Kezdetben csupán egyetlen tanyavilág volt, mely lassacskán faluvá, várossá, kastélyvárossá, kiterjesztett birtokká nőtte ki magát egészen addig, míg már egy egész birodalmat tudhatott magának Selmor városának feje. A sötét főnixek, vagy ahogy magukat nevezik, az Ősigaz Láng Leszármazottai generációról generációra örökítették maguk közt a hatalmat, várva hogy egyszer megszületik a legerősebb köztük, aki kitakarítja a kontinenst, és Terianon belül saját világot hoz létre számukra ahová nem teheti be lábát egyetlen újhitű terrán sem.
A Birodalom fővárosa Selmor, melynek utcái szinte állandóan lángokban állnak, mégsem égnek el, hála a pecsétnek melyet az Alapító alkotott. Ege soha nem látott olyan kéket mint máshol, még a legfényesebb delen is violalila árnyalatú tengeren úsznak a fekete és a fehér minden árnyalatában játszó felhők. A napkorong arca olyan mint a Holdé, a csillagok pedig vörösen izzanak a mélyfekete bársonykárpitra varrva. A peremvidék egészen Panterániától a kontinens tisztuló közepe felé nyúlik, ahol már látni a kék égboltot is. Gazdag erdeinek és rónáinak sokarcú vidékein színes terrán fajok élik életüket; ki küzdelmesebb, ki könnyebb sorsra hivatva.
A kibontakozó káosz csodálatos volt. A nemesek eszméletének pillanata, mikor ráébredtek, hogy itt nem lesz semmiféle tárgyalás, széles mosolyt csalt a hercegnő arcára. Nem volt kegyelem. Nem volt kiút. Nem volt helye ellenkezésnek, sem tárgyalásnak. Egyetlen egy esélyt kaptak, de eljátszották azzal, hogy kivívták a házigazda haragját… Nem, még csak nem is haragudott. Felbosszantották azzal, hogy egy nemes ünnepen, mikor utódját mutatta be, becsmérelni merték az övét, de nem csak azt, hanem Melantha szeplőtlen, újonnan adományozott nevét is. A Sötét Virág maga volt az árnyék, senki sem érhetett fel hozzá, hogy megpróbálja elnyomni. Ameddig viszont nem tanulta meg ő maga kezelni ezeket a konfliktusokat, addig szülei feladata volt, hogy gondoskodjanak róla. Ez volt az egyetlen, melyhez Rusalka igazán értett az anyaság intézményén belül. Megvédeni azt, amit fontosnak tartott. És mivel elfogadta ivadékuk létjogosultságát, senkinek sem engedhette, hogy így beszéljen róla. Meg kellett tanulnia mindenkinek, hogy ellene szegülni hatalmas bűn, alábecsülni balgaság, rágalmazni nevét pedig ostobaság.
Pálcájára ülve emelkedett a magasba, ahonnan letekintett a kétségbeesés mocsarában vonagló társaságra, és a szalamandrára is. Érzékeltette vele, hogy hol van a helye… Nem máshol, mint a lábai alatt, de arra nem méltó, hogy hozzá szóljon, sőt, azon kegyére is méltatlan, hogy csak hozzáérhessen. A tálcán kínált lehetőséget követően ő csak élvezte a műsort, és szabadon hagyta azt is, hogy Zane érezze úrnőjének elégedettségét. Ez egy új fajta kapcsolat volt közöttük. Már nem csak irányította érzelmeinek manipulálásán keresztül, időnként azt is engedte, hogy érezze azt, amit ő. Ennél jobban hogyan is fejezhette volna ki elégedettségét a bestia felé, mely remegve epedett bármely gondolatáért?
Zane pedig a várt eredmény szerint cselekedett… Sőt, tanult korábbi hibáiból, és tökéletesítette mészárlásának módját. Már nem járt esztelen pusztítással, már nem volt szükség egész városrészek vagy épületek újjáépítésére. A terem valójában leginkább a szalamandra miatt szenvedett károkat, de még a kiszűrődő zajokat is elnyomta a mulatozók termében hangzó zene, a kellemes beszélgetés, és a sürgő-forgó szolgasereg hangjai. Odakint már javában járták a táncokat is. A sötét ég felé csapó máglyák karcsú lángjai vidáman lobogtak, pattogott a száraz fa, jókedvű terránok ropták elapadhatatlan energiával. Mindeközben pedig testrészek hulltak, folyt a vér, életek lángjai hunytak ki anélkül, hogy egyetlen szót is képesek lettek volna hagyni az utókorra.
– Szeretném nézni, ahogyan felfalod őket. – felelte fennhangon.
Édes hangja mint csengőszó a temető csendjében, ringott kedvesen a rettegők felé.
A hercegnő pedig a magasból nézte végig, türelmesen, ahogyan a bestia lakmározott. Minden egyes mozzanatát figyelemmel követte, egyetlen érzelem hullámot, egyetlen rezzenést sem mulasztott el. Hogy mennyi időbe tellett? Nem érdekelte, nem számított. A soha vissza nem térők majd csak az otthonaikból fognak hiányozni, odakint már csapra verték a nagyobb hordókat is.
Amikor Zane végzett, Rusalka is lentebb ereszkedett.
– Jól laktál? – kérdezte.
Sápadt ajkain sejtelmes mosoly ült, mint aki még tartogat valamit a tarsolyában. Keveset takaró selmori viseletének magasan vágott ruhája szabadon hagyta combjait, mik lazán egymás mellett tartották térdeit. Előre nyúlva simított végig Zane arcán, futtatta ujjait a hajába.
– Úgy döntöttem, hogy ma éjjel Melanthával alszok. Megosztom a leánnyal a szobámat, azt hiszem számára ez felér bármivel. – duruzsolta.
Tudta, hogy valószínűleg ez nem fogja elnyerni a férfi tetszését, de ki kívánta engesztelni.
– Nem méltó, hogy szádban maradjon ezeknek a férgeknek az íze. Tartok tőle, hogy az undor megfeküdné a gyomrodat, és egész este kelletlen volnál. – folytatta, és szétnyitotta combjait a férfi előtt.
Nem viselt a ruha alatt alsóneműt.
Szándéka egyértelmű volt, ezúttal viszont folytatta saját érzéseinek megosztását is. Zane érezhette a hercegnő csodálatát, mit a bestia iránt érzett, amikor táplálkozni látta, és azt is, hogy vágyik rá a teste. Buján csillanó fátyolos tekintete elvándorolt a hátrahagyott vérfoltokra… Más nem is maradt az ellenzék táborából. Őt csak az érdekelte, hogy a férfi jutalomban részesüljön, amiért sikerült kiváltania belőle a rajongás érzését.
Catherina váratlan feltűnése csak olaj volt a tűzre, amely már így sem szorult táplálásra. A nemes először felvonta két szemöldökét, majd azt követően, hogy a két karmazsin hernyó visszakúszott a helyére, undorral az arcán hallgatta végig a báb mondanivalóját.
– Ezt értsem úgy, hogy Rusalka hercegnő arra sem méltatja vendégeit, hogy személyesen feleljen a vádjaikra? – Szemeiben harag tükröződött, kezei ökölbe szorultak. Nemesi család sarjaként, nem szokta az efféle “tiszteletlenséget”.
A Hercegnőt és lányukat ért verbális bántalmazás első látásra úgy tűnhetett, mintha semmilyen hatást sem gyakorolna Zane-re. A Bestia, állát továbbra is a tenyerébe temetve, laposokat pislogva figyelte a nem kívánatos műsort. Csak miután füléhez hajolt gazdája, fordította enyhén oldalra tekintetét, hogy létrejöhessen a szemkontaktus.
– Az étel és ital kínálat minőségére, illetve választékosságára sem panaszkodhatok. De a számtalan gyáva féreg, akik a tömegbe bújva összesúgnak kegyed háta mögött, valahogy elveszik az étvágyamat. – Elsősorban azokra gondolt, akik a szalamandrához hasonlóan, megvetik uralkodóját. Szerencsére Rusalka-nak volt egy remek ötlete szolgája étvágytalanságának kiküszöbölésére, amivel egyúttal a kellemetlenkedőktől is megszabadulhat. Csakhamar világossá vált, hogy észérveknek itt helye nincs és csak erőszak útján juthatnak dűlőre. Egy percig sem kellett győzködni a termetes férfit, az a biztos győzelem tudatában hagyta el páholyát, hogy a szóban forgó terembe vonuljon át. Testőrsége – akikre semmi szüksége nem volt – is vele tartottak, csak úgy mint azon merész nemesek közül páran, akik egy véleményen voltak vele, valamint azok kísérői is.
Szép számmal, több mint 20-an gyűltek össze egy egyenlőre kihasználatlan csarnokban. Maga a belterület elég nagy volt ahhoz, hogy akár a bestia lovasok is gyakorlatozhassanak odabent.
