Selmaari Birodalom

Kezdetben csupán egyetlen tanyavilág volt, mely lassacskán faluvá, várossá, kastélyvárossá, kiterjesztett birtokká nőtte ki magát egészen addig, míg már egy egész birodalmat tudhatott magának Selmor városának feje. A sötét főnixek, vagy ahogy magukat nevezik, az Ősigaz Láng Leszármazottai generációról generációra örökítették maguk közt a hatalmat, várva hogy egyszer megszületik a legerősebb köztük, aki kitakarítja a kontinenst, és Terianon belül saját világot hoz létre számukra ahová nem teheti be lábát egyetlen újhitű terrán sem.

A Birodalom fővárosa Selmor, melynek utcái szinte állandóan lángokban állnak, mégsem égnek el, hála a pecsétnek melyet az Alapító alkotott. Ege soha nem látott olyan kéket mint máshol, még a legfényesebb delen is violalila árnyalatú tengeren úsznak a fekete és a fehér minden árnyalatában játszó felhők. A napkorong arca olyan mint a Holdé, a csillagok pedig vörösen izzanak a mélyfekete bársonykárpitra varrva. A peremvidék egészen Panterániától a kontinens tisztuló közepe felé nyúlik, ahol már látni a kék égboltot is. Gazdag erdeinek és rónáinak sokarcú vidékein színes terrán fajok élik életüket; ki küzdelmesebb, ki könnyebb sorsra hivatva.

Subscribe
Visszajelzés
guest
78 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
Zane
2022.07.02. 16:44

– Avagy úgy. – Hunyta le szemeit a bestia, majd elmosolyodott. Gazdája szintén éleseszű volt, aki nem felejtette el a legapróbb, lényeges részleteket. 
– Valóban. Táplálkozás során elemzem a prédát, így helyén való a Hercegnő által felajánlott jutalom maga is. – Fejezte ki egyetértését az illatos szépségnek, még ha volt is néhány ellentmondás a dologban. Teste felfalatása előnyös volt számára, így elég lett volna csak parancsba adnia, ehelyett jutalomként tálalta. A tanácstalan fiú, odalentről pislogott nagyokat felfelé, a rideg pillantásokra, de csendben elfogadta hölgye szeszélyét és egy újabb mókás játéknak tudta be.
Meglepődöttségében egy olyan kijelentés hagyta el Rusalka száját, amitől Zane is mélyen magába nézett.
– Mostanáig én sem gondoltam volna. Ha meglátok egy testet, legyen az bármilyen csábító is, csak mint táplálék tudok rá tekinteni, habár úgy tűnik, hogy a Hercegnőé valamiért kivételes. – Réges rég, azon a bizonyos estén, amikor megölte teremtőit és elpusztította a laboratóriumot, távozása előtt még elolvasta a bestia projekttel kapcsolatos dokumentumokat, titkos feljegyzéseket. A faj sajátosságai között szerepelt egy pont, ami az egyes egyedek, birtokosukhoz való kötődését taglalta. Ha a fegyver egy, saját magával kompatibilis személlyel köt szerződést, egy erőteljes vonzalom alakul ki benne iránta, ami zökkenőmentesebbé teszi a közös munkát. Zane egészen idáig abban a hitben ringatta magát, hogy Ő különleges és nem szenved ilyen “hibás” funkcióktól, de valójában pusztán csak arról volt szó, hogy a zsák mostanáig nem találta meg a foltját. Ez számára egyszerre volt érdekes és egyben félelmetes fordulat. Távoli volt még a felszabadulása időpontja, ezért problémás volna ha időközben elgyengülne és nem tudná véghez vinni tervét, miszerint a drága gazdáját olyan kilátástalan helyzetbe taszítja, ahonnan az istene sem tudja megmenteni.
– Ostobaság… Én más vagyok, mint a többiek. – Reflektált gondolatmenetére halk morgás kíséretében. Észre sem vette, hogy véletlen hangosan mondta ki. A kövér vízcseppeket törölközővel szorgosan felitató kezei is rövid időre megbénultak eközben. 
– Úgy értem, hogy igen! Igaza van Hercegnő! – Pillanatnyi zavarában próbálta kivágni magát, noha a másik nem is mondott semmit, amire Ő helyeselhetett volna.
A világos szinű fürdőköntös feladása után hátrált néhány lépést, hogy egybe láthassa a végeredményt, ami szemet gyönyörködtető volt.
– Mint mindig, ma este is a legjobb formájában hajthajta álomra a fejét. A köntös választás is remek, mert bár egyszerű és letisztult, minták nélkül a Hercegnő természetes bájai csak még inkább kihangsúlyozódnak. – Bókolt finoman a bestia, aki imádta a nő mókás reakcióit az efféle szavakra.

* * *

Már egy ideje nem rázták meg újabb rengések a megfáradt várost, de ez nem annak volt köszönhető, hogy Catherina, a munkája végére ért volna. A cél távoli volt, hisz még több tucat kúria nemese várta aznap a megboldogulása pillanatát. A boszorka egy nagyobb sziklatömbnek támasztva hátát várta, hogy teste új erőre kapjon. Számtalan sebből szivárgott ki belőle vörös nedű és nem úgy tűnt, hogy egykönnyen begyógyulnának. Még nem sikerült rátalálnia a tőle elkobzott megbűvölt tárgyaira, amikből ereje nagy részét merítette mindig is. Bár így is erős volt, az átváltozás ideiglenes mellékhatása miatt elképesztően fáradékony. Mostanáig 7 árulóval és családjával végzett már, de elérte korlátait. A túlélők most is Őt keresték az utcákon, tisztán hallotta suhanó lépteiket a szikla mögül. A vérgőzös levegőben nehezen lélegzett, zihálására pedig valaki felfigyelt. Homályosan ugyan, de még pont látni vélt egy ismerős alakot közeledni.
– Lucien…? – Suttogta a férfi nevét, mielőtt elájult volna. Meglepődöttsége jogos volt, hisz Zane azt mondta, hogy a férfit halálra zúzták a leomló törmelékek.

Rusalka
2022.07.02. 12:07

  Rusalkát gondolkodóba ejtették a hallottak. Elméje azonnal lázas munkába kezdett, szinte nem is figyelt arra, amit teste művelt. Mintha tetteit az irányította volna, hogy pillanatnyi csendes időket lophasson, amikor a bestia épp másra figyel, ő pedig addig is feldolgozhassa a hallottakat, azok alapján pedig következtetéseket vonjon le. Mielőtt a bestia kezébe adja a kutatás lehetőségét, egy lépéssel előtte akart járni. De hogyan korlátozhatja az ismeretszerzést úgy, hogy ő maga hamarabb jusson eredményre mint megbízottja? A játszma gondolata egészen feltüzelte addig hűvös hangulatát, és ösztönös vágyakat ébresztett benne… A versengésre, és a győzelem megtapasztalására. Uralkodni akart, minden módon. Csak ezt az életet ismerte, és nem volt hajlandó lemondani róla. Női mivolta és a préda ajánlata pedig egyből elkezdtek Zane bestia lényére hatni. Mintha a nyuszi maga mászott volna a farkas agyarai közé, hogy egy kicsit megtapasztalja, milyen érzés vékony bőrén a halált osztó csúcsok finoman fájdalmas szorítása. Vagy mint egy pompás szitakötő, amely hivalkodva repdes, szépségével dicsekedve, szárnyait csillogtatva a jégmadár előtt, hogy aztán kitinpáncéljának roppanása verjen borzongató fájdalmat kicsiny testében, mikor a madár a csőrébe kapja. Ám sem a nyúl, sem a szitakötő nem szenvedett sérülést. Bár a tapsifüles meghempergett az agyarak közt, a farkas szája kipeckelve tátongott, a szitakötő pedig nyugodtan ülhetett a jégmadár csőrén, mert azt csapda tartotta fogva. A hercegnő pedig fürdőzött a veszélyérzés mámorában.
  Mágikus keringése egészen felgyorsult, ami végre távolságtartásra ösztökélte, megkegyelmezve ezzel a megkínzott vadnak. Füle mögé igazította nedves hajzuhatagának egy vékony tincsét, aztán várta, hogy megszárítsák. A felkavarodott érzések pedig ahogy jöttek, úgy meg is hűltek. Hiába próbált Zane elé vágni egy lépéssel, a férfi résen volt, és máris az ajánlat gyökerét kutatta. Rusalka szemei megrebbentek, de nem a félelemtől, hanem, mert bosszús árnyak húzódtak tiszta homloka fölé. Nem szerette ha megkérdőjelezték, ráadásul egy ilyen ajánlat után…
– Felfalással vagy képes kielemezni az élőlényeket. – jelentette ki a tényt, mindenféle kérdés nélkül.
Ennyi volt a magyarázata, nem több. Elvárta, hogy Zane, hamár arra méltatta hogy nem csak közelségével jutalmazta, felfrissítve ezzel vérkerigését s azzal együtt gondolkodását, összerakja a kirakós darabjait. Hiszen pár perce még arról beszéltek, hogy a bestia majd a nekromanta mellett kutatni fogja Úrnője erejének eredetét. Ő pedig erre válaszul volt olyan nagylelkű, hogy a következő városért cserébe húsát ajánlotta. Zane szemszögéből ez a hasznos és kellemes ötvözete volt, míg számára… Inkább célszerű volt. Sejtette, hogy egy vad teremtményt kevéssé fog inspirálni egy egyszerű lakoma, ezért is döntött úgy, hogy mint jutalmat, kínálja fel magát. Elvégre azt mégsem várhatja, hogy menekülőre fogja… Megparancsolni viszont, hogy falja fel, egyhangúnak tűnt. 
  A környezet aprócska porszemcséiből két bábocska állt össze, áttetsző formájuk egyből szolgálatba szegődött. Hogy a bestia akadálytalanul végezhesse úrnője testének szárítását, puha törülközőbe csavarták a hosszú hajkoronát, és azt egész végig Rusalka feje fölött tartották. Így nem kellett amiatt aggódnia, hogy egy rossz fejbiccentéssel leborul fejéről a konty, de nedves hajtömeget sem kellett neki cipelnie. A levegőben lebegő bábocskák pedig tökéletesen követték minden egyes mozdulatát. 
– Hogy? – billentette meg kissé a fejét, hogy láthassa a földön térdeplő áhitattól csillogó szemeit, mikor gazdájuk képtelen kérdést szegezett a hátának. 
Széttárta karjait, hogy Zane ráadhassa a könnyű, dísztelen szilvavirág fehér selyemből készült fürdőköntöst. A lágy esésű anyag huncut bájjal hangsúlyozta ki testének apró szépségeit, melyek méltatlan szem számára rejtve maradtak. Alig láthatóan, de a hercegnő csillagfehér arcára halvány ezüstkék szín futott, mely elterjedt a füleitől egészen a dekoltázsáig. 
– Nem gondoltam volna hogy érdeklődsz az efféle dolgok iránt. – próbált hűvösen felelni, bár a saját számára is hamiskásan csengett a hangja. 
Igazság szerint teljesen váratlanul érte hogy Zane felhozta a két csók esetét, melyek akkor a hatalom fitogtatására szolgáltak.

