Akik egyek Teriannal
Család/Kapcsolatok:
Számuk ismeretlen, csupán pár arcuk jelent meg a terránok előtt a hosszú évezredek alatt. Egymást fivérekként és nővérekként szólítják, de előfordul köztük a szeretői viszony is. Leszármazottaikról semmit sem tudni. Érdekesség, hogy születésének körülményei alapján Terra is a testvérüknek számít.
Történetük:
Amikor maga a világ keletkezett, még semmi sem volt kiforrott. Semmi, és káosz uralta a kietlen vidéket, a négy őselem zabolátlanul csapongott. Energiák formálta testek keletkeztek majd foszlottak szét, melyeknek a nyers mágia kölcsönzött lelket. Ezek voltak a világ első élő és mozgó teremtményei, az egyszerűbb létformák, melyeket az idő tartott vasmarkában. Mindegy volt, hogy mennyit mértek ki számukra, előbb-utóbb mindegyik szertefoszlott.
Volt azonban egy másik erő is. Egy sokkal erősebb, öregebb, mely megvénülhetetlenül mozgolódott. Ott volt mindenhol, átölelt mindent. Ez volt a szülőanyjuk, mely erejüket is adta, hogy minden és mindenki fölött uralkodni legyenek képesek.
Egykor, réges régen, amikor még a terránok imái nem testesültek meg hogy isteneket alkottak volna, léteztek más entitások, melyeknek szintén mindenek fölötti hatalmuk volt. Őket az üresség teremtette, olyan felfoghatatlan erő, mely Terra érkezésével szép lassan visszaszorult. Nem voltak ők sem jók, sem pedig rosszak, egész egyszerűen mások voltak. Ismeretlenek, s ebből kifolyólag féltek tőlük. Ahogy azonban Terra egyre inkább átformálta a világot, és elkezdett megjelenni a többi isten, a régi világ istenei elkezdtek a feledés homályába merülni. Templomaik elnéptelenedtek, oltáraik üresen, hidegen ásítoztak. Elvétve akad még építmény mely hozzájuk kötődik, de neveiket régóta porosodó, málló tekercsek őrzik félve, mi fog történni ha egyszer valaki rájuk bukkan? Erejük, hatalmuk mértéke méltán nagy, ha imák s valódi áldozatok nélkül is képesek életben maradni. Valódi vetélytársai mégsem lehetnek Terian isteneinek, hiszen akkor visszavennék jogos helyüket, nem igaz? Nos, ez nem teljesen így van. Egész egyszerűen nem kívánnak megbirkózni a Rémuralommal, és nem terveznek szolgaként a terránok imái után ácsingózni, hogy erejük megnövekedjen. Elvégre ők már előbb itt voltak… És minden bizonnyal utánuk is itt lesznek.
Tiszteletük:
Terian szerte vannak templomaik, szent helyeik, ahol a shirakaarok, a nekik elköteleződött vallás hívei áldozhatnak nekik. Ők azonban nem nyernek erőt abból, hogy imádkoznak hozzájuk, inkább csak kedvükre tesz, ha a terránok finom ételekkel, vagy szórakoztató szertartásokkal szolgálnak számukra. Leggyakoribb, hogy vér-, élet-, és ételáldozatot mutatnak be számukra.
Megjelenésük, jelképeik:
Mivel nem ismert az összes sötét isten kiléte, így ábrázolási formáik sziluettekre, árnyakra, és arctalan szörnyetegekre, óriás erőket birtokló lényekre szorítkozik. A régi iratokban gyakran szerepel említésük mellett valamilyen rituális tőr.
Familiáris, hírnök:
Nem ismert. Fogadhatnak szolgákat, és bármilyen terránt, bestiát, vagy növényt az akaratuk szerint irányíthatnak, ha úgy kívánják.
Ünnepek:
Minden áldozás egy ünnepnek számít, ezek közül kiemelkedik a Suhera. A Suherán való részvétel kontinensenként és tartományonként más megítélés alá esik. Van ahol tiltott, máshol viszont pusztán rossz szemmel nézett dolog az ünnepen való részvétel.
A sötét istenek kidolgozható és játszható karakterek. Képességrendszerük azonban nem mutathat túl Terian világának keretein, alap jellemvonásaiknak pedig tükrözniük kell az itt leírtakat. Fajleíráshoz a történet kimásolandó.
Eddig megalkotott vagy kijátszott sötét istenek:
