Terian szó szerint mélyén, eldugva a méltatlan tekintetek elől építették fel a világ minden olyan könyvének otthonát, melynek kötetei titkos kincsei a világnak. S mint kincsek, hozhatnak tulajdonosuk fejére átkot és áldást egyaránt. Nem csak lelket szédítő romantikus regények, vagy a világörökség részét képező fantasztikus költeményei várnak itt arra hogy a terránok ujjai végigsimítsák gerincüket, vagy lapjaikat pörgessék, tekercseiket göngyölítsék. Itt őrzik az Átkozott Dallamok kottáit, a Rémuralomról szóló fejlegyzések eredeti példányait, a legsötétebb mágiák varázslatait, tiltott praktikák elsajátítási módját. 

Hosszas ideig időzni a sorok közt nem ajánlott. Állítólag van valahol egy könyvtáros, aki segít megtalálni azt amit keresel, de ne fűzz sok reményt a segítséghez. Aki sokáig marad, annak elméjét szép lassan bekebelezi a sötét szellemi energiával töltött hely.

Subscribe
Visszajelzés
guest
42 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
Riful
2022.01.21. 20:55

A konyhába vezető, végtelennek tűnő út során, számtalanszor feltette még magának újra és újra a kérdést: mégis miért nem képes elpusztítani a halandó nő testét, akár egy bogárét, amikor az általa oly nagyra becsült logikája szerint, ez volna a legelőnyösebb végkifejlete, kettejük rövid ismeretségének. Még akkor sem sikerült dűlőre jutnia, amikor már átlépte a kicsiny helyiség küszöbét, ezért úgy döntött, hogy későbbre halasztja a megvilágosodást. A pulthoz sétált, hogy egy folyadék tárolására alkalmas ibriket vegyen a kezébe, de ahogy azt kinyújtotta és megpillantotta bőrének halványan izzó felszínét, hosszasan elmerengett. Hála a kisasszony varázslatának és persze a sajátjának, most már több, mint elegendő mágikus energiával rendelkezett, amivel Ők ketten feljuthatnak a felszínre. Ő készen állt, de felmerült benne a kérdés, hogy vajon nagyra becsült gazdája is? Hisz az szinte alig ismerte még a Szelencét és a saját határait is éppen hogy csak feszegette.  
– Nem mintha bármit is számítana. Nem az én bajom, ha nem lesz képes állni a sarat és félúton elhullik. – Mondta ki se nem túl hangosan, se nem túl halkan, egyfajta önmaga meggyőzésére irányuló megjegyzését. Próbálkozása kudarc volt, nem tudta elnyomni mélyen gyökerező aggodalmát Svetlana iránt. Percek teltek el, teljesen megfeledkezett idejövetele valódi céljáról, a türelmetlen kis betege pedig elunta a várakozást és maga jött el frissítő nedű reményében. Ahogy belépett a konyhába, Riful rosszalló tekintetét vonta magára, aki igencsak elégedetlen volt a parancsát megtagadóval szemben.
– Megmondtam, hogy maradj a fenekeden. Elég világosan fogalmaztam, te mégis megszegted ezt az egyszerű elvárást. – Szidta meg és tétlenül figyelte, ahogy az megragad egy poharat és csillapítja a szomjúságát. Látta a papírcsíkokat és érzékelte a belőlük áradó mágiát. Ilyen feltételek mellett nem volt már olyan nagy felelőtlenség a másik cselekedete, noha eredetileg is annak engedetlensége végett fortyogott. 

