Amikor maga a világ keletkezett, még semmi sem volt kiforrott. Semmi, és káosz uralta a kietlen vidéket, a négy őselem zabolátlanul csapongott. Energiák formálta testek keletkeztek majd foszlottak szét, melyeknek a nyers mágia kölcsönzött lelket. Ezek voltak a világ első élő és mozgó teremtményei, az egyszerűbb létformák, melyeket az idő tartott vasmarkában. Mindegy volt, hogy mennyit mértek ki számukra, előbb-utóbb mindegyik szertefoszlott. 

Volt azonban egy másik erő is. Egy sokkal erősebb, öregebb, mely megvénülhetetlenül mozgolódott. Ott volt mindenhol, átölelt mindent. Ez volt a szülőanyjuk, mely erejüket is adta, hogy minden és mindenki fölött uralkodni legyenek képesek. 

Egykor, réges régen, amikor még a terránok imái nem testesültek meg hogy isteneket alkottak volna, léteztek más entitások, melyeknek szintén mindenek fölötti hatalmuk volt. Őket az üresség teremtette, olyan felfoghatatlan erő, mely Terra érkezésével szép lassan visszaszorult. Nem voltak ők sem jók, sem pedig rosszak, egész egyszerűen mások voltak. Ismeretlenek, s ebből kifolyólag féltek tőlük. Ahogy azonban Terra egyre inkább átformálta a világot, és elkezdett megjelenni a többi isten, a régi világ istenei elkezdtek a feledés homályába merülni. Templomaik elnéptelenedtek, oltáraik üresen, hidegen ásítoztak. Elvétve akad még építmény mely hozzájuk kötődik, de neveiket régóta porosodó, málló tekercsek őrzik félve, mi fog történni ha egyszer valaki rájuk bukkan? Erejük, hatalmuk mértéke méltán nagy, ha imák s valódi áldozatok nélkül is képesek életben maradni. Valódi vetélytársai mégsem lehetnek Terian isteneinek, hiszen akkor visszavennék jogos helyüket, nem igaz? Nos, ez nem teljesen így van. Egész egyszerűen nem kívánnak megbirkózni a Rémuralommal, és nem terveznek szolgaként a terránok imái után ácsingózni, hogy erejük megnövekedjen. Elvégre ők már előbb itt voltak… És minden bizonnyal utánuk is itt lesznek.