Kikötőt keresnél Rivennán a zeppelined számára?
Agaroth!
A hullámzó vizeken remeg a gyomrod, de a levegőben kipróbálnád magad szárnyas patkányként?
Agaroth!
,,Ha fúj a szél, s hív a lég,
Ne habozz, csak egy a dolgod!
Ha vonz az ég, remeg a stég,
Rohanj hogy megmászd a dokkot!”
– éneklik széles jókedvvel gajdolva a garatra felöntött légi kalózok új tagokat toborozva maguk közé. Tökéletes példája ez a város annak, amit Veronában is tapasztalhat ki ott jár: megfér egymás mellett a kalóz urak, és az általános terrán törvények szava. Itt csak abból van csetepaté, ha összeszólalkozik a kocsmában egy tengeri, és egy szárnyas patkány, hogy mégis kinek van joga a területhez, ha egyszerre ér egyazon helyre egy vízen sikló, és egy szeleket hasító hajó. Akkor azonban ököl lendül, fegyver dördül, reped az íny, repül a fog, és a kocsmáros nem győzi később behajtani a kapitányon a legénység által okozott kárt.
Xalek szinte már betegesen nyugodtan követte figyelemmel a Ru átváltozása utáni eseményeket.
~ Nos igen, a patkányok tényleg bárhol megélnek ~ állapította meg magában a fejvadász, aztán lassú léptekkel elkezdte követni a célpontját. A célja nem az volt, hogy tényleges üldözze őt, hanem az, hogy a fejében elhitesse vele, hogy üldözik, hogy végül feladja a menekülést és inkább rászánja magát a harcra.
~ Nem értem mire jó ez a páváskodás, ennyi színnel, ami rajtad van, még légyként is könnyű célpont lennél ~ jegyezte meg magában, amikor az épület tetején adta el magát leendő ellenfele.
~ Bár ahhoz célozni is tudni kell ~ tett magában megjegyzést a katonákra, és elhúzta a száját az elvileg rendes kiképzésen részt vett tisztek képtelen egy mondhatni elavult fegyverrel eltalálni egy emberforma valakit. Egy pillanatra megjelent fejében a gondolat, hogy golyós lőfegyverrel talán egymásra is tüzet nyitnának, aztán megköszönte magában az isteneknek, hogy nem adott efféle fegyvert ezeknek a félnótásoknak.
Aztán amikor tigris alakjában valamilyen csoda folytán mégis eltalálták, annak is annyi értelme volt, mint egy halottnak csókot adni. Hisz nem sokára rá sárkány alakban repített a fegyveres csapat felé, egy kósza nyíl így is seggbe találta, és bár bármennyire is adta ki magát komikusnak a helyzet, az íjászoknak nem volt idejük arra, hogy kitörjön belőlük a nevetés, hiszen Ru, mint valami elvetemült közvetlenül odajött hozzájuk, egyikkőjüknek lekevert egy pofont, a másikjuknak lángra lobbantotta az íját. Ám ekkor még fogalma se volt arról, hogy ezzel mennyi időt és energiát megspórolt Xaleknek. Akinek tekintette, akkor találkozott ismét Ruéval, amikor már szinte testközelben voltak. A vadásznak a katonás jelenet alatt arra is volt ideje, hogy elfogyasszon egy adag Sárkánypikkely bájitalt és egy adag Erőnövelő bájitalt, így mikor ellenfele vele nézett farkas szemet egyből meg tudta ragadni őt, és bárminemű probléma nélkül elkezdhetne gyepálni őt. Először ember alakban, de amennyiben a szivárvány fiú alakot váltott úgy állati alakban is tovább küzdött vele, tovább püfölte, aminek az lett az eredménye, hogy különböző mitológiai és vallási történetek küzdelmének harci elemeit, csatajeleneteit reprezentálták, mint például óriáskígyó egy félisten ellen, a hidra és az egyszeri ember csatája, de volt, ami már inkább tűnt krokodilszelídítésnek, vagy épp bikaviadalnak.