Voltak, akik további tárgyalás reményében tartottak a felháborodásának hangot adóval, de olyanok is akadtak, akik a lázongóhoz hasonlóan, szélsőséges módszerekkel akarták megoldani a nézeteltérést. A sokszínű társaság után nem sokkal Rusalka és Zane is megérkeztek és ahogy beléptek, az indák egyfajta ajtóként zárták el a bejáratot. Ez csupán egyike volt azon kényelmi funkcióknak, amikkel Ahramon megajándékozta szent teremtményét. Hirtelen minden beszédnek, sugdolózásnak hangja elhalt. A csendet egyedül a növényzet susogása törte meg. Zane maga sem volt kivétel ez alól. Megértette, hogy az ünneplők nyugalmát szolgálja a csend, egyet is értett vele. Neki, magának is felesleges lett volna bármit is szólnia. A világ legegyértelműbb, legegyszerűbb dolgát várták csupán el tőle, ami nem igényelt két irányú kommunikációt. Táplálkozás. A folyamat, amely az élőlények születése előtt, ösztönösen is megtörténik. A szörnyeteg várt. Tudta jól mi fog most következni, de akár egy jól idomított kutya, egészen az engedély elhangzásáig vesztegen maradt. Rusalka ajkai végül megformálták a várva várt szavakat, amelyek olyan érzéseket váltottak ki bestiájából, mint a feltétel nélküli imádat, hűség és rajongás.
Arbane volt az egyedüli, aki a jelenlevők közül lereagálta az előttük lezajló eseményt. Ösztönei súgták volna-e meg neki, vagy csak erődemonstrálás céljából, de emberi küllemétől megszabadulva, felöltötte valódi alakját, ezáltal hozzáférve a teljes erejéhez. A drága selyemből szőtt ruhái hitvány rongyként szakadtak szét a metamorfózis során, amelynek a végén egy robusztus, 20 tonnás láng szalamandra tekintett le a magasból.
Pengeéles karmokban végződő végtagjai alatt a talaj szerepét betöltő fa pillanatok alatt elszenesedett a hőségtől, a lábnyomoknak pereme pedig lángra kapott. Még nem is használt mágiát, de testének természetes hőmérséklete már így is halálos fenyegetés volt Ahramon természetbeli városára. Ameddig a többiek azon tanakodtak, hogy vajon miért nem képesek beszélni, Ő kezébe ragadta az irányítást. Legalábbis így gondolta. Szörnyűséges megjelenésére ellenére is volt benne annyi nemesség, hogy ellenfelének is teret, valamint időt adjon felkészülni, ám Zane elutasította az átalakulást. Ha a két óriás teremtmény egymásnak feszült volna, lényegtelen melyikük győz, a város így is úgy is megsínyli a dolgot és az ünnepséget is megzavarják. A pók előre gondolkodott, tanulmányozta környezetét, valamint latolgatta lehetőségeit. Végül meghozta döntését. A terem közepére, ellenfele elé sétált.
Kék szemei nyugodtságot sugározva meredtek ellenfele lelkének, háborgó láva tengerének tükreibe, miközben kihívó mosollyal adta annak tudtára, hogy nem óhajt élni a kezdeményezés esélyével. A harc kezdetét vette. A gyík fejében megfogant gondolat meglepően egyszerű volt: nemes egyszerűséggel Ő lesz az, aki felfalja a másikat. Szélesre tárt állkapcsa szélsebesen repült a hozzá képest apró lény felé. Zane tétlenül várta végzetét, semmi jelét nem adta annak, hogy ki akarna térni. Egyedül két kezének ujjai mozogtak.
A fáklyáknak halovány fényében, levegőben szinte láthatatlanul táncoló fonalak fémes hang kíséretében megfeszültek a szalamandra nyaka körül, megtorpantva rohamát. A fogak egy fél karnyújtásnyi távolságra csapódtak össze Zane arca előtt. További szálak tekeredtek a préda köré. Összeszorították a pofáját, hogy többé azt ne tárhassa ki, végtagjait, nyúlánk, ostorszerű farkát és testét is bőségesen gúzsba kötötték. Alig bírt mozogni és bár számos magas osztályú mágia gyakorlója volt Ő valójában, egyiket sem volt képes most használni. Vergődni próbált, de azzal csak azt érte el, hogy a pengeszerű huzalok a húsába ágyazódtak. Még mielőtt a pánik és kétségbeesés elragadhatta volna, Zane mutatóujja körmének hegyével megbökte az ínyét. Az a kevés méreg, amely ezáltal a vérkeringésébe került, percek leforgása alatt megállították a szívét. A fonalak a kisebb hegy méretű, ernyedt testet egyetlen hang nélkül, marionett bábúhoz hasonlóan emelték a magasba és függesztették a plafonhoz, későbbi feldolgozásra. Nem számított a méret, a súly, sem pedig a forróság. A Sötét Anyagból készült fonalaknak ez nem volt kihívás.
Arbana könnyed veresége demoralizálta társait. A katonák kezéből egymás után hullottak ki a fegyvereik, uraik közül többen a sokktól elájultak, vagy csak a földre rogytak, lévén lábuk feladta a szolgálatot. Hárman térdre borultak a távoli Rusalka tiszteletére.
– ,,A Hercegnő most már nyugodtan visszatérhet az ünnepségre. Vagy talán érdekli miként dolgozom fel a táplálékot? Esetleg szeretne engem személyes megetetni?” – Az Onabrias képességét felhasználva, Zane telepatikusan lépett kapcsolatban gazdájával, akihez kérdését játékosan intézte.
A kellemes családi csevelynek, amely éppen csak hogy kialakulhatott volna, egy kellemetlenkedő selmori nemes vette elejét. Rusalka számított rá, hogy nem fog eltelni az este incidens nélkül, de azért örült volna annak, ha nem ilyen korán kezdik. Elvárta volna, hogy legalább némi alkohol gőze legyen az, ami ilyen vakmerő tettre készteti a vendégeket. Akkor még megbocsájtotta volna. Akkor még elnézi, és betudja annak, hogy rejtett gondolataik hangoztatásának gátat szab az etikett ismerete.
Catherina a lépcsősor közepén jelent meg, mint felderengő portálból kiemelkedő remekmű. Elmosódó alakjának torkán vörös virágként nyílt szét a hasított seb, melyből ékes pillangó nyitotta szét szárnyait.
– Hogy merészeled közvetlenül megszólítani az Úrnőt? – rivallt vissza hangja – Még csak nem is éltél, amikor halálának körülményei zajlottak, mások igazságán keresztül mersz ily bátor lenni, hogy eme nemes ünnepet megzavarod károgásoddal?
A sárkányok leszármazottja rivallt egy szalamandrára, testvérfajok haragja feszült egymásnak. Azzal a különbséggel, hogy Catherina már tökéletes uralom alatt állt, hűségének jutalmaként pedig a hercegnő szócsöve lehetett. Rusalka nem volt hajlandó személyes válaszra méltatni a pondrót, ki ki merte ejteni zsíros szélű száján a nevét.
A hercegnő maga egyik könyökét az asztalra tette, és tenyerébe fektette állát. Lesajnáló pillantással sújtotta a gyíkot. Valószínűleg még soha nem járult egyetlen főnix színe elé sem, meg kellett volna becsülje magát egy ilyen nemes alkalmon. Catherina folytatta:
– Tanácsot? Segítséget? Olyasvalakitől, aki egy ünnepen, hol a házigazda kijelentette, nem kíván a háború ügyeiről értekezni, van képe provokálni? Ám legyen… Hogy lásd, hercegnőnk kegyes, most azonnal teret ad hogy kifejtsd nézeteidet… Azokkal együtt, akik osztják nézeteidet, és kétségek nélkül csatalkoznának. Kérem, fáradjanak át utánam egy másik terembe, ne rontsuk a mulatság levegőjét!
Rusalka kissé felszegte az állát, de mosolygott. Azzal a mosolyával, amivel birodalmakat lehetett megdönteni. Zane füléhez hajolt, és halkan belesuttogott:
– Nincs kedvedre a vacsora? – kérdezte mézes hangon – Nem tűrhetem, hogy az én drága bestiám éhen maradjon míg a pórnép lakomázik. Gyere velem!
Aztán Daaya és Melantha felé fordult:
– Távollétemben rátok bízom az estét.
Megsimogatta a leány arcát, és megajándékozta egy bizalmas mosollyal.
– Egy nap ez a sok nép mind a tied lehet. Viselkedj úgy, mint egy uralkodói sarj, még ha most keveset is tudsz, mit kell tenned.
Szavai végeztével felkelt a székből, és a már távozott nemesek után indult.
Catherina az ajtóban várta őket, fejet hajtott.
– Jól beszéltél! – dicsérte meg Rusalka – Holnap ha Orthron visszatért Gexganba, jelenj meg előttem délben.
Belépett a teremben, Zane pedig bezárta maguk mögött az ajtót. Szólni viszont senkit sem engedett. Senkinek, egyetlen hangot sem engedélyezett, tökéletes némaságra voltak kárhoztatva mindannyian.
– Zane? – mosolygott a férfira – A vacsorád tálalva!
