A jég örvénye
Onrein és Simpel kalandja
Szilárd talajjal a talp alatt bíztatóbbnak tűnik az ösvény, mi a következő kanyonba vezet, mi hajtű kanyarral vezeti tovább a kalandorokat. Itt már a hegyek arculata is más. A fényes felszínű, vaskos jégtömböket markánsan égnek szegeződő csúcsok váltják fel, mintha egy eltemetett fenevad gerincének csigolyatüskéire irdalt volna néma üzenetet a könyörtelen fagy.
-
- Made with Inkarnate.com
-Nos, én nemigazán ide val…- Kezdte volna bátortalan ecsetelni csekély herbáriumi tapasztalatainak okát, de fogadott gyermeke váratlan kezdte ismertetni a pitében rejlő gyümölcs gazdag történetét. Simpel eddig nem ismert tudásának ezen megnyilvánulásától mondanom sem kell, Onrein ajkai résnyire nyíltak, s csodálkozó pillantásokkal jutalmazta az imént felébredt kisdiák erőfeszítéseit. Döbbenetére még rátett Selany elismerő dicsérete is.
-Váohh… hogy… mégis honnan tudod te ezt?- Tette fel ámulva kérdését, s a választ nem várva elemző gondolatai máris szárnyra kéltek.
„Talán több van elrejtve abban az elmében, mint amit mutat? Vagy lehet hogy a képessége lenne? Talán az anatómiai tulajdonságokon kívül mást is képes megszerezni arról, amit megeszik?…”
Lélektükrei gondolatai hatására üvegessé váltak, jelezve elbambulását, s közben mindössze ösztöneitől vezérelve nyúlt ő is egy szelet pitéért, minek elfogyasztásáig szünetelte a tudás hordozójával folytatott diskurálását. Az utolsó falat lecsusszanásával gyomra végre befejezte hajcsár követelőzését.
-Szóval jégribizli…- Mondta megjegyezvén a növény jellemzőit, majd felállt, s az asztalt óvatosan megkerülve Simpel mögé lépett.
-…Rendben van, megjegyzem!- Fújta gyöngéden szavait, s közben hátulról karolta át csápos leányzót. Kitines ujjait óvatosan érintette Simpel buksijához, hogy egy dícsérő simítással jutalmazza a lány okosságát. Ajkai közben pillanatnyi félmosolyra húzódtak, míg tekintete vissza vándorolt vendéglátójukra.
-Nem tudom hogy jelenleg hol is vagyunk. És szeretnénk visszatérni Terianra, vagy legalábbis annak egy ismert részére. Egy fejvadásszal érkeztem ebbe a befagyott pokolba, és mielőtt még találkoztam Simpellel, egy csekély létszámú faluban azt mondták, hogy a kijutás csakis egy bizonyos nekro-sárkány elpusztításával lehetséges. Igaz ez?- Felöltött komolyságát ezt követve zavara vette át, midőn szemöldökei közelebb csusszantak egymáshoz.
-És lenne még valami… az…- Pillanatnyi szünete jelezte, hogy gondjai támadtak ezen gondolatai megformálásával. -…Miután átkeltünk a keleti régió befagyott taván, egy üzenetet kaptam. Egy ismerőstől, akiről régóta az a tudomásom hogy elhunyt… pontosabban megszűnt létezni. Azt mondta, hogy visszakaphatom őt. De ehhez szereznem kell egy Káoszmagot. Mi az pontosan?-
Az ivadék megrettent, amikor anyja a csuklójára fogott, de nem kezdett ellenkezni. Megszeppenten húzta vissza kezét, és várt a sorára. Éhes tekintettel figyelte, hogyan tűnik el a gazdag sütemény anyja szájában, a hümmögést hallva pedig türelmetlenül nyalta meg ajkát. Kicsit még fészkelődött is a székén, szemei pedig a megkurtított pitére tapasztották tekintetét. Akarta, jobban, mint addig bármilyen ételt, amit terrán kéz készített, és nem pedig a test adta.
Selany elnéző mosollyal nyugtázta az óvatosságot, majd odahúzta az asztalhoz a harmadik széket, ami addig a hárfánál pihent, hogy helyet foglalhasson vendégeinek körében.