– Megfürödhetsz, ámbár úgy vélem, hogy csak az idődet fecsérled. A szagodtól eltudok tekinteni, a megjelenésed pedig lesz még rosszabb is. Valamint, első kézből fogok gondoskodni róla, hogy ma még kiverjen a víz. – Nem, nem volt hajlandó eltekinteni a megígért tréningtől, legalább alapszinten meg kellett tanulnia birtokosának használni a Szelencét. A fenyegető, ellentmondást nem tűrő ábrázat ellenére, a Könyvtáros nem rémült meg, fesztelenül osztotta ki újabb parancsát. 
– Mit gondolsz? Tán hogy az inasod vagyok? Ha ruhára van szükséged, keress magadnak. Egyébként is, kétlem, hogy bármilyen rongyot találhatnánk itt, lévén ez egy könyvtár. De ha valamilyen csoda folytán mégis csak tévednék, akkor is csekély az esélye, hogy a potya gönc megfelelően idomulna a testedhez. Annak fényében pedig, hogy te magad vagy az “öngyilkos hajlam” szótári illusztrációja, minden okom megvan félteni. – Morogta elégedetlenül.
– Csak természetes, hogy féltelek, mert ameddig ki nem jutunk a föld alól, életben kell maradnod. – Vágta rá gyorsan, mielőtt az kiforgathatta volna a szavait, de talán már késő volt. Miután karba tette a kezeit, a szemeit is megforgatta és próbált úgy tenni, mintha nem látta volna a pajkos mosolyt… csak engedte dolgára menni a nőszemélyt. Amikor a víz csobogása megcsapta a füleit, Ő maga a fürdőszoba bejárata mellé telepedett le, a térdein helyet foglalva. Magától értetődően, nem volt hajlandó talán nem is létező ruhákat keresgélni, de ez még nem jelentette azt, hogy nem tesz a Gyönyörű Gazdája kedvére. Jobb kezét kinyújtotta, tenyérrel felfelé, aminek egy pontjába, mágikus energiát koncentrált. Az egy darab, egyre terebélyesedő, fényes pontba sűrűsödött, végül pedig formát is öltött. Egy egyszerű, mindenféle giccstől mentes, letisztult, hófehér, combközépig érő hálóing hevert a férfi kezében, amit a kis akaratos fúria méretére szabott. Teljes ellentéte volt a könyvtáros öltözetnek, ami a pompát és a részletgazdagságot hivatott kihangsúlyozni, mégis számos szempontból felülmúlta azt. Az anyaga puhább volt bármely bársonynál, pontosan olyan matériából készült, mint szárnyai legbelső tollai, valamint a teljes ruha súlya egy papírlapéhoz képest is eltörpült, viselője úgy érezhette, hogy gyakorlatilag nincs is rajta semmi. További előnyei közé tartozott még a hihetetlen hőelnyelő és elvezető képesség, ami további védelmet biztosít a Szelence birtokosának. Riful, az ajándékkal a kezében várta meg, ameddig a másik végez és újra kilép a folyosóra.