Melantha egy tál sült oldalast választott magának, amelyet különféle zöldségekkel gazdagon feldíszítve tálaltak neki. Miután elébe rakták, villát ragadott, majd ahelyett, hogy hozzálátott volna a fogás elfogyasztásához, az ezüst evőeszköze hegyeivel, az egyik paradicsomot kezdte el bökdösni. Úgy tűnt, hogy Daaya történet mesélése iránt nagyobb étvágyat tanúsít.
– Te egy pillangó vagy, Daaya? Ez mulatságos. Csak mert én egy pók vagyok. Utóbbi pedig megeszi az előbbit. – Mondta jókedvűen.
– De ne aggódj, nem foglak bántani. Téged kedvellek. – Fűzte hozzá. A kis bolond semmit sem tudott az átokról.
– Tehát az édesanyám szerelemes volt egy Istenbe? – Nagyokat pislogva hol Rusalka-ra, hol Zane-re pillantott.
– Azt hiszem, erre mondják azt, ha ló nincs, jó a szamár is. – Fintorgott gúnyosan, majd pár másodperccel később, a vigalom eltűnt az arcáról és komorabb hangszínre váltott.
– Tudod Daaya, valamiért rendelkezem azon személyek érzéseinek egy részével, akiket az apám eddig felfalt. A haláluk előtti pillanatokban átélt félelem, kétségbeesés, harag… Egyik sem az enyém, mégis olyan intenzív hatást gyakorolnak a testemre, hogy gyakran reszketek és kiráz tőlük a hideg. Nem tudom mi célból örököltem meg… vagy hogy szándékos volt-e ez a részéről, vagy sem, de ettől úgy érzem, hogy egy áthidalhatatlan szakadék terül el közöttünk. – Árult el eddig ismeretlen részleteket kettejük viharos kapcsolatáról. Az ifjú hölgy tudta, hogy ez nem indok a vadóc viselkedésére nemzőjével szemben, de valahogy képtelen volt elfogadni Őt, ezért mindenáron válaszokat akart kapni utálata miértjére.
Édesanyja felfigyelt a páros sutyorgására és maga is becsatlakozott a beszélgetésbe. Érdeklődésétől ismételten kiderült a leány arca, aki az eddigiekről megfeledkezve, lelkesen felelt.
– Kíváncsi vagyok. Mindenre. Olyan akarok lenni, mint Te. Tanulni, fejlődni és támogatni téged. És hogy… büszke legyél rám. – Sorolta bőszen, amitől most tényleg olyan volt, mint egy átlagos gyermek, aki rajong a szüleiért, még ha esetében ez csak az egyikükre vonatkozik is. Szavai megmosolyogtatták a Hercegnő körül ülőket, egyedül talán Zane tekintete maradt érdektelen. A Bestia bár mélyen, legbelül kedvelte Őt, mégsem táplált erőteljesebb érzelmeket lánya irányába. Alig volt több számára egy idegennél. Még ha véréből való volt is, úgy tekintett rá, mint például egy végtagjára, amely a testéből nőtt ki. A férfi szótlansága és a meglepően visszafogott viselkedése többeknek is feltűnt, ám csak az egyikük volt elég merész ahhoz, hogy rákérdezzen.
– Több, mint egy hónapja nem találkoztunk, Zane. – Szólította meg Orthron.
– Megváltoztál. Sokkal inkább hasonlítasz egy nemesre, sem mint arra a szörnyetegre, aki úrnője öléből marcangolta ki az Onabrias-t. – Jegyezte meg.
Zane jobbjával felkönyökölt az asztalra, állát pedig a tenyerébe hajtotta. Tányérja érintetlenül hevert, lányához hasonlóan, Ő sem evett egy falatot sem.
– A Hercegnő szüntelenül elhalmoz engem jutalmakkal. A legkevesebb amit megtehetek érte, hogy legalább az ilyen ünnepségek alkalmával megpróbálok felérni az elvárásaihoz. Különben is… Később is ráérek próbára tenni a türelmét. – Válaszolta egy arcán megjelenő, sejtelmes mosollyal. A kalandor bólintott, majd belekortyolt a borába. Magában nyugtázta és örült neki, hogy a Hercegnő nevelési módszerei végül eredményesnek bizonyultak.
– Rusalka zha’Selmor! – Rivalt egy érdes hang a közeli páholyok felől. A zene elhalkult, a tömeg morajlásával egyetemben. Egy selmor-i ruhát viselő férfi állt fel székéből. Nemes létére katonás teste legalább két méter magas volt, széllas vállai, valamint vastag karjai a lelátó korlátai felé emelkedtek. Szemeiben háborgó lávatenger világított.
– A nevem Arbane Magmar, családom és én, Selmor uralkodóját szolgáljuk. Apám sokat mesélt a hercegnőről, akitől alkalmatlansága révén megtagadták, hogy elfoglalja a trónt. Magam akartam, a saját szemeimmel megbizonyosodni a vádak valódisága felől. – A Magmar család tagjai olyan láng szalamandrák voltak, akik fejlődésük során, megközelítőleg elérték a főnixek szintjét. Képesek emberi alakot ölteni, imádják a tüzet és a hőséget, mondhatni lételemük, amelyet Selmor meg is ad nekik. Arbane a család legfiatalabb férfi gyermeke, nagyjából a 30-as éveiben jár.
– Egy hódítás kellős közepén… Egy barbárok által lakta városban ünnepséget szervezni… Egy ilyen jelentéktelen indokkal… Szinte már gúnyolódásnak számít őfelségével szemben. Nem vagy te uralkodó. Az a “valami” pedig még csak nem is főnix. Őszintém reméltem, hogy azért fogadsz bennünket, mert a tanácsunkat, vagy segítségünket akarod kérni ámokfutásod befejezéséhez. Lehet, hogy eddig sikereket értél el, de sem Gexgan, sem Tolekai, sem Ahramon nem érhet fel Selmor-hoz. Az egyetlen lehetőséged ha vissza szolgáltatod a terüleket és megadod magad, hogy bűneid súlyáról, egy tisztességes tárgyalás keretein belül dönthessünk. – Közölte mondanivalóját a férfi. Szavai vegyes fogadtatásban részesültek. Voltak, akik nem akarták a kellemes estét a háborúval elrontani, de olyanok is akadtak jócskán, akik egyetértettek a nemessel.
Bár sajnos túl sok idejük nem maradt rá, Daaya megígérte a leánynak, hogy a nyitóünnepséget követően mindent elmesél, amit csak tud a hercegnőről, és annak válaszottjáról. A lepkének is fel kellett készülnie arra, hogy szerepét teljesíthesse a nagy eseményen.
A beszédet követően kezdetét vette a lakoma. A nemesi házak a kijelölt asztaloknál fogyasztották a legjobb minőségű nedűket és a fantasztikus étkeket, míg az egyszerű népnek kívül szolgáltak fel szerényebb, de mindenképpen pazar fogásokat. Vaddisznó sült, szárnyas leves, nagy gonddal készített zöldséges fogások alkották az alap menüt, de ezeken kívül más sült és párolt ételek is szemet gyönyörködtető, ízlelést ingerlő kompozíciói várták hogy elfogyasszák őket. A kancsókból mintha sose fogyott volna ki a különleges borok rengetege, a kupák nem maradhattak üresen. Szerény szolgasereg sürgött-forgott, hogy amint egy tányér kiürült, újat hozzanak helyette, s egy torok se maradjon száraz.
Rusalka asztalánál díszes társaság foglalt helyet. Középen a hercegnő, balján leánya, jobbján Zane. Zane mellett Orthron ült, ki helyett Catherina vigyázott Gexganra. Melantha mellé Daaya ült, mint a hercegnő átoklepkéinek egyike. Tolekaiból Lucien volt jelen, míg Ahramont a sámánasszony képviselte. Mintha a fekete-éjkék tövistiarával ékesített fej két oldalán egy fegyverarzenál foglalt volna helyet. A hangos zene és a lelkes beszélgetés moraja mellett könnyedén lehetett beszélgetni is a főasztalnál, ám Rusalka mélyen a gondolataiba merülve tervezgetett, és csak néha vett maga elé pár szem gyümölcsöt, vagy itta ki kupáját.
Daaya ezt a lehetőséget használta ki, hogy beszélgethessen a koronahercegnővel.
– Onnantól kezdve ismerem a hercegnőt, hogy a holtak istene, Cartus megalkotott testvéreimet és engem a számára. Mint ajándékot szánt neki. Szerelmet érzett iránta, ám egy istennek és egy terránnak tilos összefonni lelkük fonalát, és azt is tudta, hogy Rusalka hercegnő bármit képes volna felajánlani azért cserébe, hogy visszatérhessen és megbosszulja halálát, ezért visszaküldte őt anélkül, hogy bármit is elfogadott volna tőle. Zanel nagyon gyorsan találkozott, és egyszerű módon a szolgájává tette. Hogy mit kedvel benne, számomra is rejtély… Nem rendelkezem az érzelmek tehetségével, csak egy báb vagyok, és így nem mozgat meg engem sem a test vagy a lélek szépsége. De Úrnőm elfogadta őt partnerének, rá meri bízni magát annak ellenére hogy tudja, bármikor felfalhatja őt a bestia. Azt hiszem, ez a bizalom az alapja a kettejük kapcsolatának. Azt nem hiszem, hogy szerelmes is volna… Talán így nevezik a terránok a mély érzelmi kötődést, ami egymáshoz főzi őket. De ragaszkodik hozzá, másként, mint szolgájához.
