Yasmine maga építette meg ezt a hatalmas építményt, hogy innen irányíthassa ügyes bajos dolgait, s titkai rejtve maradjanak a kíváncsi szemek elől. A kastély egy hatalmas labirintus, aki nem ismeri a járást, könnyen eltévedhet és kiköthet olyan helyiségekben, amikben nem kellene. Persze ez kapóra jöhet pár menekülő fogolynál, hisz Yasmine számára élvezet a fogócska.
Különösebben nem hatotta meg Lusen picsogása, sőt, talán még szórakoztatta is, hogy minden apró kis mozzanaton képes volt hisztizni. A furcsa megnevezés hallatán felszaladt egyik szemöldöke, de jobbnak látta, ha a könyvtáron kívül tépi le a tökét.
– Azzal, hogy Asgardot is eltűntettem az élők sorából igen, elég sok szabadidőm lett hirtelen. Ő volt az utolsó a listámon, akit holtan akartam látni, és ez egyszerre felemelő és elkeserítő. Olyan, mint amikor a bakancslistád végére érsz. – Magyarázta megvonva vállait.
Az, hogy mulatságosnak tartotta, amiért elgondolkozott a lény szavain nem lepte meg. Valahol ő is ostobának tartotta magát, amiért elkezdett gondolkozni az egészen, de ha már megtörtént, miért is ne járjon utána? Nincs veszíteni valója. A nem éppen kedvező választ hallva már ki is nyitotta száját, hogy ennyivel nem rázza le, de Lusen előrelátóan folytatta a beszélgetést, megakadályozva, hogy a nő akadékoskodjon. Türelmesen hallgatta végig minden egyes szavát. Volt, amit már tudott, hisz hosszú évszázadokat töltött a korcsok kutatásával és Gabel munkásságával, de mondott olyat is, amivel sikerült alaposan meglepnie. Tudta, hogy az ő kiskedvence különleges, hisz éppen ezért akarta megkötni, de, hogy ennyire… Talán némi büszkeséget is érzett szívében, amiért ilyen értékes darabra tett szert. Talán annyiban is hagyta volna a dolgot a komoly indoklás után, ám ahogy hergelni kezdte, az mindent megváltoztatott.
– Mire elkezdeném azt gondolni, hogy szorult némi értelem is abba a diónyi agyadba, mindig rácáfolsz. – Fonta össze karjait, ahogy hátradőlt a szék támlájának. – Magam sem értem miért kezdtem el gondolkozni Asgard szavain, de ha már megtörtént, miért ne járhatnék utána? Nekem ilyen tekintetben nincs veszíteni valóm. Ha hazudott, akkor ugyanott vagyok, mint eddig, és legalább bosszanthatlak. Ha pedig igazat mondott, és benned van az a lélek, akit keresek, akkor viszont nyertem.
Felelte egy könnyed mosollyal arcán, úgy, mintha valami mindennapi apróságról beszélnének. Azzal, hogy Gabel megpecsételte Lusent, hogy pofazárat kapjon, mikor a lélekről kérdezik nem szokványos dolog. A kovács nem volt ostoba, sőt. Zseni volt a maga módján.
– Tudod mindenkinek két oldala van, akár egy érmének. Valószínűleg te csak az egyik oldalát ismered a benned lakó léleknek, de saját magam is felhozhatom példának. És addig, amíg csak az egyik oldalt ismered, ne mondj véleményt az adott emberről, mert az esetek nagy részében olyan meglepetéseket tartogatnak, amikről álmodni sem mersz.
Hangzottak el a nagy szavak, melyeknek ugyan nagy volt az igazságtartalma, mégis meglepőek voltak egy olyan ember szájából, aki az egyik legelőítéletesebb volt mindenki közt és sokszor kérdés nélkül vágott le fejeket.
– Tudod, most, hogy tulajdonképpen végeztem minden teendőmmel, sokkal több időm marad rád és a másik lélekre. Így akár a teljes napot fordíthatom arra, hogy a halálba basztassalak, de ha képes vagy normális társalgásra, a kötelezően mellettem töltött idő telhet kellemesen is, és ki tudja, talán rövidítek a büntetéseden. – Hajolt vissza a varázskönyv fölé. – Mivel jelenleg senki sem háborgatja a kastélyt és a megszerzett területeim határát, valamint mást már nem kell felkutatni, az elsődleges feladat Temera megtalálása.
Zavarta Haru titkolózása? Igen. Ideges volt? Hogyne, de hogy kire is pontosan nem tudta volna megmondani, hisz egyszerre irritálta a lélek és a provokáló szavak, melyeket a nő intézett hozzá. Végül csak összeszorította a fogait és belső tombolásba kezdett, hisz a nőhöz nem érhetett hozzá, így a léleknél akart bepróbálkozni, természetesen sikertelenűl. Haru nem volt kegyes és kíméletes hangulatában, így mikor a belső világban a korcs elindult felé, még azelőtt lecsapta, hogy a másik kardot ránthatott volna, majd visszarugdalta a felszínre. Végül könyvekkel megpakolva találta magát, amikkel természetesen le kellett szenvednie magát az alsó szintre, de ez még nem volt minden. Az orra alá nyomott darab egyenesen sértő volt. Ismerte ő az illemet csak épp nagyívben tett rá. Kinyitotta, de csak azért hogy legyen mit bámulnia, persze egy betűt se olvasott el belőle. Sokkal inkább a másik könyv érdekelte, melyet nemrég talált, ám Haru elég ellenségesen reagálta le kíváncsiságát, így igyekezett megtartani a gondolatait.
-Ennyire sok szabadidőd lett, hogy rá érsz már a büntetésemen agyalni? Pff…
Könyökölt fel az asztalra, majd eltolta magától a könyvet. Nem izgatta a büntetés, sem az hogy a nő az imént provokáló viselkedéssel a fülébe suttogott. Azzal csak neki okozott volna örömöt.