Zane
2022.07.01. 17:59

Zane a kezein úgy manipulálta a karmait, hogy azok a hajmosásnak tökéletesen eleget tegyenek. Ahogy ígérte, libabőrt kiváltó kényeztetésben részesítette a fürtök alatt meglapuló hajhagymákat. Talán az elsőosztályú technikájának, vagy az egész napos teljesítménye elismerésének köszönhetően, váratlan kérdéseket szegeztek neki.
– A Hercegnő húsának zamata olyan volt, akár egy szelet frissen sült, ropogós cipó, amivel egy koldus csillapítja mardosó éhségét több napnyi koplalás után, a vére pedig üdítő, akár egy sivatag közepén található oázisnak tiszta vize. – Felelte a bestia, rövid gondolkodás után.
– Nem… igazából nincs olyan hasonlat, amely pontosan kifejezhetné a csodálatomat. A testem egy bonyolult mágikus rendszer… Képes a végtelen fejlődésre. Teremtőim a maximális hatékonyság érdekében úgy finomhangolták, hogy a leghatalmasabb terránok, avagy istenek húsára és vérére, reménytelen függőként vágyjak. Ez a biztosítéka annak, hogy nehogy ellustuljak és továbbra is szorgosan keressem az evolúcióm következő lépcsőfokát. – Árult el kicsivel több részletet, mint amit kérdeztek tőle.
Olyannyira belemerült a magyarázatába, hogy már csak akkor eszmélt rá gazdája cselekedeteire, amikor az a mellkasára nyomást gyakorolt és a földhöz szegezte testét. Szótlanul, csendben tűrte, hogy a nő fölé kerekedjen, majd a füléhez hajolva, érzékien belesuttogja csábító kérdéseit. Szemei kékes ragyogása felerősödött, pupillái elvékonyodtak, mint némely ragadozó vadállaté. A szívet imitáló, mágikus belső szerv vad zakatolásba kezdett, amely szapora lélegzetvétellel párosult. A Hercegnő nyakának bársonyos bőrét, a bestia kellemesen langyos lehelete cirógatta. Telitalálat volt ez Rusalka részéről, a felfedezés, mely szerint bármely mágia nélkül képes ilyen és ehhez hasonló sóvárgó vágyakat ébreszteni szolgájában. Ha nem lett volna “megbénítva”, Zane-t minden bizonnyal uralma alá kerítik a szóban forgó vágyak. Bár nem felelt a kérdésre, teste éppen elég beszédes volt így is és a lehető legőszintébb választ nyújtotta.
Miután Rusalka megelégelte a kedélyek felkorbácsolását és kegyesen eltávolodott a megkísértett párától, az fokozatosan nyerte vissza józanságát. A megfelelő sorrendben először a lélegzetvétele, a szívverése, majd a szemei tértek napirendre.
– Ez most úgy hangzott, mintha jutalomfalatot ajánlana fel nekem azért cserébe, ha jól viselkedem. Nem bánom, nincs ellenemre, de ha szabad megkérdeznem… felséged miért menne ilyen messzire? – Tette fel kérdését továbbra is a méretes vízpocsolya közepén dagonyázva.
– Ha minden kötél szakad, a Szelence révén bármikor képes teljes engedelmességre bírni. Így hát… úgy érzem jogos a kérdésem. Felvilágosítana… kérem? – Húzta össze résnyire gyanakvó szemeit. A híres neves logikája még ilyen forró pillanatok közepette sem hagyta magára, fáradhatatlanul kereste a megfejtést, hogy a lakomából vajon… mi haszna származna gazdájának?
– Bocsánat. Nem kell válaszolnia. Ön nagylelkű felajánlást tett én pedig hálátlanul szőrszálhasogatásba kezdtem. – Mielőtt még egy esetleges kellemetlen helyzetbe hozta volna feljebbvalóját, még idejében meghátrált. Erőt vett magán és miután felkelt a kőről, a törölközőért ment, hogy méltó módon lezárhassa a fürdetés folyamatát. A háton lecsurgó cseppeket kezdte először letörölni, majd ahogy haladt lefelé, lassan féltérdre ereszkedett, a combokat már így köszöntötte. Egyre csak a jutalmon járt az esze, ami bár mesésen hangzott, volt egy feltétele. A következő város bevételéig nem hibázhatott egyszer sem. Már pedig az elmúlt napok fényében az már kiderült, hogy Zane előszeretettel tette próbára gazdája türelmét. Egy gondterhelt sóhaj hagyta el ajkait, majd tekintetét végigvezette a felé magasodó gyönyörű testén, egészen a tarkóig.
– Mi mindent ismételünk meg akkorról? Úgy tudom a csók is a lakoma része volt. – Tört ki belőle az őszinte, kendőzetlen kíváncsiságának tárgya.

Rusalka
2022.06.29. 17:50

  Kétség nem fért hozzá hogy a bestia és a hercegnő közt kibontakozó, különleges kapcsolat valóban hordozott magában előnyöket és hátrányokat. S bár tény, hogy különleges lénye mely érdekes fejlődési szakaszokon ment keresztül tényleg hordozott magában veszélyforrást melyet nem hagyhatott figyelmen kívül, inkább maga mellett tartotta. Jelenleg is, bár szemei csukva voltak, és a vékony héj alatt mozdulatlanok maradtak szemgolyói, figyelt és tanult. Csupán fakó pilláinak árnyékát táncoltatták meg orcáinak sápadt barackpuha dombjain a táncoló lángok fényei. 
  Valóban bölcs dolog volt kutatással megbízni a bestiát is? Résnyire nyitotta szemeit, de csak a díszes freskókkal pompázatossá tett mennyezet alakjait figyelte. Egymásba csavarodó puha testek életteli alakjai feszültek mindenfele, alig fedte őket az ezernyi ráncba gyűrődő lenge fátylak lobogó rengetege. Romantikus ábrázolása volt a vámpírok csáberejének, és a prédák elragadtatásának, mikor extázisban egyesültek. A megfestett női alak delejes pillantással mart a férfi nyakába, ki hátravetett fejjel élvezte az ölében ringó gyönyört és a húsába süppedő agyarak feszítő fájdalmát. Lüktető mámor feszegette a sík kép korlátait, s a vízről felszálló páragomolyagok közt néha úgy tetszett, a kép tényleg megelevenedik. Körülöttük több kisebb-nagyobb részlet emelte a remekmű tökéletességét, de a pillantás valahogy mindig visszatévedt a központi jelenetre. 
– A húsom áldozni a tudomány oltárán, hm… – merengett.
Egészen figyelmen kívül hagyta a pusztulás zajait, Nem szabta meg Catherinának, hogy miként végezze el feladatát, ha ez a kúriák pusztításával is járt, hát legyen. A mérges hangyák fészkét forró vízzel lehet leghatékonyabban kiírtani.
  Ő maga mélyebbre merült a vízben, míg egészen el nem tűnt az olajos víztükör alatt. Nem volt szüksége levegőre, de az élőnek tűnő test önkéntelen funkcióinak, mint a légzőmozgás megszakadása halvány kellemetlenséggel töltötte el. Lassan visszaemelkedett. Pillantásával jelezte Zanenek, hogy igényt tart az említett hajmosásra, melynek percei csendben teltek. A hercegnő nem kívánt társalogni, és a bestia elméjére is szolid, alig észrevehető nyomást helyezett, hogy ne kívánjon hozzászólni. Csak mikor a balzsamozást követő öblítésen is túl voltak, akkor szólalt meg, de nem akárhogyan. Hangja édes volt, mint a mézborral kevert vér.
– Miként emlészel arra, amikor felfaltál? – fordult lassan a bestia felé, tenyereit pedig a földbe süllyesztett kád szélére fektette.
Úgy festett most újra, a víz felszínén lebegő fátyolfehér tincseivel, mint egy szirén.
– Kedvedre volt az ízem? – suttogta, nehogy a személyzet meghallhassa őket.
Ajkai olyan közel voltak Zane arcához, hogy ha akarja, könnyedén megérinti. Ehelyett azonban Tenyereire nehezedve feltolta magát a medence szélére, aztán egyik térdét is a csempére tette. A víz halk csobbanással sietett szét a csempén, a hercegnő testén fürge cseppek görögtek végig. Gyengéden Zane mellkasára fektette tenyerét, aztán nyomást gyakorolva rá a földre kényszerítette. Lépésről lépésre térdelt a bestia fölé, miközben cselekvőképességét elméjének béklyói alatt hagyta. 
– Ha tehetnéd, felfalnál újra? – súgta még halkabban, még közelebb hajolva – Újra… – suttogta egészen a férfi fülcimpájára – …és újra?
Ajkai már egészen a bőrét érintették. A hajából és testéről lecsepegő cseppeket Zane ruhája fogta fel és itta be, mint mohó nyári föld aszály idején az áldott esőt. Csak Rusalka jégkék szemei maradtak rezzenéstelenek, akár a sír csendje. 
  Aztán hirtelen, amint tettei érkeztek, olyan fordulattal kelt fel és hagyta a padlón szolgáját.
– Ha a következő várost is bevettük, megengedem. – nézett le rá – De addig nem hibázhatsz. Egyetlen botlás – tartotta fel mutató ujját – és eljátszottad a lehetőséget.

comment image

Zane
2022.06.28. 18:25

Nem kifejezés, hogy szokatlan volt a dicsérő szavakat hallani Rusalka szájából, amelyek jóleső könnyedséggel cirógatták Zane egoját. A bestia meg is jegyezte magában, hogy talán többször tarthatna gyereknapot és kímélhetné meg úrnőjét a felesleges bosszankodástól. A morcos és elégedett arckifejezését is kedvelte, de képtelen lett volna választani a kettő közül, ezért úgy döntött, hogy mind a kettőre igényt tart és egészséges egyensúlyban tartja majd őket.
– Valóban! És milyen gyümölcsöző kapcsolat a miénk! Úgy értem… a Hercegnő tisztán tarthatja a kezét és én sem bolyongom céltalanul a világban. Belegondolni is szörnyű, hogy Egaxir-hoz hasonló, harmadrangú pojácák keresnek engem, mint tűt a szénakazalban. – Egy fáradt sóhajt lehelt ki szegény fiú, miután belegondolt, hogy a projekt titkossága ellenére, meglepően sokan ismerik és vágyják Őt még egy Intera-tól távoli kontinensen is. 
Az utódlás kérdésére Zane oldalra döntötte fejét és mutatóujja hegyével megérintette állcsúcsát.
– A politika ismeretlen terep a számomra, így úgy vélem, nem lenne helyénvaló ha megkérdőjelezném a Hercegnőt. Bármit is mondjon, elfogadom. Majd figyelek és tanulok. – Adott elfogadható választ. A bestiában megvolt minden, hogy a politikai életben is kitűnjön, hiszen az nem különbözött sokban attól, amit általában csinálni szokott: megfigyelés, elemzés, tervezés, előrelátás, miközben mindvégig több lépéssel a vetélytársak előtt jár. 
Amikor úgy tűnt, hogy Rusalka túlságosan is elmerült gondolataiban, meghagyta neki a nyugodt perceket és diszkréten hajtotta vissza fejét a kád peremére, majd csendben figyelte a bájos arc változatlan vonásait.
– Az a nekromata nekem olyan személynek tűnik, aki érti a dolgát. Ez csak természetes, hisz mi másért fordult volna Ő hozzá… – Halványan elmosolyodva hallgatta a további magyarázatot.
– Ez úgy hangzik, mintha problémát jelentene kegyed számára. De megtudom érteni az aggályait, nyugtalanító a tudat, hogy valaki mástól függ a létünk. Nekem, mint egy olyan faj egyedétől, aki birtokos nélkül létezni sem képes, elhiheti. – Újra és újra hálát adott a sorsnak, hogy Rusalka “talált” rá, nem pedig valami korábban említett kétes alak, noha az Ő életüket egy szempillantás alatt kiontotta volna.
– Talán… én a nekromata segítségére lehetek a kutatásai során. – Hozakodott elő egy váratlan ajánlattal.
– Ahogy a legutóbbi kis játékunk során kiderült, képes vagyok érzékelni mások auráját, de ez csupán csak a jéghegy csúcsa. Látom a testben keringő és az azt körül lengő mágikus energiát olyan részletekbe menő pontossággal, hogy annak legapróbb változása sem kerüli el a figyelmem. Ha valaki mágiát használ, már a kántálás, avagy mozgósítás előtti pillanatban tudom, hogy mire számíthatok. Mágia természete, várható fenyegetése és… a szükséges energia mennyisége. Ez visszafelé is működik, az esetek túlnyomó többségében, az energia készlet feltöltését is elemzem, így megérthetem a forrást. – Hasznos információkat hozott a Hercegnő tudomására, amikre az talán nem is gondolt, lévén alig ismerték egymást.
– Az esetemben például a holdfény és az általam elfogyasztott élőlények jelentik az utánpótlást. Utóbbiak nem csak feltöltik az energia szintemet, de véglegesen ki is tolják annak határait, ily módon, a végtelenségig növelhetem az erőmet. – Ő sem gondolta bölcs dolognak elárulni ilyen és ehhez hasonló kulcsfontosságú részleteket magával kapcsolatban, de tudta jól, ha túl sok mindent rejteget, csak annál gyanúsabbá válik, valamint így legalább valamelyest visszafizette gazdájának a megszavazott bizalmat.
– Mint ahogy mondtam Gexgan-ban is… sokféleképpen felhasználhat. – Zárta önmaga ajánlásának sorait, amikor is egy hangos robaj hallatszott a távolból, mintha egy épület dőlt volna össze.
– Úgy hallom, Catherina kezd belelendülni. Félő, még én is csak az útjában lennék. – Jegyezte meg tréfása, miközben újabb rengések rázták meg a földet.
– Esetleg… egy hajmosást? – Közölte a gyöngyfény fürtök láttán, hirtelen támadt ötletét.
– Biztos vagyok benne, hogy kezeim delejes érintésétől, örömükben dalra fakadnak majd a Hercegnő hajhagymái. – Tette hozzá szemtelenül emelve a téteket.

