A haladás jegyében épített, hatalmas vasútvonal, mely körbejárja az egész kontinenst. Közel kétszáz tavat kerül el, többszáz erdőségen és többtíz nagyvároson halad keresztül, valamint három-négy beltenger felett és alatt halad át ez a mesés tájakon átívelő pálya.
A haladásnak mindig ára van. A vasutat még annak idején, a nagy háborúk előtt kezdték el építtetni a hadifoglyokkal és rabszolgákkal, akik – mivel az őrség tartott a lázadástól – nem kaptak megfelelő szerszámokat és a fejadagjuk is éppcsak az éhhalál elkerülésére volt elegendő. A vasutat övező legendák szerint az áldozatok nagy részét a sínek alá temették, hogy ne lassítsa a munkálatokat a sírok ásása. Alig pár évtizeddel később azonban háborúk lecsengeni, a viszályok elcsitulni látszottak és az építkezés, a hegyláncokon áttörő, egész Rivennán átívelő vasút terve egyre inkább kezdett megvalósíthatatlan álomnak tűnni.
A történet szerint egy pártíz fős kisnemesi származású baráti társaság állított be az építést felügyelő szervezethez és egy félnapi alkudozás után megvették a teljes vonalat, munkásokat béreltek és saját maguk is közéjük álltak, hogy végre elkészülhessen mindenki nagy álma, a transz-rivennai gyorsvasút utolsó szakasza. A munkálatok így hamar a végső simításokhoz értek és a társaság fejében gyökeret vert a gondolat, melyből megszületett a vasúttársaság.
A vasút sötét múltja szép lassan eltűnt a múlt homályában. Senki nem titkolja, csak nincs élő, aki kutatná. A transz-rivennai vonal Rivenna leggyorsabb és talán legszebb útvonala, mellyel az utasok akár az egész kontinenst is beutazhatják.
Váltsd meg jegyed és élvezd a társaság vendégszeretetét utazásod során!