-Felőlem akkor kérdezel ki amikor akarsz… Egy ennyire egyszerű szarsággal nem fogsz fogást találni rajtam. Őfensegge…
Dőlt hátra fapofával, miközben hintázni kezdett a székkel, de a percekkel később érkező kérdésre kipattantak a szemei. Előre dőlve terült el az asztalon, fejét az alkarjára téve, úgy hogy a nőre nézhessen.
-No lám, lám, csak nem szöget ütött a fejedben annak a mocsoknak a végső elkeseredett próbálkozása?
Mosolyodott el, de ez a mosoly csak átmeneti volt, arca úgy komorodott el mintha a világ legfontosabb dolgáról lenne szó.
-Nem tudok a kérdésedre válaszolni.
Fordította el a fejét, miközben arrébb lökdöste a közelébe lévő könyveket, hisz tudta, hogy Yas nem fogja ennyivel beérni.
-Vannak erősebb átkok is mint az, amivel megkötöttél…
Lazította meg a szépen rendezett ruházatát, majd hátat fordítva a nőnek, elhúzta a haját, hogy láthatóvá váljon a tarkóján lévő átokbillog.
-Csak hogy értsd és ne vágj egész nap olyan bamba képet mint most, elmagyarázom úgy hogy te is felfogd. A korcsok úgy lettek megalkotva hogy egyedi, lélekkel rendelkező démoni teremtmények legyenek, melyek felfalva a beléjük ültetett lelkeket, elnyeljék azok tulajdonságait és erejét, ezáltal szert téve saját személyiségre és képességekre. A korcsok eredetileg üres vázak, egészen addig amíg meg nem történik az egyesítés. Ekkor ébred öntudatra a démon és kezdi meg harcát a meggyötört legyengített lélekkel, melyet hosszas kínzásnak vetettek alá, hogy megtörjék azt, de nálam valami félre siklott. Gabel több százszor megkínozta, széttépte, majd újra összerakta a lelket, de az nem tört meg. Végül ezen állapotban került ebbe a vázba, mely azon nyomban fizikai és szellemi fejlődésbe kezdett. A korcsok hordozzák a lélek bizonyos külső jegyeit, de az csak elvétve mutatkozik meg. Sebhelyek, melyeket a korcsok sose szenvedtek el, de a lélek igen. Megeshet, hogy tovább hordozzuk a haj, vagy szemszínt, bár szerencsére engem ez elkerült minden tekintetben. Esetleg még pár régi szokások, de ez minden. Ha úgy vesszük a lélek felfalásával tovább fejlődünk és új élet jön létre, de mivel nálam ez nem következett be, folyamatosan fejlődőm, sőt képes vagyok más lelkek elnyelésére és felemésztésére.
Fordult vissza a nő felé unott tekintettel, miközben gondosan megigazította a ruháját, holott ő maga egy elég hanyag személy.
-Gabel a 100 éves küzdelem után lepecsételt egy átokbilloggal mely meggátolja, hogy mások előtt bármilyen formában információt adjak ki a lélekről és ez nem csak rám, hanem rá is igaz. Ha ki akarod erőszakolni a választ, hát csak rajta. Próbáld meg, de akkor a közös kis játékunk hamarabb véget ér mint azt szeretnéd.
Mosolyodott el, mint aki jót mulat a nő bosszúságán.
-Azt hittem, hogy téged nem tud megvezetni Asgard, de mulattat, hogy még a nagy véres királynőt is hülyére lehet venni. Had mondjak neked valamit. Bárkit is keresel, nem hiszem hogy azt a rohadékot akarnád megtalálni akiből születtem és tudod miért? Mert ha valaha is találkoztatok volna, amíg ő élt, már rég halott lennél… Az általad Takeshinek nevezett lélek még a korcsoknál is nagyobb szörnyeteg, hiába a szép csomagolásba burkolt szavak és a jómodora.
Yasmine elégedett volt Lusen és Takeshi együttes kirohanásával, hisz felettébb szórakoztatta. Jó ideje meg akarta leckéztetni az engedetlen kiskedvencét, ám valami egészen más is motiválta a döntéshozatalban. Jókedvűen lépett be a hatalmas könyvtába, mely a legnagyobb helyiség volt az egész kastélyban, és egyben az egyik olyan rész, amire a nő nagyon büszke volt. A könyvtár négy emelet magas volt, hosszú sorokkal, polcokkal, amiken roskadoztak a tudást hordozó könyvek. Itt volt minden, amit a nő az elmúlt ezer évben összegyűjtött a világ minden pontjáról. Az egyszerű történetektől kezdve a bestáriumokon át a herbáriumig, a tiszta és tiltott mágián át volt itt minden, mi szem száj ingere.
?1557902879
?fbclid=IwAR2UncYPTt70_ULLcdK_QfcLPLjKBjbysG6rZVHtP1Yv5GH8I-nSPEDs9_E
Könnyed léptekkel suhant át a hatalmas termen, majd felkapaszkodva az egyik lépcsőn elveszett a második emelet sorai közt, hogy felkeresse azt a vaskos könyvet, amire szüksége lesz. Míg a kutakodással foglalkozott, el is repült a kiszabott egy óra, de mielőtt felnézhetett volna a körülötte lepakolt hatalmas könyvkupacból, érezte Lusen jelenlétét, és miután hallotta, hogy be is lépett a terembe, kissé csalódottan kezdte összeszedni mindazt, amit le akart vinni.
– Pedig biztos voltam benne, hogy késni fog… – Sóhajtotta.
