Különösebben nem hatotta meg Lusen picsogása, sőt, talán még szórakoztatta is, hogy minden apró kis mozzanaton képes volt hisztizni. A furcsa megnevezés hallatán felszaladt egyik szemöldöke, de jobbnak látta, ha a könyvtáron kívül tépi le a tökét.
– Azzal, hogy Asgardot is eltűntettem az élők sorából igen, elég sok szabadidőm lett hirtelen. Ő volt az utolsó a listámon, akit holtan akartam látni, és ez egyszerre felemelő és elkeserítő. Olyan, mint amikor a bakancslistád végére érsz. – Magyarázta megvonva vállait.
Az, hogy mulatságosnak tartotta, amiért elgondolkozott a lény szavain nem lepte meg. Valahol ő is ostobának tartotta magát, amiért elkezdett gondolkozni az egészen, de ha már megtörtént, miért is ne járjon utána? Nincs veszíteni valója. A nem éppen kedvező választ hallva már ki is nyitotta száját, hogy ennyivel nem rázza le, de Lusen előrelátóan folytatta a beszélgetést, megakadályozva, hogy a nő akadékoskodjon. Türelmesen hallgatta végig minden egyes szavát. Volt, amit már tudott, hisz hosszú évszázadokat töltött a korcsok kutatásával és Gabel munkásságával, de mondott olyat is, amivel sikerült alaposan meglepnie. Tudta, hogy az ő kiskedvence különleges, hisz éppen ezért akarta megkötni, de, hogy ennyire… Talán némi büszkeséget is érzett szívében, amiért ilyen értékes darabra tett szert. Talán annyiban is hagyta volna a dolgot a komoly indoklás után, ám ahogy hergelni kezdte, az mindent megváltoztatott.
– Mire elkezdeném azt gondolni, hogy szorult némi értelem is abba a diónyi agyadba, mindig rácáfolsz. – Fonta össze karjait, ahogy hátradőlt a szék támlájának. –  Magam sem értem miért kezdtem el gondolkozni Asgard szavain, de ha már megtörtént, miért ne járhatnék utána? Nekem ilyen tekintetben nincs veszíteni valóm. Ha hazudott, akkor ugyanott vagyok, mint eddig, és legalább bosszanthatlak. Ha pedig igazat mondott, és benned van az a lélek, akit keresek, akkor viszont nyertem.
Felelte egy könnyed mosollyal arcán, úgy, mintha valami mindennapi apróságról beszélnének. Azzal, hogy Gabel megpecsételte Lusent, hogy pofazárat kapjon, mikor a lélekről kérdezik nem szokványos dolog. A kovács nem volt ostoba, sőt. Zseni volt a maga módján.
– Tudod mindenkinek két oldala van, akár egy érmének. Valószínűleg te csak az egyik oldalát ismered a benned lakó léleknek, de saját magam is felhozhatom példának. És addig, amíg csak az egyik oldalt ismered, ne mondj véleményt az adott emberről, mert az esetek nagy részében olyan meglepetéseket tartogatnak, amikről álmodni sem mersz.
Hangzottak el a nagy szavak, melyeknek ugyan nagy volt az igazságtartalma, mégis meglepőek voltak egy olyan ember szájából, aki az egyik legelőítéletesebb volt mindenki közt és sokszor kérdés nélkül vágott le fejeket.
– Tudod, most, hogy tulajdonképpen végeztem minden teendőmmel, sokkal több időm marad rád és a másik lélekre. Így akár a teljes napot fordíthatom arra, hogy a halálba basztassalak, de ha képes vagy normális társalgásra, a kötelezően mellettem töltött idő telhet kellemesen is, és ki tudja, talán rövidítek a büntetéseden. – Hajolt vissza a varázskönyv fölé. – Mivel jelenleg senki sem háborgatja a kastélyt és a megszerzett területeim határát, valamint mást már nem kell felkutatni, az elsődleges feladat Temera megtalálása. 