Rusalka
2022.06.28. 10:24

– Ha megpróbálsz valakit, aki igazán erős, megölni, csak kárt szenvedsz. – reflektált a hercegnő Zane múltjának történetére – Ameddig lehetséges a szövetség, törekedni érdemes inkább annak virágoztatására, hogy az erő gyümölcsöt teremjen. Pazarlás volna egy olyan bestiát mint te, túlvilágra küldeni.
  Okfejtése világos volt, szinte már kedveskedő, de mivel szolgája aznap jól teljesített, és egyelőre minden komolyabb bosszúság nélkül foglalhatták el Tolekait, nem sajnálta hogy kicsit elismerje Zane erényeit. Azon az éjszakán amúgy is Catherinának kellett teljesítenie, a boszorkány kudarca jobban aggasztotta. Csalódott volna benne, ha az erős örökös nemzésének célját feláldozza érzelmei oltárán, de már erre is megvolt a maga megoldása. 
– Úgy gondolod hogy a gexgani utódlás kérdése másodlagos az ostromokkal szemben? – villantott jeges pillantást.
Hosszútávon ugyanolyan harc volt egy megszerzett pozíció megtartása, mint annak megszerzése. Mindenkit persze úgysem lehetett elégedetté tenni, de ameddig támogató többség állt valaki mögött, addig jó eséllyel sikerült fenntartani a beállt állapotot. Ugyanolyan harc volt ez, mint ami vérontással járt, csak ezeket a csatákat már tárgyalóasztalok mellett vívták, szavakkal és pénzzel. Pár pillanat erejéig mérlegelte, magyarázkodjon e a bestiának, aztán a hallgatás mellett döntött. Ha eljutnak odáig, elég intelligens volt ahhoz hogy magától is megértse a hátország biztosításának fontosságát. Hisz mint ő is mondta, eddig gyökértelen szegény pára, nem volt lehetősége megtapasztani a hosszútávú hadviselés ízét. A küzdelmet, ami ugyanolyan, ha nem keservesebb verítékkel jár, mint mikor fegyvert ragadnak a katonák és egymásnak feszülve tolják ki a birodalom határait. Lehunyt szemei előtt egy emlékkép rajzolódott ki.
~
Egy hatalmas asztal húzódott végig a sátron. Frissen fejezték be a háborút, és csak a legmagasabb rangú tisztek jelenhettek meg. Ők sem öltöztek még át, Ysbal Moreen Skylyren Hűbér Tábornoknő fél arcát vér borította, de vértjeik mindannyiuknak csatakos volt a verítéktől és az életnedvtől. Ő, Rusalka volt az egyetlen, aki mivel személyesen nem vett részt a hadakozásban, illatozó rózsaként állt meg a fegyveresek kertjében. Az erő harca már eldőlt, a tárgyalóasztal közepén egy hatalmas, ismeretlen teremtmény feje ontotta magából a dögvért. Ennek a lénynek a leölése volt a kulcs a háború befejezéséhez. Végignézett a tisztek során. Testben megfáradtak, lélekben kiégtek az elhúzódó harcok alatt. 
– Most, hogy a kitsune bestia halott, és mindannyian kimerítettük erőtartalékainkat, úgy vélem leülhetünk megvitatni a területi kérdést. – nyitotta meg a tárgyalást, és helyet foglalt az asztal egyik végén, míg a másikon a másik sereg vezetője ült.
Egyikük sem volt magasabban a másiknál, tökéletesen egyenlő esélyekkel ültek le. Az egyik tagbaszakadt tábornok lehúzta a fejet az asztal közepéről, véres csíkot hagyva az aszallapon. A koponya tompa puffanással landolt a sátor egyik szegletében. Rusalka látta, hogy Ysbal a szeme sarkából a fejre néz, mintha ellenőrizne valamit, de már nem kérdezett rá, mit figyelnek a tábornoknő szemei. 
  Miután a tárgyalások véget értek, a Skylyren birtok elszakadt a birodalomtól, autonómiát hirdetett. Akkor, abban a pillanatban kellett volna hogy visszafogja az erőt. Pusztán annak a nőnek a hatalmával esélye sem lett volna a bitorlónak, még a másik öttel karöltve sem. 
~
– Hm? – zökkent ki az emlékezésből, kék szemei pedig összekapcsolódtak a bestia pillantásával.
A fürkésző tekintet nem maradhatott rejtve előtte, hiszen már azelőtt megérezte érdeklődésének szándékát, hogy kiejtette volna száján a szavakat. Csak épp nem találta említésre méltónak. Fárasztó lett volna mindig a felé áramló érzések alapján megválaszolni a fel nem tett kérdéseket, s még azt sugallta volna, hogy a szükségesnél több figyelemmel tünteti ki alattvalóit. 
– A nekromanta szerint igen. – ereszkedett vissza kényelmesen a habok közé.
Kicsit vívódott, vajon megossza-e a férfival, hogy titok előttük miből nyeri az erejét, és ez aggasztja, hiszen az isteneken kívül semmi sem válhat örökkévalóvá anélkül, hogy pótolná az erejét… Sőt, még azok is híveik imáiból és gondolataiból válnak erősebbé. 
– Mióta visszatértem, nincs szükségem táplálékra sem pedig alvásra. De folyamatosan használom a képességeimet és a mágiámat, aminek erednie kell valahonnan. Korlátlan mágiahasználó nem létezik, és mielőtt eljönne az ideje annak hogy híján leszek az erőmnek, rá akarok jönni, mi táplálja. Yewith szerint pusztán isteni eredetű, tehát Cartus kegyétől függök, de én nem akarom elfogadni hogy kizárólagosan tőle eredjen a lényem. Utasítottam hogy keressen más eredőt, ám tartok tőle, hogy korlátolt lehetőségei miatt nem fog megoldást találni. – vallotta be meglepő módon.

Zane
2022.06.27. 18:07

– Soha, egyetlen szóval sem mondtam, hogy a szavak minden esetben elegendőek. Ideálisak, hogy kibillentsünk valakit a mentális egyensúlyából, de szilárd hűséget nem építhetünk belőlük. Ahhoz tettekre van szükség, avagy mágiára. Erre csak Ön képes, helyesen cselekedett. – Fejezte ki egyetértését a szolga sereg apró módosításáról.
Akárcsak Gexgan-ban is történt, a fenyegető katonák Rusalka házőrzőivé váltak és a személyzet is sürögve-forogva várta utasításait.
Még saját kísérőjük is akadt, aki mutatta az utat a lakosztály felé. Odabent magukra hagyta őket, távozását követően pedig egy korábbi eseményekre utaló kérdés hagyta el a nő száját.
– Tartanom kellene? – Kérdezett vissza nyájasan a tőle való megválás felvetésére, majd a gazdájához sétált és a szokásos módon elkezdte levetkőztetni. Dayaa-val egész jól összedolgoztak: amint egy ruhadarab lekerült, a familiáris rögvest begyűjtötte.
– A Hercegnő nem olyan pazarló, hogy megváljon egy drága lábbelitől, csak mert valaki azt mondja, hogy feltörheti a sarkát. Így tehát úgy gondolom, hogy a helyem egészen addig biztosítva van az oldalán, ameddig hasznot hozok. – Válaszának végére, a fehérneműk is lekerültek, így Rusalka beléphetett a díszes kád belsejébe.
– Kedvelem az olyan személyeket, mint amilyen kegyed is. Miután a teremtőim szembesültek a ténnyel, hogy nem képesek uralni, megpróbáltak elpusztítani. Minden lehetséges eszközt felhasználtak, még a saját fajtársaim elavult egyedeit is rám uszították, de mind hiába. Mire a Nap megvirradt, felfaltam mindenkit, a laboratóriumot pedig a földdel tettem egyenlővé. Ha lehunyom a szemeimet, még a mai nap is hallom szánalmas könyörgéseiket. Valakinek a valódi természetére… olykor csak a halálát megelőző pillanatokban derül fény. Ezért amikor a Hercegnő bőrét és húsát mardostam le a még élő testéről, teljesen lenyűgözött. A vad, tüzes pillantások… a heves indulatokkal fűszerezett halálos fenyegetések… rabul ejtettek. – Találkozásuk óta, most először öntötte szavakba, hogy mit gondol gazdájáról. A véleménye kifejtése után, nem zúdított több kéretlen ömlengést feljebbvalója nyakába, helyette megragadta az idő közben beolajozott szivacsot és a feladatára koncentrált.
Az aranyhal testbe zárt egykori férfi látványa, nem lepte meg a bestiát. Mostanra már tisztában volt vele, hogy a halál kijátszásának megvan a maga kegyetlen ára, ez nem vitás, ami alól Catherina és a kegyeltje sem kivételek. 
– Mind a ketten tudjuk, hogy egy fadarabot előbb választana, sem mint szerény személyemet. – Miután Rusalka elfoglalta helyét a melengetően forró vízben, Zane a kád mellé térdelt és felkönyökölt a peremére.
– Nincs mit tenni, én sem nyerhetek meg minden csatát. Elég csak azokat, amelyeknek valódi tétjük van. – Sejtelmesen a nőre mosolygott, majd vetett még egy utolsó pillantást a halra, mielőtt az újra eltűnt volna a tárolójával együtt.
– Hogy őszinte legyek, cseppet sem érdekelnek Catherina érzései. Bár elismerem, mókás volna eljátszani vele annak fényében, hogy undorodik tőlem, de amikor ez megtörténik, ő már többé nem lesz ugyanaz a személy, mint aki addig volt. A magam részéről a Hercegnő bármely óhaját szíves örömest teljesítem, de lehet ilyen módon egy értékes szövetségest veszíthet el. – Gondolatai megosztása után, könyökeit elcsúsztatta oldalra, majd az állát hajtotta a kád peremére.
Tekintete meredten a nő halovány bőrének felszínére tapadt, úgy tűnt, hogy Zane fejében sebesen forognak a fogaskerekek.
– Minden rendben? Tudja… a testével? – Tért a lényegre. Ahogy az tőle várható volt, kilogikázta, hogy élőholt gazdája és a nekromata miért zárkóztak be a laboratóriumba, ahová bizalmasai nem léphettek be.