-Ha szándékomban állna megmérgezni benneteket, ugyan miért adnék éppen ebből a gyümölcsből ételt nektek? – kérdezte, feltételezve, hogy ismerik a jégribizlit.
Simpel hamar eltüntette az első szeletet, aztán pedig a következőért nyúlt. Selany szavait hallva viszont mozdulata megállt, és mint kisdiák, felmondta az általa ismert Herbárium tankönyvi szövegét.
–Elterjedés: Észak-Mahel; Janera jeges területei; magashegyi havasok.
Leírás:
Alacsonyan növő cserjeféle, mely a sziklás és gyér talajok kedvelője. Kevés levelet hoz, gyakran azt is elhullajtja, hogy a keletkezett avar takaróval gyökereit védje a fagytól. Virága olyan, mintha a gallyak végére aprócska mágikus jéglények telepedtek volna. Az idő jegesre fordultával a virágtestben piros bogyók kezdenek fürtbe rendeződve növekedni, míg végül a test elveszíti az alakját, és védelmező jégburkot képez az egyre csak duzzadó piros bogyókon. A gyümölcsök akkor lesznek érettek, mikor a legvékonyabb jéghártyát is magukba szívták, és szárazon, tompa fénnyel ringnak védtelenül az ágakon. Ízük fanyar, sok napsütés esetén erősen gyomorkeserűek.
Felhasználása:
Kitűnő fáradtság elleni gyógyszer. Nyersen fogyasztva már egy bogyó is sokat javít a kimerült állapoton. Porítva, borogatásként alkalmazva fájdalomcsillapító hatású. Teának főzve felfrissíti a mágikus keringést.
Így, szó szerint idézte fel a növény lapját, mire Selany csodálkozva bár, de elismerően biccentett.
-Milyen okos kisleány! – dicsérte, aztán Simpelhez fordult – Kérdezz bátran, Onrein, amire tudok, szívem szerint igazul fogok felelni!
Sajnos tapasztalatai nem engedték hogy alábbhagyjon feszültségéből. Lélektükrei követték Selany minden mozzanatát, s mikor a familiárisként jellemezhető szárnyas megjelent, Onrein asztalon pihenő jobb kézfején egy újabb szemgolyó buggyant ki, mely külön kezdte figyelni a varjút.
-Remélem nem veszed tiszteletlenségnek az elővigyázatosságunkat, Selany… de bizonyára te is belátod, hogy egy ilyen barátságosnak tűnő otthon a gyilkos fagy kietlensége, na meg a bestiák területe közepén több, mint gyanús.-
Szavai konok, érzelemmentes tónusban hagyták el ajkait. S mikor a pite az asztalra került, bal karjával gyorsan és precízen kapott Simpel enyves markához, megtiltva neki hogy ily sietve fogadja el az idegen ajándékát.
-Várj.- Egészítette ki szándékát szigorú szavával, majd jobbjának szemfüles ujjaival vette el az első szeletet, melybe óvatosan harapott bele. A megfelelően átsült tészta kellően vastag, alig érezhetően ropogós volt. A belé bújtatott gyümölcsök íze először édesen hatott, mit csipetnyi savanykás utóíz kísért. Lédús mennyiségük kellően elég volt ahhoz, hogy a tészta ne akadjon fenn az éhező torkán. Onrein zárt ajkai mögött egy megadó hümmögés visszhangja hallatszott, mitől tekintete megenyhült, s most először vette le idegőrlő figyelmét különös vendéglátójukról.
-Rendben.- Szólott az engedély, s elengedte Simpel kezecskéjét. Annyi biztos volt, hogy fejlett ízlelőbimbói nem érezték méreg jelenlétét.
-Mágiával átkozott-e vagy sem, attól még megfelelő.- Engedett el orra alatt motyogva egy dicséret féleséget, majd immáron feszültségéből engedve pillantott újfent Selany-ra.
-Az én nevem Onrein Nabootser. Azt jelenti, a „Tisztátlan Utánzó”. Ő pedig Simpel…- Biccentett a kölyök irányába. -…Ami csak annyit tesz, „Egyszerű”.- S itt, egy aprócska komisz félmosoly erőltette ki magát ajkai szélére, mely bizonyára betudható névadói tehetségének.