Riful
2022.01.18. 20:42

Bár egy darab kőbe is több együttérzés szorult, mint a bestiába, az mégis próbálta megérteni az emberi élet rövidségének előnyeit, több kevesebb sikerrel. Szemei értetlen meregetéséből, ez talán a másik számára is kiderülhetett, de következő szavai is szilárd alapot szolgáltattak a ténynek.
– Ez… Esztelenség. A rövid, korlátolt élettartam egy átok, amitől az embereknek minden egyes napja verseny az idővel. Nem tapasztalhatnak meg mindent, ezáltal nem is tanulhatnak meg mindent… képtelenek lényük tökéletességét elérni, de még csak azt megközelíteni is. Példátlanul erősen tudnak egymáshoz kötődni, noha tudják, hogy kapcsolatuk nem tarthat örökké. Meglehet… igaz ez olyan személyekre is, akiket nem köt gúzsba az idő kereke, de azok egy idő után megtanulják elfogadni a dolgok múlandóságát. Ez volna az a bizonyos szóban forgó, egyik tapasztalat, amit az imént említettem. A magam részéről úgy gondolom, hogy bármiféle kötődés a gyengeség jele, egyedül csak is saját magunk számítunk, mert minden, ami vagyunk és amit elértünk, halálunk pillanatában elvész, nem számít mit hagyunk hátra, annak már nem marad semmi jelentősége. – Világos volt, mint a Nap, hogy nem juthatnak közös nevezőre, lévén Riful egy teljesen más perspektívából szemlélte a világot, ami jéghideg racionalitásra épült. 
Elégedett volt a Könyvtáros döntésével, az makacskodás nélkül elfogadta a feltételeit, miszerint új mágiákat csak is Ő rajta tesztelhet. Az interai szem után, már csak egy démoni lepényleső hiányzott, amiből tüzet hányhatna a csinos kis nebuló. Habár, lehet abból még valamely előnyük is származhatna, ha szolgája elnyelné a lángokat.
– Ne légy öntelt, Svetlana Katajev. Csak mert birtokába kerültél a Szelencémnek, még nem jelenti azt, hogy világot meghódító, nagy mágussá cseperedtél. Szégyen érné a nevemet, ha bármely hókuszpókuszod megfeküdhetné a gyomromat, szóval csak merészen. – Ösztönző beszédéből csakhamar kiderült, hogy Őfelségének is néhány dologban… van még hová fejlődnie. Már csak az hiányzott volna, hogy hirtelen felindulásból, lelkesítés gyanánt, hátba csapja szegény lányt, amitől az nyakát törné, vagy gerincét. Szerencsére, erre azért nem került sor.
A közelből, kimérten figyelte az események sodródó folyóját, ami reményei szerint ezúttal a medrében marad és nem szabadul el úgy, mint a vérmágia esetében. A lapok sercegése próbára tette a férfi acélos türelmét, de végül a varázslat előkészületei beteljesültek, kezdetét vehette az izgalmas rész. A nyelv, amin gazdája szólalt meg, ismeretlen volt számára, így nem tudhatta, hogy mi a kántálás célja, valamint a levegőben megjelenő papírok láttán, el is bizonytalanodott. 
– Remélem… tisztában vagy vele, hogy mit csinálsz. – Nem voltak kérdései, engedelmesen besétált a mágia epicentrumába és várta a további instrukciókat, amik vad, ellenállást nem tűrő parancsok formájában hangzottak el. Összehúzta a szemeit, de inkább csak elengedte keresetlen szavait és egy hetyke vállrándítás után, megidézte angyalszerű szárnyait. A változatos méretű tollak fénye erősödni kezdett, ezzel párhuzamosan a hőmérséklet is emelkedett. 200 °C-nál az ofudák hamuvá égtek, egy kedvetlen sóhajt csalva ki a bestiából. Időpazarlásnak tartotta mindezt, hiszen egy ember képességei mégis hogy dacolhatnának az Ő fenséges mágiájával? Már éppen kisétált volna a körből, amikor felszólították a folytatásra. Szemei kikerekedtek, mostanra már biztos volt benne, hogy Lana fejével nem stimmel valami. Mély sóhajt követően, ismét hőt bocsátott ki szárnyaiból, az új papírosokra. Várta volna, hogy az előzőhöz hasonlóan, fekete pernyeként hulljanak alá, de erre nem került sor. Ezek a darabok, mintha szívósabbak lettek volna, így Ő is tovább ment. Természetesen, amikor megkétszerezte az előző csúcshőmérsékletet, a lapok elégtek, pont úgy, mint az előbb. Csakhogy Riful ezután nem próbált meg elmenekülni a fáradalmak elől. Kíváncsian bólintott a felszólításra és megismételte a korábbi forróságot, ami varázslatos módon, újfent behódolt a friss papíroknak. Arcán halvány mosoly jelent, mintha élvezné és elfogadná a kihívást. 
Ez így folytatódott egészen addig, ameddig a kánikula elérte az olvasztó 2000 °C-t. A kör közepén a levegő hullámzott a forróságtól, a kőpadló pedig vörösen izzott. 
– “Ez a nő… egyszerűen hihetetlen. Nem csak hogy képes lépést tartani velem, de olyan gyorsan alkalmazkodik, hogy a hőségnek esélye sincs kiszabadulni a körön belülről.” – A férfi fejében elismerő gondolatok fogantak meg, amiket nem tárt a másik elé. A saját maga által generált hő egyben táplálék is volt számára, amihez képest a fáklyák fénye apró rizsszemnek minősültek. Másodpercről másodpercre erősödött, ahogy nyelte el a forróságot. 
– “Svetlana Katajev… a benned rejlő potenciál mérhetetlen. Éppen ezért, veszélyt jelentesz rám.” – Különféle, szélsőséges érzelmek kavarogtak a bestiában, észre sem vette és a teste változni kezdett. Pupillái elvékonyodtak, szemfogai enyhén megnyúltak, hegyeik kilógtak a felső ajkak takarásából, méretre igazított karmai, hegyesen fakadtak ki a körömágyakból, valamint ezüst haja, sörényszerűen lenőtt. Emberi külsejét megőrizte, s csak részlegesen alakult át, megjelenése így is elég démoni volt. 
– “Ha továbbra is vele maradok, előbb vagy utóbb, képes lehet teljesen elnyomni engem. Már bőségesen elegendő energiára tettem szert, nincs rá szükségem a továbbiakban. Elveszem tőle a Szelencét, foglyul ejtem és rögvest megölöm, amint a felszínre értünk és találtunk egy olyan személyt, akit kényem kedvem szerint irányíthatok. Ég veled Svetlana Katajev. Igazán élveztem.” – Ideje volt, hogy gondolatait a gyakorlatba is átültesse. Sarkon fordult, hogy lerohanja a gyanútlan prédát… ám ekkor meglátta, hogy az a hőségtől megszédülve dől el, akárcsak egy rongybaba. Nem hezitált, szárnyait, csak úgy, mint a hőséget, elnyelte, s a másodperc egy töredéke alatt, a nő mögött termett és elkapta. 
– OSTOBA! – Rivallt rá.  
– Miért nem szóltál, hogy elérted a határaidat?! – Teste korábbi vadállatias motívumai, egyszeriben elillantak. 
– Össze is törhetted volna magadat! Olyan… olyan felelőtlen vagy! Csupa… verejték a ruhád itt! És itt is! – Tapogatta végig gazdája öltözetén a különböző pontokat.
– Teljesen kiszáradtál. Úgyhogy szépen leülsz ide. – Kísérte oda a székéhez, ha akarta a másik, ha nem. 
– És el nem mozdulsz. Hozok neked vizet. A Szelencét pedig el ne engedd. Már csak az hiányozna, hogy agyatlan élőholt legyél ismét. – Esélyt sem hagyott Lana-nak megszólalni, gyorsan el is viharzott a konyha irányába.
– “Mégis… mit művelek? Mi ez a teremtmény? És mit akarok én tőle?” – Indulatosan alsó ajkaiba harapott a lépcsősor tetején… Már az Ő feje is kezdett hasogatni.

