemek kacagtak. Éppen mikor min, szemtelen beszédük vagy épp alig érzékelhető csintalan tetteik továbbra sem hagytak alább. Egymás szavába vágva, sokszor érthetetlenségig kavarodó suttogásuk az elme érzékelési határának mezsgéjét súrolta, sokkal inkább tűnt olykor a vér zúgásának hangjuk, mi a hallójáratban feszengve fosztja meg a csend élvezetétől a terrán lelket. Ha akartak is valamit, gúnyos szavaik és kárörömük elnyomta azt.
-Majd ha újra találkozunk, elárulom mire vágyom! – viháncolt az, ki az átkos szavakat szórta rájuk a Kazamata Ura nyugalmának megzavarásáért.
Ígyhát a lépcsősor volt, mi sötét torkát tárta feléjük. Ismerős légköre enyhülést adhatott a sziklás terem fullasztó gőze után, a félhomályban vibráló színű gombák élénksége lassacskán elhalt. Újra rájuk vetette szemét a mélység anyagtalan és lelketlen gyermeke, mi felismerve korábbi társait, melléjük szegődött. Hasonlóképpen történt minden, mint korábban a lépcsőnél. Az úton szembe találkoztak a feléjük haladó fénnyel, minek vöröse körbeölelte őket, és egy régi-új helyszínre juttatta őket.
Az ametiszt szoba megnyugtató energiái közé.
A szemügyre vette a hullát, de nem látott semmi érdekeset vele kapcsolatban. Ha egyáltalán azok a kötések egy testet rejtettek. Lehetséges, hogy el kellene égetni. Ez a gondolat járkál a fejében egy darabig, de ahogy Helina tovább állt, nem sokkal később ő maga is követi a nőt, ám még nem megy le a lépcsőn. A fordulótól vissza pillant a teremre, de a figyelmét eltereli Helina hangja.
-Szeretnéd ha én is így hívnálak? vagy ezt csak mint érdekességet, közölted? Milyen gyermek meséket olvastak neked? Vagy Terianon a boszorkányok valóban gyerekeket esznek? Nálunk ez nem több, mint egy rang.- mosolyodott el és a lépcsőre pillantott.
-Mielőtt tovább mennénk…-
Szellemek, vagy kíséretek, bármik lehetnek, fel kell tennie nekik a kérdést.
-A nevem Béta, ő pedig Helena!- direkt mondott rossz nevet a társát illetően, így egyiküknek sem árulta el a valódi nevét. A Béta nevet büszkén viseli, és magáénak érzi, de nem az igazi neve, míg Helináében csak egy betűt cserélt ki. Csak a biztonság kedvéért.
-Mi most tovább fogunk menni, lefelé a lépcsőn, van valami, amit tehetnénk értetek?- hangja határozott volt és hangos. Gyakran a kísérteteknek van valamilyen kérése vagy vágya, amit ha teljesítenek, nem kísérti tovább az adott helyet. A választ megvárta, ha volt bármi válasz. Ha csak ostobasággal válaszoltak, vagy nem is kapott választ tovább haladtak. Ha viszont volt valami különleges, akkor türelmesen kivárta a mondandójuk végét.
Mikor Béta oda siet szavaira hátrább lép és megvárja, míg ő a szemüvegével megvizsgálja a holttestet. Kellemetlenül érezte magát ezen a helyen, és ezt csak emelte ezeknek a micsodáknak a jelenléte, amik vagy szellemek, vagy kísértetek voltak, vagy valami örült varázslatnak az eredményei. Több mágus és boszorkány is használja a szellemszerű vagy lidérceket idéző illúziókat, melyek elijesztik az egyszerűbb kíváncsiskodó terránokat. Összébb húzza a ruhát maga előtt, mivel a libabőr újra végig fut a hátán és a kezén. Béta szavaira felvonja a szemöldökét kérdőn, majd körbe tekint és távolabb lép a testtől.