-Fogalmam sincs már mióta vándorlunk válaszokat keresve ebben a befagyott rémületben. Sajnos ezidő alatt mindketten elértük a határainkat. Hmm… Bizonyára oka van annak ha a tudás hordozója nevét birtoklod… Remélem, nem lenne ellenedre ha néhány kérdést feltennék.-
Az ivadék nem volt elég fejlett ahhoz, hogy konkrét álomképeket láthasson Onrein fejében, de az alvás alatt átélt érzelmek szivárogva jutottak el hozzá, és foglalták el szívének csarnokait.
A csendesen zenélő vendéglátó viszont a jelek szerint semmi hasonló képességnek nem volt birtokában, így csak tovább pergette ujjai alól a dallamsorokat, amik mint igazgyöngyök, gurultak szét csillogva a levegőben, majd szertefoszlottak ahogy egymásnak koccantak. Akkor sem hagyta abba a játékot, amikor Onrein felemelte a fejét, a folytonosság uralta játékát. Csobogó patak csörgedezése a gyöngyök körül.
-Anyám… – szegezte Simpel tekintetét az idegenre, jelezve, hogy nem maguk vannak.
Kész volt arra, hogy bármikor ugorjon, Onrein pattanásig feszült idegei pedig az ő izmait is megkeményítették.
-Legyetek üdvözölve a menedékemben. – mosolygott rájuk a hajadon – Az én nevem Selany. Azt jelenti, “a tudás hordozója”. És ti kik vagytok, fáradt vándorok? – érdeklődött.
Az utolsó hangok is átfutottak ujjaik közt, aztán elcsitultak. Selany mögött, a falon megmozdult egy árnyék, a kéreg- és gyökérszerű borítású falból egy varjú fekete sziluettje bontakozott ki. A madár először egyik, majd másik szemével is megnézte a két idegent, aztán megrázta magát. Egyik tolla könnyedén lengve hullt a földre.
Selany felkelt, felvette a tollat, és a kis kamrája felé vitte, ahol letette az asztalra, majd elvette a polcról a friss illatú gyümölcspitét. Jóságos mosollyal arcán tette az asztalra.
-Biztos kimerültetek, egyetek bátran! – bíztatásának azzal adott alapot, hogy ő maga is elvette egy jégribizlivel töltött szeletet. Simpel habozás nélkül, egy gyermek őszinte lelkesedésével kapott a sütemény után.
Mikor kinyitotta szemeit, Appfel egy játszótér közepén ült. Egyetlen pillantás elég volt a teret körbe ölelő gigantikus kőépítményekre, hogy szívét elöntse a biztonságérzet és a gyermekkor felhőtlen boldogsága.
-Appfel! Na most mi lesz? Lépsz már?- Sürgette őt Mango nevű barátja, minek hatására Appfel az előtte lebegő gömbre tekintett. Azon tárgy felszínét, megannyi szimbólum kaotikus kavalkádja díszítette. S gyors gondolkodást követve, mutató ujjának begyét a gömbhöz érintve végig húzta érdes felszínén, mire a szimbólumok forogni kezdtek. Kisvártatva a gömb felsikoltott, s életre kelve megpördült tengelye körül.
-Háhá! Én nyertem!- Ujjongott barátja, minek hatására Appfel keserédes arcot vágva hátradőlt, és ölbe tette karjait.
-Nekem túl bonyolult ez a játék.- Morfondírozta gondterhes hangnemében.
-Ugyan! Csak eleget kell gyakorolni!- Legyintett rá Mango, majd oldalra tekintett. Nem oly messze egy oszlop állt, melyen számok egész hada sorakozott. Valamely változatlanul pihent, míg mások sietve pörögtek tova, újabb számoknak helyet adva.
-Későre jár. Én megyek. Majd holnap folytatjuk!- A búcsúzó szavakra Appfel megadóan sóhajtott, majd elengedett egy piciny mosolyt.