Rusalka
2022.06.27. 10:55

  Két legfontosabb szolgájának acsarkodása egyelőre még olyan keretek közt maradt, amit a hercegnő még eltűrt. Ameddig teljesítik parancsait, és a várt eredményekkel állnak elé, elnéző lehetett. Hiszen ha teljesen magatehetetlen bábokkal akarta volna körbevenni magát, azonnal mindegyikük elméjét átmosta volna hogy hamis érzelmeket csíráztasson ki lelkükben, melyek ugyanolyan teljes értékűvé növekednek majd, mintha saját lényükből fogantak volna. Csak a forrás volt más. Egyelőre viszont megbocsájtható volt Catherina ellenszenve a bestia felé, hiszen ahogyan Rusalkának is mondta, veszélyforrás rá nézve a férfi. Ameddig pedig volt ki ellentmondjon neki, ébersége sem lankadt. Fáradhatatlanul vizsgálta maga körül a lelkeket, elemezte viselkedésüket, érzéseiket, és finomhangolás nélkül engedte útjukra legtöbbüket. Aznap Zane sem kellett még megrovásban részesüljön, ami határozottan pozitív és fontos fejlődésnek tűnt a gexgani incidensek után.
– Hagyd csak! – intette le egy finom kézmozdulattal szolgájának készséges szándékát – Ma már eleget dolgoztál.
  Emelt fővel emelkedett piciként fentebb a levegőben hogy a katonának fel kelljen emelnie a fejét hogy felnézhessen rá.
– Uratok megjelent előttem bűnösségének bizonyítékául, mely merénylői szándékában nyilvánult meg. Tettéért megmérettetett és elítéltetett, az ítéletet végrehajtották. Új parancsolótok én, Szikrafényben született Rusalka zha’Selmar vagyok, akit egykor tétlenséggel hagytak a trónbitorló kezére jutni, Cartus kegyelméből pedig visszatértem megtisztítani az elfajzott birodalmat. Hódoljatok, s hűségetek megtermi a szabad akarat gyümölcsének jutalmát!
  Hangja, bár nem szólt hangosan, elterjedt az egész birtokon. Halk, lágy suttogásként susogott keresztül a mesés kerten, a pompás folyosókon és fényűző termeken, bekúszott minden fülbe mi csak értette a terrán nyelvet. A suttogás aztán megerősödött, és büszkén csengővé vált, hiszen tulajdonosa sem bújkált, hanem egyenesen kinyilatkozatta magát. Kétes érzelmek csaptak fel a kastélyban. Sokukat az egykori úr, vagy valamely hozzátartozója teremtette, s most, gyökértelen vámpírokként kiszolgáltatottá váltak. Egy idegen úrnő érkezése, aki a tétlenségre hivatkozva képes volt egy nemest megfosztani jogaitól s életétől, fenyegetőbb volt mint a szabadság bizonytalansága, ellenszegülni viszont nem látszott értelmes gondolatnak. Rusalka sóhajtva várt egy kis ideig, aztán úgy döntött, nem pazarolja az idejét míg a pórnép felfogja szavait és elfogadja személyét. Kiterjesztve erejét lecsapott a kúriára, és mint kertész ki megmarkol egy nyalábnyi gazt, elmetszette a kételyeket. Pontosan és gyorsan dolgozott, a kiírtott nemkívánatos érzelmek helyére újakat sarjasztott, a hűség és az odaadás kicsiny növénykéit. Arra már nem pazarolta erejét hogy még szeressék vagy akár csak kedveljék is, ezt már az egyénre bízta, mibe kapaszkodik. Az őrség tagjai mindenesetre egyszerre ereszkedtek féltérdre, a cselédség meghajolt előtte.
– Minek is szavakat pazarolni, ha úgyis tudjuk hogy meddők lesznek? – sóhajtott Zane felé előző esti kis játszmájukra célozva.
  Úgy vonultak végig az úton mint valódi uralkodó s annak jobbja, a hirtelen támadt tisztelet még meg is lepte a hercegnőt. A vámpír népség tényleg hihetetlenül lojális tudott lenni ha uralkodójukról volt szó, összetartásuk talán ezért is volt olyan végtelenül ostobán logikus, mikor Egaxir a merénylő oldalára állt. 
  A díszes hálóterem, s mellette a saját, külön bejáratú fürdőhelység merőben különbözött a kis földalatti barlangtól, ahol Gexganban fürdött. Itt könnyed, fátyolszerű anyagok lógtak az ablakok és ajtók előtt, egészen skulnerai hangulatúvá varázsolva a helyet. A díszes, mázas csempével kirakott épített fürdőkádban gőzölgő illatos víz felszínén virágszirmok takarták el a mélységet, körös körül áttört falú lámpásokon keresztül rajzolt csipkemintát a mécsesek remegő fénye a falakra. 
– Tartasz attól hogy Catherina szavaira majd megválok tőled? – tette fel kérdését mikor már széttárt karokkal várta hogy Zane kért tisztségének megfelelően levetkőztesse. 
Daaya újra terrán alakot öltve megjelent, és elvitte a levetett ruhákat hogy gondoskodjon azok megfelelő tisztításáról. 
  A kád mellett szépítőszerek, és már tisztálkodási eszközök is sorakoztak, várva hogy használják őket. Minden új volt, még soha senki sem használta őket. A vámpírok szolgaserege nesztelenül és fürgén járt-kelt a falak közt, így szempillantás alatt minden szükséges teendőt elvégeztek.
– Ha visszatér, két választása lesz. – ereszkedett a vízbe a hercegnő, miután Zane lemosta testéről a szennyeződés nagy részét, vele együtt a nerkomanta vizsgálatainak fantom ragadványait is – Sajnálatos módon akit Lazarus visszahoz, olyan mértékben sérül, hogy sosem lesz teljes értékű önmaga többé. Ami azt illeti, az örökös… – intett kettőt, mire Daaya a tenyerébe csúsztatta a kicsiny szütyőt, melyet a gexgani mestertől vett át.
  Finom mozdulatokkal kibontotta, és Zane elé tárta tartalmát. Egy gömbölyded, elkeskenyedő aljú üvegcsét rejtett, benne picike, ebihal méretű aranyhal keringett. 
– Aranyhalként teljes életet élhet, de ha kinyitom az üveget, és visszaadom neki a korábbi alakját, egy retardált ember lesz belőle. Még a saját nyálát sem képes lenyelni. Ám ha Catherina ezt választja, hát sajnálom, kedves szolgám, de azt kell mondjam férfiként vesztettél egy fogyatékossal szemben. – biggyesztette le alsó ajkát.
  Egyáltalán nem lett volna kedvére hogy végignézzen egy szertartásos aktust egy ilyen partnerrel, de egyelőre még nem tárta a boszorka elé az igazságot. Valóban magával hozta az örököst, csak épp a váratlan fordulat következtében nem olyan állapotban, amint hátrahagyta. 
– Természetesen az örökítőanyaga így is megvan, tehát ha megfogan a magod a méhében, egy egyszerű kis varázslattal beléoltjuk. 
Daaya visszavette a becses kis csomagot, és biztonságos helyre tette. Rusalka úgy beszélt az egész procedúráról, mint jelentéktelen semmiségről, így az egész úgy hangzott, mintha nem is lenne esély sem a hibára.

Zane
2022.06.26. 17:36

Catherina sebes léptekkel haladt át a folyosón, ahol bár fedetlen talpai szemernyi zajt sem csaptak, az egy kezében hetykén tartott fegyverének pengéje, éles hangon csikorgott a kőpadlón. Ahogy haladt előre, maga mögött véres lenyomatokat hagyott, ami a korábbi, felszeletelt vámpírhoz tartozott. Egy sötét szürke rongyot viselt, ami bár takarta teste lényeges részeit alul és felül is, a viselése kényelmetlen volt, valamint viszkető érzést tapasztalt bőrén a silány anyagától, ami csak tovább rontott az amúgy sem rózsás hangulatán. 
A laboratórium bejárata elé érve, indokolatlan vágya támadt egy kis tevékenység nélküli, egy helyben való ácsorgásra. Tisztában volt vele, hogy Rusalka nem szeretné, ha Ő is látná, vagy hallaná ami odabent történik, ez pedig elégedetlenséggel töltötte el, hiszen Ő hűséget fogadott neki, valamint a bábjává vált, bizalmat cserébe mégsem kapott. 
Eltelt több, mint félóra, mire egy ismerős alak tűnt fel a folyosó távoli végén. Zane halálos nyugodtsággal követte a vérfoltok által kijelölt utat, míg nem társához hasonlóan, Ő is gazdájuk mágiájának hatása alá került. Újabb csendes, eseménytelen percek váltották egymást, amikor is végül a bestia megtörte a hallgatást. 
– A Hercegnő… nem fog repesni az örömtől. – A megszólításra a nő válaszul lehunyta szemeit és az ellenkező irányba fordította el a fejét annak jeléül, hogy nem óhajt társalogni.
– Ki kellett volna szívnod a nemesek utolsó csepp vérét is. – Pontosított Zane. 
A boszorkány tenyere ekkor erőteljesen kaszája nyelére szorított.
– Nem tudom megérteni, hogy Rusalka hercegnő miért tart maga mellett egy hozzád hasonló veszélyforrást, amikor minden másikat még csírájában elfojt. De ne reméld, hogy kényed-kedved szerint ármánykodhatsz a háta mögött. Én majd… szemmel tartalak. – Catherina egy rövid időre megtörte a némasági fogadalmát, ami után újra teljes kizárta elméjéből az általa gyűlölt személyt.
– Milyen lelkes! Rendben van. Majd észben tartom… Társam! – A bestia pontosan tudta, hogy a nyájas viselkedése kiborítóan hat a másikra, ezért most a lehető legtenyérbemászóbb mosolyát öltött fel arcára.
Egy örökkévalóságig tartó időt követően, a laboratórium ajtaja végre kitárult és rajta Rusalka lebegett ki. Ahogy Zane is megjósolta, nem volt elragadtatva Catherina silány teljesítményétől, ezért büntetésből, bónusz tisztogatással bízta meg, amit a nő egy zokszó nélkül elfogadott és megindult a küldetése elvégzésére. Amint kilépett az utcára, levegőben feszülő, kéken csillogó fonalak látványa fogadta Őt. Felületes tanulmányozásuk után megértette, hogy mi is volt Zane célja velük. Korábban odafentről a szörnyeteg nem csak az alkalmas pillanatra várt a vámpír csoport megsemmisítésére, hanem egyúttal a büszkeségüket esetlegesen elvesztő egyedek menekülési útvonalát is szemmel tartotta, hovatovább a meg nem jelent nemesség maradék részét is detektálta és megjelölte. Tudatában volt, hogy mi lesz Rusalka következő rendelete, valamint azzal is, hogy a vérivást megtagadó boszorkányra vár majd ez a megtisztelő feladat, ezért ismeretlen okból kifolyólag, talán gúnyolódás céljából, megkönnyítette a dolgát.
– Átok rád szörnyeteg. Menj a pokolba. – Tiltakozása gyanánt, kaszájával elnyeste az egyik alacsonyan lebegő fonalat.  
Még a csarnokon belül, a bestia arcára ekkor egy halovány mosoly ült ki. Rá most más feladat várt, lévén egész nap meglepően kezes bárányként teljesítette úrnője elvárásait. 
– Micsoda véletlen egybeesés, Hercegnő. A legutolsó nemes, akit megkínoztam, elárulta, hogy innen nem messze található a kúriája, amit az immáron romba dőlt vár után, a soron következő legnívósabbként tartanak számon Tolekai-ban. Úgy vélem, ideális hely a pihenésre. – Felelte nyugodt, kedélyes hangszínen.
Szavához híven, a lebegő bot előtt egy, legfeljebb két méter távolságra sétálva mutatta az épülethez vezető utat. A kúria mérete hatalmas volt, sötét falai messze a többi lakóhely felé magasodtak, ami nem is csoda, legalább 100 különféle helyiséget terveztek bele. Egy külön kis kertes rész ölelte körbe, ahol különféle kontinenstől idegen, mágiával táplált, egzotikus növények emelték az esztétikát.
A kétszárnyú bejáratot vagy egy tucat vámpír katona őrizte, akiknek szigorú tekintete, már a távolból sem ígért semmi jót. A korábbi ismereteire alapozva, Zane egyenlőre a kisujját sem mozdította a zsoldosok elpusztítása végett, elvégre gazdája hasznára válhatnak még, ahogy a személyzet összes többi tagja is, így csak abban az esetben lépett fel erőszakosan, ha ezt várták el tőle. 
– Azt hiszem, Ők még nem tudják, hogy megváltozott a munkáltatójuk személye. – Emelte tekintetét az egyik páncélosra, aki megindult feléjük számon kérni bámészkodásuk okát. 