Rusalka, megérezve hogy róla van szó, feléjük fordította arcát. Tekintetéből nehezen lehetett volna kiolvasni, hogy mit gondol valójában arról, hogy közvetlenül mellette próbálják kibeszélni, elvégre a teremben mindenfelé suttogtak róla valamit.
– Melantha, kíváncsi vagy valamire, gyermekem? – kérdezte, bár valahol úgy érezte, hogy még meg fogja bánni, amiért feltette a kérdést.
A kéreg recsegett-ropogott, miközben a pórul járt leány kiküzdötte testét fogságából. Sértetlen volt, Ő maga és az új ruhája is, leszámítva néhány karcolást. Még egy fejlettebb testfelépítésű lény sem úszta volna ennyivel, amely szintén a gyermek hihetetlen harci potenciáljáról árulkodott. Zane is tisztában volt a rosszcsont strapabíróságával és eszerint választotta meg a felhasznált erőt. Nem volt ez több egy atyai pofonnál, vagy talán még annyi se.
– Daaya-nak igaza van. A legyező és a ruha is egyaránt édesanyám ajándékai. Ha kárt teszel bennük… Azt soha sem bocsátom meg neked! – Fenyegette meg apját, mutató ujját rászegezve.
Zane laposokat pislogva figyelte, ahogy lánya saját magát állítja be áldozatként, de nem szólt semmit. Ellenben Daaya fenyegetését a kedvezőtlen jelentésről, már nem vehette félvállról.
– Megértettem Daaya kisasszony. Igaza van, az előbb kissé… elragadtattam magamat. Ha nem nagy kérés, maradhatna ez a mi kettőnk titka? – Kérdezte a bábtól, szelíden elmosolyodva.
– Én úgy is elmondom majd neki! – Jelentette ki fölényesen a leány, mire egy eddig láthatatlan, leheletvékony háló, a bokájánál fogva felrántotta Őt. Kettőt pislogni sem volt ideje, Zane előtte termett és egy, a dolgozó asztalról kölcsönzött wyvern tollal kezdte el csiklandozni az orrát. Szerencsétlen poronty, fejjel lefelé lógva, képességeitől megfosztva, kénytelen volt tűrni a kegyetlen tortúrát. Kapálózott, rúgkapált, de nem tudta elejét venni a megpróbáltatásainak. Végül egy hatalmas tüsszentést követően, behódolt.
– Jól van – jól van! Győztél, csak fejezd be! Szadista öregember! – Üdítő szavai után, Zane levedlette magáról a néma hóhér szerepét és széles, ragyogó mosollyal tekintett ismét a báb irányába.
– Látja, Daaya kisasszony? Egyetlen hajszála sem görbült meg. – Kacsintott egyet, mire a háló elszakadt, a leány pedig hatalmasat puffant a földön.
– Azt hiszem, jobb lesz ha mégis inkább a gondjaidra bízom Őt. Valamiért veled és a Hercegnővel, jól ki jön. – A Bestia ezután elhagyta a szobát.
A hosszú idő után először, a szobára telepedő csendet halk morgásokkal kiegészített motyogás zavarta meg.
– Utálom Őt… Mindig így bánik velem. Lefogadom csak arra vár, hogy megerősödjek és utána felfalhasson! – Fakadtak ki belőle sérelmei. Maga sem tudta igazán, hogy mi lehet az utálata mögött rejlő indok, lévén amióta csak meglátta a napvilágot, ki nem állhatja apját. Ahogy Daaya kefét ragadott, az ifjú méregzsák haragja csillapodni látszott. Valóban jó döntésnek bizonyult átengedni Őt a bábnak.
– Daaya, te mióta vagy édesanyám mellett? Gondolom elég jól ismered Őt. Mégis mit kedvel ebben a hasznavehetetlen apámban? – Érdeklődött lényegretörően. A válasz már csak is érdekelte, hátha Ő maga is talál valamit, amely miatt talán kevésbé neheztel majd nemzőjére.
A hosszú folyosókon Zane céltudatosan a terem felé tartott, ahol Úrnője beszédet óhajt intézni a vendégeikhez. Az útjába kerülő szolgálók egy emberként álltak félre és hajtottak fejet előtte. Az egyik merészebb még meg is szólította Őt.
– Nagyságos Ye… – Rögtön a második szónál elnémult, Zane ugyanis megkövetelte, hogy a saját nevével hivatkozzanak rá. Pont idejében fékezte szavait, még mielőtt egy pengeéles háló a nyakát metszette volna.
– Zane nagyúr! Hallottuk a remegést. Történt valami? Óhajtja, hogy takarítókat küldjek a szobába? – Ajánlotta fel szolgálatkészen a lehetőséget.
– Hm… Nem, nem szükséges. A lányommal történetesen épp elmerültünk a lakberendezés mélységeiben. – Felelte üdén, majd tovább haladt.
Elsőként, Ő foglalta el helyét a trón mellett állva, mint a Hercegnő személyi testőre. Így volt alkalma megfigyelnie minden egyes betérő vendéget. Nézelődés nélkül, lehunyt szemekkel is tökéletesen érzékelte a páholyaikba igyekvők auráját. Olvasott belőlük és majdnem olyan pontosan képes volt megállapítani szándékaikat, mint később Úrnője. Széles skálán mozogtak érzelmeik. Ameddig egyesek éltették a visszatért, jogos uralkodót, addig mások ellenszenvet tápláltak vele szemben. A Bestia szíves örömest szelektált volna a meghívottak sorai között, de parancs, vagy engedély nélkül, megvoltak kötve a kezei.
Félórával később, a leány is megérkezett, akit Daaya egyenesen a székéhez navigált. A gyermek egy kósza pillantást sem vetett apjára, úgy tűnt, hogy még mindig mélyen neheztel rá. Ezután az események felgyorsultak. A terem megtelt vendégekkel és szolgálókkal egyaránt, végül pedig a fő látványosság, a Hercegnő maga is bevonult, nyomában a három város szövetségének díszkíséretével.
Az ünnepség egy hangzatos beszéddel vette kezdetét, amelyet megosztott véleményekkel fogadtak. A legtöbben még a holtából feltámadt Hercegnő gondolatával is alig barátkoztak meg és máris egy trónörököst harangoztak be.
– Melantha? – Csillantak fel a leány szemei. Kérdően hátra pillantott anyjára, aki olyan dolgokat állított róla, amelyekhez még jócskán fel kell nőnie.
Zane-nek a szeme sem rebbent meg, nem érte Őt meglepetésként a kinyilatkoztatás. Ismerte már annyira Úrnőjét, hogy tudja, legalább annyira komolyan veszi majd az anyaság szerepét, mint az uralkodóét. Továbbra is katonákat megszégyenítő eleganciával húzta ki magát és őrizte uralkodója jobb oldalát.
Az átoklepke képes lett volna átmenetileg magára vállalni a nevelőnő szerepét, hiszen ő a kívánságok megtestesítőjeként mindenki előtt bábjátékosát részesítette előnyben, és csak utána öltött olyan formát, mit a kiszemelt terránok megtévesztésére használhatott fel. Tudta, hogy jelentős súlyt venne le úrnője vállairól azzal, ha a nyers leányt némi nevelési alappal látná el, megkímélve mindenkit az oktalan viselkedéstől. Kész volt így hát lecsillapítani az utód kíváncsiságát, és mesélni neki, ám Zane csírájában fojtotta el szándékát. Mivel azonban ő nem egy ostoba, alsóbb rendű bestia volt, hanem maga Cartus kreálmánya, ahelyett hogy fejet hajtott volna az apa akarata előtt, kihúzta magát. Megvárta, ameddig lecseng a gyengédnek nehezen nevezhető játszma apa s lánya közt, aztán a koronahercegnő segítségére sietett.
– Értékelném, ha Zane nem próbálná meghiúsítani az Úrnő terveit. – segítette fel a kisleányt, aztán nekilátott, hogy rendbe tegye a ruházatot.
A míves lemezpáncélon nem látszott számottevő horpadás, viszont fényét horzsolások csúfították el. Egyértelműen nem harcra szánták, még ha képes is volt védelmi funkciót ellátni. A lepke mérges volt.
– Ez az öltözék Rusalka hercegnő személyes ajándéka a leánynak. Kérem, hogy tartózkodnak mindketten az efféle neveletlen viselkedéstől, ha nem akarnak kedvezőtlen jelentést juttatni az elfoglalt hercegnő fülébe. – fenyegette meg őket igen komoly szándékkal.
Tudta, hogy a páros köteléke szorosabbra fűződött, de tudta, hogy az önfegyelem hiánya súlyos hibának számít.
Daaya nekilátott, hogy újra kifényesítse a páncélt, aztán finoman a fésülködő asztal elé irányította a lánykát, ahol korábban még az Úrnő ült. Leültette, kibontotta a haját, és puha hajkefével kibontottaz új gubancokat, kifésülte a tincsek közül a por, míg a fehér zuhatag tükörfényessé nem vált. Akkor újra összefogta őket, a korábbi hajviselet szerint.