-Rendben van.- Felállt a kemény kőszékről, s leporolta elgémberedett tomporát. –Holnap folytatjuk.-
Elköszöntek, s Appfel apró lábai sietve vezették őt otthona felé. Útja közben feltekintett. Szülővárosa, Hemel egy hatalmas barlang mélyén pihent, minek kijáratán túl olyan látvány mutatkozott, melytől sokaknak bizonyára összeszorulna a gyomra. Egy gigantikus feketelyuk örvénylett a küszöbön, mely épp egy fehér törpe csillag testét marcangolta apró darabjaira. A kiömlő csillagköd körkörös ívben folyt a feneketlen sötétségbe, s félhomályhoz elég fénye volt a legtöbb, mit adhatott a város lakóinak. Appfel számára ez a látvány, s az őt körülvevő kőépítmények jelentették a világot. Ismerős utcában járt, mely egy ismerős házhoz vezetett. Az ablakokból fény szűrődött, léptei pedig a zord fémajtóhoz vezették. Markát emelte, hogy benyithasson otthonába, hol szülei bizonyára már aggódva várták őt. Ám azonban, mielőtt még a kilincshez érhetett volna, ujjai megálltak. Furcsa hang ütötte meg a fülét. Egy ismeretlen hangszer szonátája. Hátra tekintett, s pislantott.
Onrein kinyitotta szemeit. Gyomra még mindig hangosan korgott, s homlokát zsibbadásig nyomta az asztal kemény felszíne. Tekintetét megemelte, minek hatására szájából kibuggyant nyála.
-Bocsánat, azt hiszem elaludtam.- Mondta bágyadt hangján Simpel-nek, s markával letörölte nyálát. Ekkor jutott el elméjéig, az idegen zenét még mindig hallja. Ametiszt pupillái kitágultak, midőn a hang forrása felé tekintve megpillantotta a zenészt. Álmossága gyorsan tova rebbent, s helyét újonnan erőre kapott feszültsége vette át. Nem mozdult. Megfagyott, akár az ugrásra kész párduc, készen rá hogy azonnal reagáljon, ha az idegen fél váratlan mozdulatba kezdene…
A kicsiny viskó barátságos belső környezete megtette a hatását, és a vendégek bentebb léptek. Simpel félénken mozdult Onrein nyomában, mint egy kis árnyék, ami önálló életre kelt testvére, a földön kúsző sötét sziluett fölött. Érezve anyjának fáradtságát, s néma kívánságát, ő is az egyik széken foglalt helyet, szemmel tartva a házacska belátható zugait. Abból a szögből kissé jobban beláthatóvá vált a szemközti sarok kamrája, egy asztal sarkát, és további holmikkal megrakott polcsort láthatott, amik egészen a mennyezetig sorakozva lebegtek egymás fölött.
Hosszú percek teltek el, mire a ház tulajdonosa megérkezett. Tiszta lelkű, jószándékú személy volt. Haja s bőre mint a szűzhó, tincsei rendezetlen bájjal ölelték körbe bátortalanul oldalra nyúló, elhegyesedő végű füleit. Fehér, fordítottján jégkék színű köpenyét az ajtó mellett akasztotta egy szegre, tekintetét viszont az asztalánál pihenőkre szegezte. Elnéző mosollyal emelte mutató ujját ajkai elé, jelezve Simpelnek, hogy maradjon csendben. A tűzhöz sétált, felé tartotta tenyereit, mire a lángok víg pattogásba kezdtek a felfrissült tűzifa húsában. Nesztelen léptekkel tért hálókamrájába, ahonnan egy kopott, szárított virág illatú pokrócot hozott elő, és terítette azt Onrein vállaira. Simpel minden egyes mozdulatát árgus szemekkel figyelte, habár engedelmesen csendben maradt, mint egy gyermek, aki naív ősbizalmában bármely idegennel elmenne, ha az finoman fogná meg kezét és szép szóval beszélne hozzá.