A korcs kezébe került könyv egy igen ritka darabnak számított, hisz már csak pár darab maradt fenn belőle, amiket úgy rejtegettek, mintha a világ legértékesebb dolgát hordoznák. És ez valahol igaz is volt. Yasmine gondoskodott róla, hogy a lehető legtöbb könyvet eltüntesse és eltörölje a Svykarik emlékét is. A kopott könyv nemcsak régi meséket és történetek tartalmazott, melyek elődjeikről és azok hőstetteiről, a hatalmas csatákról és veszteségekről szólt. Ez a példány volt az utolsó, amit megírtak, így tartalmazta az igazságot. Minden Svykariról, aki beírta magát a történelembe tetteivel, volt egy festmény, mellette az emberek által ráaggatott névvel. Az utolsó lap, melyre pillantást vethetett pont egy ilyen festményt tartalmazott Higanbanáról, ki csupán ennek az egy virágnak a nevét viselte, de beszédesebb volt mindennél.
– Mi lenne, ha felvonszolnád a segged és segítenél? Nem azért mondtam, hogy gyere ide, mert lógathatod a lábad vagy alhatsz a sorok közt. Indíts felfelé a másodikra! – Kiabált le a nő.
Amint a férfi méltóztatott felmenni, Yas azzal a lendülettel a kezébe is nyomott egy halom könyvet, mielőtt a halom ledőlt volna.
– Remélem sikerült lehűtened a fejed, mert ha kárt teszel a könyvtáramban saját kezűleg csavarom le a tököd. – Mondta komolyan majd magához vett pár könyvet. – Gondolkoztam kicsit a büntetéseden és úgy döntöttem, hogy kicsit ki kellene bővíteni. Csakhogy kirágja az oldalad a kíváncsiság, megtiltom, hogy kihallgassátok egymás beszélgetéseit. Vagyis minden, amit veled beszélek titok marad Takeshi előtt, és fordítva.
Mindezt úgy mondta, hogy a korcs arcába vigyorogott, hogy heccelhesse. Amint minden megvolt, amire szüksége volt, visszatértek a földszintre, ahol lepakoltak egy hatalmas asztalra. Hellyel kínálta a korcsot, majd az orra alá dugott egy szintén vaskos könyvet, melyre az „alapvető illem szabályai” volt díszes betűkkel felfestve.
– Kezd el olvasni, amíg én a magam dolgával foglalkozok. Ki foglak kérdezni, szóval ne csak felületesen lapozgasd át. – Suttogta a fülébe. – Csakhogy motiváljalak, a rossz válaszokért további büntetés jár.
Veregette meg vállait, azzal az asztal másik részére sétált, ahol a saját könyvei lettek lepakolva. Hogy szándékosan húzta az agyát? Persze. Nem hagyhatta szó nélkül a szuka megnevezést, és tudta, hogy ezekkel a gyerekes hülyeségekkel bosszanthatja a legjobban, na meg nem utolsó sorban csendben lesz addig, amíg szükséges. A nő gyakran felnézett varázskönyvéből, hogy figyelhesse Lusent, és egy ponton megfogalmazódott benne az elhatározás.
– Lusen. – Szólította meg, hogy figyeljen rá kicsit. – Egyikünk sem szereti a nyálas mellébeszélést, így egyenesen rákérdezek. Mi a benned lévő másik lélek valódi neve?
Tette fel a nagy kérdést és tűkön ülve várta, hogy mit mond, hisz kötötte a szerződés. Ha akart volna se tudott hazudni neki.
Haru a szuka megnevezésre valósággal lefagyott, majd alig pár pillanatra rá tombolni kezdett, hogy mégis hogyan gondolhatta ezt az a félkegyelmű barom?
-Elment az eszed, te démonok szégyene? Így csak felbosszantod ami miatt alaposan meg fog fingatni mind a kettönket!
Förmedt rá a lélek, miközben Asgard darabkáit cincálta, de mikor megütötték a kedves és megértő szavak a fülüket, Lusen csak meglepetten nézett gazdájára, miközben Haru tudta, hogy hatalmas szarba tenyereltek. Sóhajtva kezdett bele egy régi fohászba az istenekhez, remélve hogy túlélhetik a dolgot, de a lánc előbb vágta földhöz a korcsot mintsem, befejezte volna könyörgését az égiekhez.
-Bazdmeg!
Mordult fel a korcs, miközben nyekkenve elterült a földön, kezeivel pedig a nyakörvébe kapaszkodott. Próbált szabadulni, de a nő ereje és a láncok melyek fogva tartották egy pillanatra se engedett a szorongató érzésből.
-Megmondtam, te húgyagyú barom, hogy ne pofázz be neki! Nehezedre esett volna lenyelni a nyelved?
Vágta fejbe a démon kivetülését a lélek, majd lélegzet visszafojtva figyeltek mind a ketten. A nő dominanciáját jelen esetben nem volt jó ötlet firtatni és még azelőtt kiverte Haru Lusen fejéből hogy az megpróbálhatta volna.
-Királynőm, kérem, ne is figyeljen rá… nem tudja miket beszél…
Próbálta Haru menteni a menthetőt, miközben leszegve a fejét próbált túlélni, ugyanakkor tetszett neki, hogy Yas ennyire uralkodik felette. Végül mikor a büntetés szóba került egyszerre pillantottak fel a nőre. A döbbenet kiült az arcukra. Hogy ők ketten váltott műszakban? Egész nap vele?
-MIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII A FASZ????????????????!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Akadtak ki mind a ketten egy pillanat alatt.
-Ezt nem teheted! Ha büntetni akarsz csonkíts meg, vájd ki a szemeim, etesd meg velem vagy amit csak akarsz, de ezt ne! Nem fogom kibírni! Öljetek meg! Ölj meg hallod! Átadom a test irányítását, csak szabadíts meg a szenvedéstől…
Feküdt el a földön hisztérikusan, miközben másik fele csendben hallgatott és gondolkozott.