– A távozást támogatom. Kiráz a hideg ettől a helytől, nem csak a szellemek vagy a hullaszag miatt. Valami más is van, ami nem hagyja az érzékeimet nyugodni… – mondta kissé megremegő hangon, majd kimászik a gyökerek közül és elindul Cleto felé, aki már ott vár a lépcsőnél. Talán kissé zavarba ejtő lehet, de elkezdett egy kicsit félni. Nem a hely rémítette meg, a mélység, az ismeretlen vagy éppen a sok hulla. Jobban félt attól a dologtól, ami ezt az érzést kelti benne. Utálta, ha gyengének vagy védtelennek érzi magát és ez a hely most pont ezt váltotta ki belőle. Ha elgyengül egy adott pillanatban, Hilda majd átveszi a helyét, még is most valahogy ez a gondolat egyáltalán nem nyugtatta meg, mert bár nem kell tettre késznek lennie emiatt, még is kiszolgáltatottnak érzi magát, hisz bármi jöhet, nem tudhatják mi lesz a következő. Talán a Hercegnő az egyetlen, aki még ebben a helyzetben se remegne meg, ám Mrs. Káosznak még nem szabad a porondra lépnie. Egyelőre szüksége van Hilda tiszta logikájára, hogy megbizonyosodjon afelől, hogy valóban biztonságban vannak-e. A többiek talán nem bíznak még Bétában, ám ő talán túlzott naivsága vagy gyermeki alakja iránt érzett nosztalgiájából fakadóan elkezdett érzelmeket táplálni iránta, az is lehet, hogy a soha meg nem születendő gyermekét látja benne. Kezeivel felsimít a hasára, majd lesimít az alhasára, mire oda ér keze szemei találkoznak Cletoval. Elmosolyodik, majd kezeivel a macska füle tövét simogatja meg nem elvéve tekintetét a macska rubint vörös íriszeitől, majd pár másodperc múlva szemeit lassan elvezeti és Bétára pillanat, majd visszaemlékezik Béta korábbi szavaira, mely azokról az undorító emberekről szólt és a szavak, melyek a korára vonatkoztak.
– Terianon is sok agyatlan és hataloméhes terrán van, egyesek engem is annak tartanak. A korommal kapcsolatban pedig… – vonja fel a szemöldökét, majd lehajol a lányhoz.
– Vén szipirtyónak is szoktak nevezni. – mondta komoly hangon, majd elmosolyodik és felegyenesedik.
– De ne aggódj, én nem eszek gyerekeket, mint a többi boszorkány! – kuncogja el magát, majd letekint a lépcsőn és elindul lefelé, mögötte jön Cleto szorosan.
Béta szavaira csak elmosolyodik, majd megvárja, hogy a lány még váltson egy két szót a szellemekkel, ám csalódására nem kap tőlük túl biztató választ. Mikor újra mindketten a sötétben indulnak lefelé a lépcsőn, akkor fordul csak újra Béta felé. Örül a csendnek és a nyugalomban, mely a sötétben rájuk telepedik újra. Azoknak a furcsa és bizarr szellemeknek a hangja, nevetés susmorgása már elég rendesen megdolgoztatta a türelmét. Pár lépés után meg is szólal újra.
– Ez egy gúnynév, mivel elég sokan nem szeretik a fajtámat, ezért sokféle nem túl szép nevet kaptam az évek során. Nem éppen a leghétköznapibb lény vagyok és még a boszorkányok is sokszor nagyon furcsának tartanak. Valakiben ellenszenvet ébresztek, valakiben rajongást, valakiben féltékenységet, valaki kihasznál és van aki mágiára vetne. – mondta egyszerűen, mintha éppen felsorolta volna egy lista pontjait. Majd elgondolkozik a meséken, illetve történeteken, amik a terránok közt élnek róluk vagy róla.
– Vannak mesék melyekben a boszorkányok jótevők, akik segítik az adott mese szereplőit, vannak mesék, amikben gonoszak és ijesztők. A változatosságuk épp olyan sokoldalú, mint a valóság. Terránon sokféle boszorkány él, vagy boszorkányszerű lény. Vannak akiket magukat is boszorkánynak hívnak, és vannak akiket más terránok vagy terrán csoportok hívnak boszorkánynak. Vannak olyan boszorkányok, akik a mágiával kapcsolatos tevékenységeik miatt elitélnek és olyan meséket vagy pletykákat kezdenek róluk terjeszteni, ami olyanokban, akik nem ismerik őket vagy éppen nincsenek tisztába a boszorkányok mibenlétében könnyen elhisznek. – folytatta, majd szemeivel a közeledő fényforrást figyelte és lábaival óvatosan lépkedett lefelé.
– Sokfelé jártam Terián felszínén, főleg abban az időben, amikor mestert kerestem, mivel egy Igeszövőt csak egy Igeszövő tud megtanítani a mesterségünkre, és ők olyan ritkák, mint a fehérholló, általában rejtőzködve élnek, hisz a legtöbb helyen kiközösítik őket a covenekből, vagy önként vonulnak remeteségbe. Főleg azért, mert a szövés hosszadalmas és megterhelő munka. Sokat kell gyakorolni és, ha nincs tanárod akkor veszélyes is lehet… Emiatt a vándorlás vagy kutatás miatt, több covennel is találkoztam már és mindenhol, vagy legalább is sok helyen, korcsnak tekintenek. – mondta, majd sóhajtott egyet és egyik kezével Cleto oldalára simít.