– Ha a koronahercegnő – szólította elsőként titulusán a kislányt – kívánja, szívesen leszek ma estére a társalkodónője, hogy segítségére legyek az este folyamán. Készségesen mesélek történeteket, bemutatom azoknak, akiket ismernie kell, és megóvom attól hogy olyasmit tegyen, amivel felbosszanthatná az édesanyját.
Az idő gyorsan rohant, de sem a követek, sem pedig Rusalka nem mutatkozott, egészen az ünnepség nyitányáig. A hercegnő az utolsó pillanatra időzítette a megjelenését. Teljes pompájában vonult végig az utcákon, botján lebegve, mint az önállóság és a szuverén erő megtestesítője. Kísérete pompás öltözékű bestialovasokból, félelmet keltő élőholt kreálmányokból és gexgani elit kalandorokból tevődött össze, ezzel felvonultatva a három tartomány legfontosabb erősségeit. A nép, mely összecsődült hogy megbámulja királynőjét, éltette nevét. A vendégek, akik eleget tettek a meghívásnak, páholyaikból figyelték a díszmenetet, integetve, bólogatva, összesúgva értékelték a látottakat. Rusalka mindannyiuk érzéseit megfigyelte, mérlegelte hajlandóságukat, de egyetlen léleknél sem állapodott meg, hogy finomhangolja őket. Ez egy teszt volt, ahol felmérte, hogy kitől mire számíthat. Megismerte ellenségeit és barátait, megtudta, hogy mire számíthat egy összecsapás esetén, de még azt is megérezte, hogy mivel hathat rájuk úgy, hogy számára kedvező eredményeket érjen el.
Végighaladva a virágokkal szegélyezett folyosókon végül a nagyterembe ért. A nyers, természetes szépség az elfek udvarait megszégyenítő szépséggel kápráztatott el mindenkit. A csontok barbár vadsága keveredett a kifinomult indák ornamentumaival, a misztikum magaslataiba emelve az élet s halál, az újjászületés fogalmát. A létezés körforgásának vitathatatlan hatalmát mi sem volt hivatottabb híven ábrázolni, mint a porból újjáéledő természet? Ameddig a főnixek a lángokat istenítették, azok pusztító s teremtő hatalmát imádták, addig Ahramon egy egészen más aspektusra világított rá. Mind halandóak az örökéltű istenekhez képest, mind csak porszemek, miket felkap az élet szele, és messzire repít.
A lépcsősor előtt megállt. Fémekből kovácsolt, vassal díszített trónusa a magasban várta, hogy elfoglalja helyét rajta. Jobbján már ott volt Zane, egy lépcsőfokkal lentebb pedig a balján a leánynak kellett helyet foglalnia. Ők voltak az új uralkodó dinasztia magja, Rusalka új Birodalmának gyökere, a kezdet. A hercegnő lassú léptekkel vette egyik lépcsőfokot a másik után. Érkezésével a nemesség elhagyta páholyait hol addig figyelték a dísszemlét, és utána özönlöttek. A terem egyszeriben egy templommá vált, melynek oltárán a legszentebb teremtmény, az újjászületett hercegnő, Cartus sarja foglalt helyet. Rusalka megfordult, alakja körül könnyedén lengett az ezüst és fekete szálakkal varrt ruha uszálya. Mergvárta, míg a nép s a vendégsereg főhajtással köszönti őt, s csak mikor mindenki kinyilvánította tiszteletét, akkor lépett egyet előre, jelezve hogy beszélni fog.
– Örömmel tölt el, hogy ilyen sokan elfogadtátok a meghívásomat! Nemesek, hölgyek, urak…
Egy egészen hosszú, formális köszöntés vette kezdetét. Hangja erős volt, és valami olyan szenvedélyt sugárzott, ami nem engedte hogy lankadjon a figyelem akkor sem, ha csak neveket sorolt fel, és egyenként emelte ki a rangos házakat, hogy megtisztelje őket azzal, hogy nevükön szólítja őket. Senki sem maradhatott elégedetlen vele, a diplomata neveltetés tökéletesen ékes példája volt. Effelől soha, senkinek sem lehetett kétsége sem éltében, sem halála után, és most sem.
– Hadd nyugtassam meg kételkedő szíveteket! Érzem, hogy lelketek nyugtalan, és bizonytalanság gyötri. Eme esemény nem azért szerveztetett, hogy esküket hallgassak, vagy nyilvánosság elé tárjam terveimet. Való s igaz, hogy három tartományt maganénak kerítettem el, de ma este nem tervezek sem Selmor, sem pedig a maradék tartományok ellen fellépni. Egy olyan örömhírt szereténék megosztani veletek, mi mindenkit érint, akinek köze van a zha’Selmor családhoz. Lévén tagja vagyok, most is… Meghívtam az autonóm területek képviselőit is, és a hűbér tartományok birtokosait is. Nem másért, mint hogy bemutassak nektek egy igen fontos személyt. – felemelte kezét, és felfelé fordított tenyérrel a leányra mutatott.
A tömegben zavart sugdolózás hangja kelt. Hasonlósága világraszóló volt, mégsem lehetett ilyen korú gyermeke a hercegnőnek. Szólni viszont senki sem mert. Nem tudtak.
– Figyelmetekbe ajánlom eme fiatal szépséget. Harcban párját ritkítja, lelkében pedig lobogó tűz lángja ég. Egy csiszolatlan ékkő, minek fénye, ha kiteljesedik, bizonnyal túlragyog majd mindannyiónkat. Jegyezzétek meg jól, hölgyek s urak, ő itt a koronahercegnő, a fekete tűz árnyékának virága, Melantha zha’Selmor! Fogadjátok őt elmétekbe, és sose feledjétek létezését, mert nagy dolgokra hivatott, miket véghez fog vinni!
A bejelentés vegyes érzelmeket keltett. Csodálatot, meglepettséget, félelmet, értetlenséget, zavart, örömet, irígységet… Színes volt a skála, de Rusalka egyiket sem fojtotta el. Mosolyogva tárta a Birodalom elé új örökösét.
A harag, amely a legtöbb élőlény arcát csak eltorzítja, Rusalka esetében a szépség és a báj egy újabb árnyalataként mutatkozott meg. Az élőholt hercegnő karizmája térdre kényszerítette a bábjait, de még a gyermeket is, egyedül csupán Zane maradt továbbra is talpon. A férfi áhítatos tekintettel csodálta a veszélyes jelenséget, amelynek következményeit már oly sokszor megtapasztalta a saját bőrén. Talán Ő volt az egyetlen, aki feltétel nélkül imádta a Hercegnőnek ezt az oldalát is.
– Ha így lett volna. – Mosolyodott el elégedetten. Egy cseppnyi aggodalom sem látszott rajta, amiért lányuk kis híján megölette magát. Az már sokkal inkább zavarta, hogy gazdája levegőnek nézte Őt, bár még ebben is talált némi szépséget, amitől még inkább vonzódott iránta.
Miután Rusalka elhagyta a szobát, Zane a szeme sarkából pillantott oldalra. A gyermek mostanra már felegyenesedett és mintha mi sem történt volna, kíváncsian vizslatta legyezőjét. Kitárta, a pengéket kieresztette, majd vissza és ismételgette a folyamatot.
– Megnézhetem? – Kérdezte szelíden az ajándékával ismerkedőtől.
– Még mit nem. Ezt én kaptam. Keress magadnak sajátot. – De a másik fontolóra sem vette a kérést, sőt mi több, a háta mögé dugta, majd hátrált néhány lépést. A dacos tekintetből egyértelműen kiderült, hogy támadni is hajlandó, ha apja nem áll el a tervétől.
– Értem. – Beletörődve az elutasításba, lehunyta a szemeit a Bestia. Örült, hogy a leány ilyen szinten ragaszkodik az anyjához.
– De most kénytelen leszel beérni velem, kisasszony. A Hercegnő fontos vendégeket fogad, egyenlőre nem zavarhatjuk Őt. – Kezdte el okítani a nebulót.
– Fontos… vendégeket? Ugyan ki lehetne fontosabb, mint a saját lánya? Mindenkinek szentel időt, csak nekem nem! – Halk, bestiális morgást hallatott és még az apró, hegyes szemfogait is megvillantotta.
Zane kész volt, akár erővel megállítani a vad teremtést, ha az végleg kifogyna a türelméből. Szerencsére, váratlan erősítést kapott az egyik, még testet öltött bábtól. Daaya mint mindig, most is pont a legjobbkor szólalt meg. Szavai felkeltették a leány érdeklődését és csírájában elfojtották haragját.
– Próbálkozik? Ezek szerint, mégsem vagyok közömbös a számára? – Pislogott tanácstalanul a bábra. Ujjai szorosabbra fonódtak a legyező végén.
– Hé-hé, mesélj még! Mit tudsz róla elmondani? – Közelebb lépett hozzá, majd szabályosan faggatni kezdte. Óvatlan pillanatában apja ekkor grabancon ragadta és távolabb húzta Daaya-tól.