-Nekem nincs ellenemre.
Jelentette ki, miközben abba marad a démon hisztije.
-Mi az? Éjszaka valószínűleg úgyis aludni fog, ami azt jelenti hogy kedvemre olvashatok, mert te nem pofázol bele mindenbe. Nincs igazam, királynőm?
Csillant fel a korcs bal szeme, ám nem az olvasás hozta ennyire lázba, hanem hogy Yas mellett lehet és őrizheti annak álmát, úgy mint rég. Ez boldoggá tette. Persze a fenyegetésre Lusen ismét tombolni kezdett, tőle zengett az egész szentély.
-Egy óra? Mosakodni? Tuhen bikának? Mi a baja ennek a hibbant tyúknak?! Vedd le a láncaim és mond még egyszer a szemembe, te hatalommániás vörös pi… PILLANGÓ!
Fejezte be Takeshi a korcs mondatát vigyorogva, mielőtt még nagyobb szarba kerülnek.
-Egy óra és ott leszünk úrnőm.
Hajtott fejet engedelmesen, természetesen még mindig a földön térdelve és ott is maradt egészen addig amíg a nő le nem lépett.
-Te mocskos kis anyaszomorító… Hogy volt képed visszafogni? Ha már kinyírni nem nyírhatom ki, legalább had olvassak be neki! GIN! Had nyírjalak ki! Utána ígérem, visszahozlak…
Nézett a sárkányra, miközben elindult a szobája felé, persze dühöngve. Úgy mászott a kádba, akár egy végig sértett kisgyerek, majd neki látott a mosakodásnak, persze Haru végezte a piszkosmunkát, hisz ha Lusenen múlik akkor mocskosak maradtak volna. Végül a határidő lejárta előtt pár perccel oda értek a könyvtárhoz, ahol Haru átadta a stafétabotot.
-Aztán meg nem öless minket.
Dőlt hátra az akácfa alatt, majd csendben figyelt és várt. Lusen sóhajtva nyitott be, majd minden szó nélkül beljebb is lépett, ahol a nő már minden bizonnyal várta, de mivel nem egy kis helyről volt szó, így úgy volt vele, keres egy csendesebb félreeső zugot és ott ellesz valahogy, de ahogy a sorok között haladt megakadt a szeme egy régi bőrkötésű könyvön, mely Svykariról szólt. Régi mesék, történetek, melyek elődeikről, hőstetteikről, régi nagy csatákról és a veszteségekről szólt. Hezitálva, de végül magához vette a könyvet, majd leülve óvatosan kinyitotta azt. Ősi nyelven íródott, olyanon, melyeket csak kevesen ismertek, de Harunak hála poligóta volt.
-Ezt a könyvet ismerem…
Simított végig a lapjain, majd belelapozott. Ahogy ujjai végig simítottak az öreg lapokon emlékek sejlettek fel a régmúltból, ám azok Haru emlékei voltak, nem Lusené, ám mielőtt elmerülhetett volna bennük, a lélek megszakította a folyamatot. Pihennie kellett volna, hogy éjjel teljesíteni tudja a kötelességeit, hisz nappal Lusen volt a soros, nem pedig ő, mégis amikor megérezte, hogy valami nem stimmel, ösztönösen cselekedni kezdett.
-Ha estimesére vágysz, keress valami hozzád illő szarságot, ne pedig az én emlékeim közt búvárkodj… Az olvasást hagyd inkább azokra, akik tudnak is…
Csukta össze a könyvet, majd elrejtette azt a felöltőjében.
Azzal, hogy Asgard szája az utolsó utáni pillanatban eljárt, kiszedte az egyik tartó kavicsot a lavina alól, melynek nem kellett sok idő, hogy meginduljon és elsöpörjön mindent, ami az útjába kerül. Yasmine szemeiben egyszerre villant meg a harag, és a remény apró sugara, ám utóbbi nem tartott sokáig. A korcs szavainak nem lehetett hitelt adni, hisz bármire képes volt, hogy mentse a rongy életét, de ez nem jelentette azt, hogy nem mondhatta az igazat. A nő viszont a hallottak után sem parancsolt mást Lusennek, így akár igazak voltak szavai, akár nem, nem látta többé a felkelő napot.
– Egy szolga nem kérdez, csak engedelmeskedik. – Felelte a lehető leghűvösebben a feltett kérdésre.
Nem fog magyarázkodni egy pórázon tartott eszköznek, aki csak is azért van mellette, hogy felhasználja. Nem Lusen volt az egyetlen, aki feltette a kérdést, miért is tart már oly régóta ez a véres háború a világ ellen. A nő indoka lehetett volna egyszerű és bagatel; hogy megdöglött a kedvenc kiskacsája, vagy mert valaki nekiment és az utolsó gombóc fagyija leesett a földre. De ő a lelke másik feléért harcolt, akit elvettek tőle. A Svykarikat egymásnak teremtették, nem élhettek a másik nélkül, Yasmine mégis életben volt Haru elvesztése után, mely olyan ürességgel és fájdalommal járt szívében, amit senki fel nem foghatott.
– Úrnőm. – Kelt fel a sárkány a fal tövéből.
– Később, Gin. Később… – Intette csendre, miközben lángoló tekintetét egy percre sem vette le a szenvedő teremtményről, melyek ezek voltak utolsó percei.