Rusalka
2022.06.26. 11:21

  A hercegnőt egyáltalán nem hatotta meg a nemes vámpír szónoklata. Arra sem méltatta hogy egy megvető pillantással kísértse meg saját hajthatatlanságát. Az ő halála előtt sem volt vizsgálat. Senki sem próbálta megakadályozni hogy a fő házak urai és a bitorló összefogva meggyilkolják őt. Nem igazságot keresett… Megvolt ugyanis mindenkinek a sajátja. Az övé az volt, hogy megölték, felkoncolták, elhurcolták a testét, elzárták egy kamrába melyet aztán vízzel árasztottak el, és a sírkövet hat pecséttel zárták rá, hogy senki se merészelje megkísérelni az újjászületés rituáléját. Mindegy, mely házhoz tartozott, öt másikkal került szembe. Mit számított hát neki néhány erőtlen nemes, akik annyira sem voltak képesek hogy mikor cselekedhettek volna, megtegyék a szükséges lépéseket? 
  Mögötte összezárult az élőholtak őrsége, csak a haláltáncot kísérő fémek dallama kúszhatott utána. A nekromanta laboratóriuma egészen hátul, a katakombák másik végében álló földalatti szentélyben került berendezésre. Számtalan tartály bugyogott tele sűrű folyadékkal, változatos méreteik különféle élőlények holt és félholt testét tárolta. Rusalka az egyik mágikus nyálkával teli üvegfalra fektette tenyerét, melynek túloldalán Egaxir élettelen teste lebegett. A dicső vámpír saját szolgájának kezei közé kerülve nem volt már más, mint egy alany. 
– Látom, nem csak a mágiádhoz értesz, hanem a tudományban is jártas vagy. – ismerte el tehetségét halkan a hercegnő.
A kobold arany szemei megvillantak a sötétben, aztán sietve kibújt dolgozóasztalának tekintélyes papírhalmai közül. 
– Sokkal hatékonyabb a varázslat, ha Artas tudása is támogatja. – hajtott fejet tétovázva a nekromanta.
Nem igazán tudta eldönteni hogy új úrnője miként viszonyulhat az istenekhez, így csak félve merte megemlíteni a terránok tudás istenét. 
  Rusalka nem felelt. Tovább nézelődött, folytatva a kirándulást melyet a katedrálisban kezdett el mikor a gigászi kristályt vette szemügyre. A feketévé kopott polcokon néhol megült a kosz, talált pókhálót is, de az összes üveg gondos rendben sorakozott egymás mellett. Az alapanyagok frissek voltak, csakúgy mint annakidején Catherina szobájában. Csak épp az itteni készlet jópárszorosával rávert a boszorkány szobai raktárára. A mélység hűvösében és sötétjében messzire nyúltak a polcsorok, végüket elnyelte a homály.
– Vizsgálj meg! – adta parancsba váratlanul, mire Yewith összerezzent – Visszatérésem részleteit nem kell tudnod, de lényem egyes tulajdonságai még magam előtt is ismeretlenek. 
– Ahogy óhajtod! – hajbókolt újfent a koboldszerzet, és utat mutatott az üres vizsgálóasztal felé.
– Mondanom sem kell hogy a részletek és az eredmények titkosak. Ha bármit is megpróbálsz leírni vagy kifecsegni bárkinek…
– Ami itt történik itt marad, ha kívánod, el is felejtem! – vágott közbe kapkodva, amiért újra összehúzta magát, mintha pofonra számított volna.
Egaxir talán testileg is fenyítette. Rusalka érdeklődése most először fordult a kötések felé amik a nekromanta testét borították. Vajon a vámpír úr ejtett rajta sebeket, vagy mágiája követelte meg az árat azzal hogy elvette tőle tetének épségét? Némi mélázást követően széttárta karjait, és várta hogy levetkőztessék. A porból azonnal két sudár bábocska emelkedett fel, fürgén elvégezve a vetkőztetés feladatát. Csillogó testük hűvöse még csak egy pillanatra sem érintette a hercegnő finom bőrét, ruhái pedig véletlen sem érintették a padlózat máskülönben tisztán tartott kövezetét. Rusalka minden viszolygás jele nélkül feküdt fel az asztalra, és tűrte el orvosának vizsgálatát. Közben azért gondoskodott arról, hogy az utána indult Catherina a labor előtt megtorpanjon. Bábja egész egyszerűen képtelen volt két méternél jobban megközelíteni az ajtót, és még csak kísérletet sem tehetett annak megnyitására. Nem engedte magához semmilyen formában, de távozni sem távozhatott, szólnia sem volt szabad. Minden önálló cselekedet lehetőségét elvette tőle, hogy Yewith nyugodtan dolgozhasson, és abban az esetben, ha Zane is csatlakozott volna  a kint ácsorgóhoz, ő is ugyanezzel a fallal szembesült. 
  Nagysokára az utolsó vizsgálat is lezajlott. Rusalka végtelenül mocskosnak érezte magát, de undorát legyűrte, és bábjai visszaadták rá ruháját. 
– Nos? – kérdezte miután letelepedett lebegő botjának szárára és felvette a szokásos felsőbbrendű pozíciót.
A nekromanta kezeit tördelve futotta át jegyzeteit.
– Mint élőholt, Magasságosságod tökéletes állapotban van. Nem mutatkozik rothadás, férgesség, vagy más kór ami jellemzően megtámadja a visszatérőket. Talán a pecsét az oka, amit a lábán visel… Van némi nagyon halvány jele hogy mint az élőknél a szív, úgy Magasságosságodnál ez a jegy gondoskodik a mágikus keringésről. A vérében lévő mágia azonban számomra érthetetlen… Isteni eredetű? … Mindenesetre sosem láttam ilyen kevés mennyiség esetén is ekkora erőt. Ha többhöz juthatna, minden bizonnyal még jelentősebb hatalom birtokosává válna.
  Rusalka elgondolkodott. Nem sok újat hallott, de amit igen, az lényeges volt. Ez lehetett az oka annak, hogy nem táplálkozott és nem aludt, mégsem jelentkeztek nála hiánytünetek.
– És ha mégis bekövetkezne valami romlás? Hogyan orvosolhatnám?
Yewith beharapta alsó ajkát, ezáltal láthatóvá váltak cápaszerű, hegyes fogai. 
– Ha a testben keringő mágikus hatalom isteni eredetű, akkor az istennek kell tudnia. Előttem ez rejtve van.
Rusalka bosszúsan felhorkant, de oly bájosan, hogy Yewith egészen belepirult, és leszegett fejjel bújt még mélyebbre a jegyzetek közt.
  Tehát megint Cartus az, aki segíthet neki? Nehezebb volt a holtak istenét rávenni az együttműködésre mint befűzni egy sárkány farkát a tű lyukába. Csak reménykedhetett hogy az isten nem fogja majd figyelmen kívül hagyni ha az élők közé bocsájtott féltett virágszála fonnyadni kezdene. 
– Folytasd a kutatást. Tudni akarom, hogy honnan nyerhetek még erőt, nem fogom magam egy isten kegyeire bízni!
  A hercegnő kilebegett a szobából, az ajtót egyik bábja nyitotta ki neki, ami amint a folyosóra ért teremtője, szét is porladt, hisz elvégezte amire rendeltetett. 
– Nem ettél eleget. – nézett Catherinára semleges tekintettel.
Látszott rajta hogy nem elégedett a munkájával, de panaszt egyáltalán nem fogadott el.
– Kutasd fel az otthon ülő magasabb rangú nemességet, és tedd hasznossá magad! Gyűjts vért, egyél, és erősödj meg, mert szánalmasan festesz. Ha végeztél, keress meg a szállásomon! – adta ki a parancsot.
  A katedrális főterme tökéletesen tisztán várta őket. A márványpadló csillogott, a faragott bútorok csendes fényességben úsztak. Nyoma sem volt a csatározásnak, ami halovány, de mindenképpen elégedett mosolyt csalt Rusalka arcára. 
– Keressünk egy szállást! – fordult Zane felé, aki az addigi teljesítménye alapján jutalmat remélhetett.