– Daaya kisasszony elfoglalt és most is a Hercegnő mellett lenne a helye. Ne tartsuk hát fel Őt. – Adta ki utasítását, mire a másik válaszul bokán rúgta és beleharapott a kézfejébe. Zane tekintete elködösült, szemei kék fénye fenyegetően vetült a bőrét, fogai közé záróra.
– Az ünnepség elsősorban te érted került megrendezésre. Leszel hát szíves befejezni a gyermeteg viselkedést és kiélvezni minden pillanatát. – Szólt erélyesebben a Bestia, de a fogak még mélyebbre hatoltak. A következő másodpercekben rengések rázták meg a fa belsejét. A leány teste beépült a szoba egyik távolabbi falába. Olyan erővel repült bele, hogy a kéreg szinte megsemmisült. Maga is meglepődött a fejleményeken, hisz azt sem látta, hogy apja megmozdult volna. Nagyokat pislogva kereste újra a szemkontaktust vele.
– Jól van, legyen hát! Éppenséggel megnézhetem mivel készültetek nekem… – Végre feladta a harcot és kész volt együttműködni.
Rusalkának igencsak meg kellett erőltetnie magát, hogy ne demonstráljon túl nagy erőt a leány előtt. Folyamatosan emlékeztetnie kellett magát arra, hogy a gyermek tanulatlan, nyers forma, aki még csak pár napja létezik a világon. Egy csecsemővel ellentétben neki nem volt ideje megtanulnia, hogyan kell viselkednie, azt pedig pláne nem, hogy megválogassa tetteit és aszavait attól függően, hogy hol vagy ki előtt van éppen. Az érzelmi kilengéseket még egészen jól kezelte, bár igencsak megtépázták az idegeit, viszont amikor már kezdett volna fellélegezni, hogy egy nemes kisasszonyhoz megfelelően kinéző lány lépett ki a fürdőből, alig öt perc kellett hozzá, hogy a kialakult képet porba tiporja.
Az első próbálkozást még erejének és fegyverének próbálgatásaként fogta fel…
A másodikat már résnyire húzott szemekkel tűrte.
A harmadik alkalommal a szoba bútorzata sínylette meg a féktelen gyakorlást.
Egyedül apja megjelenése volt ami megmenthette a hercegnő haragjától az ivadékot. Rusalka szemei lángoltak a haragtól, orcája sápadt haragtól izzott. Körülötte remegett a levegő, a bábok mind térdre ereszkedtek vagy földre borultak rettenetükben. Még saját teremtményei sem mertek ránézni.
– Ha így lett volna, nem sokáig marad a létezők sorában.
Rusalka hangjának metsző éle fagyos volt. Daayara pillantott, aki szintén féltérdre ereszkedve, lehajtott fejjel fejezte ki hódolatát úrnője felé. Sértetlen volt, a kislány legnagyobb szerencséjére.
,,- Az anyaságot nem nekem találták ki.”
Hangosan viszont nem mondta ki amit gondolt, bőven elég volt, hogy egyértelműen lerítt róla, mennyire képtelen elviselni a szeleburdi viselkedést.
– Az önfegyelem hiánya hamar veszélybe sodorhat, leány! – Zane hódoló pillantásai teljes mértékben hidegen hagyták, leperegtek róla.
Jelen pillanatban csak és kizárólag a Skylyren követek érdekelték. Mielőtt elhagyta volna a szobát, elvette a lányról a korlátozást mi megszólalását volt hivatott akadályozni.
– Te felelsz érte! – dobta át egyszerűen Zane kezébe a leány felügyeletét.
Neki most sokkal fontosabb teendője akadt, amit lehetett, azt már megtette. Igazán igyekezett, de nem tudta kedvelni a lányt. Egy szikrányit sem. Már értette, hogy miért volt annyira fontos nem csak az erőt és a szépséget, hanem a jellemet is figyelembe venni nem csak a tenyésztések irányításakor, hanem annak idején párválasztáskor is. Azt nem bánta meg, hogy elfogadta Zanet, de eszébe véste, hogy meg kell tiltsa neki, hogy bármi módon több utódot nemzzenek. Ha kell, a Szelencét fogja használni, de nem volt hajlandó belehelyezkedni a szülői szerepbe. Ysbal viszont tökéletes nevelője lesz.
Átvágva a hosszú folyosókon a tárgyalóba sietett, ahol a követek várták. Nem ismerte őket, valószínűleg a háború után váltak a birtok személyzetének tagjává. A kiválást követően rebesgették, hogy az Arany Sárkányasszony gyökeresen írta át a birtok igazgatási rendszerét, ezzel is megerősítve autonómiáját.
Daaya, miután úrnője elhagyta a szobát, felemelkedett, és az apa-lánya párosra nézett.
– A hercegnő rendkívül zaklatott. Időre van szüksége, még ha nem is vallja be, de próbálkozik. Bár ő maga a változás híve, de vannak olyan erények, melyeket továbbra is elismer és fontosnak tart. Ne féljen, kisasszony, talán kezdetben nehéz lehet megfelelni a hercegnő elvárásainak, de nem lehetetlen.
A némaságra ítélt gyermek apró testében szörnyűséges felháborodás sarjadt, amikor az általa felsorolt neveket édesanyja oly könnyedén megvétózta. Arcát két oldalt felfújta, amely így most úgy festett, mint egy teleszájú hörcsögé. Dacos volt és akaratos, nem vitás, mégis amikor rejtett értékei is felemlegetésre kerültek, hirtelen ismét megszelídült a vad leány. Rusalka szájából, személyesen hallani a dicsérő szavakat felért számára egy mennyekbe való látogatással. Ezek után bárki, bármilyen negatív kritikával is illethette volna kiforratlan modorát, vagy egyhangú, komor öltözködését, Ő csillogó szemekkel fogadata volna… A mámor mondhatni teljesen elvakította.
Arra sem tudott volna felelni, hogy mikor nyomták be Őt egy meleg vízzel teli dézsába, minden olyan gyorsan történt. A szolgálók, akik a fürdetését végezték, nem hasonlítottak az ahramon-i népre, így feltételezte, hogy a Hercegnő magán csatlósai voltak. Bár idegen érintéseiktől eleinte megborzongott, szándékaik tisztasága felől nem volt kétsége, rövid idő után pedig már kezes bárányként engedte magát ápolni.
A fürdőből, egy vadonatúj személy járult Rusalka színe elé. A leány fenyegető, halált felidéző megjelenése megváltozott. Az élet maga, a vidámság és a fiatalság sugárzott belőle. Úgy tűnt, újdonsült harcos-hercegnő ruházatával is megbarátkozott, noha járása egy kissé még bizonytalan volt, amit a páncéllemezekkel való ismerkedésének lehetett betudni.
Ajándékainak hosszas listája itt azonban még nem ért véget. A legyező, amelyet édesanyja szánt neki, szinte azonnal felkeltette a kíváncsi lélek érdeklődését. Ahogy kézhez kapta, egyből megismételte a bemutatott módszert. Az előugró pengék ideálisak voltak egy bérgyilkosnak, ugyanakkor a kisasszony nyers, brutális erőre épülő harci stílusától távol álltak. A leány megértette a bölcs szavak mögött rejlő jelentést és a fegyvernem miben létét is. Ha helytelenül forgatja, a legyező eltörik. Könnyed, technikás mozdulatokkal irányítva viszont ez is ugyanolyan halálos eszköz lehet, mint egy kard. Gondolt is egy nagyot. A vele született csatamágiát mozgósítva, mágikus energiát vezérelt a legyezőbe, amely a pengékben összpontosult. A korábbi villámlándzsát most nem megidézte, hanem egyfajta auraként, az ajándéka köré vonta.
Kék szemei élénken ragyogtak, ahogy a fegyvere engedelmeskedett akaratának. A levegőben gyakorló mozdulatokat végezve, újra és újra belehasított a térbe. Minden egyes lendítését, éles mennydörgésnek hangja kísérte. Félelmetesen gyorsan tanult el új technikákat, valamint sajátított el új fegyvernemeket. A lelkes próbálgatások közepette körbe-körbe táncolta a szobát és annyira belelendült, hogy nem vette észre következő hasításának célpontját, amely ezúttal nem a levegő volt. A legyezőnek kiengedett, villámló pengéi egyenesen Daaya nyaka felé tartottak. A távolság egyre rövidült, beláthatatlan következményekkel kecsegtetve, ám a tragédia elmaradt. Egy erőteljes kéz, az utolsó pillanatban megragadta az elszabadult csuklót és megállította. Zane a semmiből került elő és elejét vette az akaratlan vérontásnak.
– Egek. Még szerencse, hogy pont erre jártam. Micsoda kár volna, ha ezt a gyönyörű, új ruhádat vér mocskolná be. – Fedte meg gyermekét, akinek játékosan, kézfeje élével rá is kólintott egyet a feje tetejére. A leány válaszul hátrált pár lépést, miközben ellenséges pillantása kereszttüzében tartotta megmentőjét, aki most egy a hajával és szemeivel összhangban levő, indigókék inget viselt, illetve egy elegáns, fekete szövet nadrágot.
