Származás:
Legendás
Leírás:
Származása vitatott. Egyesek úgygondolják, hogy Aetryas egyik tökéletesített hibride, mások szerint a mágia szülötte, és egy kis csoport azt vallja, hogy a wayresek Terra személyes teremtményei.
Hajlékony testfelépítéssel bíró hátasbestiának megfelelő nagyságú bestiák, akik nagyon megválogatják, hogy kit engedjenek a hátukra. Változatos színekben fordul elő, testét bunda és toll egyaránt fedi. Szárnyainak fesztávja a bestia testhosszának kétszeresén is túlnyúlhat. Puhán, hangtalanul repülnek, gyakran csak akkor venni észre érkezésüket, ha már landoltak és karmaik a kemény felületen koppannak, vagy az aljnövényzetbe tépnek. Ragadozók, a préda elejtésében hegyes csőrük és erős karmaik segítik őket. Hosszú, bolyhos farkukkal kiválóan kormányozzák magukat a levegőben, ügyesség terén még a sárkányokkal is felveszik a versenyt, gyorsaság tekintetében pedig egy náluk tízszer nagyobb bestiát is képesek lehagyni, ha jó kondícióban vannak. Barátságosak, de bizalmuk nehezen elnyerhető, de ha valakit megkedveltek, ahhoz örökké hűségesek, mesterüket pedig az életük árán is védelmezik.
A természetben magányos vándorok, Terian bármely kontinensén felbukkanhatnak, de ritka látványnak számítanak. Néha összekeverik őket egy másfajú repülő bestiával. Ha nem akarják, lehetetlenség rájuk találni, ugyanis egy különleges képességgel, valószínűséglátással rendelkeznek, így képesek megállapítani a lehetséges jövőt döntéseik függvényében.