Idővel azonban Xaleknek kicsit visszább kellett vennie, ugyanis valami nem volt rendben azokkal a lila lángokkal, valamilyen módon hatással voltak rá, az eltelt idővel egyenes arányosan egyre enerváltabbnak és leharcoltabbnak érezte magát. Úgy döntött nem bízza a véletlenre, egy kis időre visszavonult, fedezéket keresett a romok között, hogy benyakaljon még két bájitalt, egy regenerációsat, plusz egy ellenállást biztosítót. Ezután visszatért volna viaskodásuk eredeti színterére, de ott már nem látta Rururit, vagy sikeresen meglógott, vagy valamilyen meglepetés támadást tervez. Bárhogy is, a férfi jobbnak látta, ha egy darabig megül a valagán, addig is előszedte lőfegyverét, egy „csinos” 9mm-est, hogy valamivel ő is meglephesse ellenfelét, abban az esetben, ha rajtaütne.
-Élve.-vágta rá Ru széles vigyorral.-De van egy kis gond.-vágott valóban gondterhelt arcot.-Előbb ahhoz el is kell kapnod.
Vigyorodott el ismét, majd a következő pillanatban a vadász már csak az üres inget szorongatta. Egy patkány rohant át nézőközönségük lábai közt, egy nő felsikoltott, a rágcsáló pedig egy ferdén meredező ereszcsatornára vetette magát. Úgy száguldott lefelé a kis fémlemezeken, hogy fülei csak úgy lobogtak utána. Éles visítással repült fel találkozva a cső végével, majd tökéletesen landolt egy vödör vízben. Pár másodperc bugyborékolás után egy ázott patkány kapaszkodott meg a vödör szélében.
-Ez nem az én napom.-állapította meg, majd tovább iramodott a teret betöltő tömeg felé.
Pár másodpercre ismét eltűnt a kutakodó szemek elől, ám egyszercsak ismét felbukkant az a rikító rózsaszín üstök. Egyenest a vadászra nézett, rákacsintott, majd megnyalta véres karmát.
A dolog már nagyon úgy nézett ki, hogy a játéknak ezennel talán már vége is. Az idő közben megérkezett katonák jobbra-balra kapkodták fejük az összegyűlt tömeg és a szó szerint romjaiban álló épület közt.
Ekkor a légteret harsogó nevetés zengte be, Ru pedig ott állt a szemközti tetőn csípőre tett kézzel.
-Azt hitted megléptem mi?-intézte szavait a vadásznak.-De a helyzet az, hogy épp ezért vagyok itt.-bökött az értetlenül ácsorgó katonák felé.
Feje mellett egy nyíl hasított el, mire egy pillanatra arcára fagyott a mosoly, a mellette elszáguldó valami után fordult, majd intett a férfinak és alakot váltott.
Egy gyönyörű, méretes, ám közönséges tigris ugrott át a szomszédos épület tetejére, ám az ugrás nem volt olyan sikeres ahogy tervezte. Az egyik cserép meglazult, a cicus pedig siklani kezdett nemcsak a mélybe, de egyenest a katonák dárdái felé. A szerencse mégsem hagyta cserben, az utolsó méternél megállt s lélegzet visszafojtva imádkozolni kezdett magában Terian összes istenéhez. Ekkor az íjászok megfeszítették fegyvereik, a záporozó nyilak pedig tökéletes precizitással írtak le egy sort a túlméretezett cica hátán. Ru fájdalmasan felszisszenve nézett hátra.
-Sündisznónak nézek én ki?-rótta meg a katonákat.
A következő nyílzápor már úton volt, de őt se kellett félteni. A hátába álló nyilak hirtelen és teljes lendülettel indultak meg visszafelé, belefúródva falba és fába, a tigris helyén pedig egy ház nagyságú sárkány feszített szélesre tárt pofával.
-Na ezt kapjátok ki!
