A romváros falai közt csend honol. A természet áldott csendje, melyet patakcsobogás fűszerez, madárdal édesít, és szél hangja tesz lággyá. Az égbolt örökké komor, a tenger felől soha nem fogy el a sós ízű ködpermet. Nem esik se hó, se eső, nem nyílnak virágok és nem hullanak le a levelek. Az épületek néma beletörődéssel emlékeznek azokra az időkre, amikor még Ylwdullnak hívták ezt a helyet. Az új nyelvek már csak Sötét Istenek városaként emlékszik rá, s óvakodik attól, hogy a régi írások nyelvén megszólaltasson bármit a városhatáron belül.
A hatalmas templomok és szentélyek a pletykák szerint sötét titkokat őriznek. A helyiek azt suttogják, hogy a templomokban található szobrokba vannak bezárva sötét istenek lelkei, s megfelelő áldozatok hiányában kitörnek kő börtönükből, hogy megbüntessék a terránokat alkalmatlanságuk és hűtlenségük miatt.