Riful
2022.01.16. 15:08

A büszke bestia dolgát megnehezítette Svetlana rejtélyes képessége, aminek a segítségével, úgy látott át rajta, mint egy szita résein, mondhatni érzelmi világa mostanra már, nyitott könyv volt a számára. Türelmesen kivárta sorát és hogy a bájos kuncogás véget érjen. Vereségét elfogadva, de méltóságát megőrizve, nyugodt hanghordozással kezdett bele az elhangzó kérdések megválaszolásába. 
– A saját fajtámról, hiányosak az ismereteim. Alig egy maréknyi információról van csak tudomásom. Egy részéről te magad is tudsz már, lévén óhajod szerint elmeséltem. De, mert jó helyen tapogatózol, nem árt tiszta vizet önteni a pohárba. – Most, a szokásosnál is komolyabbá vált, ezt pedig megtapasztalhatta maga a gazdája is, mert a kezek, egyszeriben erősebben markoltak rá a térdhajlatra és a derekára, azokon a pontokon, ahol karjaiban tartotta Őt. 
– Az átok bestiák hasonló érzelmeket táplálnak a Szelence birtokosa iránt, mint egy méhkas dolgozói és katonái, a királynő iránt. Kérdés nélkül, bármire hajlandóak lennének a jóléte érdekében és hogy a teljesség igényével kiszolgálják az igényeit. Úgy is tekinthetsz rájuk, mint drogtól megrészegült, agyatlan bábukra. De a fivérem és én, mások vagyunk. Önálló cselekvésre képes hajlamunkat nem dönti rabigába semmiféle rózsaszín köd. S bár mi csupán a töredékét tapasztaljuk meg a kódolt kötődésnek, az elhanyagolható társainkéhoz képest. Minden gondolatunk és cselekedetünk szabad és kötetlen. Így akár gond nélkül ki is olthatjuk a birtokosunk életét. – Cáfolta meg a másik valamennyi elképzelését afelől, hogy Ő egy csak egy előre megírt programot követne. 
A magyarázat után, elengedte meleg, vigyázó karjai védelméből a Könyvtárost és tétlenül figyelte, ahogy az távolodik tőle, hogy ismét magára öltse a tanár szerepét. 
– Nem vagyok méltó a dicséretedre. Fogságom éveiben, elidegenedtem a mágia használatától. Voltaképpen… szégyellnem kéne magamat, hogy még nem uralom teljesen az aurámat, dacára, hogy egy Isten vére csörgedezik az ereimben. – Árult el új, eddig ismeretlen, izgalmas részletet magával kapcsolatban. 
– Nem lesz probléma az aurám kiterjesztésével. Még ha a testem darabokra is szakad, mindössze annyit tapasztalok a fájdalomból, mint te, egy hajszálad elvesztésekor. Valamint, a gyors regenerációs folyamatnak köszönhetően, maradandó nyoma sem marad. – Egyetértően megnyugtatta a nőt, hogy nem lesz ilyen egyszerű megszabadulni tőle. 
Az újabb mérföldkő megnevezése egy baljós mosollyal társult Svetlana részéről, amin Riful már meg sem lepődött. A kis okoska mindig törte valamin a fejét, amiről a nagymacska csak találgathatott. Egy egész könyvtárat lefedő aura… valahogy adta magát, hogy a célja, az átok teljes egészének egyszer és mindenkori elpusztítása volt. Egy néma bólintással adta a másik tudtára, hogy megértette és elfogadta a feladatot. 
– Én… nem gondolom, hogy mulatságos lenne az emberek sorsa. – Szemeit az apró és törékenynek tűnő kézfejre vezette az arcán. 
– Veszélyben vagy. De ne értsd félre, nem én jelentem azt rád. Démonok és emberek egyaránt vadászni fognak rád, mert a Szelence fényét megpillantva, képtelenek ellenállni kapzsi vágyaiknak. A legjobb barátaid, de még a családod is elfognak árulni. Szépen lassan elveszítesz mindenkit, aki életed során fontos volt számodra. A végén pedig… nem marad senkid. – Fenyegetésnek tűnhetett, de valójában csak az elmúlt évszázadok tapasztalataiból idézett.
A Nap mágiájának kiküszöbölésére irányuló terveket figyelmesen végig hallgatta, s bár elismerte gazdája találékonyságát és merészségét, de a mitológiai résznél egy gúnyos mosolyszerűség rajzolódott ki arcán.
– Hidegen hagynak az istenek és az őket magasztaló bohócok. Ugyanakkor, szerintem érdemes lenne elindulni ezen a vonalon. Rendben van. Megadok neked mindent, amire csak szükséged lehet a kísérleteid során. Egyetlen feltételem van csupán. – Mielőtt emelte volna a téteket, újfent pimaszul belehajolt a kisasszony személyes terébe, hogy tökéletes rálátása legyen az interai szemre. 
– Azt akarom, hogy engem használj fel a vérmágia gyakorlataid során is. – Meglepő és egyben az ő rá jellemző logikát nélkülöző kéréssel állt elő. 