Yasmine elégedett volt Lusen és Takeshi együttes kirohanásával, hisz felettébb szórakoztatta. Jó ideje meg akarta leckéztetni az engedetlen kiskedvencét, ám valami egészen más is motiválta a döntéshozatalban. Jókedvűen lépett be a hatalmas könyvtába, mely a legnagyobb helyiség volt az egész kastélyban, és egyben az egyik olyan rész, amire a nő nagyon büszke volt. A könyvtár négy emelet magas volt, hosszú sorokkal, polcokkal, amiken roskadoztak a tudást hordozó könyvek. Itt volt minden, amit a nő az elmúlt ezer évben összegyűjtött a világ minden pontjáról. Az egyszerű történetektől kezdve a bestáriumokon át a herbáriumig, a tiszta és tiltott mágián át volt itt minden, mi szem száj ingere.
?1557902879
Könnyed léptekkel suhant át a hatalmas termen, majd felkapaszkodva az egyik lépcsőn elveszett a második emelet sorai közt, hogy felkeresse azt a vaskos könyvet, amire szüksége lesz. Míg a kutakodással foglalkozott, el is repült a kiszabott egy óra, de mielőtt felnézhetett volna a körülötte lepakolt hatalmas könyvkupacból, érezte Lusen jelenlétét, és miután hallotta, hogy be is lépett a terembe, kissé csalódottan kezdte összeszedni mindazt, amit le akart vinni.
– Pedig biztos voltam benne, hogy késni fog… – Sóhajtotta.
A korcs kezébe került könyv egy igen ritka darabnak számított, hisz már csak pár darab maradt fenn belőle, amiket úgy rejtegettek, mintha a világ legértékesebb dolgát hordoznák. És ez valahol igaz is volt. Yasmine gondoskodott róla, hogy a lehető legtöbb könyvet eltüntesse és eltörölje a Svykarik emlékét is. A kopott könyv nemcsak régi meséket és történetek tartalmazott, melyek elődjeikről és azok hőstetteiről, a hatalmas csatákról és veszteségekről szólt. Ez a példány volt az utolsó, amit megírtak, így tartalmazta az igazságot. Minden Svykariról, aki beírta magát a történelembe tetteivel, volt egy festmény, mellette az emberek által ráaggatott névvel. Az utolsó lap, melyre pillantást vethetett pont egy ilyen festményt tartalmazott Higanbanáról, ki csupán ennek az egy virágnak a nevét viselte, de beszédesebb volt mindennél.
?fbclid=IwAR2UncYPTt70_ULLcdK_QfcLPLjKBjbysG6rZVHtP1Yv5GH8I-nSPEDs9_E
– Mi lenne, ha felvonszolnád a segged és segítenél? Nem azért mondtam, hogy gyere ide, mert lógathatod a lábad vagy alhatsz a sorok közt. Indíts felfelé a másodikra! – Kiabált le a nő.
Amint a férfi méltóztatott felmenni, Yas azzal a lendülettel a kezébe is nyomott egy halom könyvet, mielőtt a halom ledőlt volna.
– Remélem sikerült lehűtened a fejed, mert ha kárt teszel a könyvtáramban saját kezűleg csavarom le a tököd. – Mondta komolyan majd magához vett pár könyvet. – Gondolkoztam kicsit a büntetéseden és úgy döntöttem, hogy kicsit ki kellene bővíteni. Csakhogy kirágja az oldalad a kíváncsiság, megtiltom, hogy kihallgassátok egymás beszélgetéseit. Vagyis minden, amit veled beszélek titok marad Takeshi előtt, és fordítva.
Mindezt úgy mondta, hogy a korcs arcába vigyorogott, hogy heccelhesse. Amint minden megvolt, amire szüksége volt, visszatértek a földszintre, ahol lepakoltak egy hatalmas asztalra. Hellyel kínálta a korcsot, majd az orra alá dugott egy szintén vaskos könyvet, melyre az „alapvető illem szabályai” volt díszes betűkkel felfestve.
– Kezd el olvasni, amíg én a magam dolgával foglalkozok. Ki foglak kérdezni, szóval ne csak felületesen lapozgasd át. – Suttogta a fülébe. – Csakhogy motiváljalak, a rossz válaszokért további büntetés jár.