A nő egyszerre érzett diadalmas elégedettséget és valahol mélyen ürességet is. Évszázadokat ölt a felkutatásába, többször is megkísérelte elkapni és megölni, most pedig sikerült neki, és többé nem lesz gondja rá. Ám utolsó szavai csak nem hagyták nyugodni. Fejében újra és újra felcsendültek a felnyöszörgött torz szavak, hogy Haru lelke Lusenben van. Hogy megfordult-e valaha ez az eshetőség a fejében? Nem. Lehet-e alapja? Miért ne lehetne? Minden korcs egy lélekből kovácsolódott. A férfi álombéli felbukkanása is akkor történt meg, mikor a korcs már a kastélyban volt, és az is különlegesnek számított, hogy Lusen másik fele tudatánál van képes irányítani a testet, pedig el kellett volna tűnnie. Ugyanakkor a nő biztos volt abban, hogyha Haru a közelében lenne, nem rejtőzne el, és hallgatná el az igazságot, hisz a köztük lévő kötelék még mindig nagyon erős.
A hosszú és unalmas gondolatmenet azonban úgy illant el, mint fing a szélben, mikor megütötte fülét a szuka megnevezés. Egyik szemöldöke kérdőn szaladt fel homloka közepéig, majd egy mosollyal megrázta a fejét.
– Már így is sokat tettél, bizonyára Asgard elfogyasztása is sok energiát vett igénybe. Pihenj csak le a lakrészedben, a mai napot kivételes kiadom neked a henyélésre. – Felelte kedvesen.
Ám mire a korcs megindulhatott volna, nyaka körül megjelent nyakörve, Yasmine kezében pedig a hozzá kötött lánc. Hirtelen rántotta vissza, erősen, hogy hátra vágódva lábai előtt elterüljön, akár egy dizájnos szőnyeg.
– Szép is lenne, ha ezt mondanám, nem igaz? – Hajolt le hozzá, miközben újabbat rántott a láncon, hogy az megfeszüljön. – Mégis mit képzelsz, kivel beszélsz te szarházi? Elfelejtetted hol a helyed?
Kérdezte teljesen normális hangerőn, továbbra is mosolyogva, ám mégis volt benne valami, amitől az embert kirázta a hideg. Percekig figyelte a tengerkék tekintet, mellyel, ha képes lett volna, biztos megölte volna a korcs.
– Megérdemelnéd, hogy veled is eljátszadozzak kicsit, ahogy Asgardal, de attól tartok te túlságosan élveznéd, ha neked esnék és a végén az álló farkaddal kellene szembe találnom magam. Így a következő büntetést szabom ki, amiből talán végre tanulsz. Mostantól, minden napfelkeltétől napnyugtáig mellettem leszel, éjjel pedig a másik lélek, Takeshi. – Jelentette ki.
Élvezettel figyelte Lusen arckifejezését majd elengedte, hogy had tomboljon kedvére, ha akar döntése miatt.
– Kapsz egy órát felkészülni. Ez idő alatt lehetőleg mosakodj is meg, olyan a szagod, mint egy Dél-Maheli Tuhen bikának… A könyvtárban foglak várni. Ha késel, végig húzlak a kastély folyosóin a pórázodat használva.
Azzal otthagyta a két férfit, melyek közül Gin tátott szájjal állt és nézte az elsétáló vörös veszedelmet, majd a lehető legmogorvább arckifejezésével figyelte a korcsot.
Micsoda kincs volt az a csend, mely rájuk telepedett. Mivel kivételesen egyik idióta se pofázott, így kiélvezte a nyugalmat és megpihent a démon és a benne lévő lélek is. Haru fenyegetése hatásosnak bizonyult, így bármit is mondott a másik korcsnak, Lusent nem érdekelte. A lényeg hogy működött.
Reggel, a hirtelen jött zajra kinyitotta a szemeit, majd nagyot ásítva nyújtózott egyet. Nem köszönt a nőnek, hisz minek azt? Ölebként tartja, nem csevegőpajtiként. A kérdésre megrázta a fejét, hogy ő semmit se szedett ki belőle, ahogy Gin se, ezt követően pedig rövidesen megkezdődött Yas köre is. A fal tövében ülve figyelte és hallgatta a vallatást, bár ahogy egyre inkább telt az idő, úgy unta el magát, de ekkor elhangzott az egyik legszebb mondat melyet az évszázadban hallott.
-Már azt hittem sose kérsz meg rá…
Kelt fel azonnal. Oldalra döntve fejét nézte végig a kínlódó korcsot, melynek szánalmas látványa örömmel töltötte el. Kikerülve gazdáját, lépett Asgard elé, miközben megnyalta az ajkait.
-Úgy fest eljött az idő…
Vigyora csak még szélesebbé vált, ahogy felvillant eszelős tekintete. Kezét szinte már fájdalmasan lassan nyújtotta a másik feje felé, de mielőtt elérhette volna, teste szinte lefagyott. Asgard szája végül csak eljárt, mely valószínűleg nem csak a többieket, de Lusent is meglepte.
-Akiért vérbe úsztatod a világot? Egy faszért van ez az egész?
Fordult meg értetlen, miközben a homlokára volt írva egy kurva nagy kérdőjel.
-Hé, gyökér… Nem tudom, mi a faszról pofázol, de ennek most itt a vége… Az emléked is eltöröljük a föld színéről…
Ragadta meg az állkapcsát, oly erővel, hogy hallani lehetett ahogyan a csontjai több helyen is szilánkosra törnek, ám ez a brutalitás és erő nem Lusentől eredt, hanem a benne tomboló lélektől. Odabent eközben érdekes beszélgetés vette kezdetét.
-Igaz amit pofázik?
-Ne foglalkozz vele. Tudod hogy mindent össze hazudna amit csak lehet, hogy mentse az életét. Csak bele akar keverni minket egy olyan dologba, amihez semmi közünk.
-És a név? Láttad a szuka arcát te is, nem? Nem úgy tűnt, mint aki most hallotta volna először ezt a nevet.