– Vannak történetek, melyek szerint démonok és sárkányok leszármazottjai vagyunk, vannak olyanok melyek szerint borzasztó és tisztátalan mutációk eredményei vagyunk, van akik szerint a sötét istenekkel lepaktálva egy ősünk átokként mételyezte meg a boszorkányok vérét, vannak akik úgy tartják gyerekeket eszünk vagy hullákkal közösölünk és a többi… Egyik másik elég szórakoztató és abszurd fikció és lehet vannak ilyen boszorkányok. Persze ennek az ellentéte is él, mely szerint a boszorkány vér evolúciójának vagy a létezésünknek egy következő szintjei vagyunk. Az én covenemben is hasonló elképzelések voltak… De akárcsak a legtöbb Igeszövő én se tudok kötöttségekben élni. – mondta végül, majd újra az ismerős érzés kerítette hatalmába, ahogy a fény körbe ölte őket, majd, mikor szemei újra kitisztultak a kellemes légkörű ametiszt szoba találták magukat, a kiinduló pontban.
– Úgy tűnik körbe mentünk. – pillanatot Bétára miután körbe tekint.
– Szerinted melyik úton menjünk tovább? Menjünk vissza az ametiszt úthoz, ahol az a mély sötétség volt vagy próbálkozzunk meg az arany úttal a könyvtárnál? – tette fel a kérdést a lánynak. Belül már imádkozott, hisz az arany ösvény igen erősen kecsegtet azzal a lehetőséggel, hogy Mrs. Káosz újra erőre kap.
–Én nem igen akarok az arany út felé menni, nem akarom megkísérteni a sorsot… Ám ha az ametiszt úton még te se fogsz tudni fényt csiholni, akkor túl veszélyes vakon arra mennünk tovább és ebben az esetben jobb döntés lenne az arany ösvény felé menni. – folytatta, majd várta Béta, hogy vélekedik erről. Kicsit örült is belül, hogy végre maguk mögött hagyták azt a szörnyen zavaró és borzongassál tel,i hullaszagot árasztó helyet, de persze az is lehet, hogy az ametiszt kellemes, melengető fénye is hozzásegített, ahhoz hogy idegei egy kicsit lecsituljanak.
A szellemek kacagtak. Éppen mikor min, szemtelen beszédük vagy épp alig érzékelhető csintalan tetteik továbbra sem hagytak alább. Egymás szavába vágva, sokszor érthetetlenségig kavarodó suttogásuk az elme érzékelési határának mezsgéjét súrolta, sokkal inkább tűnt olykor a vér zúgásának hangjuk, mi a hallójáratban feszengve fosztja meg a csend élvezetétől a terrán lelket. Ha akartak is valamit, gúnyos szavaik és kárörömük elnyomta azt.
-Majd ha újra találkozunk, elárulom mire vágyom! – viháncolt az, ki az átkos szavakat szórta rájuk a Kazamata Ura nyugalmának megzavarásáért.
Ígyhát a lépcsősor volt, mi sötét torkát tárta feléjük. Ismerős légköre enyhülést adhatott a sziklás terem fullasztó gőze után, a félhomályban vibráló színű gombák élénksége lassacskán elhalt. Újra rájuk vetette szemét a mélység anyagtalan és lelketlen gyermeke, mi felismerve korábbi társait, melléjük szegődött. Hasonlóképpen történt minden, mint korábban a lépcsőnél. Az úton szembe találkoztak a feléjük haladó fénnyel, minek vöröse körbeölelte őket, és egy régi-új helyszínre juttatta őket.
Az ametiszt szoba megnyugtató energiái közé.
Helina: 18 Sorin pont
Béta: 18 Sorin pont
A szemügyre vette a hullát, de nem látott semmi érdekeset vele kapcsolatban. Ha egyáltalán azok a kötések egy testet rejtettek. Lehetséges, hogy el kellene égetni. Ez a gondolat járkál a fejében egy darabig, de ahogy Helina tovább állt, nem sokkal később ő maga is követi a nőt, ám még nem megy le a lépcsőn. A fordulótól vissza pillant a teremre, de a figyelmét eltereli Helina hangja.