Zane
2022.06.25. 18:21

Ahogy a bestia előre látta, Catherina ellentmondásának megvoltak a következményei. 
– Az aktus gondolata “Ő” vele és az utódjának kihordása. – Szemeivel szinte átdöfte Zane testét. Őszinte vallomása csak olaj volt a tűzre, ami után jobbnak látta inkább tovább hallgatni és Rusalka nevelés célzatú fejmosására, bólintással felelni.
Az ajándékba kapott karból nem kis undorral ugyan, de ivott. Két újdonsült, hegyes szemfogát mélyen a húsba mélyesztette és az utolsó csepp vért is kiszipolyozta belőle.
A szó, amely legelőször Rusalka-ról a nemesek eszébe jutott, az “őrült” volt. Vendégszeretetüket elutasították, hovatovább halálra ítélték őket olyan bűnökért, amikért Egaxir volt a felelős, legalábbis sokan közülük így gondolták. A Hercegnő valóban nem tévedett abban, hogy a nemesek támogatták urukat az árulás elkövetésében, de a jelenlevők nagy része ártatlan volt, a valódi bűnösök pedig jelenleg is a kúriájuk kényelmében időztek.
– Mi nem akarunk harcolni. Az igazságot keresed Rusalka hercegnő? Mi segíthetünk megtalálni az árulókat és tárgyalás keretein belül, kiszabni rájuk a megfelelő büntetést. – Az idős vámpír még egyszer, utoljára a nő után rivallt, de úgy tűnt, hogy a hangja nem érte már el a becses füleket.
Zane és Catherina. A két félnek közös ügye akadt, Rusalka talán így óhajtotta közelebb hozni őket egymáshoz. Elvégre mi más lehetne közösség kovácsolóbb egy közös vérontásnál?  
– Nincs szükségem a segítségedre. Egyedül is megtudom őket ölni. – A boszorkány még csak fontolóra sem vette a csapatmunka lehetőségét, a válasz pedig nem lepte meg a bestiát. Az csak halványan elmosolyodott, miközben kinyújtóztatta és kissé megropogtatta karjait.
– Megértem. Hát csak tessék. Én majd távolról figyelek. – Zane a magasba ugrott, majd az egyik levegőben feszülő hálón vetette meg lábait. 
Ezen a ponton a vámpírok is megértették, hogy felesleges minden egyes szó, a Hercegnő szolgáit csak a parancs teljesítése érdekli és semmi más. 
– Sajnálatos, hogy nem sikerült megegyeznünk, de ha az életünket, vagy Tolekai békéjét fenyegetitek, úgy mi sem tehetünk mást, harcolunk, hogy védjük amink van. – Ameddig legtöbben valamely közelharci fegyvert rántottak elő, addig a csoport maradék tagja távolsági mágia kántálásába kezdett. A lovagi eszme jegyében, egy az egy elleni párbajra, egy fiatal férfi lépett elő és miután megközelítette ellenfelét, enyhén meghajolt előtte.
– Én leszek az ellenfele hölgyem. Úgy látom, hogy nincs fegyvere, szeretne esetleg választani egyet? – A nyájas hangra Catherina csak fölényesen megemelte állát, hogy egy lesújtó pillantással illethesse az udvarias pojácát. Kaszáját elkobozták tőle, ahogy Tolekai-ba ért, de ez koránt sem jelentette azt, hogy fegyvertelen volna. Jobb kezének tenyerébe karmolt, majd e sérülés mentén skarlátvörös vér sarjadt ki, aminek cseppjei megnyúltak és egy kasza alakjává álltak össze.
– Arra semmi szükség. Készen állok, gyere amikor csak akarsz. – A démoni nőszemély felvette a támadó alapállását és szavához híven, átadta a kezdeményez jogát. A suhanc vámpír fejével biccentett, majd elrugaszkodott a földtől. Lerohanta Catherina-t és mihelyst a közelébe került, már lendítette volna kardját, amikor is egy vakító villanás látványára, egy, a levegőn áthasító penge hangjára, valamint a vérnek fémes szagára figyelt fel, de már későn. Testét a pillanat töredéke során, apró kockákra szeletelte fel a boszorkány. Minden mozdulata olyan eleganciát tükrözött, hogy még e nemesek szája is tátva maradt egy jó ideig. Társuk elvesztése érzékenyen érintette őket, több szempontból is. Gyászukat a félelem fűszerezte meg, ami az áthidalhatatlan erőkülönbségből fakadt. Világossá vált számukra, hogy ez nem egy lovagi torna, ahol a győztest dicsőség övezi majd, hanem egy egyoldalú mészárlás, aminél ha nem hagyják maguk mögött a büszkeségüket és fognak össze, egyikük sem éli meg a pirkadatot. Mostanra, egy gondolat járt mindannyiuk fejében: áldották a szerencséjüket, hogy a bestia nem óhajt részt venni a harcban. Ez valamelyest megkönnyebbültséggel töltötte el őket, ami a figyelmük, egyúttal védelmük, pillanatnyi megingásához vezetett. A magasból ekkor több ezernyi, huzalszerű fonál zúdult rájuk és olyan szorosan a testük köré tekeredett, hogy még a húsukba is mélyen belevágott.
– Te féreg, azt mondtad, hogy elállsz a harctól! – Catherina elégedetlenül kérte számon Zane “árulását”.
– Azt mondtam, hogy távolról figyelek, de azt nem, hogy meddig. Egyébként, elsőosztályú elterelés voltál! ~ – A sunyi, róka mosoly dacára, igazat beszélt a bestia, amibe aligha lehetett volna belekötni. Szegény nő szemei kikerekedtek, majd sarkon fordult és úrnője után viharzott, szó nélkül hagyva gyűlölete tárgyát.
Zane is valami hasonlót tervezett, ám nem siette el a prédái kivégzését, haláltusájukat hosszú percekig elnyújtotta. Bűnös élvezettel a szemeiben nézte végig, ahogy a fonalak egyre mélyebbre és mélyebbre vágnak, míg nem végül csak groteszk, összekaszabolt húskupacokat hagynak maguk után. Lévén Catherina nem itta meg a vérüket, így mind ő rá maradt, amit bolond lett volna nem kihasználni. Az utolsó morzsáig feltakarította a “mocskot”.

 

Rusalka
2022.06.23. 11:23

  Amint az várható volt hogy az újszerű, formabontó ötletek megosztó fogadtatásra lelnek, úgy a hercegnő kérdését, mely még csupán egy ártatlan kis érdeklődés volt, szintén heves érzelmek fogadták. A Zaneben fellángoló éhség és kíváncsiság elkeveredett Catherina ellenkezésével. Mintha piros és kék szín vegyítettek volna egy keverő tégelyben, amelyek egymásnak feszülve végül elveszítették saját árnyalatukat, és egy újat hoztak létre. Pont, ahogyan az egy utód esetében is várható. Rusalka fejében azonban korántsem volt ennyire egyszerű a képlet. Mindkét szolgája a saját elképzelése szerint próbálta őt befolyásolni, ez pedig halovány sóhajt váltott ki belőle. 
– Az aktus gondolata az ami valódi undorral tölt el, vagy hogy kihordj egy általam kívánt gyermeket? Sajnálatos módon én nem vagyok erre alkalmas. – jegyezte ezt meg úgy, hogy szemernyi sajnálat sem csengett hangjában, hiszen valójában csak kár lett volna nemes méhét egy ilyen célra szánt ivadékkal megtölteni – Jobb ha magad barátkozol meg a gondolattal hogy ez fog történni, ha nem akarod hogy már most átmossam az elmédet. Értékelem a bátorságodat amiért ellent mersz mondani az elképzeléseimnek, de ne feledd, hol a helyed. A bábom vagy. Nem fogok olyat tenni amivel tönkretnnélek, hisz hasznos vagy számomra… Még. Nem akarsz az egykori örökös sorsára jutni, igaz? – kérdezte enyhén oldalra billentett fejjel.
  Ahhoz képest egészen sokat beszélt, amennyit szokott. Már ezen is látszott hogy a szokásosnál több energiát fordított ezen két szolgájának nevelésére, több figyelmet kaptak mint bárki más terrán fia a kontinensen. Megingatta a fejét, és lusta pillantást vetett Zanere. A zendülés lehetősége nevetséges gondolat volt, ami nemhogy nem rémítette, inkább fárasztotta. Most hogy belegondolt… Aludni nem volt képes, az ételek nem gyakoroltak rá különösebb hatást, de energiát mégis nyernie kellett valahonnan. Egyelőre nem érezte nehezebbnek a tagjait, de egy kellemesen fátyolos bágyadt érzés azért megkörnyékezte. Épp felvetette magában az ötletet, hogy megvizsgáltatja magát a nekromantával és mint hozzáértő mágustól ki a holtak doktora, kikéri a tanácsát, mikor észlelte a szándék megfoganó érzelmének gondolatmagját. 
  A bekerítettség fenyegetése nem volt képes elérni a hercegnőt, hisz biztos volt abban hogy ha le is vadásszák, visszatér Terianra, de magát a szemtelenséget, mely támadásra ösztökélte a vámpír nemeseket, nem szenvedhette. Zane szerencsére egészen sokáig szóval tartotta a támadót, és a rövid diskurzust követően a nemesség krémjének képviselete is csatlakozott hozzájuk. Egytől egyig szép és erős vámpírok voltak, de ha az elsőnek mégis híja akadt, kárpótolta őket a hatalom. A vámpírvér erős illata lassan párolgott a fogyasztott karból és az emberek számára minden bizonnyal azonnali ellátásra szoruló sebből. Rusalka kinyújtotta kezét a megszerzett testrész felé, és finom mozdulattal elvette Zanetől, aztán pedig Catherinának nyújtotta egy egyszerű gesztussal:
,,- Egyél!”
Kannibalizmusra kényszeríteni a nemes vámpír sarjat főbenjáró bűn volt, égre kiáltó tiszteletlenség, de Rusalkának megvoltak a saját elképzelései és módszerei. A vérben található erőre Catherinának volt szüksége ahhoz, hogy vámpírként erősebbé váljon, többet sajátítson el még eltűnése előtt fajtájának mivoltjából. Erre pedig legjobb módszer a táplálkozás volt. Ha a vért elfogyasztotta, a hús és a csontok még mindig Zane vacsorája lehettek. 
– Olyan óvatosan és körülményesen fogalmazol hogy el is hinném… Ha nem tudnám, hogy Tolekai városa teljes mértékben a bitrolót támogatta törekvésében. Egaxir erős VOLT… – hangsúlyozta – de a nemesség nélkül egy lépést sem tehetett volna Tolekai nevében. Még a nekromantával az oldalán sem. Hiszen ti vagytok a tisztjei, tanácsadói, a magasabb rangú katonák tulajdonosai, és mindenen túl, táplálékának felhajtói. Kíváncsi vagyok, hogyan zajlott itt egy véres orgia. – tekintete lassan felmászott a hatalmas kristálytömbön, melybe több tucat alakot zártak el ilyen-olyan célokból. 
  Úgy tűnt, hogy kicsit sokáig időzött el a monumentális ereklye részletein. Olyannyira, hogy majdcsak azt lehetett hinni, teljesen elfeledkezett társaságukról, és egy kis városnézésre érkezett, hogy megtekintse a helyi látványosságokat. Aztán hirtelen értetlenül nézett Catherinere és Zanere is.
– Mire vártok? Terített asztal vár. – mutatott a nemesekre Zanehez szólva – Számodra pedig alapanyag mind a mágiádhoz. – intézte szavait Catherinehez – A kígyónak a fejét kell levágni, nemdebár? – sóhajtott aprót hátradobta válla fölött hóka tincseit, aztán hátat fordított a küzdőtérnek kinevezett templom főtermének. 
  Nem volt szüksége Tolekai nemességére. Erre a nemességre nem. A kisebbekre, akiket sanyargattak, sakkban tartottak, lenéztek, megvetettek, már igen, de nem ezekre akik fennhordva orrukat azt gondolták hogy megtámadhatják egy ilyen gyenge indokkal. A tisztogatás amit tervezett, nem csak Selmorra vonatkozott, hanem az egész Selmaari Birodalomra, annak fő udvarházaira. Prédának, vérből fogant fegyvernek viszont kiváló alapanyag lesznek. Innentől kezdve két szolgájára bízta hogy eltakarítsák a szemetet, ő pedig elindult azon a folyosón, ahol az immár hozzá hű nekromanta dolgozott a neki szánt ajándékon. Mögötte több félintelligens élőholt védte az utat, hogy bárki, aki a csatateret elhagyni próbálja hogy utána eredjen, drágán megfizessen próbálkozásáért.