Last edited 5 napja by Riful
Riful
2022.01.15. 14:07

A látvánnyal nehezen lehetett betelni, Riful-nak végül mégis sikerült, fakó szemei vigyázó tekintetét, öntudatlan gazdájáról, a hálószobába vezető, távoli lépcsősorra emelte. Még egy utolsó, néma fohász hagyta el száját egy halk sóhajtás keretein belül, majd ahogy emelte volna egyik lábát, bágyadt hang törte meg a csendet. Lana ébredése egy váratlan esemény volt, ami felettébb zavarbaejtő helyzetbe hozta az Őt – Hercegnő módjára – karjaiban tartó férfit. Visszatartott lélegzet, szapora pislogás adta tudtára a nőnek, hogy orvul keresztül húzta hűséges szolgája számításait. 
Riful csendben, lesújtva hallgatta végig a kisasszony alaptalan vádjait és beletelt jónéhány kóbor másodpercbe, mire újra uralma alá vonta zabolátlan gondolatait. Fennkölten lehunyta szemeit, néhány fokot emelt orcáján, hogy egyfajta felsőbbrendűséget sugározzon, akárcsak egy faroktollaival ékeskedő páva. 
– Egy magamfajta entitás számára, a csalás bármilyen formája elfogadhatatlan, büszkeséget sárba tipró, eretnek cselekedet. Soha, még ha az életem múlna rajta sem folyamodnék ilyesmihez. Valamint, az információ feldolgozó képességeimmel sincs semmi probléma. – Cáfolta meg az Őt ért rágalmakat.
– Annak, hogy most a karjaimban tartalak, nagyon is jó oka van, melyet inkább nem taglalnék, hiszen egy halandó agya képtelen volna értelmezni. – S az utolsó kenetet is felvitte a megkérdőjelezhetetlennek vélt szabadkozása végére. 

Mivel gazdájának időközben terhessé vált a nemesi bánásmód, a bestia eleget tett a kérésének, leereszkedett, hogy szépen, óvatosan helyezhesse le Őt a lábaira. Nem lépett el mellőle azonnal, biztosíték gyanánt megvárta, hogy a másik teljesen ura legyen a testének és nehogy elveszítse az egyensúlyát. Miután ez megtörtént, sem távolodott el túlságosan, bizalmas közelségben maradt, alig fél méter választotta el Őket egymástól. Ahogy tekintetét az előtte állóéra eresztette le, az arcán már nyoma sem volt a korábbi dacosságnak és a zavartsága is elillant.
– Az aurám kiterjesztésére irányuló kísérlet, sikeres volt. – Foglalta össze dióhéjban, de mert látta, hogy a válasza nem elégítette ki a könyvmoly kíváncsiságát, megadóan ismét lehunyta a szemeit és beszélni kezdett.
– Az aura szem számára látható manifesztálása, most már nem jelent kihívást. Olyan természetes, akár a levegővétel. A kiterjesztésnél megtapasztaltam, hogy nem csak a gömb mérete, de a formája is befolyásolható. Ha sikerül a megfelelő koncentrációs szintet elérnem, hatást gyakorolhatok az aurára, csak úgy, mintha a saját testemet próbálnám meg cselekvésre bírni. Ennek azonban ára van, egy eddig számomra ismeretlen erő próbált meg szétfeszíteni, egyenes arányosságban az aurát ért változásokkal. – Összességében úgy vélem, hogy ezt a technikát, záros határidőn belül, a gyakorlatban, éles harcokban is képes leszek majd használni. – Mesélt részletekbe menően.
Magáról már éppen eleget fecsegett, de nem tudta nem észrevenni újra és újra az interai, démoni szemet. Biztosra vette, hogy Lana elbóbiskolása nem egy átlagos, kimerültségből fakadó szieszta volt csupán. Az átok kézen fogva járt a vérmágia mellékhatásával, ami egy halandó testére felfoghatatlan terhet rótt. 
– Te… jól érzed magadat? – Próbált meg puhatolózni, persze csak finoman, nehogy azt a gyanút keltse magáról, hogy egy hangyányit is törődik a másikkal. 
– Figyelmeztetlek. Ahhoz, hogy a Szelence használatát elsajátítsd, tökéletes fizikai és mentális kondícióra van szükséged. Bármelyik hiánya a halálodhoz, jobb esetben a bőröd megégéséhez vezethet. Az edzésed csak egy javaslat volt, nem pedig erőszak. Nyugodtan visszaléphetsz. – Dobta fel a labdát és kíváncsian, egyben kimérten figyelte, hogy gazdája vajon miként dönt majd. 