Veregette meg vállait, azzal az asztal másik részére sétált, ahol a saját könyvei lettek lepakolva. Hogy szándékosan húzta az agyát? Persze. Nem hagyhatta szó nélkül a szuka megnevezést, és tudta, hogy ezekkel a gyerekes hülyeségekkel bosszanthatja a legjobban, na meg nem utolsó sorban csendben lesz addig, amíg szükséges. A nő gyakran felnézett varázskönyvéből, hogy figyelhesse Lusent, és egy ponton megfogalmazódott benne az elhatározás.
– Lusen. – Szólította meg, hogy figyeljen rá kicsit. – Egyikünk sem szereti a nyálas mellébeszélést, így egyenesen rákérdezek. Mi a benned lévő másik lélek valódi neve?
Tette fel a nagy kérdést és tűkön ülve várta, hogy mit mond, hisz kötötte a szerződés. Ha akart volna se tudott hazudni neki. 

Azzal, hogy Asgard szája az utolsó utáni pillanatban eljárt, kiszedte az egyik tartó kavicsot a lavina alól, melynek nem kellett sok idő, hogy meginduljon és elsöpörjön mindent, ami az útjába kerül. Yasmine szemeiben egyszerre villant meg a harag, és a remény apró sugara, ám utóbbi nem tartott sokáig. A korcs szavainak nem lehetett hitelt adni, hisz bármire képes volt, hogy mentse a rongy életét, de ez nem jelentette azt, hogy nem mondhatta az igazat. A nő viszont a hallottak után sem parancsolt mást Lusennek, így akár igazak voltak szavai, akár nem, nem látta többé a felkelő napot.
– Egy szolga nem kérdez, csak engedelmeskedik. – Felelte a lehető leghűvösebben a feltett kérdésre.
Nem fog magyarázkodni egy pórázon tartott eszköznek, aki csak is azért van mellette, hogy felhasználja. Nem Lusen volt az egyetlen, aki feltette a kérdést, miért is tart már oly régóta ez a véres háború a világ ellen. A nő indoka lehetett volna egyszerű és bagatel; hogy megdöglött a kedvenc kiskacsája, vagy mert valaki nekiment és az utolsó gombóc fagyija leesett a földre. De ő a lelke másik feléért harcolt, akit elvettek tőle. A Svykarikat egymásnak teremtették, nem élhettek a másik nélkül, Yasmine mégis életben volt Haru elvesztése után, mely olyan ürességgel és fájdalommal járt szívében, amit senki fel nem foghatott.
– Úrnőm. – Kelt fel a sárkány a fal tövéből.
– Később, Gin. Később… – Intette csendre, miközben lángoló tekintetét egy percre sem vette le a szenvedő teremtményről, melyek ezek voltak utolsó percei.
A nő egyszerre érzett diadalmas elégedettséget és valahol mélyen ürességet is. Évszázadokat ölt a felkutatásába, többször is megkísérelte elkapni és megölni, most pedig sikerült neki, és többé nem lesz gondja rá. Ám utolsó szavai csak nem hagyták nyugodni. Fejében újra és újra felcsendültek a felnyöszörgött torz szavak, hogy Haru lelke Lusenben van. Hogy megfordult-e valaha ez az eshetőség a fejében? Nem. Lehet-e alapja? Miért ne lehetne? Minden korcs egy lélekből kovácsolódott. A férfi álombéli felbukkanása is akkor történt meg, mikor a korcs már a kastélyban volt, és az is különlegesnek számított, hogy Lusen másik fele tudatánál van képes irányítani a testet, pedig el kellett volna tűnnie. Ugyanakkor a nő biztos volt abban, hogyha Haru a közelében lenne, nem rejtőzne el, és hallgatná el az igazságot, hisz a köztük lévő kötelék még mindig nagyon erős.
A hosszú és unalmas gondolatmenet azonban úgy illant el, mint fing a szélben, mikor megütötte fülét a szuka megnevezés. Egyik szemöldöke kérdőn szaladt fel homloka közepéig, majd egy mosollyal megrázta a fejét.
– Már így is sokat tettél, bizonyára Asgard elfogyasztása is sok energiát vett igénybe. Pihenj csak le a lakrészedben, a mai napot kivételes kiadom neked a henyélésre. – Felelte kedvesen.