-Szeretnéd ha én is így hívnálak? vagy ezt csak mint érdekességet, közölted? Milyen gyermek meséket olvastak neked? Vagy Terianon a boszorkányok valóban gyerekeket esznek? Nálunk ez nem több, mint egy rang.- mosolyodott el és a lépcsőre pillantott.
-Mielőtt tovább mennénk…-
Szellemek, vagy kíséretek, bármik lehetnek, fel kell tennie nekik a kérdést.
-A nevem Béta, ő pedig Helena!- direkt mondott rossz nevet a társát illetően, így egyiküknek sem árulta el a valódi nevét. A Béta nevet büszkén viseli, és magáénak érzi, de nem az igazi neve, míg Helináében csak egy betűt cserélt ki. Csak a biztonság kedvéért.
-Mi most tovább fogunk menni, lefelé a lépcsőn, van valami, amit tehetnénk értetek?- hangja határozott volt és hangos. Gyakran a kísérteteknek van valamilyen kérése vagy vágya, amit ha teljesítenek, nem kísérti tovább az adott helyet. A választ megvárta, ha volt bármi válasz. Ha csak ostobasággal válaszoltak, vagy nem is kapott választ tovább haladtak. Ha viszont volt valami különleges, akkor türelmesen kivárta a mondandójuk végét.
Mikor Béta oda siet szavaira hátrább lép és megvárja, míg ő a szemüvegével megvizsgálja a holttestet. Kellemetlenül érezte magát ezen a helyen, és ezt csak emelte ezeknek a micsodáknak a jelenléte, amik vagy szellemek, vagy kísértetek voltak, vagy valami örült varázslatnak az eredményei. Több mágus és boszorkány is használja a szellemszerű vagy lidérceket idéző illúziókat, melyek elijesztik az egyszerűbb kíváncsiskodó terránokat. Összébb húzza a ruhát maga előtt, mivel a libabőr újra végig fut a hátán és a kezén. Béta szavaira felvonja a szemöldökét kérdőn, majd körbe tekint és távolabb lép a testtől.
– A távozást támogatom. Kiráz a hideg ettől a helytől, nem csak a szellemek vagy a hullaszag miatt. Valami más is van, ami nem hagyja az érzékeimet nyugodni… – mondta kissé megremegő hangon, majd kimászik a gyökerek közül és elindul Cleto felé, aki már ott vár a lépcsőnél. Talán kissé zavarba ejtő lehet, de elkezdett egy kicsit félni. Nem a hely rémítette meg, a mélység, az ismeretlen vagy éppen a sok hulla. Jobban félt attól a dologtól, ami ezt az érzést kelti benne. Utálta, ha gyengének vagy védtelennek érzi magát és ez a hely most pont ezt váltotta ki belőle. Ha elgyengül egy adott pillanatban, Hilda majd átveszi a helyét, még is most valahogy ez a gondolat egyáltalán nem nyugtatta meg, mert bár nem kell tettre késznek lennie emiatt, még is kiszolgáltatottnak érzi magát, hisz bármi jöhet, nem tudhatják mi lesz a következő. Talán a Hercegnő az egyetlen, aki még ebben a helyzetben se remegne meg, ám Mrs. Káosznak még nem szabad a porondra lépnie. Egyelőre szüksége van Hilda tiszta logikájára, hogy megbizonyosodjon afelől, hogy valóban biztonságban vannak-e. A többiek talán nem bíznak még Bétában, ám ő talán túlzott naivsága vagy gyermeki alakja iránt érzett nosztalgiájából fakadóan elkezdett érzelmeket táplálni iránta, az is lehet, hogy a soha meg nem születendő gyermekét látja benne. Kezeivel felsimít a hasára, majd lesimít az alhasára, mire oda ér keze szemei találkoznak Cletoval. Elmosolyodik, majd kezeivel a macska füle tövét simogatja meg nem elvéve tekintetét a macska rubint vörös íriszeitől, majd pár másodperc múlva szemeit lassan elvezeti és Bétára pillanat, majd visszaemlékezik Béta korábbi szavaira, mely azokról az undorító emberekről szólt és a szavak, melyek a korára vonatkoztak.
– Terianon is sok agyatlan és hataloméhes terrán van, egyesek engem is annak tartanak. A korommal kapcsolatban pedig… – vonja fel a szemöldökét, majd lehajol a lányhoz.
– Vén szipirtyónak is szoktak nevezni. – mondta komoly hangon, majd elmosolyodik és felegyenesedik.
– De ne aggódj, én nem eszek gyerekeket, mint a többi boszorkány! – kuncogja el magát, majd letekint a lépcsőn és elindul lefelé, mögötte jön Cleto szorosan.