– Nocsak. Tán elvitte a cica a nyelvedet? – Döntötte oldalra a fejét, majd megvilágosodott.
– Áh értem. Feleslegesen fecsegtél, túl sokat, nem igaz? – Felidézte magában, hogy gazdája Őt hányszor is részesítette hasonló sorsban és magában jót derült ezen. Ezt követően szembefordult Rusalka-val, akitől az Ő szava is hirtelen elállt.
– Gyönyörűen fest ebben a ruhában. Hirtelen nem is tudom eldönteni, hogy engem, vagy a vendégeket óhajtja-e megnyerni magának. – Bókolt szerényen, bár az idomokat felfaló tekintete alapján, Őt már nagyon is sikerült elvarázsolni.
– Lenne egy néhány ötletem, miként avathatnánk fel ezeket a varázslatos darabokat, de híreket hoztam. Az őrök jelentették, hogy vendégeink Skylyren-ből, megérkeztek.
Rusalka türelmes személy volt. Már ami a gyermek irányában értendő volt. Ha valaki más lett volna, aki úgy beszél, olyan hanghordozással és szóhasználattal, amit a neveletlen leány megengedett magának, valószínűleg már lecsapott volna rá haragja. Egyelőre viszont az volt a terve, hogy felméri a növendék jellemét. Érdekelte, hogy milyen jellemvonásokat örökölt, és azok hogyan hatnak személyiségére. Az hamar kiderült, hogy értelemből és tanulékonyságból nem volt hiány, ám amit a hercegnő igazán hiányolt, a megfelelő viselkedés, az a legcsekélyebb mértékig sem volt meg benne. Alázatnak csírája sem mutatkozott, bár igaz, hogy mérhetetlen rajongás, ragaszkodás és szeretet fűzte őt vér szerinti anyjához. Rusalka viszont nem volt hajlandó ezeket figyelembe venni. Egy uralkodói sarj esetében vajmi keveset számítottak az érzelmek, melyek a családjához fűzték, még meg kellett tanulnia kezelnie az érzelmeit, hogy méltó hercegnővé válhasson.
– Leány! – szólt erélyesebben.
Szavával együtt olyan lelki teher nehezedett a cseppnyi lélekre, mi némaságra kárhoztatta. Túl sokat fecsegett oktalanul.
– A nevek, melyekkel illetnéd magad, gúnyos lekicsinylő ragadványok, mik mögött valódi személyed értéke elvész, mígnem arcod fénye is homályossá tompul. Nem te fogod uralni ezeket, hanem azok hatalmasodnak el rajtad. Annyi más érték is rejlik benned! – ingatta meg fejét, mire selymes tincsei lágy ringásba kezdtek, és megtáncoltatták a szoba fényeit – Az oktalan gyilkolást pedig tudd, megvetem. Apád sokat tanul mái napig, hogy méltó módon állhasson meg trónusom mellett, és te is követni fogod a példáját.
Nem helyezte kilátásba… De tudta, hogy ha most elfogadja véréből való gyermeknek a lányt, azzal az elsőszülöttjévé is teszi. Ez azt jelentette, hogy nem egyszerű hercegnő, hanem koronahercegnő válik belőle.
– A koronahercegnő nem engedheti meg magának, hogy ehhez hasonló zsákruhában mutatkozzon! – mérte végig a leányt.
Daaya azonnal alakot öltött mint látható szolgáló, és kezei közé vette a leány sorsát. Több kisebb báb is a segítségébe szegődött, először ugyanis megmosdani vitték el a nemrég még wyvern háton száguldozó kishölgyet. Kifésülték a haját, értékes olajokkal kenték be, bőrére pedig halvány illatú permet került, hasonló, mint amit Rusalka maga is viselt. Fekete és vörös színű öltözék került elő, fehérrel kiegészítve. Ez utalt a származására, ám eléggé hasonlított a hercegnőre ahhoz, hogy ne legyen kétség affelől, kinek a gyermeke. A bábok serény munkája nyomán közel fél óra leforgása alatt Rusalka előtt az a fiatal hölgy állt, akit látni kívánt.
Ruházatának stílusa elütött a selmori hagyományostól, a leheletvékony, viszont kemény díszpáncél lemezei nem hazudtolták meg harcos szellemét. Fegyver helyett azonban Rusalka egy legyezőt nyomott a lány kezébe.
– Ma este még jelentős irányításomat érezheted majd. Szeretnélek megóvni téged, és magamat is a nemkívánatos helyzetektől. Egy nő legjobb barátja ez az ártalmatlannak tűnő eszköz… Lehet a szavak nélküli kommunikáció egyik ragyogó eszköze, de valódi fegyver is. – megnyomva az egyik intarziát a legyező testét képező bordákon, kicsiny, de éles pengék ugrottak elő minden egyes fapálca végéből – Egy újabb kattintás, és máris eltűnnek. – mutatta meg a játékszer működését – Ez az én névadó ajándékom neked. Próbáld meg úgy jól érezni magad az est folyamán, hogy tudod, rólad szól az ünnepség, és azt is észben tartod, hogy kinek a lánya vagy!
A gyermek egy csipkék és minták nélküli, éjfekete egyberuhát viselt, amely leginkább magát a kaszást idézte, mégis, a maga módján elegáns volt. Ideális a sötétben való megbújáshoz és a lesből támadáshoz. Léptei, valamint nagynak távolról sem nevezhető testének minden egyes mozdulata erőt és vadságot sugárzott, amely hajlamos volt szinte bárkivel elfeledtetni a törékeny, fiatal hölgy álcáját.
– Felségednek igaza van. Már ha könnyelműen azt feltételezzük, hogy a magához hivatás nem csupán az egyik szolgáló ízetlen tréfája volt. A másodkézről származó információk hitelességét illetően nem árt óvatosnak lenni és fenntartásokkal kezelni. – Cáfolta meg kérdésének ostoba mivoltát. Volt benne elegendő merészség, hogy elmondja saját véleményét, még ha ezzel az általa bálványozott személy tévedésére is kellett hogy rámutasson. Egyúttal ékes bizonyítékát adta annak is, hogy nem csak egy agyatlan ragadozó, hanem képes a racionális gondolkodásra.
– A maihoz hasonló nagyszabású ünnepség aranyat érő lehetőséget biztosít új politikai, gazdasági és katonai szövetségek megköttetésére, illetve a már meglévőek megerősítésére. Az abszolút hatalom és erőbeli fölény demonstrálását is szolgálhatja, ha például a mostanihoz hasonló, hódító hadjárat kellős közepén kerül megrendezésre, ám kétlem, hogy a felsoroltak közül bármelyik is elsődleges indok volna. A helyszín megválasztása túlságosan is rendhagyó, amely alapján arra következtetek, hogy a Hercegnőnek valami egészen más mondanivalója van a meghívott felek részére. Ha egyetlen szóban kéne megfogalmaznom… talán a változás írná le legpontosabban a tippemet. – Felelte részleteket kimerítően. A leány úgy tűnt, hogy nem csak a katonák bosszantásával töltötte az elmúlt időszakot, hanem utánajárt a birodalom főbb nagyhatalmainak is. Meglepően magas intelligenciáról is tanúbizonyságot tett, mind új ismeretek befogadásával, mind pedig azok felhasználásával kapcsolatban.
Ezután a gyermek megkapta édesanyja válaszát is. Nem sok eltérés volt, leginkább csak pontosítások, meg egy aprócska kiegészítés, utóbbi pedig új megvilágításba helyezett sok mindent a leány számára.
– Hogy… elismer engem…? – Habogott döbbenetében, amelyre a névadás csak újabb lapát mámor volt.
– Lesz saját nevem is? Nekem??? – Gyönyörtől csillogtak a tengerkék szemei. Arcának simításától a testét passzív módon körbelengő fenyegető aura is egy pillanat alatt alábbhagyott. Teljesen megszelídült.
– Már én magam is gondolkodtam neveken. – Osztott meg egy kéretlen információt.
– Lehetnék mondjuk Vérontó! Vagy Koponyazúzó! – Hagyták el “jobbnál jobb” ötletek a száját.
– Özvegyítő! Neeem… Utóbbi nem volna helytálló. Kortól és nemtől függetlenül imádok gyilkolni! – Hamar világossá tette, hogy bár szellemi képességei figyelemre méltóak, attól még csak egy gyermek.
A hercegnő ezúttal levetette temetési ruháját. Selmori díszbe öltözött, csupán a színeket őrizte meg a túlvilági erő jelképeként. Fekete és királykék, ezüst és fehér, szemben a hagyományos vörössel és arannyal. A büszke lángok mik Ahranom utcáin égtek, mind Cartus templomainak sápatag, lidérckék színében lobogtak. A főnix ki visszatért holtából, nem hamvain át éledt újra, hanem maga az isten volt az, ki kegyet gyakorolt. Csillagszőke hajába fekete tüske koronát emeltek bábjai, tincsei mint ezüst zuhatag, hulltak alá az égnek törő ágak alól.