Riful
2022.01.14. 11:09

A Szelence belsejében tapasztaltakhoz képest – amikor fáradtságos munka volt csupán csak az aura körvonalainak megjelenítése -, most a teljes egész gömböt sikerült manifesztálnia a bestiának. Talán csak azért, mert egyszer már próbálta és másodjára már minden sokkal egyszerűbb, főleg ha valaki egy hozzá hasonló tehetséggel áldottak meg “születése” pillanatában. 
– Ez volna… az én aurám? Fénypompás, ahogy az tőlem elvárható. – A Nap tüzében égő szemei, elismerően kémlelték az aranyló ködfátylat. 
Azonban nem volt ideje gyönyörködni az alkotásában, szépséges gazdája következő instrukciója, az elméleti lépcsősor következő foka… is elhangzott. Riful szája vonalának egyik vége halványan, alig láthatóan felfelé görbült, ami egyértelmű jele volt annak, hogy a kisasszony már-már telhetetlenség alsó határait karcolgató utasításai, elnyerték a tetszését. Halandó, emberi lény létére pontosan tudta, hogy mit akar és hogy mit vár el a másiktól, ez pedig egy olyan előnyös tulajdonság volt, amivel a bestia gazdájának rendelkeznie kell. Mindezek értékét, az érzelmektől mentes dicséret emelte a piedesztál legtetejére.
Lelkesedése ellenére, nehéz feladat elébe nézett, ami egy egészen más szintet képviselt, mint a szem számára rejtett fénytartomány, láthatóvá tétele volt. Ösztönzés nélkül most sem maradt, birka türelemmel figyelte, ahogy Lana leemelt egy könyvet az egyik polcról, majd nemes egyszerűséggel kisétált az elméjét védelmező burokból, hogy Ő maga, személyesen testesíthesse meg a célvonalat, habár a pajkos kacsintás majdnem megtörte a férfi koncentrációját, csúfos végét jelentve az eddig produkált, kifogástalan teljesítményének. Magában mormogott is egy sort a démoni nőszemélyre, aki szerinte örömét lelte abban, hogy ilyen és ehhez hasonló nehéz helyzetekbe hozza Őt. 
 