Emelkedett fel az ég felé a nyílzápor közt szlalomozva. A tömeg sikoltozott, az emberek fel s alá rohangáltak, mint egy megzavart hangyaboly. Hátát vastag, erős páncél fedte farka végétől egész az orráig, ám egy félreszaladt nyíl ismét seggbe találta. Mármint… ezúttal szó szerint. A sárkány elkerekedett szemekkel meredt meg, majd hosszú, karcsú nyakát a nyilat kilövő személy felé fordította. A fiatal srác kezében megremegett az íj, de még mindig megfeszítve szegezte felé, üresen. Néma csönd állt be, Ru pedig leereszkedett a földre egyenest a katona előtt. Alakot váltva robogott felé menet közben húzva ki seggéből a nyilat, majd a katona elé lépve egy orditális pofont kevert le a srácnak.
-Oda… mást kell dugni.-emelte meg öklét s a benne szorongatott bizonyítékot szikrázó szemekkel. A mellette álló fegyveres ekkor bátran megemelte íját egyenest Ru fejének szegezve, ki csak lágyan elmosolyodott, s ránézett. Ujja hegyével tolta félre a fegyvert.
-Ezt te sem gondolod komolyan.-mosolygott rá.-Tudod mit? Inkább gyújts rá.
Ebben a pillanatban apró láng gyúlt a nyíl hegyén, majd hirtelen futótűzként indult meg. A katona megriadva eldobta fegyverét, de ez már mit sem ért. A lila lángok kígyóként csigázva fonták körbe Rut, s csaptak egyre magasabbra. A tömegen ismét sikoltozás és pánik tört ki, mindenki loholt az életéért. Ru pedig ott állt a spirál közepén széttárt karokkal, önfeledten nevetve, majd pillantása ismét megtalálta ellenfelét.
-Most te jössz.
A 25 éves férfi már három napja lógatta lábait megbízások nélkül, szabad napjainak idejét kísérletezéssel, edzéssel és gyakorlással töltötte. Aztán végre kapott egy díszes levelet, afféle sürgönyként, amit egy előre kifizetett örömlánnyal kézbesíttettek.
– Te lennél Xalek Chase? – érdeklődött a prostitúcióhoz kissé fiatalnak tűnő lány a férfitól.
– Az attól függ, ki kérdezi – válaszolt higgadtan.
– Nézd én csak egy levelet hoztam – nyújtotta át a csicsás borítékot – a lelkemre kötötték, hogy mindenképp kézbesítsem, különben a fejemet veszik, de csak miután… – szorult bele a szó, majd könnyekbe lábadt szemekkel beletuszkolta a fejvadász kezébe a borítékot.
– Az üzenethez még az is hozzá tartozik, hogy ma úgy használsz engem kedvedre, ahogy szeretnél, én vagyok az előleg – hadarta gyorsan el a lány, és közben zártan beszélt, hát ha Xalek nem érti tisztán, amit mondd.
– Mi a neved? – nézett a fiatal lány szemébe.
– Elizabeth… – nyögte ki végül.
– Elizabeth mi? – faggatta őt kissé erőszakosan.
– Arra már nem emlékszem… – közölte sóhajtva, és hangjában érezni lehetett a keserű szomorúságot.
– Jó, akkor Bethi – becézni kezdte a lányt – te egy kurva vagy? – kérdezte rezzenéstelen arccal.
– Nem vagyok kurva! – vágta rá egyből határozottan, indulatokkal fűtve.
– Tehát rabszolga vagy – mutatott rá Xalek a borítékkal Elizabethre.
– Honnan…? – kérdezte a lány.
– Honnan tudtam? Látszik az égetett szám a nyakadon leány – válaszolt a még fel sem tett kérdésére a férfi.
– Próbáltak már téged eladni? – tett fel további indiszkrét kérdéseket Bethinek.
– Igen, de mit számít ez? Miért nem rángatsz be a négy fal közé és esünk túl rajta? – értetlenkedett a lány, hogy miért érdeklődik ennyit a férfi.
– Mennyit értél volna nekik, mennyiért akartak eladni? – kérdezte úgy, mint ha a lány mondanivalójának többi részét meg se hallotta volna.
A lány mondott egy árát, nagyobbat, mint amennyiért ténylegesen eladták volna, hogy kevésbé essen csorba az önbecsülésén, amit valószínűleg már összetiportak, összezúztak és elpusztítottak.
Xalek csak ez után olvasta el a levelet.