Ám mire a korcs megindulhatott volna, nyaka körül megjelent nyakörve, Yasmine kezében pedig a hozzá kötött lánc. Hirtelen rántotta vissza, erősen, hogy hátra vágódva lábai előtt elterüljön, akár egy dizájnos szőnyeg.
– Szép is lenne, ha ezt mondanám, nem igaz? – Hajolt le hozzá, miközben újabbat rántott a láncon, hogy az megfeszüljön. – Mégis mit képzelsz, kivel beszélsz te szarházi? Elfelejtetted hol a helyed?
Kérdezte teljesen normális hangerőn, továbbra is mosolyogva, ám mégis volt benne valami, amitől az embert kirázta a hideg. Percekig figyelte a tengerkék tekintet, mellyel, ha képes lett volna, biztos megölte volna a korcs.
– Megérdemelnéd, hogy veled is eljátszadozzak kicsit, ahogy Asgardal, de attól tartok te túlságosan élveznéd, ha neked esnék és a végén az álló farkaddal kellene szembe találnom magam. Így a következő büntetést szabom ki, amiből talán végre tanulsz. Mostantól, minden napfelkeltétől napnyugtáig mellettem leszel, éjjel pedig a másik lélek, Takeshi. – Jelentette ki.
Élvezettel figyelte Lusen arckifejezését majd elengedte, hogy had tomboljon kedvére, ha akar döntése miatt.
– Kapsz egy órát felkészülni. Ez idő alatt lehetőleg mosakodj is meg, olyan a szagod, mint egy Dél-Maheli Tuhen bikának… A könyvtárban foglak várni. Ha késel, végig húzlak a kastély folyosóin a pórázodat használva.
Azzal otthagyta a két férfit, melyek közül Gin tátott szájjal állt és nézte az elsétáló vörös veszedelmet, majd a lehető legmogorvább arckifejezésével figyelte a korcsot. 

Gin a lehető legjobban unta az egész ködösített szövegelést, néha még el is ásította magát. Jól Ismerte Asgardot, tudta, hogy csak a szája jár és csak bosszantani akarja őket. Ám a mellette ülő korcs viselkedése felkeltette érdeklődését és elbizonytalanodott. Talán tényleg olyan információknak van a birtokában, melyek komolyan megváltoztathatják a dolgokat. Lusen kérésének első blikkre nem akart eleget tenni, hisz egy hangyafasznyit sem bízott a férfiben, ám a rá szegeződő tekintet nem a megszokott volt.
– Ha mégis kárt teszel benne, az Úrnő letépi a farkad. – Felelte ahogy felkelt majd kinyitotta neki a cella ajtót.
A sárkánynak teljesen mindegy volt, hogy mit tesz Asgarddal. Szíve szerint ő maga is élve nyúzná meg, de a nőtől jobban tartott így engedelmeskedett annak parancsának. A korcs viszont más tészta volt, rá kicsit más szabályok vonatkoztak és nem utolsó sorban talán valami haszna is lesz a bent töltött időnek.
Asgard némán hallgatta Haru fenyegetéseit, bár egy ponton valóban elgondolkozott azon, hogy valóban megéri-e baszakodnia vele. Yasmine mindenképp a kezére adja, hogy néha örömöt is leljen a korcs a mellette töltött időben, így sehogy sem tudja kikerülni Harut vagy Lusent. Alaposan át kellett gondolnia a következő lépését. Végül morogva követte tekintetével, ahogy kisétált majd újra magára maradt a cellájában. Gin csak csendes szemlélő volt, és nem is kérdezett semmit, miután a korcs visszaült mellé a fal tövébe. Persze roppant mód piszkálta a fantáziáját, hogy mit is mondhatott a másiknak, amiért ekkora csend telepedett rájuk hirtelen. Persze ezen volt ideje bőven gondolkozni, amíg a reggeli nap első fénye fel nem bukkant odakint. A végül egész csendesen töltött éjszakát az ajtó hangos nyikorgása, majd csapódása törte meg. A nő magassarkújának minden egyes koppanása kimért volt és lassú, mintha direkt húzná az időt.
– Mondott bármi használhatót az éjszaka folyamán? – Kérdezte a két férfitől, de mivel a válasz nem volt, figyelmét Asgardnak szentelte.