Riful szemhéjai ezután letapadtak, hogy a sötétség nyugalmában gondolhassa végig a feladvány teljesítéséhez szükséges lépések mibenlétét és sorrendiségét. Nem kapkodhatott, elég volt egyetlen apró, figyelmetlenségből elkövetett hiba és minden, amit eddig elért, kártyavárként omlik össze. Rendezte gondolatait, lelki szemei előtt csak az aranyló gömb lebegett, felidézte a korábbi kopogás ritmusos hangját és annak üteme szerint mélyeket lélegzett, majd kifújt. Percek telhettek el eseménytelenül, türelme és kemény munkája azonban meghozta gyümölcsét. Egyszeriben nem a testét borító elegáns ruhák anyagát érezte bőrén, hanem a hideg kőpadlóét, oszlopokét, polcokét és az antik könyvekét. Ha megpróbálta volna szavakkal elmondani a tapasztaltakat, azt mondaná, hogy eggyé vált az aurával, vagyis Ő maga vált azzá. Az ujját mozdította volna, de ehelyett a 10 méter távolságra levő mágikus, hártyaréteg fodrozódott meg a levegőben, hegyes tüske nőtt ki belőle. Intenzív, szúró érzés söpört végig a testében, mintha csak kitéptek volna egy darabot belőle. A fájdalom viszont nem hogy kedvét szegte volna, de endorfin felszabaduláshoz hasonló hatást váltott ki, így ezúttal már nem csak egy ujjat, hanem merészen az egész karját nyújtotta volna ki. Az aura elől levő része határozottan kidudorodott, megtörve a tökéletes gömb alakot, s most már volt inkább tojásnak nevezhető. Alig egy métert sikerült kitolnia előre a “falat”, Riful teste körül máris aranyló szikrák kezdtek el hevesen cikázni, a ránehezedő terhet szimbolizálva. Darabokat akartak kimarni a fényből és mágiából szőtt porhüvelyből, de az rendíthetetlen sziklaként tűrte a folyó sodrását. A bestia élvezte, ahogy saját határait nem csak hogy feszegeti, hanem vad oroszlánként marcangolja szét. Nagy lépésre szánta el magát: felegyenesedik ülőhelyéről és megnézi, hogy az miként befolyásolja majd asztrális lénye kivetülését. Lassan, kimérten kezdett el feje búbja a helyiség plafonja felé közelíteni, ezzel párhuzamosan a fénygolyó minden oldala tágult. A mellékhatás sem maradhatott el, a férfi valamennyi izma és ina elszakadt a folyamat során, de ugyanazzal a lendülettel regenerálódtak is, köszönhetően a fényviszonyoknak. Minden az elképzelései szerint haladt, talán még jobban is, egyre táguló aurája, immáron 15 méter távolságra tőle, törtek utat a levegőben.
 
A világ, amely egészen eddig megszűnt létezni számára, villámcsapásként hatolt vissza elméjébe, hogy elfoglalja méltó helyét. Riful, akaratától függetlenül, megérezte a Könyvtáros rózsásnak nem nevezhető állapotát, ez pedig önmagában elegendő volt a tökéletes koncentráció megtöréséhez. Az aura, mint egy buborék pukkant ki, persze a valóságban nem egészen ez történt, mindössze visszatért eredeti sugarára és ismét elpalástolta magát a csodáló tekintetek elől. A csarnokban újra a kékes fényű fáklyák fénye dominált, s olyan volt, mintha az elmúlt percekben, semmi sem történt volna. 
Mihelyst kinyitotta azokat, férfi ezüstös szemei horizontja elé, a székben ücsörgő, fejét az asztalon, karjaiba temető gazdája került. Egy morcos hümmögést hallatott csak, majd kérdés nélkül, a színe elé járult. 
– Tudtommal… a diákok szokása elaludni a tanárjuk óráján, nem pedig fordítva. – Döfte bele szúrós szavait a magatehetetlen áldozatába, majd miután nem érkezett válasz, Riful összehúzta a szemeit, jobb keze meg elindult a kisasszony mellkasa felé. 
– Én a helyedben felébrednék, különben kénytelen leszek eljátszani a kebleiddel. – Mondta fenyegetően, s ujjai már vészesen közel voltak a szóban forgó bájakhoz. Közel, de mégis oly távol, egy centiméter távolságra megdermedt a komisz mancs. A bestia vett egy mély levegőt, majd lemondóan kifújta azt, kezét pedig elemelte.
– Használhatatlan vagy, Gyönyörű Gazdám. – A megjegyzését követően, óvatosan a karjaiba vette a szendergőt, hogy a szobába vigye, ahol az ágyra lefektetheti. Ahogy felemelte, a könnyed súly meglepte Őt, mintha egy zsák vattacukrot tartott volna a kezében. Merev tekintettel vizslatta a kis drágát, minden porcikáját, mint valami műalkotást, eredeti szándékairól megfeledkezve.