Zane
2022.06.21. 16:48

Catherina most szembesült csak igazán bűne elkerülhetetlen következményeivel. A korábbi fájdalom semmi sem volt ahhoz képest, ami most várt rá. A gondolat, hogy megszűnünk a világ számára és egy láthatatlan entitásként létezünk az örökkévalóságig, őrjítő lett volna a legtöbbek számára, Ő azonban rezzenéstelen arccal bólintott uralkodója tájékoztatására.
– Ha az a sorsom, hogy az egyik bábod legyek, akkor a legjobb leszek mind közül. – Jelentette ki határozottan Rusalka-nak, aki idő közben a másik szolgájához vándorolt át.
Egy kellemes, hidegen bizsergető érzés járta át a bestia testét, amikor úrnője ujjhegyei végigszántották hajának peremét. Hosszú idő után, talán most először kapott elismerő szavakat munkájáért, amik nem társultak szemernyi megrovással sem. Pontosan annyit és csak annyit tett, amennyit elvártak tőle. Magában kénytelen volt elismerni: néha egy kis hátsó szándékok nélküli alázat, egészen kifizetődő tud lenni.
– Ez egy nagy város. Úgy vélem, hogy az uralkodó kastélyán kívül is bőségesen akadnak még olyan előkelő létesítmények, ahol a Hercegnő kielégítheti higiéniai igényeit. Például valamelyik vámpír nemes kúriája. – Felelte. 
– A fajtámról körülményes volna általánosan beszélni. Legjobb tudomáson szerint, csak a bátyám és én vagyunk rá képesek. Egészen pontosan… bármely faj nőstény egyedét képes vagyok teherbe ejteni, ha elnyelek egy bizonyos mennyiséget fajtájának húsából és véréből. – Elmondása alapján, szilárd alapot nyert Rusalka korábbi feltételezése, miszerint a bestia képes elsajátítani más fajok egyedi tulajdonságait, csak úgy, mint az Onabiris esetében is történt.
– Netalán… szeretné, hogy én magam ejtsem teherbe a boszorkányt? Tudós léleknek tartom magamat, így hát természetes, hogy furdalja az oldalamat a kíváncsiság, hogy vajon miféle sátáni szörnyeteg teremtődne véres nászunkból? – Ahogy az tőle várható volt, Zane nem csak hogy nem hátrált meg a kényes téma elől, de még adta is a lovat gazdája alá.
Catherina szemei kikerekedtek és a már alapból is halál sápadt bőre, tovább fakult. Teste már majdnem teljesen átlátszó volt, de elégedetlenségének látható nyomai, még így is szembetűnőek maradtak.
– Szíves elnézésedet kérem Rusalka hercegnő. De nem hiszem, hogy ideális partnere lehetnék a szolgájának. Még ha meg meg is termékenyülnék, félő, hogy undoromban én magam kaparnám ki a méhemből az ivadékot. – Zane nem nyerte el a nőszemély tetszését, hovatovább volt benne valami, ami mindennél jobban képes volt felforgatni a gyomrát. A sárkány-vámpír hibrid tisztelte Rusalka-t, de ez egy olyan érzékeny pont volt számára, amiből nem engedhet.
Zane először csak a szemeit meregette, nem gondolta volna, hogy a boszorkányban lesz elegendő bátorság hangot adni sérelmének, majd jó kedvűen elkacagta magát.
– Hát végül ez is megtörtént. Még ha csak egy feltételes parancs megtagadásáról is beszélünk, a zendülés az zendülés. Mi tévő lesz most drága Hercegnő? – Játékosan gazdája irányába döntötte fejét és kíváncsian várta a reakcióját.
A boszorkány lehunyta szemeit és a hallgatást választotta fegyveréül a bestia incselkedésével szemben. Általában ez a gyermeteg kötekedők ellen beválik, de Zane, mintha előre tudta volna, hogy ezt fogja meglépni. Az ignorálás üdítően hatott rá, nagyon is élvezte a kellemetlen helyzetet, amibe sodorta a nőt.
Catherina után, a koboldot vette górcső alá. Szokatlan teremtmény volt, akihez hasonlót még nem látott. Furcsa külseje ellenére, meglepően nagy mágikus erőt birtokolt, amire egyből felfigyelt. Nekromágiát gyakorolt, ennyi már Rusalka szavaiból is kiderült, de azt igencsak magas szinten.
Az ajkak szorításából hirtelen előbukkanó, majd azok vonalát végignyaló nyelvből ítélve, szegény pára felkerült a ragadozó étlapjára. Jelenleg ugyan sem a hely, sem az idő nem felelt meg egy “közeli” ismerkedéshez, de Zane tudta, hogy Rusalka vigyázó tekintete… nem marad mindig Tolekai-on.

* * *

A katedrális bejáratánál történő eseményeket, mindvégig árgus szemek figyelték a távoli sötétségből. Egaxir, Tolekai nagyra becsült vámpír nemeseinek, mindig is szálka volt a szemében, így tehát nem csoda, hogy a bukásából megakartak próbálni előnyt kovácsolni.
– Egaxir-t végül utolérte a végzete. 
– Valóban, bár meglepődtem, hogy a kis Rusalka taszítja le a trónról.
– Igen, ezt senki sem gondolta volna. Már csak azért sem, mert legjobb tudomásom szerint halott.
– Úgy tűnik, hogy a nekromata is velük van. Készülnek valamire Egaxir testével.
– Azt hiszem, abban mindannyian egyetértünk, hogy ezt nem engedhetjük.

A környező épületek tetején egyre csak sokasodtak a sötét, árnyszerű alakok, majd az egyikőjük, egy ezüst hajú, fiatal lány lépett elő.
– Majd én megyek. – A karcsú, mégis megfelelő helyeken domború testét eltakaró, fekete köpenye alól két darab, díszes markolatú tőr került keze ügyébe. A jelenlevők egyhangú bólintással adták áldásukat az önkéntesre. Nem meglepő, hiszen a vámpír hölgy, egy elit orvgyilkos klán tagja volt. 
Legelőször Rusalka-t szemelte ki magának, hisz általánosan igaz, hogy célszerű a kígyó fejét első körben levágni. 
Kecsesen elrugaszkodott a tető pereméről, majd szélsebesen szelte át a maga és a préda közti távolságot. A vámpírok híresek voltak a gyorsaságukról, de ez a harcos többszörösen felülmúlta a nagy átlagot. Jelenlétét szinte a végletekig elpalástolta, egyetlen nesz nélkül repült a célja felé. Csak Ő rá fókuszált, így nem észlelte a számtalan, sötétben megfeszülő, leheletvékony fonalat, amiket útja során szakított el. Ahogy hozzáért egyhez, az a pillanat töredéke alatt apró impulzusokat továbbított, majd szertefoszlott.
Amikor a célpontja 10 méteres közelségbe került, a pengéjét a megfelelő szögbe döntötte, hogy az gond nélkül képes legyen elválasztani a fejet a nyaktól. Felkészült a kivégzésre, ám a lesújtás pillanatában egy csontrepesztő erejű taszítást érzett felsőtestén, mely után olyan lendülettel csapódott a katedrális falának, hogy abba valóban belerepedt jó néhány bordája. Egy nagy adag törmelék kíséretében a földre zuhant, ahol vért köhögött fel. Felegyenesedés közben egy különös, sajgó könnyedtséget tapasztalt teste jobb oldalán: ráeszmélt, hogy domináns karját eltávolították. A szóban forgó végtag Zane kezében pihent, aki kiélvezte a vámpír nő arcára kiülő tanácstalanság, minden egyes másodpercét.
– Késtél. ~ Csak nem eddig tartott bátorságot gyűjtenetek? – A hím diadalmasan kihúzta magát és egy olyan szaftos falatot harapott a karból, mint amilyet mások egy érett almából szoktak.
– A harc óta megfigyeltek engem. Láttátok, hogy mire vagyok képes és mégis… botor módon egyedül próbáltál meg végezni a nagyságos gazdámmal. Ostobák vagytok… vagyis nem teljesen… ez a ti nemesi büszkeségetek. Sosem harcolnátok többen az egy ellen, ugye igazam van? – Zane újra és újra fején találta a szöget, ehhez mindössze elegendő volt az ellenfele aurájában bekövetkező változásokat tanulmányoznia. 
A vámpír maga is kihúzta magát, egyetlen, még meglevő karjában található fegyverének hegyét, a bestiára szegezte. Hüvös tekintetén minden érzelem rejtve maradt, kész volt az utolsó lélegzetvételéig harcolni. Térdeit enyhén berogyasztotta, ugrásra kész állapotban várta a tökéletes alkalmat a támadásra, ami végül nem jött el. Társai úgy határoztak, hogy nem hagyják társuknak eldobni az életét, ezért egymásután jelentek meg Rusalka és szolgái körül. Egyikőjük, aki egy Egaxir korú férfi volt, a sérült lány elébe állt.
– Ennyi elég lesz, Rosaly. Nemesként… vagyis pont, hogy nemesként… Tudnunk kell elismerni a vereségünket. Innentől kezdve a többit ránk bízhatod. Elvégre… urunk távollétében, mi felelünk a város békéjéért. – Tekintetét a férfi Rusalka-ra emelte.
– Örömmel látom, hogy a halálodról szóló pletykák hamisnak bizonyultak, Rusalka hercegnő. Ha nem tévedek, alapos indokod volt megtámadni a városunkat, egészen pontosan annak uralkodóját. Kérlek ne vegyed tolakodásnak, de mi mind nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy vajon milyen szándékaid vannak Tolekai-al. Szeretnénk elkerülni a felesleges vérontást, ezért miért nem beszélgetünk egy csésze, forró tea mellett, a házamban? – Az úriember egy gáláns ajánlattal állt elő, amire Zane egyből lecsapott.
– Orvgyilkost küldeni valakire, érdekes módja a harc elkerülésének. – A jogos vádakra, megvoltak a megfelelő mentségek.
– Csak természetes, hogy megbizonyosodunk egy addig halottnak vélt személy… valódisága felől. Ha Rosaly pengéje célba ért volna, az csak egyet jelentene: valaki méltatlan módon visszaél az egykori főnix hercegnő külsejével. A támadásért szíves elnézéseteket kérjük és remélem, hogy esélyt adtok a jóvá tételére. – Az öreg jól bánt a szavakkal, olyannyira, hogy Zane elállt a további szócsépléstől, úrnőjére hagyta a döntést, elvégre az utolsó szó joga, mindig is az övé volt és lesz is.

Rusalka
2022.06.17. 18:12

  Yewith félelemmel vegyes csodálattal pislogott csuklyájának rejtekéből a hercegnőre. Élőholt léte ellenére csodálatosan szépnek látta, tökéletesnek. Őszinte áhitata természetesen nem maradt rejtve Rusalka előtt, de erről az nem tudott. Csak lopta tovább mohón a pillantásokat. Rusalka mozdulataiban nem volt semmi darabosság, ami a zombikra lett volna jellemző, sem pedig nehezen kontrollált érzelmet tudatosan felvett béklyói. Különbözött minden élőholttól akivel eddig találkozott, és ez egyrészről egészséges kíváncsisággal töltötte el, másrészről pedig olyan mély rajongással, amit csak a szerelmesek éreztek egymás iránt. Szerette volna kisajátítani, minden titkát megfejteni, ugyanakkor tudta, hogy sosem érhet fel ahhoz még nekromantaként sem, ami visszaküldte az élő terránok világába az egykori főnix hercegnőt. 
– Természetesen. – felelte Rusalka a frissen eszmélt boszorkánynak – Fontos bábuja vagy a játszmámnak. Jól teljesítettél, így megérdemled hogy tovább szolgálj. – hangzott a dicséret. 
A kötés, mely bábjátékos és bábos közt született, nem járt fájdalommal. 
  Egy olyan köteléket hozott létre, mely a bábtól minden érzést képes volt közvetíteni a játékos felé, a játékostól viszont csak az akaratlagos tettek és szándékok érték el a fonal másik végét. 
– Te leszel az én láthatatlan marionettem. – kezdett bele Rusalka a történések magyarázatába – Végtelenül magányos leszel Cartus átka miatt. Bezárva a halhatatlanság bötrönébe, melynek nincsenek falai, sem rácsai… Csak épp megszűnsz létezni Terian számára. Nem látnak majd, nem hallanak, nem éreznek, bármit is teszel. Illetve így lenne, ha nem lennél a marionettem. Mivel a bábkötelék hozzám tartozik, így az akaratommal képes leszel használni a képességeidet és mágiádat. Lehet hogy csekély vigasz számodra, de a tetteink árát mind megfizetjük. 
  Mondandóinak utolsó szavait már nem is Catherinához intézte, hanem Zanere, és a mögötte heverő egykor dicső vámpír úrra nézve fejezte be. Nevetésges tény volt, hogy Tolekai büszke urát alig egy-két óra leforgása alatt győzték le. Még talán Gexgan bevétele is több időbe telt.
– Ahogy kértem? – állt meg Zane fölött.
Ahogy elhaladt mellette ujjhegyeinek végei éppen csak érintették a bestia sötét hajának tincseit. Mintha hullámzó fűtenger selymes hátát érintette volna. 
  Válaszra csupán formálisan volt szükség, hiszen érezte az üres, magatehetetlen elmét ami csak arra várt, mint egy vizeskorsó, hogy megtöltsék élet és tett iránti törekvéssel. A megbénított test működésképességéről már a nekromantának kellett gondoskodnia. Rusalka ezúttal Egaxir teste mellett állt meg, és leguggolt mellé. Érthetetlen nyelven mondott pár szót, aztán mutató ujját saját nyelvén végighúzva nyálmintát vett, amit aztán a vámpír homlokához érintett. 
– Te következel, Yewith. Ez a próbád. Olyan kiváltságot kapsz, ami keveseknek adatik meg: választhatsz, ki lesz az uralkodód. – mutatott Rusalka a magatehetetlen testre – Hagyod kárba veszni szorgos szolgám munkáját és követed néhai gazdádat, vagy együttműködsz velem, és lehetsz Tolekai helytartója.
A felkínált tisztség nagy felelősséggel, nehéz súllyal járt, ami első hangzásra megrémítette a koboltszerzetet. Bár munkája nélkülözhetetlen volt a városban, sosem bántak vele őt megillető tisztelettel. Rút kinézete taszította a vámpírok szép nemességét, pozíciója rémítette az alsóbbrendű feltámasztottakat, az általa irányított holtaktól pedig nem remélhetett megbecsülést, vagy…szeretetet.
  Az aranyszín szemek hihetetlenkedve kerekedtek el. A választás kegyét nem is remélte, még ha ez csupán illúzióként is sejlett fel előtte. Habozott ugyan egy pár pillanatig, de csak azért hogy biztos legyen benne, valóban elhangzottak a szavak, és tényleg neki szóltak a fenségesség ajkai közül. Rusalka kezdett türelmetlenné válni, de mielőtt meggondolhatta volna magát, a nekromanta gyorsan munkába kezdett. 
– Hajnalra elkészül, Őkegyelmessége akarata szerint! – hajlongott a nekromanta, és máris két öntudatlan zombi vánszorgott elő. Termetes trollszerzetek voltak, erős fizikummal. Úgy emelték fel Rusalka következő bábját, mint a pelyhet, és szállították el Yewith műhelyébe.
– Nagyszerű. – biccentett a hercegnő, aztán Zanehez fordult – Maradt olyan hely a városban, ahol tisztességesen eltölthetjük ezt a napot? Megfürdenék… – nézett végig magán, aztán Catherinára, pontosabban a boszorkány szinte már szellemszerű alakjára nézett – És nyugodtan szeretném befejezni a Gexganban elkezdett rituálét is. – célzott arra, hogy az események hatására sem mondott le az örökös kitenyésztéséről.
  Mivel azonban a drága gexgani ifjú állapota nem engedte hogy velük tartson, eredeti tervei kissé módosultak. 
– Mondd, Zane, a fajtád termékeny? – kérdezte őszinte érdeklődéssel.