– Sikerült teljes erőddel lejönnöd hozzám? – Nézett fel rá vigyorogva.
– Legnagyobb örömödre igen. De, hogy ne gondolj akkora szörnyetegnek, mely valójában vagyok, először próbáljuk meg kulturáltan.
– Hah..! Milyen nagylelkű vagy! Parancsolj hát, miben lehetek a szolgálatodra? Királynő… – Szavai olyanok voltak, akár az üvegszilánkok, melyek a bőrbe fúródva szinte csontig hatolnak.
– Kezdjünk egy egyszerű kérdéssel. Mit tudsz Temeráról?
– Hm… – Helyezkedett kicsit és tett úgy, mintha marhára gondolkozna. – Lássuk csak. Az ostoba kölyköknek egy mesebeli hely, ahol a szivárványhányástól kezdve minden is van, a tökéletes hely, ahol minden úgy történik, ahogy mi a karjuk. De ha a mi szintünkön kérdezed.. Temera az a hely, ahol minden kérdésedre megkapod a választ. Az a személy, akinek tisztasága elegendő az átkeléshez, beléphet Temerába, ahol feltehet egyetlen egy kérdést, amire igazán szeretné tudni a választ. Az ékkőmágus, Niel volt az egyetlen, aki visszatért onnan, de ő sem úgy, ahogy tervezte. Ha jól emlékszem felvágták és a belső szervei kikristályodva törtek az ég felé. Senki sem tért vissza onnan élve.
– Te miért akarsz odajutni?
– Ugyanazért, amiért te. Hogy választ kapjak a kérdésre, amire sehol máshol nem lelhetek rá.
– A történetről és a szóbeszédről én is tudok. Miért pont Sigsynben bújkáltál?
– Én nem bújkálok senki elől. Csupán.. Ott volt dolgom.
– Egész eddig olyan szépen ment Asgard, ne rontsd el. – Fonta össze karjait a nő.
Ám a korcs ezekután az együttműködés halovány esélyét sem mutatta. Yasmine viszont erre is fel volt készülve. Belépve a cellába kezelésbe vette és a lehető legválasztékosabb módokon, hogy szóra bírja. Hosszú órákat küzdött egy-egy válaszért, melyre kíváncsi volt, ám arra sehogy sem vette rá, hogy elárulja a kapu helyét. Számtalanszor megcsonkította, eltörte a csontjait és játszott vele, majd a halál előtti utolsó pillanatban újra összerakta, hogy megtörje elméjét, de Asgard tartotta magát, Yass türelme pedig elfogyott. Utoljára elkapta Assgard álkapcsát és fejét maga felé fordította, hogy felnézzen rá.
– Nekem teljesen mindegy, hogy mi a döntésed, mert ebből a cellából élve nem jutsz ki. Játszhatjuk ezt napokig, hetekig, de végül itt fogod kilehelni a lelked. És nem általam, neeeem. Az túl kegyes lenne, ha szétszabdalnám a benned lévő lelkeket és megszabadítanálak minden szenvedéstől. Lusen gondjaira bízlak, hogy sose lelhess nyugalmat. Tehát… Innentől kezdve minden ellenállásod már csak időhúzás.
– És ha.. Az lenne a végső válaszom.. Hogy én sem tudom? – Kérdezte vérét prüszkölve, mely orrából folyt ajkai közé.
– Akkor már rég befejezhettük volna ezt az egész cirkuszt órákkal korábban. – Engedte el dühösen, majd a cella végébe hajította. – Lusen! Csinálj vele, amit akarsz, de haljon meg! – Adta ki a parancsot ahogy hátat fordított Asgardnak. A korcs az utolsó pillanatban viszont, mielőtt kivégzője hozzá érhetett volna meghozta végső döntését.
– Én tudom a választ… amit keresel..! A férfi lelke.. akiért vérbe úsztatod a világot… Az orrod előtt van! – Nyöszörögte fájdalmasan, mielőtt megölik. – Annak a Svykarinak a lelke, Haru…! A korcsodban…! 