Riful
2022.01.13. 10:52

Riful, úriemberhez méltóan megvárta, ameddig a hölgy torkán, az utolsó csepp ogrebab főzet is lecsusszant, csak ezután hatolt be a személyes terébe és kezdte el arasznyi távolságról mustrálni Őt. Nem volt hátsó szándéka, nem vezérelték ördögi gondolatok, egészen egyszerűen természetes volt számára ez a szintű közvetlenség a gazdájával szemben, mondhatni ösztönös. 
– A sírás nem méltó cselekedet a Szelence birtokosa részéről. Gyengeségről árulkodik és Te… NEM lehetsz gyenge. A gyengék ideje korán meghalnak, vagy megölik Őket. – A pimasz kérdésre, szóbeli dorgálással felelt. Rideg megjegyzése, elrejtette valódi érzéseit, mely szerint nagyon is elbűvölőnek találta a másik mosolyát, aminek ragyogó kisugárzásában, csak úgy, mint a Napéban, bármeddig képes lett volna sütkérezni. Továbbá meglepte Őt a merész szemkontaktus is, hisz mégis csak egy törékeny halandó lényről volt szó, aki nem élt és tapasztalt eleget ahhoz, hogy a saját félelme felé kerekedjen ilyen könnyedén. A legtöbbek ilyenkor megrettennének és a földet kezdenék el fixírozni. 
A bestia tovább haladt és a testi kontaktustól sem riadt vissza. Féltérdre ereszkedett, homlokát gyengéden a hasfalnak döntötte. Így most már nem csak hallhatta, de érezhette is a táplálék feldolgozás hosszas folyamatát. Megítélése szerint, Lana egyenlőre még nem állt készen a fizikai megterhelésre, amit kiróni készült rá, ezért úgy határozott, átadja neki először a mester szerepét. Elhajolt volna, de kócos feje tetejére, két könnyed, de indokolatlan súly telepedett. Szemei egyszeriben kipattantak, térdeibe markoló kezei, erőteljesen rászorítottak a csontos részre. Az idegen érintés szokatlansága, dermesztő lavinaként söpört végig az egész testén, fentről lefelé haladva, egészen a talpáig: sűrű libabőr borította be bőre minden négyzetcentiméterét. Újra és újra beleremegett az apró, vékony ujjak ficánkolásába, ezüst tincsei között. Feje mázsás súlyként, megadva magát a gravitációnak omlott előre, még mélyebbre a pocakba. A fehér, ropogós ingen keresztül is jól érezte a nő bőrének bódító aromáját, mélyeket lélegzett belőle. Nem tudta volna megmondani, hogy meddig tartott agyának ezen vakfoltja, de ahogy ráeszmélt tettére, higgadtan ásta ki arcát annak tökéletes nyughelyéből, s egyenesedett fel. Csodák csodájára, most Ő volt az, aki az egyik távoli falnak, egy véletlenszerű pontjára meredt inkább, a hamuszürke írisz és vöröslő, démoni párja helyett.
– Badarságokat beszélsz. Rengeteg a tennivalónk, jelenleg nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy elkényelmesedjek. – Meglepően nem cáfolta meg gazdája szavait sem a trükközésről, sem pedig az ölbe bújásról, csak az időpontot nem találta megfelelőnek.

A képzés, rögvest ezután kezdetét vette. Riful, törökülésben foglalt helyet a párnán, amelyre tanárnője ujjbegye bökött. A kisugárzása és a hangszíne alapján, sikerült átszellemülnie a feladatra, tanítványa egy pisszenés nélkül figyelte Őt és valósággal itta szavait. A felvezetés nagy része, már ismeretes volt számára, hiszen valamelyest már Ő is informálódott eddigi élete során a testről és a lélekről, valamint ezek különböző megnyilvánulásairól, de bőven volt még hová fejlődnie. Az instrukció szerint, lehunyta szemeit, a belső sötétjében, a nő lágy szavai, pásztorként vezették Őt előre az ismeretlenben. Kontrollt gyakorolt a levegővétele felett, lelassította és elmélyítette azokat, fejéből kiürítette a felesleges gondolatokat és immáron tényleg csak a másik szavai léteztek. Szívverésének, a cipők lassuló kopogása szolgáltatta a mintát. 
A másodpercek egyhangú eseménytelenségét, a közeli asztalon heverő, papírvágó késsé avanzsált Szelence törte meg. A penge, de még a markolat is vakító fényben tört ki, áradata belengte az egész helyiséget, amivel az ezernyi fáklya, meg sem próbált birokra kelni. Az aprócska fegyver, maga volt Riful lelke és lelkének magja egyaránt. A ragyogás lassacskán alább hagyott, helyét pedig felváltotta maga, a tényleges aura. Csak úgy, mint előző este, a levegő vibrálása mutatta annak határait, de a kontúr egyre élesedő fénye jelezte, hogy ez még nem a végső formája. Robbanásszerűen elevenedett meg a gömb minden aprócska részlete. Olyan volt, mintha Riful egy 10 méter sugarú, miniatűr Nap belsejében ücsörögne. Fénye mérsékelt volt, nem bántotta a halandó szemét, így az szemügyre vehette a fenséges jelenséget. A belsejében, az energia sűrű ködként borított be mindent, amin nehezen ugyan, de át lehetett látni. A pulzáló, aranyból szőtt fátyolból erő, makacsság, ugyanakkor nemesség tükröződött. Ahogy Riful szemei felnyíltak, azok egésze, az aurához hasonlóan, a Nap színeiben világítottak. Ez volt a második próbálkozása, s bár mágikus fegyverként gyorsan volt képes elsajátítani új technikákat, ez még Őt is meglepte. 
 

Last edited 8 napja by Riful