-Tudod te hány Haru élt akkoriban? Minden második nyomorultat így hívtak. Ha valaki elkiabálta magát és ezt a nevet használta hozzá, biztos lehettél abban, hogy vagy húsz ember szarta össze magát, mert azt hitte neki szól… Szóval ne parázz, csak viselkedj természetesen, vagy rád parancsol és kitapossa a belünket. A többit bízd rám.
Válaszolta szinte már félelmetesen nyugodt hangon, de az arca olyan volt akár egy pszichopatáé.
-Ha minden rendben, miért basztad fel magad ennyire? Komolyan majd összeszarom magam, ahogy rádnézek.
-Csak bosszant ez a mocsok, emellett végre bosszút állhatunk rajta. Csupán kiélvezem, tedd te is ezt…
Nézett rá eszelős mosolyával, miközbe keze egyre nagyobb erőt fejtett ki a nyomorult korcsra. Előre lépve a felszínre vezető ajtóhoz, a kezét a vékony anyagú szövetre tette.
-Pocsékolod a saját időd továbbra is, vagy átadod teljesen az irányítást?
Persze hogy nem akart kimaradni a buliból a démon. Talán most először létezésük óta közös cél és élvezet vezérelte őket, mégpedig múltjuk utolsó mocskának eltörlése. Közösen uralták a testet, közösen dobbant a szívük és mindkettejüknek ugyan az a tűz égett a szemében.
-Itt a vége… Készülj fel az örökkévaló mókára, melyet neked tartogatunk, “testvér”…
Vigyorodtak el, miközben kinyújtva jobbját a másik korcs fejére fogott. Nem fejtett ki rá a szükségesnél nagyobb erőt, épp csak annyit amennyi kell, hogy stabilan fogja, miközben tenyeréből dögvészként indult neki a rothadás mely elkezdte felzabálni Asgardot. Hiába üvöltött és könyörgött, sem Haru, sem pedig Lusen nem kegyelmezett, sőt kifejezetten lassan emésztették fel ellenségüket, hogy kiélvezzék annak szenvedését. Hosszú percek következtek, s mikor végeztek elégedetten emelték fel a fejüket.
-Micsoda móka… Köszönjük, Véres királynő…
Nevették el magukat kárörvendőn, miközben elsétáltak a nő mellett.
-Ha mára végeztünk, akkor visszavonulnék. Szükségem van egy kis időre amíg szétcincálom és külön választom a lelkeket, amik benne voltak. Vagy tán szeretnél még valamit, szuka?
Pillantott át a válla felett Lusen, immáron érzelemmentes arccal.
Gin a lehető legjobban unta az egész ködösített szövegelést, néha még el is ásította magát. Jól Ismerte Asgardot, tudta, hogy csak a szája jár és csak bosszantani akarja őket. Ám a mellette ülő korcs viselkedése felkeltette érdeklődését és elbizonytalanodott. Talán tényleg olyan információknak van a birtokában, melyek komolyan megváltoztathatják a dolgokat. Lusen kérésének első blikkre nem akart eleget tenni, hisz egy hangyafasznyit sem bízott a férfiben, ám a rá szegeződő tekintet nem a megszokott volt.
– Ha mégis kárt teszel benne, az Úrnő letépi a farkad. – Felelte ahogy felkelt majd kinyitotta neki a cella ajtót.
A sárkánynak teljesen mindegy volt, hogy mit tesz Asgarddal. Szíve szerint ő maga is élve nyúzná meg, de a nőtől jobban tartott így engedelmeskedett annak parancsának. A korcs viszont más tészta volt, rá kicsit más szabályok vonatkoztak és nem utolsó sorban talán valami haszna is lesz a bent töltött időnek.
Asgard némán hallgatta Haru fenyegetéseit, bár egy ponton valóban elgondolkozott azon, hogy valóban megéri-e baszakodnia vele. Yasmine mindenképp a kezére adja, hogy néha örömöt is leljen a korcs a mellette töltött időben, így sehogy sem tudja kikerülni Harut vagy Lusent. Alaposan át kellett gondolnia a következő lépését. Végül morogva követte tekintetével, ahogy kisétált majd újra magára maradt a cellájában. Gin csak csendes szemlélő volt, és nem is kérdezett semmit, miután a korcs visszaült mellé a fal tövébe. Persze roppant mód piszkálta a fantáziáját, hogy mit is mondhatott a másiknak, amiért ekkora csend telepedett rájuk hirtelen. Persze ezen volt ideje bőven gondolkozni, amíg a reggeli nap első fénye fel nem bukkant odakint. A végül egész csendesen töltött éjszakát az ajtó hangos nyikorgása, majd csapódása törte meg. A nő magassarkújának minden egyes koppanása kimért volt és lassú, mintha direkt húzná az időt.
– Mondott bármi használhatót az éjszaka folyamán? – Kérdezte a két férfitől, de mivel a válasz nem volt, figyelmét Asgardnak szentelte.
– Sikerült teljes erőddel lejönnöd hozzám? – Nézett fel rá vigyorogva.
– Legnagyobb örömödre igen. De, hogy ne gondolj akkora szörnyetegnek, mely valójában vagyok, először próbáljuk meg kulturáltan.
– Hah..! Milyen nagylelkű vagy! Parancsolj hát, miben lehetek a szolgálatodra? Királynő… – Szavai olyanok voltak, akár az üvegszilánkok, melyek a bőrbe fúródva szinte csontig hatolnak.
– Kezdjünk egy egyszerű kérdéssel. Mit tudsz Temeráról?