A ház úrnője viszont nem úgy tűnt, hogy be akarná csapni vendégeit. Hárfája mellé ült, és halkan, mint a szelíd szél, játszani kezdett rajta olyan dallamot, amire megnyugszik a lélek, és bizalmas mosollyal felel a szív.
https://www.youtube.com/watch?v=uZqn5YxgQ1I
Az árulkodó jelek ellenére, Onreint váratlanul érte az ily kellemes fogadtatás. Lepusztult, átfagyott kuckóra számított itt, a szürke semmiség közepén, mit használata előtt még alapos rendezkedés előzött volna meg. S amint feltárult a miniatűr mennyország ajtaja, hideg marta tekintetét egyszerre támadták meg a rég érzett meleg és finom illatok hullámai. A hirtelen ingerektől szabad kezét arca elé emelte, remélve hogy csökkentheti a túláradó kényelem kisugárzását. Teste megrezzent, gyomra pedig egy gyermek sértődött tantrumával kezdett bele hangos ordításába, mitől ködösödő elméje ösztönösen fel is tette a kérdését, hogy mikor is ette mások főztjét utoljára?
Belépésüket követve, becsukta maguk mögött az ajtót, és megfáradt pillantásaival igyekezett feltérképezni az eléjük tárt lehetőségeket. Testének sürgető ingerei ellenére elővigyázatossága még mindig a maximumán munkálkodott, megakadályozva hogy gyermekiessé fiatalodjon kíváncsisága.
A meleg lassan kezdte átjárni testét, melytől örökké változó bőre átmenetileg itt-ott felgyűrődött, mintha csak a libabőr szaladgált volna rajta. Kimerültsége már rég utól érte, s már erősen szorította markában lelkét, mitől figyelmének sarkából rögtön meg is állapította az ágyikó jelenlétét. De nem. Bármily hívogató is az, illemtudó köntösét felöltött személye most nem engedhette meg magának, hogy más otthonában garázdálkodjon. Legfőképp azért, mert nem érezte magát harcképesnek. Így jobb az esetleges sértéseket kerülni. Bár házalójuk kiléte és szándékai egyenlőre rejtve maradtak.
Simpel testét elengedve szótlan, léptei az asztal és a két szék felé vezették, majd helyet foglalt. Kitekintett az ablakon, elmerülve pár pillanatra a havas tájban, melyben még az előbb életükért küzdve törtek utat.
Ennyire futotta erejéből. Ideje volt diszkréten lepihennie. Gyermekére tekintett, remélve hogy most nem igényli figyelmét oly hevesen.
S ha Simpel elkerüli a bajkeverést, úgy Onrein homloka halkan koppan az asztal felszínén, s szemeit lehunyva rövid “meditációba” kezd. Csupán néhány percre lenne szüksége, hogy valamelyest visszanyerje tenni akarását…
(Új helyszínkép szerepel a galériában)
A házacskát üresen nyújtott karokat táró fák, földben pihenő tönkök, hasogatásra váró törzsek övezték. Itt-ott a hó alól előbújt a jégribizli, piros termését kínálgatva az érkezőknek. Az egykori kert ösvényét hó és jég lepte, de a bejárat előtt egész szépen rendben tartott kövek emelték fejüket a fagyos talaj fölé. Ha a környezet még nem lett volna elég meggyőző, akkor az ablakban remegő lángok fénye tanuskodott arról, hogy a háznak gazdája is van, aki bizony rendben tartja a portát.
A kopogás hangjára viszont nem mozdult semmi. Egy hang sem hallatszott odabentről, így Onrein cselekvésére volt szükség. Nem igényelt nagy erőt, az ajtó fakilincse azonnal engedett, a nyíló ajtórésen át pedig melengető levegő, és friss sütemény illata vágta mellbe az utazókat. A tűzhely, mit Onrein vágyott, a központi részen állt, jól hozzáférhetően bárki számára. Vígan pislákolt a parázs, néha még fel-fellobbant a láng, egyenletes meleget biztosítva a vendégek számára. Bal kéz felől egy függönnyel takart ajtónyílás ásítozott, tovább vezetve a tekintetet egy falon túl ajtó nélküli kamra polcára esett a pillantás. A polcon ott állt az illat forrása is, egy nemrég készült gyümölcsös pite. A földön papírok hevertek, különféle állapotban, sok sorral és képpel. A szemközti fal egy ládának és egy hordónak támasztotta a hátát. Jobb kéz felől szokatlan hangszer, egy 47 húros hárfa állt. Mögötte asztalka és székek kínáltak pihenést, a ház jobb hátsó sarkában pedig a függönnyel takart ajtónyílás át egy ágyra engedett látást.