Míg a hercegnő elkészült és kellemesen kiáztatta hátsó felét, talán fényesre is törölgette, addig a sárkány megkötötte Asgardot és a biztonság kedvéért be is dugta egy cellába, amire plusz igét olvasott, biztos, ami biztos alapon. Nem volt ínyére az ötlet, hogy száját szabadon hagyja, hisz teste lelke nem kívánta az egész éjszakát az ostoba és üres locsogását hallgatva tölteni, de ott piszkálta a szürkeállományát az ötlet, hogy talán elcsicsereg pár fontos információt. Korábban Lusennek is beszélt az Alvilág átkáról, mely úrnőjét gyötri. Talán most is szerencséje lesz. Mire a korcs leméltóztatott menni hozzájuk, addigra Gin maradék két vérző agysejtje is a túlélésért küzdött odabent.
Asgard élvezte, hogy Gint kínozhatja szavaival, hisz a boszorka megtiltotta neki, hogy akár egy ujjal is hozzáérjen amíg ő meg nem jelenik előtte. És pontosan tudta, hogy miért húzza a dolgot a nő, ahelyett, hogy azonnal nekiesett volna kivallatva még arról is, hogy mikor szart utoljára valami szaftosat. Szórakozottsága pedig csak fokozódott, mikor Lusen megjelent a cella előtt. Elmebeteg vigyora, mely védjegye volt, úgy villant meg a félhomályban, mintha egy fogkrémreklám arca lenne.
– Innen még élvezetesebb lesz az éjszaka. Kezdtem azt hinni, hogy kettesben hagysz a sárkánnyal és te kihúzod magad a buli alól…
Ám arra nem számított, hogy amint megteszi az utolsó lépést és rá emeli tekintetét, egyből Haruval találja szembe magát. Asgard kevés lénytől tartott hosszú és mocskos élete alatt, de Haru tipikusan az a személy volt, akit ha tehetett, jó messzire elkerült és még véletlen se akarta keresztezni az útját. Tudta, hogy mérhetetlen harag tombol a lélekben amiért azon a bizonyos éjszakán elragadta és azzá változtatták, ami most. A kötés, amit ráolvasott sokkal erősebb volt, mint ami eddig tartotta, így felmordulva feszült meg teste, mintha kimerevítették volna a lehető legfájdalmasabb szögben. Végül a földre rogyott, mintha láthatatlan láncok rántották volna a hideg és nyirkos kövekhez.
– Így kell bánni egy régi baráttal? – Tette fel a kérdést, miután megérezte, hogy a ráolvasás után újra Lusen van nyeregben.
– Ha már mindenáron tépni akarod a szád, legalább valami hasznosat mondj. – Mordult rá kissé feszülten Gin.
– Neked nem tartozom számadással. De annak a szajhának lehet, hogy beszélek majd.. – Kezdett bele a szavak csavarásába, várva, hogy a korcs miként fog reagálni. – Számára tudok olyat mondani, ami lehet az egész eddigi tombolását egy csettintésre megváltoztatja. – Nézett bele Lusen kék lélektükrébe, de mintha nem is őt nézte volna, hanem a mélyen bent figyelő férfit.
– Mégis ki hinné el egyetlen szavad is? – Fonta össze karjait a sárkány.
– Mond csak… Tudod miért vadászott le mindenkit, aki a korcsok teremtésével foglalkozott? Vagy azokat, akik segítettek a lelkek elrablásában? És, hogy miért keresett és ölt meg minden egyes teremtményt, akiről csak tudomást szerzett? – Tette fel szép lassan a kérdéseket. – És azt, hogy miért keresi Temerát? – Ekkor elvigyorodott. – Mert keresi azt az egy lelket, akit elragadtak tőle. Ha megtalálja Temerát felteheti a kérdését, hogy hol van az a lélek és meg fogja tudni a választ, de vajon, ha Temera nélkül kapja meg azt, amit akar mi fog történni? Vajon mit fog tenni, ha megtudja az igazat? – Tette tenyerébe arcát.
A látvány, mely Asgard elé tárult roppant mód szórakoztatta és élvezte, hogy kínozhatja lelket. Pontosan tudta, hogy ezzel a markában tartja a korcsot és egyben a vörös ördögöt is, és ezzel ő volt lépéselőnyben, hiába őt béklyózták meg és tartották fogságban. Csupán egy mondaton állt és bukott minden, aminek sorsdöntő szerepe volt.