Elégedett volt Zane munkájával, a férfi igyekezett nem csak kedvére tenni, hanem önálló cselekedetekkel is megörvendeztette, amik valódi terheket emeltek le a törékeny vállakról. Ehhez igazodva, megfelelően jutalmazta is. Közös sarjukat viszont még váratta. Még csak parancsot sem osztott ki vele kapcsolatosan, hagyta, hogy a bestia rendelkezzen fölötte. Ez nem jelentette azt, hogy nem tartotta szemmel őt. Nyers volt, faragatlan, és bár a maga vad módján bájos teremtés, nem sok érzéke volt ahhoz, hogyan ne haragítsa magára a környezetét. Hiába volt apja gyermeke, a nép nehezen fogadta el még akkor is, ha legalább annyit lemészárol közülük Yest’dushu is, mint amennyit a leány. Ő pedig meg sem próbált igazán beilleszkedni, vagy az ellenszenv ellen tenni.
Nem lett volna helyénvaló, ha a ceeremóniáról nem értesül az, akiért rendezték. A vendégseregnek persze nem kellett tudnia, de Rusalka és Zane egészen az utolsó pillanatig titkolni kívánták mindenki előtt, hogy milyen célokat szolgál majd a rangos esemény, amire minden valamire való nemest meghívtak a birodalomban, aki befolyással bírt. Mindenkit… Kivéve a főnixeket.
A halk kopogás egyáltalán nem érte váratlanul, már korábban megérezte az izgatottságot. Jó messziről, valójában pont azért szólította magához, mert megelégelte hogy a lány a katonákkal játszadozik. Rontotta a morált.
– Lépj be! – adott engedélyt szóban is.
Az ajtó hangtalanul nyílt, a leány pedig besétált.
Rusalka hűvös pillantást vetett rá, ezúttal viszont saját vonásait kereste benne. Vér volt a véréből, nem tagadhatta. De a főnixek sajátos kisugárzása hiányzott belőle. Sokkal nyersebb volt, az elegancia amit birtokolt, inkább volt anyjának saját varázsában gyökerezendő, mintsem faji származásának ajándéka.
– Ha nem hívatlak, küldettem volna érted? – felelt az ostoba kérdésre, rámutatva a leány hibájára.
Hangjában mégsem volt semmi szemrehányás, egyszerűen okító jelleggel világított rá a felesleges szavak használatára. Persze, hiába nézett ki zsenge rügynek, egy hét alatt semmi sem virágzik ki, ha annakelőtte még csak a porban nyújtogatta gyökércsíráit.
– Tudod, hogy miért tartjuk meg ezt az eseményt? – kérdezte.
Várt egy kicsit, hogy lehetőséget adjon a saját gondolatok kifejtésére. Sőt, egészen addig várt a válaszra hogy ha az nem akart érkezni, mígnem kínosan hosszúra nyúlt a csend. Ezzel is azt érzékeltette, hogy van a lánynak joga hogy szóljon, és ő figyel rá.
– Ez az esemény egy nyilatkozat a részemről a Birodalom, és Selmor részére. Selmaar hagyományai ősiek, még az első idők előttre nyúlnak vissza. A hosszú évek során az, hogy a zha’Selmorok megőrizték tiszta vérvonalukat és hagyományaikat, erőssé tette őket. A szokások elvakult hajszolása azonban elfojt olyan dolgokat, amik fejleszthetnének bennünket, az elfojtásból pedig gennyes kelések keletkeznek, amik komoly károkat okoznak.
Ameddig beszélt, végig fogva tartotta tekintetével az égkék szemek mögött lakozó fiatal lelket. Figyelte, mennyit ért meg abból, amit mond neki, de végülis nem akart még nagyon komoly leckét adni a zsenge lánynak.
– Nem úgy kívánok visszaülni a trónra, hogy ugyanabban a portengerben fürdőzzek, ahonnan elindultam. Ehhez pedig az első bizonyíték te vagy. – előre nyúlva a lány álla alá fektette ujjbegyeit, és finoman megsimította a szépen metszett arcot – A mai este arról szól, hogy elismerem, hogy tőlem származol, és nevet adok neked.
Az ünnepségre való tekintettel, az Ahramoni bestialovasok a szokásosnál jóval nagyobb létszámban járőröztek a levegőben. Érthető volt, hiszen az uralkodó megválasztása óta, ez lesz az első rangos esemény, ahol bizonyíthatják rátermettségüket. Három fős rajokban fésülték át közeli mezőket és sziklás területeket, valamint igazították útba az esetlegesen eltévedő vendégeket. A lovasok mint mindig, most is nagyszerű összhangban dolgoztak együtt, egyetlen csapatot leszámítva.
– Ahdal parancsnok, “Ő” mit keres itt? – Kérdezte szemernyi diszkréció nélkül az egyik katona, miközben rosszallóan pillantott a megszólított tiszt háta mögött ácsorgó lényre. A fiatal leányt képtelenség volt kizökkenteni tökéletes egyensúlyából, mintha csak a talpai odatapadtak volna a Wyvern pikkelyes hátához.
– Mindenáron jönni akart. – Felelte szűkszavúan a marcona férfi. Arcára volt írva, hogy neki sem füllik a foga a dologhoz, de nem engedhette meg magának hogy jelenetet rendezzen. A végén még Rusalka hercegnő nyílvánosan kivégeztetné Őt, amiért egy ilyen neves napon merészelt viaskodni.
A pókivadék széles mosollyal az arcán élvezte, ahogy a szél belekap a testébe és minden erejével próbálja Őt a mélybe rántani. Mókásnak találta, sőt egyenesen imádta a Wyvern háton való utazást. Sikerült fél füllel elcsípnie az elhangzó párbeszédet, mire meglepődött arckifejezéssel, lágy hangon kérdezett vissza:
– Talán, zavarom a nemes katona urakat? – Hogy az ártatlan gyermeki kisugárzását tovább növelje, nagyokat is pislogott hozzá.
Kérdésére a parancsnok felelt, a másik kettő szóra sem méltatta. Feltehetően a csata során elhunyt bajtársaik miatt nehezteltek rá.
– Meglehet, hogy neked ez csupán játék, de nekünk az életünk. Sok társunkat megöltél. Voltak köztük barátok, testvérek, apák és gyermekek. Nem emelhetjük fel rád emiatt a hangukat, ugyanakkor kötelesek sem vagyunk elfogadni téged. – A férfi bár jól megválogatta szavait, válasza így is meglehetősen nyersre sikeredett.
A leány szemei kikerekedtek, ajkai résnyire kinyíltak. Pislogni és levegőt venni is elfelejtett.
– Hm… – Ízlelgette a mondanivalóját, még mielőtt mások elé tárta volna.
– És mennyire mókás volt! – Jelentette ki a semmiből támadt, szikrázó lelkesedéssel. A következő lendülettel hátulról a lovas nyakába ugrott, karjaival gyengéden a vaskos nyakba karolva. A döbbenet szinte a három férfi arcára fagyott.
– De hiszen ti voltatok azok, akik rám támadtatok. – Ismét hangszínt váltott, ezúttal egy sokkal komolyabb oldalát megmutatva.
– Ha önként, ellenállás nélkül átadtátok volna édesanyámnak a trónt, senkinek sem kellett volna meghalnia. Csak is magatokat okolhatjátok a veszteségeitekért. – Mesélte el saját szemszögéből a történteket.
Úgy tűnt, hogy a parancsnok hamar átlendült a tényen és elfogadta, hogy a kis gyilkológép belécsimpaszkodik, noha arcán a zavartság nem akart szűnni.
– Katonák vagyunk. Bármikor szembesülhetünk a halállal. Ezt elfogadtuk. De ahogy mondtam, téged nem vagyunk kötelesek. – Ismételte meg korábbi elutasítását a nemes harcos.
A leány szemei elégedetlenül összehúzódtak. Karmai hegyével türelmetlen dobogásba kezdett a férfi nyakának két oldalán.
– Olyan savanyúak vagytok. Hirtelen el is ment a kedvem attól, hogy játsszak veletek. – A feléledő vérszomjától a Wyvern-ek kisebb pánikba törtek ki. Szerencsére a kritikus pillanatban, egy újabb lovas tűnt fel a láthatáron.
– Üzenetet hoztam Rusalka királynőtől. Látni óhatja a hölgyet. – Mintha csak egy varázsigét mormolt volna el a futár, a gyermek hirtelen megszelídült, elengedte foglya nyakát és egy pillanat alatt a jó hírnek hozója mögött termett.
– Mire várunk még?! Irány a város! – Dobbantott türelmetlenül kettőt a szárnyas hüllő hátán, amitől az felmordult.
A szobának csendjét gyenge, visszafogott kopogások zaja zavarta meg. Az ajtó nem sokkal ezután kitárult és a leány lépett be rajta. Ahogy meglátta Rusalka-t, földön túli öröm járta át egész testét. Legszívesebben a nyakába borult volna, de türtőztetnie kellett magát. Nem akarta a múltkorihoz hasonlóan felzaklatni Őt.
– Hivatott engem, Felség? – Kérdezte félszegen, majd ahogy másoktól látta, bár kissé ügyetlenül, letérdelt.