– Gyere be, ülj le és maradj csöndben, amíg végzek – utasította a lányt, aki így is tett, hiszen nem tudta mire számítson az ismeretlen férfitól, ha engedetlenkedik. A kapott felkérésre olyan választ írt, amire se a megbízói, se Elizabeth nem számítottak, az árát megemeltette, és Elizabethet saját magának tulajdonította, mint vagyontárgyi előleg. Ezt később a lánnyal is tisztázta, valamint azt is, hogy a férfi mellet nem kell rabszolga sorban élni sokkal inkább lesz fizetett cseléd, mint sem vagyontárgy. Elizabethel visszaküldte a válaszlevelet, és a lánynak szóban adtak választ a feltételek elfogadására. Mivel több célpontról volt szó, és szorult helyzetben voltak, így kénytelen voltak elfogadni Xalek követeléseit.
Három célpontból kettő likvidálása után teljes kifizetés, a harmadik után további juttatások, Elizabeth a levél kézbesítése után már Xalek tulajdona, meghosszabbított időkorlát a feladat teljesítésére.
Mindhárom célpont Agarothban tartózkodott, ő maga portállal utazott oda, hogy időt, nem pedig pénzt spóroljon, hiszen a kidobott kreditek később úgy is megtérülnek. Érkezése után egy nappal az egyik célpont már ki is iktatta, egy polipcsápos kétéltű kalózt, kinek levágott csápjait rakta el bizonyítéknak, másnap végzett valami madárszerzettel is, neki a csőrét hozta el, a harmadnap a harmadik célponttal már meggyűlt a baja, már a megtalálásával is. Pedig nem olyasvalakinek tűnt, akit nehéz észrevenni, külseje a kép alapján olyan volt, mint ha leöntötték volna szivárványokkal. Xalek épp egy magasabb épület tetejéről vizsgálódott, távcsővel keresgélt, amikor meglátott egy épületet összeomolni. Úgy gondolta érdemes vetni rá egy pillantást, ha nem is Rururi a történtek okozója, egyik bajkeverő ismerheti a másikat, és úgy a fejvadász is nyomra bukkanhat. Szerzet hát egy fuvart, egy óriás szitakötő hamar odarepítette. Ahogy megérkezett a katasztrófaturizmus már felütötte a fejét, a tömeg már csődült, hogy meg tudja mi is történhetett.
Mielőtt a rendfenntartók biztosíthatták volna a helyszínt, Xalek a romok között kezdett kutakodni. Nem volt nehéz a régies kocsma komor szürkés színű romjai közt kiszúrni azt, aki úgy nézz ki, mint a diszkófények. A férfi odalépett hozzá, megragadta ruháját a nyaka alatt, majd kicsit felpofozta, hogy magához térjen.
– Eldöntheted, hogy élve viszlek el nekik, vagy holtan – közölte Rururival a szándékait a vadász, és választás elé állította.
– Ajánlom, gyorsan döntsd el, mert kezd egyre nagyobb lenni a közönségünk – tette hozzá, és minden eshetőségre felkészülve várta Rururi válaszát.
Három napja, hogy kikötött a hajó Agarothon ami magával hozta, de Ru még mindig ugyanabban a kikötői kocsmában vedelt. Ha túl sokat ivott szimplán kidőlt egy pár órára az asztallapon, majd magához térve, míly meglepő, folytatta az ivást. Eleddig sikeresen megúszott bárminevű vitát, pénz volt dögivel, a legénységgel már összeszokott az égen töltött hónapok alatt, a hangulat pedig adott volt. Ő adta.
E csodás, fénysugarakkal beragyogott, felhőtlen napon azonban a dolgok váratlan fordulatot vettek.
-Te rxbanc!-sziszegte fogai közt az ajtón betörő kopasz.
Ru hunyorogva fordította pillantását az alak felé, mit eddig a sörében lelkesen lubickoló légynek szentelt azon filozofálgatva vajon megigya e vagy megpróbálja kipiszkálni belőle? Most azonban egy sokkal komolyabb gondolatmenetet igénylő látvány fogadta. Ingatag érzékszervei előtt egy csupasz rinocérosz terpesztett halántékán vészesen duzzadó erekkel amik olyanok voltak mint egy izzó, vörös kis lávafolyam ami épp készül eggyet buggyanni. Már el is képzelte ahogy ez megtörténik, s a hangot imitálva fantáziálta oda a viccesen kifröccsenő vért, minek sugara nem áll el, s ami már nem is hatott olyan viccesnek. Unottan fordult vissza söréhez, vetett egy utolsó pillantást szárnyas kis barátjára, majd vállat vonva felhajtotta azt söröstül, s fenékig. Hangos büfögéssel konstatálta a jó komlót, azt valahogy fel se fogva, hogy az eddig ölében kényelmesen helyet foglalt nőszemélynek már csak hűlt nyoma. A következő pillanatban azonban olyan öklöst kapott a képébe hogy borult székestül.
-Mi a faxx?-morgott magában négykézláb feltápászkodva, bár két oszlop is kevés lett volna hogy egyenesbe tartsa. Ismét csak hunyorogva próbálta kivenni a jelenséget, egy sikoltozó nő aki most hozzá hasonlóan borul magávalsodorva asztalt, széket és az azon helyetfoglalt vendégkört is, kik háborogva mordultak fel s szitkozódtak. Majd nem csak lelki szemei előtt egy böhöm nagy állat derengett fel. Fintorogva meredt rá, próbálta kivenni milyen állatfajt lát, de mindezt sikertelen hála a következő pofonnak amitől úgy terült el a padlón, mint egy csinos kis szőnyeg.
-Kezdem unni ezt.-morgott ismét a nem létező bajsza alatt, majd felpattant mint egy jancsi bohóc, megrázta bozontos fejét, mintha ki tudná rázni megmaradt agysejtjeiből a már beépült alkoholt, s a következő öklös már tenyerében landolt.
-No no.-csóválta a fejét, majd visszakézből olyan pofont lekevert a kopasznak, hogy most az borult, súlya alatt az asztal lábai meg is adták maguk s összerogyott terítèkével együtt.
-Édes légyszi hozz még egy sört!-kiáltott oda a nőnek aki épp könnyáztatta sminkjét igyekezett letörölni arcáról.
Ellenfele kihasználta ezt az alkalmat, s feltápászkodva egyenest rávetette magát. Borult ott minden. Ru is, a pasi is, a nő is, a teljes berendezés de még az eddig épen maradt vendégek is.
-Ki a faxxnak képzeled te magad hogy ekkora faxxom kupit csinálsz, he?-sziszegte most Ru a pali koponyáját szorongatva, aki közben az oldalát püfölte és próbált menekülni a szorításból. Ru úgy karolta mellkasához fél kézzel mint kisdedét szoptató anya, ám hamar megunta ezt a meghitt pozíciót, ellökte magától a behemótot és még a levegőben újabb tenyerespuszival távolította el az útból.
-Innék ha nem zavar! Pxcs…-állt fel elemelve az első szembejövő korsót, ám csalódottságára az már üres volt.
Oldalra pillantva arcáról lefagyott a csalódott grimasz.
Egy bika állt a taverna közepén patájával kaparva, szarvait nekiszegezve.
-Mondtam én hogy riconérosz!-üvöltött fel Ru diadalittas mosollyal, s nem értve miért vág mindenki olyan sápadt pofát, főleg a kocsmáros.
-Vagy rosszul mondtam?-gondolkodott el hangosan fejét vakargatva, mikor is az állat megindult felé.
Lapockáiból hirtelen méretes sas szárnyak csaptak elő, s egy mozdulattal emelkedett fel a földtől. A bika hatalmas robajjal csapódott a Ru mögötti oszlopba, majd összeomlott mint a kártyavár.
-Na ez nem kel fel egy darabig!-vihogott fel megkönnyebbülten az egyik kalóz.
Ru még mindig azon agyalva hogy a tökömben írják a riconéroszt ereszkedett le egyenest a visszaváltozott férfi hátára. Szárnyai visszaépültek hátába, mintha soha itt se lettek volna, ő pedig merengve lépett oda a pulthoz hogy megragadja a már odakészített sörét. Visszabotorkálva székéhez azt komótosan felállította, majd visszahuppant rá az asztal romjai mellé.
-Vagy ricoterosz?-adott hangot ismét mély gondolatainak, míg a hölgyemény kissé megnyugodva siklott vissza ölébe.
-Azt mondta szereti a vöröset, de én nem is gondoltam volna…-szabadkozott a nő, Ru persze csak fél füllel hallotta meg. Valóban egy szép, hosszú, fidres-fodros vörös ruhában feszített, de ez eddig neki fel se tűnt, csak a fűző alól kibuggyanó keblek.
-Én is szeretem a vöröset.-vigyorodott el bambán, ám pillantása megakadt valamin a háttérben.
-De a kéket jobban!-mondta, azzal öléből kilökte a nőt és hátulról átkarolva ültetett helyére egy formás kis halászlegényt.
-Az az öcsém te perverz állat!-jött a következő pofon, s Ru ismét a padlón feküdt a plafont bámulva.
-Ne mááár! Most komolyan kezdjük elölről?
Ekkor valami vészjósló recsegést hallatott, Ru csak gyanakvón, s rosszat sejtve szegezte tekintetét a plafonnak, ami a következő pillanatban vészesen közeledni látszott. A járókelők döbbenten rezzentek össze a robajtól, ahogy az épület összecsuklott.
A helyszín szabad a használatra.
A megkönnyebbült, kellemes sóhaj hallatán Xaviera kissé feljebb emelte a fejét. Nem számított Amaliától erre a kijelentésre, hiszen ő maga szimpatikusnak találta őt. Egy kellemes, ugyanakkor furcsa, de meleg érzés töltötte el a vérfarkast, mikor tudatosult benne, hogy örömöt okozott a másiknak.
– Pedig rajtad is biztos van mit fogni – igyekezett kacsintani Amy felé, már amennyire azt egy vak meg tudta csinálni. Lehet, hogy kissé bugyután nézett ki, vagy pont, hogy tökéletes kivitelezte ezt a finom mozdulatot, jelenleg csak a szándék volt számára a lényeg. Szerette volna valamilyen módon viszonozni a bókokat, amiket kapott, és azzal, hogy felvidítja másikat, és visszafogottan flörtöl vele talán sikerül is neki.
Tisztán hallotta a fejvadász torkának hangját, és egyértelművé vált számára, hogy miképp és mennyire félreérthető volt az, amit mondott. Arcára enyhén kiült a pír, és igyekezett oldalirányba fordítani, és lefelé hajtani a fejét.
– Egyezzünk meg abban – kezdte el kopogtatni megjelent karmait halkan az asztalon, aztán visszahúzta őket – hogy te leszel az első, akinek szólok, ha ilyen gondom van – öltött nyelvet a társára, majd halkan kuncogni kezdett. Remélve a társa is, így tesz, vagy valami hasonló megjegyzéssel vág vissza. Eddig is zökkenőmentesen ment a beszélgetés, és ez úttal sem maradt abba.
Rendkívül vonzó volt Xavi számára az élőholt megértése, legbelül úgy érezte, hogy tényleg képes lesz teljesen megnyílni a nő felé a későbbiekben, mivel vele szinte akármiről beszélhet nincs elítélve, előre leírva, vagy méregetve, mint egy darab hús.
– Azt hiszem értem, nekem is épp elég egy múlttal bajlódni. Nem, hogy kettőt összeegyeztetni, ahogy azt neked kéne, ha visszatérnének az egykori emlékeid – adott hangot gondolatainak a nőstényfarkas. Úgy ahogy Amy megértette az ő helyzetét, úgy ő is megértette Amyét. A két nő lassan kezdett összemelegedni, és csapattá kovácsolódni.
– Rendben – helyeselt mosolyogva, miután közelebb lépett a másikhoz, aztán pedig hagyta magát vezetni egészen az új úti céljukig. A kedves hang, ami köszöntötte őket elnyerte a tetszését, és mivel Amalia hozta őt ide, így bizakodóan viszonyult a számára még idegen, Ezüst cérna nevű üzlethez.
– Jó napot – köszönt ő is illedelmesen, aztán hagyta, hogy a fejvadász intézze a dolgokat.