– Hm… – Helyezkedett kicsit és tett úgy, mintha marhára gondolkozna. – Lássuk csak. Az ostoba kölyköknek egy mesebeli hely, ahol a szivárványhányástól kezdve minden is van, a tökéletes hely, ahol minden úgy történik, ahogy mi a karjuk. De ha a mi szintünkön kérdezed.. Temera az a hely, ahol minden kérdésedre megkapod a választ. Az a személy, akinek tisztasága elegendő az átkeléshez, beléphet Temerába, ahol feltehet egyetlen egy kérdést, amire igazán szeretné tudni a választ. Az ékkőmágus, Niel volt az egyetlen, aki visszatért onnan, de ő sem úgy, ahogy tervezte. Ha jól emlékszem felvágták és a belső szervei kikristályodva törtek az ég felé. Senki sem tért vissza onnan élve.
– Te miért akarsz odajutni?
– Ugyanazért, amiért te. Hogy választ kapjak a kérdésre, amire sehol máshol nem lelhetek rá.
– A történetről és a szóbeszédről én is tudok. Miért pont Sigsynben bújkáltál?
– Én nem bújkálok senki elől. Csupán.. Ott volt dolgom.
– Egész eddig olyan szépen ment Asgard, ne rontsd el. – Fonta össze karjait a nő.
Ám a korcs ezekután az együttműködés halovány esélyét sem mutatta. Yasmine viszont erre is fel volt készülve. Belépve a cellába kezelésbe vette és a lehető legválasztékosabb módokon, hogy szóra bírja. Hosszú órákat küzdött egy-egy válaszért, melyre kíváncsi volt, ám arra sehogy sem vette rá, hogy elárulja a kapu helyét. Számtalanszor megcsonkította, eltörte a csontjait és játszott vele, majd a halál előtti utolsó pillanatban újra összerakta, hogy megtörje elméjét, de Asgard tartotta magát, Yass türelme pedig elfogyott. Utoljára elkapta Assgard álkapcsát és fejét maga felé fordította, hogy felnézzen rá.
– Nekem teljesen mindegy, hogy mi a döntésed, mert ebből a cellából élve nem jutsz ki. Játszhatjuk ezt napokig, hetekig, de végül itt fogod kilehelni a lelked. És nem általam, neeeem. Az túl kegyes lenne, ha szétszabdalnám a benned lévő lelkeket és megszabadítanálak minden szenvedéstől. Lusen gondjaira bízlak, hogy sose lelhess nyugalmat. Tehát… Innentől kezdve minden ellenállásod már csak időhúzás.
– És ha.. Az lenne a végső válaszom.. Hogy én sem tudom? – Kérdezte vérét prüszkölve, mely orrából folyt ajkai közé.
– Akkor már rég befejezhettük volna ezt az egész cirkuszt órákkal korábban. – Engedte el dühösen, majd a cella végébe hajította. – Lusen! Csinálj vele, amit akarsz, de haljon meg! – Adta ki a parancsot ahogy hátat fordított Asgardnak. A korcs az utolsó pillanatban viszont, mielőtt kivégzője hozzá érhetett volna meghozta végső döntését.
– Én tudom a választ… amit keresel..! A férfi lelke.. akiért vérbe úsztatod a világot… Az orrod előtt van! – Nyöszörögte fájdalmasan, mielőtt megölik. – Annak a Svykarinak a lelke, Haru…! A korcsodban…!
-Én magam is így gondolom… Asgard…
Felelte Haru rezzenéstelen arccal, majd visszaadta az irányítást Lusennek, ám ennek ellenére éberen figyelt és várt.
-Barát? Szerintem mind a kettőnknél mást jelent ez a szó… Téged inkább vágásra szánt disznónak tekintelek.
Felelte ugyan olyan hűvösen, majd ellépve a cellától a szemközti falnak támaszkodott. Asgard fecsegése mindig is olyan volt mintha töménytelen mérget és hülyeséget akarnának letuszkolni az ember torkán, így pont leszarta amit ugat.
-Hogyne, hogyne. Ez ugyan olyan hülyeség mint amikor régen berontottál hogy Liberalista szivárványnyuszik basznak a fűben, de valójában csak a benned lévő lelkek sokaltak be a hülyeségedtől, amit a nemlétező agyat képtelen volt felfogni…
Forgatta meg szemeit, de mintha Haru nem így érzett volna. Tudta, miként érez és vélekedik Asgarddal kapcsolatban, és a lélek valószínűleg százszor jobban gyűlölte a démont, mint ő maga. Ekkor éles fájdalom hasította a fejébe, s mikor kinyitotta a szemeit a szentélyben találta magát, ám Haru sehol sem volt.
-Gin… Nyisd ki a cellát…
Nézett rá a jégkék szempár oly ridegen, mint még soha. Haru megőrizte hidegvérét így kész volt visszafogni gyűlöletét és haragját egyenlőre, mégis töménytelen vérszomj áradt belőle, ugyanúgy mint egykoron, mikor társát fenyegették.
-Ne aggódj, nem teszek benne kárt, csak beszélgetek vele egy kicsit.
Ha ki nyitották neki a cellát, ha nem, ő akkor is bement és nagyívben tett arról mit mond a sárkány.
-Gin… Mielőtt neki állnál arcoskodni velem, emlékeztetnélek valamire. Csak azt a parancsot kaptam, hogy nem ölhetlek meg, azt nem mondta egy szóval sem, hogy nem verhetlek szarrá, szóval kussolj és kotródj arrébb. Légy jó kisfiú és hagyd ezt inkább rám… Kölyök…
Lökte arrébb a másikat, majd belépve a cellába Asgard elé tördelt és a füléhez hajolt.
