Érdekes, hogy mennyien kötik össze a csínyeket a későbbi zsiványkodással. S ezek a terránok is imádkoztak, akár csak sóhaj, vagy egy-egy érzés formájában. Kérték az égieket, vagy bármilyen hatalmat, hogy sikerrel járhassanak, hogy meglegyen az aznapi betevő, vagy ha kicsit több csurran, akkor a másnap miatt se kelljen aggódni. Ahogy pedig növekszik a lélek felelőssége, úgy van szükség egyre többmindenre, s növik ki maguk a csínyek gaztettekké. 

  Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiú. Semmiben sem volt más, mint egy átlagos terrán, tucatnyi akad belőle. Az utcákat rótta hogy megélhetést keressen, s mikor már nem talált más lehetőséget, megpróbálta a tömeget szórakoztatni. Amikor pedig a bűvésztrükkök nem voltak már elegek, tolvajlásra fanyalodott. Buzgón kérte minden reggel Zeront mielőtt elindult volna, hogy az isten segítse meg kezét, ne remegjen amikor lecsatolja a drága karkötőt, vagy elmetszi a zseb alját. Egyik nap azonban úgy tűnt, hogy az isten elpártolt mellőle. A kiszemelt áldozat hirtelen megfordult, és még azelőtt megragadta a csuklóját, hogy hozzáérhetett volna. A fiú szemei kikerekedtek, rebegett valami hazugságot, majd segítségért próbált kiabálni, ám a férfi felnevetett.

-Nono, fiam, illik így viselkedni a nagybátyáddal? Ne csinálj ekkora felhajtást, kölyök! – vigyorgott szélesen a terrán testbe bújt isten. 

Ezt követően Zeron a tolvajlás minden csínjára kitanította a fiút, aki hamarosan a környék egyik leggazdagabb személye lett. Befolyásos személyként is jókora mennyiségű dörzsöltség kell ahhoz, hogy valaki ne csak érvényesüljön, de meg is tartsa és gyarapítsa is ebül szerzett vagyonát. Szokása volt így játszani a terránokkal, megjelent köztük, egyeseket valamiért kiszemelt magának. Voltak akiket eljuttatott vágyaiig, másokat viszont vakvágányra vezette, majd vállat vont.

-Zeron segítségét kérted, nem? Miből gondolod hogy az istened nem csalárdabb mint az összes lókötő együttvéve?

  Volt azonban egyvalaki, aki előtt képtelen volt csintalan természetét megtartani. Az illető átlátott rajta, mintha egy pohár tiszta vizet szemlélt volna. Eleinte gyakran csak bosszantására akart lenni azzal, hogy csarnokait látogatja, vagy terrán bőrben a templomait látogatva áldoz számára, ám ahogyan telt az idő, és megismerte Morielt, a korábbi felszínes érzések beleégették magukat a szívébe. Már nem azért fordult az istennőhöz hogy kihasználja annak könyörületes szívét, hanem hogy magán érezhesse a puha ujjakat, és kisajátíthassa azt a mosoly, ami egy szépen végzett sebkötözést követett. Számára hogy a világ legszebb topáza sem ragyoghatott úgy, mint az arany szempár, mégsem akarta elfogadni érzéseit. Abban az időben megsokasodtak Terianon a rablótámadások, Zeron elszántan kereste, mi az ami felérhet az istennő szépségével. Hiába ült azonban titkos kincseskamrájának legmagasabb halmán, nem talált olyat, ami megelégíthette volna Meriel iránti vágyát. Ha valamit elnyomunk, akkor később csak elmérgesedve, sokkal nagyobb lázzal tör ránk. Ez a láz Moriel eltűnése volt. Sok viszontagságon kellett keresztülmennie az istennek, ez hosszú história… De útjának végén összetörten, halandó testében meggyötörten, végre visszaadhatta a gyógyítás istennőjének azt, amit az ő hibájából veszített el. 

-Nem leszek többé utadban. – morogta az isten lehajtott fejjel, mikor Moriel már megkapta pecsétjeit Terrától – Templomaidban fogok imádkozni megbocsájtásodért és áldozok majd erőd növekedéséért. 

Moriel azonban rámosolygott, és az isten álléle alá nyúlve gyengéden magára irányította a szégyenben úszó szempárt.

-Zeron, ha meg is fogadod, ismerlek… Hiányozna, ha nem látogatnál meg többet, és én sem akarom nélkülözni a társaságodat. Gyere, lekezelem az arcodat, heges fog maradni, ez egy átkozott tárgytól származik ahogy elnézem…

Zeron engedelmesen leült a felkínált helyre, s megvárta, hogy Moriel is előkészítse eszközeit. Halkan felsóhajtott, az istennő sosem használt mágiát amikor gyógyította őt. Általában bosszantotta a dolog, ugyanakkor boldoggá is tette. Most viszont egy kényelmetlen érzés fészkelődött a mellkasában. Tényleg megfelel neki, ha úgy marad minden, mint régen volt? Az istennő épp csak elhelyezkedett, megragadta a béklyók könnyed vonalaitól díszített csuklókat.

-Ha látogathatlak… – súgta rekedt hangon – Akkor nem akarok úgy járni hozzád, mint csak egy a többi isten közül.

Saját pecsétjét, mint zálogot helyezte az istennő ajkaira egy szenvedélyes csókkal. Zeron szemei alatt azóta is láthatóak az átkozott tárgy által hagyott kezeletlen hegek, melyeket büszkén visel a kivívott szerelem jegyeiként, mely legnagyobb trófeája s féltett kincse is egyben.