Zane
2022.06.16. 15:54

Zane enyhén megemelte állát, ezzel szabad felületet biztosítva a “nyakörv” felhelyezésére. Valóban felesleges lett volna bármely biztatás, hisz Rusalka a rövid ideig tartó, de tőle annál szokatlanabb testi kontaktussal, éppen eléggé feltüzelte a bestiát. A férfi ajkait sem hagyta el egyetlen szó sem, a rá kiszabott feladatot elfogadva, vesztegen figyelte ahogy a mágikus bot felemelkedik rajta gazdájával. Amikor a Hercegnő távolodó alakja végleg eltűnt a porfelhő által takart horizonton, egy erőteljes jelenlét tűnt fel Zane közelében. Egaxir testét egy vöröses fényű, mágikus aura ölelte körbe, a valódi ereje megtestesülése. Egy földbe fúródott, díszes mintázatú kőoszlop tetejéről tekintett le a bestiára, aki miután megérintette a nyakába kötött szalagot, maga is kereste a szemkontaktust.
– Úgy tűnik, hogy először a te bajodat leszek kénytelen ellátni, bestia. Gazdádnak inába szállt a bátorsága, vagy csak ostoba, hogy hátrahagyott téged. Most, hogy újra erőm teljében vagyok, nem veszítek senki ellen sem. – Magabiztos kijelentéseit követően, előhúzta fegyverét, ami mindvégig ott pihent az oldalán, egy tárolását szolgáló fekete hüvelyben. Az egykezes kard letisztult, ezüst pengéjének két éle is volt és egy denevér kitárt szárnyait ábrázoló, fekete keresztvasba torkollott. A markolat megszorításától a tárgy mintha feléledt volna, mérhetetlen mennyiségű mágikus energia áramlott a vágó részébe.
– Figyelmeztetlek. Ezt a támadásomat még soha, senki nem élte túl. Ha megakarod adni magadat, most van rá utoljára lehetőséged. – A gáláns ajánlatra, Zane csak egy halovány mosolyt villantott, de a helyéről egy tapodtat sem mozdult. 
– Jól van hát, legyen. Szövetséget akartam a számodra ajánlani, de most már látom, hogy te sem különbözöl az ostoba gazdádtól. Mind a ketten bolondok vagytok. Ideje, hogy ezt te magad is megértsd. – Másik, még szabad kezével is a markolatra fogott, ami után a magasba emelte a fegyvert. A mágikus energia mostanra vörösre festette a penge ezüstös színét. A vakító villanást, belőle előtörő, tekergő vörös ciklonok tombolása követte. A magasból alászálló destruktív hullámok telibe találták a hálóján ácsorgó Zane-t, majd egy több méter mély, széles árkot vájtak a kemény kőzetű talajba. Az egész város beleremegett a vámpír nagyúr csapásába. 
– Eltűnt a jelenléte. Tehát még egy legendás fegyver hősi lelke sem dacolhat az erőmmel. Hallgatnia kellett volna rám és megadnia magát. És most… ideje, hogy a nagyszájú kis csitrit is a végső kétségbeesésbe taszítsam. – Tekintetét a katedrális irányába fordította, hogy bemérje célpontja pontos helyzetét, ám ekkor…
– Végső kétségbeesés? – Csendült fel Zane hangja odalentről. A porfelhő egyszeriben elült, mintha csak megrémült és földre borult volna a szörnyeteg újbóli feltűnésétől.
A bestia nem csak hogy életben volt, de egyetlen karcolás sem éktelenítette testét, vagy ruháit. Egy fekete, kitárt könyv lebegett a válla előtt, az oldalak betűi pedig kéken világítottak. Egaxir mint aki szellemet lát, szemei kikerekedtek és nyelt egy nagyot.  
– Lehetetlen. Tisztán láttam, ahogy a támadásom eltalált téged. Akkor mégis hogyan… – A vámpír tanácstalan arckifejezése, ellenfele kedvére való volt, így az nem fedte fel a titkát, miszerint Orthron anyagtalanságát használta.
A kötet lapjai sercegve váltakozni kezdtek, sietve egy másik, még üres oldal felé. A fehér felület azonban nem sokáig maradt érintetlen, hamarosan ugyanolyan ívesen formált betűk telítették meg, mint az előzőt is. A betűk ugyancsak azúrkéken felfénylettek, Zane testéből pedig tenyérnyi méretű, áttetsző, zöldes árnyalatú bogarak rajzottak ki.
Tolekai ura felismerte a képességet, ami megszólalásig hajazott sajátjára. Az Ő 3000 éven keresztül gondosan fejlesztgetett művészetével képes volt mágiából egy, vagy akár több asztrális küllemű, ám de fizikai testet ölteni képes lények megteremtésére, valamint a saját energia készleteivel felruházni őket.
– Szemtelen kölyök. Hogy van merszed a nemes mágiámat ilyen módon megbecsteleníteni?! – A válasz nem maradt el, Egaxir a korábbi kardos egységekből idézett meg ezúttal egy tucatot, hogy gondoskodjanak a repülő kártevőkről. Ördögi harc bontakozott ki a familiárisok között, eközben a két bábmester a háttérből figyelte az egyoldalú harcot. Ahogy az várható volt, a bogarak nem lehettek méltó ellenfelei az elit testőrségnek, ebből kifolyólag a vérszívó nagyúr egyre inkább kezdte visszanyerni az előbb elveszített önbizalmát. Biztos volt afelől, hogy még ha el is tulajdonították a képességét, az attól még csak egy silány másolat lesz, semmi több. A bogarak szüntelenül áradtak a bestia testéből, hogy öngyilkos hadjáratot folytassanak hóhérjaik felé. Percek teltek el így, amikor az egyik harcos pengéje megdermedt félúton. Társai is megbénultak, rövidesen pedig testük elhalványult. A hiba azonban nem bennük, hanem a teremtőjükben volt keresendő. Egaxir lábai megrogytak a teste súlya alatt, térdre borult. Szédült, izmai elernyedtek, szinte levegőt is alig bírt venni.
– Mi… mi történt a testemmel? – Jogos kérdésére, Zane ezúttal hajlandó volt készségesen felelni.
– Uralkodóként nem meglepő, hogy bedőltél eme egyszerű trükknek. A város falai… épületei… a várkastély. Mind-mind egy dologról árulkodnak. Menthetetlenül nagyzási zavarban szenvedsz nagyuram, melyet hangzatos szavaiddal is alátámasztasz. Még csak észre sem vetted, hogy hűséges szolgádat agyonzúzták a törmelékek, amiket te zúdítottál ránk. A hozzád hasonlóak hajlamosak megfeledkezni azokról, akik a talpaik alatt, a porban élik le az életüket. – A bestia szavai pásztorként vezették a bukott uralkodó tekintetét az említett poros talajra, ahol sokkoló látvány tárult a szemei elé. Ezernyi, apró, hangyánál is kisebb méretű pók hemzsegett a törmelékek közt, vagy azok repedéseiben. A nagyobb társaik csak az elterelést szolgálták, mialatt a valódi fenyegetés, rejtve maradt.
– A saját testemből, vagyis mágiából hoztam létre a familiárisokat. Ez annyit tesz, hogy a mérgük ugyanolyan hatást fejt ki, mint az enyém. A szervezetedbe került dózistól a létfontosságú szerveiden kívül, minden más testi funkcionalitástól elzártalak. És most… térjünk rá a lényegre. – Zane lassan, kimérten, a most már hátán fetrengő férfihoz sétált. A tenyerében egy méretes, csótány szerű lény pihent, amit miután ráhelyezett a páncéllal fedett mellkasra, az anyagtalanság képességével át is juttatott azon, egészen a mellkas közepéig.
– Eme kis jószág egyetlen célja, hogy miután felfalta a lélekmagodat, maga is elpusztuljon. Anélkül fosztalak meg a lelkedtől, hogy a testedet feloldanám. – A bénultságtól Egaxir nem hogy a száját, de még a nyelvét sem volt képes mozgatni, így bármely szónak a megformálása, lehetetlen feladatnak bizonyult. Bár nem beszélt, mégis minden gondolata egyszerűen kiolvasható volt az üveges, vörös szemek tükréből. A magatehetetlenség átok volt számára, egyben áldás is, hiszen a méreg bódító hatása nélkül, minden bizonyára már most is fájdalmában üvöltene.
– Nos akkor, már csak le kell szállítanom téged a Hercegnőnek. – A fekete könyv eltűnt, miután a két fedele bezárult, a bestia pedig nemes egyszerűséggel, a grabancánál fogva hurcolta foglyát parancsadója elé.

– * –

A korábban ibolya színű szemek felnyíltak, most vöröses fényük Rusalka-ra vetült. Catherina erősen kábult állapota ellenére is felismerte a nőt, akinek hűséget fogadott nem is olyan régen.
– Hát eljött értem, Hercegnő. Örülök, hogy nem sérült meg. – Köszöntötte Őt erőtlen hangján. Teste a másodpercek elteltével vált egyre áttetszőbbé, az Isten átka dolgozott. Félelem nélkül egyenesedett fel a földről és húzta ki magát. Az elmúlás közelsége nem rémítette meg, talán csak a Hercegnő erejében bízott. A varázsige kántálásának minden sora után érezte, ahogy a testét mardosó fájdalom csökken, újdonsült vámpír-sárkány lénye pedig ismét valami ismeretlen irányba változik.

Zane, az épület bejáratának közelében táborozott le, ahol az őrök még nem támadtak rá automatikusan. Lemészárolni őket gyermeteg feladat lett volna, de kedves gesztusa jeléül, nem pazarolta az értékes “munkaerőt”, még ha azok nem is voltak többek, élettelen, dróton rángatott hulláknál. Odakint, a hideg kövön foglalt helyet térdein és várta, hogy gazdája is a dolga végére érjen, addig is hűségesen őrizte az ajándékot, amit adni kíván neki.