-Nyeregben érzed magad, igaz? Tudod, bármit is mondasz neki, a végén úgyis az enyém leszel… Az enyém az idők végezetéig, de…- Hagyott egy kis szünetet. –Rajtad áll hogyan fogod azt eltölteni. Beszélhetsz neki rólam, de akkor „barátom”…- Vigyorodott el. –Vajon hogy reagálnál ha szépen lassan egyesével megtisztítanám azt a mocsok kupacot amit te léleknek nevezel, újra és újra? Egy tiszta lelkű istenimádó vallásos kis angyalt fogok belőled faragni, kinek a legnagyobb erénye az önfegyelem és az önmegtartóztatás. Mindent elveszek tőled amit szeretsz és mikor már semmid se maradt, átformállak a kedvem szerint. Elsőre talán nem tűnik vészesnek, de én már alig várom hogy lássalak fehér lepelbe csavarva az égieket dicsőíteni, miközben harmatteát iszogatsz velem a szentélyben…
Veregette meg a vállát, azzal elhajolva tőle kisétált a cellából.
-Gondolkozz el ezen, mielőtt még újra kinyitnád a szád és hülyeségeket beszélni…
Pillantott vissza rá válla felett. Szemeiben őrült és szórakozott kék lángok lobogtak, jelezve, hogy nem csak a levegőbe beszél, hanem komolyan is gondolja. Arcáról még mindig levakarhatatlanul ott ült az a vigyor, mely a holtakat is újra sírba teszi. Az hogy miként cselekszik a másik démon, viszont már más kérdés volt. Mindenképp hozzá fog kerülni ha Yas ráunt, így csak remélni tudta, hogy tőle jobban fél, mint a királynőtől.
Míg a hercegnő elkészült és kellemesen kiáztatta hátsó felét, talán fényesre is törölgette, addig a sárkány megkötötte Asgardot és a biztonság kedvéért be is dugta egy cellába, amire plusz igét olvasott, biztos, ami biztos alapon. Nem volt ínyére az ötlet, hogy száját szabadon hagyja, hisz teste lelke nem kívánta az egész éjszakát az ostoba és üres locsogását hallgatva tölteni, de ott piszkálta a szürkeállományát az ötlet, hogy talán elcsicsereg pár fontos információt. Korábban Lusennek is beszélt az Alvilág átkáról, mely úrnőjét gyötri. Talán most is szerencséje lesz. Mire a korcs leméltóztatott menni hozzájuk, addigra Gin maradék két vérző agysejtje is a túlélésért küzdött odabent.
Asgard élvezte, hogy Gint kínozhatja szavaival, hisz a boszorka megtiltotta neki, hogy akár egy ujjal is hozzáérjen amíg ő meg nem jelenik előtte. És pontosan tudta, hogy miért húzza a dolgot a nő, ahelyett, hogy azonnal nekiesett volna kivallatva még arról is, hogy mikor szart utoljára valami szaftosat. Szórakozottsága pedig csak fokozódott, mikor Lusen megjelent a cella előtt. Elmebeteg vigyora, mely védjegye volt, úgy villant meg a félhomályban, mintha egy fogkrémreklám arca lenne.
– Innen még élvezetesebb lesz az éjszaka. Kezdtem azt hinni, hogy kettesben hagysz a sárkánnyal és te kihúzod magad a buli alól…
Ám arra nem számított, hogy amint megteszi az utolsó lépést és rá emeli tekintetét, egyből Haruval találja szembe magát. Asgard kevés lénytől tartott hosszú és mocskos élete alatt, de Haru tipikusan az a személy volt, akit ha tehetett, jó messzire elkerült és még véletlen se akarta keresztezni az útját. Tudta, hogy mérhetetlen harag tombol a lélekben amiért azon a bizonyos éjszakán elragadta és azzá változtatták, ami most. A kötés, amit ráolvasott sokkal erősebb volt, mint ami eddig tartotta, így felmordulva feszült meg teste, mintha kimerevítették volna a lehető legfájdalmasabb szögben. Végül a földre rogyott, mintha láthatatlan láncok rántották volna a hideg és nyirkos kövekhez.
– Így kell bánni egy régi baráttal? – Tette fel a kérdést, miután megérezte, hogy a ráolvasás után újra Lusen van nyeregben.
– Ha már mindenáron tépni akarod a szád, legalább valami hasznosat mondj. – Mordult rá kissé feszülten Gin.
– Neked nem tartozom számadással. De annak a szajhának lehet, hogy beszélek majd.. – Kezdett bele a szavak csavarásába, várva, hogy a korcs miként fog reagálni. – Számára tudok olyat mondani, ami lehet az egész eddigi tombolását egy csettintésre megváltoztatja. – Nézett bele Lusen kék lélektükrébe, de mintha nem is őt nézte volna, hanem a mélyen bent figyelő férfit.
– Mégis ki hinné el egyetlen szavad is? – Fonta össze karjait a sárkány.
– Mond csak… Tudod miért vadászott le mindenkit, aki a korcsok teremtésével foglalkozott? Vagy azokat, akik segítettek a lelkek elrablásában? És, hogy miért keresett és ölt meg minden egyes teremtményt, akiről csak tudomást szerzett? – Tette fel szép lassan a kérdéseket. – És azt, hogy miért keresi Temerát? – Ekkor elvigyorodott. – Mert keresi azt az egy lelket, akit elragadtak tőle. Ha megtalálja Temerát felteheti a kérdését, hogy hol van az a lélek és meg fogja tudni a választ, de vajon, ha Temera nélkül kapja meg azt, amit akar mi fog történni? Vajon mit fog tenni, ha megtudja az igazat? – Tette tenyerébe arcát.
A látvány, mely Asgard elé tárult roppant mód szórakoztatta és élvezte, hogy kínozhatja lelket. Pontosan tudta, hogy ezzel a markában tartja a korcsot és egyben a vörös ördögöt is, és ezzel ő volt lépéselőnyben, hiába őt béklyózták meg és tartották fogságban. Csupán egy mondaton állt és bukott minden, aminek sorsdöntő szerepe volt.