Úgy tűnt, hogy Amy és Mrs. Hopkins viszonya belsőségesebb, ebből Xaviera arra, mert következtetni, hogy társa itt rendszeres, vagy legalább is visszatérő vásárlónak számít. Amíg az eladó és a fejvadász egymással beszélgettek, addig a vérfarkas az illatok és hangok alapján tájékozódva odalépett egy fabábuhoz, és annak ruhái megtapogatásával kezdte el felfedezni magának a helyet. Járt fel-alá, mint egy kisgyerek, aki először van a vidámparkban, ám nem hagyta figyelmen kívül, ha szólítják, vagy kérdezik, ha pedig valami a ruhákkal kapcsolatos hozzáfűznivalója lett volna, azt se tartotta magában.
– Inkább olyat, ami alatt elfér egy vékonyabb golyóálló mellény – jegyezte meg, ahogy halkan nevetett saját korábbi szerencsétlenségén – de ilyenből csak egy felső kell, nem állandó viseletnek szánom, ám úgy tapasztaltam nem árt, ha abból van egy. A többi pedig lehet úgy, ahogy Amy mondja divatos, de azért aránylag kényelmes – fejtette ki hosszabban igényeit.
– A fehéret, feketét és azt az úgy nevezett katona zöldet – válaszolt a kedves hölgynek, így segítve őt, hogy ruhát tudjon keresni neki.
– Köszönöm – hálálkodott, amint hallotta, hogy a hölgy visszaért hozzájuk. Halkan kuncogott, mikor hallotta, hogy Amalia leellenőrzi a ruhákat. Kissé komikusnak találta a szituációt tekintve, hogy az eladó elvileg szakember, akit a fejvadász jól ismer, és a munkáját elismeri, de amint az élőholtnak egy barátjáról van szó, ő megnézi, hogy megfelel-e.
– Ugye tudod, hogy rám kell, hogy jók legyenek? – próbálta oldani Xaviera az esetleges feszültséget, de a társa is tudta, hogy talán egy kicsit túlpörgött, és hamar javította magát. Legalábbis a nőstény farkas, így értelmezte a történteket, de lehet, hogy csak egy az eladó és korábbi vásárlója közötti belsős viccnek volt a fültanúja.
Miután a ruhákat a kezébe nyomták, és elnavigálták, Xavi felpróbálgatta őket, de az első két szett méretre nem volt tökéletes. Amivel nem is volt gondja, hiszen nem lehet mindegyik jó, általában a fazonja válogatja. Éppen az egyik melltartót próbálta, csatolta volna össze hátul, amikor hirtelen Amy elrántotta a függönyt, belépett hozzá, és eltakarta magukat. A vérfarkas ijedtében elkapta az élőholt torkát, és rámorgott, ám ahogy észrevette, hogy ki az egyből elengedte, és bocsánatot kért.
– Ne haragudj – kért elnézést kissé aggódva a másikért.
– Megijesztettél – jegyezte meg enyhén elpirulva. Aztán felkapta a földre hullt melltartót, háttal fordult társának, eltűrte előre a haját, és odaadta neki a melltartót.
– Ha már úgy is bent vagy megtennéd? – célzott arra, hogy csatolja be neki a melltartóját. A pír az arcán, ami nem hagyta szabadulni az égő, ugyanakkor meleg érzéstől, még így háttal a másiknak sem akart megszűnni.
– Még ne menj ki! – búgta halkan, függetlenül attól, hogy bekapcsolta-e a melltartóját, vagy sem.
– Kíváncsi vagyok a véleményedre.. – megfordult, és megfogta a két kezével a fejvadász két kezét.
– Te látsz, szóval el tudod mondani, hogy állnak rajtam ezek a ruhák – indokolta meg, hogy miért is marasztalja a másikat.
Egyedül, vagy Amy segítségével felvette a következő szettet, aztán pedig kikérte a nő véleményét.
– Nos? – érdeklődött – csak őszintén – tette hozzá, és várta, hogy barátnője értékelje a rajta lévő fekete blúzt, a fehér szövetkabátot, és a zöld farmert, ami erősen kiemelte lába vonalait.